Új privát üzeneted érkezett!

Szia LAra!
ÁÁÁ, már minden rákot okoz..gondoljatok bele, milyen a közvetlen környezetünk ,a sok autó, gyárak, fa sehol ,a sok elektrónikus szemét,sugárzás a lakásban..
tünci28
 
 
 


Tünci szorítunk,hogy mindent a legjobbak szerint alakuljon nemcsodálom,hogy kivagy.

Kép
Kép
s. zsófia
 
 


Tünci!

NYUGI!!!!!!!!!!!!

Ha megkérdezel 10 szülész-nőgyógyászt, akkor 10-ből 10 azt fogja neked mondani, hogy semmi gond azzal, hogy retardált (bocs, hogy így írom,de ez a pontos elnevezése), a lényeg, hogy minél tovább bent maradjon!!!!! Ezt nem megnyugtatásnak mondják, hanem mert tényleg így van.

Mikor Mazsolával voltam terhes, a 30. héten derült ki, hogy gond van, nem tudom kihordani. Azt előre senki nem tudta nekünk megmondani, hogy mikor kell, hogy vége legyen, de azt mondták, hogy ameddig jó az áramlás és a többi közvetett eredményem, addig a lényeg, hogy bent legyen és ne kint!!!

Ne gondolj rögtön a legrosszabbra. Nem mondott semmi eltérőt, és ezt te is leírtad!!! Tessék naponta többször felolvasni és mondogatni. Az meg, hogy visszahívtak, nem jelenti egy esetleges betegség lehetőségét. Mi 1 éves koráig koraszülött gondozásra jártunk és volt, hogy közölte a doki, hogy elmarad a fejlődésben, kontroll 1 hónap múlva.

NYUGI!!!

Kép
jaffa4
 
 

 
 

VÁá,Jaffa, tudom, h az a pontos megnevezés, szándékosan nem írtam azt ,mert még látni is utálom..a retardált az általános szóhasználatban a hülyével egyenlő... :(

KépKépKép
tünci28
 
 
 


Tünci Jaffa jól írja nyugi! Én nem igazán tudok mit mondani mert nem voltam ilyen helyzetben,de pont ma találkoztam egy ismerőssel akinek gondok voltak terhesség alatt és 30 hétre született most már elmúlt 2 éves és nem mondanád meg róla.

Kép
Kép
s. zsófia
 
 


tudjátok leginkább olyan zavartságot érzek már.amikor éreztem ,h van vmi,akkor mindenki azt mondta, hallgassak a dokikra, nincs semmi baj,hiszen látnák, stb..most, h hallgatnék vkire(mindegy, h doki, v védőnő), akkor meg azt ,h hallgassak az anyai ösztöneimre..
Már nem tudom.
tünci28
 
 
 


a lényeg h kezd egy kicsit sok lenni már minden, ahogy alakul, ahogy alakultak a hónapok, meg most is és most már nem gondolom, h én lennék görcsös, h én aggódom túl, mostmár hiszem ,h jól éreztem.

hát ez van.
puszi, jó éjt és azért köszi a vígaszokat.
tünci28
 
 
 


beze!
nagoyn szorítok nektek!!!

tünci!
biztosan nincsen semmi baj.
egy fórumban ezt írta egy anyuka, akinek icipici babája született, nagoyn probémás terhességből.
"Azt üzenem mindenkinek, hogy amiért kicsi a baba, attól még nem biztos, hogy beteg!!"
belejössz, biztosan nincsen semmi baj.

egyébként én is kis súllyal születtem, 2450g, a hugom meg még kisebbel 2150g, és pár héttel korábban is. semmi bajunk. :D

lara!
persze, szoptatni nagyon jó, biztosan... (én sem tudom, csak fejőstehén voltam fél évig)
de ahogy írod, van, hogy a tápszer az egyetlen megoldás.

rákot??? mi nem? egy legegyszerűbb vírus is okozhat komoly problémákat. meg annyi minden, hogy inkább rámondják.
van egy cikk a velveten.
belinkelem.

érdemes elolvasni, ha eddig még nem olvastátok!!!
http://velvet.hu/poronty/2010/04/24/min ... _tud_rola/
Vendég
 


Tünci:Igen sajnos :cry: :cry: :cry: Én meg úgy félek hogy bajunk lesz van amikor igy rámjön aztán azon kattog az agyam hogy nehogy ilyen betegek legyünk :cry: na én se vagyok normális :oops: Talán azért is mert a nevelési tanácsadóba is nagyon sok beteg kisgyerekkel találkozunk eddig meg nem jártunk ilyen helyre,úgy sajnálom őket.
Ne izgulj minden rendbe lesz Bátorkával ha most nincs semmi gond akkor bizti késöbb se lesz :wink: Halgass szépen Jaffára :!:

Zsófia:Remélem minnél hamarabb túl lesztek rajt.Hány nap után kezd viszketni?

Nikuc:Jaj szegény párod én is olvastam hogy felnött korba sokkal durvább.
Már a 3-ik trimeszterbe vagy,milyen gyorsan megy az idő(legalábbis nekem)Hogy vagy?
Vendég
 


Cukorbetegséggel meg a keresztlányom aki 13 éses kb. 7 hó kiderült,hogy cukorbeteg. Semmi tünet csk bőrgombával küszködtek és azért volt vérvétel. Folyamatosan 10-12 volt a cukra most reggel-este inzulin. Nem evett tápszert és nem volt van nagy tejivó. A főorvos mondta,hogy nem tudják ez mitől alakulhat így mert persze az ember az okokat keresi.

Kép
Kép
s. zsófia
 
 


Bende:Még jó hogy nem lett semmi bajod!Sajnálom az autót :(
Niki de édes lehetett :D

Ancsi:Elkezdtétek a felújítást?Hogy birod?

Mancsa:Én is nagyon izgulok dolgozat elött.Meg feszült is mikor tanulni kellene Hannus olyankor nem alszik rendesen már alig várom hogy június 10 legyen.Eddig annyira nem stresszeltem rajt de most ez az év vége húzós kicsit.

Anyany:Milyen igaz ez a link.

Anyany,Katinka:Köszi hogy leírtátok hogy szoktak át a lányok a tejre,majd kipróbáljuk.

Szösz:Örülök hogy túl vagy rajt.Átküldenéd nekem privibe ennek a dokinak az elérhetőségét meg hogy hol rendel.Nekem is ki kell huzatni a bölcsesség fogam.

Szombaton lesz majális fehérváron?
Vendég
 


Tünci én teljesen megértem,hogy sok ez már elég sok minden van mögötettek. Jók a tanácsok a biztatás az kell,de mindig hallgass magadra, te látod, te vagy vele nálad jobban senki nem érezheti. Az orvosokkal meg én ugy vagyok inkább nézze meg 3-4 is akár mint csak egy.

Kép
Kép
s. zsófia
 
 


Zsófia: nekünk a rázókeveréket nem ajánlották, mert réteget képez a hólyagon, lezárja, így nem jut levegőhöz, a mentholos hintőport ajánlotta a doki, de Levi sírt, hogy nagyon fázik tőle, a barátnőm meg hozta ezt a habot, és nálunk ez vált be. Nem vakarózott egyikük sem, és 1-1,5 hét alatt túl voltunk rajta. Mikor Levin kijött az első pötty, onnantól számítva 14 nap volt, mire Dorcsin is kijött.
Nekünk is mondták, hogy inkább zuhanyozzon, meg, hogy tartsuk melegen, akkor előbb lezajlik, előbb kijönnek a pöttyök.
Lázuk nem volt, felsőlégúti megbetegedés meg a velejárója, ha jól tudom.
Látod erről is minden dokinak más a véleménye.

Tünci: dehogy a hülyével egyenlő, meglátod nem lesz semmi baj. Nektek nem kell így koraszülött gondozásra járni?

Jaffa: mi nem hagyjuk ki a mekit sem, na nem azt mondom, hogy sűrűn járunk, de 3 havonta kb kapnak egy happy mealt, szerintem nem lesz bajuk tőle.

Nikuc, nálatok azért más a helyzet, mivel ekcémás Peti, így persze, hogy jobban odafigyelsz. Én is attól féltem, hogy örökli valamelyikük, most Dorcsin kijött valami, eddig még nem volt foltos, csak néha száraz volt a bőre. Én is megfogadtam, hogy ha ekcémás lesz valamelyikük, akkor onnantól nagyon vigyázok mikor mit kaphatnak. Így is odafigyeltem arra, hogy mit milyen korban lehet adni, a tejes cuccokat még később adtam, mint amit ajánlanak, vagyis Levinél még mindent később adtam, aztán Dorkával már nem húztam rá mindenre 1-2 hónapot, mivel ő tápszeres volt, így korábban kezdett főzelékezni.

Nekem is szerencsém van abból a szempontból, hogy van kertünk, bár igaz az sem teljesen bio, ahogy Ancsi írja, mi is kénytelenek vagyunk permetezni, amit muszáj, a többit meg a zöldségesnél veszem meg, abban sem válogathatok, mert itt a faluban egy van és kész.
Arra figyelünk, hogy ne a legolcsóbbat vegyük meg, a biora úgysincs pénzünk.

Szösz: úgy örülök, hogy túlvagy a fogászaton, erőt merítek belőle és én is kihúzatom amit 2 éve halogatok. :? Csak úgy félek.

Bende: sajnálom a kocsit, ez a vonat-metro-busz ááááá, de nem hiányzik. 2 órát utaztam a munkahelyemig, meg ugyanannyit vissza. Én 4-kor keltem, 4.40-kor indult a buszom a vasútra. Ide már nem tudok visszamenni a gyerekektől, a férjem ha délelőttös 6-ra megy dolgozni, anyu is 6-ra jár, így ez nem jó sehogysem.
Vendég
 


Bende! Hú még jó, hogy neked nem lett bajod. Sajnálom a kocsit.

Tünci! Az a lényeg, hogy most minden rendben! A kontroll még nem jelent bajt, majd elmentek, és akkor is minden rendben lesz! Kinél voltatok?

Beze! Drukk továbbra is, de ahogy Lexinél is felszívódott, most is az lesz! Pontosan hol tartasz most?

Mancsa! Elhiszem, hogy félsz, én 7 évig halogattam. :oops: Te meddig tervezed, hogy otthon maradsz még?

Lara: privit mindjárt küldöm.

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Any: elolvastam és basszus nagyon jó. Milyen igaz.

Lara: én is ilyen vagyok, képes vagyok azon szorongani, nehogy valami komoly betegség érjen minket, dilis vagyok, de nagyon féltem a családomat.

Most már húzok aludni. Jóéjt mindenkinek.
Levivel minden este elmondjuk: jó éjszakát, szép álmokat, repdeső bogarakat. (oroszlánkirály)
Vendég
 


Szösz: ha találok valamit a közelben, akkor dolgozok, ha Dorcsi 2 éves lesz, anyósom elvállalja Dorkát, csak nincs jogsija, reggel el kell vinnem hozzá. Ha nem találok munkát akkor maradok itthon, talán összejön egy kisfiút idehoznom napközben, amíg az anyukája dolgozik, addig vigyáznék rá az enyémek mellett. Ez lenne a legjobb, így Dorcsival is itthon lehetek, Levit is el tudom hozni délben az oviból pénzt is keresek és lelkifurdalásom sincs, hogy nem tudok itthonmaradni a gyerekeimmel. De még minden bizonytalan. Most épül itt az új ovi, beadom a pályázatom a dajka állásra, hátha összejön. Bár tök keveset fizethet. Itt a faluban van egy fogyatékos otthon, oda is próbálkozok, bár ott kezdtem a pályafutásomat, nem biztos, hogy visszavesznek. Oda 4 órásba mennék, az lenne a legjobb a gyerekek szempontjából, reggel el tudnám őket látni rendesen. Vagy a családsegítőnél valami, ha összejön. Jaj, nem tudom.
Vendég
 


Lara: Én ugyanígy állok a szoptatás témához. :)
A fluoridról én is olvastam. Egyébként is sok a pro és kontra érv, fogalmam nincs, hogy adassak-e Petinek szájon át. Egyenlőre nem kap. Tudom, ez is egy döntés végülis. :)
Nagyon gyorsan múlik ez a babavárás. Le vagyok döbbenve, hogy már csak ennyi van vissza. :) De remélem, még legalább 2 hónapig bent marad. :D

Tünci: Sajnálom, hogy ilyen hírekkel jöttél. Próbálj kicsit megnyugodni. Ha egy kicsit vígasztal, én is elmesélem, hogy Anyékhoz hasonlóan a férjem is kis súlyú volt, ráadásul időre született, ami ma már bizony méhen belül sorvadtnak számít. Abban az időben ki sem vizsgálták, nem is foglalkoztak vele, de egészséges felnőt lett minden kezelés nélkül. :)
A refluxot meg úgy kinövi, mintha sosem lett volna. Több ismerősöm babája volt refluxos. 1 éves korra mindegyiküknek emlék volt már csak az egész dolog. :)
Az meg csak jó, hogy megnézték, és ellenőrizni fogják, így aztán biztos minden rendben lesz!

Any: Nagyon tetszett a cikk, amit belinkeltél. Jókat nevettem rajta, pedig egyébként milyen igaz. :D:D

Zsófi: Sajna van, amikor nincs ok. :( Meg utólag csak feleslegesen ostorozza magát az ember szerintem. Akkor és ott igyekeztél úgyis mindent a legjobban tenni. Nálunk sem lehet tudni, hogy mitől van Petinek ekcémája. Ráadásul nem csak annyi nálunk, hogy kicsit száraz a bőre. Babakorában még nedvezett is, és nagyon viszket neki néha. Elborítják az arcát a ronda piros kiütések, és vörös az egész. Mindig azt hiszik, hogy himlős. :( Pedig aztán 4 hetesen, mikor kezdődött, még messze csak szopott. A diétám sem javított sokat, amit szopi alatt tartottam.

Bende: Sajnálom a kocsitokat! Egyáltalán nem is lehet javítani olcsóbban? Még valami maszek sem csinálja meg? Esetleg bontott alkatrésszel?

Kép

Kép
nikuc
 
 


Tünci, ezt már beszéltük is tegnap, hogy olyan mintha a Duna lenne a választóvonal a terhesgondozásban meg a gyermekgyógyászatban is......Tökéletesen eltérő dolgok vannak, meg tanácsok.
Szerintem minden rendben lesz, mindjárt itt a 3. hónap és meglátod, ugyanúgy hozza majd Bátor az akkor előírt dolgokat, még többet is!
De az is igaz, hogy inkább vizsgálják ki, ha valami indokolja, minthogy elmenjenek mellette.
Az éjjel fejés közben rajtad agyaltam, hogy miért nem csináltak hetente uh-t nálad, ilyen előzményekkel, meg ilyen veszélyes terhességgel? És még akkor nem császár, hanem szülés..... :roll:

Atikának meg kifakadt a BCG oltás helye...... :? , faca....ugye fürdetéskor láttuk férjemmel, rögtön kiakadtunk, gondos anya felüti a tudásbázist....internet, azt írják, hogy többször előfordulhat, de mit tudom én milyen formában nem jó, meg ha a nyirokcsomó is bekavar hozzá, akkor műteni kell.....szóval most felhívom a gyerekorvost délelőtt. Nem elég a hasfájás, amire az este már azt mondtam, hogy gyűlölöm, sose lesz vége. 5-9-ig üvöltött, persze délelőtt is, csak akkor hordozókendőbe főztünk, meg táncoltunk, így valamennyire nyugi volt, de délután őskáosz. Férjem fogta 8-kor és elmagyarázta neki, hogy mostmár nem idegesít minket a sírása, és nyugodtan nyomhatja, anya-apa kitart. De tényleg így van, eleinte tök idegek voltunk, mostmár olyan mint egy háttér alapzaj.... hozzászoktunk a hangjához, mert kézben is nyomja, nem tudsz mit csinálni.
Főztem neki tegnap kamilla teát, kicsit kemény volt a kaki a táp miatt, majd egy tápit ezzel csinálok, vagy felesbe, állítólag lazítja, segít kakilni, meg adtam egy fél normaflore-t is neki, azt írják az is szuper hatásos, meg a Gripe....kifogytam az ötletekből.

Ma fél 10-re megyek fodrászhoz! festés-vágás........férjem szerintem nem tudja mire vállalkozott, mikor bevállalta délelőttre... :D kíváncsi leszek mit kezdenek egymással majd. :D Min. 3 óra.
Tegnap ő fürdette! Először! Nagyon aranyos volt!

Betti
Kép
betti0412
 
 


Beze, nekem is volt ilyen haematoma, volt vérzésem is eleinte, nagy volt az ijedtség, de utána itt a kis terrorista.... :D
De azért pihenj sokat, ne erőltesd meg magad. Gyógyszert nem kaptál?

Betti
Kép
betti0412
 
 


Jó reggelt!

A férjek bevállalásáról jut eszembe:tegnap Ő már kiment BÁtorral a rendelőből,én még beszéltem a dokival, bennt voltam még jó 20 percig, közben gyerek kinnt üvölt..mire kimegyek, uramról gleccsernyi víz folyt, kikészült teljesen ,h mi baj a gyereknek.Mondom:ÉHES!!!Ő azt honnan tudta volna?Onnan, ,h 5 óra múlt és kettőkor evett!!!(persze itthon mondta, mikor hazaért a munkából fél 3-kor, h mért nem tudok elkészülni, SEMMI MÁS dolgom nem volt egész nap.... :twisted: --Mondtam neki ,h időre kell etetni ,h kibírja az utat, hiszen busszal lesz 3-4 óra)
visszatérve a rendelőbe, mondom neki, ha üvölt ,mint állat, mért nem adtál neki enni??Mire Ő:már mit?AZT baszki ,amit az orrod elé raktam cumisüvegben, persze, h tépi a gyerek a pólódat, mert ÉHES!!!! :twisted: :twisted:
Ebből látszik ,h ezidáig leginkább, csak annyiból állt az apasága:jaj ,apa drága kicsi fia, jaj ,de szeretlek, nahátbekakiltál, viszelk anyához....

Egyébként szoptatás:most ,h limitálom az evését, úgy megtelik a mellem két óra latt, h 1. elázik még az ágynemű is, ezt nem bírja a melltartóbetét,2. 10 perc alatt betolt nem tudom mennyit, mert amikor már egyl iter kijött belőle evés után, akkor mértem 130-at..kezdem megérteni ,h egyessek mért hagynak fel a szoptatással, akármennyire is akarják. :(
Mondtam a dokinak ,h azt hittem a világ legegyszerűbb és természetesebb dolga ez.Mire Ő:ja, hát addig, amíg nincs gond a gyerekkel, onnan egyszeűbb a kimért táp, csakhát abban meg nincs antitest,szoptassak, amíg bírom. :?

KépKépKép
tünci28
 
 
 


Jaffa most akkor fenistil cseppet csepegtessek minden pöttyre függetlenül milyen stádiumban vannak?

Kép
Kép
s. zsófia
 
 


Sziasztok!

Zsófi!
Remélem még időben! A cseppeket szájon át kell adni. Éjszakára 10 cseppet, hogy nyugodtan tudjon aludni.
Ha naturálisabb terméket szeretnél használni, akkor nagyon jó a 2dl felforralt, lehűtött vízbe 2 csepp borsmentaolajat tenni és ezt összerázni. ezzel kend be a pöttyöket. Minden ruháját jól fertőtlenítsd ki, ilyenkor még a bugyikat is ki szokták vasalni, minden zuhanyzásnál fertőtlenített törölköző...stb.
Én még várom a pöttyösödést.... :)

Kép
jaffa4
 
 


Tünci!

A degenerált a hülye, nem a retardált! :wink:

Milu kb 1 éves korában hozta be a lemaradását a normál időre született gyerekkel szemben a mozgásfejlődésben. Súlyfejlődésben pedig kb. fél éves korára. Nem mondom, hogy nem aggódtam, de a gyerekorvos mindig lebegtetett nekem egy könyvet, amiben benne volt, hogy mi az a maximális idő, mikor már meg kell csinálnia. Eleinte nagyon súroltuk a határokat, de aztán begyorsult a kislányom. 7 hónaposan fordult meg először, míg mások már mesélték, hogy 3 hónaposan már forgott a gyermeke.
Akkor picit mindig "összeomlottam", de tudtam, hogy minden rendben lesz, csak időt kell neki hagynom, hogy összeszedje magát.
Mindig mondjuk, hogy nem szabad összehasonlítani más babákkal, de ezt nem lehet teljesen kizárni. Nem tudsz elmenni a dolgok mellett, hogy ne éreznéd a különbségeket.

Egy gyerekorvos sem mondta volna, hogy: Anyuka! Látjuk, hogy elkezdett lassulni a babájának a fejlődése, gyorsan császározzuk meg! Lehet, hogy Bátor születési súlya megfelel egy 34 hetes magzaténak, de semmi gond nem volt utána!!! Nagyon szépen elkezdett szopizni, a légzésével sem volt gond! Milu a 34. hétre született és mind a légzésével, mind a táplálással gond volt. De ezt meséltem neked... :wink:
"Örüljünk", hogy nem egy 34 hetes babád lett, hanem egy pici Bátorod!!!!

Ha gondolod, tudok pár fejlesztő gyakorlatot, amit egy gyógytornász barátnőm mutatott, mikor a koraszülött gondozáson közölték, hogy le van maradva Pöttöm.

Kép
jaffa4
 
 


Lara!

Holnap megyünk Miluval a Veszprémi Állatkertbe. Nincs kedvetek összefutni velünk? Kb 9kor indulunk és délutánig maradunk.

Kép
jaffa4
 
 


Most hogy így írjátok, bátyám 34. hétre született, 2 hétig inkubátorban volt, 5 hetesen engedték haza, szopizni nem tudott, nem is engedték akkor még. 1800 gr volt és 40 cm. Anyunak annyit mondtak, hogy 2 óránként etesse, 3 hónapig volt teje, úgy fejte ki mindig kézzel, aztán spéci tápszert kapott. 35 éve nem volt még semmi koraszülött gondozás, nem is mondtak anyunak semmit, csak hogy majd utoléri a többieket, meg csak annyit, hogy sokáig szigorúan 2 óránként etesse.
Csak érdekességként írtam le.
Vendég
 


Rohanásban vagyok, Apa szülinapjára készülök egész nap. Csak hogy ne legyen minden OK, ma megkaptuk a levelet, hogy Natit nem vették fel a bölcsibe. :shock: :( Pedig időben, még tavaly év elején jelentkeztünk, akkor azt mondták, még várólistán sem vagyunk, nyugodtak lehetünk. Máshová így nem is írattuk be. (Anno Lili ugyanebben a bölcsiben várólistás volt, amikor beírattuk, mégis elsőre felvették...) Betelefonáltam, de a vezető nem volt bent, hétfőn bemegyünk személyesen és jól rákérdezek, hogy sikerült így lecsúsznunk... Jót bőgtem, erre tényleg nem is számítottunk. :roll:

Tünci, nyugi, örülj, hogy egyelőre minden OK, a kontroll meg csak jó, ha többször ránéznek. És látod, milyen jó Anyuka vagy, Te érezted, hogy valami nincs rendben, hiába állította mindenki az ellenkezőjét.

Beze, nagyon szorítok én is, mindennek rendben kell lennie!!!! :)

Zsófi, jobbulást a kis pöttyösnek!!!!

Bende, sajnálom nagyon az autót, basszus, de rossz lehetett. :(

Mindenkinek puszi, rohanok tovább...

Tényleg, ki hová megy majálisozni? Mi a fehérvárit tuti kihagyjuk, tömegnyomor, piaci árusok tömkelege nem hiányzik, inkább kirándulunk egyet.

Kép
Kép
katinka31
 
 


Koraszülés: Na, ha ezt elmesélem... :lol: Férjem lánytesója is koraszülött volt, 8 hónapra született 1,5 kilóval. Majdnem 1 kilóra esett vissza a súlya. Ez kicsit több, mint 40 éve történt, és tudjátok mit csináltak vele? Kezdetektől teáztatták, és etetni kellett, de nem ám anyatejjel! Azt mondták anyósomnak, hogy szoptatás és tea (ami gyenge feketetea volt, töménytelen cukorral) mellett etesse főzelékekkel, amit vajjal és liszttel sűrítsen be.

Férjek babával: Na én ilyenkor mindig összeteszem a kezem gondolatban. :) De jókat kuncogtam Tünci beszámolóján! :)

Kép

Kép
nikuc
 
 


Jaffa nem késtél el mi is mindig is szájon szedtük, furcsa is volt kérdeznem,de inkább.

Mancsa nekem is nagyon fázik tőle mármint a púdertól. Doktorbácsi aki a doktornénink helyett van azt mondta rázókeveréket nyugottan lehet a nedvedzőre is nembaj,hogy azt írja ne. Én inkább kiprobálom a habot ezért körbetelcsiztem a környéket,de mindenhol rendelésre van csak így apa beszaladt most fehérvára.

Kép
Kép
s. zsófia
 
 


Katinka nagyon sajnálom a bölcsit nem semmi. Kíváncsi leszek mit mondanak majd!

Kép
Kép
s. zsófia
 
 


Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a drukkokat, elspájzoltam. :)

Szösz, 5hetes vagyok.

Tünci, pihenek, amennyire Lexi engedi. Csak bátorításul: 35 hétre születtem, 1650 grammal és 43 centivel, és rövidlátó vagyok, de egészséges. :wink:

Betti, dicynone vérzéscsillapítót és duphastont kell szednem napi 3-at. Nem vérzek, remélem, hogy felszívódik. Lexinél sokkal nagyobb volt, ezt igyekszem mondogatni magamnak.

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Beze jaj én úgy örülök nektek! :lol:
Megvolt a habozás nagyon tetszett neki.

Kép
Kép
s. zsófia
 
 


Sziasztok!

Katinka! Sajnálom a bölcsis dolgot. Remélem sikerül valamit intézni. Lehet ilyenkor fellebbezni?

Ma megint lett egy bárányhimlős a csoportban. Így ismét indul a két hetes esélylatolgatás.

Annyira édes volt ma Mazsola a bölcsiben. Totál meghatódtam... kikísérte a gondozónéni az átadóba délután. Volt egy orgonaág, egy kiskártya, egy pici katicacsoki a kezében és szavalt nekem egy versikét Anyák napja alkalmából.
Legszívesebben bőgtem volna, de akkor meg félreérti a helyzetet: Anya nem örül, mert sír.
A világ legszebb dolgát kaptam ma!!!!

:D

Kép
jaffa4
 
 


Sziasztok!

Jaffa! Jaj, hát ez nagyon aranyos! Én biztos nem tudom majd megállni, hogy ne sírjak! Én már tavaly is sírtam, pedig akkor még adni is apa adta, csak már ott volt a pici is, és én már ANYA voltam!

Zsófia! Jobbulást a pöttyösödésre!

Katinka! Ez a bölcsödei dolog teljesen felháborító! Dehát volt valami magyarázat? Remélem hétfőn sikerül elintézni! Mégis mit gondolnak, hát kistesó sincsen!

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Zsófi, köszi, nagyon aranyos vagy! Én egyelőre még nem tudok/nem merek örülni, majd akkor, ha látom, hogy minden rendben, é eltűnt a haematoma.

Jaffa, én tuti elbőgtem volna magam. :(

Katinka, ez nagyon durva! :evil: Remélem, hétfőn sikerül valamit intéznetek!

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Jaffa: nálunk hétfőn lesz az anyák napi műsor, már én is várom.
Sajnos pont abban az időpontban el kellene utaznom temetésre, sógorom nővére meghalt. De nem tehetem meg a gyerekemmel, hogy nem viszem az ünnepélyre, hisz úgy készül rá. A mamáknak is hozott meghívót, de sajnos ők így kimaradnak belőle, anyu a temetésre megy, anyósom meg Dorcsira fog vigyázni. Úgy volt, hogy öcsém Dorcsizik, de ő is megy, szegény sógorom most már teljesen árva maradt, szülei rég meghaltak, a nővére nevelte fel.

Zsófia: a habozás Levinek is tetszett, naponta többször is haboztunk, jó cucc. Nem is vakarózott egyáltalán.

Katinka: bosszantó ez a bölcsis dolog, indokolták legalább, hogy miért, vagy hogy hová mehettek?

Szösz: írtad, hogy megszűnt a munkahelyed, vannak terveid, vagy otthon maradsz és jöhet a tesó? Én félek, hogy hogy fogunk megélni a gyesből, de ha nem lesz más mit csináljak. És olyan közel van már.

Majális: mi a gyúrói reptérre megyünk majálisozni, jó kis programok vannak, de a lényeg a játszótér, ugrálóvár, sok gyerek és a fagyi.

Ha valaki akar supináló (döntött talpú) szandit venni, 5500 ft-ért csinál a tanoda most akciósan, Levinek rendelek is egyet, mert neki befelé dől a bokája. Sajna ez most csak bevezető ár, ezek a döntött cipők 8 ezer alatt nem nagyon kaphatóak. Aprólábak.hu, mert linkelni még mindig nem tudok.
Vendég
 


Voltam ma fodrásznál, szép új színt kaptam, és rövid hajat... :D Tök jó. 3 órán át ültem ott és a férjem csak egyszer hívott fel, hogy mit adjon a Picinek enni és mennyit.
A két fiú jól elvolt, utána átmentünk Szabadkára, napszemüveget csináltatni nekem, dioptriás, cilinderes, mivel itt a keret kerül annyiba, mint ott az egész szemüveg és a cilinder miatt a lencsék elég drágák nekem, utána a határon rengetegen voltak, legalább 3 óra várakozás, én előresétáltam és megkértem a vámost, hogy itt egy 7 hetes kisfiú, aki éhes és a hűtőben otthon a kaja, engedjen már át a diplomata soron.....kisfiam első hazaérkezése diplomataként történt.... :D

Azt néztem délután, hogy nekem lehet, hogy megjött? Szopizik tegnap óta megint, meg fejek is, lehet ilyen korán? Vélemények?

Betti
Kép
betti0412
 
 


Betti: diplomata :lol: :lol: :lol:
Fodrászat: irigyszmájli
Örülök, hogy jól elvoltak a fiúk!!!

Igen, lehet, nekem nem jött meg ilyen korán, de sok ismerősömnek a lochia után 1-2 hétre megjött és utána is rendszeresen. Levinél 4 hónapig nem menstruáltam, Dorcsinál kicsit kevesebb ideig. Szopiba bezavarhat, de nem feltétlenül.

Jóéjt mindenkinek.
Vendég
 


Szép napot mindenkinek!
Vendég
 


Mostmár tuti megjött.... :? Másért miért véreznék? És visszagondolva, nem tudtam elképzelni tegnap, hogy mi a franc bajom van....mitől érzem magam furán, hát ez volt. Tavaly június óta nem éreztem így magam, el is felejtettem már. Nem mintha nem várhatott volna még egy kicsit......
Tejbe ez nem megy át, nem gond ez?

Betti
Kép
betti0412
 
 


Képzeljétek, a kiságy közepére tettem le hajnalban és a feje elöl van most a rácsoknál.....fel kell tennem a rácsvédőt lassan, mert megnyomja a buksiját. Mit nem tornázik éjjel!

Betti
Kép
betti0412
 
 


Sziasztok!

Jaffa:Jaj de kár :( Nem vagyunk otthon :cry: már tegnap eljöttünk Anyósékhoz és ma este megyünk haza igy sajnos nem tudunk találkozni.Remélem tetszeni fog az állatkert :)

Hannus nagyon jól érzi magát tyúkokat etet meg ilyenek.Mi is készülnk valahova majálisra.

Tegnap voltm a dokinál és ugyanúgy ottvan az a valami azt mondta hogy nem baj sajnos nem tudom pontosan hogy milyen képletet mondott rá ugyanúgy 21 mm-es.Remélem nem valami rákkezdemény.

Katinka:Párodnak boldog szülinapot :D :D :D

Mindenkinek szép hévégét!
Vendég
 


Sziasztok!

Betti, szopit nem zavarja, esetleg megváltozik a tej íze, nálunk az első 2-nál nem tetszett Lexinek, de nem adtam fel,utána már egyáltalán nem izgatta.

Lara, nem szabad rögtön a legrosszabbra gondolni, ha ciszta, a következő mensivel úgyis kiürül! Tudod, a mi dokink nem az a fajta, aki eltitkolja a rossz híreket, ha azt mondta, hogy nem baj, akkor az úgy is van!!!

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Lara, ne idegeskedj és tényleg ne mindjárt a legrosszabbra gondolj.Ha felmerült volna csak a gyanú a dokiban, akkor küldene további vizsgálatra.Amúgy mindig azt írják nekem is az uh-ra, h "folyadékkal teli képlet".Nekem volt olyan, h 8*6 centis :!: volt, az mekkora már :!: és két hét múlva meg semmit se talált a CSetényi.Most képzeld el, ha rögtön műt, v vmi, aztán csak vaklárma.Most kivételesen én mondom, h nyugibogyó!!!! :wink:

Betti, én már feltettem ,mert keresztbefordul és a fejét nekinyomja.vagy a lábát lógatja ki.

KépKépKép
tünci28
 
 
 


Sziasztok.

Voltunk majálison. de hihetetlen hogy egyre gyatrább minden évben. én a piacosoknak biztos nem adnék helyet. Másról sem szól az egész mint kölsd a pénzed! Vegyél über gagyi játékot, kinai polót, stb. Egy sátrat szeretek. A fa, retrós játékost. Na ott mindent megnéztem, megfogdoztam :D

Én 38 hétre születtem 2250 g -mal és 46 centivel. Anyunak a kora miatt a lepényel gond volt.( 42 éves volt) és méhen bellül vissza fogytam.

Pénteken nálunk is az oviba anyák napi vers mondás volt. Vissza kellett tartanom rendesen a sirást. De a nagy bőgés holnap lesz. A temetőbe kell vinnem az anyák napi virágot :cry: De már könnyebb lesz mint tavaly volt

Kép
Kép
rhkrisztina
 
 


Sziasztok, köszönjük! Kegyetlen pöttyösek vagyunk minden hol :cry:
Zsófi jót csavargott ma apával mi meg itthon.

Lara nyugi biztos nem az,ha csak felmerült volna benne biztos tovább vizsgál. Vissza kell menned?

Kriszta nagyon sajnálom :cry: biztos nehéz.

Kép
Kép
s. zsófia
 
 


Betti az íze és a mennyisége változhat. Nekem Dorkánál 2 hó kora körül jött meg észrevehetően kevesebb lett,de mi is átvészeltük és 4 hó koráig csak szopiztunk.

Kép
Kép
s. zsófia
 
 


Hát most meg nem tudom, hogy megjött-e.
Tegnap reggel volt csak, azóta semmi.... :roll:

Betti
Kép
betti0412
 
 


HEllo!

Csajok megtaláltam a hasfájásra a tökéletes megoldást!!! :lol:

Mirjam Soppard:Gyermekbetegségek a-z(1986)

Mit tegyünk?
1.Tegyünk cumit a szájába
2.Ne adjunk neki gyógyszert
3.Fürdessük meg

Mikor forduljunk orvoshoz?
Ha úgy érezzük, h nem bírjuk már elviselni a sírását.

Mit várhatunk az orvostól?
Az orvos megnyugtat minket, h a gyermek nem beteg.Ha már pattanásig feszültek az idegeink az orvos felírhat számunkra enyhe nyugtatót!

:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

KépKépKép
tünci28
 
 
 


Jaffa,
jaaaj, ez a hajcsavargatós kiscsajod, :D hát még nekem is könny szökött a szemembe..ilyenkor gondolom, h azért lehet megpróbáljuk mégegyszer, egy kislányért...
tünci28
 
 
 


Sziasztok!

Betti!
lehet, hogy még mindig a méhed tisztult. Nekem is volt ilyen a 6. hét tájékán.

Nyanyó beteg. Tele a játszótér beteg gyerekkel, akit nem visznek bölcsibe, oviba...mert nem mehet közösségbe. Úgy gondolta néhány szülő ide lehet. Tüszős mandulgyulladás és bárányhímlős gyerekekkel játszott.
Egyelőre pöttye nincs, lázas ( 39 fok) és köhög. Szerencse hogy jövő héten még itthon lehetek.

Evés: jöhetnek a kövek, Nyanyó mindent eszik. Liszt Ferenc utcából meleg fagyit, néha a mekiből krumplit. Bolti tejet kap másfél éves kora óta, forralás nélkül. Bolti krémtúrót és bolti virslit. A játszótéren pedig hetente egyszer, kétszer ,,kukacot,, majszol a többi gyerekkel. Imádja a bolognai spagettit és a chilis babot. A túró rudit is. Ha pedig szépen bevette a gyógyszert, akkor kap egy félbe vágott gumimacit. Igaz ez svájci, mesterséges színezétől és cukortól mentes, biogumimaci.
Zöldség- gyümölcs viszont a mama kertjéből lesz:)
Egyébként azt hallottam, hogy az allergiát leginkább úgy lehet megelőzni, ha nagyon kicsi mennyiségben adjuk az illetőnek az allergizáló dolgot és így szépen fokozatosan hozzászokik a szervezete és nem lesz ellenreakció. Az USA- ban pl a mogyoróallergiások szervezetébe először mikrogrammnyis adagokat jutattnak, orvosi ellenőrzés mellett és később fokozatosan növelik az adagokat. Sok ember már meggyógyult így.
Az is bizonyított tény, hogy a legtöbb allergiás, azokból a gyerekekből lesz, akik körül kicsi korukban mindent fertőtlenítettek, állandóan kezet mostak antibakteriális szappannal, mindent domestosoztak...egyebek.
Ne értsetek félre, persze vannak alapvető higiéniás normák- nincs nálunk kosz- de fertőtlenítés sem. Lent a játszótéren homokos kézzel eszi a ropit...ha hazajövünk valahonnan természetesen kezet mosunk.

Az én véleményem az, hogy lehet tudományosan etetni, meg nagyon nagyon odafigyelni, de amint a gyerkőc bekerül egy közösségbe, akkor ott már azt eszi amit leraknak elé és nem válogathat. Ha pedig iskolás lesz, akkor viszi magával a többi és igenis bármelyik Anyuka, bármit csinálhat, biztosan meg fogja kóstolni a chipset, időnként inni fog kólát....egyebek. Egy szülinapi zsúron sem fogja visszautasítani, a nem egészséges dolgokat.
Szerintem a mennyiség a lényeg, az hogy mértékkel egye ezeket a dolgokat és nem főétkezésként.

KépKép
bende
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?