Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Bende, én megértelek, úgy kell döntened, ahogy nektek a legjobb. Viszont azt leírnám, hogy tv-t vettünk tavaly nyáron részletre, simán megkaptuk, 0%-os thm-mel, pedig akkor is már gyed-en voltam. Azóta már ki is fizettük.

Tünci, dehogy gondoltuk azt, hogy panaszkodsz, jó leírni azt, ami az ember szívét nyomja. Anyának sokszor nem könnyű lenni, de egy pici tündér megér mindent! :D

Lexi is odavan a lépcsőkért, felfele ügyesen megy egyedül, kapaszkodva, lefele még életveszély. :shock:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


TÜnci, Bátorka nagyon szépen gyarapodik, Lexinél is volt, hogy 1 nap nem hízott, ez teljesen természetes!

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Lányok, aki használt szélcsövet, milyen gyakran, naponta, vagy naponta többször?
Én látom rajta, hogy szinte megkönnyebbül, ha használjuk, jön a puki, kaki, minden, és szinte kisimul az arca és megnyugszik.
De nem akarom túl gyakran, mert nem kakil magától. Kaki van, de a szélcsövezéskor, magától 3 napja nem nyomott ki semmit.

Tünci, egyik részről azt kaptam, hogy igyam a laktoherbet, mert az milyen jó, másik mondja, ne, mert hasfájást okor.
More milk, mehet mert szaporít, máshonnan, azt se, mert hasfájós lesz. Ugyanez van az elevit szedésével is.
Az ember csak kapkodja a fejét sokszor.

Betti
Kép
betti0412
 
 

 
 

Anyukám közölte velem, hogy sápadt vagyok, miért van mindig a hajam összekötve, meg sminket is rakhatnék, meg öltözzek már itthon is nőiesebben....mert a férjek szép nőt akarnak otthon látni.
Hát erre nem mondtam semmit már komolyan.
Szülés után egy hónappal. A hajmosáshoz úgy nézem ki a 10 percet, hogy mikor.
Most alszik, most kivasaltam, délután porszívó, még séta előtt.....
Értem én, hogy vonzónak kell lenni, de fogalmam sincs, hogy a francba csináljam, hogy még fitt és üde legyek.
Még jó, hogy a ruhákkal nincs gond, mert rámjönnek, ez azért nagy segítség.

Betti
Kép
betti0412
 
 


Nikuc, akkor biztos már azt sem tudtad, mi lehet… most ott van vagy nincs ott a babó…? :?
Müzli nagyon bejött nekem is, csak én nem iszom tejet, úh. már régen rátaláltam a kókusztejporra, ami nagyon apróra reszelt kókusz és azt kell vízzel elkeverni! Minden este alma, délelőtt egy kis asztalt szilva és du. uzsira müzli, de van, hogy nem ebben a sorrendben! :D

Ancsi_Pancsi, szívesen!!!
Eléggé rühellem a tűt, de hát ez van… lesz még bökdösés elég :roll:

Kriszta, ó szegény kicsilányod, lehet, nem fáj neki, csak már utálja, ha hozzáérnek vagy csak ránéznek is, nem? És ez a lábméret különbség meg is marad vagy korrigálódik a növés közben?

Katinka, ez haláli duma Lilitől :lol:

Tünci, szegénykém… én nem tudok ehhez mit hozzáfűzni, mert még nincs tapasztalatom, de hidd el, IMÁD téged a kisfiad!!! Ez biztos! Neki nincs összehasonlítási alapja! Már hogy ne lennél jó anyuka, ne is képzelj ilyeneket, mert az csak ront a helyzeten! Szerintem pár hét és összeszoktok! Kitartás!
Ja és csodaszép baba!!!!!!!!

Betti, gondolom a párod is megérti, ha nem úgy nézel ki, mint egy szupermodell…? Mondani könnyű!

Jaj, de jó, süt a napocska! Nem úgy volt, h. ma csak eső lesz? Vagy az majd holnaptól?

Lányok, a napokban kezdődött el, h. feszül a pocim alul... abbahagytam 1-2 napja a MagneB6-ot, mert szedtem külön B-komplexet, ill. CaMg-ot, gondoltam a kellő mennyiség így is megvan. Gyorsan újra elkezdtem szedni, mert lehet amiatt fáj, vagy ez már a méh növekedése lehet?

Kép
Kép
navared
Szfvár
 
 


Beze, Bende, hm, nem azért ,de én is simán elfogadtam hitelbírálatkor a gyedet jövedelemnek..legtöbben meg is kapták..

Betti,én is csak találgatom a alktoherbet, addig sokat ittam ,most csak egy-két bögrét, aztán meglátjuk.Én a szélcsövet talán két-három alkalommal használtam eddig.Napi 5-6 kakis pelus van, néha több, de ma is volt olyan, h pont mikor levettem, villámgyorsan alá kellett vágnom megint, mert csak úgy dőőőőlt belőle..először azt hittem ,h ez hasmenés, de gondolom, akkor más színe lenne, vagy szaga, v mittudomén..de tényleg néha akkorát rotyogtat, h egy felnőttnek becsületére vállna..:)))

A másik téma:jó, hát ne legyen az ember teljesen lepattanva, de nyílván itthon akkor is melegítőben leszek, csak nem szakadt -kinyúltban, valószínű, h nem élére vasalt szövetnaciban nyomulok..pedzegettem páromnak a fogyás témát, Ő jobban szeretné a szoptatás témát, mint ,h jövő héten már 65 kilo legyek.

Többiek, Ti hogy voltatok a nőiesség témával?????????

Viszont már bocs,( de érdekelne erről mi a véleményetek), a szex hiányzik neki..szóval kb négy hete, h semmi, de semmi..értitek.. :oops: és szeretném, h lenne, de alig élek..és még vmi..mit lehet csinálni a cicikkel ,h ne legyenek útban???Most akkor hónapokig melltartóban??mert ahogy leveszem folyik a tej,elég egy minimális érintés, v csak ,ha rágondolok Kismucira...
és két napja megint nagyon fáj a gátsebem, megnéztem, jaj, csajok, épp úgy gyógyul, mint a hasi sebem, vastag -keloidos heg lesz..lehet egy életre tönkrementem,kb ujjnyi hosszú a metszés,s rágondolni se merek, h az is olyan érzékeny lesz, mnit a hasi.
Szóval ,h lehet újra belekezdeni, v csak majd lesz vmi???
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára tünci28 2010.04.10 11:08-kor.

KépKépKép
tünci28
 
 
 


Csak gyorsan...

Beze gondolom a férjed nevére vettétek fel a hitelt...A legtöbb bank gyesen, gyeden lévő kismamáknak nem ad.
bende
 
 


Tünci!

Minket pont a Te munkahelyeden utasítottak el, azzal, hogy gyeden lévő nem kap hitelt. Szóval ezek szerint ügyintézője és bankja válogatja....

Mindegy, nem magyarázkodom, mert nincs is miért. Mindenki úgy alakítja az életét, ahogy tudja, ahogy a sorsa, szerencséje hozza.
bende
 
 


Navared,én szedtem végig a magneb6-ot..inkább, mint ne..valószínű, h a méhed nő és emiatt feszül, nem árt neki egy kis lazítás.én 3*2-szedtem, ez kb 300 mg tiszta magnézium.
tünci28
 
 
 


Bende, igen. Nem akartalak kritizálni, ne haragudj, ha így érezted, én teljesen megértem, hogy vissza kell menned dolgozni.

Tünci, Betti, a legkisebb gondom volt ilyentájt, hogy nézek ki. :roll: Örültem, ha normálisan tudtam enni, hát az is ritka volt. Keksz 6 héttel később volt, hát mit ne mondjak, nem élveztem... A tejem nem folyt ennyire.

Navared, szerintem is szedj magnéziumot.

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Bende megértelek és ezt mindenkinek magának és a családi helyzetnek megfelelően kell döntenie. Nálunk anyumnak nem tetszik, hogy vissza akarok menni dolgozni az ősszel de a gyesből nem tudnánk csak vegetálni.
Kolléganőim mind visszamentek a gyerekek 2 éves korában dolgozni engem is visszavesznek és ebben a világban már ez is óriási mázli!
Remélem neked megfelelő jó munkát találsz! :wink:

Tünci óvatosan, finoman és az elsőtől ne várj mindjárt mega gyönyört, új a helyzet minden téren és újra ki kell tapasztalni a dolgokat. Nekem a csaszi miatt a méhem volt érzékeny, gondolom a természetes szülésnél ez más.

KépKép
winchi
 
 


Tünci nem kaptam privit.

KépKép
winchi
 
 


Sziasztok Lányok!

Sajna csak ezt az oldalt olvastam vissza :oops:
Tünci, Betti :D nőiesség:
Én úgy voltam vele, hogy letojtam a nőiességemet egy jó darabig.Csak baba, és a baba volt előtérben.Szerencsére nekem a párom megértette, de ha nem így tett volna, akkor sem érdekelt volna.Nagyon fáradt voltam, aggódós, stb., teljesen a kisfiam bűvöletében éltem sokáig.
Azt kell mondjam, hogy MOST kezdek feléledni nőiesség és minden más terén.
Érzem, hogy sokat formálódtam alakilag is, máshogy is.Amióta jobb az idő, kint vagyunk sokat, végre emberekkel találkozunk, Marci után nincs megállás, fogytam 2 hónap alatt 5 kg-t, már majden a terhesség előtti súlyom van.Múlt héten bent voltunk a cégnél, és az egyik kollegám meg is jegyezte, hogy mintha most mentem volna el a cégtől a táppénzre :lol: Semmit sem változtam..
Tehát csajok, TÜRELEM!!!!!Ez természetes, hogy a babák a legfontosabbak mindenek felett.Sztem ez a normális! :wink:
Tünci :) nekem is volt gátsebem, mi először 3 hónap után voltunk együtt és mellesleg majdem belepusztultam.Aztán a második kicsit jobb volt és így tovább :wink:
Vendég
 


Szösz. Igen ott lakunk a közelben. Cserepes köz. Viszont apukám a Sziget utcába. Általában odajárunk játszóra.

Navared. Azt mondták, hogy befogja hozni a beteg láb a lemaradást. De félek, hogy csak nagyobb lesz. A fórumokon 2 szám külöbséget is mondtak.

Szex. Hát lehet hogy nekem kicsi a fájdalom küszöböm, de nagyon sokáig fájt. Többször próbálkoöztunk, mire 5 hónap után sikerült a régi kerékvágásba lendüllni. A szoptatás vége fele volt olyan hogy jött a tej közben. :oops: Amig aktivan szoptattam addig nem nyúlt hozzá.

És tegnap elfelejettem irni, hogy lotti lépegetett egy kicsit! De olyan mintha, most tanulna ujra járni. nagyon kapaszkodottt belém. De majd csak alakul már.

Kép
Kép
rhkrisztina
 
 


Nőiesség: Általában már az utcán jut eszembe, hogy basszus a tükörbe bele se néztem mielött kiléptem.
Smink: mikor? mikor már kabátban vannak a gyerekek? vagy elötte ? akkor meg leizadom mire felöltöztetem őket.
De! zuhanyozni eljutok minden este! :lol: Most ennyi jut magamra.

Kép
Kép
rhkrisztina
 
 


tünci!
szextémával kezdem: mi megpróbáltuk 6 hét után. szépen gyógyultam, nem is volt gond. de ahogy próbáltuk, sírva fakadtam. nem ment. úgyhogy a 6 hét szerintem hülyeség. biztosan van akinek megy, az egy mázlista, de végül nekünk is 3 hónap lett.
mellek. ha neked úgy jobb, akkor marad a melltartó. ez van. ezzel együtt kell élni. a tej minden cseppje aranyat ér.

egyébként meg ha egy ilyen picurka telerak egy pelust, akkor nem lehet gond. és sokat szépült. ne aggódj!

munka!
én is tanulom az angolt, hogy mire kell, a felvételikre, mondhassam, pl, hogy 1 hónap múlva nyelvvizsgázom, amint az a kezemben, diploma is van, meg minden.

hitel!
hát mi nem kapnánk másodikat. a ami viszonyok mellett meg ki az a hülye aki kezességet vállalna? az önrészt össze tudnánk szedni, de ha odaállítanánk, a bank kiröhögne, hogy mit akarunk.
egyelőre vegetálunk. ha lesz melóm, meg rendes fizum, majd meglátjuk.
amúgy lehet, hogy az előzőt is megpróbálom, de a multik nem igazán családbarátok.
Vendég
 


jha és a mai sztorim!

ma reggel mondtam Zsófinak, miután levetkőzött, hogy hozzon bugyit.
meglepetésemre most nem pelust hozott, hanem rendes kisbugyit. azt kellett ráadni, meg is néztük a tükörben.
pisilni még nem sikerült csak a bugyiba, de lelkesen próbálkozik. ebédkor is ráült, aztán a desszertet már bilin ülve kérte, és még ott nézte utána a tabis mese végét.
pisilni nem sikerült, de sírva fakadt, amikor alvás előtt ráadtam a pelust.
Vendég
 


betti!
hugomék kipróbálták, a grippevatert. (nem tudom hogy írják).
jah és úgy csinálja, hogy két ciciből szoptat, utána a következő etetésnél tápszert kap Martinbaba.
nem keveredik a tej meg a tápi.
iszik tejserkentőt is. most a more milket.
jah és az előbb hívott nagy csodálkozva, hogy alszik a gyerek. nem ébredt fel miután letette negyedóra múlva üvöltve.

jah és szerintem ne diétázz ennyire. vannak olyan babák, akiknek akármit csinálhatsz, akkoris fáj a hasuk. ez még az alkalmazkodás része. Zsófi is ilyen volt. 6 hónapig fájt a hasa. utána még egyideig a tápitól is, de aztán elmúlt.

szélcső: mi csak akkor használtuk, amikor fájt a hasa. csak estefelé, mert akkor volt a legdurvább. nem kakiltatásra, nehogy hozzászokjon. inkább tornáztattuk, felnyomtuk a lábát, masszíroztuk a hasát. repülőztünk ringattuk. hason altattuk.
Vendég
 


Kép
Kép
Ezek még a húsvéti képek :lol:

KépKép
winchi
 
 


nők:
mostmár igénylem a sminket. itthon melegítő, de azért rendesen felöltözöm ha kimegyünk. akár a játszóra is. van aki nyúlott mackóban is kimegy. szégyellném magam az utcán.
Zsófi is szereti nézni, ahogy kenem magam. és tartja a száját, hogy rúzsozzam ki. meg a parfümnél mindig kell neki is fújni. van egy amiben nincsen alkohol, abból néha kap pár cseppet a ruhájára.
és utánoz. nézi magát a tükörben. fésülködik, keni az arcát, azaz úgy tesz. :D
de hát a vérében van.
az egyik apai nagynéném közölte jó pár évvel ezeleőtt, hogy ha nincsen kihúzva a szeme, olyan, mintha nem lenne rajta bugyi. :D
Vendég
 


winchi!
nagyon szééééép!!!!!!!!!!
látom segít is!
Vendég
 


Sziasztok Lányok!

Winchi:Matyi nagyon helyes :D :D :D :D Vagány :D

Anyany:Zsófi de ügyes hogy igy viszi már a bugyit ezek szerint nem szereti a pelust.Biztos gyorsan szobatiszta lesz ügyes kislány :D :D :D Mi még csak tegnap vettünk bilit Hannusnak este ráültettem pár perc után belepisilt úgyhogy nagyon megdicsértem reggel meg hozta a bilit de akkor nem pisilt bele.Most már mi is próbálkozunk.

Tünci:Örülök hogy jól vagytok :D Nagyon szép formás Bátor baba :D :D :D :D Ez most még természetes hogy te is pityeregsz picit a hormonok is közrejátszanak.
És igen ez az aggódás végig megmarad.Legalábbis nálam nem múlt el,Hannus még mindig légzésfigyelőn alszik :oops: Olyan természetes hogy bekapcsolom :)

Betti:Remélem segíteni fog a gripe.Ma próbáljátok ki?

Szösz:Nagyon sajnálom a kolléanőd kislányát :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: Én is nagyon félek nehogy bajunk legyen :(
Épp ma voltunk antioxidáns szint mérésen mert nekem nyáron alacsony volt most már sokkal jobb viszont Hannusé alacsony mert alig eszik gyümölcsöt.

Jaffa:Ilyen piciknek milyen antioxidánsot lehet adni?Itt van valami juice amit lehet már pici babáknak is adni havi 17 ezer :roll:
Szerinted?

Ancsi:Jaj de édes Dorka :D :D :D :D elhiszem hogy elérzékenyültél :) Mi is sokat gondolunk rátok :D Mikor jöttök az állatkertbe?Mi megyünk valamikor Hannusnak bizti tetszeni fog.
A felújítás miatt nem irigyellek de biztos minden nagyon szép lesz csak erre gondolj :D Konyhabútorod is most jön?

Kriszti:Lottika nagyon ügyes hogy próbálkozik a járással.Gyógypuszit küldünk pici lábára!

Bende:Hova mész dolgozni?
Remélem sikerül szorítok neked :!: :!: :!: Jól emlékszem hogy Niki Anyukáddal lesz?
Vendég
 


Ancsi:Dorka tündéri a képeken :D :D :D :D :D

Katinka:Kész vagyok Lili beszólásától :D :D :D

Kismamák:Kérünk ám pocakfotót :D
Vendég
 


Any és húgodnak mi a tapasztalata a gripewaterre?
Én sem keverem mostanában a tápit, két mellből szoptatok én is, mert a jobb műtöttből max csak 30 jön ki, de egye meg azt is, ha már van.
Éjjel csak tápi van és én meg fejek, hogy legyen nappalra kajcsi neki.

Lara, csak holnap próbáljuk még ki, holnap lesz egy hónapos.

Kisfiam nekem is angyal volt ma....eddig, most kiabál a kiságyba.

Nőiesség: én mellette vagyok, fontos, csak azon akadtam ki, hogy anyum a szülés után egy héttel hozta fel a témát, mikor még azt sem tudtam, hol áll a fejem.
A 6. heti kontroll után, ha jól van minden, elkezdek tornázni majd, mert bár kilóra visszaálltam, azért a testem csak változott, de egy hónap alatt rendbe lehet szedni.

Házasélet:......amíg ott lent cérnák állnak ki, addig meg sem fordul a fejemben. Egyelőre a fáradtság miatt sem hiszem, estére mire a fejem a párnára ér, már alszok. Barátok közt első része még talán megy, a Grace-t meg kiírta tesóm dvd-re, szopi közben nézem, ha tudom.
Feleségekben vagyok lemaradva. :D

Tüncikém, nekem ilyen gondom nincs, hogy rágondolok a kisfiamra és csöpög a tejem..... :D Egész nyugodtan nyomkodhatom is, ha akarom, az aztán tartja, ami benne van.

Betti
Kép
betti0412
 
 


Tünci!
örülj, hogy csöpög!!!
nekem nem csöpögött, inkább nem akart kijönni sehogy sem. Zsófi rácuppanni nem tudott, de a bimbóvédővel meg hiába próbálkoztunk.
csak az ipari méretű medelával tudtam kiszedni a tejet.

nőiesség?
nekem 15kilót sikerült fogyni. tovább nem akar menni. előtte nőiesnek inkább nem mondanám magam. a tehén a legjobb kifejezés rá. a sok hízástól a combom meg a vádlit felső része is csíkos volt. vörös csíkos. még a pár hónapos Zsófi előtt is szégyelltem magam. a férjem előtt meg pláne. a szülés előttihez képest még 7 kiló van rajtam.
fürdőruhára még most sem mernék levetkőzni. mindenem tiszta naribőrös. most 2 fokozaton tekerek napi fél órát. a 2X40perc kivitelezhetetlen volt hosszú távon. ha ezt is jól bírom, emelem a fokozatot. a fél óra marad.
Vendég
 


mára is meg volt a kalandunk.
osanba mentünk ki. mert páromnak oda volt kedve. napközben el is felejtettük, hogy nincsen itthon kenyér. úgyhogy szombat este 7kor jutott eszünkbe. :oops:
elkerülőn megyünk mindig, mert az gyorsabb. most odafele a város felé, visszafelé már az elkerülőt akartuk. bár én a város felé akartam jönni visszafelé is. kb 1kmre voltunk és a benzin fogta magát és kifogyott. :(
a fárjem nem figyelte a kijelzőt. úgyhogy felhívtunk egy ismerőst, hozott benzint.
ez is csak velünk fordulhat elő.
Vendég
 


csajok!
kérek szépen tapasztalatokat a szobatisztaságról.
a mai nap mérlege. 5 pisi, természetesen bugyiba.
de már ráül a bilire. de beleengedni még nem sikerül. délután a pisi után már sírt is. próbálta a bilibe, de nem sikerült. meg ült rajta kb 1 órát. ahogy visszahúztuk a kisbugyit, már csurgott is.
holnap újra próbálkoztunk. délután már kérte a pelust. mindig szólt miután pisilt. jah és este is fürcsi előtt ráültettem. semmi. persze a fürdővízbe ment a pisi. úgyhogy tusoltunk. :D
Vendég
 


és még egy. a START kártyáról tudtok valamit? valami olyasmi, ha azzal megy el valaki dolgozni, akkor kisebbek a munkáltatók költségei. de kinek jár pontosan?
Vendég
 


Ma volt a temetés. Rengetegen voltak! Ennyi embert én még nem is láttam a temetésen. Sajnos nagyon sok fiatal is volt. Nagyon-nagyon szomorú egy ilyen temetés! Felfoghatatlan! Az idő nagyon rossz volt, fújt a szél, az eső is elkezdett csepegni. De pont ilyen idő illet. Az ég is sírt!

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Mi még nem vettünk bilit, de most már kezd érdekelni engem is a dolog, annyit írtok itt róla. De honnan tudom, hogy mikor érdemes elkezdeni? Szerintem Rékát még egyáltalán nem zavarja a pelus, meg hogy tele van.

A hitel dologról meg már nem tudom, hogy mit gondoljak. Nekünk mindenképpen kell hitelt felvenni, és én most nem megyek vissza dolgozni, vagy még gyeden, vagy már gyesen leszek. Hát nagyon remélem, hogy azért fogunk hitelt kapni! De nekem igazából már nincsen időm visszamenni pár évre dolgozni, ha akarunk tesót. Meg nincs is hova visszamennem sajna.

Anyany: Így már a párom is járt, hogy kifogyott a benzin! Már többször is kellett mennem "menteni". Ez a hobbija, hogy teljesen kifogyasztja a benzint, meg számolgatja, hogy még addig úgyis elér vele. Aztán nem mindig.

Tünci: Nekem a tejem végig folyott. Én 15 hónapig szinte állandóan melltartóban voltam. Ezt már utáltam. A végén már éjszakára néha levehettem. De sexi közben is kellett, mert mindig folyott belőle a tejci. A nőiesség meg - hát a formámat alakilag hamar visszanyertem, de még most sincs időm sok dologra, pl. körömlakkozás :oops: , kozmetikusnál, meg fodrásznál, amióta Réka megvan nem voltam. De biztos én csinálok valamit nem jól. A gátsebem nekem hamar rendbejött, már a 6. hét előtt jóval, a kontrollon már nem is látszott semmi. Én használtam Aloe First, nem tudom, hogy az tett-e csodát, vagy szerencsém volt.
És a hízás szerintem nagyon jó! Rékának is naponta rengeteg kakis pelusa volt, és volt hogy én is megmértem!

Lara: Mit jelent, hogy Hannus alig eszik gyümölcsöt, mégis mennyit? És mi ez antioxidáns mérés? Még sosem hallottam róla. :oops:

Matyi nagyon édi! :D

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Dr. Somos János szájsebészről tudtok valamit?

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Szösz:Nagyon sajnálom azt a lányt :cry: :cry: :cry: :cry:

Egy géppel meg tudják mérni az antioxidáns szintet augusztusba voltunk Hannusnak akkor 45 ezer volt,ami jó eredmény nekem meg 16 ezer ami nagyon alacsony.Most Hannusnak 20 ezer lett :shock: nekem meg 25 ezer.
Nem tudom hogy mennyire megbízható ez a gép!
Sajnos Hannus nem szereti a téli gyümiket narancs mandarin kivi.
Úgyhogy almát körtét banánt evett egész télen de volt olyan nap hogy meg se ette :( lehet hogy üveges gyümit kellett volna adnom neki?
az a baj hogy az üveges kaját se eszi meg meg egy jó pár üveg gyümölcsöt is kidobtam mert lejárt.

Megkérdezem a védönőt vagy gyerekorvost hogy ő mit mond.Lehet hogy azt ,hogy ne cipeljem ilyen helyekre :oops:

Hitel:Szerintem ha sétáltok Rékával kanyarodjatok oda egy bankhoz és kérdezzétek meg,az a biztos :wink:
Ezen én sem igazodok ki.De úgyis 20-án megyek bankba akkor rákérdezek hátha minket is érint majd.


Anyany:Múltkor párom is kimentett egy Apukát,nekik is elfogyott a benzin a pici meg kb annyi idős volt mint Hannus aztán behúzta őket a benzinkútra :)
Vendég
 


lara!
kb 100 autó elment mellettünk. kint a vészvillogó, de egy sem állt meg. telefonon hívtunk egy ismerőst. aki vett egy kannát a benzinkúton, meg bele 4 liter benzint.

Zsófi sem eszik meg a gyümiket. ma a mangót tömte. a banán volt a kedvence, de már rá sem néz. a mandarinba beleharap és otthagyja. az almát megrágcsálja és beletömi a számba. az üvegeset gyorsan belapátolom és kész. de az sem mindig...
a főzelékeket sem mindig eszi meg. az üvegesek a kedvencei, persze tunningolva egy kis cukorral. sajnos muszáj.
utána még kb 3 falatot evett a krumplipürémből, a sült kolbit meg kiköpködte és tündéraranyosan visszahozta és letette a rágcsált , nyálas kolbit a tányéromra. :)

ami menő most az a vajas kenyér. a felvágottakat meg sem eszi.
kis vajas falatkák. ha jóllakott csak a vaj.
Vendég
 


winchi átküldtem megint..nem tudom mi van a géppel,de állandóan kiléptet a babanetről.. :roll:
Matyi jöhet hozzánk is,látom szorgalmas kertész. :D

lara,még nem is hallottam ilyen vizsgálatról.mik vannak.. :shock:

any,azért ha egy női sofőrrel történik ilyen,jól kigúnyolják a pasik..de gondolom most neeeeem.. :?

kriszta,azt hogy érted,h csak nagyobb lesz Lotti lába?h nem tudja használni???jaj,remélem,h tudja!!

lányok,hát keksz téren nem sok jóval vígasztaltok... :? tegnap este kicsit volt közös időnk a férjemmel,megbeszélgettük a dolgot.én kicsit az érzelmi oldalától is tartok,mert bármennyire nem így akartam,a férjem sokadik helyre szorult.. :?

szösz..egy gyerek temetése..senkinek sem szabadna átélni.vmiért pár napja sokszor eszembe jutott az a reggel,mikor Viola temetésére indultunk..minden olyan éles még most is.áhhh.. :cry: :cry: :cry:

lányok kérek szépen sok drukkot,imát a barátnőm kisfiának..holnap átszállítják Pestre,az egyik szemén próbálnak egy kis maradványlátást csinálni..a másik szeme menthetetlen,de hátha legalább az egyikkel látna kicsit...++++++++++++++++
jövő héten kellene születnie,de már majdnem három hónapos.vmivel több,mint két kiló és 45 centi,nagyon sokat nőtt.

KépKépKép
tünci28
 
 
 


Dr Somos János:

Ő az én tündéri fogdokim, csak jót tudok mondani róla. Szeret vicceket mesélni, kezelés közben és mindig vigyorogva kérdezi a pácienst, hogy az miért nem nevet....:)))

Gátseb: nekem picike volt, felszívódó varratokkal. Aloe First- tel fújogattam pár hétig, nyoma sincs. Az első szülés utáni együttlétre nem emlékszem :oops: , az biztos, hogy 5-6 héttel utána volt. S közben füleltünk, hogy nem- e ébred a gyermek.

Munka- nagyon szeretnék még egy babát, de nem ebbe a lakásba. Ha itthon maradnék Nyanyóval, akkor mi is csak vegetálnánk, esélyünk sem lenne nagyobba költözni. Ha most pár évet dolgozom és sikerül kicsit anyagilag megizmosodnunk, akkor nyugodtabban belevágunk. Nem mellesleg jó lenne valahova annyira bedolgozni magam, hogy oda szülés után visszatérhessek.
bende
 
 


Talán félreérthető volt a tegnapi hozzászólásom, hogyha gyesen, gyeden vagyok nem kapunk hitelt. Bizonyára kapnánk, de a párom az éptíőiparban dolgozik, ami most nagyon labilis. Ez látszik a jövedelmén is. Erre egy bank, csak horror feltételekkel adna ki hitelt, pláne ha azt látja, hogy ez egy háromtagú család egyetlen jelentős bevétele. Ha mindkettőnknek rendszeres jövedelme van, sokkal kedvezőbb feltételekkel vehetnénk fel hitelt.

Gyesről, gyedről munkába visszatérni nagyon nehéz. A legtöbb munkahely- bár kötelező lenne- nem veszi vissza az anyukát. A gyerek 3 éves koráig kötelező foglalkoztatni a visszatérőt, illetve gyesről visszamenve még 3 hónapig. Ilyenkor inkább kifizetik a végkielégítést és közös megegyezéssel elbúcsúznak a munkavállalótól. A régi helyemen nekem sincs hely. 50%- os létszámleépítés volt és egyetlen főnököm sem dolgozik már a helyén.
Ha meghallják, hogy kisgyereked van, akkor inkább felvesznek kevésbé tapasztalt munkaerőt, minthogy bevállalják, hogy anyukát foglalkoztassanak. Rengeteg a munkanélküli van miből válogatni. És még valami. Egyre több munkahely nézi meg a jelöltek iwiw- es adatlapját. Ezért, ha a pályázatba nem is kerül bele, hogy van gyerek, vagy nincs gyerek, onnan egyértelműen kiderülhet.

Szösz- nagyon sajnálom a kislányt, én is olvastam az újságban.

Tünci! szorítok a barátnőd kisfiának.
Hogy értetted azt, hogy egy ujjnyi gátseb? Annyira széles, vagy olyan hosszúságú, mint egy ujj? Kezelgesd aloe firsttel. Én, ha jobban feszült mindig befújtam vele egy kicsit. Ha már begyógyult, aloe gél- lel is kenegetheted.
bende
 
 


Sziasztok!

Tünci most sem kaptam semmit! De küldtem én is valahol csak találkoznak a privik :twisted: :D

Barátnőd kisfiának drukkolok, szegények mit élnek át... Remélem sikerül a műtét!

Szösz szörnyű lehetett...

Anyany nem semmi, hogy kifogy a benzin! Párom meg abból űz sportot, hogy írjuk mikor mennyit és hol tankoltunk, amióta egekben a benzin azt is felírjuk mennyi volt litere. ez a másik véglet :lol:

Lara ne cipeld ilyen mérésekre Hannust, csak magad paráztatod vele :wink:
Ki tudja nálunk is milyen értékek jönnének ki...

tegnap voltunk medvehagymát szedni, ma medvehagymás tojásos nokedli lesz meg a fagyóba is raktam adagokat :lol:

KépKép
winchi
 
 


Kérek szépen tanácsot!

A Gripe Water-en kávéskanált ír, de az nem 5 ml. Mennyit adtatok ti annak idején?

Betti
Kép
betti0412
 
 


Betti, a konyhai szakácskönyvek szerint(mikben még nem mértékegységek vannak,) egy kávéskanál az 5 ml.

KépKépKép
tünci28
 
 
 


Jaffa:Nagyon-nagyon boldog születésnapot kívánunk neked :D :D :D :D :D :D :D :D Kép
Vendég
 


Sziasztok Lányok!

Tünci:Nagyon-nagyon szorítok barátnőd kisfiának+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ Remélem sikerül a műtét.
Nem emlékszem pontosan ő milyen súllyal született?

Bende:Nem semmi még az iwiwet is megnézik? :evil:
A sógornőm agrármérnök és már több mint 1 éve otthon van mert nem talál munkát :( Már be se írja az önéletrajzába hogy mi a végzettsége de igy se veszik fel mert mindenhol iszonyú túljelentkezés van.
"anyagilag megizmosodunk"-ez nagyon tetszik :lol:

Anyany:Sajnos nem valami segítőkészek az emberek :cry:

Winchi:Igen tudom :oops:
Vendég
 


Tünci, én az infacolos adagolóval adtam neki egy kávéskanállal, és az kevesebb volt, mint 5 mili. Mindegy.
Barátnődnek megy a szorítás.

Jaffa, Isten éltessen sokáig!

Délután visszük a leg-Kiss-ebbet is szavazni.

Betti
Kép
betti0412
 
 


Boldog 1 hófordulót Atinak :D :D :D :D
Hogy érzed gyorsan elment ez első hónap?
Vendég
 


Jaffa BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!! :lol: :wink:

Kisatinak boldog hófordulót! :lol:

Betti én is az infacolos üveggel adtam annó, kanállal nem tudtam a szájába varázsolni.

Mi is délután megyünk szavazni.

KépKép
winchi
 
 


Sziasztok!

Szösz, nagyon sajnálom, ez borzasztó... :cry: :cry: :cry:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Jaffa, boldog születésnapot!

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Mi délelőtt voltunk szavazni.

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Mióta beadtam a gripet géppuskatűz van a pelusban..... :D

1 hónapos ma igen....nekem elég kemény volt, de már jobb, figyelget, 4,4 kg már, kezdjük megismerni.

Betti
Kép
betti0412
 
 


Jaffa! Boldog Szülinapot! :D

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Betti, szép súlyban van Ati!

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?