Új privát üzeneted érkezett!

WOW, laptetőőőőő!!! :D :D Bocsi, de ezt most megtartom, hátha szerencsét hoz :oops:

Judy
KépKép
KépKép
szjudy77
 
 


Ancsa, Larának jobbulást!!! Szofinak meg drukk, hogy ne kapja el!

Judy, neked is drukk!!!

Kép
Kép
Kép
szzsk
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan pár sor:

Tigrincske:
Adrikának nagyon boldog születésnapot kívánok. Kicsit lemaradtam, de tegnap nem volt időm feljönni. Azt meg nem is tudtam, hogy ápr. 1-jén született. Ezt a napot nagyon könnyű megjegyezni. :)

Snoopy, Vero:
Köszönjük a képekre a dícséretet :)
S Orsi majd beáll Noelke is. Van olyan, hogy Tomika sem bírja ám ki a 4 órát. A héten egyébként ő sem mindig tartotta ám be mindig a 4 órát, de hát nem is egy gépezet, nem igaz???!!!

Etenci: neked is. S hogy miért rózsaszín kád???? Hát volt neki rendes fiús kék, csak ilyen marha modern, új hullámos, ülőke benne meg minden. De valahogy én maradi vagyok, s sokkal jobban tudom fürdetni a régi fajtában, ahol rendesen tudom fogni a picit. Abban a másikban meg nem tudtam, mert félig ült benne. S ami még nem tetszett, hogy ami megtartotta, ahová rá kellett ültetni, az szerintem nyomta a kis tökijét. Így kaptunk kölcsön egyet, s hát ez rózsaszín. De nem hiszem, hogy identitás zavaros lesz emiatt. :) :)
Anyummal pont azon mosolyogtunk, hogy nekünk anno nővéremmel kék kádunk volt, Tomikának meg rózsaszín. :)

Szssk:
Gratula az új autóhoz!
A képek nagyon édesek!

Szjudy:
Drukkolok ezerrel. S igen, a laptetőt ne add tovább, hisz most nagyon is szükséged van rá!


Mi
Tegnap voltunk csípőszűrésen, minden a legnagyobb rendben. :)

Szép hétvégét mindenkinek, jó húsvétolást, gyerkőcöknek jó csokinyuszi keresést, lányoknak sok locsolót..... vagy inkább ne kívánjak ilyet. :) :)

KépKép

Kép
sissy80
Budapest XV. kerület
 
 

 
 

Tigrincs: akkor nektek is szuper szomszédotok van! Nagy segítség a kertben nálunk is szomszéd bácsi, na meg minden egyébben is. A héten pl náluk rejtettem el a férjem névnapi ajándékát (egy kenyérsütőt vettem neki, és nem tudtam volna becsempészni úgy, hogy ne vegye észre), és még a csomagolásban is segített. Majd mesélj, sikerült-e fűzfát gyökereztetni.

Sissy: szépen fejlődtök Ti is! Mostanában egyébként elég sok nagy babával találkozom. Nekünk is azt mondta a doktornéni, hogy anyatejes babát nem lehet túletetni, ne izguljak, hogy így hízunk...A képek szuperek Tomiról!

Szjudy: drukkolok a meló miatt. Annyira rossz, hogy kis kihagyás miatt már bazi nehéz melót találni. Én 6 hónapig élvezem a teljes „szabadságot”, aztán augusztustól 4 órában újra dolgozom, először csak itthonról. Így sikerült megegyezni, hogy nem vesznek fel a helyemre senkit. Bízom benne, hogy működni fog a dolog, mert így majdnem 100%-ban tudok a gyerekkel is foglalkozni.

Ancsaboszi: bár szerencsére már nem kell a szemész, a jövőre vonatkozóan én tudom ajánlani a Fehérvári úti rendelőben a doktornőt (nem tudom,merre laktok, de ez közel van a Móriczhoz, szóval könnyen megközelíthető), nagyon alapos és kedves. Tóth Lídiának hívják.

Kép
szerencsemák
 
 


sziasztok lányok,

nem szül közületek vki július után a kútvölgyiben?most derült ki hogy átpártol oda a dokim és én meg ugye megyek utána...de szinte semmit nem tudok róla,tudnátok nekem mesélni?minden érdekel ami csak eszetekbe jut :wink: megtaláltam a honapjukat,onnét pár pár dolgot megtudtam.de pl az most is úgy van hogy a 38.héttől kétnaponta nst :shock: és a negyvenediktől naponta :shock: és a 41.héten befektetnek?vagy ez orvosfüggő?mert ahol én az első kettőt szültem ott nem így volt :roll: :oops:

előre is köszi a segítséget
gigi
Vendég
 


Szia Gigili!

Igaz én nem júli után szülök, én most febr-ban szültem, de megkérdeztem a dokimat, hogy hogy lesz júli után a szülés.
400.000 Ft lesz, ebben benne van a doki és a szülésznő díja, a 3 napi hotel szolgáltatás külön szobába, ahol a kispapának is van hely, kaja is benne van, ill. minimális vizsgálat, talán 1 v. 2 ctg (lehet hogy van még benne talán 1 uh. is, de arra már nem emlékszem). De azt tudom, hogy a vizsgálatok nagy részéért fizetni kell még külön, vérvétel, cukorvizsg. stb.

De majd jönnek a többiek is és elmondják, hogy ők mit tudnak. :)


Jó babavárást kívánok!

KépKép

Kép
sissy80
Budapest XV. kerület
 
 


Sziasztok!

Vagyok-vagyok de hát ennyi Gyerek mellett.... 8) és fene a jó szívemet tegnap lemondtam a loptopról Ádám javára! :wink:
De most vagyok és mielőtt visszaolvasnék, írok Nektek egy pár sort a "Mazda-vezetésről" mert gondolom már tűkön ültök.... 8) :wink:

Szóval.....Semmivel sem nehezebb, mint bármelyik másik autót vezetni. :wink: "Lapos autó" után egy "magaslaton" ülni....tök jó. Na nem mintha a másikkal bajom lett volna. Igaz, az autó elejét nem látom :lol: és még a végét is keresem a belső visszapillantóban :lol: de nagyon tuti!!!! :D Nagyon könnyű váltani és a kuplungja is szuper!! :D Nagyon kényelmesen elférnek benne a Gyerekek. Sőt, Adri kibérelte magának a csomagtartót :lol: :wink: nem hajlandó a középső sorban ülni! 8) Mióta Ricsiéknél ült a Touran "hátsó részén" azóta azt hajtogatta, hogy ha lesz nekünk egy nagy autónk, ami 7 személyes, akkor Ő csak és kizárólag a hátsó sorban hajlandó ülni! :lol: :wink: Így Adri ülése ott van, Zizi meg a középső sorban foglalja el a helyét! :wink: Parkolni sem nehéz vele, pedig erre a dologra hittem azt, hogy majd kicsit "bénán" fog menni, mert ugye azért ez 4,8 méter hosszú autó...de ezt is jól megoldottam. Ment a parkolás járda mellé és két autó közé is! 8)

Na röviden-tömören ennyi. :D

Most megyek és visszaolvasok, aztán még írok ebéd előtt, ha belefér az időmbe. Ha nem, akkor utána! :wink:

Addig is további szép napsütéses időt Mindenkinek!

Tigrincs
Kép
Kép
Kép
tigrincs76
 
 


Na végig olvastam!

Először is betegeskedő Gyerkőknek jobbulást és sok-sok gyógypuszit küldök Nekik!!!! +++++++++++++++++++++++++++++++++++

Boszi!

Nem, Adri még sosem kérdezte meg, hogy Őt miért nem hívták meg ennek vagy annak a bulijára és még sosem volt emiatt szomorú! Ő megérti és felfogja, hogy nem lehet ott mindenhol. És azt is elsőre megértette, hogy nem hívhat meg mindenkit a saját szülinapi bulijára. Én már egészen kicsi kora óta megbeszéltem Vele mindent, ami Rá (is) vonatkozott és kicsinek sem hisztizett pl. olyan dolog miatt, hogy nem kaphat 5 túró rudit hanem mondjuk csak 2 és nem veszek meg mindet, amit szeme-szája megkíván. Választási lehetősége viszont mindig volt és lesz is! És ezt Jázminnal is így fogom csinálni. Vagyis már van amiben csinálom.
Remélem Szofi baba és Te sem kapjátok el ezt a víruskát!!! Drukk Nektek!!!
Örülök, hogy Lara szeret oviba járni! Ez nem egy utolsó dolog! :wink: Inkább hazacipelni legyen nehéz, mint reggel bevinni! 8)

Vero!

Még hogy én beszéltelek le a fehér köves fülbiről?! 8) Jajj! Nem akartam én rosszat! 8) De azért az ötleted nagyon tetszik, hogy minél kisebb egy Lányka, annál világosabb színű köves fülbit kap! Így Zsófinak már "csak" a fehér jut! :wink: De az is csodaszép, biztos! És Neki nagyon jól fog majd állni! :wink:
Egyébként csütin már nem jutottam el odáig, hogy Auchan vásárlás után megnézzem a fülbiket. Mindegy, majd legközelebb. Én Adrinak majd lila-fehér vagy kék-fehér kövest szeretnék. Remélem lesz majd olyan is.
És szerintem TE igenis SzuperAnyu vagy!!! Az meg hogy nem vállalsz be még plussz 5 főt arra az időre, míg Laci meg sógor Angliába megy....hát egyáltalán nem csodálkozom!!!! Én sem vállalnék be ennyi embert!!! Akkor most én is rossz ember vagyok?! :oops: :roll: Szóval ez eszedbe se jusson, hogy emiatt TE ne lennél rendes/jó emberke!!! Világos?!?!?!? :wink:
Örülök, hogy Szofi szépen javulgat és hogy Katának is rendbe jött már a füle!
És miért pont most húsvétkor mennek Laciék Angliába? Ott nem tartják a húsvétot vagy mi van?! :shock:

Judy-Sissy!

Ne szabadkozzatok már Adri szülinapi köszöntése miatt!!! Bőven belefértek még a 8 napba! :wink: És nem sértődik meg egyikünk sem, hogy nem 1-jén köszöntöttétek meg!!! Családunk többi tagjai is "csak" jövő hét szombaton köszöntik meg, mert akkor lesz itthon a szülinapi bulija! Szóval bőven nem vagytok még elkésve!

Judy!

Neked nagyon drukk akkor keddre!!!! Sikerülni fog! És laptető még jó, hogy most a Tied marad! :wink:

Sissy!

Nagyon cukik a képek Tomiról! :wink: Rá se ránts a rózsaszín kádra, nekünk a Csajoknak meg kék van! :wink: Vagyis volt, mert már a nagy kádban fürdenek a kis kék kád meg az én "teregetős/áztatós" kádam lett. :wink: Majd a lányodnak jó lesz a rózsaszín, Tominak meg majd később, ha mégis felróná, hogy miért rózsaszín kádja volt, hát megmondod neki, hogy csak ilyen színűt tudtak kölcsön adni és arra a 6-7 hónapra, míg kell bőven megtette! 8) :wink:

Szerimák!

Hát igen, szomszéd bácsik nagy kincsek! :wink: És hogy hogy férjed kap Tőled kenyérsütőt? Csak nem Ő a nagy kenyérsütős a családban?! :wink:
4 ágat tettem le gyökereztetni! Eddig még nem jött gyökerük...de hát 1 hét után mit is várhatnék......de jól érzik magukat! Úgy hogy ha kigyökerezett szólok és ha gondolod bedobom majd! :wink:

Gigi!

Szia! Üdv köztünk.
A terhesgondozás már március 1-től fizetős. 15 ezer forint a vizsgálat + a laborok plusz pénzbe kerülnek és ahogy Sissy is írta a szülésért 400 ezer forintot kell fizetni! És igen, nst-re vagy ctg-re kb. 2-3 naponta kell járni a 38. héttől. Igaz én már nem szülök ott, de ezt tudom.....bennfentestől (is).
A kórház mielőtt magán lett, már addig is nagyon jó és tiszta volt! Szülésznők/orvosok/csecsemősök is mind jók! De én ennyi pénzért tuti nem szülnék ott! :oops: :roll: Ennyit nem ér meg. De ez az én saját külön bejáratú véleményem! :roll:
Az első két babádat egyébként hol szülted? És fiúk vagy lányok, mennyi idősek? Vonalzót csinálsz Nekik? :wink:

Kriszti!

Gratula az új autóhoz! :wink: Akkor várom majd a válaszod! De nem kell sietni, megértelek ám!!! Két gyerekkel sem könnyű néha, nem hogy hárommal! Nyugi! Én ráérek és várok! :wink: :D
Akkor fogjunk kezet! :lol: Az autó elejét én sem látom, hiába ülök magasan! De rájöttem, hogy igazán nem is érdekel, hogy hol van az eleje :wink: nézem az előttem lévő autón a saját autóm fényét, oszt abból jól látom, hogy mennyire vagyok közel hozzá! :lol: :wink: Na ez jó taktika, mi?! :lol: :wink: Úgyis belejövünk majd nyugi! :wink:
Zsombinak jobbulást!
Zoárd is nagyon cuki a képeken! :wink: Látom Ő is éhezik, mint ahogy Tomi baba! :wink:

Tenci!

Nem tudom mi volt a kérdés, de már nyúznak az ebéd miatt, úgy hogy ebéd után jövök és visszanézem a kérdésedet és válaszolok Neked is! :wink:


További szép napot Mindenkinek!

Pussz!

Tigrincs
Kép
Kép
Kép
tigrincs76
 
 


sissy,tigrincs,

köszi szépen,hát én igazából annyit tudok,hogy 400.000 és ebben minden bennevan a 38.héttől.és hogy túlhordásban mikor fektetnek be az orvosfüggő?mert én pl túlhordós vagyok :lol: :lol:
szülészőkről esetleg tudtok mesélni?talán még ajánlani is?nekem vki olyanra van szükségem,aki néha megsimizi a buksimat,kicsit olyan anyáskodó,de azért nem viszi túlzásba,nagyon természetesség párti,hagyja hogy én döntsek hogy nekem mi a jó,max ajánl ezt-azt,de nem erőltet rám semmit.ja,és szeretem ha nem hagy magamra órákra,de viszont látja azt hogy mikor van itt az ideje hogy háttérbe vonuljon 8) éééééééés az is fontos lenne ha szülés alatt nem irányítana,hiszem tudok én szülni anélkül is hogy ő mondja mikor vegyek levegőt...tudom hogy jó nagy elvárások,de nekem az előző szülésznőm ilyen volt és 400.000 ért igenis vannak elvárásaim :roll: :oops: :lol: :lol: :lol: hát,én is a dokimhoz ragaszkodom,szóval én se szülnék ott ha nem menne át.de a dokim viszont megér ennyit nekem :oops: vagy még többet is :lol: :lol:

egyébként két fiam van és vonalzót nem csinálok,hosszú story hogy miért,de nem szeretnék :oops: és hát sajnos még nem vagyok babás,tréningezünk már egy ideje,de még várat magára... :? bár remélem nem sokáig mert egyre jobban kikészülök :oops: :cry:
Vendég
 


Gigi!

Én jó szívvel ajánlom a Várnai Gabit. Nekem rettentő jó volt, igaz nem én választottam, mert rábíztam a dokimra, de annyira jó csapat voltak együtt.
És ő igen olyan kicsit anyáskodó, de határozott, nem babusgat, ha az kell. Igaz nekem megmondta, hogy mit csináljak, de én még nem szültem. Azzal ő is tisztában van, hogy másként van ez egy második v. harmadik szülőnél. Tudja, hogy ők pikk-pakk megvannak, nem kell nekik annyira a kezüket fogni. Vajúdás alatt is jött és megnézett, de nem vitte túlzásba, ill. a végén is hagyott hármunkat magunkra, s nyugodtan pihenhettünk. Többet is mint két órát.
Szóval én őt nagyon tudom ajánlani, de majd a többiek is elmondják, hogy az övéké milyen volt, s tudsz választani.

KépKép

Kép
sissy80
Budapest XV. kerület
 
 


sissy,

köszi,megjegyzem a nevét :wink: és ő mennyi idős amúgy?mert valamiért bennem az a tévképzet van,hogy a régi motorosok már nem változnak,szóval hogy ők katonásabbak is,meg megmondják a dolgokat... :oops: lehet hogy nem így van meg rossz leálltalánosítani,csak én ezt tapasztaltam azon szülésznők körében,akikkel nekem volt dolgom...remélem tévedek :lol:

kaptam egy nevet most,kissné margó,róla tudtok vmit esetleg?
Vendég
 


bocsi, csak egy gyorsra, mert a lányok szétszedik a házat ... :oops: :oops: :oops:

MINDENKINEK NAGYON BOLDOG HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK!!!!


Ancsa!
+++++++++++++++++++++++++ Jaj Istenem!!!!! mielőbbi jobbulást!!! remélem Szofi nem taptak el!!! :oops: :oops: :oops:
más! tegnap sütöttem kefíres-olcsó sütit, amire sok-sok almát raktam és megszórtam fahéjjel + barna cukorral :D mindenkinek nagyon ízlett!!! köszi szépen! :wink:

Timi!
:lol: szóval jó a járgány! szuuuuper! Adri meg tök jó fej! szóval kibérelte a 3. sort !!!! :lol: :lol: :lol:
LAci holnap este indul és szerdán érkezik haza. Kedden mennek A CÉGHEZ!!! megy Laci a Construmára kiállítani és kell hozzá anyag! :oops: Szóval ott is van Húsvét :lol:

én meg már 2 napja csak sütök főzök: birkapörköl + birkából rizses hús (meglepő, de jó lett :lol: nincs is nagyon "vad" birka íze :D ) majd sütöttem Ancsa sütiét + birka oldalast sütőben, ma meg folytattam túrógombóccal, meggyes kókuszgolyóval, omlós vajas pogácsával (nosalty.hu), tojásos-majonézes krumplisalival (füstölt tarjához) + tojást festettem ... kókusz golyó már alig van :lol: úgyhogy holnap DU vagy csinálok még egy adagot, vagy sütök sült madártejet :D lányok meg kikészítenek ... a lakás már felrobbant :oops: lassan egy szál hajam sincs :oops: :lol: :lol: :lol: Laci persze dolgozik reggel óta :oops: vágom a centiket estig! :lol: azt hiszem 7.30-8-kor már aludni fognak :lol: :lol: :lol:

Kép

Kép

Kép
veronikusz
 
 


GIGI-először is gratula a két sráchoz :D és üdv itt!!!-de most nem nagyon megyek el :oops: az első írásodból úgy olvastam van pocilakó-aztán meg hogy várat magára....hiszen úgy kérdezted júli után nem szül e valaki,meg hogy szülésznőt keresel.... :roll: :roll:
infókat látom megkapatad,igazándiból nem tudnék újat mondani-talán még annyi Katihúgom május végén szül-Ő még TB támogatással-de vizsgálatokért már most is fizetni kell-habár magánba nyomja-úgyhogy max a ctg-k lesznek fizetősek neki,de ifót ha kérsz tudok adni április végétől.... :D :D :D
kórház tuti jó választás,és ha tényleg nem sajnálod és van rá keret-csalódni nem fogsz :D
szülésznők mind szuperek,nekem mindkétszer császi volt-de még így is volt szülésznőm-rendeztek mindent :D számszerint három :lol: de egyik épp babázik,és Ő valószínű vissza sem megy...
Kissné Margó-látásból ismerem:aranyos,kedves...ennyi,de biztos van aki ismeri közelebbről is :wink:
és srácaidról valamit lehet tudni??,-és képeket kaphatunk esetleg??? :roll: :roll:
melyik kórházban szültél??
éééés vonalzó??nem publikus a dolog?
remélem azért jól vagy és ha van kedved írhatnál a problémádról....meghallgatunk :roll: :roll: :roll:
és bocsi a sok kérdésért....


ANCSA-hogy vagytok???remélem jobban.....

KRISZTI-nagyon édes hármas-Zéééééé :lol:Zsombid jobban???

TIMI-rámérsz :lol: :lol: :lol: amúgy nem értem én sosem nézem az autó elejét-érzem... :D :D :D
időmérőt nézted?????nem semmi-ezeket a barmokat :shock: :lol: ráérünk kijönni....hát ráértek uccsó helyekről indulni :lol: :lol: :lol:

SISSY-fürdőkád még picit-anno mikor Mikey született én is voltam havernőmnél babát fürdetni-épp olyan szupi hiper kádja volt-hááát nekem sem ment-akkor mondtam sima mezei kád :lol: :lol: :lol:
hűű lassan két hónap-na mehettek oltásra....

na mi tépünk ki,srácok meccset néztek :lol: délelőtt reptéren voltunk-tesóm jött,12kor landolt 11.10kor még itthon....de odaértünk még Mikey gépeket is nézett-habár kilátó nincsen :? Miki időmérőt nézett-asszem nem lesz olcsó út :? beleszaladtunk egy fotóba....persze Érden...-na mindegy várjuk a fejleményeket :?: Miki szerint még beleférünk a 10%ba.....-én kötve hiszem...

Kép
Kép
etenci
Ercsi
 
 


Gigi!
nekem SAJNOS az első kettő szülésnél nem volt fogadott. Lévén az első szülésnél (+ 3. szülésnél már mint fogadott) Keszegh Évi volt az ügyeletes és egy ANGYAL VOLT, így a másodiknál nem fogadtam SAJNOS!! na akkor ott, a 2. szülésnél volt SAJNOS szerencsétlenségem találkozni MArgóval és ... velem bizony bunkó volt!!! Azért, mert ő már levezetett X szülést azt hittem, hogy én mint hülye második gyereket szülő anyuka NEM TUDOM, HOGY MI ZAJLIK BENNEM ÉS HOGY HOL IS TARTOK!!!! SEMMIT NEM HITT EL NEKEM AMIT MONDTAM, MÉG MONDTA IS HOGY NE HIZTIZZEK, HOLOTT ÉN CSAK A TÉNYEKET MONDTAM ÉS EGY ROSSZ SZAVAM SE VOLT!!! bezzem mikor megvizsgált, már mint a mérgezett egér szaladt orvosért! tudom én egy ritka példány vagyok, mert az első fájás és a gyerek első felsírása között kerek 1 óra telt csak el. Szóval ha te betartod a protokolt és úgy szülsz mint egy NORMÁLIS anyuka (jó néhány óra alatt) akkor biztos ő is jó, de nekem így, hogy azért mert szólt a dokimnak még 30 percig megtiltották, hogy a tolófájásokkal nyomjak ... szóval nekem ő elmenet a .... :evil: :oops: Keszegh Évit viszont 2 szülés után is szívből ajánlom mindenkinek!!!! :D :D :D Jobb volt, mintha a saját édesanyám lett volna velem!!! egy TÜNDÉR az a nő!!! :D

Kép

Kép

Kép
veronikusz
 
 


etenci,
de drága vagy,teljesen meghatódtam a sok kérdéstől :oops: :lol: tegnap éjjel kicsit visszaolvastam és úgy vettem észre tök jó összeszokott csapat vagytok,nem is gondoltam hogy így befogadtok hosszú távra is :oops: de akkor élek a lehetőséggel 8)

szóval akkor előről :lol: sajnos még nem vagyok babás,próbálkozuk,próbálkozunk,de kiderült hogy pcos vagyok úgyhogy más felállásba vagyunk mint hittük :? most 2 hónap gyógyszer,aztán utána újra próbálkozhatunk,persze clostyval.de jó is most ez a kis szünet,mert már teljesen kikészített az időzített kényszersex :roll: :oops: a július utánt azért kérdeztem mert hogy én már tuti július után szülök :mrgreen: és mert ugye tudom hogy az a dátum az,mikortól nagy változások lesznek.szülésznőt meg azért kérdeztem mert nem lehet elég korán elkezdeni :wink: nálunk a h-ban úgy volt hogy ha az első 12 héten nem kérted fel,akkor a "maradékból" válogathattál,mert elkapkodták őket,vagyis az összes nagyon jót...nagyon elfoglaltak :roll:
srácaim 6 és 2 évesek és nagy a szerelem :lol: :lol: :lol: nem haragszol ha ide nem tennék fel képet :oops: ?de ha szeretnéd írok privit és ha fent vagy wiwen lemeózhatsz minket :mrgreen:

vonalzó:néha túl sokat dumálok magamról és a rídonlik vonalzóval még könyebben be tudnak azonosítani :roll: és egyszer egy nagggggggggggggyon bolod ember támadott le priviben és azóta nem teszek fel képet és vonalzót sem.bár ezzel se védtem ki teljesen,tudom,de a lelkemnek így jobb :lol:

kérdezz :lol: 8)
Vendég
 


veronikusz,
bakker :roll: na pont tőle mentsen meg az Isten akkor :twisted: igen,erre én is ugrom hogy ha vki meg akarja mondani a frankót csak azért mert ő X szülés levezetése után azt hiszi jobban tudja mint én,grrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr.nekem a volt H-mba volt egy összezördülésem egy állítólag isteni szülésznővel,aki egy hét túlhordás közepette bírt lekapni a 10 körmömről,majdan kiderült hogy neki persze egy sincs :evil: :evil: :evil:
mesélsz nekem még a te szülésznődről?mennyi idős,milyen típus,homeózik e meg minde ilyesmi :lol:
Vendég
 


Sziasztok,
csak olvaslak Benneteket, mert nincsen időm sok. Öreg édesanyámat gondozgatom, a kórházba ritkán járok be, csak vérvételek apropóján, és akkor pletyózok a lányokkal. Amúgy tartom velük a kapcsolatot :)
Hogy hogyan lesz július után, amikor teljesen magán kézbe megy át az osztály, azt nem tudhatjuk. Tehát, hogy lehet-e majd választani szülésznőt...vagy mennyire lesznek alternatívok vagy konzervatívok a szülőszobai lehetőségek, azt most nem tudhatjuk.
Mindenfélét hallani, de biztosat még nem.
Szerintem ha megtörténik a teljes magánkézben levés, akkor biztosan értesítenek benneteket a kezelőorvosaitok illetve a honlapon mindent közölnek majd veletek. Mondjuk ez érdekük is.
És hát az is kérdés, hogy az új vezetés melyik szülésznőt akarja megtartani illetve melyik szülésznő akar a magánkórházban alkalmazott lenni.
Tehát ezek még nyitott kérdések, de amint lehet, fog titeket a kezelőorvosotok értesíteni.
Szép húsvétot kívánok! Szeretettel: Rita
nováky_rita
 
 


Gigi!
fúúú! homeoval nem is tudom, hogy hogy állt, de valahogy az volt, hogy én mondtam, hogy miket szedek és ő meg mondta, hogy oké! szóval én ÉN akartam utána nézni. :D Nekem a 3. szülésnél gátvédelem volt. Ő ajánlotta a mandulaolajat és tényleg semmi repedés, sérülés nem volt. 2 vagy 3 homeot szedtem! (Első szülésemnél semmi homeo nem volt és 2 óra volt az első fájástól, ott csak málnaleveleztem, a 2. szülésnél már ez a tea + caullophyllum??? ...... valami ilyesmi és 1 óra volt) Szóval a 3. szülésnél még szedtem valami ér-rugalmasság javítót, talán ÁRnikát????? és meg is jegyezte, hogy a méhlepény leválásáig NULLA vér jött!!! szóval ... és ez tuti ettől!!! Éviről még annyit, hogy nem tudom, hogy ő mennyire hagyja ott az embertvajúdás alatt, mert Hármaskával már csak fel kellett feküdni és lehetett is nyomni :lol: Kata születése meg már baromi messze van. De nekem egyáltalán nem volt "láb alatt" az első szülésnél se. Sőt! bejött az első szülés után és kivitt gátkezelésre! olyan jól esett egy ki törődés! (mert hogy a dokim letojt, csak mikor LAci mejött a zsével, jött oda és mikor csúszött a boríték, csúszott a zárójlelentésem :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: addig észre sem akart venni!!!! :twisted: Évi szülés alatt megy tette a dolgát, nem dumált feleslegesen. Tény, hogy mondta Katánál, hogy még 5 fájás egyik, 5 a másik oldalon de hát ... nem is bántam hogy CSENDESEN vezetett :D de összességében nyugodt, harmonikus és családi volt a szülés. Rögtön hasra is teszi a babát. :D De senkire sem akarlak rábeszélni, mert azért még van itt egy pár nagyon dicsért szülésnő!!! majd biztos jönnek a többiek is! Nekem azt tetszett Éviben, hogy nyugalmat áraszott, sokat mosolygott!!!! (ez nekem nagyon fontos! van jó szülésznő, de még az életben nem láttam mosolyogni!!!) keveset beszélt, és próbált segíteni, kérdezte, hogy hogy szeretnék feküdni, segít megfordulni ... stb. :wink:

Kép

Kép

Kép
veronikusz
 
 


Rita!
nagyon szépen köszönjük!
Boldog Húsvéti Ünnepeket kívánunk mi is!!! :D


hát igen! ez tényleg jó kérdés, hogy mi lesz a teljes magánosítás után! lehet tényleg felesleges most itt találgatni! :oops: :?

Kép

Kép

Kép
veronikusz
 
 


Gigili: nekem is Margó volt a szülésznőm (nem választott, ő volt épp akkor az ügyeletes) és nekem nagyon sokat segített,nagyon kedves volt, még amikor az orvos jól leszúrt, hogy milyen bénán nyomok, akkor is bíztatott. Nagyon hálás vagyok neki. Szinte végig bent volt velem. És megint hangsúlyozom, NEM választott szülésznőként. Másnap is segített, amikor panaszkodtam, hogy fáj a gátsebem. Én nagyon tudom őt ajánlani.
Keszegh Évihez is volt szerencsém, amíg a kórházban voltam, tényleg ő is nagyon kedves, vele is el tudnék képzelni egy szülést.
Én még annyi infoval tudok szolgálni, hogy a szülészetet vezető Papp professzor elég konzervatív, nem nagyon támogatja az alternatív dolgokat (ezt már több helyről hallottam, anno a sote I. szülészetét vezette). Mondjuk talán ezeket az elveit szépen lassan feladja, mert csodálkoznék, ha működne egy olyan üzleti modell, ahol az ügyfelet sok pénzre lehúzzák, és nem szólhat bele, hogyan szeretne szülni...

Kép
szerencsemák
 
 


a sotét,remek :shock: :roll: én onnét úgy húztam el mint a vadliba :oops: pont ezek miatt...dehát nyilván más egy magánintézmény,ahol én fizetek és nem is keveset ott azért az én igényeimhez kell igazodniuk és ha én fejenállva akarok szülni akkor azt is végig kell néznie :lol: :lol: :lol: más kérdés persze hogy nem dolgozunk a gratvitáció ellen :mrgreen:

rita,
szia :D mi még nem "találkoztunk"teljesen igazad van,még semmi nem biztos,még lehet hogy az én dokim is meggondolja magát :lol: de azért rosszat nem teszek azzal ha kicsit próbálok tájékozódni,remélem 8) mondjuk azt azért elég elképzelhetetlennek tartom hogy ne lehessen választani szülésznőt,ráadásul a honlapjukon már most is fent van hogy lehet majd,és orvost is,feltételezem ezt azért nem változtatják meg ha már egyszer most feltették.

veronikusz,
köszi az infót,az ő nevét is megjegyzem :lol: az hogy sokat msolyogjon az nekem is fontos,mert én is szeretek mosolyogni :lol: és nagyon sajnálom hogy a dokid ennyire nem volt fair,mázli hogy a szülésznő kárpótolt valamennyire :D

szerencsemák,
hát igen,ahány ember annyi vélemény :wink: végülis én azt gondolom hogy az a lényeg hogy mindenki megtalálja a foltját.sztem minden szülésznő jó,csak ugye mások vagyunk,mások az igényeink...és az a lényeg hogy megtaláljam azt a szülésznőt,akivel egy húron pendülünk,aki pont azt nyújtja,ami nekem az igényem.nekem akkora mázlim volt,hogy megtaláltam.és most persze joggal félek,hogy harmadjára nem sikerül :roll: :oops:mert én egyébként imádok szülni és nagyon megviselne ha emiatt nem maradna olyan szépséges emlék mint az első kettő volt :wink: ja,mert én nagyon lelkis vagyok ám alapjáraton is,pocakkal meg aztán kész hormonzavarosnak mondható :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Na visszaértem! :D

Tenci!

Nem mondanám, hogy Adri túlságosan sietett, mert április 3-ra voltam kiírva. :wink: De hát az erős egyéniségek/vezérek állítólag 1-jén születnek! :shock: :wink: Ez meg is van Neki rendesen! 8) Egy nyilas anyuval megspékelve nem is egyszerű Neki (sem)! :wink:
Igen, néztem F1 bandát és jól beszívták a nagy szájúak! :mrgreen:
Remélem holnap is szakadni fog az eső Malajziában! :wink:
Autónál meg nem arról beszéltünk Krisztivel, hogy mi vezetés közben nézzük/néznénk az autó elejét, hanem arról, hogy itt nem látod/nincs a látószögben. Próbáld majd ki egyszer! Megengedem! :lol: Aztán dumáljál!!! :lol: :twisted: Igaz Kriszti?! :wink:
És nagyon érik Neked (is) egy meglepetés! 8)

Gigi!

Miért ne fogadnánk be? Fel se merüljön Benned ilyen, okés?! :wink:
Nagyon sajnálom, hogy valakivel afférod volt és nem raksz képeket meg vonalzót! :cry: Azóta is "követ"? Vagy ennyire azért már nem gáz a dolog?
Én is kíváncsi lennék Rátok akárcsak Tenci! :roll: Én is kaphatok privit? Engem is megkukkolhatsz wiwen! :wink:
Én szülésznőt sajna nem tudok ajánlani, mert akivel Adrit születem Ő még Gyesen van, a másik akit meg ajánlani tudnék nagyon jó szívvel....Vele Jázmint szültem.....Ő meg nem marad a Kútban.
Én is sajnálom, de azt hittem, hogy Pocilakó már pocakban van! :roll:
De ha már mindketten.... Tencivel ....azt hittük, akkor biztos nem is kell már sokat várni Hármaskátokra! :wink: Azért azt a kis infót is köszi, amit írtál a fiúkról! :wink:
Szülésznőről és orvosról is mindenki tudna itt írni pro és kontrát. Még a legtöbbször agyon dicsért V. dokiról is vannak rossz tapasztalatok. Szóval tényleg nehéz ezekről a dolgokról írni. Van aki jót tapasztalt az egyikkel a másik meg nem. Evvan. Ilyen az élet, de hát szerintem így van ez az élet más területein is. :roll:
És még ha nem is raksz fel képeket és nem csinálsz vonalzókat, azért gyere és írjál, ha van időd. :wink:
Ja és a szülésznőket is megtalálod wiwen, onnan talán megtudhatod, hogy hány évesek! 8)

Orsi!

Fiúk nagyon cukorkák! :lol:
Látom Noel szintén zenész, akárcsak Tomi és Zoárd, Ő is az éhezők közé tartozik! :wink: :lol:

Rita!

Kellemes húsvéti ünnepeket Neked és Családodnak is!
Köszönjük, hogy írtál egy pár sort.

Vero!

Ha Te egész nap a konyhában sürögsz-forogsz, akkor nem csodálkozom, hogy a Csajszik szétszedik a házat! :lol: :wink: És mán ne haragudjál a kérdésért, de kinek főzől-sütsz ennyit! :shock: :D Amit felsoroltál egy hadseregnek elég lenne! :lol: Mehetek én is? :D Vagy Zsófinak főzted ezt a sokat?! :wink: :D Eszik majd Apja helyett is?! 8)
Akkor jó utat Lacinak! És sógort hogy hogy viszi magával?
Na, Lánykák kidőltek legkésőbb fél 8-kor? 8) Remélem igen és vannak most este szabad perceid! :wink:
Igen, Adri kibérelte a hátsó sort. :D Bár egy ülésen elfér nem díjazza, ha valaki mégis mellé ül! :shock: 8) Ki érti ezt?! 8)
Én csak tiramisut csináltam közkívánatra meg sonkát főztem meg túrós csuszát meg zöldség levest a tojást viszont csak holnap festjük és holnap még sütök valami sütit.
Mert bár én uuuuutálom a locsolást :twisted: :roll: azért annak a 3-4 pasinak, aki meglocsol....szigorúan csak vízzel engedem!!!!......mégis csak kedveskedem egy kis finomsággal......na jó, meg egy kis itókával! :D


Egyébként Zizi is most egy kicsit...nagyon....taknyi lett. (Adri volt oly kedves és hozott valamit az oviból.)
Csütörtökön még láza is volt este, ezért levittem pénteken doki bácsinkhoz. Torka kicsit piri meg tényleg nagyon taknyi, de csak Cataflamot kapott meg van még itthon HP-s orrcsöpi, úgy hogy azt csöpizem Neki. Tegnap meg tegnapelőtt lent aludtam Vele a szobájában, mert untam, hogy két óránként le kell Hozzá másznom, így inkább leköltöztem. De olyan érdekes, mert amint lementem Hozzá aludni, többet nem ébredt fel éjszaka/hajnalban csak reggel! :shock: :roll: De hál'Istennek Ő is anyja lánya 8) és láza csüt. este óta nem volt és taknyi is kicsit alább hagyott mára. Nem lenne túl jó, ha valami nagyobb bacit elkapna most, mert ugye hónap végén orrmandi műtét..... :roll:

Lányok!

MINDENKINEK KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK MI IS!
Aki szereti a locsolókat, Nektek sok locsolót akik meg nem.....na akkor Nektek kevesebbet! :wink:


Na jó, mára lelövöm magam, mert elfáradtam. Szép álmokat és nyugodt éjszakát Mindenkinek!

Pussz!

Tigrincs
Kép
Kép
Kép
tigrincs76
 
 


SZÉP HÚSVÉTOT MINDENKINEK! :D

TIMI-okés-akkor élek a lehetőséggel :lol: :lol: kivi vagyok :lol: majd mondjad a teszt időpontját és a helyszínt :lol: HUNGARORING??-esetleg? :wink: :lol: :wink:
Jáznak jobbulást remélem hamar kimegy a takiból...gondolom Adrinak kutya baja :D ha meglesz a műtét talán kevésbé lesz érzékeny ezekre a dolgokra :roll:
Adriovis vonalzód nagyon jó-de hol a 6os a végéről??? :?: :lol:

VERÓ-na mi van csajok szétszedték a kérót??,és most pakolsz??? :lol: :lol:
tényleg Te váltottál dokit?és akkor most ki is Ő??Kútos? :roll: :?:

GIGI-köszönöm hogy válaszoltál :wink: és értem érveidet....okés akkor rádnézek :lol: és persze ezer meg ezer drukk,hogy sikerüljön az álmotok....habár nagy gond tutkó nincsen,hiszen van már csodálatos két édes srácod :D na meg lehet kiscsaj akar jönni-és várat magára :wink: :lol:
jártok valamelyik intézetbe kezelésekre???-Húgoméknak sem egyszerűen jött a baba,inszem.....és Nekik első :D Dévaiba jártak...
és ha már írtad-sokat dumálsz magadról :wink: :lol: akkor tessék várjuk!!! :wink: :lol: :wink: :lol: :wink: és még srácok neveit esetleg? :roll: :roll:

amúgy mindenkinél megy ez a jön a nyuszi?és locsolók??? :roll: nálunk a jön a nyuszi okés.... :lol: :lol: :lol: :lol:

és többiek ???Valentina és társai merre vagytok??? :D

Kép
Kép
etenci
Ercsi
 
 


Boldog nyuszit mindenkinek :lol:

tigrincs,

remek,akkor megpróbálok bekapcsolódni a topicba 8) hát,annyira azért nem durva,csak próbálom kerülni hogy újra ilyen afférba keveredjek,mert nem szeretek afférba kerülni :lol: :lol: na ezt jól megmondtam :lol: hát,nagyon remélem hogy most már nem várat magára a mi kis tündérkénk :wink: mondjuk legkorábban junius végén július elején lehet először + a tesztem és nekem az még olyan messze van :oops: :cry: persze,rudom hogy nem sok,de már olyan régen és annyira várjuk hogy a napok már éveknek tűnnek :? no,nem nyávogok,sokaknak nálam sokkal nehezebb...csak valahogy akkor is...olyan szépen elkézpeltem mindent.és nem is az fáj igazán hogy még mindig nem vagyok terhes,hanem hogy így már sosem lesz olyan amilyet álmodtam :roll: :oops: :cry:
doki-szülésznő:igen,így van,az én dokim nekem is tökéletes és tudok olyanról aki nagyon nagyot csalódott benne...igazából engem az aggaszt,hogy én elég természetességpárti vagyok...és amit eddig megtudtam,a kútvölgyi messze nem annyira az,amennyire ezt szeretném...remélem július 1 után ez azért fog változni :wink:

egyébként van vki oyayn pocakos most közöttünk aki itt fog szülni július 1 után?vagy senki :( ?
Vendég
 


etenci,

ja ,én is azt hittem hogy van már kettő,tudunk mi gyereket csinálni,aztán tessék... :? hát,most endokronológushoz járok a pcos miatt,ő már felírta a gyógyszert,el is kezdtem szedni,most várunk hogy vajon lesz a ciklusom tőle :roll:

jaj csajok,lépnem kell mert szét kell dobálnom az udvarban a tojásokat hogy legyen mit vadászni a köjkincéimnek :lol: :lol:
Vendég
 


Tigrincs: tegnap elfelejtettem válaszolni :oops: Szóval nálunk a férjem nem csak a kenyérsütős, de a főzős-sütős is. Én anyira nem szeretek főzni, és elvagyok akár joghurton meg sajtos-tejfölös tésztán hetekig, ő meg szereti a pocakját, és kísérletező típus. Indiaiban például verhetetlen! Úgyhogy nagy mázlim van vele, főleg most, szoptatás alatt, mert most tényleg oda kell figyelnem, hogy mit eszem. Kíváncsian várom a híreket fűzfa ügyben!

Gigili: hajrá a 3. babához! Mire a szülésig juttok, remélhetőleg sok info lesz a Kútvölgyiről.

Kép
szerencsemák
 
 


Tenci!
még nincs új dokim, lévén nem tervezek babát, de azért kéne, hisz kéne egy rákszűrés :oops:

Timi!
Jáznak villám gyógypuszkókat küldünk! Mi is folyton taknyosak .. hol jobban, hol kevésbé :oops: Kis Szaros Zsófi folyton kibújik a hálózsákból és csupaszon alszik ... én meg bár lesem, de azért csak alszik egy darabig CSAK pizsiben. :oops: :oops: :oops:
kaják: az igazság az, hogy sok már nincs :lol: pogit csomagolok LAcinak az útra, talán kókusz golyót is 8) (ha még lesz!!! :lol: ) a majonézes saliból már csak egy tenyérnyi :lol: Ancsa sütijéből dettó 2 harapásnyi :P szóval minden nagyon gyorsan fogy :D sebaj! még úgyis akartam valamikor palacsintát is + császármorzsát 8) no meg a gyümi leves is be van ígérve, bár ez így kicsit sok édesnek egyszerre :oops: :lol: Zsófi meg tényleg egy feneketlen bendő :lol: Tiszta Apja! Tiszta Apja! :lol:
jut eszembe "Apja!" :lol: Laci kérdezte, hogy hozhat-e haza KÖLCSÖNBE nyuszikat!!!! :shock: :? mondtam NEM, nem is leszel itthon én meg nem nagyon vágyom még erre is ... hát! Laci húgának mondtam DU. hogy fogadjunk hogy drága egyetlen bátyja mégis hoz nyulakat :? :D hát! így legyen lottó ötösöm!!! :lol: :lol: :lol: lányok reggel nagyon örültek nekik! Főleg Zsófi visongatott :lol: Kata kérdezte mikor indultunk ki a meglepihez a nappalihoz, hogy a nyuszi ugye már elment :lol: Ja! egyik nyulat én is megsimiztem, ölembe vettem :D megérezte hogy nem akartam őket és jóóóól lepisilt. Mindent át kellett vennem. :lol: De nincs harag. Azóta Pisis a nick neve :lol:
Ma meg reggel a budakeszi vadasparkban voltunk még így utoljára Lacival elutazás előtt :D láttunk 2 ill. 3 hetes pinduri vaddisznókat + egy 3 hetes kecskegidát :D nagyon sok pici kecske volt. Igazán jó fej volt az egyik a simogatóban. átszaladt a másik karámba a birkákhoz és felmászott a hátukra és ott álldogált. Tényleg BIRKA türelmük van ezeknek a birkáknak. :lol: Más! Mi most voltunk először AZÓTA a vadasparkban, hogy kaptak/vettek SPORT BABAKOCSIKAT, amiket INGYEN elvihet bárki a bejárattól és azon járhatja be a lurkó a parkot. Sokkal jobb volt mint a mi babakocsinkkal, mert annak pici a kereke! :)

megyek, LAci még dolgozik, este hozza fel a sógort Újfehértóról, majd valamikor este 10-kor indulnak. :oops: :cry:

Judy!
ujjaim keresztben!

Kép

Kép

Kép
veronikusz
 
 


Sziasztok!

Tenci!

Jázmin nem azért taki, mert van orrmandija. 8) Adri hozta a vírust az oviból. És igazán taknyos még csak most először. Az "elmúlt" orrfolyásai az a fogzásával kapcsolatos volt, nem betegség. Míg most sárgászöld taknyi folyik az orrából, azok csak vizesek voltak. Adri is mikor fogzott, Neki is folyt az orrából az "átlátszó". :wink:
Hungaroring, mi?! Van eszed hozzá! :wink: :lol: Majd egyeztetek Lacival, oszt meglátom mi lesz! :lol: 8) Bár inkább jegyek kellenének az augusztusi futamra! :wink:
Vonalzó már az 5-öst sem mutatta, nem hogy a 6-ost. Fogalmam sincs, hogy ez miért van így. :? 4-ig mutatja oszt jó napot!
Nyuszi megjött délután. :D Hozott csokinyuszit meg tojást meg egy-egy csomagot.
És nálatok?

Gigi!

Elvileg vannak pocakosaink, de már nem járnak ide. Legalább is akikről tudok, ők ketten vannak+ Tenci tesója, de azt már leírta Neked. :)
Egyikük még belefér a TB támogatottba, mert május végére van kiírva. Ő nagy ritkán benéz. A másik "lány" már július végén szül, de vele nem tudom mi van.....más biztos tudja.....nem beszélünk. :roll: Ő viszont már abszolút nem jön ide max. a másik Kútasba, ahova látom Te is írtál. :wink:
Azt meg hol hallottad, hogy a Kút "nem elég természetesség párti"?
Ezzel én totál nem értek egyet, mert szerintem eléggé azok voltak! Pl. Edá-t sem nagyon adtak, max. ha "kikönyörögted" vagy az élet úgy hozta, nem hallottam, nagyon olyat, hogy valakinél előbb megindították volna a szülést, mint kellett volna, stbstbstb. Szóval írnál egy pár konkrétabb dolgot, hogy miket hallottál? Persze név nélkül! 8)
Ja és ami számomra (is) a legfontosabb volt, hogy NEM ERŐLTETTÉK a csecsemőknek a cukros vizet meg a tápit, hanem mindig igyekeztek a csecsemősök segíteni abban, hogy az ember azalatt a pár nap alatt, míg bent van, valamennyire megtalálja magának és a babának a megfelelő szopipózt, stb. Mindig nagyon rendesek voltak és segítettek bármit is kérdezett az ember lánya.
Ahogy Tenci is kérdezte legalább a fiúk keresztnevét megtudhatjuk? És hogy hol szülted Őket? :roll: :shock:
Nyuszi keresés hogy sikerült? Fiúk örültek? :wink:

Szerimák!

Nehogy már sajnálkozzál. :wink: Örülök, hogy eszedbe jutott amit kérdeztem. :D
Húúúúú, micsoda Férj!!! :D Akkor egyszer Hozzátok is befizetek egy menüre! :wink:
Fűzfákat meg nógatom/szeretgetem :D hogy legyen gyökerük. Bár gondolom, mint minden növénynél....a türelem a titok! :D De bármi is lesz belőlük, jelzem! :wink:

Vero!

Köszönjük a gyógypuszkókat! :wink: Zsófi hogy bújik ki a zsákból? :shock: :roll: Kicipzározza/kigombolja magát? Nekem Csajok....jó, Jázi még kicsi hozzá.....sosem csinálták. Sőt, Adri a mai napig imád benne futni! :shock: :D
Lacinak jut egy kis hamuba sült pogi meg esetleg kóki golyó....ez jó! :D És sógornak is csomizol? Vagy neki csomizzon az asszonya? 8) És miért mindig éjnek évadján indulnak útnak? Bár gondolom a forgalom miatt. Hát vigyázzanak magukra és jó utat nekik!
Nyuszik meddig maradnak nálatok? És hova viszitek őket vissza?
Vadaspark jó lehetett! Mi még együtt nem voltunk, de majd most tavasszal. Mármint május körül. :wink:
És ha lesz négyeske, akkor a Kútban szülsz majd?

Végül is azt is jó lenne majd megtudni, hogy lesz-e a dokik közül olyan, aki esetleg másik kórházban (is) levezet TB-s szüléseket... :roll:


Többiek? Nyuszizás mindenkinél meg volt? Fényképek mindenkinél? Nálunk vannak és majd igyekszem letölteni és felrakni őket.

Megyek, mert Zizi felkelt a du. alvásából!

Szép estét Mindenkinek! Pussz!

Tigrincs
Kép
Kép
Kép
tigrincs76
 
 


tigrincs,

úgy értettem hogy pl ahol én szültem(amit privben megírok neked ha szeretnéd :wink: )szóval ott pl simán természetes volt hogy farost szülni,még akkor is ha első volt...sokadik szülésnél meg fel sem merült az hogy vkinek ne sikerülne...szóval én azt hallottam hogy hamar betolnak a műtőbe :roll: pl kicsit rosszabb szívhang és már visznek is :shock: egy másik fórumon meg csomóan azt írták hogy rutinszerűen alkalmazzák sokan az oxyt pl kitolás végére :? és hát megvallom őszintén én ezektől nagyon betojtam mert én nagyon természetességpárti vagyok :oops: szóval ezt hallottam,olvastam :roll: :oops:
de remélem hogy ez nem kórház,hanem inkább dokifüggő dolgok... :roll: mert akkor nincs miért aggódnom 8) :lol: :lol: :lol:

de lenne még egy kérdésem,azt pl engedik hogy vajúdás alatt olyan testhelyzetet vegyél fel amit akarsz?meg hogy egyél és igyál?és szülhetek éppen gugolva is ha nekem úgy esik jól?mert ezekről nem nagyon találtam semmit...pedig két napja vadászok a neten :oops: :lol: :lol: :lol:

ja fiúk keresztneve,maradhatunk Bnél és M-nél :oops: :oops: :oops: B a nagyobb,ő 6. nyuszi jól sikerült,azt se tudták hova rohanjanak úgy teltojta az udvart ez a bolond nyúl :lol: :lol: :lol: :lol: kaptak egy ilyen krokigolf játékot,nem tom ismeritek e....na,hatalmas volt a siker,egész nap golfoztunk a lakásban 8)

vero,
csak neeeeeeeeeeem gondolkodtok négyeskén :lol: :lol: :lol: azta de bátrak vagytok!!!!!bennünk is felmerült már párszor :roll: :oops: de azt hiszem maradunk a 3nál :? nagyon nagyon klassz lenne,meg olyan jó eljátszani a gondolattal...de mindketten tudjuk apával hogy hármat tudunk felnevelni olyan anyagi körülmények között,amihez szokva vagyunk :oops:de majd ha nyerünk a lottón :lol: :lol: :lol: :lol:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.04.05 16:07-kor.
Vendég
 


Kellemes Húsvéti ünnepeket Mindenkinek!!!!

Gigili: üdv köztünk!

KépKép

KépKép
cukorfalat
 
 


sziasztok

boldog húsvétot csajok így utólag! (szüleimnél voltunk, nem votl időm szg-zni)

Kolos élvezte a csokikeresést a kertben. persze rögtön kibontotta az összeset, h megnézze mind ehető-e. :lol:

Timi, örülök h jó az autó. nálatok volt tojáskeresés?? nagyok ott voltak?
hát igen nem éheztetem a kölyköt. :lol:

Gigi, üdv itt. látom neked is két kispasid van. és gyúrtok a lányra. :D én is arra gyúrnék de nem tudom lesz-e hármaska. még a másodszülüttem is elég pici. :D
(és mi a pcos?? :oops: )

Judy, drukkolok holnapra!!! biztos jó voltál és megkapod a munkát.

Tenc, nálatok milyen v olt a húsvét? sokat voltatok kinn? kolos igen, még autót is mostak a nagyapjával. ékvezte. :lol: (biztos ezért zuhog az eső mert fényesre pucolták az autót. :lol: :lol: )
snooopy
 
 


Sziasztok!

Kellemes Húsvéti ünnepeket kívánunk.

Ne haragudjatok, de nem olvastam vissza, annyira fáradt és feszült vagyok.:oops: :oops: :oops:
Csak egy uff-ra jöttem, hogy ne felejtsetek el minket.
Tegnap voltunk az elevenparkban Vikóval és hoztam nektek pár képet róla.
Takonykorban szenvedünk és már nagyon elegem van a betegségből. :)
Kép
Kép
Kép
Kép

valentina
 
 


Vikó a legnagyobb segítségem, mert nem engedte, hogy egyedül takarítsam ki az autót :)
Kép
És a takarító kisiparos :lol:
Kép
Mindenkinek szép estét.
V

valentina
 
 


snoopy,

nem,nem lányra gyúrunk :roll: :oops: vagyis tökmindegy mi jön,mi épp annyira fogunk örülni egy fiúnak mint egy lánynak :wink: csak jönne már...... :? mi mindig is 3at szerettünk volna 8) legalább :lol: :lol: :lol:

cuki,
köszi :lol:
Vendég
 


Szép estét Anyócák! :wink:

Gigi!

Naná, hogy ami "titkos" jöhet privibe! 8) Minden érdekel! :wink:
Köszi, hogy megírtad, hogy miket hallottál a kórházról, mert ugye elég sok minden lehet. Hát igazán nem tudom, hogy másnál hogy zajlott a szülés, de nálam egyiknél sem volt oxy, mondjuk elég gyorsan jöttek, főleg Jázmin. Én is és szerintem a legtöbben itt mind inkább természetesség pártiak vagyunk, de néha biztos muszáj alkalmazni pl. az oxy-t. De szerintem ahogy Te is gondolod ez inkább orvos függő. De pl. amikor én Adrit szültem, a mellettem lévő szobában a csajszi már a harmadik gyerekét szülte és azért az egész napos vajúdás után este felé, már igen csak "izgultak" az orvosok, össze is dugták a fejüket a fődokival együtt, hogy mi legyen a baba és a mama érdekeit előtérbe véve. Mert ugye azt hiszi az ember...persze mint mindig tisztelet a kivételnek!!....hogy ha már a 3. vagy a 4. gyerekedet szülöd, hogy az már tuti simábban fog menni, mint mondjuk az első. De adódhatnak "gondok is" és akkor bizony szerintem be kell segíteni a természetnek. Mert végül is ez a csajszi is az első két gyerekét 4 ill. 5 óra alatt szülte, míg a harmadikkal egy egész napot vajúdott. Szóval ez szerintem nem csak az orvostól függ, hanem arra is figyelni kell, hogy babának és mamának ne legyen semmi baja!! Mert ez szerintem épp ugyan olyan fontos, mint az hogy a lehető legtermészetesebben szüljön az ember lánya.
Vajúdni szerintem úgy vajúdsz, ahogy szeretnél. Legalább is nekem sosem mondták, hogy miért ezt vagy azt csinálom. Felajánlottak labdát meg szülőszéket meg zuhanyzási lehetőséget is. Szóval volt miből választanom. :wink:
Inni ihattam....kaptam szülésznőmtől homeos vizet.....enni nem kívántam 8) . A többit nem tudom, de mivel most már tudom, hogy még "csak" előkészületben van Hármaskátok, és a kórház is még átalakítás alatt van, így szerintem addig még bármi lehet. Szóval ezzel majd a dokid tud felvilágosítani, ha eljött az ideje. :wink:

Orsi!

Igen, volt toji keresés! :wink: Adrinak fülig ért a szája, Zizi meg csak nézett, mint Rozi a moziban. :wink: Igazán Ő még nem fogja fel ezt a dolgot, de nagyon cuki volt! Zizi inkább a kosárból pakolta ki a dolgokat, amiket Adri beleszedett! :D
És igen. Murphy törvénye, hogy ha autót vagy ablakot mosol, tuti esni fog az eső! :wink:

Vali!

Örülök, hogy jöttél! Vikó nagyon cuki a képeken! :wink: Látom nagyon jól éreztétek magatokat az elevenben! :wink: Nagyon helyes! :D És milyen kis ügyesen takarít! Milyen autótok van? :)
Mi a helyzet Veled? Válás már beadva és ezért vagy most megint jobban ki? :oops: Sajnálom! Privimet megkaptad? Mondjuk már egy jó pár hete írtam. :roll:

Brigi!

Hú, de szűkszavú voltál..... :roll:

Vero!

Élsz még?! :D Lányok még egyben hagyták a lakást....meg Téged is?! 8) Laciék megérkeztek szerencsésen? Na majd ha lesz két perced gyere! :wink:

Tenci!

Na Te bitang! Merre vagy??? :lol: :wink: Holnap meccs! Meg sem kérdezem, hogy Miki kinek drukkol holnap! 8) Bár ha nagy spanyol fanok vagytok, akkor talán mégis érdemes lenne inkább a naaaaagy ellenfelünknek drukkolni, nem?! 8) :wink:
Vagy Fiúkák még mindig a tojásokat hajkurásszák a kertben? :lol: Vagy a csajokat az utcán? :lol: Katival minden okés?

Nem tudom, hogy kinek mit akartam még, de most elteszem magam holnapra.

Szép álmokat és nyugodt éjszakát Mindenkinek!

Pussz!

Tigrincs
Kép
Kép
Kép
tigrincs76
 
 


tigirncs,

szivi,,ezeket én is a neten olvastam,meg van egy ott szült ismim,és ő sem sok jót mondott :roll: :oops: no de úgy döntöttem nem aggódom előre,addigra már teljesen magánkézbe kerül úgyis és akkor ha azt akarják hogy menjen oda vki és kifizessék a 400at akkor a kismamák igényeihez kell alkalmazkodniuk különben bezárhatják a bazárt :roll:
persze,igazad van,néha kell rásegítés,csak nem mindegy nekem pl hogy mikor gondolják azt...mert én pl boldogan vajúdok egy napot is és köszi nem kérek oxyt csak azért mert mondjuk túl vagyok 24 órán :twisted: :oops: szóval ez nekem nem elég indok ahhoz,hogy belémvágják :oops: de persze ha mondjuk kezd romlani a szívhang az már más helyzet...no,de ezt nem fokozom mert lehet itt nem mindenki ért egyet velem :oops: :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


jaj csajok,

még egy fontos kérdés,szülésznők hogy állanak a gátvédelemmel????????külön kérni kell ha én szeretném,vagy alapban alkalmazzák?mert én már a másodikat is úgy szültem,tény hogy megszenvedtem vele,de két óra múlva úgy ültem mintha nem is szültem volna,úgyhogy nekem megérte és újra így szeretném :wink: 8)
Vendég
 


Sziasztok!

Timi: Válás beadva, ovit intézünk és pörögnek a napok. Nagyon jó volt az elevenben, és ha azt veszem, hogy egész nap bent lehetsz ahoz képest nem is drága.
Seat Cordoba Vario az autóm, egy limitált szériás seat, mert kombi és elég kevés szaladgál az országban. válaszoltam a prividre, eljutottam odáig.

Na megyek mert Vikó reggelizik.
Szép napot mindenkinek.
V

valentina
 
 


Sziasztok!

Gigli, szia!
Én március legelején szültem a Kútvölgyiben, immár a második kisfiamat, aki a sorban a harmadik fiam (az első gyerkőckém Debrecenben született). A szülésznőm Fántzi Mónika volt, akivel nagyon elégedett voltam mindkétszer.
Mindkét alkalommal gátvédelemmel szültem, és nem kellett kérni, természetes volt. Abban a pózban vajúdtam, ahogy a legjobban esett éppen lennem.
Zétény ultragyorsan jött, akkor nem kellett semmi extra beavatkozás, csak szülés után kaptam egy kis oxy-t, hogy hamarabb húzódjon vissza a méhem.
Most viszont, Zoárd születésekor annyira elhúzódott a szülés, hogy kaptam oxy-t, amit nem is bántam. Hiába voltak erős fájásaim, nem sűrűsödtek, és már elég régen bent voltam (akkor már második éjszaka), így bekötötték. Ennek ellenére tolófájások nem lettek, csak sokára és oldalt fekve. A megkönnyebbülést nekem a kitolási szakasz hozta, amikor már nem kellett nyomni, csak fújtatni. És akkor már volt kinek a kezét szorítani (a férjem nem tudott bent lenni velem, így az orvos kezét fogtam, ill. ő az enyémet).

Valentina, Vikó milyen segítőkész! A kocsi, gondolom csillog-villog!!! :) Az elevenpark pedig szuper lehetett, a képek ezt mutatják! :)

Vero, férjed hazaért már? Lányokkal festettetek tojást? Voltak locsolkodók? ;)

Judy, drukk a mai naphoz!!!

Kép
Kép
Kép
szzsk
 
 


sziasztok,

na megjöttünk az első bölcsis napról :) Összességében jó volt, elején nagyon tapadt rám Ancsa, aztán már eljátszott a gondozónőkkel és a többi gyerekkel is. Holnap már el kell majd jönnöm kicsit, akkor lesz a tűzkeresztség :oops:
Drukkokat köszi, fél4-kor hív a srác, akkor tudok eredményt...

Vali,
Vikó nagyon édes a képeken. És micsoda segítséged van :D

Gigili,
üdv itt!!! sokat nem tudok hozzászólni, mert engem átküldött az orvosom a SOTE II-re diabetesz miatt, úgyhogy végül nem szülhettem ott... drukkolok hogy minél előbb jöjjön Hármaska :D

Vero,
nyúl nálunk is volt. Szigorúan kölcsönbe!!! Most ért ide pont a gazdája, viszi vissza :D Azért én csak a menüt végigolvasva híztam 3 kilót :D :D :D

Na megjött a lányom, megijedt a bácsiktól :D na akkor már csak képek a végére - többiektől bocsi, majd igyekszem jönni!!!
Kép Kép Kép

Judy
KépKép
KépKép
szjudy77
 
 


JUDY-csak így tovább Ancsa :D na igen a keményebb napok most jönnek....de belelendül a kiscsaj :D
nyuszis bácsik ennyire ijesztőek?? :roll: :lol: :lol: :lol:
már most szép a füvetek!!! :lol: látom fűnyírással nem lesz gond :wink: :wink: :wink:
képek szupik-a végén Temamád&papád? :roll: habár én ezt kijelenteném :lol: :lol: :lol:
és gyere teló után!!!!! :D :D

KRISZTI-és Téged meglocsoltak??? :D fiú van bőven a környezetedben :wink: :wink: :wink:

VALENTINA-de jó,hogy jössz picit és képeket is kapunk! :D jöhetnél sűrűbben is....mi is tegnap Elevenpark :lol: :lol: :lol: amúgy Mátrába indultunk de idő közbeszólt :roll: majd Pünkösdkor...vagy Máj1én :D
tényleg nagyon jó,mi nyitásra mentünk köbö1ig voltunk de addigra már iszonyat sokan lettek.... bőven elég volt :lol: :lol:szét rohangáltam magam...és ez több gyerekkel csakis többszülős buli :D :D
képek szupik....és könnyű így autót mosni :wink: :wink: :wink: lassan a kormányt is kiveszi a kezedből Vikó :lol: :lol:
akkor szeptemberben kezditek az ovit???
és melóhely van kilátásban???

ORSI-és Gyöngyösön locsolóbulik vannak??? :roll: :D :D és nem semmik ezek a kispasik-imádják az autókat mosni....persze hogy utána esik az eső,na meg ha ablakot pucolunk....
igen sokat kint-ma is gyalog téptünk kajcsizni hazafelé áztatott az eső....Mikey a legnagyobb de tök mindegy mekkora:- pocsolya a középpont!!!persze kicsi követője dettó :roll: :lol: :lol: :lol:
srácaiddal mi van??habár a képek alapján tökéletesek :D
éjszakáitok alakulnak???

GIGI-szakmai kérdéseidhez nem tudok hozzászólni-nem volt benne részem :roll: :roll:
krokigolfot viszont ismerem :lol: és ki volt a nyerő?mennyi pontot kell gyűjteni-négyet??? :roll: :D :D
és ez tök jó-nevek:B&M-nálunk is csak fordítva M&B :lol: :lol: :lol:
nagyfiad "B" :D gondolom ovis....szeret oviba járni???
és írjad mi történik veled....mikor szorítsunk :wink: :lol: :wink: azokra a bizonyos napokra :wink: :lol: :wink: :lol:

TIMI-bocsi de úgy emlékeztem mintha írtad volna Jáz színestaki esetet :roll: de akkor valakivel tévesztettelek-ami persze nehéz :wink: :lol: :wink: pedig próbálok odafigyizni a dolgokra-lehet elkaptam a senilla kórt??? :wink: :lol: :wink: :lol: :wink:
igen ma meccs-és Spanyol fun-hiába rivális-Mikiérv:ha nyer Arsenál tutkó Angol házidöntő lesz :roll: :roll: MU -val.....és azt neeeeee :!: :!: :!:
csokisbuli itt is-----ennyi édesség :idea: minden kinder maradt,a többi anyának majd elsüti :D :D :D
Adri most hogy tavaszi szünet otthon???és nagyok nálatok maradtak vagy csak hétvégén voltak???? :roll: :roll:
Kati is üdvözöl de valamit vár :lol: :lol: :lol: :lol: már vagy három hónapja :wink: :wink: :wink: :wink: :wink: :wink: :wink

RENÁTA-merre vagy????nálatok hogy telt a Húsvét???-gondolom valami kreatív nyuszi járt nálatok!!!! :wink: :wink: :lol: :wink:

VERÓ-jó,hogy említed nekem is rákszűrés.... :roll:
csajoknak tavaszi szünet???-vagy neked van szünet??? :lol:

Kép
Kép
etenci
Ercsi
 
 


persze akartam még...iwiwen láttam :D :D

LILLUS:BOLDOG SZÜLINAPOT!!!! :D :D
nagyon régen voltál erre..... :roll: :roll: :roll:

Kép
Kép
etenci
Ercsi
 
 


Sziasztok!

Judy!

Fél 4.......!!!! Mik a (jó)hírek?!?!?! Koppkoppkopp!!! Gyere gyorsan és mesélj!!!! :wink: :idea: [/b]

Tigrincs
Kép
Kép
Kép
tigrincs76
 
 


Lillus!

SOK BOLDOG SZÜLINAPOT! (köszi Tenci!)
Mi van Veletek? Régen jártál errefelé...! :roll:

Tenci!

Én ma mindenképpen Barca!!!!! 8) És miért lenne angol döntő? Nem fog kikapni a Bajor-gépezet az tuti!!!! (koppkoppkopp!!!) :wink:
Úristen!!!! Mivel lógok én Katinak?!?! :shock: :oops: :roll: És már három hónapja?!?!?! Nagyon sajnálom, de nagyon nem emlékszem! :oops: :roll: Segícccccsééééééééééé!!!!! 8)
És igen, Te is szenilka :wink: de nem baj, tudod, beférsz a bandába! :lol: :lol:
Adriéknak az oviban nincs tavaszi szünet! Náluk csak nyári és téli van! Persze akinek van sulis tesója, azt ilyenkor (tavaszi ill. őszi szünetben) nem szokták oviba hozni, így Adriék is csak 18-an voltak csüt-péntek meg ma.

Gigi!

Okés, értem. Hagyjuk is a kórházas témát ebből a szempontból. 8) Kérdezz bármit és mi igyekszünk válaszolni, ha tudunk, bár szerintem ez is már tök felesleges, mert ugye totál magán lesz már nemsokára! :wink:
De azért a Maternityről annyit....ezt a Többieknek is "címzem"..., hogy a honlapjukon fent vannak a doki, de egy szülésznőt meg gyerekorvost meg csecsemőst nem látok a "listájukon". :shock: :? Vajon nélkülük fognak dolgozni?! :shock: :? Vagy senki nem marad a jelenlegiek közül? Azért ez érdekes, mert gondolom, aki ott szeretne szülni majd július 1 után, azért nem csak dokit szeretne választani, hanem megtudni azt is, hogy milyenek/kik a szülésznők,csecs.nővérek,gyerek dokik..... :roll: De lehet, hogy én látom ezt rosszul! :roll:

Vali!

Húúú, akkor tényleg nem lehet egyszerű neked/nektek! :? Békítőn már voltatok? :oops:
És Vikó hova fog járni oviba? Lassan itt a beíratás ideje! :wink: Tényleg, várja már az ovit? Beszéltek róla? Nálatok is kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a jele! :wink:
Autó leírását meg köszi! :wink: Már csak a motorméret meg a kötelezőbiztosító neve hiányzik! :lol: :wink: És hány éves a verda? :D
Tényleg és mennyi a beugró az elevenbe?

Judy!

Az előbb annyira siettem, hogy elfelejtettem mondani, hogy Ancsa és kis barátnője ?! :roll: nagyon cukik a képeken! És az a hófehér nyuszi..... :D És a két nagyszülő közötti tojásmajszolás..... :lol: :wink:

Kriszti!

Látom még Te is élsz! :wink: Örülök neki! Gondolom nyulazás nálatok is meg volt. Tényleg, nálatok panelban hova jön a nyuszi? Vagy valamelyik nagyi kertesben lakik és oda jött? :wink:


Boszi, Ren, Brigi, Lillus, Kriszta, Szerimák, Sissy, megakitmégnemmondtam.....Nálatok milyen volt a nyuszikaland??

Na menek vasalni. További szép napot Mindenkinek!

Tigrincs
Kép
Kép
Kép
tigrincs76
 
 


szzsk,

köszi szépen hogy ezt megosztottad velem,sokat segítettél :wink:

judy,
diabetesz miatt átküldött :shock: valami baj volt vagy miért?ilyet még életembe nem hallottam :shock: :oops: pedig két barim is cukros volt a terhessége alatt,de egyiket se küldék el,pedig egyik sem olyan H-ban szült ahol volt pic meg ilyenek....
gyerkőc édes :D nekem is kell :oops: :lol: :lol:

tenci,
persze,fogtok tudni mindenről,bár most nem sok minden van :? szedem a met-et,kivi vagyok lesz e pé-m ebben a hónapban de ennyi :cry: aha,b a nagyobb,ő lesz nagycsoportos szeptemberben

tigrincs,
ezt én is néztem :shock: vagyis nekem is feltűnt :roll: mert ugye engem a dokik annyira nem érdekelnek,de a szülésznőkre nagyon kivi lettem volna de egyet se találtam :roll: amúgy ezek a dokik akik fent vannak,ezek nem azok akik most ott dolgoznak?vagy dokikból marad a teljes gárda?bocs ha hülyét kérdezek de egy dokit sem ismerek :oops:

cupp
Vendég
 


xxx
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.04.15 17:31-kor.
Vendég
 


Sziasztok!

Gigi!

16 szülész-nőgyógy doki eddig is ott dolgozott a Kútban....legalábbis akiket én a képekről felismerek..... és igen, "átmentek/átmennek" a magánba is. Soroljam fel a neveket is, akiket látásból vagy személyesebben is ismerek? :wink: De vannak akiket még életemben nem láttam ott. De gondolom most jönnek-mennek majd a dokik (is).
Na örülök, hogy akkor Neked is feltűnt ez a dolog, hogy a "Munkatársaink" címszó alatt CSAK a dokik szerepelnek :shock: se szülésznők, se csecs.nővérek, stb. :? Ez azért kicsit furi.
Én megkérdeztem dokimat, hogy csak itt a magánba fog-e dolgozni és azt mondta, hogy egyenlőre igen, de majd még meglátja, mert ha nem lesznek nagyon páciensei, akkor nem fog ott maradni, mert annak nem látja túl sok értelmét, hogy egész nap csak a lábát lógassa. Szóval egyenlőre még ő is "kivárásos" alapon van, de azért marad a magánba.
Ezért mondtam/kérdeztem én pár hsz-szel ezelőtt, hogy engem pl. az is érdekelne, hogy a dokik akik eddig is itt dolgoztak/itt maradnak a magánba, esetleg szerződnek-e még pluszba más kórházzal/kórházhoz is, ahol TB-s szüléseket is levezetnek. De egyenlőre még senki nem mondta, hogy a dokija csinálna ilyet.
Szülésznők meg hogy kik maradnak....na ezt is tőlük lehet/kell szerintem megkérdezni. Bár egy-kettőről tudom, hogy elvileg marad, de hogy mi lesz júliusig.....

Lillus!

De jó, hogy jöttél! :D Akkor várjuk a képeket! És örülök, hogy jól telt a húsvét, és hogy együtt volt az egész Család! :D

Judy!

Tűkön ülök! Mi a helyzet a melóval? Vagy már be is fogtak "elődolgozni"?! :wink: 8) Bölcsi hogy ment ma Ancsának? Tudom, a bölcsi egy helyben áll :lol: de a Kisasszony jól érezte magát? Nem volt nagy pityergés, hogy ma el kellett jönnöd?



Hú de nagyon itt a jó idő!!! :lol: Sehol senki! Na nem baj! Majd jöttök! :wink: Holnap nem tudom, hogy mikor jövök, mert készülök én is 8) Adri Kikás szülinapi bulijára! :wink:
Majd a húsvéti képeket együtt dobom fel a Kikás és a hétvégi itthoni szülinaposakkal, okés?! :wink:

További szép napot Mindenkinek! :wink:

Tigrincs
Kép
Kép
Kép
tigrincs76
 
 


Sziasztok!

megvagyok, MÉG élek! :D csak szét vagyok esve = millió a dolgom. Ma jön haza Laci. Illetve már Bp-en van, de csak este jön haza. Rohangál szokás szerint. Tegnap voltam Szofival gyerekdokinál. Vettek vért. Ma este kell telóznom, hogy mi az eredmény. :D Biztos minden rendben lesz!!!!! most viszont mosok, szedem le a ruhákat, kaja már kész ... megyek mert Szofi már robbantotta a nappalit ... a két hugyos nyúl is kiborít ... :lol: azt hiszem LAci első dolgai között lesz hogy visszavigye őket! :lol: különben nyúlpöri lesz belőlük!!! :wink: (csak viccelek! Pesti lány nem tud nyulat SE vágni :lol: )

na szaladok ... igyekszem!!!

Judy!
nem tudtam olvasni :oops: remélem tiéd az állás!!!!!

Kép

Kép

Kép
veronikusz
 
 


Sziasztok!
Vagyok én is, csak keveset.

Veronikusz vérengzős hangulatban....

Mi hétvégén voltunk Szigetszentmiklóson, Péternek egy ismerőse kajaktelepet tart fenn, bérelni is lehet, meg túrákat vezet. Kipróbáltunk egy kajakot négyesben, nem mondom, hogy nem f.stam, hogy beborulunk. Panka folyamatosan azt kérdezte, hogy mikor fordulunk vissza. Petya meg nézelődött.
Aztán anyósék Solmlyó-szigeten. Jó volt, csak az idő....

MOst meg rohanás ide-oda.

Maternity honlap: Igen, a szülésznők is és a csecsemősök is hiányoznak. És a dokikon ugyanaz az egy köpeny van??? :lol:

Kriszta

Kép
Kép
kriszta36
 
 


sziasztok,

bocsi lányok, látom páran már tűkön ültök :D Nem tudtam jönni este, el kellett rohannom, már kocsiban hívott a srác is és csak fél9-re estem haza este, nem volt lelkierőm gép elé ülni... :oops:
Állás az enyém igeeeen :D :D :D Már csak szerződést kell aláírni, de a HR-es meg a spanyol srác együtt hívtak fel, meg ma össze is futottam a sráccal, úgyhogy most már minden oké!!!

Ancsabölcsi is teljesen rendben volt ma. Nem volt sírás akkor sem, mikor ott hagytam, meg utána sem. A játszótérről visszafelé egyszer rákezdte, hogy anyaanyaanya, de aztán mondták neki, hogy majd jövök és ennyiben maradtak :D Aztán mikor mentem érte, akkor meg nem akart hazajönni :shock: Holnap már egész délelőttre marad, csak ebéd előtt megyek érte...

Gigili,
ez valami belső utasítás volt, merthogy közös vezetése volt a Kút-nak meg a SOTE II-nek és az volt a főorvos utasítása, hogy azokat a szüléseket, amik bármi komplikációval járhatnak át kell irányítani a klinikára... De utólag már nem zavar, mert nagyon jó orvoshoz kerültem, úgyhogy maradok is nála :D
Amúgy semmi gáz nem volt, csak diéta + reggelente minimális inzulin és hetente vérvétel... Szülés meg teljesen sima volt, annyi beavatkozás történt, hogy a kiírt időpontban megindították oxival, nem vártak tovább, mert a cukor miatt hamarabb öregszik a méhlepény és nem akarták hogy gond legyen. De ez engem nem zavart annyira...

Lilluska,
BOLDOG SZÜLINAPOT!!!

Tenci,
igen az én szüleim :D De tesómat se tagadhatnám le :D Egyszer nagyon vicces volt, mert a hugom Gödöllőre járt egyetemre, nekem meg az eltén volt egy gödöllői csoporttársam. Egyszercsak jön a csajszi, hogy a hugom ugye vonattal jár gödöllőre, mert ma reggel látta :shock: Soha nem találkoztak, de még fényképet se látott a hugomról, csak közölte, hogy az tuti ő. És utólag lecsekkoltam, tényleg azzal a vonattal ment aznap :D

Timi,
az az unokatesó :D mármint a nagyobbik. Laci bátyjának a kislánya, 3éves :D

Na megyek, megpróbálok valami kaját lenyomni a bölcsisem torkán mert még nem ebédelt :?

Judy
KépKép
KépKép
szjudy77
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?