Új privát üzeneted érkezett!

sziasztok
Köszönöm a hsz-okat, azt hiszem akkor nem adom nekik a mandarinlét,
de ezek után akkor lehet hogy más kezeléseket is fenntartásokkal kell fogadjak a gyerekorvostól??

Nálam a More Milk Plus volt az egyetlen ami segített anyatej ügyben, de én is az ára miatt pár nap után már csak napi 1-2 szemet ettem belőle, igy mindig volt annyi amennyi megnyugtatja őket (de volt amikor még folyt is tőle éjszaka a tejem)
+ a karamalzot is ittam néha, kb az ötödik üveg után egész megszerettem

Dévényibe elég nehéz időpontot kapni, valakinek azt mondták az első találkozás után, hogy kell ugyan járnia de időpontot nem tudnak adni, de szólnak neki ha lesz lemondás, aztán lett végül

Timi: te írtál a sárga kaksiról??? Nálunk most 4 napja sárga Lorkáé, és én kis naiv azt hittem tényleg az anyatej okozza
de én mikor mondtam dokinak rá sem hederített

Móni
KépKép
reunion
 
 


Reunion: igen, citromsárga kaki volt és jellegzetes savanykás szagú, nem az az igazi kakaszag. Sárga lehet a hozzátáplálástól is, attól függ, hogy mit adsz nekik. Egyébként 3 hónaposan szerintem is korai, bár én is korán kezdtem, de 4 hónaposak és 1 hetesek elmúltak és még mindíg csak kóstolgatjuk az almát, illetve répát két napja. Bár Alexa simán megenné az egész adagot, de azt még sokallanám és nem adom neki, inkább tápot.

Törpi: nem is akarom eltanulni az együtt alvást, de néha olyan jól esne nekem is. :wink:

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Ismét karnis kerestetik. :cry: Nem bírok a kölkökkel egyedül. Illetve Lettivel. Alig lehet elaltatni, és ha végre sikerül, alszik vagy 5 percet, aztán már bömböl. Ráadásul már kúszik-mászik, és úgy megrúgta a kiságy melletti kispolcot, hogy leesett róla a bébiőrző. A játszószőnyegen ma nyűgösködött megint, a pulóveremet rángatta meg tömte a szájába, gondoltam biztos éhes (bár nemrég evett előtte), ezért adtam neki cicit. Erre csak húzogatja meg rágcsálja a cicit, meg kiköpdösi, meg vigyorog, hogy milyen vicces. Na ezután altattam el nagy nehezen és kelt 5 perc múlva. Igazából azt se tudom, mi baja: éhes? Álmos? Melege van? Front van? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, csőd vagyok, mint anya. :cry: Ráadásul Apa április közepétől nem lesz vagy egy hónapig, mi lesz velem egyedül?? Az éjszakai szopiknál pl mindig ő segít: csak rádobja a piciket a cicire, majd ha végeztek ringatja kicsit őket, így mindannyian alszunk is megint 15 perc múlva. Hogy fogom egyedül csinálni? Ti hogy csináljátok??????? :?: :?: :?:

Reunion, nem akarom u.azt szajkózni, amit a többiek, de muszáj: én úgy tudom, tápos babáknak legkorábban 4 hósan, anyatejeseknek meg 6 hósan lehet hozzátápit adni, és azt is csak fokozatosan, nem keverve... :roll: Nem tudom, milyen orvosod van, de én ezután nem bíznék meg benne vakon.... :roll:

Manó, mi nem automatikusan kerültünk neurológiára, hanem Ajsi nagyobb kutacsa miatt. Mondjuk az enyémek nem is voltak korák.

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 

 
 

Reunion!
Én a helyedben orvost váltanék... Persze könnyen dumálok: a miénk halál megbízható, na meg ott a sógorom is.

Rana!
Nem vagy csőd! Nagyon nehéz egy babával is, hát még kettővel. Front van egyébként, meg ilyen szelesebb időben az enyémek is elég kergék. Rékával egyébként nekem nem volt választásom: párszor sírni hagytam. Ugyanis ezek ketten azt gondolják, hogy ha ott vagyok, akkor játék van, meg nézelődés, tehát altatás kilőve.
Párod távollétében is meg fogod tudni oldani, hidd el.
És ha van kedved, valamikor talizhatuk is. Vagy eljöhettek a törpékkel.
vovanda
 
 


:lol: az a vicces hogy hogy ez a doki az új doki, merthogy az előzőtől meg azért váltam meg mert rá sem nézett a kölkökre itt legalább tutira havonta meg kell jelenni velük

Móni
KépKép
reunion
 
 


egyébként ez most egy ujkeletű dolog, hogy 4 hósan lehet kezdeni a hozzátáplálást, vagy az anyáink csinálták rosszul??

merthogy bárkivel beszélek aki kb. 40-45 felett van mindenki azt mondja hogy 3 hónaposan már simán lehet kezdeni, állítólag én is kezdtem anno
és mégsem vagyok semmire allergiás,

bocsánat hogy még mindig ez a témám de most egy kicsit belebolondulok hogy 2 oldalról kapom a tanácsokat

Móni
KépKép
reunion
 
 


Ez a hozzátáplálás nálam sarkalatos dolog.
Had másoljak be egy pár sort:
"Hat hónapos kor elõtt a csecsemõ emésztõrendszere még éretlen az anyatejen kívül egyéb táplálék feldolgozására. A tápszeres kiegészítés, a mesterséges táplálásra való átállás és a szilárd táplálék korai bevezetése következtében gyakrabban alakulnak ki felsõlégúti megbetegedések, középfülgyulladás, hasmenés, húgyúti fertõzések, ekcéma, asztma, allergia. "

A mai 40-45 éves emberek között is nagyon sok a beteg és nem lehet tudni,hogy mi okozza.(pl. rákos megbetegedések).

Arról nem is beszélve, hogy 40-45 évvel ezelőtt nem volt ennyi mesterséges anyag. Egy alma akkor és most ég és föld.

Szerintem nem érdemes kockáztatni. Miért nem lehet megvárni a 6 hónapot??? Mi kárt okozhat ha csak 6 hónaposan kap a gyerek szilárdat?

Bocsánat a hirtelen kirohanáshoz, de az emberi tudatlanság nagyon bánt.

Tündi

Tündi
Kép
Kép
_manó
 
 


Reunion!
Nyuszinak már írtam a másikban: kismama.hu. Turkálj, én őket tekintem kaja ügyileg etalonnak (na meg a drága jó sógorom is ugyanezt mondja+a saját gyerekdokink is).
vovanda
 
 


Manó hidd el ha anyatejet tudnék adni nekik akkor megvárnám akár a 8-9 hónapot is, vagy azt amikor ők maguk tolják el a cicit, de így hogy táposok, igy elég nyomos okom van rá,
és
"az emberi tudatlanság nagyon bánt. "
ez csak azért esik rosszul, mert soha nem osztom az észt, hanem tanácsot kérek
mivel itt szinte mindenki túl van már ezen az időszakon elmondhatja ezzel kapcsolatos tapasztalatait
és azt vagy elfogadom, vagy nem

Móni
KépKép
reunion
 
 


Móni!

Az emberi tudatlanságot, nem Rád értettem, hanem azokra akik 40-45 évesen tanácsolják azt hogy 3 hónaposan adjunk a gyereknek (pl. mandarint) a tejen/tápszeren kívül mást.

Teljesen megértelek. Ne haragudj, nem akartalak megbántani. Én is ezen mentem keresztül a nagy fiammal. A környezetemben az idősek folyamatosan mondták, hogy adjak már szegény gyereknek mást is az anyatejen kívül. Most is az ikreknél ezt hallgatom, hogy éheznek a gyerekek és adjak már neki mást is.

Én hülye adtam is és ordítás következtében ki is adták, mert még nem érett meg rá a pocakjuk.

Csak szerettem volna felhívni a figyelmedet arra, hogy nem minden úgy van ahogy az a "nagy öregek" mondják.

Jól teszed, ha kikéred mások véleményét is.
És az enyém is csak egy vélemény. Jönnek majd mások és mondanak majd mást. Neked meg el kell majd dönteni, hogy ezek után mit döntesz.

Tündi
Kép
Kép
_manó
 
 


Sziasztok!

Reunion,persze,hogy tanácsért jössz,szerintem Manó is a dokidra értette,nem rád,hogy tudatlan.Mi mind tudatlanok vagyunk,de egy orvosnak azért jó lenne,ha hihetne az ember.Tényleg régen sokmindent másképp csináltak.Szerintem is várj még egy kicsit,legalább 4 hós korukig.Elég,ha csak tápot kapnak,az hasonlít a legjobban az anyatejre.

Rana,szegénykém.Ha megnyugtat nekem is voltak bepánikolós időszakaim,meg úgy éreztem,hogy egyedül nem bírom csinálni.Aztán mindig arra gondoltam,hogy mások túlélik,akkor én is,egyszercsak könnyebb lesz.Én éjszaka sosem keltettem apát,pakolgattam a gyerekeket cicre,utána pihiszékbe.Ja,pihiszéketek van?Mert az kincset ér.Én mindig abba raktam őket cici után,vagy a hordozóba,amíg nem volt szék,és ott ringattam álomba.Tudom,megint ezzel jövök,de nemlehet,hogy éhes,és azért nem bír aludni? :roll:

Timi,nekem Noémi volt ilyen,aztán megérett a kanalazásra is! :wink: Ilyenkor még erős a szopóreflexük,és ha valami a szájukba ér,mint a kanál,autómatikusan kitolják.Kicsit szüneteltesd szerintem,Törpi is így csinálta,és ezt ajánlotta nekem is.
Vendég
 


Na,jól gondoltam Manó írását :D
Vendég
 


Hát ez tényleg bántó volt, mert aki kérdez az már tudatlan is ugye?! Hát nem mindenki születik úgy, hogy mindent tud. Én is kérdezek, pedig én még tanultam is csecsemőgondozást.

Reunion: mi is táposak vagyunk, tényleg korai a 3 hónapos hozzátáplálás, mi is csak kóstolgatunk, de a szakirodalom most azt tartja etalonnak, hogy anyatejes babák 6, táposok 4 hónaposan kezdhetik. Tényleg nem kész még az emésztőrendszerük, pl. az alma nálunk nem köszön vissza a pelusból, de a 2-3 kanálnyi répa igen, ebből látom, hogy ez még korai.

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Na, mire elküldtem kiderült, hogy én is félreértettem Manót. Bocsi!

Nyulasz: köszi, most Hangával szüneteltetem a kanalat, főzelékes cumival kapja a Sinlacot, almát és úgy megeszi. Tegnap a répát is kiszippantotta, miután kanállal próbálkozva nem csak a gyerek és környezete volt répás, de én is, meg az egész konyha, mert úgy köpte ki, hogy beterített mindent. Családilag mosakodtunk utána! :lol:

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Csajok!
Nem összeveszni! :D

Reunion!
Anyatejgyűjtő nincs a közeletekben? Mi elég sokáig hordtuk onnan a tejet, így voltak majdnem 4 hós korukig csak anyatejesek, utána meg fél éves korig ment a táp+tej.
Gyerekorvos: nincs babás ismerősöd, aki esetleg tud javasolni valakit? Én sajnos nem tudok segíteni, sógoromnak sincs ott senki ismerőse. De majd kérdezősködök, hátha doki nénink tud valakit (a lánya nem soká szül Pesten, valszeg képben van). Sajnos vannak még mindig orvosok is, védőnők is, akik olyan baromságokat tudnak mondani, hogy égnek áll a hajam.

Timi!
Hanga is belejön majd az evésbe. Rékám újabban (ha fogára való a kaja) vigyorog és közli: nyamnyam. Ha nem kell, félre csapja a fejét, és: nemmm. :lol:
vovanda
 
 


Sziasztok!

Elég erős a karnis???? Légyszi engem is számoljatok oda! Tényleg meg fogok örülni. A lányok múlt hét péntek óta folyamatosan sírnak. Lilli délután és este, Zita délelőtt, Kata pedig hajnalban. A baj az, hogy ölben is sírnak. Eldajkálok egyet le akarom tenni, de amint a feje az ágyhoz ér, már görbül a szája és ébreszti a másik kettőt. Próbáltam, hogy hagyom sírni kicsit őket, hát eredmény: Zita feje kék lett. (Pedig csak 1 perc volt. A két kisebbnek adok cumit és elvannak vele, csak néha esik ki, de a nagy nem tud cumizni, de persze állandóan akar. Így állok felette és tarom neki a cumit. Hát hülye vagyok én?
Nekem sem kel fel a párom a sírásra, bár én csak hétvégén keltem fel, ha mindhárom egyszerre ébred. Egész héten arra jött haza, hogy a csajok sírnak. Minden este 6-tól az a program, hogy felváltva próbálom szórakoztatni őket, hogy ne sírjanak. Már szét szakad a fejem. És persze apa is vágja a pofákat. És én egyedül fürdetek, mert apa hozza a vizet.
Fogok egy gyereket tornásztatom, vetkőztetem, fürdetem, törlöm és öltöztettem, mindezt háromszor. Pont tegnap mondtam apának, hogy olyan jó lenne, ha ezt nem mindig én csinálnám egyedül, de a férfiak olyan könnyen lerázzák magukról a dolgokat. Fel sem merül benne, hogy ezt Ő is csinálhatná. Persze ha megkérem megcsinálja egy-egy gyerekkel, de röhej, hogy állandóan kérnem kell mindent. Az Ő feladata a tápszerkészítés és az éjjeli kajabekészítés, amit mindig meg is csinál, de könyörgöm ez csak 10 perc egy nap.
Viszont este ha szerencsém van leteszem őket és csönd van hajnal 2-3 ig. Ott kaja és indul újra a nyűglődés.
Viszont hajnaltájt nekünk is néha együtt alvás van.

Vanda! Nem csodálom, hogy megijedtél a felmászástól.

Manó! Mi a Jánosba kértünk időpontot fejlődésneu-ra és 2 hós kontroll helyett 3 hónaposan viszem őket, mert nem volt időpont.

Rana! Kitartás!

Reunion és többi tápos babák! Ismét segítség kéne kaja ügyben. Átalaudt éjszaka előtt mennyi kaját adsz nekik? Hány óránként esznek és mennyit? Mekkora a súlyuk?
Nálunk ugye túl sokat kaptak a lányok a 150 ml/kg-hoz képest, de most kihagynak egy étkezést, így viszont keveset esznek. Nem tudom, hogy mennyit bír el a kis gyomruk egyszerre és mikor lehet átállni a négyóránkénti evésre. A baj az, hogy három gyereket kell napközben úgy összehangolni, hogy este egyszerre tudjak fürdetni és utána etetni és fektetni. Éjjel nem ébresztem őket és így sokszor elcsúsznak egymástól, amit napközben hozok be úgy, hogyha valaki nem alszik akkor kap a többiekkel enni, de ez lehet, hogy 2-2,5 órával az előző etetés után van.

Na jól kiakadtam megint!!! Bocsi!

Kép
tigriske1978
 
 


Nnna jól kibőgtem magam, egy kicsit érzékeny típus vagyok de mostmár megemberelem magamat :D

Vanda: most nem Pesten lakunk, hanem a szüleimnél mert igy tudnak nekem segíteni, kecskeméti az orvos, állítólag közkedvelt gyermekgyógyász főorvos,
és van itt anyatejgyűjtő állomás, de nem vagyok bejelentve, nem kecskeméti lakos vagyok így nekem nem adnak anyatejet

Tigriske: nálunk 2. hete alusszák át az éjszakát, hogy mi történt nem tudom
ugy kezdődött hogy apa itthon volt szabadságon, egész nap velük játszott (lehet elfáradtak), plussz azóta minden nap kinn vannak 1-2-3 órát az udvaron, idő függő

és ugy etetjük őket, hogy reggel kapják a legtöbb tápot, kb 150 ml a kész tápszer,
aztán 120 ml délben és 3 körül, és utána fürdés előtt is és utána is valamivel kevesebbet, 90 ml -t mert akkor csak kb 2 óra telik el a két etetés között (3 óránként esznek általában )

és rendesen híznak most 5 és fél kilók (2,20-al jöttek ki a kórházból)

Móni
KépKép
reunion
 
 


Tigriske: nálunk Alexa ébred, ha este nem eszik eleget, de rájöttem nála az átaludt éjszaka titkára: nap közben 3 óránként esznek, este fél 7-kor 80 ml Sinlac, fél 8-kor fürdés, utána 180 ml táp, de van, hogy a 200 ml is lecsúszik. Nap közben kevesebbet esznek, olyan 80-150 között, mikor mennyit. Én nem szoktam erőltetni a kaját, egy kis büfi és pihenés után megkínálom a maradékkal, ha kell neki eszi, ha nem akkor ennyi volt. Hanga meg egy mormota, ha este csak 100-at eszik, akkor is alszik reggel 7-8-ig, (fél 9-ig :oops: )Mostanában egymás után esznek, nem egyszerre, mert csak akkor esznek a rafkósok, ha ölben vannak. Hanga rossz evő azért, Alexa meg féltékeny, azért. Persze 3 babával ez még több idő. Nálunk a fürdetés Apa feladata (nem is engedi át), én öltöztetek és a kaját is ő csinálja ilyenkor.

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Móni, Timi! Nálunk most úgy van, hogy a két kisebb súlyú babóm eszik napközben három óránként 70-80 ml-t és a nagy pedig 90 ml-t. Este esznek 1/2 6 és 6 között, aztán 8 - 1/2 9-kor fürdetés és utána esznek még 100-110 ml-t. (Persze Kata nem, mert Ő kihányja, ha 90-nél többet adok neki :twisted: ) Ezzel kibírják éjjel 2-3 ig, de sokszor mire végzünk már este 9-1/2 10 van. Eddig nem mertem előbb fürdetni, mert azt hittem, hogy összerázom őket, de ha esténként Ti is sűrűbben etettek, akkor kipróbálom én is. Kíváncsi vagyok, hogy így meddig fognak aludni. Remélem nem kelnek fel éjfél és 1 között, az előre hozott etetés miatt. És szerintetek napközben csinálhatom úgy, hogy megmelegítek 120 ml tápot és esznek amennyit gondolnak? Eddig mindig fokozatosan emeltem nekik az adagot. Még egy kérdés: napközben nektek kérik a kaját 3 óránként vagy ébresztitek őket?

Kép
tigriske1978
 
 


Tigriske,nálunk is ez volt eleinte,én csináltam a fürdést,öltözést,ő meg a vizet,meg kivitte a ruhákat,behozta a törölközőt,aztán egyszercsak elkérte őket fürdeni,mert addig túl picinek gondolta őket.Aztán most hol én,hol ő csinálja.Igenis kérd meg apát,jobb ha hozzászokik,mert lassan a derekad sem fogja bírni,ahogy nőnek.

Enyémek 2.5 hós koruktól aludták át az éjszakát,persze most a betegség betett.Nekünk nagyon hülyén vannak most az evések,reggel fél8 körül tápi,11 körül gyümi,1 körül megint tápi,fél4 körül főzelék,fél 6 körül tejpép,és fél8-kor táp.Próbáltam a fél6-ost kihagyni,hátha este Noémi többet eszik,mert újabban hajnalban kel enni,de talán 20 milivel evett csak többet.Így nekünk is zsufi a délután kajaügyileg :lol: De a reggeli után 9 körül elalszanak,és fél11 körül ébrednek,így még pelenkázás,egy kis játék,és 11-kor van a tízórai.Ja,nekem volt,hogy feleannyi kajával is átaludták az éjszakát,és volt,hogy olyan jól etek,hogy azt hittem ezzel reggel 10-ig alszanak,de éjjel ébredtek :shock: Én nem találtam annak idején összefüggést az esti evés mennyisége,és az átaludt éjszaka között. :roll:

Én mostmár ébresztem a másikat,ha egyik kel,régen nem csináltam.Mióta napirendünk van,csak így tartható,mert ha szétcsúszik az alvásuk,akkor minden.
Vendég
 


nálunk 3 óránként ők kelnek hogy éhesek,
én nem mindig keltem őket de előfordult már az is

ha elcsusznak akkor ugy tudom őket összehozni, hogy amikor a Réka eszik és a Lorkának még nem kellene, (általában így van) akkor a Lorkát cicre teszem és evés közben jön meg az étvágy alapon végül ő is eszik tápot is

Móni
KépKép
reunion
 
 


Törpikém,gyere le a karnisról!Vagy nem azért tűntél el? :roll: :lol:
Vendég
 


Szerintetek mikor rakjuk lejjebb az ágyat?

Kép

Rana,mi így szépen elalszunk a székben,de amikor még így mosolyognak álmukban,akkor még nem lehet őket ágyba csempészni,mert még nem alszanak mélyen.Kb 5 percet várni kell:

Kép

Törpikém,ezt neked :D :

Kép

Ezt meg csak úgy,az összes lányos anyukának :lol: :

Kép
Vendég
 


Nekem nem kell keltenem, mert az enyémek két evés között max. 3/4 órát alszanak. Régebben keltettem, hogy ne csússzunk el, de már nem kell. Fent vannak jóval kajaidő előtt, játszanak és Alexa a legjobb óra, ő mindíg jelzi, ha idő van, Hanga meg így kénytelen enni valamennyit 3 óránként.

Törpi: mi a helyzet?

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Stipistop Balázs!!! De zabálnivaló pasi!

Itt röhögök, mert a lányaim beszélgetnek egymással és fogják egymás kezét, a lábaik meg az égben. De szeretném érteni, hogy mit tárgyalnak ki ilyenkor! :lol:

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Nyuszi!
Le azzal az ággyal, de villámgyorsan!

Tigris!
Játszószőnyeget és egyéb színes kütyüket próbálj bevetni. Nyugodtan kipakolhatod őket most már a földre, szőnyegre (onnan le nem esnek) két evés közt, ha még nem akarnak aludni. A bébitornázót elérni még nem fogják, de elnézegetik, nyújtózkodnak utána, hátha lefoglalja őket 8na meg fáradnak is). Nálunk bejött.
Kaja: mi még most is 3 óránként eszünk, nem érdemes ritkítani, főleg, ha van bukós babád. Egyébként rájuk lehet bízni, mennyit kérnek, vagy adhatsz este többször kevesebbet. Enyémek 3 hós kortól aludták át az éjszakát. És én a cumisüveges időszakban is max. fél óra csúszást engedtem a kajával.
Fürdés: apa kapja össze magát! Üzenem neki, hogy pont annyi köze van a gyerekekhez, mint neked, tehát segítsen, mert ez egy embernek sok. Nálunk én vacsit csinálok, pasim fürdővizet, vetkőztetünk, be a két (3) gyerek a kádba, aztán ő az egyiket öltözteti, én a másikat, a nagyot meg az, aki hamarabb végez. Amíg picikék voltak és külön fürödtek, én vetkőztettem, pasim fürdetett, addig én vetkőztettem a másikat, gyerekcsere és én öltöztettem. meg kell osztani a melót, mert nagyon sok lesz még és nehéz.

Reunion!
Kecskeméten nem ismerek sajna senkit, de hátha majd kérdezősködök.
vovanda
 
 


Hűdedurvavolt megint. :cry: :cry: :cry: Lettit 70 percig ringattam, aztán már megint mindketten (illetve mindhárman, mert Ajsi is) bőgtünk. És két körös volt. Megint nagyon sajnálom magam, pedig nem kellene, tudom.

Reunion: hadd meséljek neked vmit, amit nekem az anyukám mondott el: Amikor ő született (meg amikor én születtem, még akkor is!!!!!!!) nagyon lesajnálták azt az anyukát, aki 6, ne adj' Isten 12 hónapig szoptatni merészelt. Akkor az volt a divat, hogy a gyerekeket minél előbb "emberi" kajára állítsák. Na de nem ez a lényeg, ez köztudott. Amikor anyukám született (1944-ben), akkor is az ő anyukáját a környezete szépen "leszoktatta" a szoptatásról. Így amikor bombáztak, és anyukámék szülei a pincékben bujkáltak, akkor a nagymamám főtt krumplit rágott meg és azt adta anyukámnak, aki akkor még csak 4 hónapos volt. És ezen élt hetekig (hónapokig?)!!! Na képzelheted, mennyi vitamin, ásványi anyag, stb jutott anyukám szervezetébe! De írtam már arról az elmebeteg nőről is, aki tejbegrízt (!) adott az újszülött babáinak (többet is felnevelt így). Ők is életben maradtak (egy kisbaba sokat kibír), de nem hiszem, hogy ez elegendő indok arra, hogy mi is hasonlóan cselekedjünk. Tudom, ezek extrém példák, de ha arra gondolsz, hogy az anyatej (és az azt utánzó, nagyon jó minőségű tápszerek) a legjobb táplálék a baba számára, akkor érthető, hogy nem kell nekik mást adni egyelőre. Éstudom, hogy ez a vesszőparipám, de én a helyedben szinte állandóan cicin tartanám vmelyik, babát, és akkor tuti több tejed lenne, nem lenne gond a picik székletével és az immunredszerével sem.

Á, Timi, nem úgy van az, majd megküzdünk Balázsért! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Vanda, persze, majd megoldom vhogy, csak hát el lettem kényeztetve, (mint Lettikénk) és így meg vagyok lőve, ha egyedül maradok a picikkel.... :roll:

Nyulasz, á, már rájöttem: ilyenkor annyira álmos, hogy egyszerűen nem tud elaludni, csak ordít (meg dörzsöli a szemét veszettül). Ahogyan volt egy időszak (vagy másfél hét), amikor magától elaludt illetve 3 perc alatt el lehetett altatni, úgy remélem átmeneti lesz ez is (talán másfél hétnél ez se lesz több, úgy lenne igazságos... :lol: )

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Sziasztok!

Visszaolvastam, de reagálni nem nagyon van energiám, ezer bocs érte...
Már mindkét gyerek beteg, ma megint dokinál voltunk, Matyi tüdeje szörcsög és köhög, Fanninak meg a torka gyulladt be és 39 fokos láza volt este is.... Matyi rettenetesen nyűgös és nyafog, bár már egy kicsit jobban van, Fanni viszont a lázzal is vigyorog és játszik.
És rájöttem, 1 beteg gyereknél már csak 2 rosszabb....
Ja, és mindemellett mindkettőjüknek iszonyatosan jönnek a fogaik, ezért a sakál-üvöltés éjszaka, most Nurofennel vagy Panadollal próbáljuk csillapítani...

Bocs, de most csak ennyire futotta...

Móni

Kép
lpemoni
 
 


Móni!
Jobbulást a lurkóknak és millió gyógypuszi. Pasik mindig betegebbek :roll: :wink: , látszik Fanni csajszi! :wink:

Kaja: mindenki csinálja belátása szerint, mert mindenkinek a saját lelkiismeretével kell elszámolni.

Tigriske!
Én MINDIG ébrsztettem és ébresztem őket, ha evés van. Ha egyik kelt éjjel, akkor felvette a másikat is és sokszor fel se ébredt. Így egymás utá szépen megetettem őket és aludtunk tovább. Most is így van hajnalban. napközben pedig már természetes, hogy egyszerre esznek, nem keltem őket, örülök, ha alszanak, de akkor addig vár a másik is. És aludni is egyszerre mennek, ha az egyik még nem álmos, akkor a másik is vár egy kicsit. Ha nem így lenne, megbolondulnék. Így szépen megvan a napirend és nekem is van szusszanásnyi időm napközben. És 3 óránként esznek enyémek is, nem is akarom ritkítani, mert így jóllaknak napközben és szerintem ez a titka az átaludt éjszakáknak.
Tápszermennyiség: Matyi üvegből ette a lefejt vagy női tejet és annyit evett, amennyit kért. Most is így van, van, hogy lecsúszik 200, de van, hogy csak 120 ml. Tudják ők mennyire van szükségük. Enyémek az előírt kg/ml-t sose ették meg.
Fürdetés: szerencsére nálunk apa az elejétől akart fürdetni. Egyik baba nálam, másik nála és mindenki a sajátját rendezi, beleértve az etetést is.
Régebben én is kevésnek éreztem amit foglalkozik velük. De a pasik nem nagyon tudnak mit kzdeni velük. Amióta kinyílt a kis értelmük, és lehet velük kommunikálni, játszani, azóta magától leül a játszószönyegre.
Nagyon nehéz az eleje, de ahogy nőnek napról napra könnyebb.

Rana!
Az utolsó mondatom Neked is szólt ám! Sajnálom a bőgést. Nem lehet, hogy jön a foguk? Próbáld ki a dentinoxot, hátha segít. Enyémek csöndbe maradnak tőle.
Bírni fogod egyedül is, én azt tapasztaltam, ha egyedül vagyunk jobban viselkednek.

KépKép
zsófikukac
 
 


Nyulasz!
Nálunk ugyanezt csinálják a kiságyban, és a hétvégén lejebb tesszük, mert van, hogy Málna már húzza fel magát.
És olyan édesek, állandóan egymáshoz kepesztetnek a kiságyban és a rácson keresztül fogdozzák egymást. :lol:

KépKép
zsófikukac
 
 


Zsófi,
köszönöm a gyógypuszikat, úgy tűnik, használ, mert Fanninak már csak hőemelkedése van... Matyi meg kapott vmi köhögéscsillapítót, ami aluszékonyságot okoz :-) Hátha :-)

Egyébként enyémek is sokkal jobbak és alkalmazkodóbbak, ha csak hárman vagyunk, tegnap pl. ültek az etetőszékben én meg bohóckodva kiporszívóztam mellettük a lakást...

Móni

Kép
lpemoni
 
 


Lpemoni!
Jobbulást Nektek!
Bohóckodva még a porszívózást is jobb... :wink:

Zsófi!
Én is az várom már, hogy jobban foglalkozzanak egymással. Most még nem nagyon tudnak egymás felé fordulni, mert hát még nem megy a forgás... :roll:

Rana!
[quote]H írta:űdedurvavolt megint. Crying or Very sad Crying or Very sad Crying or Very sad Lettit 70 percig ringattam, aztán már megint mindketten (illetve mindhárman, mert Ajsi is) bőgtünk.

Én 5 percnél nem altatom tovább, ha ez alatt nem alszik el, akkor hagyom még ébren egy kicsit, hogy fáradjon. Mondjuk nekünk van cumink, az lényegesen megkönnyíti a dolgot.
Lehet, hogy már írtad, de most hogy-hogy egyedül vagy???
Én is egyedül nyomom (legtöbbször) sőt du 2-3 órán keresztül a hárommal vagyok egyedül. Na ahhoz képest felüdülés a kettő :D
Az ember hozzá tud szokni mindenhez. (jóhoz is "rosszhoz" is).

Ma adtam először a törpöknek üveges kaját. Mint írtam adtam Nekik üvegreszelőn lereszelt almát, de azt nem tudták megemészteni. Az üvegesbe pedig jobban le van turmixolva és úgy néz ki, hogy ezt meg tudják emészteni.
Sajnos kizárólag a tejem már nem elég nekik.
Tényleg Rana, Te még mindig csak tejet adsz nekik??? Hogy bírod?

Jaj mennem kell, mert Hunor már 6x sír fel mióta elaludt...

Tündi
Kép
Kép
_manó
 
 


Zsófi, én is ebben bízom (hogy egyre könnyebb lesz..). Egyelőre még nem így tűnik... :?

Manó, én is próbálom ezt, hogy egy idő után leteszem, hagy fáradjon. Na ilyenkor vagy a szívszaggató sírás, vagy a vigyorgó játék jön. Aztán kezdődik minden elölről. Nekem a hátam is beleszól a dolgokba: ha már leszakad, akkor Lettit leteszem, és pihentetem egy csöppet (mármint a hátam).....
Ma csak délután voltam egyedül, Apának muszáj volt elmennie, holnap egész nap egyedül leszek, de este jön. Aztán április közepétől meg nem is lesz itthon hetekig! (Igaz, akkor majd jön anyukám segíteni, de éjszaka pl ugyanúgy egyedül leszek, mert nem keltem azért anyámat, hogy segítsen cicire tenni a babákat)

Enyémek még csak szopiznak, igen. Tejjel még győzöm, de várom a hozzátápit is, izgi lesz (valamiért úgy érzem, ki kell várnunk, míg kerek 6 hósak lesznek). Szeretem, ha szopiznak, és ők is szeretnek szopizni, bár már sokat rendetlenkednek a cicin, mindig új dolgokat találnak ki. Letti "tornázik": emelgeti a törzsét (hű, tiszta izom az a kiscsaj! :shock: ), meg összeszorított szájjal addig húzza a cicit, míg oldalt ki nem pattan a szájából (fáj, mint a fene), aztán néz rám huncutul vigyorogva, hogy ez milyen vicces, ja meg próbál "beszélni" úgy, hogy tele van cicivel a szája, na hát az csúcs. Ajsika meg próbálja az ujját is a szájába tenni miközben szopizik, hogy a cicit is meg az ujjacskáját is szopizza egyszerre. Kis majmocskák. :lol:

Tényleg: akkor hozzátápit almalével kell kezdeni? 5 napig az egyik szopi után adni nekik?? Mennyit?? :roll: Almalé után mi jön? 5 naponta lehet újat bevezetni, vagy egy vmit érdemes több időn keresztül adni magában? Fogalmam sincs, hogy lesz, ennyiből sokkal kényelmesebb a szopi...

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Sziasztok!

Na,ágy lejjebb téve,és már nem L alakban,hanem párhuzamosan,és köztük úgy 70 cm van,viszont az egymással szembeni oldalon a fejvédőt megszüntettem,hogy lássák egymást.L alaknál ezt nem tudtam,mert Balázs átnyúlkált Noémihez.Tegnap este volt először,hogy nem mélyalvásban csempésztük őket az ágyba,hanem még félálomban,persze így fel is ébredtek mikor leraktuk őket,de nem sírtak,így otthagytam magukra.10 perc múlva aludt mindkettő szépen,betakarni csak akkor takartam őket,mert még forgolódnak,és csak maguk alá gyűrik a takarót.Jajj,remélem ilyen egyszerűen megy majd mindig.

Rana,ha gondolod,tegnap kaptam e-mailben a nagy babaszakácskönyvet,abban jól leírják,hogyan-mivel kezdjük a hozzátápit,mikor melyik kaját hogyan váltsuk ki.Küldj egy e-mail címet,és átküldöm.
Ja,másfél hét,és javuljon meg az a lány! :D

Lpemóni,gyógypuszikat küldöm!Szegénykéim,annyira rossz,mikor betegek :(

Timi,Rana,úgy látom Balázs majd tud válogatni :lol:

Ma megyünk velük Interspárba,ki kell mozdulnom,bár nem egyedül,hanem anyóssal.Egyedül nem is tudom hogy fogok :roll:
Vendég
 


Sziasztok!

Nyulasz! Zabálnivalóak!

Móni! Jobbulást a babáknak!

Tegnap esti műsor:
1/2 6 kor szokásos etetés után Lili elalszik, másik kettő üvölt az ágyban. Katát berakom pihiszékben, ott Ő szépen elnézelődik. Zita ment a járókába a játszóív alá (na üvölt természetesen), mire megrángattam alatta a járókát (gurulós)és csönd lett. A kisasszony csak ringatva volt jól. 3/4 8 kor neki állunk fürdetni, mondom a férjemnek, hogy akkor én csinálom az öltöztetős részét, Ő pedig fürdet. Katát vetkőztetem, Ő fürdeti, míg én vetkőztetem Zitát, fürdetés kész, gyerekcsere. Én öltöztetem Katát, de ők hamarabb kész vannak a fürdetéssel, jön a kád felől a morgás: na ezt ügyesen kitaláltad. És akkor Lili még sehol sincs, mert még alszik. Na eljön a kajaidő: Lili szépen nyugisan megeszi a 120 ml-t (!!! 90 ml helyett), a másik kettő bealszik evés közben és éppen csak a szokásos adagot tudom beléjük diktálni. ÉS ki ébred legelőször??? Hát Lili!!! Szóval tényleg nincs semmi köze az esti mennyiségnek az alváshoz. Ma inkább napközbeni adagokba teszek többet és meglátom, hogy mennyit esznek meg belőle.

Kép
tigriske1978
 
 


Rana!
Azért vagyok, ha kell segítség. Meg egész halkan ajánlom fel: ha nagyon megmakkansz, egyeztetünk, és elirányítom hozzád a szitteremet. Komoyl ikres rutinnal rendelkezik (pillanatnyilag az enyémeken kívül még egy ikerpárra vigyáz), szóval képben van.
Kaja: először csak pár kanállal adj az újdonságokból, 4-5 naponta lehet új fajtát próbálni. Enyémek se az almalevet, se az őszilevet nem díjazták, viszont a püré bejött. Ízekben még nem nagyon fgnak változatosságot igényelni, enyémeknek sokáig a világon mindenbe őszibarackot kellett tenni. Ha esetleg ilyen lesz, ne lepődj meg, idővel abbahagyják.

Móni!
Nektek jobbulást!

Altatáshoz látatlanba sajna nem nagyon tudok mit mondani...

Tigris!
Nyugi, kialakul majd minden. Nagyon az elején vagytok, egy babával is húzós, hárommal meg...

Manó!
Kitartás, én is egyedül vagyok most a hárommal. Sőt: délelőtt megyek velük DMbe... :D
vovanda
 
 


Sziasztok!
Aszem maradok lelkes zugolvasó üzemmódban ha szabad :oops: Próbálunk minél többet lent lenni és akkor már 2 felé szaladnak :lol: :lol: vagy esznek vmit a földröl :oops: :lol: Nagyon élvezik, h kitárult a világ, én meg növesztem az ösz hajszálakat :lol: :lol:
Puszi Mindenkinek és Betegeknek jobbulást :wink:
(sajnos nálunk is megy a taknyolás, Tamma kezdte :cry: )
Babók meg gyönyörűek MIND :wink:

Lilypie Kids Birthday tickers
babusok
Budapest
 
 


Kép

Lilypie Kids Birthday tickers
babusok
Budapest
 
 


Sziasztok!

Hű,felétek aztán zajlik az élet!!!

Tigriske!
Az én férjem soha életében nem fürdetett,pelenkázott. Mert nem mert.(megjegyzem ilyen férfi is van) Persze ezzel nem azt mondom,hogy ez követendő példa.
Viszont cserébe mindent megtett,hogy nekem kényelmes legyen fürdetni,pelenkázni. Pl. az én magasságomhoz megfelelő pelenkázót csináltatott a fürdőben illetve a fürdőkád-állvány is nekem készült.
Ülj le a férjeddel és tisztázd ezeket a dolgokat!!! Csak előtte magadban döntsd el,hogy TE mit vársz el tőle.
Nyügi: sajnos ez egy ilyen életkor. Próbálkozhatsz játékkal,zenélő kütüykkel,énekléssel. Enyémek alufit és a szines szalagokat imádták. Feküdtek a habtapin,én pedig melléjük ültem és szórakoztattam őket. De ez csak napközben jött be!!!A délutáni kaja és az esti fürcsi között ment a nyígás. Nehét időszak volt és tudomásul kellett vennünk,hogy ilyenkor kell a segítség. És bizony amikor kifogytunk az ötletekből és a türelemből,betettük őket az ágyba,rájuk csuktuk az ajtót és bőgni hagytuk őket.Genya dolog,de én is emberből vagyok.

Kép

Kép
edit73
 
 


Akartam még egy csomót írni,de nem hagynak az ügyfelek.

MINDENKINEK KELLEMES HÚSVÉTOT ÉS SOK LOCSOLÓT,FIÚKNAK PIROS TOJÁST!!!

Kép

Kép
edit73
 
 


Timi, Nyuszi, élek még, és kivételesen a karnist is sikerült szabaddá tennem Rana és Tigriske számára :wink:

De aki le meri csapni Balázst a lányaim kezéről, annak jaj! :lol: :wink: Bár elnézve Vanda Daniját az én kaszkadőr Mírámhoz egy szekrénymászó illik :lol: :lol:

Rana, én el sem tudom képzelni, hogyan tudtam volna megoldani az éjszakákat apa nélkül, míg keltek a lányok. Most ápri közepén 1 éjszakára kellene egyedül megoldanom a dolgokat, de én még most is, erre is segítséget hívok a biztonság kedvéért :oops: Napközben azonban semmi para, sőt, tegnap az esti fürdetést is minimális asszisztenciával csináltam végig, ugyanis a majom módjára csüngő lányaim csak engem akartak, nagyi nem kellett nekik. Egyedül a kádból való kihalászás és fürdés után az emeletre való felcipelés okozna problémát. Azt még ki kellene dolgoznom, és akkor apa minden csütörtökön mehetne focizni. (Együtt kell működnöm, ha nem akarom, hogy pocakja legyen :P )
Ja, és mi is pépessel kezdtünk, nem leveztünk.

Lpemoni, nagyon sajnálom az apróságokat, remélem hamarosan :P meggyógyultok, és Te nem robbansz le velük/utánuk.

Tigris, mi is Vanda módszere szerint fürdetünk6fürdettünk. Míg apa az elsőt fürdeti, én a másikat vetkőztetem, majd csere. Ha nem végzek, apa elkezdi helyettem a szárazra törlést, pelusozást, utána átveszem, hogy vihesse a másikat is pancsolni. Na de ez már megszünt. Nagykádban locsálunk. És persze állandóan fel akarnak állni, alig bírjuk őket visszanyomni. :? Milyen jó lesz majd a három csajjal egyszerre a habok közt :D De egyet kell értenem a többiekkel, ez megbeszélés tárgyát kell, hogy képezze apával.

Edit, tudom, én tudom, azok az ügyfelek, ügyféltérben nincs magánélet, max az övéké :lol: Azért remélem élvezed a pörgést!

Babusok, a lent lenni az udvart jelenti? De jó, Ti már mentek és ki tudtok menni. Én a hideg földre még nem merem kitenni őket, pedig úgy élveznék. Alig várom már a gatyarohasztó meleget.

Nyuszi, nekem is úgy vannak az ágyak. Látják egymást, dumálni is szoktak néha, ha felébrednek reggel, de átnyúlni, piszkálni nem tudják egymást. (Míra még a babakocsiban is macerálja Emmát, kiveszi a szájából a cumit, és hasonlók) Altatáshoz gratula, jó úton haladtok az önálló elalváshoz. Irigyirigy :wink:
Interspar? Jó móka lesz, élvezni fogják remélem. A mieink az első részében majd kiugranak örömükben, de a végét már unják. Vagy csak a piarészleg nem érdekli őket. Hát nem a szüleikre ütöttek :lol: :lol: :lol: :lol:

Vanda, három gyerekkel DM-be? Hát ezt majd el kell mesélned. Hány polc maradt a helyén, hány darab áru maradt érintetlen és a polcon... Nem kis feladat, de amilyen vagány csaj Te vagy, tuti simán fogod kivitelezni.

Timi, Zsófi, az ilyen egymáshoz való viszonyulásukkor mondom én azt, hogy ezt csak ikres anyuka élheti át, és hogy minden plusz, külön nekünk járó nehézséget kárpótol. Én ilyenkor tócsává olvadok szét :oops: Enyimek épp a mászunk egymással szembe és röhögünk, mint állat, meg a menjünk egymás után, és játszunk ugyanazzal (pl. csapkodjuk, ütögessük a teraszajtó üvegét) örömteli pillanatait osztják meg velem. :)

Ja és drága Mírám önállóan, kapaszkodás nélkül feláll, és áll. Észre sem veszi, mit csinál, mert ha igen, gyorsan leül :lol: Amúgy fél percekig képes elácsorogni. Lépegetési próbálkozás már volt, ha hívtam, először két toppantás, másnap meg két gyors, tipródó lépés volt a reakció. Majd gyors mászásba váltás és vágtázás hozzám :P Lehet, hogy egy évesen menni fogunk?

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Jaj, Nyuszi, elküldenéd nekem is azt a receptes dolgot, ha vannak benne nagyobb babáknak is receptek? Mert már én unom a lányok kajáit.
Tényleg, darabosat mikortól fognak enni? Mert az enyémek még mindig öklendeznek, ha nem lesz teljesen pépes a kajájuk. Attól félek életük végéig pempőn fognak élni.


És Mindenkinek Kellemes Húsvétot kívánunk, ha már addig nem tudnék jönni!

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Megint hűdedurva volt, de már próbálom megszokni. :( Pedig most gondoltam hagyom sírni a bébit, igenis kemény leszek. Na, bírtam kerek négy másodpercig, mert a szívem szakadt bele, annyira sajnáltam szegénykét. Így maradt a hosszas járkálás meg síráshallgatás (bár a karomban nem sírt annyira, már ez is vmi). Ajsika közben persze édesdeden aludt az ágyikójában, úgy hallom, kel is lassan. Lettit meg ugye 3/4 órával később tettem le, mire elaludt. Ez is szuperül ki van találva.... :evil: :evil: :evil: :evil: Úgyhogy Tigriske, téged olvasva csak az jutott eszembe: JAJJJJJJJ. (Meg hogy lám, mégsem nekem a legeslegrosszabb a sorsom, bár az én drága férjem se fürdet, de pelenkáz, ha nagyon muszáj)

Nyulasz! Rendben, küldjed! Bár igazi szakácskodás (sütőtöktorta majd csokitorta meg ilyen nyalánkságok, hű, azt várom már nagyon!) az kicsit később lesz még... Emailcímem Iwiwen megtalálod.

Edit, ügyfelek :lol: :lol: :lol: :lol:
Mér, te mekkora vagy???? :shock:

Vanda, drága vagy, egyszer úgyis szavadon foglak, aztán foghatod a saját 3 gyereked mellé az én kettőmet, hogy kicsit szusszanhassak! :lol: :lol: :lol: Bébisziti elérhetőségét (és jellemzését, illetve tarifáját!) küldd át priviben, hátha... Bár akkor ezek szerint nem sok szabadideje van, két ikerpár mellett... Ráadásul az én "nagy" problémámon nem igazán tud senki sem segíteni, csak Apa.... Még szegény anyám se tudja Lettit elringatni, hiába jön segíteni....
Hozzátápi: először csak levet lehet nekik adni, és csak utána pürét, ugye? Vagy mindegy? A pürét jobban kiköpik, nem? Melyik fajta almát érdemes használni?

Na megyek, ,imentem Ajsit, hogy Letti még tudjon kicsit hunyni.

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Törpi!
Balu nélkül nagyon gáz lett volna. Minden egyben maradt, Balukám tolta a bevásárlókocsit, én meg az ikreket. :D

Rana!
Szerintem befér a szitternek, nálunk szükség esetén jön, meg amúgy is: Erikával (a másik anyuka) se vesztünk még össze azon, hogy Bea éppen kihez megy. :D És ha elringatni nem is tudja Lettit, fürdésnél-etetésnél tud segíteni.
Alma: én próbáltam se nem édes, se nem savanyú fajtát venni, nekem a levet köpték, a pürét nem.
vovanda
 
 


Törpi, teraszajtó ütögetés :lol: :lol: :lol: akkor te is őszülsz rendesen, gondolom. Én egyelőre csak attól olvadok, amikor szopi vagy erős megilletődöttség (pl védőnő látogatása) közben egymás kezét fogják. :)
Szal akkor lehet almapürével is kezdeni? :roll:

Szopi után ki akartam velük menni sétálni, erre zuhog az eső. :evil: :evil:

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Vanda, megint nem kellett csalódnom bennetek :wink: Nekem tegnap ki kellett mennem egy butikból, olyan tutulást levágtak. Pedig tükör elé tettem őket. Csak egy farmert akartam venni, amibe még beleférhetek egy ideig :oops:

Rana, aha, én pürével kezdtem, egyáltalán nem leveztem. Sőt, rízspépet zabáltak először, azt mindennél jobban szerették. Az almát nehezen fogadták el, csak keverve rízspéppel ették azt is. Amúgy tapasztalatom szerint a sztarking a legomlósabb és legkevésbé savanykás.
Üvegütögetés még a legkevésbé hajmeresztő dolog, amit csinálnak. Na majd meglátod pár hónap múlva :lol: :lol: :lol: :wink:

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Vanda, kösz a privit! Majd lehet felhívom, bár nekem nappali etetés, még a fürösztés is teljesen okés, ami kiakaszt egyedül, az a ringatás és az éjszakai etetés.... Lehet inkáb egy pótApát kéne keresni.... :roll: :lol: (Hú, be ne áruljatok, hogy ezt mondtam!)

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Babus,elhiszem,hogy élvezik kinn :D Enyémek még nem annyira,azt hittem,ha már ülünk a kocsiban,akkor tök jó lesz,de nincsenek elájulva.Pedig direkt megyek velük olyan részen is,ahol több autó,meg busz is megy,közértbe,parkba,de valamelyik mindig nyűgni kezd,vagy csak simán elalszanak,amikor nem kéne.Akkor meg borul a nap,ráadásul gyorsan a másikat is el kell altatnom,hogy legalább egyszerre boruljon a nap. :evil:
Taknyolás monnnnnyon le!

Törpi,Balázs szokás szerint kómázott,szerintem már az autó betett neki,pedig csak 10 perc az út,Noémi jobban élvezte,hangosan hőőő-getett :lol: hőőőőőőőőhőőőőőőőőőőőhőőőőőőőőőőőőő :lol:
Remélem találsz benne jó dolgot,átküldtem.Én még nem olvastam el teljesen,csak belenéztem.

Rana,nemá,küld priviben az e-mail címed,nem tudok most iwiwezni.Ja,nem csak receptek,hanem tanácsok is vannak benne a hozzátápi kezdéséhez.Mi is pürével kezdtünk,a janagoldot szoktam venni általában.És kamerát izzítani :lol: Olyan képeket tudnak vágni,mintha citromot kapnának...Noémit még a hideg is kirázta :lol: persze azért ették.Először csak 4-5 kanállal.

Edit,jó téged is látni :D


Éééééééééés,BOLDOG NYULAT MINDENKINEK!!!
Vendég
 


Törpi: lent lenni = liftbe be, kilencedikröl le, ki a térre, ahol nincs auto és ott lehet gyakorolni :lol: :lol: :lol: :lol:
na megyek is öltöztetni :wink:

Lilypie Kids Birthday tickers
babusok
Budapest
 
 


Edit! Köszi, a habtápit még tartogatom/halogatom, mint újdonság, mert elférnek még a járókában. Hogy megy a meló? Srácok hogy vannak?

Törpi! Neked is köszi, akkor ma kipróbálom, hogy apa is töröl. :-) Míra nagyon ügyi!!!

Rana! Én minden reggel úgy kelek fel, hogy ma nem lesz húdedurva, de sajna ez 9-re eltűnik, így akkor jön a mély levegő, vagy kiállok a teraszra és sokszor ismétlem magamban, hogy éveket vártam erre. :-) Szóval kitartás, mert olyan tündériek, amikor nem üvöltenek. Egyébként nekem éjszakai segítőm volt sokáig, mert ha tudtam aludni, akkor nappal nem gond az egyedüllét.

FÉRJ: A férjem egyébként segítőkész csak sokszor Ő is fáradt már. Sajna én sem tudom, hogy mit várok el tőle, de majd kitalálom.

Kép
tigriske1978
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?