Új privát üzeneted érkezett!

Ja és a lényeget nem mondtam!!

Tegnap óta van 2 szavunk amit Ilang tudatosan használ.
Baba, és Ana!Kép
MInden babára mutogat, legyen az újságon, élöben, vagy a TV-ben és mondja, hogy babaKép Olyan édiKép

Persze ez még nem nagy szám, de amikor odajött és azt mondta, hogy Ana, majdnem elolvadtamKép

Ja és ha Apa eltünik a látómezejéböl, elkezd sírni (eddig ezt csak velem csinálta). Szerencsére ott lehet a Nagyiknál hagyni pár órára, picit pityereg, de abbahagyja.

Na léptem, ezt le kellet írnomKép

Pussz
T
tündér
 
 


Mindig elfelejtek valamit!Kép

Olyan vagyok mint ColomboKép Kb. 5x jövök visszaKép

Most lesz a héten sörözés vagy sem?????????
tündér
 
 


Sziasztok,

sajna nem érek rá beteg nyügibabám mellett (hörghurutja van, ma megyünk vissza a drhoz, javult, de még nem egészségesKép)

Évi,
én úúúgy csodálom a türelmedet, én anno a baba TERVBEVÉTELÉNEK másnapján megvettem a tesztet, és vagy 3-at "elpazaroltam" mert a mensi esedékességének napjánál soha nem bírtam továbbKép (K. 5 hónap alatt sikerültKép)

Csatlakozom Tündérhez: sörözés?

Többi betegnek is jobbulást, öltözzetek fel jól (főleg pocisok!) tök zima van.
pusza
e
ellimami
 
 

 
 

Lányok! Mindenkinek még egyszer köszönöm a bíztató szavakat! Én is úgy gondolom, hogy jobb lesz neki az oviba, mint kudarccal kezdje az iskolát.

Évi! Drukkolok, hogy két csíkos legyen a teszt!

Nem tudtok véletlenül olyan címet, ahol gyomorproblémáról tudnék orvost kérdezni? Előre is köszi a segítséget!

Nelli
hnelli
 
 


Kép
Évi24
 
 


direkt nem akartam névtelen maradni,úgyis hamar kitaláltátok volna.Kép

kéretik még nagyon drukkolni,mert ez a babuci még nagyon picike. szept. 4-én vagy 5-én készült. Kép
még nincs egy hónapos se. szerdán mindenesetre megyünk dokihoz. Kép

rózsaszin ködben lebegünk apával,Petrára csak ránézek és elbőgöm magam. Kép

Éviék
Évi24
 
 


Nem nézek erre pár napig és mit látok??? Kép

Évi,
nagyon nagy gratula a pocilakóhoz és megy a sok drukk! Kép Akkor most Apának is megvan a boldogsága ;).

Momo,
nagyon szép a kislányod, kérjük majd a születéssztorit! Kép

Orsoly,
micsoda méretek! Kép Igazi nagylegény Kép.

Mindkettőtöknek nagy gratula, sok tejcsit kívánunk! Kép

Pusz
Miszike
miszike
 
 


Sziasztok,

SÖRÖZŐS TALIRA MEGVAN A VEGEREDMENY! OKTÓBER 8.-RA JELENTKEZTEK TÖBBEN. EDDIGI HELYSZINTIPP: CACTUS JUICE a Liszt Ferenc ter tuloldalan levo teren, az Oktogonhoz kozel. 3 napon belul varok mas tippeket, ha addig nem lesz mas, akkor lefoglalom az asztalt. KépKépKép

PsAndi,
Daninak jobbulast! KépKépKép

Kangi,
nem semmi dumalokaja van a lanyodnak. Meg minidg itt rohogok...Kép NAlunk az Apa, Anya, Ccccc (ez a cica), bhutta es a baba a slager, mas meg mindig nincs. Kép

MAci_2,
elromlott konnektorok Kép Jaj, ezektol uyg felek en is mindig, mikor mi lesz zarlatos, lukad ki, szivarog. Kép

Urszila,
jobbulast! Olyan vacak ez az ido, nem csodalom, hoyg ledontott a natha. Kép

Tündér,
multkor is pont igy jartal a teszttel, ugye? Kép Azert mi drukkolunk, es majd eltiltunk mindenfele tesztelestol...Kép

Elli,
Kevinnek is jobbulast! Kép

En meg fajok mar 2-3 napja. Kép Valoszinuleg joslofajasok, de tegnap mar annyira rossz volt, kb. 10 percenkent kemenyedtem, de nem am fajastalanul, hanem olyan gorcsokkel kiserve, hogy kertem is a paromat a mobiljanak non-stop kezneltartasara. Kép De en is megijedtem, egesz nap hanyingerem volt, meg WC-zhetnekem, es meg Apajanak is bemutattam hisztitudomanyomat...ezek nalunk ZSombi erkezesenek az elojelei voltak...KépKépKép
Azert a taliig ki szeretnem huzni! Kép

Pussz,
Gombóc
gombóc
 
 


Tüni,
Anyospajtast ferjem most viszi az orvoshoz, most kap egy igazolast arrol, hogy pontosan mi a betegsege es milyen sulyos. Egy helyet talaltunk, ahol fogadnak ot surgosseggel is, ezzel a papirral kell ot kivinnunk az ottani orvoshoz, es aztan megbeszelni a reszleteket. De barmilyen mas tipp is johet, he ez esetleg megsem jonne ossze (vagy neki nem tetszik vayg ilyesmi). Kép
Koszi szepen a segitseged! Kép

Evi,
eljen eljen eljen! Kép A gratulaciomat becsomagolom es majd a 12. het utan kuldom! KépKépKépKép

Miszike,
Veled mi van? Jobb a helyzet?

Pussz,
Gombóc
gombóc
 
 


HÚÚÚÚÚ Évi!!!!!
De jó! Nem kiabálok hangosan, vigyázz magatokra!Kép Ja és köszi, hogy talán a szülinapomon "készítettétek"Kép (szept.4.)

GOmbóc!
De izgi! Vigyázz nagyon magadra!Kép
Nem tudlak hisztisnek elképzelniKép
Remélem sikerül Anyósodnak megoldást találni, biztos nektek is megnyugvás lenne.

Miszike!
Ti jól vagytok? Lelked hogy van?

Norka!
Jól vagytok? Jazi rendbejött?

Jelentem hajat mostam,+arcpakolás. Közben ment a mosás, kipakoltam, az ebéd is elö van készítve.
Várom, hogy a dedem felébredjenKép

Aztán megyünk vásárolni.

Még benézek

Tündér&IlangKép
tündér
 
 


Évi!!!!
De izgi, gratulálok KépKépKép

Én végül előbbre hoztam a dokit, holnap megyek 3-ra, mert szerdán nem tudnám kire hagyni a Danit.

Gombóc
azért még tarts ki egy kicsit, muszáj leinnunk magunkat még a nagy nap előtt Kép
remélem anyósnak bejön majd a hely Kép

A gyerekorvos sajna szabin van egész héten, nincs helyettesítés, a másik doki ugyan rendel 4-6-ig, de már reggel negyed 9-kor nem volt időpont, rengetegen be vannak jegyezve Kép azért ha gáz van, leküldöm a férjem a gyerekkel, de ha nincs nagy baj, akkor maradok az otthoni ápolásnál és a józan paraszti eszemnél.

Most meg el kéne mennem a bankba kivenni a lóvét az ablakhoz, de annyira nincs kedvem ebben az időben Kép Jó hír viszont, hogy mintha bekapcsolták volna a fűtést! Kép

pussz: Andi
psandi
 
 


Miszike,Gombóc,Tündér,

köszi-köszi a gratulációkat.Elteszem őket még legalább 2 hónapig. Kép

Tündér,
lehet,hogy apa névnapján készült. (szept.5) Kép

azon gondolkodtam az előbb,hogy mikor a múltkor nődokinál voltam,hogy minden oké-e,rákszűrés,stb. miatt,már akkor terhes voltam. Kép

Gombóc,
én drukkolok,hogy még el tudjál menni sörözni. Kép

lerágott csont téma,
szerintetek nagyon gáz,hogy Petra még mindig csak turmixolva eszi meg a főzeléket? már megint rámjött az aggódhatnék. volt valakinél hasonló,hogy a 15 hós gyerek még mindig pépeset evett?

Évi és Petra
Évi24
 
 


Lányok
a 3 napos láznál a gyerekeitek egész nap lázasak voltak? Dani csak estére lázasodik be, napközben meg enyhe hőemelkedés. Akkor ez lehet, hogy nem is az? Már nem is tudom, minek örülnék

Évi
örülj, hogy Petra eszik! Azért próbálkozz időnként a darabossal is, hogy megtanuljon rágni.

Andi
psandi
 
 


Sziasztok!

Évi!
Assszta Kép! És gratul... Kép!
Az én fiam aki 21 hónapos még mindig a pépes ételeket kedveli leginkább. Majdnem annyi idős volt, mint Petra most, amikor még le kellett turmixolnom a 11 hónapos kortól adható menüket.

Mi is lázzal küzdünk tegnap este óta Kép. Hazajöttünk anyukámtól este, Levi megállt a konyhában elkezdett sírni, felvettem és szinte éreztem, hogy megy fel a láza. Azóta sem nagyon sikerült 38 alá varázsolni, pedig kúpozunk, Nurophenezünk, hűtőfürdünk. Most nagy nehezen elaludt, remélem segít. Éjszaka kb. másfél óránként visítva, remegve ébredt, nem lehetett megnyugtatni és csak remegett, remegett, remegett. Dokink szerint a magas láz miatt volt.
Amúgy más tünet nincs, nem folyik az orra, nem köhög, nincs hasmenése, nincsenek kiütések, eszik rendesen, csak bágyadt. Dokinéni volt kint ma, szerinte piros a torka és hólyagok vannak a szájában. Pisit kell vinnünk a laborba, biztos, ami biztos. Hát, 4 napot voltunk bölcsiben...
De végre sikerült Brohnovaxomot szerezni, mert hiánycikk volt.
Pusza, Virág
virga
 
 


Évi,
gratulálok!!! KépKépKép Egyre több a kismama. Kép
Petrának hány foga van? Ha jól emlékszem, neki jön olyan lassan, mint Ankának, ugye? Ankának 10 hónaposan jött ki az elsö, és utána sokáig egy foga volt, nagyon lassan jönnek azóta is. Szerintem egyáltalán nem csoda, ha néhány foggal nincs kedve rágni. Próbálkozz szerintem a banánnal, az majdnem hogy pépes, mégis rágni is kell picit. Aztán ajánlanám a nálunk csúcs-siker leveseket, jó puhára fött répával, tésztával, krumplival, husikával. Ja, a husit nagyon-nagyon sokáig kiköpködte Anka. Most elgondolkodtam, hogy Anka mikor kezdte a darabost enni, mármint nagyobb mennyiséget is... HÁt úgy 15 hónaposan, igen, egy nyaraláson voltunk, ahol nem volt babamenü, kénytelen volt a mienket enni :-)))). Utána már itthon is szépen evett. Próbálkozzatok, de szerintem egyáltalán nem gáz Kép.

Andi,
jobbulást Daninak Kép, szegény. Drukkolok, hogy a dokinál minden rendben legyen. Én csak kb. 2 hét múlva megyek dokihoz, elötte UH, nyakiredö... Kép

Gombóc,
még egy kis kitartás KépKépKép!!! Aztán majd várjuk a híreket! Te kinek sms-elsz majd?

Miszike,
csatlakozom a többiekhez, mi van veletek? Jobb már?

Elli,
Kevinnek is gyógyulást!!!

Tündér
Beszélö Ilang Kép, aranyos lehet!

Dicsekvö Kangi,
hát erröl beszéltem én a múltkor Kép. Tök ciki, de ez van, legszívesebben egyfolytában azt mesélném, hogy Anka milyen ügyes, okos, szép KépKépKép.
Azért tényleg nem semmi a lányod ezzel a FEkete Andris-szöveggel Kép!!! A "rohadt mindenségit" is jó Kép, nálunk csak az megy, hogy "kutyafáját", meg hogy "ingum-bingum" Kép.

Maci2,
ez jó Kép, nálunk meg pénteken egyszer csak elment az áram, és kiderült, hogy a biztosíték-tábla teljesen el van öregedve, szétolvadtak a vezetékek szigetelései. És most derült ki, hogy a szomszédunk villanyszerelö Kép, szerencsénkre a három közül épp hozzájuk kopogtattam be, hogy náluk is elment-e az áram Kép.

Nadine,
gratula a második kislánykához! Biztos olyan szép lesz ö is, mint Zsanett! Ne félj a megjegyzésektöl, az a lényeg, hogy Ti tudjatok örülni neki! Mellesleg, olyan fiatal vagy, tényleg bevállalhatod még a harmadikat is Kép!!!

Megyek, mert regényt írtam, közben meg vár a munkám...

Pussz
Franyó
franyo
 
 


ÉviKép
Gratula a csíkokhoz, és drukk, hogy minden rendben legyenKép Hát nem sokat kellett várnotok, ha jól sejtem az elhatározástól a megvalósításigKép

AndiKép
Gergőnél is uez volt a 3 naposnál, főleg este ment fel a láza, mire már kezdtem elhinni, hogy mégsincs semmi baja.

MiszikeKép
Magatokról is tessék írni!Kép

VirgaKép
Levinek jobbulástKép

UrszilaKép
Te is gyógyuljál meg gyorsanKép

GombócKép
Most már akkor muszáj lenne kitartanod legalább okt.8-igKép Küldök majd neked mailt.

KangiKép
Látod-látod előbb-utóbb mindenkiből ilyen dicsekvős anyuka válikKép Nálunk uez vanKép

Na, menek, mert apa levitte Gergőt sétálni, addig meg el kéne végeznem néhány dolgot, amit amúgy nem nagyon tudokKép

Pusssz
Tüni
tüni
 
 


Hali Csajok!

Évi, akkor csöndben örömködök, jó?Kép Aztán majd szólsz és gratulálokKép

Kangi, Te dicsekvőanyaKép csaj édipofa lehetKép Daninál én annó Kelleranya voltamKép
Zsófinak, ha nemmegy valami (pl. beakad a babakocsi kereke) nagyihangsúllyal kapjuk "az isten ágggyon meg!" szöveget (csakhogy én is klubtag lehessekKép)

Még mindig alszik, pedig már mennem kéne a pasiért, viszem ovistornára...

Pussssz
Zsófi
csucsuka
 
 


Evi,
De jo!!!!!!!!!!
Vigyazz magatokraKép

Maci2,
KonektorKép

Andi,
Nalunk is csak este volt laz.
Jobbulast a kis betegnek!

Kangi,
JulcsiszovegKép
PocilocsolasKép

Gomboc,
Remeljuk anyosnak teszik a hely.
Azert tartsd meg benn egy kicsit babot!
En lemaradtam nevugyileg, vagy titkos?

Virag,
Jobbulast Levinek!

Elli,
Kevinnek is jobbulast!
Latszik, hogy itt az osz mindig van egy-ket beteg gyerekKép

Mi penteken megismerkedtunk a surgossegi ellatas rejtelmeivel. Matyit a jatszon fejbe talaltak egy eltort jatekkal, felrepedt rendesen a bor a szemoldokenel(meg szerencse az egeszbe, hogy nem a szemenek lett baja irto kozel tortent hozza). Kapott 3 oltest, o remekul szorakozott(a varrast kiveve) latott szirenazo mentoautot....., azert mi kihagytuk volna.
Tegnap oriasit kirandultunk, felfedeztunk egy hegyi tavat es olyan klassz ido volt, hogy a gyerkocok meg pancsiztak is egyet.

Angi
angela2
 
 


Évi!!!!!
Asztaaaa! Majd gratulálok, most drukkolok!KépKépKép
Beu
beu
 
 


köszi csajok mégegyszer a halk gratulációkat. Kép

tényleg Gombóc,
a nevetekről én is lemaradtam,megvan már?

gyermekére büszke anya sorba én is szivesen beállok Kép,hihetetlen,mennyit birok én is gondolkodni azon,hogy mennyire imádom Petrát. olyan jó látni és megélni azt,ahogy nyilik ki az értelmük és egyre kommunikativabbak. Kép Bár Petra még nem beszél sokat,inkább öööö-zik egész nap,de az ana=én, nyem,baba,pápá + hasonlók mennek,ezenkivül meg totál megérteti magát. ja és minden igekötőre és toldalékra a "be" igekötőt használja.....legyen az fel,rá,ki,ba-be,ra-re..... ha fel akar ülni,akkor is azt mondja,hogy "bee",ha ki akar menni,az is "bee" és mutatja. Kép olyan kis édes.

Franyó,
igen Petyunak még mindig csak 5 foga van,de én ezt azért nem szoktam alapul venni,mert ismerek ugyanennyi idős szintén 5 fogú kiscsajt,aki mindent meg tud már rágni és mindent eszik is. a levessel már próbálkoztam,eddig semmi eredmény,egyszerűen nem eszi meg a leveseket.
igy szinte mindig turmixolt főzi az ebéd. banánt eszi,ha kedve van hozzá.még apogácsa az,amiből a legtöbbet eszi meg harapva és megrágva.néha csúszik a kakaóscsiga is,ja meg a paradicsomot mostanában szerette meg,de ezen kivül semmi más. a sajtot és a tojást is csak a főzibe belekeverve eszi meg. amig mondjuk ezeket megeszi,addig jó,emrt legalább eszik,csak enné már a darabosat is.

jobbulást a betegeknek...olvasom,hogy vannak bőven.
mi eddig szerencsére megúsztuk.jövőhéten hétfőn 15 hós oltás,úgyhogy addig ki is kéne birni.

na pusszantás
Évi és Petra
Évi24
 
 


Na végre, ma apa emberi időben hazaért (t.i. nem pont fürdetésre esett be).
Szóval,

Orsoly,
óriási gratula hatalmas manókádhoz. 38-as fejről már hallottam, de ilyen súlyról még soha. Ha belegondolok, hogy Abigél a 33-as fejével hogy szétszedett, hát... egy hős vagy.

Momo,
neked is hatalmas gratula gyönyörűséges Emesédhez.
Egész más okból Kép a szülőszobán kötöttem ki ahétvégén, és úgy megcsapott a hangulata...

Évi,
neked is halk gratula és sok drukk megy.

Beteg Daninak, Kevinnek, Levinek -remélem nem hagytam ki senkit jobbulást.

Gombóc,
azért vigyázz magadra! Tényleg nevek? Anyósod?

Zulu,
attól nem rettegtek, hogy az úszás miatt állandóan össze fog szedni minden nyavalyát a kölök? Mivel tisztítják ott a vizet?


Lányok,
én is teljesen odavagyok a lányaimtól. Gondolom, ez így normális. Danát az egyik legokosabb gyereknek tartom a világon, Abigélt meg a legügyesebb babának, akit valaha láttam. Nem vagyok elfogult, ááá. Dana rendesen összetett mondatokat használ, pl. 'Betakarom, hogy ne fázzon.' 'Megyek hozni Abikának játékot.' Így ragoz.
Nagy nap volt a tegnapi, Abigél 7 hónapos szülinapján már a kiságyban is feláll + lépegetni akar! De a csúcs az, hogy tegnap ízlett neki a banán. Na ennyi ömlengés után megyek is. (Eddig tartott a békés együtt hintázás.)

Zsuzsó
zsuzso
 
 


Sziasztok csajszik!Kép

Évi,
[size=-2]gratulálok[/size]Kép, egyelőre halkan, ok?

Angi,
jesszus, képzelem, hogy megijedtetek!Kép A hétvége további programjai jobban hangzanakKép.

Andi,
Macus is benyalt valamit, neki is este megy fel csak a láza. Szerencsére nem is magasra, csak 38-ig kb. Ma még nem éreztem, hogy melegedne, remélem nem is lesz már semmi.
Jobbulást Daninak is!Kép

Elli,
hörghurutKép. Rémesen hangzik, gyógypuszka Kevinnek!

Zsuzsó,
most újították fel az uszit, és valami ultrahiperszuper szűrőt építettek be, elmagyarázta az óvónő, de nem sokat tudtam megjegyezni. Reggel mindig ők kezdenek, ez is számít szerintem, és egyszerre 8-an vannak bent a medencében. Köntösben-fürdőnaciban mennek le, viszik a kis hátizsákukban a száraz alsógatyót, törölközőt, és zuhi után rögtön felöltöztetik őket, nem csattognak vizesen sehova, mint egy tanfolyamon.

Ovi egyébként nagyon bejött, szeret járni a skac, és jó hatással van rá. Valahogy rendszerezte a napot, alszik ebéd után, meg egyáltalán, ebédelKép, estére nincs túlfáradva, viszont 8 körül szól, hogy aludnaKép, ilyenek. Esek egyik ámulatból a másikbaKép. Hiszti és nyafogás szinte teljesen megszűnt, és mivel nincsenek egész nap együtt Macussal, kevesebbet veszekednekKép.
Olyan édesek, annyira várják minden nap, hogy találkozzanak! (tessék, mindjárt beszállok a dicsekvőanya klubbaKép)

na most rohanok, mert már fürdenekKép

Minden kis betegnek gyógypuszka!Kép

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Sziasztok!

Évi: Én is csak drukkolok még csak, de nagyon vigyázz magatokra.KépKépKépKép

Márk már kezd gyógyulni szerencsére csak egyszer volt lázas, de az orra még mindig nagyon folyik.

Hétfőn kezdjük újra a bölcsit, ha megint megfázik vagy nagyon ellenkezne akkor kiveszem és maradok vele még egy évet és jövőre oviba megy csak.

Ő is egyre okosabb én is hadd dicsekedjek már egy kicsit. Mondjuk most vagyunk abba a kórba, hogy mindenre azt mondja, hogy nem. Ha megkérem valamire akkor rögtön rávágja, hogy nem de megkérem megint akkor megcsinálja azért.
Rengeteget beszél már mindent utánozz amit mondunk a nehéz szavakat is ugy kitudja már mondani, hogy csak lesünk, mennyit tud már.

Na jó nem untatok senkit.

Még egy kérdés nem jött válasz senkitől, hogy a körcsarnok a S.A.P csarnok?

Sziasztok
Andy
Sziasztok
Andy
andy78
 
 


Sziasztok!

Andy!
Ezt Magdi írta neked szombaton Kép: "Az S.A.P. csarnok és a SYMA Rendezvénycsarnok az ugyanaz, csak már így hívják." Ez segít Kép?
Akkor most szorítsak, hogy sikerüljön Márk beszoktatása a következő próbánál a bölcsibe, vagy ne Kép? Mindenesetre ne legyen beteg azért drukkolok Kép!

Levi még mindig lázas, pedig már egy újabb fürdőn vagyunk túl. Az a furcsa, hogy ha tényleg a torkával van a baj, akkor hogyhogy ilyen lelkesen eszik, iszik? Na persze nem panaszkodom Kép, csak furcsállom.
Húúú csajok, jövő héten már dolgoznom kell. Nagyon furcsa belegondolni!
Pusza, Virág és Levi
virga
 
 


Sziasztok!

Andy!

ne haragudj, enma karok belszólni, de ha 1 betegség után kiveszed, akkor miért adtad be?Kép

De most tök komolyan, a bezsokás minimum 1-2 hónap, addigra érzik jól magukat bentm megszokják a gyerekeket , gondozónőket, betegségre meg kb fél-1 évet mondanak, annyi kell az immunrendszernek hogy alkalmazkodjon.

Ha jövőre oviba megy ugyanez lesz. Jó, persze, ha megteheted hogy otthon maradsz, az a legjobb, mindkettőtöknek, csak akkor nem sok értelme volt eddig sem próbálkozni.

Ez persze az én személye svéleményem, nem bántásból írom, csak annyi ilyet hallok hogy pár hét után meggondolja magát a szülő, és nem igazán értem, én ha nem lenne muszáj beadnom Emmát anygai okok miatt biztos nem adnám be, de akárhogy számolok nem tudok vele itthon maradni akkro sem ha nem annyira fogja szertni vagy ha az elején sokat betegeskedik semKép

Bocsánat, nem vitát akarok gerjeszteni, főleg hogy ebbena topikban nem sok embert érinta bölcsi táma szerncsére, de nem bírtam ki hogy meg ne említsem eztKép

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Manó, azért nem egészen. Az immunrendszerük fejlődik otthon is, és az ovi első évét többnyire már sokkal kevesebb - de azért még jelentős mennyiségű - betegséggel vészelik át. Nem is beszélve arról, hogy egy jól beszélő, az idő fogalmát, a visszajövök értedet megértő kisgyerek lelkileg is stabilabb, ezért nem is betegszik meg olyan könnyen. Ettől függetlenül, nyilván van, akinek muszáj bölcsibe mennie, és túléli Kép, csak nem hagyhattam szó nélkül, amit írtál.

Évi, örülök, hogy így örültök, és sok erőt a dologhoz!

Én lassan szörnyen terhessé kezdek lenni. De reggelente még szörnyn ejól bírom dolgokat. Most viszont megyek, keresek valami nyugodt zugot.

Nadine, és hol akarsz ambulánsan szülni? Mert én érdeklődtem a dokimnál, és úgy nézett rá, mintha a Holdról jönnék. Egyébként mi is két lánnyal indítottunk. Kép
sofka
 
 


Sofka!

Tudtam hogy valami félreérthető leszKép

Szóval: Teljesen igaz amit írtál, én is nagyon kényszermegoldásnak érzem a bölcsit, és tudom hoyg jobb ha egy év múlva megy.

Ami miatt az előbb írtam Andy-nek, az az volt hogy szerintem aki bölcsibe adja a gyerekét, az gondolja jól végig hogy miért teszi. egy csomó indok van ami ezt iagzolja, anyagi, leki, fizikai. de aki beadja az tudja, hogy a bölcsi bizony lelki törés a gyerkőcnek, el kell szakadni, ezen túl kell lenni. Sírni fog, pár hét utánmikro rájön hoyg ez már így lesz folyamatosan akkro nema kar menni stb. és az is azt hiszem köztudott, hyog az elején épp a korukból adódóan, sokat betegek. Tudod, egy hét bölcsi, két hét otthon, mindekitől ezt hallani akinek bölcsis volt a gyereke. Tehát ez nem titok. na ezek után én azt nem tudom megérteni aki pár hét, vagy az első kissebb nátha után már meg is gondolja magát és ki akarja venni. Mert itt két okot tudok : vagy nem is volt feltétlen szükséges beadnia és ebbena z esetben nem gondolta végig teljesen hogy tényleg muszáj e . a másik hogy végtelenül naiívan állt a dologhoz (pl az én gyerekemmég sosem volt beteg,a bölcsiben sem lesz, vagy az enyém olyan önálló, kell nekia bölcsi, nem fog sírni). és itt nem feltétlen Andyra gonolok, hanem nálunk is van m,ár ilyen a bölcsis csoportben.
Én azt gondolom hogy ha valaki végiggondoltan, adja be a gyerekét a bölcsibe , nyilvánmert nincs jobb megoldás, akkor hiba az első nátha után, vagy az első hónap után feladni, akkor felesleges volt addig is "szenvedtetni". és ebbe még simán belefét hogy esetleg többszöri rendszeresen visszatérő betegségek után, esetleg orvosi javaslatra valakoi kiveszi pl pár hónap múlva. az persze más eset.

De tényleg nema vita miatt írtam, csak annyit beszélgetteme z ügybena z elmúlt egy évben gondozónőkkel, szülőkkel stb, hogy úgy érzetem ezt le kell írnom.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Nadine!

Szerintem 2 csajszi az szuper!Kép

Én a következőnek is láynt szertnék, pedig Emma előtt fiút szerettem volan inkább.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok,

Orsoly,
gratula a kis KépBotondhoz

Momo
gratula a kis Emesehez Kép

minden friss kismaminak is gratula Kép hajaj csokken az egy gyerekesek tabora Kép

Bolcsi:
engem is kivettek a szuleim anno, holott kotelezo volt 2 ev utan visszamenni anyamnak a munkahelyere , es vissza is ment, egy kedves neni vigyazott ram. Szerintem ez is egy alternativa, ha meg lehet oldani.

Sziasztok
Zs+A
sajnos rengeteg a munka mint mindig, olvasni szoktam am
zsurlo76
 
 


Sziasztok!

Manó!
Én nem fogok vitatkozni Veled, mert egyetértek azzal amit leírtál Kép. Nekem is a szívem szakad meg,hogy Levi bölcsibe megy, pénteken éjjel jót bőgtem is miatta Kép.
Mondtam a férjemnek, hogy nem tudom megérteni azokat, akik pusztán kényelmi szempontból beadják a gyereket. Ismerek olyat, aki azt mondta, hogy a gyereke bölcsibe fog járni, hogy több ideje legyen magára. Nem az anyagiak miatt, vagy mert építi a karrierjét, hanem mert szeretne olvasni, tévét nézni nyugodtan! Számomra ez borzasztóan hangzik. Én meg azon töprengek, hogy vajon mennyi idő alatt fogok hazaérni a munkából, hogy mennyi időnk lesz együtt a hétvégén, hogy oldjuk meg pl. a bevásárlást hét közben, hogy ne a Tesco legyen a családi program hétvégén stb. stb.
Remélem azért Levi könnyebben veszi majd az akadályokat nálam Kép. Szerencsének tartom, hogy egyelőre 4-en járnak a csoportjukba (1 kisfiút már eltanácsolt az orvos), tehát több idejük jut a gondozónőknek egy gyerekre.
És remélem a betegségeken is átesünk minél gyorsabban!
Most megyek aludni, mert eléggé kuszák a mondataim, mert a múlt éjjel alig aludtunk. És lehet, hogy most is lázas lesz Kép.
Jó éjt! Virág és Levi
virga
 
 


Tegnap este már volt fűtésünk. Most éppen meg lehet sülniKép

Kangi,
Jogos a büszkeségKép

Urszila,
Már érzek ízeket. Augusztusban volt egy újabb hullámvölgyem (amikor reméljük, hogy kifulladt végre, de mégsem), ezért volt kis gyógyszerszünet, illetve azóta kis adagban kell szednem (sőt, most még tovább csökkentettük).

Tündér,
Első szavakKép

Évi,
KépKépKépDrukkkkkkk!!!!!!!! (Gratuláció későbbre halasztvaKép)

Franyó,
Nekünk is át kellene majd nézetni a vezetékeket egy jó (és nem túl drága) szakemberrel.

Zulu,
Jó hatású oviKép

Nadine,
Mi is 2 lányt tervez(t)ünk.

Virág,
Roni csak jövőre megy bölcsibe, de az én fejemben is hasonló gondolatok járnak.

Betegeknek jobbulást!

Maci_2
maci_2
 
 


Sziasztok!

Évi
Nagy gratula!!! Szorítok hogy minden rendben menjen és várunk a 2005 tavasziba... A pépes kajáról meg anniyt, hogy Zsani meg már azt nem eszi meg, minden fúj amit nem kell rágni, kivéve a krémtúró, danonino, meg az ilyenek. És mikor ezt elkezdte akkor jelentősen meglátszott rajta, mert az elején alig evett meg valamit.

Sofka
Debrecenben tervezem, hogy ambulánsan szülök DEOEC (régi DOTE). Már beszéltem a neonatológus osztályvezetővel, ő áldását adta, ha a babával minden rendben megy szüléskor, és utána is jól alkalmazkodik, akkor csak a szülőszobán kell több időt eltöltenünk mint 2 óra, de azt inkább kibírom. (mondjuk nyomós érv volt számára mikor közöltem vele, hogy a most 16 hónapos Zsani még mindig szopik és akkor még 21 lesz. Így őt is fel kéne venni, mert 2 éves korig ez neki is jár) Az orvosom meg haladó gondolodású, ő Zsanival is engedett volna 48 óra után, csak a vákum miatt maradni kellett 4 napig, na de akkor már kiveretem a dilit és jöttünk haza. Te hol akarsz szülni, hogy ehhez nem járulnak hozzá? Sőt nem is hallottak róla? Mert ha utánanézel nem tarthatnak bent a kórházban (nem börtön) és ha a babával minden rendben akkor csaka gyerekorvostól gyűjts be egy papírt hogy vállalja a baba felügyeletét az első pár nap és kell még a férjed aláírása, mert szülés utána az anya nem beszámítható Kép És igaz nektek is 2 lány volt utána meg most 2 fiú igaz? ki tudja mit hoz a jövő, egyelőre marad majd a 2 gyerek, utána majd úgy 5-6 év múlva ha kiekülök az idegosztályról Kép akkor jöhet még egy (vagy kettő Kép)

Manó
Nekünk igazából mindegy volt a neme, csak azért szerettünk volna egy kicsit jobban fiút, mert az egész családban nincs egy darab fiú se már, a férjemnek az édesapámon kívül nincs férfi rokona. Most is 7 nővel él együtt (meg egy fél, na jó ebbe a 2 szuka kutya is benne van) de az új házban se lesz sokkal jobb az arány. Így jó lett volna, ha végre fiú érkezik a családba, de a lánynak azért is örülök mert Zsani ruhácskáit rá tudom adni olyan szépek és alig hordta őket, olyan gyorsan nőnek ezek a gyerekek.

Nadine + Zsani + 19 hetes pocilakó

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


Virag,
Bolcsivel nincs ugyan tapasztalatom, de annyira meg tudlak erteni, ezek a gondolatok bennem is eleg sokszor kavarogtak/nak(nekem ugye rogton vissza kellett menni dolgozni szules utan). Ezert is tuntem el egy ideig mert amig magamban nem tisztaztam a dolgokat nem lattam hogy mukodik ez, nem lettem lelkileg eleg stabil addig nem tudtam nektek sem irni.
Egyebkent sok apro dolgot meg lehet valtoztatni-atszervezni hogy "eleg" idotok legyen egymasra.

Angi
angela2
 
 


Szia Tsajok!

Évi! Ez igeeen! Vigyázz magatokra! Kezdek komolyan irigykedni! Kép

Péntek óta kb negyedszer ülök a babanet elé, de Murphy kísért itt egyfolytában. Most már szinte reménytelennek látom, hogy egészen az utsóig visszaolvassak, emlékezetből meg csak kusza mozaikok vannak... Kép

Mindenesetre az azért megmaradt, hogy itt egy rakás dicsekvő anyuka van Kép , amin nem is kell csodálkozni, mert én mindig is tudtam, hogy minden gyerek egytől egyig egy csoda, tiszta, ártatlan és ZSENIÁLIS. És most ezt megtapasztalhattam még alaposabban, anyai szemmel/szívvel. Hát ki tudja ezt magában tartani!? Az se véletlen, hogy itt ilyen hévvel gyártódnak az újabb és újabb csodák! Kép

Mi jól vagyunk, csak szokás szerint sűrű a program. 15 hós oltás shiftelve, mert van egy kis nátha, védőnéni viszont lábáról levéve, mert V. többször is mondta a nevét (mármint a védőnéniét).

Többre most nem futja, de minden kismamának jó pocisodást, könnyű, gyors szülést.
Az ovisoknak-bölcsiseknek kevés bacit és sok örömöt!

Álmosdetti
dé_
 
 


Én is, én is a legszebbnek, legédesebbnek, legokosabbnak, leghuncutabbank stb. tartom JulkátKép És ezt enyhe árulásnak érzem a nagyokkal szemben. Úgyhogy gyorsan megnézem a 1 1/2 éves kazijukat és kiderül, hogy ők is ilyenek voltak!Kép

ÉviKép nagy drukk és halk gratulaKép

SofkaKép le a kalappal, estére már én is csak a nyugodt zugot keresem, pedig csak a 3 gyerek vanKép

ZsurlóKép nem jár!!!! Andusról egy szó sem????????

ZuluKép Zsuzsit nálunk is a 2 évesen elkezdett bölcsi rendszerezte. Addig olyan volt, mint Julka, azaz teljesen kiszámíthatatlan. Jó, hogy szerethető ovit találtatok!Kép

Urszila
urszila
 
 


NAdine, köszi az infót, akkor Marcipánt ius kötelesek lennének felvenni. Szerintem előbb engednek haza. (AZ én kórházam katonai intézmény, de szerintem azért ott is ugyanezek a jogok.)
sofka
 
 


Sziasztok!

Bölcsi téma: szerintem is az nagyon szomorú, hogy az anyuka azért adja be a csemetét, hogy több ideje legyen magára.
Nállunk sajnos az anyagi okok játszott szerepet a bölcsi döntés mellett.

Nem könnyű én is alig látom a lánykám, reggel 6,30 körül már bent vagyunk a bölcsibe, délután 3-4 körül jön az apja és leszaladok vele a bölcsibe felöltöztetem, adok neki puszikákat, apa visszahoz a munkahelyre, este 1/27 ig itt vagyok, majd egy óra autózás után betoppanok a fürdetésre, és rakom le aludni ez megy már 2 hete hétköznapokon. Tegnap is apja mesélte hazafelé a kocsiba végig anya anya anya....

Szóval csak az adja bölcsibe a csemetét akinek nagyon muszály.

Lányok tudok egy jó sörözőt, a Belga söröző a battyányi tértől nincs messze, mindenféle egzotikus, gyümölcs sörök vannak, különböző poharakkal, van rozsaszín elefántos sör is a hozzáillő pohárral, lombik poharas sör is, finom kaják is vannak.

Manó: mikor érnétek rá a jövő héten?
szülinapozni?

Na most befejezem
Jók legyetek
Manó2+Dorka

Kép
Kép
dorka2
 
 


Sziasztok!

Ilang ma reggel popsiban mért 38,6-os hövel ébredt..Kép
Meleg a buksija, éjjel 7x ébredt, ilyet még újszülött korában sem csinált.
Adtam neki kúpot aztán figyelem a lázát egész napKép
Már csak ez hiányzottKép
Na most megyek reggelizünk, aztán még benézek..

Pussz

Tündér&lázas IlangKép
tündér
 
 


manó2!

Hát a jövő héten már bölcsisek vagyunk, hétfőtől csütörtökig ebéd után jövünk haza, a pénteket nem tudom még. De végülis bármelyik nap délután jó szerintem. Szombaton estleg délelőtt, mert 1/2 3-re esküvőre megyünk. Vagy vasárnapKép

Képzeld Emmának úgy ízlik a vitamin, hogy este hisztizett érte hogy még kérKép Hát remélem hat is valamitKép

Virág!

Hát gondolhatod hogy bennem is ilyen gondolatok vannak.Kép De igyekszem nem túlreagálni, mert állítólag a gyerek érzi ha te is szomorú vagy vagy aggódsz. majd meglátjuk mi lesz.
De egyben tuti vagyok, hogy 1-nél többször lesz beteg sajnosKép

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok,

Évi,
nagyon halk, de annál nagyobb gratulát küldökKép

K. még mindig betegKép A dokinéni szerint csak a köhögése lett "szebb" (??) de a légzése nehézkes, most kúpot is kap, váltva az eddigi gyógyszerrelKép
"Amúgy" jól van, játszik, jön-megy, csak néha hisztizik egyet, de azt máskor is szokottKép

Sofka, Nadine
én is annyira gondolokozom ezen, hogy a következővel nem kéne annyit kórházazni, de nem tudom, merném-e? Főleg, ha a 2. is császár lesz, akkor lehet, hogy nem is szabad ilyet csinálniKép.
Szóval ez az ambuláns dolog jól hangzik a magamfajta kórházundorban szenvedőnek.

Andi,
3 napos télleg így megy, napközben nem olyan vészes. Ja, és a pöttyökre se feltétlenül úgy számíts, mint "pattanásszerű" kis piros cuccokra, hanem lehet, hogy csak olyan "márványos" lesz a bőre, főleg a pociján, nem szabályos pöttyös.

Amúgy meg szörnyű éjszakánk volt, mert az esti kúp után éjjel kellett adni a kanalast, amiben állítólag egy kis koffein is van, nemtom ettől-e, de f3-4ig nem tudott visszaaludniKép
Kangi, amúgy nem az, amit írtál,hanem "Spiropent" nevű, és tuti nem olyan szoros az elszámolása, mert miután pénteken beadtam 1 adagot, levertem a konyhapultról, de sikerült kisírnom egy másikat a patikától, holott elvileg receptköteles lenne.

Na, szaladok, képzeljétek, apa hozzámvágott némi lóvét, hogy számlával igazoltan csak magamra költhetem, tilos a gyerekre (ismerős, ugye?Kép) és most megyek váááásááárlóóóólníííí!!!

pusza
e
ellimami
 
 


Sziasztok!

Én is beállok a sorba, boldog büszke téren, bár teszem azt első gyerek többet beszélt ennyi idősen, mint Ancsi, mégis tökre élvezem, ahogy napról napra többet mond és egyre inkább szavakkal kommunikál.

Évi: nagy halk gratula!!


Bölcsi: szerintem nem annyira fekete fehér a dolog, hogy xnek muszáj dolgozni menni (stb), jogos indoka van, adja be és tartson ki mellette, mig y-nak nem, minek is próbálja ki. Szerintem van egy köztes sáv, ahol eleinte úgy érzi az ember, hgoy kéne a bölcsi, aztán mikor benne van és látja, hogy ez mivel jár, utánagondol, újraszámolja, figyelembe véve, hgoy mennyit van mégis otthon, mennyivel több költség-gond stb a sok betegség, rájön, hogy jobb a gyereknek otthon és mégis marad. Valahol szerintem ezt inkább értékelni kell, mert gondolom a bölcsielhagyó gyerkőcök jelentős részénél végül is nem kellett volna feltétlen a bölcsi és akkor már inkább lássa be az anyuka ezt, hagyja otthon a gyerekét, semmint taknyosan bevigye azért, hogy utána ő otthon egyedül és nyugodtan tudjon porszivózni (rosszabb esetben olvasni).
(hu, szerintem sokat fejlődtem e téren, meg lehet nézni babanet arhivban, ennél én sokkal keményebb szoktam lenni. Merthogy eléggé bölcsi ellenes vagyok, pontosabban az mellett vagyok, hogy minél tovább otthon, és véleményem szerint nagyon-nagyon sokan mondják ki azt, hogy de esetemben muszáj, olyanok, olyankörülményekkel, amikre mások még nem mondanák ugyanezt. De itt most ezt a részt nem akarom ragozni, mert nem erről van szó.)

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Ildi!

ja, igen, emlékszem , olvastam tőled már ilyetKép És azt kell mondjam teljesen igazad vanKép Nálunk is van olyna anuyka aki azért adja be, mert pl vizsgaidőszakban nem tud tőle tanulni. és ezt ő tök komolyna gondolja hogy neki muszáj beadnia. és ez csak egy példa. De itt tényleg nem erről van szó. Én ami miatt egyáltalán elkezdtem ezt a témát és nem hagytam szó nélkül az Andynak az a mondata volt, hogy most hétfőn viszi bölcsibe, de ha megint beteg lesz kiveszi. na ezt itt és most azt hiszem borítékolhatjuk hoyg megint beteg lesz, mert olyna nincs hogy valaki megússza 1 betegséggelKép Sajnos. És én ezt nem értem hogy valaki tényleg nem tudta hogya bölcsi ezzel jár? Hoyg aze eslő nátha rémiszti el? na nekem ez tűnika nagyon naív dolognak.

de tényleg nem akarnám már túlragozni a témát.Kép

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


SziasztokKép

Vasárnap este lett kész a gép, tegnap este tudta enyém Apa elhozni. Most próba-visszaolvasás vanKép

Andi
Gátvédelem: az egyik fájásnál (a fene se tudja, hányadik lehetett, nem számoltam) szóltak, hogy ne nagyot nyomjak, csak kicsiket, aztán a következőt megint lehetett rendesen. Én nem bántam meg, ha valamikor lesz egy harmadik gyerkőc, azt is így szeretném.
Dani hogy van? Ja, látom. Zsombi háromnaposnál végig lázas volt, és végig 40 közeliKép. Semmivel nem lehetett lehúzni...

Angi
Szerencsére mi még nem járgányozunk, így csak a hazaút tart másfél óráig, mert akkor már Zsombi gyalogol...
Influenza ellen én nem oltatom be egyik gyerkőcöt sem. Szandinál nagyon bevált annak idején a Broncho-vaxom, az elég volt.
SürgősségiKép

Manó
Amikor Szandi született, azt hittem, belehalok. Szó szerint, a homlokáig volt kint, amikor abbamaradt a fájás. A szülésznő meg ott izélt, hogy nem fáj az annyira. Utána beszélték az anyukák, mekkora paraméterekkel születtek a gyerekek, akkor világosítottak fel, melyik szám mit jelent. Szóval akkor Szandi vitte a prímet a 37-tel, utána 34 cm volt a kövKép. Sapkaméretre már nem emlékszemKép de legalább jó okos leszKépKép

Nadine
Még bármi lehet a babus, ha a sarkain ült. Egyébként nem baj, ha a harmadik is lányKép (nem piszkálni akarlak!)

Kangi
FilctollKép
Nálunk nem kell adni, keres Zsombi magánakKép
Nálunk káromkodás régóta kitiltva (amióta öcsém megjegyezte egyszer, hogy "f@sza")
Vasi pecsenyeKép
Kilókkal ne törődj, csak figyelj oda.
Nyugodtan legyél büszke Julcsira, sőt, írd is meg, hogy irigykedhessünkKép

Maci_2
Hogy vagy (egészségileg)?
KonnektorKép
Van két új üvegmatricás minta-füzetem, ha érdekel (a húsvéti testvérei)

Urszila
Jobbulást!
Még hagyján, ha a kicsi leutánoz. Anyósom kérdezett vmit Szanditól, az meg azt mondta, hogy "Tököm tudja". Anyósom egész napra lefagyott, nem győztem magyarázkodni, hogy mi nem beszélünk így (túl sok a fiú Szandi környezetében)

Tündér
Gátvédelem nekem tetszett (és nem lett mellékhatása)
Hétvége jó volt?
Teszt-hatásKép
Gratula a két szóhoz!Kép Így kezdődik...Kép
Jobbulást Ilangnak!
Ha lesz időm és Zsombinak kedve (hogy hagyjon), írnék mélt egy pár kérdéssel...

Elli
Nyügi-Kevin hogy van?
Vásárlásért irigy Kép

Évi
Aztaaa! Gratula!!!Kép
Turmix-főzi szerintem nem gáz. Legfeljebb a bankettre is leturmixolod Kép
Piskóta? Keksz? Sárgarépa? Zsombi ezeken kezdett gyakorolni (szigorú felügyelet mellett)

Gombóc
Drukk megy, hogy még egy kicsit kismama legyél!!! Pihenj-pihenj-pihenj!!! (már amennyit lehet)

Andy
Nem akarlak lebeszélni, de ha kiveszed Márkot a bölcsiből, jövőre az oviban várható ugyanez. Húgoméknál így volt.
Drukk, hogy ne legyen Márk beteg!

Zulu
Klassz, hogy ilyen jól bejött az oviKép

Dicsekvő Anyukák KlubjaKépKép:
Van még felvétel?Kép Mert akkor én is jelentkeznék, nanáKép

Bölcsit jól elragoztátok, inkább nem írok semmit... De azért örülnék, ha jövő szeptemberben lenne helye Zsombinak. De már most gyomorgörcsöm van, ha eszembe jut, hogy be kell adnom a bölcsibe.

Lányok
Az Aradi u-i Megában megszűnik a Götz részleg, minden 50 %-os. Vettem egy-két dolgot Zsombinak, de inkább csajos cuccokból van nagy választék. Vagyis vannak pasis holmik is, csak pont Zsombi méretében nem voltak.

Holnap jön a bébiszitt ismerkedésre, de nyakig ülök a margarinban, mert pont okt. 4-én még nem tud kezdeni, nekem meg akkor már kezdődik a suli.

Megyek teregetniKép

Minden betegecskének jobbulást!!!
PusziKép
Toffi + Zsombi
toffifee
 
 


Toffi!

Hát elhiszem hogy a 37 cm nem volt semmi, belegondolni s rosszKép Bár bevallom én a 35 cm-t nem éreztem olyyan nagyon vészesenk, én is csak utána hallottam hogy már az isnagynak számít. Szrencsére nálama kitolási szakasz könnyen ment. Ezt a gátvédelmet viszont én is kipróbálnám, majd akövetkező babánál pedzegetem, hátha nem lesz nagyobba buksi 35-nél és akkor esetleg több esély van.

Képzeljétek ma először nagyon jól érezte magát az Emma bölcsiben, most volt először hogy zat látta, felszabadultan játszik.Kép
Kérdeztema gondozónénit, azt mondta ő is ebben az őszi időszakban folyamatoan taknyosakKép

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Manó!
Hát igen tudom, hogy sajnos csak nem egyszer lesz beteg. De azért remélem könnyen átvészeljük majd!
Tudom, hogy nem szabad mutatni, hogy milyen kétségek között gyötrödünk, ezért csak este az ágyunkban sírtam el magam. Ott zokogtam a férjemnek, hogy eddig mindig együtt voltunk, max. fél napot (akkor is már rohantam érte, azon jártak a gondolataim, hogy mit csinálhat, most ebédel, most alszik, most játszik stb. stb) voltunk külön és most állandóan ez lesz. Nehéz időszak az biztos.
De most már ne ragozzuk túl a témát Kép!

Tündér!
Jobbulást Ilangnak!

Manó2!
Igen, a múlt héten olvastam, hogy reggel fél héttől este fél hétig vagy munkában Kép. Nektek sem lehet könnyű.
Nálunk is az anyagiak miatt megy Levi bölcsibe. Ez a lakásvásárlás teljesen padlóra küldött minket (amikor a gyerkőcöket terveztük a lakás még nem volt tervben, mondván úgysem kapunk hitelt).
Hmm, érdekes lehet a rózsaszín elefántos sör Kép!

Angi!
Nagyon nehéz lehetett a szülés után nem sokkal visszamenni dolgozni. Megértem, hogy egy kicsit át kellett rendezned magadban a dolgokat után és egy kicsit meg kellett nyugodnod.

Pusza, Virág és már nem lázas Levi
virga
 
 


Virga!

Na szerintem én is ott fogok bőgni a fyolosónKép Minden anyukának könnyes a szeme aki szoktatKép De komolyan. Bár egy két kivétel mindíg akad, pl tegnap egy anuyka első nap volt a kisfiával a bölcsiben, és nálunk az első nap 9-10-ig van. csak 1 óra. 10-kor szólatk neki, hogy most már lassan ti is indulhattok, erre az anyuka fogta magát és elviharzott gyerek nélkülKép A gondozónő mire felocsúdott már nem látta őt. Úgy kerestette meg az anyukát, hogy nem egészen így gondolta.Kép Hát a kedves anyuka kiment cigizni. Mondták neki hogyaz első nap azért azt az egy órát illik kibírni. Szóval ilyan is van,

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Manó!
Cigizős anyuka nem semmi Kép vagy inkább Kép. Nálunk úgy van a szoktatás, hogy első nap 9-től 11-ig, azaz játékidő, második naptól pedig reggelitől ebédig (ott is eszik) kb. 3 napon át anyukával, és a gondozónő pedig csak figyel, hogy viselkedik a gyerek. Meg persze játszik a Levivel, beszélgetnek, stb. És ezután már ott tölti a délelőttöt, anyuka kint vár, és próbálják altatni is. Ha nem megy a dolog, akkor szólnak, de először próbálják megnyugtatni ők
Levi a múlt héten ebéd után már ment az ágyhoz, ott akart aludni. Alig tudtam hazarángatni. Remélem így lesz azután is, ha rájön, hogy ott KELL maradnia.

Virág
virga
 
 


Virág!

Nálunk lassabb, hétfőn 9-10-ig, kedden 9-11-ig, szerdán 9-12-ig (ebéd), csütörtökön 8-12-ig (reggeli ebéd), péntek ugyanez és következő hétfőn is, csak kako rmár rövidf időre kiküldenek. Ott alvás próba második hét kedden van elsőször.
Emma ha szólok hogy indulunk haza már ineteget is, nem kell győzködni.

Viszont nálunk kintalvás van, és ma ahogy rakták ki a szivacsokat az ágyra már mászott is fel rá, kipróbálta, hát remélem fog ott aludni.

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Manó
Klassz, hogy most már jól érzi magát Emma a bölcsiben.Kép
Annak idején Szandi is nagyon jól elvolt, a gondozónők és a dadusok meg az én lelki világomat ápolták az elején...

Ébredezik Zsombi, uzsizunk aztán megyünk a suliba Szandiért.

Toffi
toffifee
 
 


Tényleg, akartam kérdezni, Zsuzsi már nem szokott írni???
És tud valaki Heppiékről?

Tényleg megyünk uzsizni...
Toffi
toffifee
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?