Új privát üzeneted érkezett!

Adeira,
priviben írok.

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


ok
koszi
adeira
 
 


Sziasztok!

Jelentem, még élünk! Köszönjük a sok ránk gondolást, drukkot, gratulációt, nagyon sokat jelentenek nekem!
És bocsánat, hogy, bár 1 hete itthon vagyunk, nem tudtam jelentkezni. az oka az, hogy alig jöttünk haza a kórházból (mondjuk 2 nap után kitették a szűrünket, mert ugye a Kútvölgyiben felújítás van és ugyanazon liftben akár egyszerre is magtalálható 1 koszos melós egy talicska cementtel, valamint 1 vajúdó kismama, a felújítás miatt kevés a kórterem,viszont soka a szülés, főleg a császár), szóval szinte azonnal kitört itthon a hányás-hasmenés-magas láz a gyerekek között. Borzasztó volt az elmúlt hét ebből a szempontból,éjjel többnyire a férjem ugrált ágyneműt húzni, gyereket fürdetni, felmosni, pelenkát csrélni, lázat mérni, inni adni, lázcsíllapítózni és még sorolhatnám, 1000 szerencsénk, hogy Domi baba a világ legnyugodtabb gyereke, olyan igazi eszik-alszik baba, imádnivaló és gyönyörűséges (á, kicsit se vagyok elfogult ám...)! Viszont, ha szoptatok, büfiztetek,altatok, akkor a férjem 4 gyerekkel van lent, hát szegény sokszor még délben is mzítláb és pizsiben ugrált a gyerekek körül! Mára durvult el igazán a helyzet, Kamillának és Csabinak egyszerre ment fel 39 fok fölé a láza, szegény kicsi lány iszonyatosan megijedt attól, hogy hánynia kellett, lépten nyomon elaludt, ha ébredt rögtön sírt, addig, míg a Cataflam valamennyire le nem vitte a lázát!
Segítség szerencsére van, még hetekig nem lesz gondom főzésre-vasalásra-takarításra, na de most őszintén nem is lenne rá energiám!
No és szüléstörténet meg fénykép nélkül sem akartam jönni, úgyhogy mindjárt írom is!

Domi érkezése:

Hétfőn este kezdődtek az előszőr 10 percenkénti, egész kellemetlen kis fájások. Férjemmel levitettem a földszintre a kórházi cuccokat és, mielőtt lefektettük a gyerekeket megbeszéltük velük, hogy elképzelhető, hogy útnak indult a kistestvér!
Aztán beültem egy kád jó meleg vízbe, no akkor váltottak 5 percesekre a fájások. Tipródtam, hogy hívjam-e a dokit, de aztán úgy döntöttünk, próbálunk aludni, ha nagyon fáj, úgyis felébredek rá. Elaludtunk, reggel 5h-kor kezdődtek újra a fájások szolidabban, de 10 percenként. Férjemet nem engedtem már dolgozni menni, gyerekek mentek anyósomhoz, a 2 nagy oviba-suliba. Elrendezgettem itthon a dolgokat, gondoltam rásegítek egy kis porszívózással-felmosással a fájásokra, de semmi, a fájások kiritkultak, óránként jött kb. 1db, de az hosszú és tényleg fájdalmas volt, 1 percig is eltartott. Délután indultunk be a férjemmel a dokim rendelőjébe a szokásos keddi vizsgálatra, ctg-re. Ctg tökéletes, fájástevékenységet itt nem néznek, aztán a vizsgálat. Dokim érdeklődött, hogy nahát-nahát, sokkal előbb szoktunk szülni a kiíráshoz képest, van-e valami előjel, így 3 nappal a kiírt dátum előtt?
Mondom, mi a helyzet, megvizsgál, hurrá, bő 1ujjnyi a méhszáj, akár szülhetnénk is, de persze még 1 hetet is kihúzhatunk így! Mondtam, na, az nem én vagyok, nekem elég sokáig tartja magát a méhszájam, de ha elkezd nyílni, már nemigen áll meg! Ok., akkor mehetünk haza. Örültem is neki, bár én már akkor sejtettem, hogy éjjel szülni fogunk, de így mégsem kellett túl sok időt töltenünk a szülőszobán.
Hazafelé már kifejezetten kellemetlen fájások jöttek 15-20 percenként, a férjem meg is jegyezte, hogy amikor ilyen arcot vágok, akkor nem hazafelé, hanem a kórházba szoktunk tartani...
Itthon Peti ment a srácokért, fürdetés, lelki fröccs Csabinak, aki kicsit ellustult az iskolában ( hát nem volt semmi így vajúdgatni), altatás, közben jött a hasmenés, pici vérzés, majd távozott a nyákdugó is. Aztán én is megint megfürödtem és 23h körül lefeküdtem a nappaliban, tudtam, hogy biztos menni fogunk, már nem akartam a hálóba felmenni.00.15-kor jó erős 5 percenkénti fájásokra ébredtem, kivártam hármat, majd felébresztettem a fotelban velem szolidaritást vállaló, szunnyadozó páromat, hogy öltözzön, mert így már nem maradunk itthon!
Hívtam a dokimat, aki szegény jó sokára és rém álmos hangon vette fel a telefont, hogy szánom-bánom minden bűnöm, de stabil 5 percesekkel már nem merek itthon maradni! Azt mondta, persze, jó, menjünk, ő is szervezi az életét,siet. Hívtam a szülésznőmet is, hogy megyünk, ő hála Istennek épp ügyeletes volt, bent volt a kórházban, nevetett, hogy álmában nem gondolta volna, hogy épp én fogok aznap szülni, kedvesen mondta, hogy akkor menjünk!Megvártuk még anyósomékat, ők vigyáztak a gyerekekre, felvettük útközben anyukámat, aki ezúttal is a szülőszoba előtt akarta kivárni a legkisebb unokája érkezését és indultunk! Kb. 1.15. lehetett.
Félóra alatt bent voltunk a kórházban, jó érzés volt, hogy mosolyogva jött elénk a szülésznőm ( Évi)! Addigra már 3 percesekre sűrűsödtek a fájások, jött az adminisztráció, vérnyomásmérés és felkeltették az ügyeletes doktornőt (egy tündér volt), hogy megvizsgáljon! Addigra ért oda a dokim is pont, amikor a vizsgálón feküdtem. hallom az orvosom kellemes baritonját: " No hol az a szegény asszony?" -persze viccelődve. Benézett, hogy "Akkor hogy állunk?" , mire az ügyeletes doktornő, hogy : " Hát, Lehel, ez 3ujjnyi és holt laza méhszáj" No, ennek a dokival együytt én is nagyon megörültem, mehettünk át a szülőszobába. Csend volt, senki sem szült, egy kismama épp akkor ment át a gyermekágyas osztályra, jó volt, hogy semmi jövés-menés nem zavart meg. Évi kérdezte, akarok -e beöntést, mondtam, hogy mindenképp, azt mondta, szerinte utána szülünk is. Míg én a fürdőben voltam, doki bácsim elaludt szegény, ülve a folyosón. Zuhany után vissza a szülőszobába, akkor már a férjem is bejöhetett. Ctg megint tökéletes, Évi ránézett a pocakomra, azt mondta, szerinte jó erősek a fájások, látja rajta, felteszi a fájásmérőt, lássuk, milyenek? Mondtam, hogy szerintem piszok erősek, csak szerencsére van még köztük némi szünet. Néztük, mit mutat a fájásmérő, hát konkrétan kiakadt! Nem mutatta a hegy csúcsát, mérnök-fizikus férjem szerint az emelkedés-lejtésből kiindulva ez durván 180-as fájás lett volna, ha tudna ilyet mutatni a gép! Évi azt mondta, ezek olyan erős fájások, amilyenek nincsenek is, megy a dokiért, nézzük meg a méhszájat! Doki jön, méhszáj állapota változatlan, de a baba feje szépen beilleszkedőben, csak még kicsit magasan. Burokrepesztes következik! És innentől kicsit dramatikussá váltak, meg fel is gyorsultak az események. Odáig minden ok., hogy a magzatvíz szép tiszta, de a dokimat és Évit is aggasztották a bivalyerős fájások. és ahogy megrepedt a burok és elfolyt a magzatvíz egy része, a pocakomon folyamatosan ketyegő ctg készülék elnémult! Szívhang sehol, keresték itt-ott, forduljak egyik-másik oldalamra, már az egész hasam csupa zselé, szívhang sehol, a fájások már összeérnek, férjem kint, mert a burokrepesztés látványát nem neki találták ki, én rémülten nézem a ctg készüléket, számokat akarok látni, a babám szívét akarom hallani, de semmi. A szemem sarkából látom, hogy a doki és a szülésznőm összenéznek, láttam a szemükben, hogy azon dilemmáznak, toljanak-e rögtön a műtőbe? Az egész nem tartott fél percnél tovább. de nekem óráknak tűnt! Aztán Évi egyszerre csak megtalálta a baba szívhangját, de a kicsi szíve hol 80-at, hol 150-et vert! Hallottam, ahogy Évi mondta: "Kicsit aritmiás a baba!" Férjem akkor ért vissza, én reszkettem mit a nyárfalevél, de legalább hallottuk a kicsi szívét! A dokinak gyorsan kellett dönteni, méhszáj már 4 ujjnyi, rólam már szakadt a víz, addigra már egybefüggőek voltak a fájások, hallottam, ahogy mondják, hogy ez már nem csak engem, de a babát is megviseli!
Valamiért kitalálták, hogy fontos lenne, ha a lábam magasan lenne, támasszam csak neki a talpam doki bácsi mellkasának, hogy ne kelljen nekem tartani, közben félig forduljak balra, így volt a legtisztább a szívhang, ja és a másik lábamat pedig húzzam fel, javasolta Évi, csináljunk helyet a babának! Ok., gondoltam, bár igen nyakatekert póz volt, de mégsem volt kényelmetlen. Évi kedvesen kérdezte, amikor látta, hogy kicsit megnyugodtam, hogy jobb így? Bólintottam, mire nevetve mondta, hogy csak annyi kellett, hogy a doktorra támaszkodjam! Ránéztem a dokimra és láttam a szemében az együttérzést, meg azt, hogy végigcsináljuk együtt ezt is, ahogy az előző négyet is! Tényleg megnyugodtam! Férjem szegény megszólalni nem tudott, kicsit felkavarták az esmények.
Jöttek-jöttek a fájások én meg kezdtem érezni bennük egy kis tolófájás-szerűt! Nem mondták, hogy már szülünk, dokim a fájások alatt próbálta 2 kézzel elsimítani a méhszájat, hogy minél gyorsabbab megszülessen végre Domi!
Ez nem is fájt, de aztán szóltam, hogy lassan nyomni kéne! Akkor szólt a dokim, hogy "Akkor, ha nyomni kell, adjunk bele apait-anyait és nyomjunk!"! Fél szemmel láttam, ahogy Évi lepedőt vesz elő és a lábam alá teszi, hallottam a dokim hangját, ahogy Évitől a csecsemősök számát kérdezi és bepötyögi a falon lévő panelbe. Akkor tudatosult bennem, hogy mindjárt találkozom a picikémmel! Domi 2-3 tolófájásra kint volt, nagyon gyorsan érkezett!
Rögtön nyöszörgött egy picit, de nem sírt azonnal. Köldökzsinór sehol nem volt rátekeredve, aztán hamarosan a hangját is kieresztette, csodás volt hallani! Addigra már a csecsemősnővér is ott volt, leszívta a pici orrát és máris, még lüktető köldökzsinórral megkaptam! Gyönyörű pillanat volt! Férjem aztán elvágta a köldökzsinórt és megkérdezték, hogy elvihetik-e a babát felöltöztetni, vagy maradjon-e így itt, betakarva. Mondtam, öltöztessék csak fel, nem volt túl meleg a szülőszoba, én is fáztam, szegény, akkor ő mit érezhetett! 10 perc múlva ott is volt velem!
Közben kaptam egy méhösszehúzó szurit és szépen levált a méhlepény is, megmutatták a magzatburkot, hihetetlen látvány volt! Aztán doki bácsi nekiült varrni, gátmetszés ugyan nem volt, de azért repedtem kicsit, Évi mondta is, hogy abszolút nem volt idejük a gátammal foglalkozni, annyira azon voltak, hogy a baba minél előbb kint legyen! Évi kitolás közben mondjuk határozottan mondta, hogy mikor nyomjak óvatosan, mikor lihegjem ki a tolófájást, így azért nagy sérülés nem történt, de azért jó 20 percig stoppolt a doktor! A méhszájat szerencsére nem bántotta a pici, ahhoz nem kellett nyúlni, de a Lidokain injekcióknál majdnem rúgtam már! Mondtam a dokinak, hogy eddig csendben voltam,de most fogok kiabálni!
Aztán a dokim elmondta, hogy picin múlt a műtét nagyon, de mivel tudja, hogy szülök és, hogy nálam nem húzódik el a kitolási szak, ezért belefért az időbe a sima szülés!
Évi pedig közölte, hogy 35 éve van a pályán, de ilyet még nem látott, hogy valaki hasizomból, mindenféle rásegítés nélkül, ilyen villámgyorsan kitoljon egy ekkora babát! Azt mondta, ez nagyon megfogta őt! Ja, mondtam, valamit számított az a 6 év fuvolázás, hisz ott a hasi légzést nagyon tudni kell! Az pedig tényleg erősíti a hasizmot!
Hogy mi volt az oka annak, hogy nem találták a szvhangot és, hogy a pici szíve sem vert szabályosan utána, csak találgatták! Lehet, hogy a túl erős fájások miatt annyira rásimult a méhem a babára, hogy ez volt a gond! Vagy hirtelen túl sok magzatvíz folyt el, nem tudni! Lényeg, hogy rögtön szülés után már minden rendben volt! 9/10-es Apgar-t kapott!
Miután doki bácsim elköszönt, Domi lelkesen szopizni kezdett és az egész megfigyelési idő alatt folyamatosan szopizott. Azt hittem, elfárad és elalszik, de nem!
Aztán én zuhanyoztam egyet Évi segítségével és 5.30-kor átsétáltunk a gyeremekágyas osztályra. Addig, míg zuhanyoztam, Domit inkubátorba teték, de 6h-kor már ki is hozták és azóta elválaszthatatlanok vagyunk!


Kép

borossné becz márta
 
 

 
 

Márti,

Hát ez nem semmi:)Harsányival még ilyen "éjszakai" tapasztalatom nem volt, én este szültem:)De hallom a baritonos hangját:)
Gratula nagyon édes baba:)

Zsu
kátaizsu
 
 


Zsu!

Köszi!
Én szültem már vele este, reggel, fényes délben (akkor szabadnapos volt és nem volt álmos sem :lol: ) és most, másodszor,hajnali 3h után!
Tök érdekes egyébként, amikor Lehelkém született, még a MÁV-ban, akkor 1.40-kor vettek fel a szülészetre és 3.21-kor született meg a kicsi fiú! Most 1.48-kor vettek fel és 3.27-kor született meg Domi!

Jaj, leírnád nekem, akár priviben, hogy milyen árakat mondott a doki?
A maternity oldalán megnéztem, de ott még csak az ambuláns ellátás árai vannak fenn!
Szülésre, császárra mondott valamit? Barátnőm szült már nála 2 gyerkőcöt, de a 3-at 3-400.000-ért már nem tudja nála bevállalni! Viszont érdeklik az árak, hátha mégis megfizethető lesz a dolog...
Számomra piszkosul kétséges egyébként, hogy fog-e működni magánklinikaként a Kútvölgyi! Hisz már a fogadott orvost, szülésznőt is egyre kevesebben engedhetik meg maguknak!
Ráadásul a Kútvölgyitől nem messze ott a Telki magánkórház, zöldövezetben, és nem sokkal drágább a jelek szerint!
Te mit gondolsz?

borossné becz márta
 
 


Sziasztok lányok!


Először is gratulálok Mártinak. Rám már biztosan nem emlékeztek, régebben az első lányom (Natasa 20 hónapos) születésénél írogattam...(Márti Te akkor szülted a 4. babádat)....most meg már csodálkozva látom hogy az 5. babád is megvan.:-)))) Nem semmi......hogy megy az idő.

Amiben a segítségeteket kérném: Sajnos a lányomnál hasfalsérvet diagnosztizáltak. Egyelőre nem nyúltak hozzá, de fél év múlva kontroll és előbb utóbb műtét. Szeretném egy nagyon jó és hozzáértő szakemberhez vinni. Tudtok nekem esetleg ajánlani jó gyermeksebészt? Előre is köszi a válaszokat.

Üdv minden kismamának......

Kép
sly78
 
 


Márti,

Ment a privi.
3 évvel ezelőtt szült egy ismerősöm a Telki magánkórházban, 500 ezer volt a szülés.:(Szerintem most már ott is drágább.
Már akkor húzósnak találtam. Sajnálom, hogy nálunk a kórházi helyzet nem a legfényesebb, nagyjából a dokival minden kórházat végigzongoráztunk hova mehetne, hogy azok akik nem tudják megfizetni mégis nála maradhassanak. Hát nem jött ki jó eredmény mert a szerződéseseket nem nagyon szeretik, aki csak "bejárós úgymond.

Én most kicsit kivárok még pár hónapot aztán meglátjuk velem mi lesz:)

Zsu
kátaizsu
 
 


Sziasztok!
Most volt a két magánkórház a Kismama magazinban. Hát, már tényleg nem 500e a szülés... és az epidurál, meg az esetleges császár, valamint a kismamagondozás mind-mind pluszköltség.

Márti: Gratulálok Neked még egyszer! Nagyon jó volt olvasni a szüléstörténetedet! :) Láttam, hogy egyszer be voltál lépve, de gondolom, írnod nem sikerült. Meg is értem. Nem semmi lehet, mikor ennyi gyerek egyszerre megbetegszik!
Csodaszép a kisfiad! :) Örülök, hogy végül minden rendben lett a szülésnél!

Kép

Kép
nikuc
 
 


Nikuc!

Köszi!
A márciusiban van?

Sly!

Én emlékszem Rád! És köszi!

Zsu!

Nekem a János kórházat mondta, hogy oda hívták nemrég! Csak nagyon sok ott a szülés, tömeg van, nem tudná a kismamáit normálisan elhelyezni szülés után, ilyeneket mondott, hogy ezért nem ment oda! De szerintem elképzelhető, hogy még meggondolja!
És szerintem, aki simán kicsengeti a 400.000-et, az a 600.000-et is simán ki fogja, ha ott jobbak a körülmények!
Privi ment!

borossné becz márta
 
 


Ja igen, a János kórhzat mondta nekem is ugyanezt mondta róla nekem is.
Egyedül a 2-es nőit nem említette, még tavaly amikor jártam hozzá terhesgondozásra a 2. babámmal, akkor szóba került, hogy oda átmegy esetleg, mondta is, hogy az nekem közel lenne, én pestlőrincen lakom.
Különben sztem minden kórházban tömeg van amióta az összevonták illetve megszüntették a szülészeteket. Azért akármilyen volt a Rókus nekem jó volt, ott el tudott helyezni 4 ágyasba a szülőszoba is szép volt.
Az a helyzet, hogy sokan el fognak menni tőle, mert ez nagyon sok pénz. Nekem több ismerősöm is jár hozzá, abból kettőnek szerencséje van mert július előtt szül, Ők mondták neki, hogy nem tudják ezt az összeget kifizetni.

Képzeljétek szombaton volt Kristóf 4 éves:)
Most nem tartottam gyerekzsúrt csak családit de így is elég volt:)

Zsu
kátaizsu
 
 


Zsu!

Kezet foghatunk, nekem is a Rókusban volt a legjobb, bár én még ott is az átmeneti szülőszobában szültem (ez az én formám), ahol voltunk egyszerre hárman (az újakba még nem érkeztek meg a bútorok), de a doki akkor aztán végképp annyira odatette magát, na meg a szülésznőm is, hogy nagyon szép élményekkel jöttem ki a szülőszobáról! Utána fizetős szobában voltam és éjjel-nappal velem lehetett Berci! nagyon sajnálom, hogy bezárták azt a szülészetet! Azt a doki is szerette nagyon! Viszont szerintem kiköt még a Jánosban!

Kristófodnak boldog szülinapot! És névnapot is,ha most tartjátok, bár gondolom, inkább júliusban!
Az ilyen nagy családi bulikba én is nagyon el tudok fáradni! Mi ilyenkor kb. 30-an jövünk össze! És idén még keresztelő is lesz!

borossné becz márta
 
 


Hát jó lenne ha valahol kikötne, nem akarom őt "elhagyni".
Velem akkor nagyon rendes volt, mert ugyan én nem fizetős szobában voltam, de a folyosó végén a fizetős szobák előtt az utolsó 4-ben.Szóval nem rakott be a 10 ágyasba..
Én 35. hétre szültem, császárral bár Ő nem akarta de az osztályos orvos nem engedte neki, hogy egyben maradjak:(Aztán végül nem találtak semmi problémát, nem tudták miért nem mozgolódott Kristóf, sztem nem mertek kockáztatni. 2 hetet voltam bent Kristóffal, kaptam a csecsemősöktől hideget meleget mert nem akart megtanulni szopizni Kristóf.De a doki mindig mellettem állt:)

Köszönjük a jókivánságot, a névnapját nyáron tartom kiszúrás lenne vele:)Mi szerencsére nem voltunk most sokan, mert pénteken volt 20 éves a hugom és apuékkal külön ünnepeltünk, most csak anyósomék voltak meg anyukám:)De amúgy sem vagyok mostanában fitt, eléggé fáradt vagyok, úgyhogy ez is elég volt:)
Holnap megyek a dokibácsihoz, biztos leszúrást kapok, mert elküldött vérvételre és nem sikerült éhgyomorra odamennem:(
Tuti a vércukrom magas lesz..

Zsu
kátaizsu
 
 


Márta: Igen, a márciusiban van, de azt hiszem, a honlapjukon is megtalálható, csak rá kell guglizni.

Úgy tudom, hogy ezek a szentek (János, István) nagyon jók, legalábbis sok anyuka dícséri őket.

Sly: Én sajnos nem tudok segíteni, nem ismerek gyereksebészt. Ha az segít, mi a János kórházban voltunk egyszer, és ott nagyon-nagyon kedvesek voltak az orvosok és a nővérek is.

Kép

Kép
nikuc
 
 


Veronika, Nikuc- köszi az oltásos reakciót, de közben elmaradt az oltás mert Kristóf összeszedett egy vírusos hangszál és gégegyulladást, így majdnem a kórházat is megjártuk de szerencsére végül nem kellett menni. A dokinéni szerint elfordulhatott volna kruppos roham is. Most még kicsit köhog de már sokkal jobb a helyzet.
Bizti hogy ezek után nem fogom hagyni hogy egyszerre adja be a kettőt, majd mi is megyünk inkább többször.

Veronika. kaptál mailt az ovitól?

Susy- Kristófnak nagyon boldog névnapot ha ti is most tartjátok. Nagyon eltűntél , minden rendben van??

Zsu- nektek boldog szülinapot:)

Kép

Kép
tüni75
 
 


Márti, nagyon jó hallani rólatok, gratulálok mégegyszer Domi érkezéséhez, és köszönöm, hogy leírtad a születéstörténetet. És, Domi nagyon hasonlít Kamillára :) (a többi babádat nem láttam ilyen piciként :))

sly, én is emlékszem rád, de sajnálom, segíteni nem tudok, nem ismerek gyereksebészt, de ha ismerősi körben tud valaki, akkor azt megírom neked.

Kép
Kép
szalamandra
 
 


Tüni,
nem kaptam...

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


ok, köszi lányok a válaszokat......nem baj...előbb utóbb kerítünk valakit. Végül is annyira nem hallottam rosszakat a Heim pál-osokról.....

Amúgy a kisfiammal 24 hetes terhes vagyok :-))))))))))))

Kép
sly78
 
 


Tüni
Köszi, hogy gondolsz ránk, köszi a köszöntést is és hogy hiányolsz, másnak nem nagyon jut eszébe.
Nem most tartjuk Kristóf névnapját, mi is Júliusban tartjuk. Jól vagyunk minden rendben velünk.
Remélem veletek is.

Kép
Kép
susytunder
 
 


Márti !

Még 1x gratulálok, nagon szééép :) :) :) ;)
Szerettem volna tőled tanácsot kérni, hogy milyen fejlesztő játékokat nézegessünk Márkónak, vagy esetleg amiket itthon tudunk végezni. Nem akarok ilyen eröltetős anyuka lenni, csak amit játékosan lehet csinálni. Ha már jáccunk az nagyon jó, ha tanul is valamit :) Már próbál beszélni, de 5,5 foggal nem a legkönnyebb :)
de már mondja, h anya, apa, baba, auto, labda :)
előre is köszi

Susy

te jóó ég ! már 30. hét ? azta....hogy megy az időő :) hogy érzed magad ?...poci mekkora ?

Kép

NIKI
nini.n
 
 


Sly Neked gratula a babához, mikorra is vagy kiírva így?

Susy, más is hiányolt, csak az írásig se jutott :wink:

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Susy: én is hiányoltalak, csak még gép elé sem jutottam. Hétvégén még lementünk apukámhoz Szegedre. Ma meg megvolt az első ctg. Minden rendben, baba feje magasan, teljesen zárva vagyok, de vannak már jóslóim (Adélnál nem volt). Kicsit be is ijedtem mikor múltkor írtad, hogy én vagyok a következő!

Márti: köszönöm a szüléstörténetet. Nagyon ügyesek voltatok, és a dokid is profi volt, hogy nem tolt azonnal műtőbe, bízott bennetek.

Sly: nem tudok sebészt, de gratulálok a babához!

Ildi: milyen az élet négyesben? Lilla hogy viseli a nagytesóságot?

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


Sziasztok,

De jó, hogy mindenki előkerült..én hiányoltam mindenkit attól, hogy nem írtam le..gondoltam, hogy el vagytok foglalva.(van amikor nem is írtam csak olvastam)

Rólam:tegnap kész lett a vérvizsgálatom, minden ok, még most seem merem kimondani csak annyit, hogy kopp-kopp:):)
Ma beszélek Hajdú doktórnővel, hogy mikor szeeretne látni.
Később bővebben mesélek..

Zsu
kátaizsu
 
 


Gabi,
szereti nagyon Lénát :lol: puszilgatja, segít, nem megy sehova, csak ha Léna is jön, mindenkinek mesél róla.
van féltékenység is (sajna Lénát támadja ilyenkor)..
viszont lassan egy hete pelus nélkül van napközben
:lol:

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Zsu!
De örülök, hogy eddig minden ok. Veled, bár már majd' kifúrja az oldalam a kíváncsiság, hogy mikor lehet már gratulálni!!!!
Nekem hoztál valami infót? :wink:
Na, nem mintha sürgetni akarnálak!

borossné becz márta
 
 


Szólok úgyis ha lehet gratulálni,de babonás vagyok ennél többet nem akarok még mondani, főleg, hogy nem értem el Hajdú Krisztinát:( Mobilját nem vette fel, és nem is hívott vissza, azért reménykedem, hogy szóltak neki. Babonából megbeszéltük doki bácsival, hogy még védőnőhöz sem megyek.
Azért nem írtam mert nincs új infó. Doki bácsi nem tudott újabbat mondani, remélem legközelebb már igen.:)
Nem jöttek meg a leleteim sem, amitől kicsit elkeseredtem, mert valamit látott a doki amit elküldött tenyésztésre, és így még nem kaptam semmilyen gyogyit, igazából nem is tudom 100%-ra, hogy mi van.
Jót nevettem rajta, mert kérdezte, hogy vagyok.Mondtam neki, hogy jól csak úgy érzem magam mint egy mackó:)mondja Harsányi, hogy hát pedig nincs mire panaszkodnom biztos sokan irigyelnek az uramtól:Dmondtam neki,hogy én konkrétan arra gondoltam, hogy szinte egész nap aludnék:)
De édi nagyon kedvelem:)

Zsu
kátaizsu
 
 


Kátaizsu: Szorítok Neked!

Ildi: Hogy támadja Lénit? Meg akarja ütni? Vagy csak szóban? Én is nagyon izgulok, hogy fog kijönni Peti a kistesójával.

Gabi: Nagyon izgulok érted! :)

Nini: A fejlesztésben én sajnos nem vagyok túl jó. Peti még meg sem nyikkan, legalábbis semmi értelmeset nem mond.

Ejjha, Susy, már a 30. hét után jársz? Már jó nagy pocakod lehet! Én névnap-szülinap témában nem vagyok otthon, mindig elfelejtem őket. :oops:

Sly: Gratulálok Neked is a kistesóhoz!

Kép

Kép
nikuc
 
 


Sziasztok!

katayzsu, szorítok neked!

sly, gratula a kisbabához!

Ildi, engem is nagyon érdekelnek a részletek, hogy hogyan fogadja Lilla Lénit, meg hogy hogyan tudod összeegyeztetni a két baba napirendjét.
Önző okaim is vannak erre, nálunk is érkezőben a második baba, 12 hetes és 5-6 napos terhes vagyok, ma voltunk az istenhegyin, jó lett a down eredmény is, és Hajdú Krisztina doktornő azt mondta, hogy tökéletesen negatív az ultrahang is és nagyon szép baba :) Kis izgő mozgó :)

Kép
Kép
szalamandra
 
 


Szalamandra: gratulálok a babához és a szupi eredményekhez!

Juj de jó, jönnek a babák!

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


Köszi a szorítást, én is szorítok magamnak:)
Remélem ma már elérem a dokinőt..megpróbálom majd ebédidőben hátha felveszi a telefont.

Zsu
kátaizsu
 
 


Szalamandra!

És ezt csak így mondod???
Nagy-nagy gratula nektek!!!

Zsu!

Doki bácsi nem tud segíteni Hajdu dr.nő ügyben? Most, amikor Domival nagyon-nagyon rossz lett az AFP-m, de szuper a kombinált tesztem és a Baross u.-i gnetikán csak 1 hónappal későbbre tudtak időpontot adni, doki bácsi azonnal intézkedett, hétfőn beszélt Hajdu dr.nővel és szerdán már mehettem is hozzá az Istenhegyi útra genetikai tanácsadásra! A dr.nő életében nem látott előtte, de a doki annyira részletesen beszámolt neki , hogy mindent tudott rólam, még azt is, hogy a 2. kisfiamat Lehelnek hívják! :lol:
Szóval nincs lehetetlen!
És továbbra is nagyon szorítok!
Mikor mész legközelebb dokihoz? Én április 20-ra tervezem, hátha összefutnánk...ha már 2 hete nem sikerült! Akkor mi késtünk vagy 45 percet, szerintem azért nem találkoztunk!

Sly!

Én lehet, hogy tudok neked gyermeksebészt, ha megvan az elérhetőség, írom! ez egy tündéri doktor bácsi!
És nagy gratula Neked is a kis pocaklakóhoz!!!

Nini!

Köszi neked is!

borossné becz márta
 
 


Zsu!

Ja igen, sajnos elég ritka, hogy már 1 hét múlva kész a tenyésztés eredménye! Én is gyakran járok így, viszont jövő hétr tuti megkapod!
Doki bácsi jó fej, nagyon tud udvarolni!

borossné becz márta
 
 


ZSu!

Azt kérdezted, hogy a magánrendelésével mi lesz? Bár 1 hónap alatt úgysem változik semmi, akkor én is megkérdezhetem...

borossné becz márta
 
 


Nahát, de jó, hogy jönnek sorban a babák! :lol: Gratulálok! :lol:

Kép

Kép
nikuc
 
 


Nem is tudtam, hogy rossz volt az AFP-d:(nekem tudod mi az érdekes?hogy a beteg babával a legtökéletesebb volt az AFP.
Jobban jártál, hogy nem mentél az 1-es klinikára mert az egy futószalag, velem ott nagyon érzéketlenek voltak.
Hajdú doktórnő meg rólam is tudott már anno, nekem Ő csinálta a CVS-t meg a magzatvízvételt is..
Április 13-án kéne mennem, még nincs időpontom, de lehet átcsúszom 20-ra.
Magánrendelését meg elfelejtettem megkérdezni:)tyúkeszem van:)

Zsu
kátaizsu
 
 


Már Kamillával megjártam a Baross u.-t, tényleg futószalag!
Igazság szerint az összes gyerkőcömnél határérték alatti volt az AFP-m, de Kamillánál és Dominál katasztrófális volt! Amikor Domié kiderült és hívtam a dokit az eredményért, fogta, kiterítette maga elé az összes (mind az 5) AFP leletemet és azt mondta, hogy ennyire csapnivaló még 1x sem volt, mint most! :cry: nem kicsit hozta rám a frászt, de tudjuk, hogy ő mennyire alapos. Próbált vígasztalni, meg főleg a Bolgárkerék u.-i uh.-nál, amit következő héten csinált, azt mondta, minden ok., de azért elküldött genetikai tanácsadásra. Ott aztán Hajdu dr.nő elmesélte, mennyire alkalmatlan az AFP Down-szűrésre és a legkisebb ujjpercéig végignézte Domit!
És szerencsére minden a legnagyobb rendben volt!

borossné becz márta
 
 


Sikerült elérnem a doktornőt:)
Nem kell mennem csak április 2.hetében, nagyon örült nekem:)
Úgyhogy most én is örülök, és hál istennek nem fog szúrni, csak akkor ha a vérvétel nem jó:)
De jó lesz tudom:)

Zsu
kátaizsu
 
 


Sziasztok,

Szalamandra neked is gratulálunk :lol:

Mi is bízunk Hajdú doktor nőben, nekem mind két lánnyal határ érték alatti afp-m volt, Lénánál rá hagyatkozva utasítottam vissza az amniocentézist, nem bánom, főleg ugye vetéléssel a múltamban nem igen akartam ugrálni.

Ja és kérésre Lilla-Léna kapcsolatról.
Nálunk ugye a különbség 2 év 9 hónap.

Ami előnyös, Lillát totál jól fel tudtuk készíteni a kistesó helyzetre, megértette, hogy Anya kórházban lesz, ő addig mamánál és Lénával jövünk majd haza. Ővele állítottuk össze az új szobájukat, ő segített Léna cuccok mosásában-elpakolásában. Mindig kérdezi, hogy övé volt-e ez a ruha vagy Léna kapta.

Jól fogadta Lénát, bár nem értette hova tűnt a hasam. Segít. Puszilgatja Lénát. Kb. mint egy kiselefánt a porcelánboltban :roll: szóval nem igazán óvatos.

A féltékenységről. Sajna nálunk konkrétan Léna ellen irányul. Nem csak meg akarja ütni, hanem sikerül is neki
:shock: Nem folyamatos, rohamokban jön rá, egy-két órát tart.
Bemászik hozzá, ráüt, a kiságyból kezénél fogva húzza, húzza maga után a pihenőszéket, bedob a járókába ezt-azt neki :shock: :shock: :shock: Néha meg lehet vele beszélni, néha nem... bünti jár ezekért, de újra-újra előjön.

EGy szobában alszanak, nem zavarják egymást, éjjel még nem is bántja, csak Lénával akar aludni.

Léna 1-2x kel, Lilla aki korábban végig aludta mini kora óta az éjszakát, szintén 1-2x. A kettő együtt kicsit sok, nem mondom, hogy a több darabban átaludt 4-5 óra alvás elég nekem.

Ami viszont tuti szembetűnő változás:
nappalra Léna születése óta szobatiszta lett. Eddigi szavak helyett mondatokban beszél, ragozást, igeidőt kezd használni.

Borzasztó eleven lett. Ja és anya és Léna nélkül sehova sem megy.

Nehéz, de nem reménytelen, mindent meg tudok csinálni, amit eddig.

Szopi alatt ugyan oltári kupit csinál Lilla, így többet pakolunk.

Megtanult bicajt hajtani is.

Szóval azért szép az élet két gyerekkel is. De nagyon várom a tavaszt, a sok sétát és a kertezést, szerintem akkor könnyebb lesz.

Lillut oviba beirattuk, nem tudom még hogy lesz, felveszik-e, mehet-e, addig hogy alakulunk.

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Ja és amióta Léna megvan, Lilla lebetegedett, kijött az ekcémája, szóval most extra sokat foglalkozom vele, hogy helyre jöjjön a kis lelke.

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Doktori disszertációm eddig sem haladt, na ezután bizti nem fog :oops: :oops: :oops:

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


:)Kitartás..Végül is 1 hónapja van neki ez az új helyzet, hogy nem csak Ő van középpontban.Nagyon helyesek:)
Milyen "doktor" leszel?:)

Zsu
kátaizsu
 
 


Zsu!

Csudajó hírek!
Nagyon szorítok nektek!!!

Ildi!

A 3. sokkal könnyebb lesz! Tapasztalat! :lol:
Nálunk Kamilla tündérként fogadta Domit! Amennyire féltem a másfél év korkülönbségtől, eddig nagyon nem nehéz a dolog, már a betegeskedést leszámítva! Kamilla vigyorogva nézi, ha Domi szopik, simogatja közben és eszébe nem jut szopizni, pedig a szülés előtti napon még cicizett! Állandóan a baba körül lenne és az sem zavarja, ha azt látja, Domi a karomban van!
Persze most még nagyon körül vagyunk ugrálva, úgyhogy van bőven időm mindenkivel foglalkozni, Apa is itthon még a héten, szóval egyenlőre könnyen beszélek! Jövő héten már egyedül leszek velük délelőttönként, hát majd meglátjuk, hogy alakul! Szerintem rohangálni fogok, mint pók a falon az emelet és a földszint között! :lol: Akkor majd nem tartom ezt ennyire viccesnek, az tuti!
Jaaaj, drukkoljatok! Lehelt és Bercit holnap visszük vérvételre! Nagyon valószínű, hogy vérszegények, így a doki néni elküldte Őket laborra. na, a gond csak az, hogy Lehelkém, bár majdnem 6 éves, teljesen rosszul lesz és sír, ha 1 csepp vért is meglát! Berci pedig még csak 3.5 éves, olyan kis baba még...hát nem tudom, hogy veszik majd a dolgot, félek...

borossné becz márta
 
 


Zsu, történelemből írom a doktorim, újkori magyar történelemből, remélem egyszer majd azt íom, hogy befejeztem :lol:

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Köszi mindenkinek a jókívánságokat.....

Hát a testvérféltékenységre én is kiváncsi leszek majd.....:-)

Márti:
Köszi előre is a doki elérhetőségét, ha meg tudtad szerezni......

Kép
sly78
 
 


Márti,
mennek a drukkok a vérvételre!
6 éves... én még 35 évesen is kivagyok a vérvételtől!!! :) Apának kellett mindig odatámogatnia a terhesség alatt...

Viszont mióta egy doki mondta anyukámnak, hogy jó sok vizet igyon előtte még otthon, azóta egyikünk sincs rosszul a vérvételnél, se anyu, se én! Talán próbáld ki a fiúknál!

Mérgesek is voltunk, hogy ezt nekünk soha senki nem mondta előtte, hogy ugyan éhgyomorra kell menni, de vizet inni lehet!

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek a gratulációkat! :)

Ildi, Márti, köszi, hogy leírtatok, mi újság testvér-kérdésben. Ildi, érdekes, hogy vannak területek, ahol Lilla még jobban is teljesít, mint korábban, miközben én pl arra számítottam, hogy szobatisztaság, beszéd terén inkább romlik ilyenkor a helyzet.

kataizsu, továbbra is nagyon szorítok nektek!

Mi most négy napig Szegeden voltunk a hugoméknál, szerencsére jó idő volt, voltunk Rózával vadasparkban, volt ami tetszett neki, de messze leginkább a többi gyerek :) Szegénykém, annyira érdeklik a gyerekek, megy, simogatna, lelkesedik, örömkiáltásokat hallat, de persze a gyerekek többségét ez inkább riasztja, így egy csomó kis kudarc éri, úgy fáj érte a szívem :( Szerencse, hogy van egy kis barátnője, akivel hasonló habitusúak, vele nagyon jól megértik egymást.

vérvétel: őszintén sajnálom a fiúkat, tényleg kicsik még. A vízivás amiatt is jó, hogy akkor könnyeben kifolyik a vér, meg talán vénát is könnyebben találnak. Szóval, mindenképpen segíti valamelyest a dolgot (bár attól még trauma, főleg egy kisgyereknek).

Kép
Kép
szalamandra
 
 


Szalamandra,
engem is meglepett ez a hirtelen fejlődés, én is inkább visszaesésre számítottam :lol:

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Sziasztokk!

szalamandra, gratulálok! :)
Mennyi lesz a korkülönbség?
Én is csatlakoznék Ildihez. Nálunk 19 hónap a korkülönbség, Zsófi rengeteget változott Fruzsi születése utáni nyáron, amikor Fruzsi egy-két hónapos volt. Előtte csak velem aludt el, azóta egyedül alszik el. Előtte pelenkázni kellett, nyáron szobatiszta lett. Ő is fejlődött, és nem visszaesett :)
Zsófi nem bántotta Fruzsit, de amikor Fruzsi négy hónapos volt, nálunk is előjött a féltékenység. Volt kb két hét, amíg direkt lepisilte Fruzsi cuccait. Szerencsére ez elmúlt, most meg már egyre jobban partnerek :)
Vendég
 


Szalamandra,
nem is tudom, hogy kerülte el a figyelmem: GRATULÁLOK! :)

Most ennyi, mert már megint rohanok :roll:

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


panndi,
két év és két hónap lesz a gyerekek között. Róza pont benne lesz a dackorszakban, kíváncsi vagyok milyen lesz :) Meg azon is agyalok, hogy hogyan helyezzük el őket, mert csak két szobánk van, úgy tervezem hogy a gyerekek egy szobába kerülnek, erre is nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog működni, Róza sokat volt ébren, sokat sírt éjjel az első hónapokban, ha az új baba is ilyen habitusú lesz, akkor lehet hogy módosítani kell majd az elhelyezésükön. De abban bízom, hogy kölcsönösen jó hatással lesznek egymásra, Rózának megfelelő lesz hálótársnak a tesója, a kistesónak pedig megnyugtató lesz a nagy jelenléte :)

Kép
Kép
szalamandra
 
 


Sly!

Megvan a doki bácsi nektek! Írok privi-t!!!

borossné becz márta
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?