Sziasztok!
Jelentem, még élünk! Köszönjük a sok ránk gondolást, drukkot, gratulációt, nagyon sokat jelentenek nekem!
És bocsánat, hogy, bár 1 hete itthon vagyunk, nem tudtam jelentkezni. az oka az, hogy alig jöttünk haza a kórházból (mondjuk 2 nap után kitették a szűrünket, mert ugye a Kútvölgyiben felújítás van és ugyanazon liftben akár egyszerre is magtalálható 1 koszos melós egy talicska cementtel, valamint 1 vajúdó kismama, a felújítás miatt kevés a kórterem,viszont soka a szülés, főleg a császár), szóval szinte azonnal kitört itthon a hányás-hasmenés-magas láz a gyerekek között. Borzasztó volt az elmúlt hét ebből a szempontból,éjjel többnyire a férjem ugrált ágyneműt húzni, gyereket fürdetni, felmosni, pelenkát csrélni, lázat mérni, inni adni, lázcsíllapítózni és még sorolhatnám, 1000 szerencsénk, hogy Domi baba a világ legnyugodtabb gyereke, olyan igazi eszik-alszik baba, imádnivaló és gyönyörűséges (á, kicsit se vagyok elfogult ám...)! Viszont, ha szoptatok, büfiztetek,altatok, akkor a férjem 4 gyerekkel van lent, hát szegény sokszor még délben is mzítláb és pizsiben ugrált a gyerekek körül! Mára durvult el igazán a helyzet, Kamillának és Csabinak egyszerre ment fel 39 fok fölé a láza, szegény kicsi lány iszonyatosan megijedt attól, hogy hánynia kellett, lépten nyomon elaludt, ha ébredt rögtön sírt, addig, míg a Cataflam valamennyire le nem vitte a lázát!
Segítség szerencsére van, még hetekig nem lesz gondom főzésre-vasalásra-takarításra, na de most őszintén nem is lenne rá energiám!
No és szüléstörténet meg fénykép nélkül sem akartam jönni, úgyhogy mindjárt írom is!
Domi érkezése:
Hétfőn este kezdődtek az előszőr 10 percenkénti, egész kellemetlen kis fájások. Férjemmel levitettem a földszintre a kórházi cuccokat és, mielőtt lefektettük a gyerekeket megbeszéltük velük, hogy elképzelhető, hogy útnak indult a kistestvér!
Aztán beültem egy kád jó meleg vízbe, no akkor váltottak 5 percesekre a fájások. Tipródtam, hogy hívjam-e a dokit, de aztán úgy döntöttünk, próbálunk aludni, ha nagyon fáj, úgyis felébredek rá. Elaludtunk, reggel 5h-kor kezdődtek újra a fájások szolidabban, de 10 percenként. Férjemet nem engedtem már dolgozni menni, gyerekek mentek anyósomhoz, a 2 nagy oviba-suliba. Elrendezgettem itthon a dolgokat, gondoltam rásegítek egy kis porszívózással-felmosással a fájásokra, de semmi, a fájások kiritkultak, óránként jött kb. 1db, de az hosszú és tényleg fájdalmas volt, 1 percig is eltartott. Délután indultunk be a férjemmel a dokim rendelőjébe a szokásos keddi vizsgálatra, ctg-re. Ctg tökéletes, fájástevékenységet itt nem néznek, aztán a vizsgálat. Dokim érdeklődött, hogy nahát-nahát, sokkal előbb szoktunk szülni a kiíráshoz képest, van-e valami előjel, így 3 nappal a kiírt dátum előtt?
Mondom, mi a helyzet, megvizsgál, hurrá, bő 1ujjnyi a méhszáj, akár szülhetnénk is, de persze még 1 hetet is kihúzhatunk így! Mondtam, na, az nem én vagyok, nekem elég sokáig tartja magát a méhszájam, de ha elkezd nyílni, már nemigen áll meg! Ok., akkor mehetünk haza. Örültem is neki, bár én már akkor sejtettem, hogy éjjel szülni fogunk, de így mégsem kellett túl sok időt töltenünk a szülőszobán.
Hazafelé már kifejezetten kellemetlen fájások jöttek 15-20 percenként, a férjem meg is jegyezte, hogy amikor ilyen arcot vágok, akkor nem hazafelé, hanem a kórházba szoktunk tartani...
Itthon Peti ment a srácokért, fürdetés, lelki fröccs Csabinak, aki kicsit ellustult az iskolában ( hát nem volt semmi így vajúdgatni), altatás, közben jött a hasmenés, pici vérzés, majd távozott a nyákdugó is. Aztán én is megint megfürödtem és 23h körül lefeküdtem a nappaliban, tudtam, hogy biztos menni fogunk, már nem akartam a hálóba felmenni.00.15-kor jó erős 5 percenkénti fájásokra ébredtem, kivártam hármat, majd felébresztettem a fotelban velem szolidaritást vállaló, szunnyadozó páromat, hogy öltözzön, mert így már nem maradunk itthon!
Hívtam a dokimat, aki szegény jó sokára és rém álmos hangon vette fel a telefont, hogy szánom-bánom minden bűnöm, de stabil 5 percesekkel már nem merek itthon maradni! Azt mondta, persze, jó, menjünk, ő is szervezi az életét,siet. Hívtam a szülésznőmet is, hogy megyünk, ő hála Istennek épp ügyeletes volt, bent volt a kórházban, nevetett, hogy álmában nem gondolta volna, hogy épp én fogok aznap szülni, kedvesen mondta, hogy akkor menjünk!Megvártuk még anyósomékat, ők vigyáztak a gyerekekre, felvettük útközben anyukámat, aki ezúttal is a szülőszoba előtt akarta kivárni a legkisebb unokája érkezését és indultunk! Kb. 1.15. lehetett.
Félóra alatt bent voltunk a kórházban, jó érzés volt, hogy mosolyogva jött elénk a szülésznőm ( Évi)! Addigra már 3 percesekre sűrűsödtek a fájások, jött az adminisztráció, vérnyomásmérés és felkeltették az ügyeletes doktornőt (egy tündér volt), hogy megvizsgáljon! Addigra ért oda a dokim is pont, amikor a vizsgálón feküdtem. hallom az orvosom kellemes baritonját: " No hol az a szegény asszony?" -persze viccelődve. Benézett, hogy "Akkor hogy állunk?" , mire az ügyeletes doktornő, hogy : " Hát, Lehel, ez 3ujjnyi és holt laza méhszáj" No, ennek a dokival együytt én is nagyon megörültem, mehettünk át a szülőszobába. Csend volt, senki sem szült, egy kismama épp akkor ment át a gyermekágyas osztályra, jó volt, hogy semmi jövés-menés nem zavart meg. Évi kérdezte, akarok -e beöntést, mondtam, hogy mindenképp, azt mondta, szerinte utána szülünk is. Míg én a fürdőben voltam, doki bácsim elaludt szegény, ülve a folyosón. Zuhany után vissza a szülőszobába, akkor már a férjem is bejöhetett. Ctg megint tökéletes, Évi ránézett a pocakomra, azt mondta, szerinte jó erősek a fájások, látja rajta, felteszi a fájásmérőt, lássuk, milyenek? Mondtam, hogy szerintem piszok erősek, csak szerencsére van még köztük némi szünet. Néztük, mit mutat a fájásmérő, hát konkrétan kiakadt! Nem mutatta a hegy csúcsát, mérnök-fizikus férjem szerint az emelkedés-lejtésből kiindulva ez durván 180-as fájás lett volna, ha tudna ilyet mutatni a gép! Évi azt mondta, ezek olyan erős fájások, amilyenek nincsenek is, megy a dokiért, nézzük meg a méhszájat! Doki jön, méhszáj állapota változatlan, de a baba feje szépen beilleszkedőben, csak még kicsit magasan. Burokrepesztes következik! És innentől kicsit dramatikussá váltak, meg fel is gyorsultak az események. Odáig minden ok., hogy a magzatvíz szép tiszta, de a dokimat és Évit is aggasztották a bivalyerős fájások. és ahogy megrepedt a burok és elfolyt a magzatvíz egy része, a pocakomon folyamatosan ketyegő ctg készülék elnémult! Szívhang sehol, keresték itt-ott, forduljak egyik-másik oldalamra, már az egész hasam csupa zselé, szívhang sehol, a fájások már összeérnek, férjem kint, mert a burokrepesztés látványát nem neki találták ki, én rémülten nézem a ctg készüléket, számokat akarok látni, a babám szívét akarom hallani, de semmi. A szemem sarkából látom, hogy a doki és a szülésznőm összenéznek, láttam a szemükben, hogy azon dilemmáznak, toljanak-e rögtön a műtőbe? Az egész nem tartott fél percnél tovább. de nekem óráknak tűnt! Aztán Évi egyszerre csak megtalálta a baba szívhangját, de a kicsi szíve hol 80-at, hol 150-et vert! Hallottam, ahogy Évi mondta: "Kicsit aritmiás a baba!" Férjem akkor ért vissza, én reszkettem mit a nyárfalevél, de legalább hallottuk a kicsi szívét! A dokinak gyorsan kellett dönteni, méhszáj már 4 ujjnyi, rólam már szakadt a víz, addigra már egybefüggőek voltak a fájások, hallottam, ahogy mondják, hogy ez már nem csak engem, de a babát is megviseli!
Valamiért kitalálták, hogy fontos lenne, ha a lábam magasan lenne, támasszam csak neki a talpam doki bácsi mellkasának, hogy ne kelljen nekem tartani, közben félig forduljak balra, így volt a legtisztább a szívhang, ja és a másik lábamat pedig húzzam fel, javasolta Évi, csináljunk helyet a babának! Ok., gondoltam, bár igen nyakatekert póz volt, de mégsem volt kényelmetlen. Évi kedvesen kérdezte, amikor látta, hogy kicsit megnyugodtam, hogy jobb így? Bólintottam, mire nevetve mondta, hogy csak annyi kellett, hogy a doktorra támaszkodjam! Ránéztem a dokimra és láttam a szemében az együttérzést, meg azt, hogy végigcsináljuk együtt ezt is, ahogy az előző négyet is! Tényleg megnyugodtam! Férjem szegény megszólalni nem tudott, kicsit felkavarták az esmények.
Jöttek-jöttek a fájások én meg kezdtem érezni bennük egy kis tolófájás-szerűt! Nem mondták, hogy már szülünk, dokim a fájások alatt próbálta 2 kézzel elsimítani a méhszájat, hogy minél gyorsabbab megszülessen végre Domi!
Ez nem is fájt, de aztán szóltam, hogy lassan nyomni kéne! Akkor szólt a dokim, hogy "Akkor, ha nyomni kell, adjunk bele apait-anyait és nyomjunk!"! Fél szemmel láttam, ahogy Évi lepedőt vesz elő és a lábam alá teszi, hallottam a dokim hangját, ahogy Évitől a csecsemősök számát kérdezi és bepötyögi a falon lévő panelbe. Akkor tudatosult bennem, hogy mindjárt találkozom a picikémmel! Domi 2-3 tolófájásra kint volt, nagyon gyorsan érkezett!
Rögtön nyöszörgött egy picit, de nem sírt azonnal. Köldökzsinór sehol nem volt rátekeredve, aztán hamarosan a hangját is kieresztette, csodás volt hallani! Addigra már a csecsemősnővér is ott volt, leszívta a pici orrát és máris, még lüktető köldökzsinórral megkaptam! Gyönyörű pillanat volt! Férjem aztán elvágta a köldökzsinórt és megkérdezték, hogy elvihetik-e a babát felöltöztetni, vagy maradjon-e így itt, betakarva. Mondtam, öltöztessék csak fel, nem volt túl meleg a szülőszoba, én is fáztam, szegény, akkor ő mit érezhetett! 10 perc múlva ott is volt velem!
Közben kaptam egy méhösszehúzó szurit és szépen levált a méhlepény is, megmutatták a magzatburkot, hihetetlen látvány volt! Aztán doki bácsi nekiült varrni, gátmetszés ugyan nem volt, de azért repedtem kicsit, Évi mondta is, hogy abszolút nem volt idejük a gátammal foglalkozni, annyira azon voltak, hogy a baba minél előbb kint legyen! Évi kitolás közben mondjuk határozottan mondta, hogy mikor nyomjak óvatosan, mikor lihegjem ki a tolófájást, így azért nagy sérülés nem történt, de azért jó 20 percig stoppolt a doktor! A méhszájat szerencsére nem bántotta a pici, ahhoz nem kellett nyúlni, de a Lidokain injekcióknál majdnem rúgtam már! Mondtam a dokinak, hogy eddig csendben voltam,de most fogok kiabálni!
Aztán a dokim elmondta, hogy picin múlt a műtét nagyon, de mivel tudja, hogy szülök és, hogy nálam nem húzódik el a kitolási szak, ezért belefért az időbe a sima szülés!
Évi pedig közölte, hogy 35 éve van a pályán, de ilyet még nem látott, hogy valaki hasizomból, mindenféle rásegítés nélkül, ilyen villámgyorsan kitoljon egy ekkora babát! Azt mondta, ez nagyon megfogta őt! Ja, mondtam, valamit számított az a 6 év fuvolázás, hisz ott a hasi légzést nagyon tudni kell! Az pedig tényleg erősíti a hasizmot!
Hogy mi volt az oka annak, hogy nem találták a szvhangot és, hogy a pici szíve sem vert szabályosan utána, csak találgatták! Lehet, hogy a túl erős fájások miatt annyira rásimult a méhem a babára, hogy ez volt a gond! Vagy hirtelen túl sok magzatvíz folyt el, nem tudni! Lényeg, hogy rögtön szülés után már minden rendben volt! 9/10-es Apgar-t kapott!
Miután doki bácsim elköszönt, Domi lelkesen szopizni kezdett és az egész megfigyelési idő alatt folyamatosan szopizott. Azt hittem, elfárad és elalszik, de nem!
Aztán én zuhanyoztam egyet Évi segítségével és 5.30-kor átsétáltunk a gyeremekágyas osztályra. Addig, míg zuhanyoztam, Domit inkubátorba teték, de 6h-kor már ki is hozták és azóta elválaszthatatlanok vagyunk!