Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Nem akartam ám se nekit megríkatni! :lol: Majd folytatom, csak ma jön a dévényes és míg alszanak össze kell kapnom a lakást. :lol:

Nyulasz!
13 fokban én se takarom őket, illetve kabátot és vastag nacit+cipőt kapnak csak. Matyinak most vettem vékonyabb kabátot, Málnának sajna nem volt.
Jobbulást Neked, elkaptad a törpöktől?
Málna is így kúszik, húzza magát, meg tolja a lábával.

Törpi!
Én is így csináltam 5 fok alatt. Hosszú ujjú body, harisnya, naci, zokni, pulcsi - ez a benti szerkó és erre az overál + termopléd. Míg nagyon hideg volt textilmózesben is voltak, most már nem férnek bele, meg ugye ülnek is.

Móni!
Nagyon ügyes Matyi a mászással! Enyémek maguktól elalszanak, de ezt szokták meg a kórházban, itthon is így csináltuk, szóval ezt szokták meg. Voltak próbálkozások, de buksisimivel el lettek hárítva...

Timi!
Sajnálom, hogy most meg gastrora kell mennetek.

Én hülye adtam nekik nestlé folyékony tejpépet sajnos fos...k tőle. :evil: Málna még ma reggel is. Holnap mentünk volna oltásra, ami már hetek óta tolódik.

Mi most fogunk HA tápra váltani, mert abból a 2-est is fel tudja írni a drnő közgyógyra 2 éves orukig és akkor nem kéne megvennünk. Remélem megeszik majd.

KépKép
zsófikukac
 
 


Lpemóni,nagyon jó ez az ülés :D Cuki benne a kiscsaj!Matykóról is tegyél ülésben alvós képet :lol:

Timi,azért nehogy ne gyere majd vissza!Nem elfelejteni minket!Bár amikor a karnist keresed csak eszedbe jutunk :lol: Hát ez az evés :evil:

Kata,használtuk a párásítót,nekünk meg a törökbálinti pulmonológia osztályvezetője azt mondta felesleges :roll:

Én is altatom őket,mondjuk este elalszanak kaja után kb fél órával a pihiszékben,és akkor bevisszük őket az ágyba.Nappal Noémi ha álmos,berakom a pihiszékbe,és egy kis ujjszopi után már alszik,Balázs néha nehezebb eset,őt általában ringatni kell a székben.Már félek attól,amikor nem lesz pihiszék,hogy hogyan fognak elaludni :shock: Én is jól elrontottam őket :oops:

Rana,vajon az én privimet megkaptad? :roll:

Noémi rendszeresítette a hajnal 2 órás evést :evil: Érdekes,120 lecsúszik egy slukkra...ezt este miért nem tudja?Meg napközben?Tegnap este 90-et evett...és még csak álmos se volt,mert fürdés elött aludtak.Napközben meg 70 körül,gyümi,főzi is kb annyi.A tejpépből csúszik 100 körül.

Akik régen voltak,kérnénk életjelet,fotókat meg miegymás!Trix,Vocsi és a többiek?

Babus,ti meggyógyultatok rendesen?Mi nem bírunk kikászálódni belőle. :evil:

Karámos lányok,a tietek mennyire stabil?Nem bírják ezt felborítani?Na nem most,hanem amikor belekapaszkodva felállnak :roll:
Vendég
 


Karám: na a férjemnek is ez volt az első kérdése, míg meg nem vettük, hogy ezt tuti felborítják. Most, hogy összeraktuk..hát szerintem nem fogják tudni felborítani, bár egy-egy oldal ugye mozog, de feldönteni szerintem nem lehet...remélem, hát azért csak erre lett kitalálva...ha felborítják én visszaküldöm a hapsinak..., de szerintem nem fogják tudni

t-pk
 
 

 
 

Velem már megint sz...-szik ez az oldal. Nagyon nem akarja, hogy írjak, így rövid leszek.

Nyuszi, T-pk, no para, mikor összeraktuk én is azt hittem, hogy ez "mingyá szétesik". Aztán azóta két nem visszafogott terrorista komoly kiképzésének van kitéve. Van, hogy mindkettő áll és rángatja a rácsot. És a rács az erősebb. Bár az ajtót meg kellett erősítenünk, mert az elég gyengécskén volt összecsavarozva, de ezen kívül teljesen jól van, köszöni. Ki van ez találva! :wink:

Nyuszi, Emma csinálná ezt esténként velem és a tápszerrel, de mi arra jutottunk apával, hogy nem szereti a tápszert. Általában már félálomban van a gyerek, amikor cucu ki, cumisüveg be, és majdnem mind beszopálja, de minimum 200-at. És ha hagytam, letettem kaja nélkül, sajnos nekem is kelt. Rendszert csinált belőle, akárcsak Noémi.

Zsófi, de eljutottatok odáig, hogy nem férnek bele :lol: :lol: :lol: Olyan jó, hogy így megnőttek már! :D Ha-sra váltani sima után... hát kíváncsi leszek, hogy fogadják. Majd írd ám meg! Altatási módszered 8) Igen jól csinálod! Hát igen, minden elismerésem!

Lányok, attól félek, megint elkiabálom, de 4.!!!!! átaludt éjszakánk :D És mindeközben kinőtt a 4. fogacskája is Emmának. Hát nem egy hős? Nekem biztos az :P

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Megint nem lettem rövid. Mit tehetek, lepcses szájú vagyok, rá kellett jönnöm :oops:

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Mó, bár Te is eltűntél egy kicsit mostanában, de a mai napra felmentésed van!
Isten éltesse Grétit és Gergőt 1. születésnapja alkalmából!!!!!!!

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Törpi,éljen,éljen,még sok ilyen átaludt éjszakát!
Hát hajnalban nem azért eszik annyit,mert félkómás,ugyanis mindig várok hátha visszaalszik,és a végére úgy felébred,hangosan dumál,vigyorog.Nem tudom akkor miért bír többet enni.Gratula a 4.fogacskához :D Mi csak várjuk,Noéminek nagyon duzzadt az ínye,de még fogatlan :lol:

Rács miatt akkor megnyugodtam :D Csak valahogy nem tűnt egy erődítménynek,míg a járókánk stabil volt,dehát gondolom azért,mert több elem van egybeépítve.Nekem akkora segítség lett ez a karám,azóta nem kell minden evés után elpakolni a pihiszékeket,hogy a helyére csináljak játszórészt,mert a járókába csak egyet tudtam már betenni,de aki a játszószőnyegen volt,az mellett ott kellett lenni,mert hamar koppant a buksi a kövön.És ők is szeretik,ami nem mellékes :D

na már egy órája írom,majd befejezem valamikor :roll:

Mó,nagyon boldog szülinapot!!!
Vendég
 


Zsófi,milyen az a folyékony tejpép?Cumisüvegből kellett adni? :roll: Szegénykéim,esetleg normaflor? :roll:

Szerintetek,ha 25 fok van a lakásban,na jó a föld magasságában 23 körüli,akkor kevés a ruha rajtunk?Hosszúujjú body,nadrág,poló,és zokni.Ha harisnyát adok Noémire,akkor nem adok fölé nadrágot,hanem csak egy pólót kap még.

Na,és rájöttem ma megint valamire.Noémi megevett legalább 130,de lehet 140 sütőtököt krumplival. :shock: De,4x kellett rámelegítenem,ugyanis ahogy kihül,már nem kell neki.És amikor egyet ide-egyet oda kanalazok,akkor ugye lassabban haladunk.Hát most nagy a boldogság :D

Lányok,rendeltünk vízszűrős kancsót,nem tudom ezek mennyire kamuk :roll: Valaki esetleg ismeri?Ha nem kamu,akkor így már kaphatnák a szűrt csapvizet,vagy így is forralni kéne?Mert nem merek nekik az ekcéma miatt csak jana baby vizet adni.Ja,csak erre futotta a dupla családiból :lol:
Sógórnőméknek bejött,de ott már 4 évesek a gyerekek.
http://www.mosolygoviz.hu/
Vendég
 


Sziasztok,

Megneztem a gyonyoru gyerekeket, gratula minden 2009es uj mamanak hozzajuk!!! :)

Az enyeim mar 'nagyok', novik ki a ruhakat is, es most, hogy koltozes elott allunk, kiarusitok!

Raktam, es folyamatosan rakok fel ruhakat az albumomba, foleg fiuk, de van ami unisex.... 80-as meretig vannak, nezzetek meg, ha erdekel valami, priviben mondok arakat, merek is szivesen :)

(es bocsi a betolakodasert....;) )

dragonfly
 
 


Csak gyors bekukk, Dani még ma is zizzent volt a hülye frontoktól...

Alvás: minden baba más. Nekem Balu a mai napig nem alszik el egyedül, az ikreket meg lerakjuk és szunya van. Alapból nem volt sírni hagyás, Rékát voltunk kénytelenek párszor, mert ölben csak nézelődik kb. 3 hónapos kora óta, aludni azt nem hajlandó. Me olyankor van ordítás, ha túlpörögnek.

Pihiszék: ki lehet belőle szoktatni, Balu iszonyú sokáig hordozóban ringatva aludt el, aztán leszokott róla.

És főleg: nem rontottatok el semmit. Nekik ti vagytok a legszuperebbek és ez a legfontosabb.
vovanda
 
 


Sziasztok

Nyulasz
Az egyik barátnőmék is ilyen vízszűrőt vettek,hasonló megfontolásból,mint ti,csak a gyártók és a forgalmazók elfelejtik megemlíteni,hogy ebben a szűrőben van valami olyan anyag,amit,ha jól emlékszem,6 éves kor alatt nem ajánlanak,emiatt nem ihatnak az ennél fiatalabb gyerekek ebből a vízből.Ők is megvették és most csak apuka használja,mert a nagylány 1,5 éves,a kicsi 3 hetes,anyuka szoptat :roll:

Úgyhogy szerintem érdemes alaposan utána járni és kérdezni ennek.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.03.17 20:19-kor.
Vendég
 


Vanda!
Nagyon igaz és szép amit írtál! :D

Nyulasz!
Folyákony pépet cumisüvegből kell adni, azért próbáltam ki, mert olyan dobozban van 250 ml, amit bárhova el lehet vinni, nem kell hűteni és gondoltam jó lesz pl. egy-egy doboz a szüleimhez, ha nem úgy készültem, hogy sokáig maradunk, vagy ilyesmi. Meg mindig gond, ha Zegre megyünk dokihoz, mert 1 óra oda öltözéssel együtt, ennyi vissza is, meg ugye ott a vizsgálatok és mindig termoszban cipelem a tápszert meg próbálom alakítani, hogy odaérkezéskor legyenek éhesek, stb. Gondoltam ez milyen jó lenne, hidegen is fogyasztható. Hát nem jött be. Bár elbizonytalanodtam, hogy attól van-e, mert még mindig megy a hasuk és hétfőn délután kaptak.
Ügyes vagy, hogy rájöttél, hogy Noémi melegen szereti a főzeléket. Enyémek hidegen is megeszik.

Törpi!
Hosszra normál méretekkel rendelkeznek, csak súlyra nem. Két kis giliszta! Gratula az átaludt éjszakákhoz, csak így tovább.
Ha nem jön be nekik a HA-s táp, akkor nem eröltetem, csak kipróbáljuk, nem mindegy ingyé van-e.

KépKép
zsófikukac
 
 


Törpi, átaludt éjszaka miatt irigy-irigy (meg a fog miatt is kicsit).. :lol:

Nyulasz, megkaptam, és válaszoltam is!!! :shock: :evil: Na majd holnap utánanézek, átment-e, ma már nincs erőm (meg megírni újra a választ). Csodálkoztam is, miért nem válaszolsz, gondoltam biztos azért mert nem vagy a topon (láz).
És hurrá Noémi kis zabagép! ;)
Nálunk 22 fok körül van a kiságyukban, de én adok rájuk: rövidujjú body, hosszúujjú pamutrugi plusz hálózsák vagy még egy plüssrugi (ujjatlan vagy hosszúujjú). Nézegesd a kis kezecskéiket-lábacskáikat. Ha hidegek, akkor kevés a ruha. Azt se mindegy, mit csinálnak, mert ha izegnek-mozognak, akkor kevesebb ruha kell. Ha alszanak, akkor meg plusz takaró. Szerintem.

És mi a helyzet a csapra szerelhető vízszűrővel?? Én olyanban (is) gondolkodom. Állítólag a 200 ezer forintos kiszűri a vízből a patkánymérget és Whiskey-ből sima vizet csinál.... :shock: :roll: Mondjuk nem gondoltam, hogy 200 rugót áldozok az ügyre....

Na léptem.

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Nyulasz,
Matyiról nincs sajnos alvós-üléses kép, de ami késik, nem múlik...
Sajnos karám-ügyben én nem tudok nyilatkozni.
Milyen érdekes, hogy Noémi is csak a meleg főzelék híve, enyémek is eszik hidegen is, melegen is, mindegy, csak kaja legyen és sok!
Bár képzeljétek, az egyik ismerősömnek szintén ikrei vannak, 7,5 hónaposak, és állítólag két Hipp üveg mennyiségű főzeléket nyomnak be ebédre....
Meggyógyultál? Remélem igen!

Zsófi,
giliszták :-) Ne igzulj, majd összeszedik magukat, a lényeg, hogy ilyen gyönyörűek és egészségesek!!! De jó, hogy Neked annyit alszanak, hogy közben össze tudod kapni a lakást, nálunk ez csak akkor meg, ha valaki itt van segíteni.... én már alig bírok velük, annyira mozgékonyak, a reggeli felöltözés az katasztrófa, kb. fél óra, mert folyamatosan elmásznak meztelen fenékkel...

Törpi,
a 4.éjszaka az már tendencia, szerintem.... hidd el, jó lesz ez! Nagyon már a lányok és tudják, hogy most már ideje lenni hagyni anyát is pihenni..... Sajna nálunk még nem ennyire jó a helyzet, a fejenként 2-3-szori ébredés tuti játszik...

Móni

Kép
lpemoni
 
 


Egyre csak gyűlnek a kinőtt babarucik, ha esetleg valakit érdekel, itt megnézhetitek:
főleg 56-62es, de akad benn pár 68as is.
Rana a tieid még nincsenek fenn , majd talán hétvégén fotózom őket :wink:

http://picasaweb.google.hu/t.flora.jazmin

ha netán nem nyílik meg, szóljatok...

t-pk
 
 


Sziasztok!

Sotske,nemár :shock: na,max akkor mi isszuk.Bár szerintem be fogom vizsgáltatni,apósom munkahelyén a kémikus vizsgálta a vizünket amikor kutat fúrattunk,na erre kiváncsi leszek :roll: Ja,és köszi :D És tehetnél a csajokról nekünk egy képet :D

És mindenki,aki ír,léci,léci képeket :D :D :D

Vanda,akkor jó :D

Lpemóni,szedem az antibogyót,így már jobban vagyok.
2 üveg fejenként? :shock:
Öltözhetnének végre egyedül már :lol: Enyémek csak kifordulnak,hát az is bosszantó a pelusozásnál.

Rana,ja,egy privit kaptam,és arra válaszoltam.
Whiskeyből vizet? :shock: Olyan nincs,ami vízből whiskeyt?Mert akkor gyed mellet feketén lehetne meggazdagodni :lol: :lol: :lol:

Ja,ha alszanak,én is mindig betakarom őket.Még én is fázom,ha takaró nélkül csak 10 percre is elalszom.
Vendég
 


Csajok!
Nem tudom, vadászik -e most valaki esernyőkocsit, de jóárasítva van:

http://www.brendon.hu/Products/ViewDeta ... 8&pageno=1
vovanda
 
 


Zsófi, enyémek is giliszták... :roll: :lol:

nyulasz, Játszószőnyeg 2.-t kaptam meg, arra válaszoltam is, sztem azt nem kaptad meg. Most írtam újra. Mi van ezzel a Bnettek??? Tavaszi fáradtság?? :lol: :lol: :lol:

Kata, írtam neked is.

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Rana,ment válasz.

Vanda,köszi a linket!De mi az,hogy terhelhetősége max 15 kg? :shock: Nekem már most annyi a két gyerek :roll:
Vendég
 


Sziasztok!

Van gépünk megint! :D Majd visszaolvasok, ha minden fent lesz, mert most nagyon lassú még, települnek a frissítések!

Gyorsan rólunk: 4 hós oltást megkapták a lányok, Hanga valami most divatos bacit nyelt be, attól nem eszik rendesen. Dokibácsi szerint ez egy nagyon elhúzódó dolog, hetekig tart és a májat, hasnyálmirigyet gyengíti. Hanga egyébként kezd jobban lenni kaja ügyileg és a széklete is kezd normális lenni, csak most meg az oltás viselte meg kicsit.

Nyulasz: elfelejteni benneteket!???? Dehogyis! :D

Törpi: gratula az éjszakákhoz!

(csak átlóztam, mint Vanda szokott!) :oops:

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Nyuszi!
15 kg/babakocsi, szóval összesen 30. :-)
vovanda
 
 


Nyulasz!
Mi is néztük ezt, nagyon jó, de a peg perego stabilabb. De ha akkor ilyen áron van, megvesszük szerintem.

Timi!
Hamar lett gépeket! Csajoknak gyógypuszi az oltás helyére! Szegény Hanga jól benyalta azt a bacit. és hogy-hogy Alexa nem?

Hát úgy néz ki nem én rontottam el a gyomrukat, még mindig hasmenésük van. Szerencsére jó a kedvük, étvágyuk is van. Ma elküldte a drnő tenyésztésre a székletüket, de 1 hét mire eredmény lesz. Addig kaptunk hasmenésre való tápit, ami olyan sűrű, hogy ki kellett vágni a cumi végét. Holnap meg fel kéne mennem Pestre az egyetemre...

KépKép
zsófikukac
 
 


Én is most várom az új - legalábbis nekünk- esernyőkocsinkat.
Az ilyen lesz:

http://www.kiddicare.com/webapp/wcs/sto ... 0001_14051

t-pk
 
 


t-pk,
nekünk kezdettől fogva MacLaren-ünk van, csak szürkében, Brendonból... én nagyon szeretem, újszülött kortól használható, nagyon könnyű közlekedni vele, fordulékony és keskeny, és mivel mi sokat megyünk autóval, az elsődleges szempont az volt, hogy kis helyet foglaljon a kocsiban (hozzáteszem, az én nem kicsi autóm csomagtartójába ez sem fér be, úgyhogy nekem meg vadásznom kellett ikres "tolókát", azt hiszem, így hívják, szög egyszerű kicsi kocsi, amiben csak ülni tudnak, kupola és háló nélkül, de befér az autóba - hurrá!)

Timi,
üdv újból! Örülök, hogy Hanga kezd jobban enni, ez azért már biztos annak a jele, hogy megindult a javulás!

Zsófi,
szegény kicsi kukackák! Remélem hasmenés hamar elmúlik, de lényeg, hogy jó a kedvük!
Mi leszel ha nagy leszel?

Remélem Fanni ma jobban alszik mint múlt éjjel... ma kaptak Viburcolt, mert erős a gyanúm, hogy a csajszinak egyszerre 2-3 foga is jön :-(

Móni

Kép
lpemoni
 
 


Zsófi: doki szerint Alexa is benyalta, csak ő nem olyan érzékeny rá, sőt, mi is nyugodtan benyalhattuk. :shock:
Jobbulást a hamenősöknek!

T-pk: jó kocsi.

Hangának hőemelkedése lett az oltásoktól, remélem lemegy, adtam kúpot. Bár látszani nem látszott rajta, mert fülig érő szájjal vigyorgott egész este.

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Hahó,

Timi, szerencsére észre sem vettük ezt a gépcserét. Ügyesek voltatok! Nem szívesen hiányoltalak volna hosszabban :) Hanga babának jobbulást! Hogy milyen bacik léteznek már :shock: és ezt amúgy honnan állapította meg e doki? Vizeletből? Székletből?

T-pk, jó kocsi!

Én ma próbáltam ki a nekünk új Esprit-ünket. Apa szerint nem rossz, nekem kicsit nehezebben volt kezelhető, mint az egysoros Graco-m, de ez az én inhüvely-gyulladásos kezemnek köszönhető. A pozitív, hogy egymás mellett ülhettek a csajok, és tüneményesen dumáltak egymással. Aludni? Minek az, ha ennyi látnivaló van? :lol:

Zsófi, nem rossz, mire megjön az eredmény, már lehet, hogy rendbe is jönnek. Fog miatt nem lehet amúgy a hasmenés-szerű kaki? Popijuk nem piros nagyon? Bár nem valószínű, hogy ennyire egyszerre fogzanának, esélyesebb valami fránya baci.

Lpemoni, nem akarlak elkeseríteni, de a homeopátia hatása akár napokig is várat magára :? :( Ettől függetlenül nagyon szorítok, hogy nyugodtabb éjszakátok legyen!!!! Nekünk a fogzásra Míránál a Chamomilla jött be, én éjjel észre sem vettem eddig nála, hogy fogzik. Nappal bezzeg állandóan tele a szája a kezével, és nem kevés nyállal ápolja azt egészen a csuklójáig. Bár a Viburcol tartalmaz chamomillat is, tudom.
És az 5. éjszakán is túl vagyunk, kisebb zökkenővel. Egyszer fel kellett venni Emmát, de 5 perc múlva már aludt is tovább, egyszer meg hallottam, hogy fel-felsír, de mire úgy határoztam, ideje átmenni, megnézni mi lehet vele, behunyt. Reggel fél7-ig. Én is remélem nagyon, hogy most már azért lassacskán felfogják, hogy az éjszaka mire való. Ráérnek ezt átértékelni majd 17 évesen :?

Vanda! KÖSZI!!! Mikor tegnap este kissé elkeseredve azon gondolkodtam, mit csináltam rosszul, , hogy Míra már megint nem akar vacsizni, és hisztirohammal adta ezt tudtomra, a Te szavaid öntöttek belém lelket!
Az mit jelent, hogy Balut mai napig altatni kell? Gondolom 4és fél évesen már nem ölbe veszed. Mellette kell feküdni, míg elalszik?

Rana, ne légy irigy, ehhez a pár átaludt éjszakához 10 hónap kellett ennek a két ördögfajzatnak! :lol: :roll: És Míra első fogának is. Mi nem kapkodunk el semmit. Csak a felállást, hogy a gerincünk és a lábunk tuti megsinylődje :? Nyuszival kell egyetértenem, vízből whiskey sokkal jobban hangzik. Szerintem apa is jobban díjazná :lol: :lol: :lol:

Nyuszi, ha napközbeni szerójukról beszélsz, amiben játszanak, szerintem teljesen oké. Mivel még hason vannak, teljesen jó, hogy a pocijukon van még egy réteg póló.
Rács, hát igen, a járóka stabilabb, de annak alja is van, amihez a rácsok rögzítve vannak. De azóta szép az élet nálunk is. Nyugodt vagyok, ott merem őket hagyni, és ugrásszerűen elkezdtek fejlődni benne, mert ingerelte őket a feltérdelésre, majd felállásra, és végül mellette tanultak meg lépegetni is.
Most utálni fogsz, hogy ennyi hónap kín után mondom el, pláne, hogy már Te magad is rájöttél a megoldásra, de Míra nekem is csak melegen eszi meg a kaját. Szinte még a gyümit is tízóraira. Párszor rá kell mikróznom (nem kis lelkiismeret-furdalás közepette), hogy megegye. De nekem így eszembe se jutott, hogy esetleg ez lehet a gond Noéminél. Szánom, bánom :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: Tényleg!!!! Nagyon!!!!
Engesztelésül dobok fel pár képet :?: :?: :?: :roll: :roll:

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Kép Kedvenc műsorunk megy

Kép

Kép Rosszcsontok

Kép Dolgozunk, ne zavarj!

Kép Első közös fürcsi

Kép Erre mondtad, hogy ne tegyem, ugye anya? :roll:

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Sziasztok!
Köszönjük, koppkopp kilábaltunk betegségböl, Csajok meg is kapták oltást, már 1 hete, még várjuk lesz-e vmi... :? remélem nem :wink:
Törpi: természetesen tetykoig nem jutottunk (kocsi szerelönél volt :evil: Apa melozik rengeteget :? ), de ma este ha elaludtak Csajok itthagyom Öket Anyummal és tervezem menni, megnézem végre a sátrat, hátha :wink: privibe dobsz egy teloszámot lécci, ha esetleg drágább-más szinü-nemtom meg tudlak kérdezni (már ha este 8.30-9körül még csöröghetek :oops: ) Csajszikáid édesek :wink:
Zsófi: jobbulást, remélem már nincs sok peluscsere :wink:
Nyulasz: jaj gyógyuljatok már meg, gyógypuszik :wink:
Móni: hajrá fogacskák gyorsan bujjanak ki :wink:
Timi: remélem nincs láz Csajszikáknál :wink: és baci elmulik és étvágy visszajön :wink:
Rana: jo hallani Rólatok :wink:
elözö oldalra nem emlékszem :oops: , de tuti sok édes babó volt :wink:

Lilypie Kids Birthday tickers
babusok
Budapest
 
 


Sziasztok!
Édes tündér vagy ám nyulasz, hogy hiányolsz minket!! :D
Visszaolvastam eg picit......ideje már meggyógyulni!!! Nagyon édesek a babók!!! Noémi is eszik mostmár rendesen?
Törpi! Aranyosak nagyon a csjszik! Jó képek.
Nálunk is zajlik az élet .... :lol:
Kedden szív uh. Rékával, Szerdán Dorka leesett a franciaágyról, tegnap hallásvizsgálat, ma jön a védőnő........
Szerencsére minden rendben van !!!Dorkának sem lett semmi baja, viszont sürgetővé vált a karám........Nagyon teccik a tietek!!! :D
Boldog születésnapot Grétinek és Gergőnek!!!

Kép
Kép

vocsi73
 
 


Sziasztok!

Vanda,hát nem elég egyértelmű ez a 15 kiló...de akkor jó :lol:

Timi,és ezt miből állapította meg a doki?Kapott rá valamit?Lehet nálunk is ez van?Mit kell tenned?Ja,és hamar visszajöttél :D

Zsófi,jaj szegénykéim...gyógypuszik!
A peg perego esernyőre csukható?Tiétek az,ugye?

Törpi,na rendesen ki lettem engesztelve :D Ezek a csajok,tüneményesek :D Úúúú,és már így fürdenek a nagykádban :shock: dejóóó!Kispoharak,egyiket üssük a másikhoz,háááát,a legjobb játék :lol: Ja,nálunk meg jana vizes flakon egyforintosokkal megbolondítva :lol: :lol: :lol:

Babus,örülök,hogy jól vagytok!Ja,és biztos nem lesz semmi az oltás miatt!

Lpemóni,szerintem is próbáld meg a chamomillát is,talán együtt is mehet a viburcollal :roll:

Vocsi,enyémeknek sem kellene sok,hogy leessenek,Balázs már nagyon gyorsan közlekedik.Így már csak orrszívásra használjuk a nagyágyat,ott meg fölöttük térdelek,így nem esnek le.
Karám nagggggyon jó!
Édesek vagytok! :wink:

Meddig kell overál a gyerekekre?Nem meleg már? :roll:
Vendég
 


MÉÉÉG FOTÓKAT!!!! :lol:

Összes beteg gyógyuljon, itt a tavasz!

Törpi!
Balu alvás úgy zajlik, hogy valamelyikünk (általában én) melléfekszik, mese, aztán lámpaoltás, és ha mázlink van, 10 perc múlva alszik. Ha valami felébreszti éjszaka, akkor egyszerűen átjön hozzánk, sokszor észre se vesszük, csak reggel...

Nyuszi!
Dani közel 10 kiló, Réka 7 és fél, plusz menetfelszerelés+esetleges bevásárlás hegyek és még bírja a járgány! :D
vovanda
 
 


Nyulasz: mi tegnap már gatya-kabát verzióban voltunk :wink:

Lilypie Kids Birthday tickers
babusok
Budapest
 
 


Sziasztok!

Bocsanat az eltunesert, jo okaim voltak ra (mindig mas), most eppen karnist keresek :?
Koszonjuk szepen a koszonteseket! :)
Egy ideig arra ment el az energia, hogy jatekokat nezzek a babaknak, meg probatorta sutes-diszites, szulinapi video keszites, stb. Aztan lebetegedtunk, mi sem birunk kikeveredni belole, delutan megyunk dokihoz. Kb. az osszes t...m tele van :evil:
Hebe hoba olvastam, csak valaszolni nem volt energiam, most ami nagyon remlik, hogy karamot nekunk devenyes neni kifejezetten dicserte, hogy jo az egyensulyerzeknek, ja es Rana, gondolom, jatszoszonyeget a babamoon-rol rendeltel, en is elkuldtem oket a banatba masfel honap utan.
Na megyek, mielott szetszedik a szobajukat, feloras alvas utan ebredtek (rosszkor ejtettem le teregetes kozben a szomszed szobaban egy bodyt :roll: es az orruk nem hagyta oket visszaaludni)

Ja, megneztem am a kepeket, gyonyoruek a babak! :)



Kép

 
 


De szépek, huncutok, elevenek a babák!

Törpi, Nyulasz: doki széklet alapján állapította meg a gondot Hangánál, jellegzetes savanykás szagú lett és szinte citromsárga, benne fehér darabkák (ez utóbbi a tápszer volt)De már ismét normális. Írt fel Kreon kapszulát, ezt felezgetnem kell és narancslével :shock: beadni. A lényeg, hogy savanykás legyen a közeg, hogy miért, azt nem tudom, mert elmondta, de szita az agyam. :oops:

Oltás után tegnap estére Hangának lett hőemelkedése, de a kúp levitte, mondjuk ő úgyis vigyorgott ezerrel, túlzottan nem zavarta a levert állapot. :D

Voltunk ma motorkiállításon. Eredetileg úgy gondoltuk, hogy a tuning showra is bemegyünk, de azt sehol nem tűntetik fel, hogy külön belépő kell rá, csak a pénztárnál derült ki. Ez volt az első bosszúság. Páromat a mocik érdeklik jobban, (ezért arra mentünk,) ezen belül is a robogók, esetleg még a túramotorok. Na, robogó alig volt, a gyártók java el sem jött, egy lapos, semmi volt az egész. Viszont a csajok élvezték, Alexát rá is ültettük egy ördögös-angyalos mocira, majd rakok képet, ha párom felrakja a gépre.
Kifelé jövet megállapítottuk, hogy soha többet nem jövünk, pedig párom minden évben felment, mert imádja, de azt mondta többet nem megy egyre sem, mert annyira gagyi volt. Én néha csorgattam a nyálamat, valamikor imádtam a száguldást két keréken-csak utasként, de azóta anya lettem. :D

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Ha valakit érdekel van egy 120×120as, hibátlan pár hónapos járókám eladó...

t-pk
 
 


Törpi,
gyönnnyörűek a csajok! Mi a kedvenc műsoruk? DVD-ről néznek valamit? Az enyémek a híradó szingálért vannak megveszve, bármit csinálnak, dobnak el mindent és figyelnek, ennél jobban már csak az időjárás-jelentés érdekli őket, azt az elejétől a végéig végignézik, de tényleg! Én azon gondolkodom, hogy veszek nekik már valami jópofa zenei CD-t, mert nagyon szeretik a dalokat, egyik ismerősöm az Alma együttest ajánlotta, de én még sosem hallottam róluk...
Éjszaka: vegyes volt: Matykó ébredt 3-4-szer a szokásos módon, viszont Fanni este 3/4 8-tól reggel 1/4 7-ig egyhuzamban aludt!!! Pedig egyszer Matyi úgy üvöltött mellette, hogy zengett a ház. Hát, mindenesetre jó lenne, ha legalább egyikük rászokna a jó alvásra!
Köszi a tippet, mi is próbáltuk a chamomillát, de nem nagyon vettem észre, hogy használna...

Nyulasz,
mi is már tegnap is overall nélkül, harisnya-vastagnaci, body-vékony pulóver-mellény-kabátban nyomtuk, de nekünk még fent van a lábzsák, de szerintem már nem sokáig... Ja és a mi babakocsink is hasonló paraméterekkel bír, az én gyerekeim fejenként majdnem 9 kg-ok ill. én is pakoltam már meg nagyon a kocsit - bírja rendesen, szóval no para!

Timi,
szerintem egyre inkább ez a tapasztalat a kiállításokkal kapcsolatban, hogy nagyon drága a belépő és az ember alig lát valami újdonságot.... de a lényeg, hogy jól mulattatok együtt! Várjuk a képeket!!!

Mó,
Nagyon Boldog Szülinapot így utólag Grétinek és Gergőnek, és persze mielőbbi gyógyulást!

Móni

Kép
lpemoni
 
 


Sziasztok!

Nyulasz!
Mi tegnapelőtt vastag kabát, harisnya, naci, cipőben és vastag takaróban sétáltunk. Tegnap apával voltak és vékonyabb kabátot kaptak, mert itt 20 fok! volt. Abba azért erősnek gondolta a télikabátot.
Peg perego lapra csukható, ezért is stabilabb kinyitva. Nekem swiftem van és pont befér a csomagtartóba.

Timi!
Enyémeknek is iyen volt a kakijuk, lehet ugyanaz a baci? De étvágyuk volt. Na majd a tenyésztésen kiderül. Jobbulást Hangának!

Mó!
Utólag is Nagyon Boldog Születésnapot a srácoknak!

Törpi!
Gyönyörűek a csajok! Én is úgy várom, hogy így fürödjenek!
Éjszakákhoz gratula!

Enyém babák jobban vannak, Málna már teljesen, de már Matyi is. Na ez értelmes volt.

Úgy vettem észre csökkent az alvásigényük. Ma 3/4 6-kor keltek ennki, aztán visszatettem őket, kb. 20 percig elvoltak -szerintem nem aludtak- de most fél 7 óta teljesen ébren. Este viszont nem bírják, megy a hiszti, mert hullák. Persze napközben csak fél órákat alszanak...

KépKép
zsófikukac
 
 


Látom mindenkinél tavasz van! Mi is egész nap kint voltunk, de így is rossz volt bejönni!
Kép Alexa az ördögi motoros

Hanga sajnos végigaludta, úgyhogy róla nincs motoros kép.

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Sziasztok!

Nagyon csendesek voltatok a hétvégén, biztos mindenki odakint élvezte a jó időt :-)

Képzeljétek, nálunk éjszaka csoda történt: este 8-tól reggel 1/2 6-ig egy nyekkenés nélkül aludt mind a két gyerek. Hajnali fél 4-kor, mikor felébredtem, átmentem őket megnézni, hogy tuti minden rendben van, mert nem akartam elhinni.... és fél 6 után is még visszaaludtunk: Fanni apával, Matykó meg velem durmizott még kb. 7-ig... Lehet, hogy az első nagykádas közös fürcsi tette :-)
Persze nem kergetek hiú ábrándokat és tisztában vagyok vele, hogy ez egy kivételes éjszaka volt, de most már legalább tudom, hogy ilyet is tudnak!

Timi,
nagyon helyesek vagytok, a kiscsaj motorra termett, ez már most látszik :lol:

Móni

Kép
lpemoni
 
 


Timi,
nagyon jó a kép!
És milyen édes ebben a kapucnis pulcsiban! :wink:

t-pk
 
 


sziasztok

Nem olvastam még vissza, csak a fotókat nézegettem, de muszály mindenkinek gratulálnom a szebbnél szebb babákhoz

Nálunk semmi különös nincs, a lányok most nagyon rendesek, már volt hogy 8 órát is aludtam egyben
Vettünk végre játszószőnyeget, 1-et próbának, és ugy tűnik tetszik nekik, még majd kellene 1 hinta csak még nem döntöttünk melyik lenne a legjobb
Van valakinek Adamo hintája, az jó választás lenne szerintetek?

Ja és rablók rablója a Brendon az a szülő és pénztárcabarát áruházlánc :twisted:
vettünk Lorkának párnát, hogy meg legyen emelve a feje és ne jöjjön neki viissza a cucc és nem volt időm a neten böngészni hogy hol lehet olcsót vagy használtat kapni
hát kisebb szélütéssel ért fel az ára :shock:
Viszont nem tudom miért, de azonnal elalszik rajta ahogy rátesszük

Móni
KépKép
reunion
 
 


Timi!
Vagány a kiscsaj!

És mindenkinek gratula a jó kis alvásokhoz!!! Nagy ajándék! :-)
vovanda
 
 


Sziasztok!

Timi,de édes a kiscsaj a motoron :D Kicsit megszeppent :lol:

Lpemóni,nahát,akkor csak tudnak aludni...azért ez jó jel :wink: Hátha rendszeresítik.Szóval ti is nagykádban nyomjátok :D

Reunion,na,éljenek az átaludt éjszakák.Zsófinak van adamo hintája,nagyon szeretik.Altatós párnát vettetek? :shock: Az minden pénzt megér :lol:

Mi koppkoppkopp jobban,Balázs már teljesen,Noémi még köhög,de orrot már csak napi 5-6 alkalommal kell szívni,szóval haladunk.Én is jól,szedem még az antibiót,köhögök,de ennyi.
Vendég
 


Ja,és köszi a babakocsis,kimenő ruhás válaszokat mindenkinek!
Vendég
 


Reunion!
Ügyesek a babék az átaludt éjszakákkal!!! :lol: nekünk adamo van, imádják. Bár most már kevesebbet vannak benne, de míg kisebbek voltak szinte egész nap foglalt volt. És nagyon jót tesz az egyensúlyérzéküknek és az agy fejlődésének, mert minden irányban és le-fel is hintázik.

Nyulasz!
Örülök, hogy jobban vagytok! Még mindig napi 5-6-szor szívtok! Te jó ég, mikor enyémek betegek voltak ez volt a napi maximum. Na de a lényeg, hogy végre túlvagytok rajta!
Kimenő ruha: mi tegnap már vékony kabátban és sapiban voltunk + vékony takaró, de itt 21 fok volt. Még így is lehet sok volt a ruha.

Móni!
Nagyon ügyik az éjszakával, csak így tovább.

Nálunk a Málna ébredt meg 3 után és 4 volt mire visszaaludt. Közben volt tea, fogbekenés, majd tápszer lett a vége. Még sose volt ilyen, biztos a foga.

KépKép
zsófikukac
 
 


http://www.youtube.com/watch?v=dzuQAFXNmdo

http://www.youtube.com/watch?v=xVRvfJhjJOc

Felvágós picsa vagyok, tudom... :oops: Este majd próbálok visszaolvasni is...
vovanda
 
 


Ma hasaltattam őket a babakocsiban.Noéminek tetszett,Balázsból nem bírtam vigyort kicsalni.

Kép
Kép
Kép


ezt meg csak úgy:
Kép

Vanda,nagyon ügyesek a skacok :D

Zsófi,mi meg kivételesen 5-ig aludtunk.Már február eleje óta nem volt ilyen,vagy az orruk dugult be,azért keltünk,vagy csak simán éhesek voltak,azért.Én már nem szórakozom,ha Noémi ébred rögtön csinálom a kaját.Balázsnak max vizet adok,bár ő nagyon ritkán kel.Mára jobb éjszakát! :wink:
Vendég
 


Írtam délelőtt. Hosszút. Megint ki... velem ez a szemét babanet :evil: :evil: :evil: :evil: :evil:

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Vanda, ezzel én is felvágnék!!!!! :D

Nyuszi, még mindig elhalok Noémitől! Gyönyörű ez a nő! :roll: Na de Balázs grimaszától is meg lehet pukkadni. Édesek, ahogy Balázs macerálja a kiscsajt :lol: :lol: Hasalni nekem is imádtak még tavaly nyáron. Akkor annyi új dolgot láthatnak! Élvezik nagyon, mi?

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Ezt én még nem is hallottam? - hason a babakocsiban?
ez a ti találmányotok vagy ez egy bevált utazási mód, csak én vagyok első két gyerekes anyuka? :oops: :roll:

t-pk
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?