Új privát üzeneted érkezett!

Lpemoni: nem semmi történet a tiéd sem! Egy a lényeg, a két gyönyörű gyerek és más nem számít. Bár nekem is más elképzelésem volt a szülésről és az első nagy találkozásról és bevallom, nekem még fájó pont az, hogy nem úgy történt.
Milyen üléseket vettetek?


Reunion: nekem is hasmarsos a párom, ha Pestre kell menni és még szédül is, meg veri a víz rendesen. És persze, akkor nekem nem lehet bajom, mert támogatni kell az erősebbik nemet! :wink: :lol:

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Hát csak pár oldalt tudtam egyenlőre visszaolvasni, de látom nem csak én küzdök evés és alvás gondokkal:

éjszaka 3-4szer kelnek a lányok, nappal nem alszanak fél óránál többet, igaz ezt3szor, de persze mindegyik más időpontban.

Jázmin nem hajlandó enni - hozzátápi-, csak szopizni, de van amikor azért is könyörögni kell, arról nem is beszélve, hogy keveseket szopik...

Igazatok van, annál rosszabb nincs, mikor nem eszik a gyerek. Inkább ne aludjon és fárasszon le, de egyen sokat.

t-pk
 
 


T-pk!
Egyszerre alvásra igazából onnantól lehet számítani, amikor már csak kétszer alszanak naponta. Amíg többször aludtak, nálunk is káosz volt, ritka madár volt, hogy egyszerre aludtak. :D
vovanda
 
 

 
 

Én abban reménykedem, hogy ha már esznek szilárdat rendesen, akkor talán lesz valami rendszerünk, mert most máskor esznek, alszanak... :?

t-pk
 
 


Hú,csak nagyon kutyafuttában,lehet be sem tudom fejezni...

Timi,enyémek is szeretik a nyüzsgést,van mit nézni :lol:

T-pk,köszönöm,már ma elhozta apa,de nekem az amit te vettél,nem fért volna el,ott ahova rakjuk.Mienk 90-es egy elem,így pont jó.Még nem raktuk össze,gyorsan elszaladtam habtapiért,aztán este talán meglesz.Ja,és tök jó habtapi,60x60-es kb,és nincs benne semmi,amit kiszedhetnének.

Sajnálom a rosz evést.Mennyi a súlyuk?Van külömbség?Bár gondolom.
Alvás nálunk is sokáig káosz volt,most figyelek arra,hogy kb 2.5 max 3 órát legyenek ébren,és így jó hosszút alszanak.Délelött kb 1.5 órát,délután szintén,és fürdés elött még egy félórát.Persze ezek változók,van hogy csak 1 óra,de van,hogy több mint kettő.

Lpemóni,hát szerintem itt köztünk keveseknek adatott meg,hogy úgy szüljön,ahogy azt megálmodta.Nekem is toxémia miatt lett csaszi,mondjuk 37+1 voltam akkor,5 nap múlva tervezett csaszi lett volna.De ez az intenzív nem hangzik jól :(
Tényleg,milyen ülést vettél a "nagy" gyerekeidnek?

Törpi,köszönöm a segítséged mégegyszer,már alig várom,hogy a karám álljon. :D

Rana,verdát megvettétek?

Voltunk gastrón tegnap,vizsgálat nem volt :evil: ,hanem beszámolót tartottam az eddigi 7 hónap evészetéről.A nő arra jutott,hogy talán tejallergia :roll: szerinte próbáljuk meg gyógytápszerrel,és 26-án menjünk vissza.Nekem nem volt túl meggyőző,dokink jön ki valamikor,vele is átbeszélem még ezt.Ja,meg vasat ne adjunk,mert jó a vasa,12 körüli,és ha adom neki,akkor nem kapunk valós képet a vasról :shock: Dehát november óta kapják,ha így alsó határon van,akkor ha abbahagyom?És immunológiára kell majd mennünk,mert a vv szerint nem túl fényes az immun mittomén micsodájuk.Bár szerinte lehet,hogy a kezdődő vírusfertőzés miatt ilyen,mert a vv-kor már köhögtek,és folyt az orruk.

Lányok,ha főztem nekik répát,nincs benne más,hűtőben meddig tartható el?1-2 nap?Vagy akár 3? :oops: Ma nem kapnak főzeléket,és gondoltam ha még jó,akkor elrakom holnapra.Bár lehet inkább csinálok frisset.

Noémi reggel megevett 110 tápot.Hurrá.Aztán beleimádkoztam kb 70-80 gramm gyümit,reszeltem almát,és beleturmixoltam egy banánt.Majd ebédkor elkezd enni,de csak szenved,mert nem kap az orrán levegőt,így 3 kortyonként abbahagyja a tápot,és a száján vesz levegőt.Na,gondoltam inkább elöbb orrszívás.Utána nem tudtuk megnyugtatni,egy órán keresztül sírt.Enni sem volt hajlandó,csináltam sinlacot,azt se,friss tápot,azt se.Csak sírt.A sírástól mindig ömlött a takony,így orrszívás,amitől még jobban sírt.Ez egy ördögi kör.Közben szerintem éhes is lehetett,de nem bírt megnyugodni.Felöltöztettem,még a kertbe is kimentem vele,a kutyának dumált,de újból sírni kezdett amikor bejöttünk.Most alszik,ja,kapott egy germicid kúpot,mert szerintem valami fájhat neki,gondolom attól megnyugodott kicsit.Kiváncsi vagyok meddig húzza.


bocsi,mennem kell...
Vendég
 


Nyuszi!
Ha sírástól dől a taknya, elég letörölni (hátha hamarabb megnyugszik). Enyémek már pucolnak, ha meglátják az orrszívót...
Tejallergia nem igazán jár étvágytalansággal. Más erre utaló tünet nincs? (ekcéma, hasmenés)
Vas mellé adsz folsavat? Hirtelen ennyi.
vovanda
 
 


Sziasztok,

ezt az ülést vettük:

http://babaholmiolcson.hu/termek.php?ID=426

Fanninak narancssárgát, Matykónak szürkét. Nagyon tuti és 5 fokozatban dönthető az ülés. Teljesen megegyezik 4 márkájú ülés, mint pl. többek között Pierre Cardin is, csak ott a márkanevet kell megfizetni.
Ja, és mi 19 e / db áron hoztuk el.

Nyulasz,
szegény Noémi, igazán véget érhetne már a kálváriátok!
Jobbulást!!!!!

Móni

Kép
lpemoni
 
 


lpemoni: mi is ilyenben gondolkodunk, árban is! Szerintem tök jó! Hogyhogy 19-ért adták? Van ikres kedvezmény?

Nyulasz: jobbulást!

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Móni, jó kis ülések! Ciki, már tényleg ég a képemről a bőr, de mi máig mindig nem jutottunk ki Ausztriába, mert mindig valami közbejött, így még mindig a hordozókban nyomorognak a csajok, ha autókázunk. De talán most hétfőn :roll:
Nem semmi, amin Neked is át kellett menned a két csöppségért, de igaza van Timinek, a végeredmény a lényeg. És az tökéletes!

Nyuszi, ez tényleg ördögi kör :( Kicsi lány, úgy várom már, hogy végre arról számolj be, hogy jobban van már, és zabál, mint a gép. Én rosszevő Mírám elég jól belehúzott mostanában, pedig régen a kínok kínját álltam ki én is vele. Hasonló jókat Nektek is! Talán javul a helyzet e téren is. Használjátok egészséggel a karámot, remélem Nektek is bejön annyira, mint nekünk.
Kaját, amit frissen csinálok, max másnap adom nekik még, bár nincs benne semmi romlandó, lehet, hogy harmadnap sem lenne bajuk tőle.

Vanda, nem tudom, minek köszönhető, a délelőtti nagy sétának a városban, vagy a homeopátiás bogyónak, amire váltottam, avagy a DM-es tápnak, de ma este Emma bevert lefekvéskor 250-et, és 9-kor már mélyen durmolt a kezemben. Csak az éjszakánk is ilyen legyen!

T-pk, jó hallani rólatok, bár jobb lett volna jobbakat. Sajna az alvással mi is így voltunk, napi 3-4-szer fél óra. Mire az egyiket végre elaltattam, a másik már kelt is. Sok időm nem volt semmi másra, de velük legalább ilyenkor külön tudtam foglalkozni. A jót kellett látnom benne, mert én is majd' bele zajdultam ebbe. Aztán jött a hozzátáplálás, és a két alvás, ahogy Vanda írta, és azóta szép az élet. Lassan, nagyon lassan lendültünk bele mi is a szilárd kaják evésésbe (ahogy most a darabos bevezetése is nyögvenyelősen megy), de azóta van napirendünk. Az alvás meg csak a szabad levegőn megy. Car ügy :? De szerintem innentől lesz már könnyebb a lányokkal, csakhogy biztassalak. Nekem legalábbis a 6 hó után volt a vízválasztó. Képeket dobsz a csajokról?

Lányok, annyira jó, hogy ma szép idő volt!!!! A csajok is élvezték, csatangoltunk a városban, ilyenkor az sem számít nekik, hogy elcsúszik az alvásidejük. A kaja-időpontokat betartva tök jól elvannak, ha van látnivaló. Voltunk ortopédusnál is, sajnos Mírának a bokájával gond van, ugyebár a korai felállás, így most a lakásban cipőznünk kell, kertben meg mezitlábaznunk. Fél év múlva kontroll, remélem renbejön a lába, és nem lesz rosszabb.

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Pár kép a lányokról:

Kép

Kép

Kép

Kép

t-pk
 
 


Sziasztok!

Törpi,én már most imádom ezt a karámot :D Apa kennelnek hívja :lol:
Lábacskát sajnálom :( Speckó cipő kell,vagy sima?Azért én most még nem vinném ki őket a kertbe mezitláb :lol:
Kajálás,ez igen :shock: :D És milyen volt így az éjszaka?

Vanda,ekcéma ugyebár volt,ez miatt lett vv.Hasmenés nincs,sőt,majdhogynem bogyós...olyan gyurma állagú.Folsavat nem kaptak a vas mellé...adjak?
Ja,tegnap olvastam ám a dísztárcsás írásod...hát tényleg szakadna le a keze :twisted:

Lpemóni,szupi ülés :D a narancsnak király színe van.Nekünk olyan van,ami 15 kilótl,azt kaptuk,hát érdekes lesz hordozóban kihúzni :shock: persze sógornőmék így használták,így apa szerint felesleges beruházni köztes ülésre :roll:

T-pk,milyen kis husisok :D Nagyon édesbogarak :D

na,és akkor így babakocsizunk,meg egy kép a karámról

Kép
Kép
Vendég
 


Móni, most olvasom a történetedet, sajnálom. :cry: De amit már mindenki elmondott: a lényeg az a két kis manó ott veled!! ;)

[quote="timi76"] írta:timi76Bár nekem is más elképzelésem volt a szülésről és az első nagy találkozásról és bevallom, nekem még fájó pont az, hogy nem úgy történt.


Timi! Ezzel én is pont így vagyok!!!!! :(

Kata, engem érdekel a karám, beszélnél az illetővel? Te milyet / hányat rendeltél? És ajtóval kérted? Nem értem, hogy a 23 ezer az most mire vonatkozik... :roll:

Nyulasz, miért, amit Kata linkelt, az nagy (tanácsokat szívesen fogadok, tudod! ;) )?? (Nekünk sincs sok helyünk, tudod) Te hol vetted a tiéteket?? Jaj és a habtapid is CSODÁÁÁÁÁÁLATOOOOOOOOS!! (Te mindig olyan jó cuccokat szerzel be) Hol vetted és mennyiért?? (Nekem nem tudnál szerezni, én is most kínlódok a habtapikkal, már vettem a Teszveszen két csomaggal, de elbénáztam, mert azok csak 17 cm-esek, és kigurul az állatok szeme... :( ) Verda megvan, csak még helye nincs, míg a másik még itt dekkol... :?

Na alul eltűnt a többi hsz :shock: úgyhogy folyt köv. Amúgy is mennem kell, mert odaégettem a tésztát. :oops:

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Nyuszi, nagggyon jó az a habtapi. Tényleg jó szemed van a dolgokhoz! De asszem én már nem ruházok be ilyenre, nem adok két hetet, és Míra menni fog egyedül. Kennel? Nem rossz? És a kutyátok akkor miben van? :lol: :lol: :lol:
Cipő egyenlőre csak normál, keményített sarkú, betét csak akkor kell bele, ha nem javul a szitu és már stabilan megy. Most, hogy még csak tanulja a járást, azt mondta a doki néni, ne rakjunk bele.
Aztán mehetek cipőt venni, mert kaptam egy csomó Siesta-s cipőt, de a 16 és a 20 között, ami épp most kéne, épp nincs méretünk :?
Most mezítláb? Odakinn? Érdekes gondolat :lol: :lol: :lol: :lol:
És átaludtuk az éjszakát!!!!!!!!!!!!!!!!! Fél7-kor ébredtek a manók, fél órát még dumáltak egymással, majd kérték a reggelit. Isten tartsa meg jó szokásukat :oops:
Noémi gyönyörű!!!! Kisebben is nagyon szép volt, de ez a nő egyre szebb!!!!! :roll: Miért nincs fiam? Tuti rástartoltatnám :lol:
15kilótól ülés? :shock: Hát az érdekes lesz valóban, addig kihúzni a hordozóban :wink:
Cipőket kedden postázom :oops:

T-pk, tüneményes két csaj. De nálatok is totál különbözőek! Melyikőjük melyik? Ki a nagyszemű? :D :P Ki kire hasonlít?
Köztünk asszem Te voltál az egyetlen, aki úgy szült ahogy azt elképzelte. Vagy rosszul emlékszem? Akkor bocs. De Neked spontán volt, nem? 38. betöltött héttel.

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


T-pk: nagyon gyönyörűek a lányok!

Nyulasz: de irigykedem a kennelre! Tényleg tök jó, de nálunk nincs hely, ahol el tudnánk keríteni, úgyhogy marad a járóka. Pedig meginogtam a kép láttán. Azok az overálok tök jók, pont ilyenünk van-színben is-csak 56-os méretben, és 2 hónapos korukra kinőtték.

Törpi: hurrá átaludt éjszaka! Nálunk Alexa műsorozott hajnalban, aztán már nem is aludt vissza, pedig még 1 órát tudtam volna szunyálni. Átvittem magunkhoz, ott nem sírt, de megállás nélkül panaszkodott, persze akkora hangerővel, hogy a dobhártyám majd beszakadt. Olyan erős hangja van, hogy hihetetlen.

Nálunk most az az újdonság 3 napja, hogy nyúlnak a csörgőért, megfogják és rázzák, na meg tömik a szájukba. Olyan édesek! Meg dumálnak egymással és persze, ha elérhető közelségben vannak egymáshoz, akkor az egyik alszik, a másik megfogja a könyökénél és szabályosan addíg rázza, míg fel nem ébred.
:D

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Na itt vagyok. Közben keltek a lányok is, úgyhogy szopi is volt. :)

Látom már Nyulasz, hogy kitől van a karám... Áááááá szóval ti bótoltok itt titokban??? :lol: :wink: Esetleg ha nektek már nem kell, jöhet hozzánk a karám (nekünk nem sürgős. Gondolom az akkortól kell, amikortól másznak, ugye???)???? :roll: :wink: :wink: :wink:

Törpi, Mira lábacskáját sajnálom. De lehet hogy ez a cipő is csak olyan megelőzésféle, mint a terpeszbetétes nadrág szokott lenni....

Kata, nagyon tündériek!!! (Remélem a rugikat rakod nekem el!!! ;) )

Timi, nálunk Aletta startol rá Ajsira. Rágördül, és lerángatja róla a ruhát. :shock: :lol: Itt a dokumentáció:

Kép Kép Kép Kép Kép

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Ja, Nyulasz, apropó jó cuccok: Képzeld hogy jártam azzal a rohadt játszószőnyeggel! :twisted: :twisted: :twisted: Ugye megrendeltem novemberben. Február elejéig se kép se hang, aztán sikerült elérnek egy nőt a megadott tel.számon, aki közölte, hogy meghalt a tulaj, ezért akadozott a bót, de mostmár minden rendben, február végéig megkapom a j.szőnyeget! (Ezt már meséltem). No teltek múltak a napok, ahogy a mesékben mondják, de játszószőnyeg (vagy egy telefon, vagy egy email) sehol. Na hívom most megint a nőt, sokadjára fel is veszi, és azt mondja, pont az a j.szőnyeg nem jött, de jött az összes többi, rendeljem meg a honlapjukon (se egy bocs vagy vmi, én meg mondom lassan egyévesek a gyerekeim, akkor már nem kell játszószőnyeg. De nem vette a lapot, még neki állt feljebb, hogy dehát nem lehet garantálni, hogy megérkezik. Nem zavarta, hogy megígérte). Jó, megyek fel a honlapra, erre azt írja ki, hogy feltöltés alatt, látogasson vissza később. Kép Na de pont tegnap láttam egy hasonló játszószőnyit (nem ugyanazt, amit kinéztem) a Teszveszen. Lehet akkor megveszem ott, ezeknek meg tojok a fejére (ahogy ők is az enéymre. Pedig mást is rendeltem tőlük, lámpát meg ilyesmit).
Bocs ha offoltam itt nektek. :oops:

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Rana: te nagyon türelmes ember lehetsz! Nagyon aranyosak!

Az előbb elalvás előtt a lányaim ismerkedtek egymással. Főleg Hanga Alexa szemével , szájával, meg a mi benne van. Ez nem is lett volna baj, de megtalálta az orrát is! Na, azt nagyon nem szerette, úgyhogy megmagyarázta neki, hogy nem kéne, ami valahogy így hangzott: "áááááááá eögüeoagüe" Én meg nagyon röhögtem volna, de akkor abbahagyják, úgyhogy csendben pukkadoztam. :lol:

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Köszönjük a habtapi dícséreteket :lol:

Régiójátékból van a habtapi,4 darabos,és 4.800 körül volt.És tök jó vastag.Néztem,debrecenben is van boltjuk.

Hely az nálunk se nagyon van,most a szárítótól nem látni a tv-t a kanapéról :evil:

Rana,micsoda letámadás :lol: Édesek :D Hát ez a játszószőnyeg érdekes :shock: Írok privit.

Timi,mi is annyit nevetünk a dumáláson :lol: ájdájdájdá megy most. :lol:

Törpi,még lehet fiad :lol: És köszi a postázást :D
Vendég
 


Timi, ez annyira jó! Én is imádtam, mikor először észrevették egymást úgy igazán komolyan. Ugyanez volt, nyúka egymás szemébe, szájába, egymás cumijának elorozása... Na de hogy könyökénél fogva felrázza :shock: :lol: :lol: Hát ezt egyszer vedd fel videóra :lol: Én sem merek ilyenkor hangosan felnyihogni, mert akkor tuti abbahagyják és vége az élménynek.
Jó a tüdeje Alexának? :D Sose bánd :lol: Remélem holnap mindketten átaludt éjszakáról tudunk beszámolni. Bár én csak álmodozom erről, igazából sosem már nem hiszek benne :?

Rana, szó sincs bizniszről, csak szegény Nyuszira rátukmáltam a nagymamám által horgolt meleg cipőcskéket, aminek a fűzőit imádták babrálni a lányok, melegnek meleg volt, viszont nem fülledt bele a lábuk, mint a műszálas zoknikba. Ja, és nem utolsó sorban nem tudták levenni.
Míra cipő ügye azért van, mert 20 fokos a bokája. Ez normál esetben, mikor járni tanulnak 5, max 10 fok elbillenést jelent. Az övé ennél kicsit több, ezért kell a magasszárú, keménysarkú cipellő, hogy tartsa. És még nyáron sem vehet szandit a lakásban. Szegény totál be fog fülledni :?
Ja, én 10 hétig vártam a lányok kiságyára. Végül a lányok előbb megérkeztek. De tuti rájuk borítom az asztalt én, ha nem épp kórházi félpanzión vagyok. Apa meg hihetetlen türelmes ember. (Csak ezért visel el engem.) De akkor Te sem vagy egy idegbeteg típus, ha még él az a nő :wink:

Nyuszi, a TV-t ugyis csak háttérnek használod, nem? Minek azt nézni :lol: Idő úgysincsen rá. :roll: Mondasz valamit, ezzel a fiú témával. Remélem nem lesznek Noncsinak a fiatalabb fiúk az ellenére :wink:

Szorítsatok, hogy ma éjszaka is aludhassak :? :oops: :roll:

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Azta, mennyi gyönyörű fotó. Ilyenre érdemes ideérni. :D

Nyuszi!
Folsav segíti a vas felszívódását, szóval adjál nekik. Sima folsav tablettából 1/4 jár naponta, ha porrá töröd, tápba-akármibe bele lehet kutyulni.

Rana!
Bótos néni: :twisted:

Törpi!
Gratula az átszinyált éjszakához, hátha így is marad!
vovanda
 
 


Hát lányok, én meg a türelem! :lol: :lol: :lol: Elmondom Apának, hagy fogja a hasát a nevetéstől! :lol:

Timi, boldog hófordulót!
Kritikus pillanatokban mi is csak titokban leselkedünk / kamerázunk, persze tuti akkor kiszúrnak minket, és vége a mókának, mert kezdődik a nyúlkálás, hogy vegyük ki őket... :lol:

Törpi, hátha hamar rendeződik a kis bokája... Inkább a cipő, mint maradandó deformáció, gondolom. :roll:
Ja az a cipőcske, igen, arra emléxem, hogy tárgyaltátok.

Nyulasz, privit nem látom. De lehet hogy most küldöd majd. Habtapi nem volt akkor két fillér... :shock: Bár ha m2-t számolunk, lehet hogy te még mindig olcsóbban jöttél ki, mint én... :roll:
Régiónak néztem a honlapját még régebben, akkor habtapit nem találtam. De akkor majd telefonon megkérdezem, ne menjünk hiába.

Na megyek, mert megy a dünnyögés. (Verekedés? :shock: )

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Sziasztok!

Jó sokat írtatok ma :-)

Nyulasz,
nagyon klassz az a karám, irigykedem ám, de sajna nálunk sehogy sem fér el. (épp most kezdünk bele egy másik ház bővítésébe, hogy mindenkinek legyen külön szobája) Nagyon szépek a gyerkőcök!
Jobban van már Noémi?

Timi,
bennem már is halványult a szülés kellemetlen emléke, amikor meg a gyerekeimre nézek, akkor tényleg mindent elfelejtek! Szerintem azért kaptuk olcsóbban az ülést, mert nem kértünk ÁFA-s számlát, így mindent (fülhőmérőt is vettünk) egy ezressel olcsóbban számoltak...Ma egyébként ki is próbáltuk az üléseket, könnyű beszerelni a kocsiba és Matyi fiú nagyon jót aludt benne, úgy ébresztettük :-) Nagyon klassz dolog, amikor felfedezik egymást a gyerekek, persze rendesen tudják tépni egymás haját is, de amikor pl. megfogják egymás kezét és egymásra nevetnek, összeszorul az ember szíve!

Törpi,
hajrá átaludt éjszaka!!! Képzeld, mi most éjjel először teljesen egyedül hagytuk a szobában a skacokat, a másik szobában aludtunk és Fanni összesen egyszer ébredt fel, Matykó meg kétszer... én már ezt is elég nagy eredménynek tartom, jó lenne, ha legalább ez állandósulna nálunk is! Szerintem szorítsunk egymásnak jó erősen, hátha bejön :-)

Rana, P-tk,
nagyon szépek a csajok!!!

Zsófi,
jól vagytok??

Móni

Kép
lpemoni
 
 


Rana:
én 8 elemest rendeltem, ami ajtóval van (7+1) és ez került 23+2000 forintba szállítással együtt. De van neki kisebb is, illetve amekkora kell, nézd meg a linket amit betettem és ha rámész az eladó további áruira, akkor ott meglátod, hogy még milyen van neki. Aztán majd beszélünk vele.
Rugik: mi kell? :wink:

Ki-ki: a nagyszemű Jázmin és a másik Flóra. Nem tudom, ki kire hasonlít, mindenki mást mond, de általában Jázmint hasonlítják rám, de már Flórára is sokan mondták..szóval nem tom.

És igen, én tulajdonképpen úgy szültem ahogy akartam: a betöltött 38 hét után, igaz burokrepesztéssel indították meg őket, de én ennek tulajdonképpen örültem, mert ha itthon indult volna meg a szülés, akkor rohanhatunk volna Pestre a kórházba, ami tőlünk 100 km-re van.

Habtapi: tényleg nagyon jó. Én osb lapot akarok levágatni méretre, azt pici lábakra rakni, hogy kb. 5 cm-re legyen a talajtol, arra 2 cm szivacs és ezt bevonatom viaszosvászonnal.

t-pk
 
 


T-pk!
Ez lesz ám a bonyolult játszószőnyeg, még olvasva sem tutdtam követni! :lol:
Gyönyörűek a lányok!
Irígy a szülésed miatt! Én is így képzeltem.

Móni!
Köszi jól vagyunk! :lol: Meggyógyultak a manók.
Szülés. Május 22-én egész éjjel hánytam (azóta se tudni mitől) reggel bementünk a kórházba, egy ujjnyira nyitva voltam. Kaptam szteroidot és visszatartó infúziót. Egy hétig elvoltam, bár görcsölgettem. Pénteken (29-én) elment a nyákdugom. Azonnal visszatartó infúzió, ami vasárnap reggelig bent volt, de akkor már fél órás fájásaim voltak és muszáj volt levenniük az infúzióról, egyrészt nem hatott és terhelte a szívem. 7-kor ügyeletváltás előtt 2 ujjnyira voltam már nyitva, majd jöttek az 5 perces fájások, amit a nővérek nem annyira hittek, aztán mikor fél 10 előtt bejött a nővér és meglátta, hogy a férjembe kapaszkodva fájok, rohant az ügyeletesért (dokimnak akkor már szóltak), méhszájam már teljesen nyitva volt, Málna feje és mellette keze már érezhető volt. Rohantak a másik ügyeletes dokiért és úgy futottunk be a műtőbe, hogy nem tudtam visszaszólni a férjemnek, hogy szülök. 5 perc múlva aludtam és 9.43-kor és 45-kor megszülettek. Ja mielőtt elaludtam még annyit hallottam, hogy kiabálnak, hogy szóltatok a PIC-nek? Olyan volt, mint a vészhelyzetben... :roll: Másnap mehettem fel először a babákhoz, akkor még a férjem tolt fel, aztán ahogy bírtam egyedül, 2 óránként mentem és mondogattam, hogy minden rendben lesz és legyenek erőssek, hogy túléljük. Okosak és szót fogadtak! :lol: Ha érdekel leírom egyszer a bent töltött 3 hónapunkat is, bár nem biztos, hogy felemelő olvasmány...
Nem semmi, ami Veled történt, kirázotta hideg mikor olvastam! Örülök, hogy a végén minden jól alakult!

Nyulasz!
Hogy vagytok? Remélem jobban! Te nem takarod be őket az overál felett? Én be szoktam, lehet nem kéne?
Karám és habtapi szupi!
Szerintem c vitamint is adj nekik (cebion csepp) az is segíti a vas felszívódását!

Rana!
Én is így jártam a hülye hbtapival. Tesz-veszen vettem, szar az egész, több féle, nem illik össze. Azóta meg láttam tescoban 8 db csak 2800. Szóval alig volt olcsóbb amit én vettem.
Lányok nagyon édesek!

KépKép
zsófikukac
 
 


Zsófi,
még olvasni is szörnyű volt a történeteteket! De Hála Istennek, hogy ilyen nagyon-nagyon ügyesek voltatok mind a hárman és ma már boldog családként élhettek! Szívesen venném, ha majd egyszer elmesélnéd azt a 3 hónapot!
Ja, és általában én betakarom őket az overall felett, sőt, nekünk még lábzsák is fent van... alig várom már a jó időt, állítólag hét vége felé már 15 fok is lesz! Hurrá!

Móni

Kép
lpemoni
 
 


Zsófi!
Picit ismerős, csak ugye nekem nem ennyire lettek korák... Meg én megúsztam spinállal a csaszit. Alapból röhögtem, amikor mondta a doki, hogy megpróbálják leállítani, éreztem, hogy nem fog menni.
PIC: bazi nehéz időszak volt, pedig mi csak 18 napot voltunk bent...
vovanda
 
 


Zsófi, megint megríkattál :cry: De szeretem a happy end-eket!
Az overáll fölé termó takaróba csavarva alszanak a csajok, plusz rájuk terítve még egy takaró :oops: Enyhén dunszt, mi? :oops:

Lpemoni, nagyon jól szorítottál akkor nekem, mert újra egy átaludt éjszakát tudhatunk magunk mögött mi. Félve kérdezem, Ti éjszakátok hogy alakult? Előzőhöz mindenesetre gratula!!!!
Mi az első naptól külön szobában altatjuk a lányokat. De ha sírnak, bemegyek hozzájuk, meglátnak, emelik a kezüket, és addig hangoskodnak, míg ki nem veszem őket. Amit meg muszáj, hogy a másik nem keljen. Elszúrtam, de hát ez már így van nálunk :shock: :lol:

Vanda, köszi, én is nagyon bízom a folytatásban :wink:

T-pk, hát ez tényleg egy roppant átgondolt játszószőnyeg :wink:

Megyek, megnézem mi folyik kinn, mert csak hallom, hogy beszélgetnek. Ezt látni is kell!!!! Megzabálom őket! :lol: :lol: :lol:

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Zsófi: engem a hideg rázott és bevallom őszintén, könnyes lett a szemem. És nagyon jó látni (hát még nektek!), hogy ilyen szép és egészséges babák lettek. Tényleg erősek és ügyesek! :wink:

Törpi: gratulá az éjszakához! Csak így tovább! :wink:

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Sziasztok!

Hát még nincsenek teljesen jól,bár kedvük az már szuper,csak nagyon köhögnek,és hát az orrfolyás :twisted:

Én viszont 2 napja lázas vagyok.Nem megy le 38 alá se rubofennel,se algopirinnel,se kalmopirinnel.Lemegy 38-ig,majd vissza 38.9-re.

Tpk,hű,ez tényleg nem semmi játszószőnyeg :D

Amikor kinn voltunk 13 fok volt,csak akkor takartam őket,amikor elaludtak.Kevés?Anyós meg azt mondogatja mindig,hogy túl sok jó időben a takaró :roll:

Habtapi tényleg nem látható a régió honlapján,és nem is ott tartják mint a többit,hanem lehet kapni kondigép alá egyszínű ugyanilyen feketét,és az mellé volt kitéve.Viszont a gép alá való az tapadósabb,olyan gumiszerű a teteje,gondolom,hogy ne csússzon rajta semmi.Ez viszont jobb,Balázs két kézzel húzza magát előrébb.Ez a kúszás? :roll:

Mennyi cebiont adjak?

Ezek a pic-es időszakok nagyon nehezek lehettek :(
Vendég
 


Zsófi, engem is érdekel a történet folytatása. Bevallom, amikor anno olvastam a történetedet, nem gondoltam, hogy ilyen komoly volt a helyzet (akkor még az ilyesmikről nem volt infom). AZóta rengeteg (általában sajnos szomorú végű) történettel találkoztam, ezért most különösen jó tudni, hogy rendben vannak a babáid!!!!! Erős voltál te is és ők is!!!!!

T-kata, kicsit bonyolult a játszószőnyeg... :lol: Néztem a Picasádat, de ott csak a régi cuccok vannak fent. Mostanában nem nőttetek ki vmi szépet? :wink:

Nyulasz, na majd akkor megkeresem azt a bujkáló habtapit! ;)


Szerintem túlságosan bebugyoláljátok a babákat!!! :shock: Mi -10 fokban (menni kellett csírőszűrésre) így voltunk kint: meleg sapi, a homlokukba húzva (mert az fontos), rugi fölé meleg plüssrugi és annak a kabátkája, sálnak pelenka a nyakukhoz, és így a két darab gyerek bele a (nagyon meleg) bundazsákba, ami az orrukig felhúzva. Erre már sztem se lábzsák, se takaró nem kell.... :roll: Pedig én is öltöztetem őket rendesen....

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Rana,arra figyelj csak,hogy a szájuk és orruk szabadon legyen,mert ha van elötte valami,és kilélegzik a meleg levegőt,ami az arcocskájukon lecsapódik,és erre kapja a hideget,akkor könnyen arcüreggyuszit kaphatnak.Inkább csak az állukig húzd.

Ja,habtapit keresgélni kell :lol:
Vendég
 


Azt hiszem átgondoljuk ezt a karám alját: szerintem túl parázzuk, illetve túl paráztatják.Én is sima habtapit akartam alulra, de persze anyu: Jaj, és akkor leteszed a földre őket, meg fognak fázni... :? teszem hozzá, padlófűtésünk van...

t-pk
 
 


T-pk: szerintem felesleges emelvényt gyártani, pláne padlófűtéssel. Az elején nálunk is próbálkoztak a nagyszülők, de én megoldottam egy visszakérdezéssel, hogy amikor mi kicsik voltunk hol másztunk-kúsztunk.
(ja, a csíkos és pöttyös kapucnis felsőkért rajongok! :) Köszi!

Öltözés: plüss rugi, bundazsák, ha mínusz van erre egy vastag takaró (lazán), mostanában csak vékony vagy az sem és lábzsák. Az enyémek nem bírják a dunsztot. :?

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Nyuszi, igen, ez a kúszás, Bár nem szabályos, mert így a lábukat nem sokat használták a lányok, de talán Balázs aktívabb lesz e téren. Apa csak terminator kúszásnak hívta, én kicsit finomabban fókázásnak. De végre Emma is mászik nálunk, nem csak kúszik. Ezt is megértük ennyi idősen, a felállás és a bútor mellett lépegetés után :shock:

Amit írtam, hogy anorák a benti szeróra, plusz plüss takaróba palacsintázva, végül rájuk terítve egy vékonyabb taki, na ez van 0 fok alatt. +10 fokban anorák, esetleg rájuk dobva egy taki. 15-ben meg már csak kötött pulcsi és pufimellény. Ja, alulra bélelt gatya a harisnya fölé. Bár bent nálunk csak kb. 21 fok van a házban, így amikor kiviszem őket anorákban, akkor egy hosszú ujjú rugira, egy vékony felsőre, harisnyára és melegítőnacira kerül a pufajka. Így belegondolva..... mégiscsak Szibériában lakunk :shock:
De Nyuszi, 13 fokban tényleg nem kevés :)

T-pk, nekem is a nagyik paráztak, aztán mikor az uncsitesókkal példálóztam, akik a járólapon közlekedtek négykézláb, hirtelen csend lett. Karámba tettem polifoam-ot alulra, de aztán már nyitott ajtó módszer van, így közlekednek a parkettán, szőnyegen, mindenhol. Na oké, én a járólapra még nem engedem őket, mert mint írtam, Emma még nem 100%-os mászó, és a pociját nem akarom engedni a hideg kőre kúszás közben. Nem sokáig fogod tudni őket az általad meghatározott játszószőnyegen játszatni, ahhoz képest meg túl sok energia és pénz megy bele.

Timi, Hanga jól van? Nem lett beteg? El tudtatok menni a Tuning-ra?

Emmát elég érdekes volt ma letenni aludni, parázok is az éjszakától előre :?

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Csajok!
Enyémek 2 hós koruk óta a földön vannak. Akkor még volt alattuk egy sima játszószönyeg, ahogy elkezdtek mozogni kiszedtem, mert csak gyűrték. Nem lesz semmi bajuk...
vovanda
 
 


Sziasztok!

Lehet nektek nem is írtam,de szombat este óta beteg vagyok.39 körüli láz,este még az fölött is volt,gyógyszerrel max 38-ig megy le.Maszkban vagyok egész nap,ma meg megyek a dokihoz.

Törpi,gratu a mászáshoz :D az nagyon fontos!Éjszaka?Noémi kelt 2-kor,evett és 3-kor már aludt. :?

T-pk,a habtapinak pont az a lényege,hogy nagyon jól szigetel.Ráadásul amit vettem legalább 1 cm vastag,ezen tuti nem jön át a hideg.
Vendég
 


Törpi,
gratulálok a 2.átaludt éjszakátokhoz is, remélem, azóta már lett 3. is!
Hát, nálunk változatlan, olyan 2-3-szor ébrednek fejenként, meg aztán hajnalban, amikor már nem igazán álmosak.... de talán kevesebbszer vannak fent, mint amikor mi is ott alszunk, vagy legalábbis nem hallok meg minden nyikkanást :-)
Gratula Emmának a mászáshoz, nálunk Matyi már mászik mint a csík, Fanni kúszva halad, mint a rakéta, de már sokszor ő is négykézlábra áll.

A hétvégén kipróbáltuk a hordozókat, Matykó bazi jókat alszik benne.
Dobok egy képet, igaz, ez még vásárlás után készült...

Egyébként nálunk is mindig ott vannak, ahol épp nincs szőnyeg, nagymamák ugyanilyen parásak, de eddig még szerencsére nem fáztak meg, de mi is harisnya-melegítőben nyomjuk...

Kép [/img]

Móni

Kép
lpemoni
 
 


Nyuszi,
jobbulást Neked!!!

Móni

Kép
lpemoni
 
 


Nyulasz: jobbulást!

Törpi: majd most hétvégén megyünk! :wink: Hanga érdekes. Beteg nem lett, viszont olyan gondom van, hogy megint sárga a széklete, mintha anyatejes lenne és tápszercsomócskákkal van tele. Legalábbis gondolom, hogy az. Lehet, hogy nem emészt rendesen? Lehet, hogy ezért tiltakozik a kaja ellen? Már akkor is feszíti magát és sírva fakad, amikor az előkét kötöm a nyakába. :(

Lpemoni: nagyon helyesek vagytok és jó az ülés!

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Sziasztok!

Szép babák :D

Jól vagyunk, csak kevés az időm. A kórház teljesen felborította a napjainkat, és most próbáljuk megint megtanítani a srácokat aludni, és fenék rázás nélkül elleni. Most alszanak, ezért is ugrottam fel egy percre, mert dolgom az van ezeregy!

Gergőnél hogy mi volt? Hát csak Isten tudja. Reméljük, hogy több vírus nem okoz nála ilyen allergiás reakciót. Ma oltanák amúgy őket, de kissé taknyosak, úh várunk!

Új védőnőnk azóta hívott egyszer a kórházban, hétvégére igérte hogy benéz, de persze nem jött. Kiváncsi vagyok mikor tolja ide a képét. Nagyon nem vagyok vele elégedett!

TIMI: Csajok mikor vettek visssza a kajából? Bálint mostanság ha eszik csak vergődik a cicin, és dobálja magát, meg nyög, mintha csak cumizni akarna, és zavarná, hogy tej is van a cumizáshoz :roll:

Látom összecuccolás volt a téma. Én azt sem tudom, milyen anélkül. Tudjátok, szüleim laknak az alsó szinten a házban. Hát van elég súrlódás, de most azért jól jön, hogy van segítségem a négy gyerek mellé, főleg hogy ikrek jöttek harmadiknak! Nehéz, nehéz, de némiképp áldás is. Bár ma anyu bal lábbal kelhetett :?

A tavaszt már én is nagyon várom. De ma reggel megint hóesésre ébredtünk :x :shock: :(

Nyulasz: Hideg párásítás nem segít? Nekünk ezt javasolta a doki a kórházban, és 2*4csepp Cebiont, meg sós vizes oldatot vagy anyatejet cseppentein az orrukba. Ma nasivinért akarom elküldeni az uramat, mert a sterimar nem szedi ki rendesen az orrváladékot, amitől köhögnek, és öklendeznek néha a srácok. :(

Apropó valaki írta, hogy hamarosan meg akar válni a pihiszékeitől. Nekem egy kellene, mert ugye egy van, de még egy kellene a srácoknak, mert abban jobban biztonságban vannak, mint a földön. De olyan kellene mint az FP 2in1, amit 18kg-ig lehet használni!

Na mi most aludtunk végre aránylag jól az éjszaka!

Reunion: nekem is rágják a srácok az öklüket, de jobbára ha éhesek. Inkább nyálaznak ezerrel. Szerintem mocorognak a fogacskák. Lassan 4 hósak lesznek, és nekünk Verocska már akkor növesztett fogakat!

Moni: hát nem semmi a történeted. :( Valahogy mostánság mindig csak ilyen sztorikat hallok... Miért nem mennek simán a szülések?

A legjobbat majd elfelejtettem. Pár napja két srácot ringattam a karomban. Bálint elaludt, de Gergő még nézelődött. Pontosabban Bálintot nézte és mosolygott rá többször is. Főleg mikor Bálint álmában mosolygott :D Na ez nagyon megható volt!

Kata
labkat
 
 


Nyuszi!
Jobbulást!

Móni!
Szépek vagytok!

Timi!
Szerintem kérj egy beutalót gyerek-gasztroenterológiára.
vovanda
 
 


Labkat: enyémek úgy 3 hete vettek vissza a kajából, kb. azóta folyik a nyáluk és rágnak ezerrel.

Vanda: én is ezt gondoltam, mondtam is tegnap páromnak, hogy megyünk a gastróra, elvégre a gyerek-rendelői részen már csak az a helyiség, ahol nem jártunk. :(
De tele van a hócipőm!

Egyébként most reggel szépen evett és 11-kor is, nem vergődött, de a reggeli 120 után most csak 65 csúszott le. És ami a legjobb, Alexa is kezdi a vergődést, bár ő akkor, amikor már kezd tele lenni a pocakja.

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Labkat,
én említettem, hogy már kinőttük a pihiszéket, de sajnos a miénk csak 9 kg-ig használható (nekünk is csak 1 volt, a másikat kölcsönkaptuk), másrészt már oda is ígértem egy barátnőmnek, aki 3 héten belül szül. Sajnálom :-(

Timi,
szerintem is nézesd meg Hangád, biztos neki sem kellemes ez az egész...

Lányok,
mindenkinek el tudnak aludni egyedül a babái??? Én valamit biztos rosszul csinálok, de nálunk Matyinak megy többször, de ha nagyon sír - ill.most már fel is ül - akkor mindenképp el kell ringatni, Fannit meg símogatni kell fekve, mert ha őt ott hagyom, nagyon sokáig képes üvölteni.... ez napközben van, mert este meg a legtöbbször kaja közben bealszanak az ölünkben..

Móni

Kép
lpemoni
 
 


Én minden a kettőt altatom... :roll: :?

t-pk
 
 


Írtam egy csomót, és mintha be is került volna a fórumba, de hova lett???????? :shock: :shock: :shock: :shock:
Ááááááááááááááááááááááááááááá! :evil:

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Rana, ugyanígy jártam a déli hsz-szemmel, most meg valahogy már nincs idegzetem újrakezdeni. :evil:

Lpemoni, T-pk, én is altatom őket esténként. Napközben már csak azért nem, mert babakocsiban szunyálnak. Mikor még kiságyaztunk, akkor naponta 3x, 4x két csaj altatás volt a progi. Nem mondom, hogy jól tettem, de sajna így alakult. Attól tartok, hogy még érettségi előtt is így fognak elaludni :lol: :lol: :lol: :oops:

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Képzeld Rana, nekem az előbb azt írta ki, hogy nincs hozzászólás típus kiválasztva :shock: Visszaléptem, és meglepetésemre megvolt még az előző irományom. Újra elküldtem, és ezúttal sikerült. Remélem. Ha két hsz-szem van most egymás után, akkor igen. Bocs az eszmefuttatásomért :oops: :oops: :oops:

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Törpi! Írtam privit, remélem azt megkaptad... :roll: Amióta így átvariálták a Bnetet, tök sz.r lett.... :?

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


próbáltam visszaírni, ha ezerszer kapod meg, bocs, de sose találtam az elküldött leveleim között :evil: Én is bedühödtem kicsit, mára jobb, ha befejezem :x

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Sziasztok!

Kicsit nem leszek, mert elviszik ma a gépünket! Nem tudom mikor lesz meg a másik, de majd jövök!

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?