Új privát üzeneted érkezett!

vixen nagy-nagy gratula a babátokhoz,és minden jót! KépRemélem most már rendeződik a dolog!

Kép

Kép
tündérke26
 
 


SheilaKép

Hol is van az a kondi-terem?Kép

TündeKép
Neked végülis a másik topikban reagáltam, semmi okosat nem tudok hozzáfűzniKép

VixenKép
Gratulálok.
Sztem a férjed "csak" bepánikolt a közelgő felelősség miatt, és megcsapta az agglegénység fílingjének a szele.
Mostanra biztos rájött, hogy hülyeség volt.
Sok boldogságot nektek.
fido16
 
 


Fido, én azthiszem tudom ki vagy (az állbalesetet hallottam, akkor lettem biztos, hogy te vagy, egyébként ez nálunk is megvolt most fejben), nagyon sajnálom és ha bármiben tudok segíteni szólj. (Pl: kicsaphatod ide néha a gyerekeket, lemehettek a telkünkre vagy ilyesmi)
Sckata
 

 
 

Sziasztok,

Nyaralásról visszatértünk. Nagyon jó volt!

VixenKép
Sejtettem, hogy ezért nem vagy. Mondjuk azért túl nagy jóstehetség nem kellett hozzáKép Örülük, hogy rendeződni látszanak a dolgok.KépKépKép

FidoKép
Jósra én is gondoltam anno, illetve már vazóta is megfordult többször a fejemben, de még nem mentem el. Egyrészt mert egyet sem ismerek, másrészt mert félek, valami rosszat mond. Azért megadhatnád a jós elérhetőségét, hátha összeszedem a bátorságom, és elmegyek.
Valami újabb fejlemény? Nyugotabb vagy már?

Mariann
tmarianna
 
 


KataKép
Köszi.

MariannKép

Örülök, hog yjól sikerült a nyaralásKép
Kedd óta egész tegnapig tök jól voltam, ma megint rosszabb, de azért messze nem az a mélypont, mint az elején. Mindenki mondta, hog ylesznek hullámvölgyek, számítottam rá, de attól még sz.r.
Az viszont "jó", hogy változatlanul TUDOM, hog yíg ylesz jó hosszútávon és ezért már nem rinyálok neki, scak magamban örlődöm.
Legalább sikerült megszabadulnom néhán yfölös kilótól, amik még az 1. terhesség előtti időkből ittmaradtakKép
Ha végre különköltöznénk, akkor haladhatnék a gödörből kimászás terén, de így, nap mint nap félig együtt-félig külön, nem az igazi.
A jós: Müller Rózsa: 0630 9480785
Rákóczi út 40. Pont a Corvinnal szemben a Blahánál.
fido16
 
 


Fido kitartás!Ja,a jós engem is érdekelne,tudnál nekem valami összeget mondani,hogy mennyibe kerül?Köszi,Tünde.

Kép

Kép
tündérke26
 
 


Tünde, kösziKép

Jós elvileg 6900, ha pontosan kiszámolva viszel pénzt, de 10000-esből 3000-et adott visszaKép,
úgyhogy így 7000 ft. Végülis ez a százas már nem oszt- nem szoroz. Nem olcsó mulatság, de az ember úgysem jár rendszeresen, mint pl. nőgyógyászhoz vagy fogorvoshoz, úgyhogy egyszer kicsengettem.
Tegez mindenkit, vissza kel tegezni, cipőt le kel venni az előszobábanKép
fido16
 
 


Köszi Fido!ja,és időpontot ad?Amúgy őrlődök,hogy menjek vagy sem,mert mi van ha valami nagyon rosszat mond?Bár nem valószinű.Anyósom volt nála(férjem mesélte)és mindent elmondott,de a rosszról csak azt hogy valaki a családból hamarosan meghal.Hát,1-2 hónap múlva anyós meghalt.Szóval,ez olyan nyugtalanitó.

Kép

Kép
tündérke26
 
 


Felhívod, és határidőnaplóból lehet vele időpontot egyeztetni, mitn egy dokival.Kép
Bár előttem senki nem volt, azért kicsit megváratott, de nem volt vészes.
Erre a halál-dologra egyáltalán nem gondoltam, az én fejemben annyira más dolgok jártak/járnak, hogy eszembe sem jutott ilyesmi.
Viszont a férjem is elment hozzá-és amellett, hogy pont ugyanazokat hozta ki, mint nekem, elmondta neki, hog ymiylen betegségekre hajlamos, mire figyeljen, és szólt neki, hog yküldje el az anyját nőgyógyászhoz. Amilyen intelligens az anyósom, évek óta nem volt, de ettől még nem rohant fejvesztve, pedig kíváncsi lennék, találnak-e nála valamit. Szóval, figyelmeztetésre is jó. ha meg a halál akar jönni, hát, úgyis jön az.
fido16
 
 


Lányok!

Hogy lehet egy elmúlt szerelmet újra feléleszteni?
A férjem szerelmes egy lányba, de imádja a mi saját 3 lánykánkat is. 2 éve nem tud szabadulni a szerelemtől, közben dönteni sem, hogy kit válasszon. Azt mondja engem is szeret, tiszta szívből, mint társát, gyermekei anyját, összecsiszolódtunk, mint a kavicsok, tudja, hogy az új szerelem is múlhat és változhat az évek alatt, nem tud elszakadni tőlünk ( a gyerekektől) , akiknek ő az isten, tul.képp. boldog itthon, de húzza a másik oldal is. Döntenie kell ezt tudja, a másik oldal is e felé nyomja, de nincs ideje végiggondolni a dolgokat a munkája miatt. Most el akart utazni egy hétre magába, végigemészteni a dolgot, és dönteni, de nem engedte el a főnöke, sőt még több munkát kapott. Itthon van, de nincs is, én nem tudom , hogy viszonyuljak hozzá, amikor legszívesebben bőgnék egész nap, de persze próbálok kemény maradni. Hogy kell ezt túlélni, hogy lehet fellobbantani a lángot újra, ha már ellobbant és máshol ég?
tünde69
 
 


Tünde: ez egy jó kérdés... Én is szeretném tudni a választ. Nálunk is hasonló volt a helyzet, de itt a másik oldal elutasító volt. Csak a férjem volt belezúgva, de nagyon. A másik csaj nem volt hajlandó változtatni eddigi életén (férjnél van).
Most, hogy megszületett a fiúnk, kicsit jobb a helyzet, de a férjem most sem tudja mit akar...
Kezdek idegileg kikészülni. Sokat őrlődöm, hogy mi lesz velem, meg a gyerekkel, ha elválunk... Egyedül a szüleimhez tudnék hazaköltözni. NEm tudom, hoygan tudnám eltartani a gyereket. Nagyon nehéz. Most várom,hoyg mi sül ki ebből az egészből, és mellette kikészülök. Valahogy sehoyg sem jó ez így. És a röhej, hoyg még így is szeretem a férjemet.Kép
_vixen_
 
 


Ha én ezt tudnám, be se kerültem volna ebbe a topikba.
Nálunk rövid távon működni tud/na a féltékennyé tevés, de ez olyan, hogy rosszul is elsülhet. Az én férjem tipikus "vadász". Ha látja, hog ytávolodom, vagy úgy kavarok, mintha lenne valami, akkor stílust vált. De ez nem tartható fenn évekig. Ha enyhülök, akkor ő is tolat, ha sokáig szivatom, esetleg elszáll az agya és még inkább engedélyezettnek hiszi a félrelépést.
Az is megoldás lehet, hogy elengedi az ember, és előbb-utóbb rájön, hogy íg ymár nem is annyira érdekes az egész, és arra is rájön, hogy mit kapott az egyik oldalon és mit veszített a másikon.
Nálunk hetek óta az megy(írhatnék hónapokat is, mert már a nő előttis egy csomó gondunk, beszélgetésünk volt), hog ynem tudja, mit akar.
Múlt héten mondtam neki, hog yén viszon ttudom. Akár most is szedheti a cókmókját. Persze nem ment, pedig előtte ezt többször is felvetette.
Mondtam, mindegy, de mi a gyerekekkkel a lakás eladása után mindenképp külön megyünk, mindenki meglátja, hogy miben jobb, mibden rosszabb így, és esetleg, ha felmerül, hogy úgy mégis jobb volt, akkor lehet próbálkozni, de csak a szabályok betartásával. Monmdtam neki, ha úgy érzi ,és én is, még lehet a szeretőm és néha megengedem, hogy nálam aludjonKép
Mindegy, ez csak poénkodás, az tuti, hogy, amiíg őrlődik, addig azt hiszi, hog yvalami K... értékes dolgot hagy ki. ha megkaphatja, látni fogja, hogy mekkorát tévedett. ha mégsem, hát, felőlem legyen boldog.
fido16
 
 


Sziasztok,

Úgy látom egyre többen járunk hasonló cipőben. SajnosKép Jobban mondva szerintem eddig is ennyien voltunk, de már többen írunk nróla és beszéljük meg.

Tünde69
A szerelem felélesztésére a választ sajnos nem tudom. Túlélni úgy lehet, hogy muszály. És persze jó lenne, ha a férjed mielőbb döntene. Bárhogy is, de a bizonytalanságnál szerintem nincs rosszabb.
Lányod gyönyörű!!!

VixenKép
Neked most nem szabad kikészülni. Tudom, könnyű mondani. Gyereket nem neked kell egyedül eltartani. Van apja is.
Szerencsére ezzel nálunk nincs gond, apuka nagyon rendesen fizet. És ha minden kötél szakadna a szüleimre is számíthatok. Tudod, egy kicsit még én is szeretem a férjem. Talán míg nem találok mást ez így is marad. A gyerek örökre összeköt, és még rendesen is viselkedik. Így nehezebb egyáltalán nem szeretni.
Kisfiadról lehet tudni valamit? Esetleg egy fotó?

FidoKép
Jósnőhöz egyenlőreén is félek elmenni. Hátha rosszat mond, és azt nem akarom hallani.

Mariann
tmarianna
 
 


Tmarianna: raktam fel képet. Ezen kb. 8 órás volt.Kép
Ma 2 hetes.
Az a gáz, hogy ha szétmegyünk férjemmel, akkor én költözöm vissza Győrbe. Nem köt ide akkor semmi már. A melóhelyem is ott van. Tehát lesz a férjem és köztünk 110 km. Pénzen kívül másban kétlem, hogy nagyon lehet számítani rá a távolság miatt. Főleg, amíg a gyerek pici.
Mindenesetre azt nem várom meg, amíg idegileg kikészülök.Kép
_vixen_
 
 


VixenKép
Micsoda hajkoronája van a fiatalúrnak!KépKép Nagyon helyes babaKép
Hát igen, a 110 km tényleg sok ahhoz, hogy igazán segíteni tudjon. SajnálomKép Azért drukkolok továbbra is, hátha. Azt viszont tényleg ne várd meg míg kikészülsz. Mi lenne, ha próbaképp meglátogatnád a szüleid egy kis időre. Bár nagyon nehéz tanácsot adni, nem ismerem egyikőtöket sem. Ez inkább csak egy ötlet.

Mariann
tmarianna
 
 


2 hetes csecsemővel nem szívesen kelnék még útra. sok az a 110 km.Kép Ahhoz még kell kis idő.
Férjemnek is ez az ötlete volt... Vagy hogy ő megy el egy időre valahova. Mondjuk egy hétre. De ennek én nem örülnék. Nem biztos,hoyg anyagilag ez menne.Kép
_vixen_
 
 


Nálunk is felemrült az elutazás. DE: ha egyedül megy, mire jut? Unatkozik 1-2 napig, aztán kész. ha haverral megy, jól mulat, rájön, hog ymilyen tuti az agglegény-élet, és megint nem jutott semmire. Vagy elutazik a csajjal és szuperül érzik magukat.mert miért is ne lenne jó, és akkor azzal fogja összehasonlítani a hétköznapi taposómalmot.
Sztem egyedül az válhat be, ha azt próbálja ki az ember ideiglenesen, ami akkor is lesz, ha végleg vége. Vagyis anya a gyerekekkel, ő meg kipróbálhatja, milyen az anyját kerülgetni, hallgatni folytonKép, vagy milyen gatyát mosni, üres hűtőt kinyitni, követelésekkel előálló nőcskét leszerelni eg yalbérletben, akárhol. Mert nálunk ez is van ám. A kis K... 27 éves, se lakása, se gyereke, őt aztán igazán sürgeti az idő, ő nem akar csak úgy járni valakivel. Lakás, gyerek, férj, minden kéne neki, amitől a férjem menekül. Ezért tuti, hog ynáluk kudarcra van ítélve a dolog, de ez igazán nem az én bajom.
Szóval érdemes lenne élesben megtapasztalniuk, hogy tényleg azt kapják-e, amiről most ábrándoznak.
Én nagyon várom, hogy eladjuk a lakást. Bennem napról napra érik, hogy akkor SE fogadnám vissza, ha fél év múlva mea culpázna. Bár lehet, hog yneki akkor is megkönnyebbülés lesz, ha szétmegyünk, ha a csajjal nem jön össze. MOst pedig mindkettőnknek jobb volna külön. Ma megint annyira suttyó volt, hogy életében először(!) bocsánatot kért. De pont lesz.rom, már elnézést.
fido16
 
 


Sziasztok,

a férjem barátnője 1 évvel fiatalabb nálam (tehát 29 éves). Neki sincs semmije. Albérletben laknak, gondolom túlnyomórészt férjem fizet mindent. Lassan szerintem barátnőt is előveszi a "gyereket akaroook meg férjet és lakást és mindent". Nos, én ezért nem is forszírozom a válást. Nekem még nem sürgős. Ja, most férjem a hugát látogatja Los Angelesben. Már 2 hete kint van. Egyedül. Húga is ismeri a lányt és ki nem állhatja. És nem miattunk, már évekkel ezelőtt így volt vele.

VixenKép
Hát, 2 hetessel tényleg nem. De néhány hét múlva már lehet, ha te is jónak látod. Írhatnál még a kisfiadról. Mi a neve?

Mariann
tmarianna
 
 


A nálunk felmerült hölgyemény férjnél van, és úgy néz ki esze ágában nincs válni.Kép
Most úgy néz ki a férjem végleg letett róla. CSak msot azt nem tudja eldönteni, hogy mit akar az élettől. Nem tudom mekkora érvágás lenne neki a fia elvesztése. Egy éve még azt hajtogatta, hogy neki soha nem kell gyerek. Habár Daniért nagyon rajong.

Mariann: Dánielnek hívják a fiamat.Kép Egy gyönyörűség.Kép És nem is olyan rossz gyerkőc. Sokat eszik, meg alszik. Néha éjjel sírdogál, de aztán elalszik.Kép Még most kezd kialakulni az élete. Szerintem a kicsiknek jó a megérzésük. Érezheti néha sajnos, hoyg anya depis. és oylankor nagyon sírós bír lenni.Kép
Már gondoltam arra, hoyg elmegyek pszichomókushoz. Hátha segít. De valahogy nincs bennem elég erő, hoyg elmenjek. Még nem vagyok annyira "szarul".
_vixen_
 
 


VixenKép
Nem kell megvárni, míg annyira "szarul" legyél. hogy úgy érezd, muszály menni. Sőt! Én sem voltam annyira szarul, csak mielőbb ki akartam lábalni a depiből.
Ha tudsz menj el mihamarabb!

Mariann
tmarianna
 
 


Mariann: az a baj, hogy nem vagyok biztos benne, hogy kell nekem segítség.Kép
_vixen_
 
 


VixenKép
Akkor mi ez a szomorú fej a mondat végén?

Mariann
tmarianna
 
 


Márt mások szerint kéne a segítség. csak nekem kéne belátni, rávenni magam, és elmenni.
_vixen_
 
 


Én egyre csak azon morgolódom, hogy miféle anyák nevelték az ilyen férfiakat, akik terhes, újszülöttes, kisgyerekes nőket csak úgy elhagynak?
És miylen anyák nevelték azokat a ribancokat, akik belemennek egy iylen kapcsolatba?
Én úgy gondolom, a férjemnek is azt mondtam, hogy, ha összejön egy 30-as nővel, akinek már családja van, csak épp unja, eleg van az egészből és egy kis frissítésre vágyik, és ebből lesz valami kaland, arra azt mondom, hogy az ő szempontjukból megértem. De hogy bír tükörbe nézni egy nő úgy, hogy egy olyan fickóval áll össze, aki épp a családját hagyta ott. Arról nem is szólva, hogy törvényszerű, hogy őket is ott fogják hagyni, mert aki egyszer megtette, az máskor is megteszi. Az új nő szeméyles varázsa is illékony. Legjobb példa erre az apám. Én 3 éves voltam, az öcsém akkor született, amikor már végképp tarthatatlan volt a dolog, vagyis az anyám egész terehssége alatt ment a kavarás.
Összecuccolt az új nővel, és mindeki azt hitte, hogy, hát igen, anyámék tényleg nem jöttek jól ki, persze biztos anyám tehetett róla és lám, mással megtalálta a boldogságot. Ja. 27 néves voltam, vagyis ők 24 éve voltak együtt, amikor az apám otthagyott csapot-papot és összecuccolt egy 30 körüli nővel. Erre kiakadt egy régebbi nője és kipakolt a feleségének. Kiderült, hogy van egy 13 éves gyereke balkézről. És ezek csak azok, amik kiderültek. Szóval akkor mindeki belátta, hogy hát bizony, kutyából nem lesz szalonna, és ahogy megtette anyámmal, úgy megtette a feleségével, a szeretőjével, és midnenkivel, aki az útjába került.
Az is igaz, hogy anyám mindig azt mondta, hogy isten nem ver bottal. Az azóta már volt feleség is többszörösen meglakolt. egyrészt nem lehetett saját gyereke, örökbe fogadtak egyet, hosszas kínlódások után, de sok örömük nem volt benne. Utána pedig jött a pofon, hogy van féltesó, és van fiatal barátnő, ő pedig a hatvanhoz közelítve erre már igazán nem számított. Ő már új életet nem tud kezdeni. Úgyhogy ő megkapta a büntetését, amiért volt képe összeállni apámmal, aki egy alig ovist és egy újszülöttet hagyott ott. Már csak apám várja a meglakolástKép

Vixen,
szetm menj el egy pszichomókushoz, ártani nem tud. Nem biztos, hogy egyedül kell megbírkóznod egy ekkora teherrel
fido16
 
 


alakulnak a dolgok...
férjem nagyon összeveszett a csajjal.Kép
Most újra velünk van. dec.31-ig adtunk magunknak "türelmi"időt, hogy helyrehozzuk a házzasságunkat. szorítok, és mindent megteszek, amit lehet, hogy sikerüljön. Mást nem tehetek...
_vixen_
 
 


Jah, és férjem szülei mellettem állnak, és haragszanak a fiukra, hogy ők nem így nevelték.
_vixen_
 
 


Hát, ilyen is van? Az én férjem szülei elváltak, és míg az apja azt mondta, hogy eg yapának a családja mellett a helye, addig a dög anyósom azt mondta, hogy persze, ha úgy érzi, hog yszerelmes, akkor menjen csak. semmi adjatok időt, meg próbáljátok meg, stb.
Amúgy lazul a kapocs a férjem és a nő között, de ez rajtunk úgysem segít, mert mi már előtte is gondban voltunk. De ebből is látszik, hog ynem minden nagy szerelem oylannagy, mint ahogy az az első fellángoláskor tűnik. Ezért is nem érdemes csapot-papot otthagyni hirtelen.
Vixen, drukkolok nektek!
fido16
 
 


SziasztokKép

VixenKép
Én is drukkolok nektek! Remélem rendbe jönnek a dolgaitok. Olyan jó lenne!

FidoKép
Nekem az anyósom sem volt elragadtatva a hírtől annó. Az új barátnőt látni sem akarja, sőt, nem is látta, pedig férjem már több, mint 1 éve együtt van vele. Anno találkoztak 1-2x, de akkor inkább általam, pl. szülinapomon. Állítólag neki már akkor sem volt szimpi a csaj. Apósom véleményét nem ismerem, igaz, eddig 1x látta az unokáját, 3 hónapos korában, a keresztelőjén. Akkor is mi hívtuk meg. Bevallom kicsit bánt, hogy így viselkedik. Egyetlen unokája, autóval kb. 10 percre lakik tőlünk a szomszéd faluban. Ebbő ugye kiderül, hogy a férjem szülei elváltak (néhány éve).
Anyósod tényleg dögKép Azért legalább egy adjatok időt és próbáljátok meg újra tényleg elvárható lett volna.

Mariann
tmarianna
 
 


Sziasztok!

Amikro megtudtátok, hoyg megcsalt a férj meg tudtatok bízni benne??
Mert nekem most ez a legfőbb gondom. Lassan eljutok oda, hogy nem érdekel mit mond, mert nem tudni mi igaz belőle.
Anno ugye én rákérdeztem, hogy megcsalt-e és a szemembe mondta, hogy nem, meg hogy egy kefélésért nem megy Pécsre. Kefélésért nem, de szerelemért...
És a szörnyű az, hogy tudtam,hogy hazudik...
Nem tudom mi lesz.
Pár napig egész jól voltam, most megint kezdek magam alatt lenni. Szabin van, de állandóan mennie kell, ha máshova nem, dolgozni.
Van egy érzésem, hogy ha így marad, nem húzzuk ki dec. 31-ig sem... És az neki lesz szarabb.
a ygereket nem fogja tudni hétvégére elvinni... 110 km-ről ezt ugye nem lehet. meg hát nem is engedném, amíg ilyen pici.

Remélem ti azért egyre jobban vagytok.Kép
_vixen_
 
 


Nálunk tényleg optimális a helyzet, ha lehet ilyet mondani. Béke, nyugalom, jobb a stílus, mint az elmúlt években valaha. Ma volt egy fél megjegyzése, amiből arra következtettem, mintha újra benne lenne a fejében az együttköltözés. De nem volt egyértelmű. Hát, az enyémben nincs. Csak sajnos nincs vevőnk.
Anyós nálunk nem csak azért dög, mert életében nem mondta a fiának, no, drágám, most ez hülyeség, és a saját érdekedben gondolkodj el rajta. Ő u.is az a típus, aki azt hiszi, hogy a szeretet az, amikor rózsaszín ködben alélva létezünk és mindenre kontroll nélkül bólogatunk.
És, ami a leggenyább-bocsi, de ennél csak csúnyább jelző jut eszembe- elkezdett engem szidni-még az anyámnak isKép- biztos végighallgattaKép, és olyan dolgokkal vádolt meg, amiket még maga a férjem sem mondott soha és tényszerűen szimplán hazugságok.
Úgyhogy az egész sztoriban benne csalódtam a legnagyobbat.

Vixen,
nálunk ez a bizalom-dolog nem merült fel, mert végülis még most is megvan a nő, csak most már nem kell hazudnia. (mondjuk most már nem is annyira izgi az egészKép)
Nem hiszem, hogy valaha is meg tudnék bízni benne. Úgy értem, abban a pillanatban, ha fél órát késne vagy nem venné fel a telefonját, rögtön azt hinném, hogy, na most.
Megnyugtatlak, a gyereket 3 éves koráig sehova nem viheti, a gyerek lakhelyén van a láthatás.
Én változatlanul azt hiszem, hogy a te férjed "csak " bepánikolt. Talán, ha azt mondanád neki, hogy szabad a pálya, menjen, ahova akar, vagy elutaznál a szüleidhez egy hétre, akkor rájönne, hogy ki/mi kell neki.
Nekem azt mondta a pszichodoki-miért kellett ehhez ő, amikor annyira logikus?-, hogy amíg én is rinyálok neki, meg a csaj is, addig persze, hogy nem fog dönteni, hiszen ennél jobban semmi nem legyezgeti a hiúságukat. 2 nő akarja őt egyszerre és ő van legfelül. Mármint képletesenKép Nem érdeke ezt az állapotot megszűntetni még akkor se, ha v.miylen szinten őrli őt a helyzet.
Szóval pókerarc, küldd el, vagy menjetek ti és akkor kiderülhet, hogy mi a pálya.
fido16
 
 


VixenKép
Hát, nálunk ugye ezen a szinten nem merült fel a bizalom kérdése. Ugyanis mi már nem vagyunk együtt, tehát semmiféle számadással nem tartozik nekem ezen a téren. Igaz, én meg nem is kérdezek.
Azt hiszem, most már én részemről sem lenne visszaút. Bízni benne... én is mindig arra gondolnék ha elérhetetlen lenne stb, hogy biztos most csal.
Ja, és mindennek ellenére még most is szokott nekem hazudni, talán, hogy ne bántson meg. Ja, és eddig kétszer szólta el magát, mikor többes számban beszélt, hogy itt meg ott volTUNK. Egyébként mindig egyes szám első személyben beszél. Meg mintha egyedül lakna stb. Pedig ez már végképp nem érdekelne. Bár bevallom, az utóbbi 2 hónapban 3x álmodtam a nőjével is. Lehet, hogy mégiscsak jól be kéne neki olvasni, hogy végre lezárhassam ezt a dolgot? Szerintetek? Férjemnek anno jó néhányszor megmondtam a véleményem.

Mariann
tmarianna
 
 


Ezen már én is gondolkodtam. A férjemnek el tudtam mondani a véleményemet, de valahol bennem is ott van, hogy néhány keresetlen szóban meséljek ennek a kis útszélinek arról, hogy nem illik házasságban élő pici gyerekek apukájával kavarni és b.sztatni őt, hogy lépjen már.
Én valahogy ahhoz tudnám ezt hasonlítani, mint amikor valaki a kulcsot a kocsijában felejti. Jó lenne, jó lenne, de mégsem vinném el. Mert ugye ehhez két ember kell. Egyik a férjem, aki a kulcsra nem vigyáz, a másik pedig a nőcske, aki él az adandó alkalommal. De hát, erre mondom, hogy nem egyformán neveltek minket. Nekem nem kell a másé.
Mondjuk az is jellemzi a csaj intelligenciáját, hogy azt képzeli, hogy hosszú távon így boldog lehet. Egy hosszú és zűrös kapcsolatból kilépő, félig-meddig visszavágyó férfi, aki imádja a gyerekeit és hatalmas addóságai vannak. Jó paraméterek.Kép
Gondolja, hogy hirtelen lezárul a múlt, ő meg majd megkap mindent szó nélkül? Lesz kéró, új gyerek, és még gond nélkül el is tarja őket? És nem fog vágyódva gondolni a két gyerekére?
Ó, ha elkaphatnám a nőt, olyan szívesen megkérdezném, milyen a nemi életükKép
Hogy tudja-e, hogy mit művel az ő élete szerelme otthon a feleségével, akitől épp válni készül. Hát, asszem azt az arcot eg yéletre megjegyezném elégtételképpen.Kép
No, mindegy, sztem nekem az a jobb, ha nem találkozom vele.
De, ha te, Mariann ismered a csajt amúgy is, és nem lenne külön út megkeresni őt, hát, lehet, hogy nem ártana felvilágosítani.
fido16
 
 


Sziasztok!
Már volt párszor, hoyg nem sokon múlott a cuccolásom egy időre. Ezeket a férjem tudja is.
Ő attól fél a legjobban, hogy egyedül marad...
A csaj egyenlőre már nincs képben. De ki tudja meddig?? Majd kiderül. Ha megint Pestre indul férjem, akkor lehet, hogy találkozik vele... azt viszont nem fogom eltűrni, hogy menjen.
Pontosabban feladom a leckét. Ha megy, akkor mehet végleg.
Amúgy a férjem is ugyanolyan bűnös ebben az egészben, mint a csaj. Sőt... Szerintem még ő futott jobban a csaj után.

Mariann: én ismerem a csajt, akivel magcsalt... beszéltem is vele anno cseten... Mégsem vagyok hajlandó szóba állni vele. Inkább átnézek rajta. Ha ő kezdeményezné a beszélgetést, tutira kiosztanám, de én nem kezdeményezem.
_vixen_
 
 


Sziasztok!
Nah, szóba álltam a csajjal. Küldtem neki egy olyan emilt, hoyg nem rajta ki az ablakba.Kép
megkönnyebbültem.
De úgy néz ki jön az újabb harc...
Pontosabban, ha jönne, akkor lelépek. Ezek a rohadt csetek nagyon fontosak neki. Ha tiszta bolond, leül elé, valakivel elkezd magánban beszélgetni, és el nézem, hoyg mosolyog, meg vigyorog közben. Aztán amint feláll a cset elől, újra tiszta bolond...
Ha minden úgy megy, ahogy gondolom, akkor szerdán amíg angolon van, elcuccolok anyósékhoz pár napra.
aztán meglátjuk hiányzunk-e neki.
Illetve feladom a leckét. vagy a cset, vagy mi. Ha azon múlik, kiköttetem a netet. habár ez nem megoldás. Ettől még nem fog jobb lenni a helyzet, szerintem.
_vixen_
 
 


Veletek mi a helyzet??
_vixen_
 
 


Egyik megoldásod sem megoldás. Sem a csajnak a levélírás, sem pedig az elköltözés. A kérdés, hogy visszaakarod szerezni vagy sem.
tcm
 
 


tcm: persze, hogy vissza akarom, de már nem tudom mi lenne a megoldás rá.Kép
_vixen_
 
 


Hát először is nyugi, és ne kapkodj sehová. Egyszer azt mondta nekem egy férj, hogy a férfiak mindig odatartanak, ahol nincsen veszekedés. Tehát türelem, nyugalom, sok beszélgetés - nem támadó jellegű (szóval nem felhánytorgatós, hanem megértő és baráti). A csaj előbb utóbb nyivákolni fog, hogy mikor lép le már tőled a férjed. Na ezt a párod nem fogja szeretni.
A másik ami fontos, hogy belül saját magadba tisztázd le mi vezetett el idáig. Miért volt a párodnak szüksége egy harmadikra. Ne azzal kezd a mondatot, hogy minden pasi ilyen. Ez nem igaz. Csak ők másképpen oldják meg az otthoni problémákat mint a nők. Egy nő leül és mondja a magáét, panaszkodik, sír, beszél, lelkizik stb. A férfiak nagy része erre nem képes. Nem tanították meg rá. Már a kisfiúkat is arra nevelik, hogy ne sírjanak, mert azt egy fiú nem szokott, ne nyávogjon stb. Úgyhogy az alapos önvizsgálat fontos, próbáld meg nagyon tárgyilagosan átvilágítani a kapcsolatotokat. Mi volt a rossz, mi nem stimmelt. Néha kérdezd meg a párodat, ha nem vagy valamiben biztos. De ne támadólag, hanem tárgyszerűen. pl: Arra gondoltam, biztos azt nem szeretted, amikor hazajöttél és... ez tényleg nem volt jó lépés tőlem. Tehát ismerd be a hibáidat első körben, akkor fogja elismerni ő is a sajátját.
tcm
 
 


Tcm: azért a csajért, akivel megcsalt, feladott volna mindent. ha a csaj nem fúj visszavonulót, akkor a férjem itthagyott volna.
Amúgy azzal a csajjal, mint utólag kiderült, már tavaly is indult valami, csak akkor összevesztek. és hát idén újra összejöttek.Kép

A férjemet kérdeztem, hoyg esetleg én mit rontottam el, hoyg idáig jutottunk. azt mondta, hoyg semmit, ez az ő hibája. Mindenképpen megtörtént volna, mert az a csaj MÁS volt, mint én. és hát vonzó volt a másság.
Végiggondoltam már mindent ezerszer, de csak nem jutok sehova.
És most, hoyg megbeszéltük, hoyg megpróbáljuk helyrehozni, küld egy képet egy csajnak magáról,amin tök pucér...
Ezzel már nem tudok mit kezdeni...
Amikor leül a gép elé, és beszélget valakivel, akkor mindig mosolyog, jókedvű. amint onnan feláll, újra olyan,mint előtte. Régebben még próbáltam közeledni felé, de mindig elutasított. Megpróbáltam valamelyik nap megint. Megint elutasító volt... rákérdeztem, hoyg mi a baj, és azt mondta, hoyg semmi. és ennyi. nem fejti ki.
Nem volt ő ilyen.
Az utóbbi hónapokban nagyon megváltozott. meg is mondta, hogy most más énje van, és ez az igazi, és nem akar változni. Tudni kell, hoyg ez az új én nagyon önző. Annyira változott, hoyg lassan mindenkit elüldöz maga mellől. Értem ezalatt a szüleit és a testvérét is.
nah, ezzela szituval nem tudok mit kezdeni...
_vixen_
 
 


Na de ha fel akar állni, hogy menjen, akkor hagyni kell. A közhelyszerű mondás, engedd el, ha elmegy soha nem volt a tiéd.
Midnentől függetlenül ne te állj fel és ne te menj el. Kirakni nem tudod ez ok, de akkor állítsatok fel az életetekben új szabályokat, addig ameddig nem rendezitek le a dolgokat megnyugtatóan - értsd válás és különköltözés.
Menjen el otthonról, de néha te is, és akkor bizony ő a gyerekfelvigyázó. Ha ő függetlenedni akar, akkor ezt két módon teheti, egyik, hogy elköltözik, másik hogy marad, de akkor szigorú megállapodás alapján, mint egy albérletben élő két idegen tenné.
tcm
 
 


tcm. Nem végleg akarok elmenni. csak pár napra. hoyg legyen ideje észhez térni.
kellően szar lehet modnjuk egy lakásba hazajönni, ahol nincsenek ott azok, akiknek ott kéne lenni.
Ha hiányzunk neki, úgyis rájön hol talál. Ő is elhúzott napokra gondolkodni...
Egyre kilátástalanabbnak látom az egészet, ha nem változik vissza olyanra, amilyen volt.
_vixen_
 
 


Nem fog észhez térni ennyitől SEM. Ez így soha nem működik, sajnos. Ha szeretnéd megérteni, hogy mi játszódik le benne, akkor próbálj meg az ő fejével gondolkodni.
Attól mert te úgy gondolod, hogy egy hasonló helyzetben neked szar lenne hazamenni egy üres lakásban, attól ő még nem biztosan fog így érezni. Sőt lehet kifejezetten élvezni fogja. Sohasem jó taktika a saját fejünkkel és érzéseinkkel gondolkodni, mindig a másik felet kell megismerni. Az nem jó hadvezér, aki csak azzal van tisztában, hogy az ő hadserege mit tud. Az a jó hadvezér, aki ismeri az ellenség fegyvereit, embereit, harcmodorát, taktikáját.
tcm
 
 


az ő fejével már nem lehet gondolkodni. azt hittem ismerem, erre most olyanokat produkál... ahhoz, meg hogy megismerjem az új énjét, nincs elég erőm. ahhoz túlságosan kivagyok készülve idegileg.
_vixen_
 
 


meg akarom tartani, de nem mindenáron. azon az áron nem, hoyg én meg tönkremenjek.
Főleg itt van a kisgyerek is....
_vixen_
 
 


ne haragudj, vixen, de a te férjed egy s.ggfej.
Pucér képeket küldözgetni...
Amúg ynálunk is az van, hogy olyan új jellemvonásai vannak, amik, ha korábban meglettek volna, nemhog ynem szülök neki, de össze sem költözöm vele, sőt, lobogó hajjal iszkolok a 2. randi után. És ő is azt mondja, hogy ilyen és kész, nem is akar változni. Úgyhogy mivel a nője változatlanul megvan, nekünk esélyt sem akar adni, de még, ha akarna is, annyi dolog változott meg, ami nekem így nem tetszik, hogy nálunk tényleg vége, csak nagyon nehéz így, hogy még mindig együtt lakunk. A lakásunkra nincs vevő egyenlőre, és épp ma gondolkodtam épp ezredszerre, hogy megkérem, költözzön el, de nem bírtam.
Pedig most már egyértelműen külön volna jobb nekem is.
Pl. tegnap nem indult a kocsija és az enyémmel ment ügyintézni este, de vitte magával a csajt is, mert annyira setétek, hogy elállították az anyósülést, mivel du. még sokkal előbbre volt tolva a gyerekülés miatt. Mondjuk én elfértem íg yis, de úgy tűnik, őnagysága hosszabbra nőtt. Ettől is behányok, hogy képesek az én kocsimban furikázni, és nem tiltakozik a jóérzésük már a puszta ténytől, hog yhátul 2 pici gyereknek az ülése van. BOA....
Szóval én is nagyon kivagyok megint, bár, gondolom, ez nem vígasztal.
Pedig nálunk még az sincs, amit fentebb írtak neked, hogy a férfi oda megy, ahol ezt meg azt kap. Nálunk béke, nyugalom, rend, tisztaság, kaja, vasalt ing, édes gyerekek, jó szex, szabadság, fiús programok, közös programok, minden megvolt. Nme tudom, mit keres, de tuti, hogy nem ebben acsajban fogja megtalálni. Csak ez rajtam már nem segít.
csak tudnám, hol van az én nagy Ő-m, akit a jósnő "ígért" nekem.
fido16
 
 


Sziasztok,

úgy látszik férjeinket össze kellene kötni és együt a Dunába dobni őket, nagyon egy húron pendültek/nek.
Egy dolog, azért így utólag jó volt. Én amint rájöttem, választania kellett. Ő választott és ment, elköltözött. Ennek azért így jó 1 év távlatából voltak előnyei.

VixenKép
Én a helyedben lassan feladnám. Túl sok fájdalmat okoz neket, ennél nem lehet rosszabb, ha nincs.

TcmKép
Én nem balhéztam, nem duruzsoltam, nem nyavajogtam. Szóval köztünk nem volt veszekedés, hogy barátnő és férjem között volt-e, van-e nem tudom. A barátnő tabuvá vált kettőnk kommunikációjában. Én sem beszélek róla, és ő sem. Ez így jó is. Igazság szerint a barátnővel szembeni haragom, érzéseim az idő múltával, nemhogy enyhültek volna, hanem erősödtek. Pl. most jutott eszembe, anno ő csinálta az esküvői meghívónkat, grrrr....

FidoKép
Férjednek magától még nem jutotteszébe, hogy esetleg elköltözzön?

A ti férjetek mennyi idősen bolondult meg? Az enyém szinte kereken 30 volt. Úgy veszem észre ez olyan gázos kor. Több ismerősöm, barátnőm férje 30 évesen vadult meg.

Mariann
tmarianna
 
 


MariannKép

De eszébe jutott, de meg is fogalmazta, hog yígy kényelmesebb. Kár, hogy ide nem tudok egy-két mérges hangulatjelet beilleszteni.

A Duna nem rossz ötletKép
Stimmel a korosztály, sztem ez oylasmi, mint a kapuzárási pánik, amikor azt hiszik, hog yúristen, ők még nem lehetnek apák, családfenntartók, stb., hisz ők még olyan fiatalok. Nálunk erre a 2. gyerek születésekor jött rá, nálatok úgy látszik hamarabb. Bár a világ minden kincséért nem adnám a kisebbik drágámat sem, azért előbb is eszébe juthatott volna.
Mondjuk az én hülye férjem azért is fog ráfargani, mert a választottja pont abban akorban van, hogy kezdheti vele elölről az egészetKép
Úgyhogy én most olyan elvált, 35-38 éves férfit keresek, aki marhára tudná értékelni, hogy oda megy, ahova akar, senki nem b.sztatja, senki nem akar tőle gyereket, csak épp egy kis tisztességet, normális stílust.
Hol vannak az ilyen fickók???? vannak egyáltalán???
Amúgy én hálistennek nem ismerem a kis k...-át, de én is egyre pipább vagyok rá. Nagyon remélem, hogy nem ez lesz a végleges nője.
fido16
 
 


FidoKép
Én férjem nője is csak 1 évvel fiatalabb nálam. Úgyhogy lassan kezdheti előlről...
Hát, remélem vannak ilyen pasik, hogy hol, azt én is szeretném tudniKép Azért több mint egy év egyedül, egyre gyakrabban érzem, jó lenne valaki. De én amúgy is eléggé visszahúzódó voltam anno is pasizás terén, úgyhogy nem tudom mi lesz. Ja, és én még szeretnék gyereket is, legalább egyet, de inkább kettőt még.
Majd mehetünk együtt pasizniKép
tmarianna
 
 


Sziasztok.Kép

Az emilem célba talált a csajnál.Kép tegnap válaszolt, de semmi mentegetés meg ilyenek. A férjem elmondta, hoyg felhívta telefonon, hogy a férje, vagy a csaj olvasta-e előbb az emilt.Kép A csaj olvasta és állítólag, az emilen is ez érződik annyira összetört, hoyg kiskanállal vakarja most össze magát.Kép Annyit írt a csaj, hoyg szíven ütötte a levelem, és hogy annyi rosszat írtam róla.Kép
Férjemnek mondta a telefonba, hoyg ezzel a levéllel tönkre tehettem volna a házasságát (ninsc gyerek). A férjem erre annyit mondott, hoyg lehet, hogy ez volt a célom.Kép
Szóval a hatást elértem, ezt az oldalt lezártnak tekintem, ha nem kezdenek újra írkálni.Kép
Ha igen, akokr megy még emil, és addig megy, amíg egyszer a férje találja meg.Kép
Tegnap beszélgettünk megint. A férjem most mintha nagyon komoylan helyre akarna hozni mindent...
Hát meglátjuk.
Hülye vagyok, hogy még reménykedek???
Amúgy legalább tegnap már volt étvágyam picike, és ettem valamicskét.Kép
_vixen_
 
 


Tényleg mind hülye.
Vixen, őszintén szólva, így kívülről biztos másképp látszik, mint benne lenni. Először meg voltam győzödva, hogy pánikol a férjed, de, ahog yírsz, inkább arra jutottam, hogy nincs ki a 4 kereke. Ha én lennék ilyen helyzetben, biztos adnék még egy esélyt, még akkor is, ha nagy összeget nem tennék meg a folytatásra, sajnos.

MariannKép
Melyik este érsz rá lepasszolni a gyereketKép?
fido16
 
 

Vissza: Házasság, család

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?