Új privát üzeneted érkezett!

Tünci! ha jól emlékszem a hálószobátok mellett lesz a gyerekszoba. Nálunk is csak pár lépés a távolság. Nem volt bébiőr- 43m2- en azért nincs szükség rá:)- viszont a légzésfigyelőt fontosnak tartottam. Mikor a gyerekszobában aludtam, a kiságy mellett, minden rezdülésre felriadtam. Ha átfordult a másik oldalára, ha nyösszent, vagy sóhajtott egyet én már ugrottam. Reggelre rettentően fáradt voltam.
Ha kettőt nyösszen a másik szobában is rögtön felébredek és ugrom. Hidd el, Te is át fogsz állni rögtön erre, ahogy ott lesz a manótok.
( a másik oldal meg azt vallja, hogy akkor is ki tudja tökéletesen pihenni magát, ha a gyerek ott alszik a két felnőtt között. Én ilyenkor mindig rettentően paráztam, hogy nehogy valamelyikünk ráfeküdjön. Ráadásul Nyanyó mindig keresztbefordult kettőnk között, így a páromnak maradt az eredeti felállás szerinti helye, aztán jött a Nyanyó kereztben én meg az ágy szélén 10 centin az oldalamon billegve.)

Szerintem Nektek kell KÖZÖSEN eldöntenetek, hogy hol aludjon Kismuci. Ha mindketten amellett voksoltok, hogy mellettetek, vagy esetleg köztetek, akkor próbáljátok meg úgy. Ha külön szoba a döntés, akkor meg azt. A gyerek habitusa is sokat számít. Lényeg, hogy közös döntés legyen. Szerintem akkor baj az együttalvás, ha Anyuka egyedül dönt úgy, hogy becipeli a babót a közös ágyba, Apa meg csináljon amit akar.

Nálunk közös döntés volt a külön szoba, de azt is közösen döntöttük el, hogyha nagyon fáradt vagyok és 5- nél többször kel egy éjjel, akkor áthozhatom.
Svájcban együtt aludtam a Nyanyóval, közös ágyban, de nem hiányolt, mikor hazajöttünk. Nemrég volt egy periódus, mikor minden hajnalban át kellett hoznom. Egy hét, aztán egyszercsak nem igényelte.
A gyerkőc is sok mindent eldönt helyettetek:)
bende
 
 


ezzel egyetértek teljesen.azt kezdettől megbeszéltük,h mindenképpen legyen külön(jól emlékszel mellettünk van a szoba),férjem három műszakba jár dolgozni,veszélyes üzembe,úgyh nem lehet h esetleg semmit se alszik.
most mondta,ha én szeretnék vele aludni,akkor vegyünk ágyat a szobába,ha nem akkor csak vmi ülőalkalmatosság.légzésfigyelő és bébiőr van.hát még kitalálom,egy ágyban semmiképp nem mernék vele aludni,amíg olyan pici.utána meg már úgyis vagányabb. :D
tünci28
 
 
 


Sziasztok!

Jelentem én most anyuéktól Gödről írok :lol: Reggel elindultunk hát ilyen időt mi sem láttunk még. a 63asra nem tudtunk átmenni Keresztúrnál, Battyánig is indián ösvényeken mentünk ami eredetileg a főút volt az M7es már egész jól járható volt időben ideértünk és akkor hallottuk a rádióban, hogy nem járnak felénk a buszok meg utakat zártak le. Párom fényképezett majd felrakom milyen volt a helyzet a tundrán :lol:
Na ott akkor ez nem volt olyan vicces...

Matyi az elejétől külön van, van egy heverő is a szobájába azon szopiztunk kicsinek meg bármi van megyek hozzá.

Bende tökéletesen leírta nekem is ez a véleményem, hogy rengeteg függ a gyerek habitusától és fontos a közös döntés. És igaz, hogy a gyerek lesz a központban a szüléstől kezdve de a férjed ugyanolyan fontos kell, hogy maradjon, ne érezze azt hogy a háttérbe szorul. Nekünk ezt meg kellett tanulnunk kezelni de sikerült :lol:

Megyek is, remélem holnap hazafelé jobb állapotok lesznek, ha nem akkor írok nektek smst hogy hova küldjetek hókotrót :lol:

KépKép
winchi
 
 

 
 

Kép
Itt fordultunk vissza, a messzibe egy elakadt autó
Kép
Tác-Szabadbattyán főútvonal, itt átmentünk

KépKép
winchi
 
 


De jó havat látni! :D

Szoba: nálunk külön indult és már nem is nagyon fordult még meg a fejemben. Holnap veszünk egy kanapét nekem, ami kihúzhatós és betesszük a szobájába, ha szükséges ott alszok vele az elején.
Jó, ha a lakás nem engedné, nem lenne külön, de így, hogy lehetőség van rá, ezzel indítunk.
Tesóim is így voltak és én azt tapasztaltam, hogy jó neki, ha éjjel leteszed a kis helyére, elbúcsúzol és tudja, hogy alvás van.
Közénk az ágyba én nem merném, párom ha éjjel rámrakja a kezét, nem kapok levegőt....sokszor fordul úgy, hogy kb 10cm-em marad a leesésig és nem veszi észre.
Meg ő rengeteget vezet, napközben, két ország között ingázik, bár jó autóval, de az sem véd meg attól, hogy a fáradtságtól elaludjon a volán mögött az 500. km-nél.
Bár így is hallani fogja biztos, mert a két szoba közti fal, nem a legvastagabb azért, de szeretném, ha tudna pihenni.


Tegnap este 11-kor már olyan tompán fájt a gyomrom, azt hittem megbolondulok, éjfélig csücsültem az ágyban. Nagyon oda kell figyelnem, hogy mit eszek és mennyit, mert én ezt nem csinálom még egyszer. Az a jó, hogy csak pár hét, addig ki lehet bírni, csak rá kell figyelni kicsit.

Betti
Kép
betti0412
 
 


Szia Tünci!

Úgy örülök, hogy már a finisben vagy nagyo n drukkolok, hogy minden rendben legyen. Az első három hónapban úgyis sokat leszel éjjel a kicsi közelében, úgyhogy szerencsés beszerezni a baba szobájába egy ágyat is, mert később is lehet náthás, amikor jobban igényli az anyuka jelenlétét. Meg úgyis belealszik a kismama a szopiztatásba éjjel. Ha meg nem akkor vissza lehet tenni a bébit és menni aludni a másik szobába.
Megy nektek ezerrel a drukk. :D :D :D :D
Mirci

mirci001
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek magának kell eldöntenie, hol és hogyan alszik, külön, vagy együtt a picivel. Én tudom, hogy amikor Lexi még ici-pici volt, és bevettem magam mellé a szoptatni, olyan fáradt voltam, hogy nem egyszer beájultam szopi közben, és fogalmam sincs, mennyi idő múlva, de teljesen elizzadtan arra riadtam, hogy úristen, hol a gyerek. Amikor kívül volt, le is eshetett volna. Ezt nem kívánom senkinek, nekem nagyon nem volt jó, ráadásul a légzésfigyelő az ágyában volt, nem nálunk. Már most tudom, hogy a kistesó kezdettől külön szobában lesz.

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Sziasztok Lányok!

Tünci:Nálunk első naptól külön szobába alszik a Hannus van légzésfigyelőnk úgyhogy igy nyugodt voltam ha közénk teszem biztos hogy kényelmetlen lett volna hármunknak.
Januárba 3 napot Anyuéknál aludtunk ott is van kiságy de nem volt hajlandó ott aludni úgyhogy mellettem aludt de én egész éjjel szinte nem aludtam olyan furcsa volt,meg féltem hogy ráfekszek leesik meg ilyenek.De ezt nektek kell eldönteni hogy hol alszik nekem van olyan ismerösöm is ahol már 4 éves a kislány és még mindig a szüleivel alszik.

Beze:A kistesó majd Lexivel lesz egy szobába vagy egyedül?

Betti:De jó van vonalzód :D Teljesen megértelek én egész végig gyomorsavval küzdöttem nekem a rennie használt.Korházi cuccal hogy állsz?

Winchi:Hazaértetek?Nem semmi képek itt veszprémbe nem volt olyan vészes a helyzet,de a járdákat itt sem takarítják rendesen :(

Holnap megyünk pestre szemészetre remélem minden ok lesz Hannussal.Aztán megyünk az ikeába kikába shoppingolni 8)
Vendég
 


Ancsi:Nagyon édes Dorka új vonalzója :D Kis huncut :D :D :D

Naspi:Szerintem Miló nincs elkésve amúgy sem lehet ezeket a dolgokat eröltetni nekik minden babó máshogy fejlődik.
Ne izgulj majd elkezd beszélni ő is :wink: mi is voltunk játszóházba de sajnos csak mi voltunk akkor pedig épp azért mentünk hogy kicsit gyerekek között legyen.
Vendég
 


sziasztok!
most inkább olvasóban működök. valahogy semmi sem akar jó lenni, és nagoyn át kell gondolnom, hogy oldjam meg a problémákat.
nincs nagy gáz, csak elfáradtam.

alvás:
Zsófi kiságya oda van az enyém mellé állítva. nekem ez jó. tudom hogy ott van, reggel kinyitom a szemem és látom.
egy időben légzésfigyelőnk is volt, de nem jött be. elfelejtettem kikapcsolni, és vijjogdott éjszaka.
most is ott van, azt tervezem, nyáron teszem különszobába, ha meg addig költözünk, akkor az új lakásba automatikusan másik szobába menne.
köztünk is aludt, maikor nagyon nőtt a foga, de nehéz volt utána visszaszoktatni.

babakocsi:
igazából a hóban tök mindegy, milyen kocsi van. nehéz vele közlekedni. nekem a dupla kerék kevésbé süppedt el, a szimpla inkább. most egy régi pierre cardin kocsink van, teszveszen vettem, olcsón. szét kellet szedni, aztán újra összerakni, és most jól működik.
egyébként pedig fehérváron katasztrófálisak az utak. hiába járt erre a hótakarító traktor, egyszer végigment, másnap jöhetett.
a házak között pedig nem nagyon vitték túlzásba a hólapátolást.
tulajdonos feladata, de melyiké? egy panelnál? érdekes ötlet.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.02.14 23:39-kor.
Vendég
 


Zsófi is egyfolytában szaladgál meg karattyol.
néha még kínaiul mondja, néha sikerül egy-két szót összeilleszteni.
(Miló sincsen elkésve, 3 éves koráig kell beszélnie, anyum azt mondta, lányoknak 2 év.)

mentünk a postára. elmentünk egy vadiúj fekete tényleg nagoyn szép és hatalmas terepjáró fazonú kocsi mellett.
Zsófi megszólal, és rámutat: "autó, apáé. "
nem, nem apáé, erre ő: "babáé" =Zsófié.
aztán "autó babáé"
Vendég
 


a másik sztorim:
nálunk az elalvás nehézkes.
én is ilyen voltam mindig. ha alszom, akkor sokat és mélyen, de elaludni... néha órákig sem sikerül. ha gond van, akkor meg pláne.

az új szertartásunk, hogy ágyban issza meg a tejcsit, én ott ülök mellette és énekelek. valahogy olyankor többet iszik. :D
utána még ott vagyok egy picit, este jó, bóbita, meg még néhány ami eszembe jut.
aztán kap egy puszit és kijövök.
ma 10kor még hallottam a hangját. pijos, patte, anya csücsüjjé, tabi csicsijja...
megyek be egy fél óra múlva betakarni, gyerek már alszik, a rugi kidobva a szoba közepére, a másik a hasa alatt csomóban, a body felhúzva a nyakáig és az egyik keze már nem is volt benne.
levetkőzött.
Vendég
 


Sziasztok!

Tegnap épségben hazaértünk, mintha nem is lett volna szombaton hófúvás, szikrázó napsütésben jöttünk.
Nálunk a dégi út le van zárva tegnap megnéztük, eltoltak egy ösvényt de nagyon dúrva hófalak vannak, párom mondta, hogy egy kisbusz be is ragadt reggelre ami gyári munkásokat vitt volna.

Lara jó utat, remélem minden rendben lesz a szemészeten!

Beti örülök, hogy legalább így láttál havat :lol:

Tünci még neked akartam, hogy ilyen tipusú babakocsi jópár van a faluba, esküsznek rá akinek ilyen van, terepre jó :wink:

Anyany nem semmi hogy levetkőzött Zsófi :lol: Kitartás, csak jobb idők jönnek már! :wink:

Naspi ne aggódj majd elkezd beszélni Miló! Matyin meg azt fúrcsálta a védőnő, hogy milyen hamar beszélget fiú létére
Tegnap voltunk a párom mamájánál és ő mesélte, hogy párom nagybátyja már két éves volt és akkor szólalt meg, hogy :
ne add már olyan forrón a grízt! Vagyis meleg volt a tejbegríz :lol:
Addig egy mukkot sem mondott de gyűjtötte a szavakat és tökéletesen összerakta :wink:

KépKép
winchi
 
 


Hello!

Képzeljétek veletek álmodtam!Szerintem midenki benne volt, hiánytalanul!:)

Elhatároztam, h elsétálok a párommal a boltba, hetek óta nem voltam rendesen kinn, csak az udvaron, mostmár csak sétálgathatok egy kicsit.Nagyon fáj a medencém, csípőm, biztos jót fog tenni.Ezzel a rohadt köhögéssel meg már nem tudom mit csináljak..meg tegnap vettem észre ,h majdnem egy egész üveg nasivin elfogyott 10 nap altt..

Alvás:kaptam egy tök jó linket Aarnikától, szerintem ebben minden tudnivaló benne van, aztán úgyis a saját tapasztalat és a baba igénye dönt.Ha van egy félórátok érdemes elolvasni.
http://egyuttalvas.blogspot.com/

De tényleg, veszünk ágyat, aztán majd meglátjuk, lényeg, h lesz lehetőség, amibőől választhatunk.

kérdés:az normális, h most már sokat gondolok a szülésre?Állandóan ezen agyalok..hogy nehogy mégegyszer olyan szörnyűséges legyen..összekeverednek a dolgok..

Kocsiról levettük a huzatot, olyan hülyén van megcsinálva, h nem fér minden része a mosógépbe, a merevítések miatt.Azt Ti hogyan mosnátok, kádban áztatva?

Bettiii, egy hónapon belül vagy, aztaaaaa.Még mindig alig hiszem el.Az járt tegnap a fejemben, h mikor bennt voltam ősszel, volt egy nőci, aki 34 hetes volt és mondták neki, akkor sincs baj, h jön a baba(visszatartáson volt), hazaengedték, egy pár nap múlva jött szülni, 35 hetesen, még csak le se vitték a picre.És az már csak nekem is két-három hét.Jó tudom, h pici még, kb 40 centi és 2 kilo körül, de nekem ez már olyan távlat, amit el se tud képzelni sok ember.
Nagyon várom a szerdát, látni a babát, már olyan erős, csak bámulok, mekkora mozdulatai vannak!!!!

Any,mivel lett tele a hócipő?Gyere,mesélj!
Egyébként panelnál a házmester ,hiányában a közös képviselő dolga a csúszásmentesítés.

Winchi, azért röhej nem, h főútvonal lezárva..és most már nem lehet használni az aba felé vezető mellékutat, mert megvette a területet egy olasz és magánterület lett.Egy út, basszus!!!Szerettem arra biciklizni, úgy szoktunk menni Abára fagyizni!

Lara,drukk a szmészhez és én is úúúgy mennék shoppingolni.

Naspi, szerintem sincs elkésve a beszéddel.Főleg fiúnál.
Meg egyébként annyira másképp cseperednek, nem lehet sablont húzni rájuk.Exbarátnőm fia márciusban 3 éves, és még egyáltalán nem bilizik, még egyszer sem kakilt, csakis pelusba, pedig bölcsis.Én meg már két és fél évesen szobatisztán oviba jártam.Szóval nagyon mások.

Na, megyek befogom a számat..:)

KépKépKép
tünci28
 
 
 


Tünci micsoda "rém"álmaid vannak? Velünk álmodni? :lol:

Szerintem normális, hogy már sokat gondolsz a szülésre, ahogy közeledik az ideje egyre többet fogsz. Belegondolok, hogy én hányszor szültem álmomban :shock: :roll:

Kocsit szét tudtátok teljesen szedni? A miénket nem tudtuk így igazán csak nyáron tudom suvickolni és a napon szárítani.

És melyik út lett magán? ami S-ról megy Aba felé a vadászháznál? A mellé építették most a szennyvíztisztítót...

Csajok szerdán jöttök Csupamókára? Bejelentkezzek ma???

KépKép
winchi
 
 


Igen, az,ami azt hiszem bodakajtor felé is megy,erdőn,mezőn
át.

Szét lehetett teljesen vázra,azt a kádban lezuhanyoztatta a párom,vmi fura műanyag patent fogja rá,de nehéz volt szétszedni.
tünci28
 
 
 


Winchi: jelentkezz csak be! Mi megyünk! :D

Szösz

KépKép
szosz
 
 


lara: drukk a szemészethez, biztos nem lesz gond.

tünci: nahát, micsoda álmok. Néha én is álmodok babanet-eseket. :)
Szülésre egyre többet gondolsz majd. Szerintem az természetes. Ne aggódj, rendben kell mennie mindennek. Olyan jó, hogy már a finish-ben vagytok Betti-vel együtt. Olyan jó ezt megélni nekünk is, hogy végig izgulhatjuk a várandósságotokat.
Babakocsi alkatrész nálunk is volt, amit csak a kádban tudtam suvickolni, de nyáron jól megszáradt kinnt a napon. Most azért ez problémásabb. Mármint a szárítás.

winchi: csúcsszupik ezek a képek az útról nem semmi. Jól letakarították.... :)

any: gyere csak panaszkodni nyugodtan. Nálunk is még egy szobában vagyunk Dorkával. Majd most akarunk festeni, felújítani a tavasszal, és külön szobába tenni. Biztos nem lesz egyszerű menet, de majd meglátjuk. Jó volt a Zsófi story mind a kettő. Jó nagyot nevettem rajta. :)

Story: nálunk is van. Hétvégén ment egy Eddie Murphy-s film. Persze Dorka még nem aludt, éppen épített kockából várat. A filmben Eddie Murphy kérdezete: "mi a f@sz?" Erre az én kislányom elkezdte mondogatni, hogy f@sz, f@sz. Hú, én annyira röhögtem, persze kiszaladtam, és a fürdőben szinte zokogtam a röhögéstől. Hát úgy látszik már mindent meghall, és megjegyez, nagyon oda kell figyelni. Remélem elfelejti hamar ezt a szép szót. :)

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


Ok bejelentkeztem, megyünk szerdán a fél 11es csupamókára :lol:
Ki jön még?

Páromnak mondtam Tünci, hogy lezárták azt az utat, mondta hogy ő még nem hallotta hitetlenkedett, de tudom hogy beleültettem a bogarat a fülébe és utána fog kérdezni mástól :twisted:
Ráadásul mi sokszor megyünk arra ha az Auchan környékén van dolgunk...

KépKép
winchi
 
 


ancsi!
én is így tervezem. nyáron teszem külön szobába, de ez önzőség vagy nem, attól is függ, hogy haladok majd az angoltanulással.
egyelőre nehéz nekikezdeni is, de tudom,hogyha egyszer nekifogok, akkor elég jól haladok majd.
de nagoyn utálok szavakat magolgatni...

szerencsére ZSófi ilyeneket nem mond még. bár a párom ha nem úgy megy a hülye játéka, képes ocsmányul káromkodni, de majd valahogy leszokik róla.
Vendég
 


winchi,mikor nyáron utoljára mentük arra,még sorompó is volt.

úgy bírom,h a káromkodásokat rögtön megtanulják,első hallásra..mi meg égünk.. :lol:
tünci28
 
 
 


megvan az új szemüvegem!!!
és végre látok rendesen!!!
jippijájééé!!!!!!!!!
Vendég
 


breveeeeeeecasss lzkk kkkkkkkkkkkkkkkkkkllllllllllll$$

mondta Zsófi...
:D
Vendég
 


Igen, egy hónapon belül.....várom már.

Szülés....én is sokat gondolok rá, de nem akarok túl sokat, mert nem akarok elképzeléseket, vágyakat, álmokat, hogy hogy lesz, inkább csak tudatában akarok lenni, de nem elképzelni előre semmit.
Holnap reggel megyek a klinikára, doki berendelt, utána meg gondolom nst jön lassan majd.

Kocsihuzat. A miénket nem szabad mosógépbe mosni, csak kézzel, de mivel be volt fóliázva úgy döntöttem, hogy áttörölgetem vizes-mosószeres ruhával csak.
Olvastam, hogy a németek csináltak mérgező anyag felmérést babakocsira, és a legjobb a közepes volt, azt is a hiper márkák kapták meg, amikről én még nem is hallottam.......nagy a felbátorodás, hogy na ne már.
De már ezekkel a méreganyagokkal se tudom mi legyen, mosópor, öblítő, babakocsi, pléd, szőnyegek....ááá.
Megvettük ma a fekvő kanapémat is, holnap a szőnyegek jönnek és kész.

Cuccom összekészítve egy kupacba a háló sarkába, de nincs bepakolva, hogy ne büdösödjön és van egy lista a tetején, amit indulás előtt kell betenni, fogkefe, fésű stb.
De hétvégére bepakolom, mert péntektől szombatig enyémek a gyerekek otthon, megyek vigyázni rájuk /18-17-14 évesek/, vigyázni...... :roll: , párom meg elutazik németországba hétvégére, én meg drukkolok, hogy csak most ne, még ne....de azért legyen kéznél a csomag, ha le kell érni szegedre hirtelen.

Betti
Kép
betti0412
 
 


Betti,áááá,nem hiszem el,h végül mégis te mész...... :roll:

Any,mennyibe került?anyunak most kell új.

KépKépKép
tünci28
 
 
 


Sziasztok,

Sokszor olvaslak ám Titeket csak egész egyszerűen nincs időm írni, meg sokszor már szégyellem is magam, h milyen rég írtam :oops: :oops: :oops: ! Főleg, mert a csemeték első szülinapjáról is "lemaradtam" ... de olyan sok dolgom van és annyira fáradt vagyok este és még a fiúk is ilyenkor ülnek a gép elé, most egész egyszerűen kitúrtam őket :lol: :lol: .

Betti, Tünci olyan jó olvasni Titeket!!! A tervezgetések, a kérdések, a szülés körüli gondolatok, hjjjajjjj de jóóóó!!! Én is szeretném megint!!! :lol: :lol: :lol:

Olvastam, h Ti sem vagytok megelégedve a hóeltakarítással itt Fehérváron, hát mit ne mondjak én is ki vagyok akadva. A buszmegállóban sincs eltakarítva csak az első ajtónál, ott meg nem tudok felszállni a babakocsival ... nem is ragozom, már leírtátok!

Zsófi szösszenetén jót rötyögtem, annyira édi lehetett!!! :lol: :lol: :lol:

Dorka meg kicsit korán kezdi :wink: :lol: egyébként tényleg elfelejti, csak ne figyeljetek rá oda! Jól tetted, h kivonultál röhögni!! Ha látta volna, h tetszik Neked, tovább mondogatja ...
sajnos nem tudjuk elkerülni, h megtanulják ezeket a szavakat ... mi zsozsónál nem beszéltünk csúnyán, de a tömegközlekedési eszközökön a sok tini .... mondjuk mondogatni csak most 1-2 éve kezdte el, mióta már "nagyfiú" :D !

Bende: Niki már milyen nagylány! Nagyon szép helyen voltatok! Én is gondoltam már repülőútra (barátaink Belgiumban laknak, hozzájuk akarunk majd valamikor "kiugrani"), de én féltem a repülés okozta nehézségektől, viszont így hogy olvastalak, kicsit felbátorodtam!!!

Szép napot!
Vica
wicca
 
 


tünci!
ofotértban vettem, 30ért. van kártyám, így a vizsgálat ingyenes, a szemüveg 30 volt. keret 5ft, akcióban, a lencse volt a drága.
de mázli, hogy a madaras áruház, egészségkártyára teszi a pénzet, mert náluk dolgozgattam, amíg terhes lettem és a doki úgy írta a táppénzes papírt, hogy még a tolla is füstölt...

betti!
hugom is izgul már!
rendezget, tesz vesz egyfolytában, neki azt mondják, hamarabb fog jönni a bébi. elvileg 3 hete van még.
Vendég
 


Jó reggelt, itt a ma reggeli művem. :)
az utolsó adag még sül... Kép
bende
 
 


Sziasztok!

Bende ez kíínnnnzzzááássss :lol: Látom ma is pörögsz :lol:

Wicca jó hogy jöttél gyere sűrűbben :wink:

Anyany és jó keretek voltak az akcióban? Régebben volt hogy én is ilyesmi akcióban néztem kereteket de az olcsók extra gázak voltak csak nagymamáknak való.

Betti vigyázz magadra a hétvégén, elég nagyok már a tinik vedd rá őket hogy ők vigyázzanak rád, szolgáljanak ki :wink:

Matyi megint jól alszik pedig a fogacskák csak majdnem vannak kint. Lehet hogy akkor fáj neki nagyon amikor elindulnak az eredeti helyükről és amikor kimozdul akkor már nem???

KépKép
winchi
 
 


Wicca!
Örülök, hogy felbátorodtál.:) A nagyfiad már biztosan élvezni fogja az utat, Bálint ( akinek BOLDOG NÉVNAPOT!!!!!) meg valószínűleg az öledben fog ülni. 2 év alatt csak pár száz Ft nekik a jegy, mert az anyuka vagy apuka ölében ülnek. A sima biztonsági övhöz pedig adnak egy kiegészítő övet, hogy a babának is legyen. Két felnőttel, meg lényegesen egyszerűbb a dolog. Nekem az a macera, hogy csak akkor tudok elmenni mosdóba, mikor még nem mentünk be a tranzitba, mert csak addig tud velünk lenni, aki kikísér. Utána már nem bízhatom senkire a Nyanyót, meg a csomagokat, babakocsit...egy wc fülkébe meg képtelenség bezsúfolni mindent.
Esernyőre csukható babakocsit egészen a gépig lehet vinni, adnak rá egy olyan cetlit, amivel ezt megengedik. ( Ja és a babának nincs külön ingyenesen feladható csomagja, ezért nekem egy böröndbe kellett zsúfolni kettőnk cuccát) Szóval a kocsit a gép mellett, vagy a cső végén összecsukod és elviszi a személyzet. ( mindenhol nagyon kedvesek:) mikor leszállsz a gépről, akkor pedig már ott vár a lépcső mellett.

Winchi - köszi:))))
bende
 
 


Bende! Hihetetlen vagy! 8-kor már készen vannak a fánkok! :shock:

Anyany! Jót nevettem, hogy Zsófi levetkőzött alvás előtt. Réka is csinált már hasonlót, de a zoknijától rendszeresen megszabadul! :lol:

Katinka: Jöttök holnap Ti is, ugye? Valaki még?

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Bende,azért ez felháborító, zonnal vedd le a képet, állítólag árt a laptopomnak a nyál... :lol: :lol: :lol: de ha már meg is kelt, akkor Te mégis mikor ébrdtél????????????????
én azt hiszem lányok, h a terhesség és alvás az nem fér meg egy mondatban..

Wicca, hello, tudtam, h vkinek van Bálintkája és épp tegnap kerestem vissza, régen milyen sokan írtak és teljesen eltűntek.Sarmon, Tucsinke, TRündike.Köszönjük a drukkokat,már megvallom, tényleg kezdek kicsit izgulni.

Any, anyunak már megvan a vizsgálat, megcsináltatta a kórházban és ami van méregdrága Chevignon kerete, abba azt mondták, h ezt már nem lehet belecsiszolni ,ezért kell új keret is.Olyan 3- as körüli a lencse, de akkor szólok neki, h jöjjön be fehérvárra körülnézni.Meg nekünk is van kártyánk és nem is igen tudjuk egyelőre elkölteni a rajta lévőt.Megveheti abból esetleg.

Tényleg nem tudjátok, h gyógyszeren kívül lehet -e babás dolgot venni belőle????Akármilyen kiegészítőre gondolok,pelenka, cumi, ilyesmi??????????????????????

Tegnap nem voltatok vmi aktívak, ma tessék írni!!!

KépKépKép
tünci28
 
 
 


Sziasztok!

Lara, külön szobája lesz a kistesónak.

Betti, Tünci, ez természetes, hogy egyre többet gondoltok a szüléshez, hiszen közeledik az idő.

Betti, ne is képzeld el, valószínűleg úgyse úgy zajlik, aztán lehet, hogy emiatt csalódnál.

Magzatmozgást már a 35. héttől ikszelnem kellett egy papíron, aztán amikor oda akartam adni a szülésznőnek, nem kérte. :shock: Ezt nem egészen értettem...

Winchi, de jó, nekünk a mai éjszakánk kritikán aluli volt. :( Meg a korábbi 2, de a maihoz képest még istenesek voltak. Hiába, nem bírja a melegfrontot. :(

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Jó reggelt!

negyed6 - kor keltem, fél hatkor ébredt a Nyanyó, 6- kor már kelt a tészta.

Mellesleg nekünk is pocsék éjszakánk volt, Nyanyó legalább 5x ébredt, de szerintem volt az több is, csak félálomban nem számoltam.
bende
 
 


tünci!
elvileg lehet mást is, pelust is, de nem tudom, hogyan.
annyira nem néztem, mi sem nagyon költöttük eddig.
de most muszáj volt.

winchi!
voltak egész jó keretek. az enyém eredetileg ha jól emlékszem majdnem 20ezerbe került.
Vendég
 


Szia Anyany!

Zsófi vetkőzése nagyon jó sztori. Nem lehet, hogy melege is volt.??????
bende
 
 


bende!
nem hiszem, mert aztán reggel sem hagyta, hogy vetkőztessem, amikor pelenkáztam. a rugikat egyedül vette el.
nehezen alszik el mostanában.
Vendég
 


Bende, hú, nagyon megéheztem!

Zsófi édes lehetett, any, bár gondolom, te nem díjaztad annyira. :wink:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


most szóltam is anyunak,h ne vegye meg kp-ra,ott a kártya.nekünk nagyon jó lenne,ha lehetne egyéb babadolgokat,megkérdem alkalmasint itt a gyögyszertárban,csak itt elég rugalmatlanok.pl Soponyán megcsinálja a gyögyszertáros,h bármit veszel úgy ad számlát,hogy gyögyszert ír rá.

most írta Betti,h csak jövő hét vége felé lesz neki nst,az már 37 és fél hét nála,fene se érti.talán mert nincs fájás,meg zárt a méhszáj,nem tudom,függ- e ettől.
Meg itt úgy van h a választott szülésznő csinálja,nem?
tünci28
 
 
 


Tünci, mi simán tudunk pelust venni kártyára, de mindig másra kell.

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Tünci!

Nem a választott szülésznő csinálja, csak ha szerencséd van akkor lejön és kicsit előrébb visz a sorban, meg hamarabb megmutatja a dokinak.
Beze! nyisd az abalakot, küldök egy adagot!:)

Zsófi nagyon önálló. :) Hamar megtanul majd öltözni- vetkőzni. Niki is próbálgatja, de Ő egyelőre a ruhaneműk nevét sorolja minden öltözésnél és vetkőzésnél.
Ha valaki jön hozzánk, kiszalad az előszobába és sorolja:

sapka, kabát, cipő... és felügyeli az egészet! Így hozzánk már senki nem léphet be cipőben:)
bende
 
 


Bende! Te mikor alszol el este, hogy ilyen korán fel bírsz kelni, és hozzá látni a napi teendőkhöz?

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Sziasztok Lányok!

Köszönjük a drukkokat Minden rendbe volt Hannus szeme olyan mint a sasnak :D :D :D Nagyon ügyes volt a vizsgálaton :D Utánna voltunk a kikába ikeába brendonba játékboltba....persze az ikeás kisszék nem volt amit kináéztem úgyhogy majd anyósomék hoznak neki ,ha lesz ők sürübben járnak pesten mint mi.

Bende:Én is nyitom az ablakot :wink: Nagyon jól néznek ki a fánkok :D :D :D

Tünci:Az egészségpénztár kártyán mindent lehet venni ami a babának kell mi azon vettünk mellszivót légzésfigyelőt kókuszmatracot pelust bepanten krémet fürdetőt sampont....stb

Wicca:Boldog névnapot Bálint babának :D :D :D Gyere sürübben :wink: Nálatok már tervbe van a kistesó?(úgy emlékszem mintha egyszer írtad volna hogy szeretnétek)

Ancsi:Mi meg voltunk egyik barátnőmnél és ott már ovis a gyerkőc úgyhogy gyorsan bövitettük a szókincset a basszus meg a pi@sa szóval.Nagyon örültem neki :roll: Ráadásul el sem felejti azóta is jópárszor hallottam hogy mondja próbálok nem figyelni rá ilyenkor.

Tegnap Hannus olyan aranyos volt mikor kisebb volt akkor mondtuk neki ha valamit elvettünk tőle,hogy elvitte a cica és a hátunk mögé tettük.Tegnap eldugtam elöle a könyvet a hátam mögé gyorsan jött érte kivette a kezemböl és mondja hogy adide cica :lol:
Vendég
 


Szösz:Ti nemrég vettetek ágyat jól emlékszem?Milyet vettetek?Ágykeret+matrac?Mi most veszünk,végre már alig várom :D
A matracot már megrendeltem most nézegetem a kereteket pár napja lehet hogy fenyő lesz.
Vendég
 


Gyors jelentkezés Szerbiából....
reggel voltam a klinikán egy két perces uh-n, utána mondta a doki, hogy jövő hét szerdára kérjek ctg időpontot, délre kaptam.
Tünci itt nem a szülésznő csinálja, hanem a sort kell kivárni és utána kergetni a dokit az épületben, hogy megnézze.
Mozgást nem mondta, hogy számoljam...talán holnap a védőnő.

Betti
Kép
betti0412
 
 


Szösz!
ÁLtalában 10- kor alszom el este, szóval nem vagyok egy éjjeli bagoly...negyed 6- fél 6- kor pedig kelek...

Lara! nyisd az ablakot:)

jaj nekem is van egy újabb Nyanyós sztorim:
tegnap elmentünk turkálóba és megpróbáltam néhány ruhát. Előtte Nyanyó választhatott a kupacból magának egy mesekönyvet és beültettem a próbafülkébe. Próbáltam a ruhákat, a Nyanyó meg közben engem lesett. A harmadik ruhánál egyszercsak megszólal:
Anya! tetszik!

Nagyon meglepődtem! :shock: eddig azt sem tudtam hogy ki tudja mondani ezt a szót!
Azt az egy ruhát megvettem, de a többit nem:)

Most megyek, mert amíg a tészta kelt megcsináltam a hasizomgyakorlatokat ( nagyon puding vagyok) és most lenyomtam 40 percet az elliptikus tréneren, szóval nem ártana egy zuhany.
bende
 
 


Húúúúú, mit nem adnék egy fél óra futásért én is..... :D De csak Rubint Réka van, igaz azt minden napra igyekszek beszorítani.
Csak a hangja....

Betti
Kép
betti0412
 
 


én is mit nem adnék valami mozgásért.
egyelőre annyi van, hogy lemegyünk Zsófival sétálni, utána meg előtte fel-le cipelem a lépcsőn.
kevés.
most megint alig eszek, de csak arra elég, hogy tartsam a jó kis 60 kilómat. utálom. nem akarok annyi lenni mint terhesség előtt, egy picivel többel is kibékülnék.
felmosok és lemegyünk egy kicsit. még kell tejföl a kajához.
odafér mellé egy pici hintázás is.
Vendég
 


Any,Te milyen magas vagy,mert a 60 kilo nekem nagyon szimpatikus!!ha valaha leszek még 65,már vidámság lesz.jelenleg 79 vagyok...az uram masszírozás közbeni észrevétele,óóó,de jó kis masszív lett az én kis kucu asszonykám.... :lol: :oops: :lol:
tünci28
 
 
 


majd holnap azt mondom dokimnak,mikor rákérdez a hízásra,h kaptam két tortát múlt héten.Van még kérdés? :lol:
tünci28
 
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?