Itt vagyok lányok. Gyorsan visszaolvastam, de alig jegyeztem meg valamit olyan kába a fejem. Bocs, ha nem reagálok.
Ma voltunk vérvételen ami szörnyű volt.
Multkor rögtön eltalálták és csak addig sírt amíg beleszúrták a tűt aztán csönd, hát most össze-vissza mozgatták a kis kézfejében nem akart jönni, persze olyan keserves sírás közben, hogy a szivem szakadt meg.
Én fogtam, egy másik nő lefogta a kis kezét, a harmadik szúrta. Egy idő után én is elkezdtem bőgni, mert már nem bírtam látni a szenvedését (most is sírok ahogy visszagondolok rá) és bocs, de a taknyom már csurgott, de nem tudtam fölnézni és kérni a férjemtől zsepit, csak puszilgattam a fejét és bújtam hozzá.
Soha többet nem akarok ilyet!!! Remélem a csütörtöki oltás ehhez képest kis kellemetlenség lesz csak...
Aztán elmentünk anyukámékhoz, aztán anyósékhoz és persze mindenki ezerrel gügyögött, magyarázott a gyereknek -amit akkor nem bántam annyira, legalább érezte, hogy mindenki foglalkozik vele- de most már látom a hatását. 6-kor már olyan fáradt volt, hogy éhesen is elaludt volna, de gondoltam a mai nap után az a legkevesebb, hogy jóllakottan aludjon el, hát megszoptattam, de azóta nem tud elaludni. Nézelődik a kiságyban -szerencsére nem sírdogál- de szerintem annyira aludna. Nem tudom mivel tennék jót, ha fölvenném vagy hagyjam ha elvan magának? Úgy szeretgetném, de lehet már sok neki az ingerből. Kár volt elmenni ennyi helyre, de örültünk, hogy már járhatóak voltak az utak és már nagyon hiányolták a nagyszülők is, ráadásul össze volt cuccolva a kocsiba.
Úgy szeretném látni a videókat, de már nem biztos hogy lesz erőm megnézni. Sajátomhoz hozzáfűzöm, hogy nem fordult babó -esze ágában sincs- csak befelé lejt a kanapé és elgurult.