Új privát üzeneted érkezett!

Törpi: mit is mondhatnék :? A problémák vagy maguktól megoldódnak, vagy nem is érdemes velük foglalkozni! :wink: Kicsit próbálj lazulni szerintem, vagy feltöltődni egy kicsit valamivel. A kandalló begyújtása nálunk rendszeresen megvárja páromat (du. 3-4), addíg megy a gáz. Ha valami véletlen folytán be tudnék gyújtani, akkor meg kialszik mire újra oda jutnék, hogy tegyek rá.
Na, mennem kell, Alexa légiriadó hangon követel! :lol:

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Törpi!
Most jött el a szeparációs szorongás első hullánma, pszichonénink szerint lányoknál ráadásul ha van, akkor intenzív. Réka is vonyított hónapokig már attól is, ha valaki ránézett. Az nem segít, ha mennek veled a házban mindenhova? Akkor látnak, nem sírnak utánad. Lassan fogsz a dolgoddal haladni, de még mindig jobb, mintha üvöltenek egész délelőtt. Időszakos, el fog múlni! Enyémek pl. "főznek" velem. Kapnak lábast, tálat, fakanalat (fogzásra is szuper) és lomolnak a padlón, csak hasra ne ess bennük. :D
vovanda
 
 


Vanda, próbálkozom valamit újítani, mert ez így nem fog valóban menni, vagy én készülök ki a gondolattól, hogy azért sírnak, mert rosszul csinálok valamit, rosszul nevelem őket, rossz anya vagyok... utálni fognak... Na majd összeszedem ám magamat :?
Bár a kandalló begyújtásakor 30centire vannak a fenekemtől, csak a rács van köztünk, de azt meg muszáj mindenképp tűzközelben. Akkor is sírnak. Aztán Mírát kitettem próbaképp a rácsból, elkezdett mászni, majd felnézett rám és tutult :shock: Semmi se jó :(
Most délután viszont olyan édesek voltak. Tipikus csajok; a ruhák és a papucsom a mindenük. Ha azzal játszhatnak, akkor nincs semmi sírás. Asszem pakolok egy gardróbot a járókájukba :roll:

Zsuzska, én szombathelyi vagyok amúgy, csak 2 éve költöztünk ki Gencsre. Konkrétan csak azokat ismerem, akikkel együtt költöztünk ki, valamint a főnökömet :?, mert ő is itt lakik. Otíliát sajna nem. Ikres ő is? Mert abból van pár a faluban állítólag.
Hát nem vagy túl biztató. Azt hittem, ha meg tudják mondani, mi a bajuk, egy csöppet talán könnyebb lesz. Bár valóban, unokahúgom dackorszakába belegondolva... nem kívánom magamnak. Pláne duplán :shock:

Timi, apa nálunk csak 5 után ér haza. Este a fürdés-, etetés- procedúra egy óra, így csak pár óra maradna kandallózni, éjszaka meg ugye nem azzal fűtünk. A ház pedig eszi a gázt napközben, ezt bizonyította a decemberi számlánk :? Kénytelen voltam megtanulni, hogyan kell begyújtani, vagy nem maradt volna pelenkáravaló :roll:

Képzeljétek, Míra körbe sétálja a járókát. Fogja a rácsot, és pakolja a kis pracliit, miközben én meg kintről hívogatom. Szemét vagyok, mert csak a kör végén érhet utol :roll:
Na megyek, mert ma még nem csináltam itthon semmit a szunyák alatt.

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 

 
 

Törpi!
Hidd el, hogy nem veled van a baj és nem vagy szaranya. El fog múlni ez az időszak, hodd el. Próbáld kifigyelni, hogy mi az, ami tutira megnyugtatja őket és gáz sztukban dobd be. Én pl. ha találkoznék Szinetár Dórával meg Bereczki Zoltánnal, tuti kezet csókolnék nekik. A két kis szaros irtó muzikális, imádják őket. Múltkor Dani már 10 perce üvöltött, semmi nem volt jó, benyomtam Dóri babalemezét. Kb. az első két hang után Dani elhallgatott, és még táncolt is. És ez akármelyik CD-jükkel működik, akűrmit hallanak tőlük, megismerik. Na meg fixen éneklem nekik a Valahol Európában egyik részét picike koruk óta, arra is mindig lehiggadnak. Én meg sokszor 40 percig Földanya, éganyázok. :lol: :oops:
vovanda
 
 


Törpi: ruhák...én hagytam pár (jópár :lol: ) kinött rucit a kanapén, Csajok imádják le-fel-elpakolni, kukucsolnak vele vagy éppen rágják, ha éppen olyanjuk van vagy fél órát is elvannak :lol: persze van h összevesznek 1-1 csinosabb-finomabb darabon :lol:
ja és ne aggódj, én is panaszkodtam, h mikor felkerült az ajtórács semmit nem tudtam csinálni állandóan ment a sírás a rácsnál...aztán egyszercsak csönd lett és tök jol eljátszanak most már együtt vagy külön-külön :wink:
mai sztori: délután benéztem és nem láttam csak 1 gyereket pedig tudtam h 1 perce még 2 volt és az egyik bunkiban játszottak (kanapé és szekrény között rész van lent takaró meg párnák, ott szoktak csücsülni, másik bunki ugye a játszóházikó)...na szóval megvolt természetesen másik gyerek is csak kukucsoltak a függönnyel :lol: olyan cukik voltak :lol:

Lilypie Kids Birthday tickers
babusok
Budapest
 
 


Sziasztok,

Törpi :) nyugi, nem vagy caranya, ez egy ilyen időszak. Tényleg kell találni valamit, ami leköti őket, nálunk is a zene vált be. Nekünk gyerekzenéink vannak (pontosabban csináltam egy válogatás cd-t, hogy néha nekem is jó legyen :)), elsősorban mondókákkal, megzenésített mondókákkal, ezeket amúgy is szoktam énekelni nekik (szegények...), szóval asszociálhatnak is. Nálunk a favorit Grétikémnek az icipici kis mese, erre mindig felderül a kis arca (már az első traktusokra), olyan édes :)
Ja és érdekes mód, nálunk volt egy időszak, amikor kifejezetten jó volt, ha nem láttak, akkor tök jól elvoltak, de ha megláttak, akkor rögtön túl nagynak látták a köztünk levő távolságot :roll:

Nyulasz, tündériek a gyerkőcök :) Nyugi, mire Balázs kinövi a kádat, lehet ültetni :) Nekünk leszakad a derekunk, amióta nagykádazás van :wink:

Csőrös pohár: cumin mi is max. 2-es lyukig mentünk, vmikor karácsony után vettem csőrös poharat. De nem ám művelt formában, hanem csak bementem, és kerestem ár-érték arányban a legjobbat. Az eladó szerint mind ugyanazt tudja, nekem csak annyi kellett, hogy a gyerkőceim ne tudják szétrágni. Így lett 2 db canpol (vagy mi a szösz). Azóta egyik lelkes barátnőm felvilágosított, hogy ennek van tudománya is, de most már mindegy :) ja, nálunk egy lyuk van, nem túl kicsi, de nagyon azért nem ömlik. Gréti már ügyesen iszik belőle önállóan, Gergő még mohó, ugyanazzal a hévvel szívja meg, mint a cumit...

Önálló cumis evés: Gergő nagyon régóta, kb. 5 hónapos korától (már 4 hónaposan is van róla videó, de azon még elég ügyetlenke :)), Gréti még most sem, illetve max. pár másodpercig, ez is az elmúlt 1 hét fejlődése.



Kép

 
 


Sziasztok!

Bocsi,nem olvastam még vissza,majd pótolom.
Balázs egyre carabbul van,este felébredt 10-kor a köhögésére,orrot kellett szívni,majd visszaaludt,aztán éjfélkor megint arra kelt,hogy köhög,és nem kap levegőt,megint orrot szívtunk,mire elaludt,bevittem,újra felébredt.Köhögött,és alig kapott levegőt.Szerintem ide a stodal már kevés,ma kihívom a sógornőmék gyerekdokiját.Most reggel popsiban 38.3.Erre még nem kell adni lázcsillapítót,ugye?
Vendég
 


Nyuszi!
Mérd egy óra múlva és ha feljebb megy, adjál. Ha marad, akkor elég éjszakára.
vovanda
 
 


Köszi Vanda.
Vendég
 


Törpikém,egy nagy ölelés,és ha megvan a kötél,keress egy jó erős karnist :lol:
...Na bocsi,csak vicc volt,tudod tőled idéztem,szóval ahogy a nagyok írják,ez egy ilyen időszak.
Persze,Noémi nem kórosan sovány,szerencsére.Van két hurka a combján :lol:

Mó,gondolom derékleszakadás nálunk is lesz :shock:

Na,megint nem tudom mit olvastam...és köszönjük a dícséreteket.
Vendég
 


Nyulasz: hogy van Balázs? Remélem jobban vagytok! Orvos mit mondott?

Délután elmegyek barátnőmmel babaruhákat venni, mert lassan nem tudok mit rájuk adni. Kész anyagi csőd, de muszáj, pucéran már mégsem lehetnek egész nap, pedig azt nagyon élvezik! :D

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Köszi Lányok, összeszedem ám magamat, legrosszabb esetben jön a karnis :wink:

Már ma is jobb volt kicsit, megfogadtam a tanácsotokat, betettem az ABBA CD-t. Azt már a pocakomban is csípték. Mírának nagyon bejött, Emmának mindegy volt, annyira kikészült az orr-porszívótol :? Így ment aludni 10 után. Eredmény, most itt ül az ölemben :roll:

Nyuszi, köszönöm, és jobbulást Balázsnak!!! Nálunk Emma nem ébred meg szerencsére a köhögésére, de minden másra igen :x Nem elbagatelizálandó, de azért tudod, hogy gyereknél ez még nem olyan vészes láz. Engem is kitört a frász, mikor megláttam a 39 fokot a lázmérőn, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt neki. A doki biztos tud adni valamit, amitől könnyebben fel tud köhögni Balázs. Talán a ma éjszakája jobb lesz már. Meg a Tied is!

Mó, 5 hónaposan! :shock: Nem semmi a srác! Nálunk is az a baj a csőrössel, hogy ugyanazzal a hévvel szívja, mint a cumit :?
Deréklestakadás :? Pedig már érik nekünk is a nagy kád.

Nálunk ha én énekelek :oops: , akkor a csip-csip csóka és a süti-süti pogácsa a sláger. Arra derül fel a pofi. Sőt, Emma már össze is teszi a kis kezét és rázza. Tünemény :lol:

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Babusok, jót vigyorogtam az "egy perce még két gyerek volt" sztorin. Ali várom már, hogy egymással játszanak és ne egymás haját tépjék. Illetve Míra Emmáét. Asszem nekünk is a kinőtt ruha ötlet lesz bedobva Mírának, Emmának még ki kell találni, mert őt nem köti le annyira ez :lol:

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Törpi!
Enyémek egyik percben együtt röhögnek, a másikban tépik egymást... :D
Bevallom: én az igazi gyerekdalokat meghagyom a bölcsibe-oviba. Balu sem fogékony rájuk az én előadásomban, ha ő elkezdi, akkor sem énekelhetek vele. Úgyhogy maradnak a musicalek. Önző dög vagyok: imádom őket, (eredetileg musical színésznőnek készültem :oops: ) úgyhogy legalább én is jól szórakozom. :D
vovanda
 
 


Vanda,apróbetüs :shock: :D

nálunk a vuk dala,amire mindig elkezdenek vigyorogni...meg az egy kis malac,röff,röff,röff...

Balázs elég carul,kapott antibigyó szirupot,meg rinathiol málnásat,meg fenistil cseppet mindketten,meg egy készítős orrcseppet,amiért még vissza kell menni.Hörghurut. :roll:

...és egész nap szívjuk az orruk.
Vendég
 


Nyulasz!
Jaj úgy sajnálom Balázst és remélem nem kapja el Noémi! Jobbulást nekik!!!!
Szerencsére enyémek oltva vannak hörghurut ellen...

Törpi!
Nem vagy car anya, sőőőt! Az enyémek sincsenek el egyedül, ha ez megnyugtat. Alig tudok tőlük valamit csinálni. Reggel mikor felébrednek még kicsit elnézegetnek az ágyukban, én addig gyorsan felöltözöm, amúgy majdnem egész nap a kezembe van valamelyik, kivéve ha alszanak. Biztos elrontom őket, de nem hagyom sírni se.

Vettünk 2. számú babakocsit peg perego aria twin, használtan, 37 volt.

KépKép
zsófikukac
 
 


Nálunk Matyinak a Pál, Kata, Péter jó reggelt..., Málnának az erdő szélén házikó a nyerő. Alváshoz meg az icipici kis mese és a bóbita (utóbbi 2-t énekeltem nekik az inkubátorban)

KépKép
zsófikukac
 
 


Nyuszi!
Balázsodnak jobbulást!
Apróbetűs: jogászoknak általában van valamilyen művészi vénájuk. Pasi pl. verseket ír (mg néha mindketten gyártunk újságcikkeket), de van olyan egyetemi évfolyamtársam, aki fest (nem falat, képet :D), sokan zenélnek, szóval valahol azért ki kell élni a kreatív energiákat.

Zsófi!
Az Aria Twin szuper, tavaly a topiktalinkon kipróbáltam egyet, de nekem sajna nem jöhet számításba, nem tudnám begyömni a liftbe. Amúgy a talin azon röhögtünk, hogy kétféle babakocsi volt: Aria Twin meg valamilyen esernyőre csukható (ebből több márka is futott). :D
vovanda
 
 


Nyulasz: jobbulást :wink:
és persze többi betegnek is :wink:
Zsófi: gratu kocsihoz, milyen színü?
Timi: mesélj, sikerült bevásárolni rucikat?
Kép

Lilypie Kids Birthday tickers
babusok
Budapest
 
 


Sziasztok!

Rég nem voltam, bocsánat (mea culpa, ugye.. ;) ) . Most is gyorsan olvastam...

Nyulasz, hogy van Balázs?? Jaj, olyan rossz (lehet) látni, h vmi bajuk van.... :( Ma oltást (kettőt, plusz a rota) kaptak az enyémek, és a doki azt mondta, hogy ha 38 fölé megy a lázuk (popsiban), adjak egy fél Germicid kúpot. Na, alvás után persze Ajsika tök forró, piros, bágyadt (és nagyon-nagyon-nagyon bájos-kedves) volt. Mértem, 38.5. Úgyhogy beadtam a kúpot. Életemben nem csináltam még ilyet! Meg azt se tudtam, hogy ez ilyen rossz érzés nekik (felsírt) :shock: Letti is elég elgyötört. :cry:

Mo, melyik az a CD, amin az iciripiciri mese rajta van?
És a VUK? Ajánlhatnátok még CD-ket, mert én ezeket már elfelejtettem.... :oops: :oops:

A Pál Kata Pétert a mijeink is csípik (reggel éneklem nekik) nagyon, meg a Halász Jutka CD-ket (a Boldog születésnapot-ot imádja Ajsika!!! :) ). Meg a Micimackót szoktam nekik énekelni, meg a Börtön ablakában-t, meg a Sweet dreams-t. Egyszerűen nem jut eszembe más, pedig még énekkaros is voltam!!!!! :oops:

Köszi az aggódást, de tényleg nem nagy a problémám (főleg hogy olvastam Törpit, hű de gáz :shock: ), de ahhoz elég, hogy önmagam árnyéka legyek:
A szopik pár hete néha rémálomba csapnak át, mert mostanában rászoktak a drágák, hogy 10 perc után kiköpdösik a cicit (aztán újra kérik), meg csapdosnak meg harapdálják. Gondolom nem jön elég gyorsan nekik a tej. Így 15 perc után leveszem őket, fél óra játék, majd megint cici, megint 10-15 perc szopi, megint játék, stb., míg le nem lehet őket tenni (mert ordítanak, ha ők nem úgy gondolták..). Így gyakran egy etetés 2 óráig tart. :shock: Közben persze bőgök, mert elegem van, meg nem tudom, hogy esznek-e eleget közben (sztem nem, Apa szerint igen), és adok nekik fagyitejet is, ha nagyon kétségbe esem... :? Szal nem tudom magam utolérni, tök kába vagyok, szalad a ház, meg ugye lelkileg se tesz ez túl jót nekem... AZt már nem is említem, hogy enni, inni, wc-re menni, aludni és más luxus tevékenységekre egyáltalán nem jut időm, a végtelenített szopik miatt....

A tegnap éjszaka is elég gáz volt, Lettibe az ördög bújt bele, és a hajnali 4 órás szopi után nem akart elaludni a világ minden kincséért sem, végül az Apja hurcolászta végig a lakáson a kisasszony seggecskéjét, mire reggel 6-ra beájult (közben kiáltozott meg bőgött. Mármint Letti, meg az apja is majdnem, mert a lelkem hajnali 4-ig dolgozott, és akkor akart volna lefeküdni, de önként vállalta Letti elaltatásának nemes feladatát.... :( ) Pedig pár hete és pár hétig már minden olyan jól ment... Remélem, nem repedt át az egész rendszer.... :(

Persze azért vannak napok, amikor minden simán megy... Havonta egyszer. :?

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Én gonosz a jó híreket nem is mondom:
A gyerekek már egy hete összevissza pörögnek-forognak: hátukról oldalra meg hasra meg minden! (majd teszek képet), plusz:
-Ajsa félkönyöklésben (a másik karja pedig nyújtva, úgy támaszkodik!!) nézelődik, és megtalálta a hüvelykujját (édesen szopizza, mint a nagy gyerekek) is. 8) Azt is mondta már, hogy "igen" (persze nem tudja,mit jelent, de mi azért örülünk) :D :D :D :D
-Aletta rendesen felkönyököl (egyik napról a másikra csinálta, tegnap reggelre, azóta meg éjjel-nappal), de van, hogy széttárja mindkét kezét a levegőben, mintha úszna, a fejét meg a vállait is a levegőben tartva! És azt mondta, hogy "apa" (csak Apát utánozta, de lásd fentebb) :arrow: szóval királyság. 8) 8) 8) 8)
Na hogy hencegjek is kicsit. :wink:

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Sziasztok!

Tyű micsoda termés :shock:

Egyenlőre tartjuk a frontot, és Johi is már jobban. Láza már nincs, a torkát meg Tantum Verdével kezelgetjük. Biztos a hülye hó miatt, hiába minden szó, állandóan a szájában kötött ki egy kis adag. Mondjuk gyerek koromban én is ettem :lol:

Nyulasz: pihiszék még mindig nem jött meg :x
Orrcseppet mi használtunk, a spray most jött be, úh azt mi is most teszteljük. Egyébként 5 perccel orrszívás előtt a legjobb adni, mert feloldja a trutyit, és akkor tudod jól kitisztítani az orrot. Ezt háromszor lehet adni, amúgy mi sterimart használunk még. De látom a véleményemmel egyedül vagyok :?
De édik a fürcsis képek :)

Tigriske: sztem nyugodtan terheld az oldalt a visszaemlékezéssel :) Engem amúgy érdekel. Jó hogy jöttél :)

Vanda: szegény Dani nagyon pöttyös volt :( De nagyon cukik!

Törpi: helyesek a csajok!

Rana: sajnálom a szopis dolgot. Esetleg ha lefejnéd, és cumisüvegből adnád nekik néha, hogy tutira megegyék azt ami kell, és aludjanak egy jót, te meg tudj pihenni???

Kata
labkat
 
 


Sziasztok!

Köszönjük,sajnos még nem jobbulunk,de csak jobb lesz elöbb-utóbb.Tegnap 20 percnél többet nem is bírtak napközben aludni,valamelyik mindig felsírt,így kelt a másik is.Aztán estére már nagyon kész voltak,mindkettő 38.5,fürcsi-vacsi után el is aludtak,de annyira vergődtek,meg nem kaptak levegőt,csak szájon át,hogy végül 11-kor felkeltettük őket orrszívásra.Utána reggel 7-ig aludtak.

Kata,kaptam ám infót,hogy sterimárból van baby,így most azt használjuk.Dokibácsi felírt orrcseppet,készítőset,azt meg naponta 3-szor lehet,de nagyon jónak tűnik,ő kérte,hogy nasivin és társait most hagyjuk,max tengervizes.Így lett a sterimár baby.Már annyi orrspray van itthon :roll:
Bakker,tényleg nem jött meg a pihiszék :shock: Felhívtad?
Johinak jobbulást!

Rana,hát ez ismerős amit írsz a szopikról.Tudom,hogy az anyatej a legjobb nekik,de én az első végigbőgött tápszeres etetés után,hogy pótolni kell,valahogy megnyugodtam,és a gyerekek is.Attól még ment a szopi,de kaptak pótlást...Igaz mi küzdöttünk az üvegből evéssel,de az is jobb lett.Persze te érzed,hogy elég-e a tejcsi,vagy mennyire küzdelmes nekik már így az evés,hogyha esetleg nem jön annyira,vagy annyi tej.

Én azt hittem rengeteg tej van a cicimben,nem értettem miért köpik ki és sírnak,mikor én megnyomtam,és nyolc sugárban spriccelt.Aztán gondoltam kifejem,megkapják üvegből...és akkor jött a döbbenet,4 nyomásig spriccelt,aztán egyszercsak vége :shock: kicsi maszírozás,megint 4 nyomásig spriccelt,és megint vége.Hát így nem is csodáltam,hogy nem élvezték az evést.

Nem lehet,hogy Letti a hajnali szopi után éhes maradt?Mennyit híznak egy hónap alatt?

Ügyes csajaid vannak,jó korán elkezdték a forgolódást :D Na meg a dumálást :lol:
És boldog 4.hót :D

Zsófi gratu a kocsihoz :D Majd számolj be,hogy milyen!

Vanda,na,akkor ezért nem tudok se énekelni,se festeni,mert nem tanultam jogot :lol:

Babusok,köszi neked is.És jó hétvégét :wink:
Vendég
 


Jobbulást a betegeknek!

Lányok! Babazenés Cd-re kérek ám én is ötleteket, mit szerezzek be. Főként mondókás-dalos dolgok érdekelnek, mert mindent elfelejtettem, pedig én is énekkaros voltam. Hangom nem sok maradt mára, de amíg a gyerekek vigyorognak kit érdekel?! :lol:

Rana: sajnálom a rossz szopikat!

Babus: sikerül venni néhány rucit, de nagyon elégedetlen vagyok, mert sokat költöttem és az egész belefért egy kis szatyorba. Pedig így is a legolcsóbb darabokat vettem.

Rendet raktam a lányoknál. Hát lassan nem férünk el a kinőtt ruháktól.

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Rana!
Nem nagyon tudok szopi ügyben segíteni, én csak fejtem nekik, így láttam, mennyit esznek, bár Rékával így is sok birkózás volt. Nekem a nagy mellett bele se fért volna az életembe ez a küzdelem (Kata előtt le a kalappal)...
Egy a lényeg: próbáld magadban azt tudatosítani, hogy nem te csinálsz rosszul valamit. És ha pótolni kell, akkor pótolj. Anyatejgyűjtőbe tud menni valaki? Mert akkor érdemes tejet íratni, mi majdnem 8 hónapig hordtuk (mivel korák, 8 hós korig járt), nagyon jó volt,párom hozta kétnaponta.

CD: OVIZENE. Akármelyik. 8)
vovanda
 
 


Rana, minden tiszteletem a Tied. Nyugi, semmit sem csinalsz rosszul, lehet, hogy most van fejlodesi ugras naluk. Babak nagyon ugyesek :)

CD: meseovi/zeneovi es hasonlo neven futnak a mondokasok. Van ilyen mondoka, hogy iciripiciri, az a meseovin van, de a mi kedvencunk az icipici kis mese, na az a 60-as evek gyermekdalai cd-n van (pl. a pancsolo kislannyal egyutt)
Van par oldal, iszonyat mennyisegu gyerekzenet lehet ott (nem csak) hallgatni, gyermek.multiply.com (es folytatasa is van, gyermek2, 3, talan meg 4 is).
Es persze ott az egyszervolt.hu is.
Eleinte en se tudtam semmit, aztan 1-1 sor bevillant (pl. hova mesz te kis nyulacska) es megneztem neten, hogy hogy is van :)

Betegeknek jobbulast!



Kép

 
 


Nyuszi, sajnálom, hogy ilyen nehezen jöttök Ti is rendbe. De milyen jó fejek, hogy 11-től 7-ig aludtak betegen is a kis Drágák :) Mi is egész nap szívjuk a nózijukat, sajna nem elég a 2-3 alkalom, akármennyire is rossz a nyálkahártyájuknak. Kajálni se, inni se, aludni se tudnak, ha nem kapnak az orrukon levegőt, csak szörcsög, bugyborékol :? (Míra nagyon szép kis buborékokat is tud fújni :lol: )

Vanda, jogot tanulsz? Három gyerek mellett? Én egyre inkább nem térek magamhoz a Te kapacitásodat látván :shock: Amúgy igaz, kell valami a száraz tudományok mellé. Én a közgáz mellett vagyok ilyen kis mélyen elveszett művészlélek :roll: És mért lett elvetve az eredeti terv? Mármint a musikel-színésznői?

Rana, nekem is kb 4 hónapos korukban kezdődött a kálváriám a lányokkal. Akkor kezdett el kevés lenni nekik a tejem, és egész addig a kínok kínját álltam ki, míg el nem kezdtünk szilárdat enni.
Aztán lehet/reméljük, hogy Nálad tényleg csak növekedési ugrás van. De ez a forgás :shock: Ez igen! Na és akkor Apa nálatok sem fog sokat szóhoz jutni :lol: :lol: :lol: :lol:

Babusok, köszi a jókívánságot! Igazán kilábalhatnánk már ebből a deblából.

Zsófi, őszintén? Tényleg megnyugtatsz egy kicsit, hogy a Te gyerkőceid is ilyenek. Én csak attól tartok, ha másé nem, akkor én szúrtam el valamit, hogy ezek ilyen anyamajmon csüngővé váltak :? Jó a kocsi, megnéztem Brendon honlapján.

Mó, köszi a címeket, nagyon elkelnek nekem is :wink: :roll:

Nos, a mi éjszakánk megint "kellemesen" telt. Én már nem tudok mit tenni. Fejenként bevertek 220-250ml tápit lefekvés előtt, ennek ellenére Emma 3-kor kelt. Nem lehetett megnyugtatni, míg kaját nem kapott. Visszaaltatni? Hagyjuk is. Mindeközben kelt Míra is, evett, aludt vissza. Emma ekkor még mindig ébrenléti fázisban :lol: 5-kor sikerült apjának végül elaltatnia, 1/4 6-kor csempésztem vissza az ágyába, szokásos 7-kor kelés. És még ki se borultam nagyon. Persze gyógyírként elmentem vásárolni magamnak a 11-es alvásuk alatt. Jó kis hastakarós felsőket vettem potom pénzért. Torna helyett :oops:
Kajálás: A másik nehéz téma mostanában, hogy betegek. Kezd rémálom lenni néha, mert egyik folyamatosan az orrát, szemét dörzsöli közben, és az ujja állandó jelleggel a szájában a kanál mellett, a másik nem elégszik meg ennyivel, ő az egész öklét betömi két falat között, és Houdinit játszik; ki akar szabadulni az etetőszék pántjainak fogságából. Na így etess két kölköt :? :lol: :lol:

Holnap apa visz romantikázni. Megnéz velem egy nyálas filmet a moziban, gyerkőcöket nagyiék istápolják. :oops: :roll:

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Sziasztok!

Kösz az együttérzést.

Nyulasz, az az érdekes, hogy sírni ritkán sírnak kiköpködés és csapkodás mellett.... Soha nem teszem le őket éhesen (nem is tudnám, mert ordítanak...).
Szóval vmi angyali (vagy inkább ördögi) sugallatra ilyenkor Rosszcsont Babák összekacsintanak ("kezdjük akkor kikészíteni Anyát"), és elkezdik kiköpködni meg visszavenni a cicit. Nem sírnak (vagyis ritkán), inkább végtelen türelemmel kiköpködik a cicit. És ha Anyának még a végtelennél is több türelme van (ritkán), akkor ő meg folyamatosan visszaadogatja a szájukba. És ha Anya győz, akkor Rosszcsont Babák feladják, és ha jön még egy pinduri tejcsike, akkor mély álomba szenderülnek. Minden jó, ha jó a vége. Ha meg nem Anya győz, hanem sikoltozás helyett (mert ugye azt nem szabad) az immár ősz hajszálait tépegeti némán, kitesszük őket játszadozni egy fél órára-órára, aztán jónapot kívánok, kezdjük elölről.

Nincs most itt a füzet, de kb 300 grammot híznak egy hónap alatt. Most kicsit lelassult a gyarapodásuk, de most néztem a neten, hogy a babák átlagosan 400-600 grammot híznak 3 hónapos korukig egy hónap alatt, 4 hós kor körül ez lecsökken. De hogy mennyire, azt nem írja. Na mindegy, egy ismi gyerekorvos szerint ha nem fogynak, akkor nincs baj.

Én ugyanígy jártam pont, mint te: evés után SEMMI nem jött a cicikből. (Ugyanúgy kétségbe estem, mint te) CSAKHOGY (utánanéztem): nem arról van szó, hogy a cicikben összesen van mondjuk 200 gramm, és azt a babák kiszívják, és elfogy, és kész, ha meg gond van, akkor mondjuk 240 kéne nekik, de nincs. A tej főleg szopi KÖZBEN termelődik, tehát ha épp nem jön semmi (mert pont kiszívtak egy adagot), akkor várni kell, hogy a babák dudlizgassanak, ez beindítja a tejbelövellést és a tejleadó reflexet, és új tejadag jön. (Legközelebb meg eleve több tej lesz) Ezzel eddig nem is volt gond! A gond akkor kezdődött (gondolom nálad is ezek szerint), amikor a babák már nem dudlizgattak türelmesen a köv. tejbelöbellésig, hanem felmérgesedtek (nem is voltak álmosak annyira), és elkezdtek elégedetlenkedni. Mert azt figyeltem meg, hogy ha elég álmosak, akkor egy "adag" tejci után bealszanak, dudlizgatnak közben, ekkor belövell a tej (jön egy csomó), és újra szopiznak. Majd egyre álmosabban megint dudli, megint szopi, mígnem elég nekik már, és bealszanak. Na szóval csak ezt kell kibekkelni (ezért tesszük ki őket játszani, hogy a cici magához térjen kicsit), míg nem jön a tejci. AMúgy érdekes, mert szopik után egy órával lefejek 50-60 ml-eket egy perc alatt (spriccel, mint a veszedelem 5-6 lukból is cicinként), többet azért nem merek, és ezt adom oda nekik, ha úgy látom, éhesek maradtak. Méregetjük őket, és így eleget esznek. Csak az idegeim rúgják már az utolsókat! :twisted: Szóval egyelőre ezért nem kell idegen tej, meg tápi. Mérjük őket, és ha jól fejlődnek és minden okés, akkor remélem kihúzzuk még legalább két hónapig. Ámen.

Majd beszámolok, sikerült-e a kísérlet.

Letti nem maradt éhes hajnalban sztem, merthogy szopi közben teljesen bealudt, ám amikor letettük a kiságyba, elkezdett "tornázni", a felkönyöklést gyakorolgatta, aztán elunta vagy elfáradt és elkezdett bőgni... :?

Hú, ma viszont mi volt: Ajsi végigaludta az egész napot (szó szerint, csak pelenkázás idején meg szopi alatt volt fenn), Letti meg egész nap fent volt, nagy éber szemekkel nézgelődött, le se lehetett tenni.... :shock: Illetve most nagy nehezen Apa elaltatta, és letettük, de Ajsit meg kivettük, mert már sírogatott, hogy éhes (persze aludt volna tovább)....

Mo, kösz a címeket! :wink:

Na most bepótoltam a hiányzásomat! :lol:

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Törpi!
Az egyetemen már rég túl vagyok, még a szakvizsgámat kéne befejezni.
Az eredeti terv két okból ugrott: az egyik, hogy amikor érettségiztem, még 4 évente indult musical osztály a színművészetin és 2 évet kellett volna várnom a felvételire. A másik, hogy a szüleim nem nagyon repdestek a terveimtől. Ők is jogászok, apámnak eleve nagy álma volt, hogy majd én is az leszek és majdf átveszem az ügyvédi irodáját (lesheti, előbb lesz légkondi a pokolban), szóval valami "rendes" szakmát szerettek volna nekem... Alapvetően nem bánom, hogy így alakult.

Evéshez-alváshoz mindenkinek kitartást! Lehet, hogy a hülye frontok is kavarnak, állítólag minél kisebbek, annál jobban megérzik, de a héten pár napig nekem is totál zizzent volt mind a három.
vovanda
 
 


Sajnálom a rossz éjszakáitokat és a rossz evést! Komolyan! Az enyémekre altatólag hat ez az idő, nappal is alszanak. Az éjszakákkal már nem is merek dicsekedni!

Köszi a zeneinfót, párom valamit már le is szedett. :D

Nem tudom mikorra apad el teljesen a tej. Már 2 hete nem ciciznek a lányok, nem is fejek, de ma megnyomtam kíváncsiságból és hát még mindíg van. Pedig úgy lógnak, mint két üres zsák.

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Sziasztok!

Hát beszámolót/visszaemlékezést még nem volt időm megírni és a folyamatos olvasását is csak ígértem, de még nem sikerült betartani. Viszont van panaszáradat:
Sajna tej még mindig nem elég mindháromnak, így a pici csak anyatejet kap, a nagyoknak meg tápszer van a hiányzó etetésekhez. A három lány napi 1,6 liter tejet inna meg és nekem csak 700-800 ml körül van.
Nálunk most mindenki segíteni akar és mindenki jobban tudja mint én. Igaz, hogy három hétig teljesen egyedül láttam el a lányokat a kórházban, de mire hazaértünk mindenki jobban tudja, hogy miért sír éppen az aktuális gyerek. A csúcs a tegnapi segítő volt: a nagymamám. Szerinte én rosszul ettem a lányokat (mert szoptatnom kellene), és csak a két nagyot szeretjük és rossz ruhákat vásároltam, mert biztos nem jártam utána, mert tuti, hogy lehet kapni 42-44-es ruhákat is olcsón. És minek nekem idegenektől a manócsomag. Szóval amit lehet szarul csinálok, de szerencsére most úgy megsértődött, hogy bejelentette, hogy nem jön máskor. Egy napot volt itt, de a végére már sírógöcsöm volt, pedig én elég türelmes ember vagyok. Anyukám pedig a csendes ellenálló fajta. Pl lerakom hasra a gyereket, akkor tuti, hogy 5 perc múlva hanyatt találom. De Ő legalább segítség, mert átvállal a férjemmel egy-két etetést és én tudok aludni, illetve mos, sterilizál, gyereket etet. A nagyim csak dajkálta a gyerekeket (azaz állandóan simogatta és felvette őket), ezért most szegények olyan nehezen vannak el magukban. Jövő héten még anyósom és szeretne jönni segíteni (ezt még kipróbálom) és remélem utána végre nyugi lesz. A baj az, hogy nem szeretnék hálátlannak tűnni, mert aranyosak, hogy segítenének, de úgy gondolom, hogy több tejem lenne, ha nem idegesítenének fel egyfolytában és nem aludnának itt. Pl szuper lenne ha anyu, vagy anyós átjönne egy héten egyszer és segítene. Most a sarkamra álltam és végre elküldtem mindenkit, mert úgy gondoltam, hogy nem az a fontos, hogy Ők mit éreznek, hanem az, hogy a lányoknak jó legyen. Na jól kipanaszkodtam magam!

Kép
tigriske1978
 
 


Sziasztok!

Betegeknek jobbulást!!!!
Kevés időm van olvasni,így nem is nagyon vagyok képben,hogy kivel mi történt.Bocsika!!!

Tigriske!
Megkaptam a privid,csak válaszolni nem volt időm. Bocs!Ha kell tudod,hol találsz meg.
Ez az állapot teljesen normális.Az is ahogy te reagálsz a rokoni segítségre és az is "ahogy" a nagyszülők segíteni akarnak. Csak azt tudom ajánlani,hogy tisztázd mindenkivel,hogy milyen segítségre számítasz. Konkrétan mond meg nekik,hogy ebben vagy abban segíthetnek. Ha ezen megsértődnek,akkor úgyse lehetett rájuk hosszútávon számítani. Nem jó az,ha ők döntik el,nektek mi a jó.
Szopcsi: no para. Nem az a lényeg,hogy csak anyatejet kapjanak. Ha kapnak anyatejet,de tápizni is kell mellette,az pont ugyanolyan jó,mint ha csak anyatejet kapnának. Ha ezen túlteszed magad,hidd el ,neked is jobb lesz!!!!Eddig is szuper ügyes voltál,csak így tovább!!!! Én csak dicsérni tudlak!!! Szépen flottul összeráztad a "kis csapatot"!! Csak így tovább!!! :lol:

Kép

Kép
edit73
 
 


Tigriske! :cry: Ismerős a helyzet, de persze nem volt ennyire kihegyezve... Okos volt, hogy megmondtad mindenkinek a véleményedet. Te és a babáid a legfontosabbak most!!! Én sem engedem be az önjelölt "segítőket", akiket pedig igen, annek megmondom előre, hogyan és mit és mikor csinálhatnak. Ha nem úgy van, kiverem a balhét... :oops:



Az előző hsz-omnál még jó kedvem volt, mert jól ettek a lányok. Erre most Letti alig evett, mert Ajsika egy órával azelőtt üresre szívta a ciciket, azok meg nem érték még utol magukat... :cry: Úgyhogy adni kellett neki fagyitejet. Ilyenkor teljesen elkenődöm... Hjajh,egyszer fent, egyszer lent, ugye... :roll: :(

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Nyulasz: sajnálom a picurkákat :( Jobbulást nekik!
Nem telefonáltam pihiszék ügyben. Csak ha jövőhéten sem lesz fejlemény, akkor telefonálok. Már mások is írták, hogy nekik sem jött még meg. Eddig 4-en vagyunk hasonló cipőben :( Remélem, nagyon nagyon remélem minden rendben lesz.
Nem is tudtam hogy van sterimar baby... én simát adok a srácoknak, ha úgy tűnik nagyon tele az orruk beszáradt cuccal, de tűrik!

Szopi már néha nagyon nehéz tud lenni. Ma is egész délután hol az egyik, hol a másik csüngött rajtam. Egy szopti kiiktattam 90ml tejjel - ketté osztva. Ezzel két órát elvoltak. Aztán újabb szopi után jó nehezen elaludtak, és most 4 óra alvás után kelt Bálint. No most jó kemények is a cicijeim! Jó lenne már ha ez így lenne, hogy 4 óránként ennének egy jó nagyot, mert a két óránkénti szoptatás nagyon nem jó :(

Egyébként ha eleget híznak akkor tutira van elég tej, ugye??? Lehet ez evidens, de azért válaszoljatok lécci. Alvás nélkül nem nagyon van agyam! Jobbára csak aggódni tudok. Már már azon filóztam, hogy lefekvéskor lehet hogy jól jönne egy adag olyan tápi, amitől nagyokat alszanak. Én még fejnék is, hogy meg legyen a cicinek az inger, csak jobban aludnának. Na erre épp most alszanak egy nagyot :?

Törpi: én már azt is díjjaznám, ha a srácok 3-4 órákat tutkóra megaludnák!

Hú, úgy látom most meg hagy tejet Bálint aciciben, úh mehetej fejni. Bár jól bekakilt, úh tán még tisztábatétel után is eszik!

Kata
labkat
 
 


Na újra itt, csak elküldtem míg pelust cseréltem! Bálint szépet kakilt, csak épp zöldet. De nem ordított tisztábatétel alatt. Tehát kipihent és jól lakott! :D Most vissza raktam cicire.
Gergő pedig még mindig alszik :shock: Már több mint 4 órája :D De jó lenne, ha így lenne ezután mindig...

Na nem fárasztalak tovább titeket!

Cupp

Kata
labkat
 
 


Kata,csak gyorsan, mert indulnom kell itthonról, de én hiába adtam a csajoknak szinte a kezdetektől tápit estére, nem aludtak tovább, hosszabban. Kipróbáltam 6 hós koruk után a Jóéjt tápit, még rosszabb volt, még inkább keltek. Szóval szerintem nem biztos, hogy a tápszer a megoldás.
Szerintem ne aggódj azon, hogy eleget esznek-e, ha megy a súlyuk, akkor biztos nincsen gond. Bár ebben én nem vagyok kompetens annyira, mert én a mániákus méricskélők táborába tartoztam :oops: :?

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Tigriske!
Én teljesen megértelek! Bár hozzánk csak az én szüleim jönnek segíteni, főleg anyukám, de néha én is ordítozok vele, mert nem úgy csinálja, ahogy megbeszéltük. Amiért pl. ölni tudok: épp eljátszanak széepn magukba, mire ő tutira odaáll, hogy lássa a gyerek, néha még szól is neki, mire persze elkezdenek bőgni, nem hülyék, miért játszanának, ha ölben is lehetnek... persze segít sokat, vasalni, etetni, vigyáz rájuk, ha el kell mennem valahova, nélküle nem igazán menne, a férjem keveset tud rájuk vigyázni. Ma is megsértődött és bár úgy készült, hogy itt tölti a délutánt, de hazament. :lol: Nem bánom...
Szóval kitartás és ne hagyd magad!!!
Tejci miatt ne aggódj, lényeg, hogy kapnak anyatejet! Nekem is ennyi tejem volt max. Mindig kellett pótlás, kaptak anyatejgyűjtőből 6 hónapos korukig. Ti nem tudtok elmenni érte?

Rana!
Hát minden elismerésem, ahogy küzdesz, hogy csak tejet kapjanak. Nekem ez nem ment volna, kaptak pótlást, viszont nyugalom volt, lett kiegyensúlyozott napirendünk, stb.

Törpi!
Örülök, hogy megnyugtattalak. Apa nem tud begyújtani mielőtt dolgozni megy? Igaz nekünk cserépkályhánk van, azt nem kell folyamatosan rakni, de apa begyújt mielőtt elmegy.
Az éjszakák miatt se érezd magad szar anyának. Ez nem nevelés vagy szoktatás kérdése, vannak jól alvó babák és vannak sajnos olyanok, akik kelnek rendszeresen. Vagy egy barátnőm (remélem nem haragszik, hogy leírom :oops: ) 1 évesek últak a lányai, de még mindig carak az éjszakáik...

Kata!
Egyetértek Törpivel. Mikor elkezdtünk tápit adni, eleinte napi 1-2-szer kellett csak a pótlás és direkt este adtuk, de nem aludtak tőle tovább.

Nyulasz!
Jobban vagytok? Küldök nagy gyógypuszit Balázsnak és Noéminak!!!

Ezt a babakocsit vettük:
Kép

KépKép
zsófikukac
 
 


Vanda!
Én is a jogon kínlódom, de én szeretném majd átvenni anyukám irodáját.....

KépKép
zsófikukac
 
 


Sziasztok!

Balázs rosszabbul,bár este 8-tól fél5-ig aludt,persze nem kapott levegőt a sok takonytól,nem is értem hogy bírta az éjszakát.Ma újra jött a dokibácsi,mert nehezen beszi a levegőt,sípol,és csúnyán köhög.Írt fel ventolint,reméljük segít.Noémi jobban,szerencsére még hajnalban sem kel fel a porszívózásra,7-ig aludt.
Ha nem javul Balázs,akkor Törökbálintra el kell vinni a tüdőszanatóriumba.

Rana,persze te ismered a csajokat,ki mikor miért sír,nem is úgy gondoltam,hogy tudod,higy éhes,de mégis lerakod aludni...remélem kitart a tejed,amiket írtál a termelődésről én is mind olvastam,mert küzdöttem ám az elején,hogy ne kelljen pótlás,de ennyi volt.Cserébe az első két és fél hónap,amíg csak szopiztak,nagyon szépen fejlődtek,Balázs havonta 1-1.5 kilót,Noémi havi 1 kilót hízott.Ez miatt én is úgy gondoltam,van itt tej bőven,ha ennyire jól híznak.Kétóránként szopi,amikor az éjjelt átaludták,akkor hajnalban fejtem,de még ez is kevés volt.

Kata,én még azt se mondhatom,hogy ha nagyon jól ettek este,akkor átaludták az éjszakát.Bár szerencsés vagyok,mert 2.5 hónapos koruk óta alusszák át,bár ha jól belegondolok onnantól kaptak pótlást este.Szóval fogalmam sincs,volt,hogy alig ettek,és reggelig húzták,de volt fordítva is,amikor gondoltam ezzel aztán jót alszanak,azt mégsem.
Ráadásul mi már nem éhesen kelünk,tehát fél7-kor nem tudom miért kelnek,ha leghamarabb egy óra múlva esznek.Persze mielött megszólnátok érte,nagyon örülök,hogy addig alszanak.

Remélem nem lesz gond a pihiszékkel :roll:

Zsófi,szuper a verda :D

Tigriske,sajnálom,hogy így sült el a segítség(nagymama sem egyszerű eset),dehát a legtöbb helyen sajna így van.Egy jó bébiszitter,akinek sértődés nélkül megmondhatod mit-hogyan talán segítene.Nektek elvileg jár segítség az önkormányzattól.Szerintem már az is szuper,hogy ennyi tejed van,mert gondolom nem pihened agyon magad...ezen ne idegeskedj,bár én is azt tettem. :roll: Várjuk ám a fotókat is :D

mennem kell,gyorsan elküldöm ezt
Vendég
 


Csak gyorsba Tigrisünknek!
Ha úgy érzed, hogy jobb egyedül, dobj ki mindenkit. Ne törődj vele, hogy ki mit gondol, vagy csinálják, amit mondasz, vagy mehetnek a sunyiba. Az nem segítség, ha te közben kiborulsz. Falnak megyek, amikor anyám az orrom előtt csinálja az ellenkezőjét annak, amit kérek... Nem is ragozom. Bármennyi tejet kapnak a babáid, az jó nekik.

Holnap jövök bővebben, Balum várja a mesét...
vovanda
 
 


Sziasztok!

Köszi mindenkinek! Most tényleg jobb egy kicsit egyedül. Holnaptól a férjem megy dolgozni, így tök egyedül leszek megint napközben és éjszakánként, mert neki muszáj lesz aludni és dolgozni. Remélem nem lesz semmi gond.

Én is rendszeresen méricskélem őket és hogy mennyit ettek. Van a tesómtól lefagyasztott tej, de nem tudom, hogy koraszülöttként megkaphatják-e. Illetve azt sem tudom, hogy koraszülöttként mit kell máshogy csinálni. Pl az egyértelmű, hogy nem jöhetnek látogatók, de azt nem tudom, hogy mikor vihettem ki őket a levegőre. Jövő héten 10 fok lesz.
Az önkormányzattól egyszeri támogatást kapunk, jövő héten hozza a polgármester. Mivel itt nincs bölcsi, így nincs segítő sem.

Ti egy vízben fürdettétek a gyerekeket, vagy mindig cseréltétek a vizet? Mi minden lány után új vizet csinálunk, de azt mondta valaki, hogy nem kell, mert később úgyis egy kádban lesznek.

Kép
tigriske1978
 
 


Zugolvasó jelentkezik! Remélem nem baj :oops:
Láttam többen kerestek gyermek-zenéket.
Hoztam egy párat :D

Halász Judit: Csiribiri
http://data.hu/get/1895062/Halasz_Judit ... 9.001.html
http://data.hu/get/1895063/Halasz_Judit ... 9.002.html
http://data.hu/get/1895065/Halasz_Judit ... 9.crc.html
Jelszó: Skynet

Halász Judit - VÁLOGATÁS 1990
http://data.hu/get/848908/Halasz_Judit_ ... 0.zip.html

Gryllus Vilmos: Esti csendben-Altatódalok
http://data.hu/get/853349/Gryllus_Vilmo ... k.zip.html

Gryllus Vilmos: Dalok 1
http://data.hu/get/853520/Gryllus_Vilmo ... 1.zip.html

Zene Ovi - Jeles napok 2. (2008) Téltemető, tavaszcsalogató
http://data.hu/get/721095/Zene_Ovi_-_Je ... 8.zip.html

Bújj-bújj zöld ág 1
Óvodások aranyalbuma
http://rapidshare.com/files/330858309/27_ElizaP.rar
Jelszó: netratt.com

Magyar rajzfilmzenék (2009)
http://www.storage.to/get/JTScPJ2T/Rajzfilmzene.rar
Jelszó: alex11

Disney rajzfilmslagerek magyarul (2005)
http://hotfile.com/dl/24293177/c365e7e/ ... k.rar.html
Jelszó: jancsika

Mesemusicalek - Musicalmesék
http://rapidshare.com/files/177622761/M ... lmes_k.rar
Jelszó: naposcsibe

Ha még kell valami sikítsatok!
m@ndy
 
 


Tigriske! Sztem segítő mindenképpen jár.. Azért nézz utána...
A neten tuti találsz infot a korababákról, nem nézted még??
Mi cseréljük a vizüket, bár igaz, nekünk csak egyszer kell. De nem kell ám sok vízbe fürdetni őket, pár cm mély elég.

Nyulasz, Balázs :cry: :cry: :cry: :cry: Nagyon drukkolok a picikének.

Kata, az én véleményemet tudod, sztem ne adj tápit. (az esti tej jó zsíros) Nekünk egy ideig tök jól végigaludták az éjszakákat, és még most is alszanak 5-6 órákat (tudod, elvileg kevés a tejem...). Ja, szempontok: ha nem fogynak (még hízni se mindig kell!), van elég kakis és pisis pelus, kutacsuk, bőrük rendben, jókedvűek, akkor tuti eleget esznek. Ha eleget híznak, akkor meg van elég tej (mástól nem tudnak hízni). ;)


Szopi: lányok, én feladom a hitem, visszaadom az összes diplomámat, az érettségi és a születési bizonyítványomat, még a nagyapám halotti bizonyítványát is, beadom a kulcsot, bedobom a törölközőt, kész, befejeztem, többé nem akarok semmit sem megérteni. Mai szopinál Apa arra toppan be, hogy folyik a könnyem, mint a patak. Kérdi mi van. Mondom megint nem esznek a lányok, Aletta csapkod meg rángat meg köpköd meg tépi a cicit, mondom nincs tejem, befejeztem, keverd a tápit, én nem szenvedtetem tovább. AZt mondja jó, de mérjük le előtte. Mondom totál felesleges, mert kerek 4 percig evett, közben is csapkodott, meg azóta is, mert nem jön a tej. De, mérjük csak le. Nézzük a mérleget: 4 perc alatt 120-at evett! :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: Visszatettük, csapkodott még egy kicsit, megint mérjük: 160. :shock: :shock: :shock: (Utána is csapkodott, alig lehetett lenyugtatni, ringattuk vagy 10 percig, aztán egyszercsak beájult) A minap meg: esznek szépen, egy órán át, nagyokat kortyolva, közben dudlizgatva, majd megint kortyolgatva, a végén bealszanak. Szuper, gondoltam elégedetten, most jól belaktak legalább, van itt tejci bőven. No, csak lemérem őket, hogy lám, számadatok is meglegyenek erről a szép eseményről. Na, mindkettő írd és mondd 30 grammot evett. :( :shock: :( Na ezért mondom, hogy én itt befejeztem a miérteket. :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :|

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Rana!
Na én pont ezért nem mérem Őket 3 hetes koruk óta. :wink:
Sokszor nálam is csapkodnak, én ilyenkor felteszem egy picit a vállamra büfizni aztán folytatom a szopit.
Mellesleg én kb. 10 percig etetek egy gyereket. Az első 4-5 percben megeszi az adagját, a többiben csak cumizik (vagy ahogy Te mondod dudlizik)

Tündi
Kép
Kép
_manó
 
 


Tigriske!
Mi nem cseréltük a vizet.
Séta: ha elérik a kb. 2 és fél kilót, nyugodtan levegőzhettek. A korababaságot illetően: a kajálást ugyanúgy kell csinálni, mint az időre született bébiknél, minden másnál a korrigált korukat kell figyelembe venni. Egyébként csinálhatsz mindent úgy, ahogy "normál" babáknál, nem kell félni. Kontrollra mikor mentek?
Segítség: próbáld meg az Otthon Segítünk Alapítványt...
vovanda
 
 


Tigriske!
Ahogy Vanda is írta korababákkal sem kell másképp bánni. Igaz mi szeptemberben jöttünk haza és 25 fok volt, de fokozatosan az első naptól levegőztünk (2300 gr körül voltak). Ha már 5 fok felett lesz, először csak pár percre vidd ki őket, vagy nyisd rájuk az ablakot, aztán 10 percre, 15-re, fél órára. Egyszerre sokáig nem szabad őket levegőztetni, mert nincs rajtuk zsír, könnyen lehűlnek, inkább naponta többször. De ezt meg még 2 gyerek mellett is nehéz, nemhogy 3-mal! És jól bugyoláld be őket, enyémeknek 25 fokban bodyban, rugiban, sapiban betakarva nem volt melegük...
Hozzátáplálást mi is rendes koruk szerint kezdtük, fejlődésben pedig a korrigálthoz hasonlítunk.
Nem tudom, hogy a kórházban milyen tornát kaptatok, én nagyon ajánlom, hogy keress meg egy dévényest, hogy nézze meg őket, mert az izomtónus eloszlási probléma gyakori koráknál és minél kisebben kezdik a fejlesztést, annál hamarabb és könnyebben behozzák. Enyémek is alig vannak lemaradva, sőt.
Fagyasztott tejcit is kaphatnak attól, hogy korák.
Nekem van bőven tapasztalatom korababákkal, ha kérdésed van, nyugodtan írj.

KépKép
zsófikukac
 
 


Ja és mi nem cseréljük a vizet, max arcmosáshoz a második babának folyó vizet használunk.

KépKép
zsófikukac
 
 


Tigriske: mi sem cserélünk vizet. Mi a levegőzést 3-4 hetesen kezdtük, ha jól emlékszem, Alexa még nem volt 2500. Először csak ablaknyitással, aztán inkább kivittük őket. 1 hét után már babakocsiban 1/2 majd 1 órát és 0 fok körül volt. Mi tartottuk magunkat ahhoz, hogy plussz egy réteggel több, mint amit mi felvennénk és takaró. (megjegyzem, hogy én télen sem veszek fel többet egy pólónál és 1 pulcsinál+ kabát, ehhez mérten öltöztettük őket) -5 fokig ki lehet őket vinni nyugodtan, hidegebben már nem. Ezt orvos és védőnő mondta.

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Köszönöm szépen a segítséget! Akkor a levegőztetéssel még várok, mert a picuri épphogy elérte a 2 kg-ot, bár lehet, hogy a két nagyot kirakom, vagy nyitok nekik ablakot.
Nekünk nincs koraszülött kontroll. A középsőt kell szemészhez és kardiológushoz visszavinni, és mindhármat el kell vinni 2 hónaposan neurológiai vizsgálatra (Vanda! Erre gondoltál?)
Torna??? Nem kaptunk semmilyen tornát. Csak annyit, hogy a középsőnek a lábfejének a külső felét kell simizni. Miért kellene torna? Vajon jó vagy rossz, hogy nem mondtak nekünk ilyesmit?

Kép
tigriske1978
 
 


Tigriske: gondolom, ha nincs bajuk, akkor nem kell torna. Nekünk sem kellett.

Nyulasz: hogy vagytok? Balázs?

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?