Nekem az egész dolog szerda éjjel kezdődött, amikor arra ébredtem, hogy valami iszonyat módon belázasodtam. Nem tudom hogy mitől és sajnos azt sem, hogy hány fokos lázam volt de így utólag legalább olyan 39 fokra tippelek. Nem tudom, hogy miért nem mértem lázat, a férjemet sem keltettem fel, ami tényleg elég felelőtlenség volt. Hajnalra lejjebb ment a láz, de még mindig 37,9 volt, a párom viszont azt mondta, hogy addig nem megy dolgozni, amíg nem rendeződünk valahogy. Először felhívtuk az orvosi ügyeletet, ahol egy kedves fickó azt mondta, hogy ez még nem láz, nem kell vele semmit csinálni, telefonáljak, ha följebb megy…
Köszi.
A fájásokra először nem is figyeltem, mert a lázzal voltunk elfoglalva, de egy idő után feltűnt, hogy nem akarnak elmúlni, és eléggé gyakorinak tűnnek. A lázra bevettem egy Rubophent, ami le is vitte 37-re, a fájások viszont nagyjából 2 percesekre redukálódtak. Telefonáltam anyumnak, hogy mi van, ő gyorsan át is jött és utána együtt mértük. Közben elmentem zuhanyozni is, de ettől sem múltak el, úgyhogy betelefonáltunk a kórházba, hogy most mi van. A nővér aki felvette, azt mondta, hogy szerinte ha tényleg 2 perces fájásaim lennének, akkor nem lennék ilyen nyugodt, de azért menjek be, aztán majd meglátjuk. Akkor jött a mizéria, hogy mentő vagy taxi legyen, végül hívtunk egy mentőt és összekészültünk. Elég gyorsan kiértek, (ti tudtátok, hogy ilyen esetben a mentős is megvizsgál, hogy mi van?) Neki is bugyit le, beterpeszteni, meg minden.
) Közben folydogált is belőlem valami, de azt sem lehetett egyértelműen magzatvíznek mondani, mert elég kevéske volt, de folyamatos. A mentős azért magzatvíznek mondta, és bevittek a kórházba, azon viszont kicsit meglepődtünk, hogy a párom sem jöhetett velem, úgyhogy ő és anyu busszal jöttek utánam. A kórházba kb 9.30 körül értünk, és hordágyon vittek fel, bár tudtam volna a lábamon is menni, a fájások közben szép rendszeresen jövögettek, de nem voltak nagyon fájdalmasak. A szülőszobán elmondtam hogy mit történt éjszaka és reggel, egy brutál nővér megvizsgált, de a folydogálás egyre sárgásabb lett közben. Annyira durván nyúlkált belém, hogy rögtön vérezni is elkezdtem olyan emberesen, mintha megjött volna a vérzés. Doki sehol, közben befutottak a férjemék is. Engem felkötöttek egy nst-re, de szerintem a fájás-érzékelő tappancs rossz helyen volt, mert bár a fájások egyre erősebbek lettek, alig mutatott valamit a kütyü, a nővérek meg nem értették, hogy mit nyavajgok. Aztán jó sokára befutott Lajis doktornő is, ekkor már legalább 11 óra volt. Akkor már nagyon véreztem és nem akart elállni az egyéb csordogálás sem. Annyira folyt belőlem minden, hogy a vizsgálat közben végig vattázni, meg törölgetni kellett, hogy szegény egyáltalán lásson valamit. A végeredmény: a burok magasan repedt, a baba feje nincs rendesen beékelődve, viszont valószínűleg belekakilt a magzatvízbe, ezért minél hamarabb ki kellene szedni. Ha viszont burkot repesztenek, félő, hogy a köldökzsinórt hamarabb kihozza a víz, ami nagyon nem lenne jó. Egy konzílium után mégis a repesztés mellett döntöttek, ekkor már ott volt Gerencsér doktor és Alexanjan doktornő is. A repesztés végül sikerült, a doktornő közben nyomta a babót egyre lejjebb. A víz tényleg tele volt kakilva, viszont még csk kb 2,5 ujjnyira voltam kitágulva, és a fájásaim szinte elviselhetetlen mértékűre erősödtek. Komolyan azt hittem, hogy elájulok, amikor jött egy. Közben próbálták mondani a nagy levegőt, de egyszerűen képetelen voltam rá, pedig itthon is gyakoroltam, de az teljesen más. Felkötöttek megint egy nst-re, közben ott feküdtem az egyik ágyon és a görcsöktől már félájult voltam, míg a dokik a fejem fölött tanácskozták, hogy mi legyen. Végül az egyetlen megoldás a császár maradt, összetrombitálták a gárdát, és már vittek is át a műtőbe. Szerencsére előtte csak szerdán este vacsoráztam, ez nagy mázli volt. Ja, közben a lázam is elkezdett alattomban újra felfelé kúszni. Úgyhogy műtő, érzéstelenítés és már vágtak is. Tényleg egyáltalán nem fájt, három doki is sürgölődött körülöttem, aztán délután 1 órakor kiszedték belőlem a kis babámat. Akkor nem is láttam, rögtön elvitték, lemosdatták, meg minden és valamivel később hozták vissza megmutatni, amikor engem még javában foltoztak. Csak alig láttam, aztán kivitték megmutatni a pároméknak is. Engem kb kettő körül toltak ki a műtőből, egy elkülönített szobába, mert mivel nem tudták a lázam okát, nem akartak a többi egészséges császáros kismama közé fektetni. Én végig ébren voltam, utána 6 óra volt a lábadozás, amíg visszatért az élet a lábamba és elkezdem érezni, hogy állatira fáj a hasam. Este 8 után vitt el egy nővér zuhanyozni, persze már egyedül kellett felkelnem az ágyból, ami nem volt egy egyszerű mutatvány, ráadásul azok az ágyak elve nagyon magasak. Aludni persze egyáltalán nem tudtam, mindenem fájt, a forgás nem ment, a háton fekvéstől megfájdult a hátam, a derekam. Elkezdődött az infúziózás, és tanakodtak, hogy mi a pikula bajom lehet. Ez végül ha jól emlékszem talán szombatra derült ki: megkaptam a srteptococus-t, bár a 36. heti szűrésen ugye még nem volt semmi bajom. Úgyhogy mindkettőnket (engem is és Szanikát is) elkezdtek antibiotikumozni, és persze ezért nem is nagyon láthattam, az első nap, amikor velem lehetett egy kicsit, az hétfőn volt. Addig, ha látni akartam, akkor elblattyogtam az újszülött osztályra és kikértem 10 percre oda az ajtó elé. Felvenni persze nem volt szabad. Úgyhogy elég siralmas volt az egész, de azért próbáltam pozitívan hozzáállni a dolgokhoz. Bea péntek este került be mellém, ezután mi voltunk a babátlan anyukák. De végül minden jól alakult, nekem ugyan kell még gyógyszert szednem, de ezzel már lehet szoptatni, Szani pedig teljesen meggyógyult, szerdán jöhettünk haza.
Néhány szó a kórházról: a személyzet legnagyobb része nagyon rendes és segítőkész, de mindenkinek azt tanácsolom, hogy ha valami kérdése van, érdemes több embertől is megkérdezni. A szoptatást én legalább 5 csecsemőstől kérdeztem meg, és mindnek voltak jó ötletei, ráadásul így többször, több technikával lett megmutatva a masszírozás. A dokik is rendesek, ha valami probléma van, szólni kell a viziten és megnézik.
A negatívum viszont az egész hely: a babákat a folyosón lehet csak mutogatni a látogatóknak, ezért folyton mindenki belekukkol a kocsiba, nagy a zaj, a felújítás miatt kosz van. A takarítás nem valami meggyőző, a két wc közül az egyik tök gáz, koszos és hideg, viszont mindenki a másikat használja, ami ugyan tisztább, de mindig egy egységcsomaggal kell menni, mert még wc papír sincs. Folyékony szappanok is csak a szobákban (legalábbis azokban volt, ahol én voltam.) Amiből nekem a legtöbb kellett, az a wc papír, úgyhogy jól szerelkezzetek fel belőle. A fűtésről már volt szó korábban is, a szobákban nagyon meleg van, de a babák miatt nem nagyon lehet szellőztetni, a folyosón meg néha süvít a szél. Remek volt, hogy a takarítóknak minden nap pont reggel 7-kor jutott eszükbe szellőztetni a folyosón, amikor a babákat vissza kell tolni a reggeli ellenőrzésre. A fürdés is elég gázos, ráadásul a mamák általában csak az esti bableadás után tudnak elmenni fürdeni, úgyhogy ilyenkor sorállás van, és a későn jövőknek lehet hogy elfogy a meleg víz. A kaja egész tűrhető volt.
Egyenlőre ennyi jutott eszembe, de látom, hogy így is kisregény lett.