És akkor:
Vasárnap reggel Apa azzal keltett fel,hogy több mint fél órája hívogatja Patrikát a szokásos hétvégi hancúrra,de semmi visszajelzés,akkor már nagyon készen volt amúgyis,így gondolhatjátok,rögtön én is hallgatóztam,simiztem,én éreztem 2 picinyke mocorgást,mondtam neki,hogy nagy baj nem lehet,de rögtön bementünk a korházba.Bár a ctg-n,uh-on minden rendben volt ,az éppen ügyeletes dokinő,nagyon körültekintő volt,sztem. az addig megismertek közül a legjobb és azt mondta,hogy másnao úgyis befeküdtem volna,ő azt javasolja,hogy ne menjek haza,ami valóban nagyon jó döntés volt.
Folyamatosan figyeltek ctgn,majd kaptam egy gyogszert a beindításhoz,amit elvileg 4 óránként lehetett volna ismételni,de sajnos 1 óra után kiderült,hogy a baba nagyon rosszul reagált rá,iszonyat stresszes állapotba került,az addig normális 128-130-as szívfrekvencia felugrott 170-180 közöttire és nem akart csökenni.Szegénykém nagyon szenvedhetett,később kiderült,hogy a magzatvízbe is bekakilt,mert zöld lett mire megszületett.
Vártuk,hogy leteljen a 4 óra,kimenjen a gyógyszer haátsa és próbálkoztak egy másik,hüvelyi,tampon szerű gyógyszerrel,ami anyibban volt jobb,hogy azt bármelyik pillanatban el lehetett távolítani,igaz az is csak max. 24 órát lehetett fenn és ha nem indul be,akkor szigorú 24 órás pihi következett volna.
Ez már este 8 volt és szerencsére éjszaka kezdett beindulni a fájás,de igazából csak másnap,hétfőn délután lett durva,ami azt jelenti,hogy annyira felerősődtek a gyógyszertől,hogy 1,5-2 percesek voltak,így délutántól mikor kezdtek sűrűbben jönni,konrétan nem volt szünet két fájás között,éreztem,hogy elájulok,mert egyszerűen levegőt sem tudtam venni már jött is a következő.Sajnos mondták,hogy a gyógyszerek miatt ennyire sűrű és hosszú
Kb. 3,5 óra durva szenvedés után,mikor már ülin,feküdni,állni nem bírtam,a tréningruha csurom víz volt rajtam,reszkettem mint a nyárfalevél és megvizsgáltak,majd közölték,hogy ez idő alatt 4 cm-re tágultam és min. még egy ennyi ideig el fog tartani a teljes tágulás,fel is ajánlották az EDA-t ,mert tudták,hogy még egy ennyit nem fogok kibírni,nem fogom tudni megszülni,annyira legyengülök.
Közben kértek,hogy eggyezzünk bele egy vizsgálatba,ami abból állt,hogy benyúlt és megkarcolta a baba fejét és vért vett,majd fél perc alatt valami gép megviszgálta,hogy milyen állapotban van a baba,képes-e megszületni vagy császárra lesz szükség.Szerencsére még jó volt az érték,így mentünk tovább.
(A doki aki akkor ügyeletes volt,egy fiatal 35-38 körüli,végtelenül lelkiismeretes,kedves volt,nagyon elégedettek voltunk,ahogy bánt velünk,igazából mindenki az volt,meg segítőkész,de az egész csapatból mondhatni,hogy kifogtuk a legjobbakat,a dokit is és a szülésznőt is.)
Nagyon féltem az érzéstelenítőtől,folyamatosan az volt bennem,hogy le fogok bénulni,mert görbe a gerincem és rossz helyre szúrnak....de akkor már nem érdekelt semmi,mondtam,hogy kezdjenek hozzá,mert nem bírom tovább.
Jött egy másik végtelenül kedves,tündér dokinő,aki elkezdte magyarázni,hogy pontosan micsoda,hova szúrja,hogyan hat stb,közben meg számoltam visszafele,hogy kb. hány fáját kell még túlélnem
2x szakítottam félbe,hogy nem lehetne,hogy befejezi a szövegelést és elkezdi berakni,mert mindjárt leharapom a fejét,persze mindezt magyarul
Szegény párom meg mondta neki nétmetül,hogy nem rakná be,azátn majd aláírunk meg ami még kell,de ő csak mondta,mert ez a szabály,hogy mindenről tájékoztatni kell
Végül elérkezett a pillanat,nagyon profin csinálta,mindent mondott,hogy most mit fog tenni,mit fogok érezni,a szülészcsakszi fogta a fejemet...cicahát és már szúrta is és képzeljétek amennyire féltem tőle,annyira nem is volt vészes,csak kicsit kellemetlen volt,de mikor 10 perc múlva megszünt minden fájdalmam,háát áldottam azt aki kitalálta és hogy rábeszéltek
2 órás folyamatos ctg megfigyelés,majd sétálhattunk,lefotózgattuk a szülészetet, a zöld szülőszobát,még utoljára a pocakomat..
(4 kül. színű szülőszoba volt,ez azt jelenti,hogy ott minden olyan színű volt, a lámpák, a szülőágy, a vajódáshoz a kellékek, a bútor között a mozaik csempe stb.)Ez is érdekes volt,mert előzö napokon az üsszes szülőszobában feküdtem már ctg-n és elöző nap mondtam,hogy nekem a zöld teccik a legkevésbé,erre mondta a párom,hogy na akkor tuti abban fogunk szülni és háát be is jött
Újabb 4 óra vajúdás után,de ezek már fájdalom nélkül,elkezdődött a tolási szak,jöttek is rendesen a tolófájások,én meg elkezdtem tolni,az elején 3-4 tolás volt,ami nem ment igazán,nem tudtam sokáig bent tartani a levegőt és hosszasan tolni,majd szóltak,hogy kezd romlani a szív frekvencia,próbáljam hoszabban.Utólag derül csak ki,hogy a köldökzsínór is fojtogatta,amit akkor nem mondtak,nem akartak pánikot,hogy tudjak koncenrálni.Aztán minden erőmmel eszeveszettül csak toltam toltam,éreztem,hogy már nicns levegőm,de én még akkor is csak toltam,tudtam,hogy mielőbb meg kell születnie.A doki a hasamon,tolta a kis fenekétől lefele, a szülésznő meg várta és csak "kiabálta",hogy ne hagyjam abba, a férjem meg a fülemben bíztatott,hogy nagyon jól csinálom...és a következő 2-3 tolásból sikerült megszülni,mielőtt nagy baj lett volna.Az utolsó előtti tolásnál vágtak,így biztosabb volt,hogy mág egy tolás és kibújik az én drágám.
Ezután 2-3 olyan perc következett amit nem kívánok senkinek,ugyanis a baba szinte élettelenül jött világra,a doki rögtön felkapta és el is rohant vele,majd nem tudom nenyi idő múlva,de egy örökkévalóságnak tünt,halottuk felsírni a kis gyönyörűságünket.Alaposan megvizsgálták és csak percek múéva hozták nekünk vissza,Apa kezébe adták,de mi annyira meg voltunk ijedve,hogy csak később tértünk igazán magunkhoz.
A lepény nagyon hamar levált,egy tolásból meg is született,majd körbeinjekciózták a területet és kb. fél órán keresztül,alaposan,lelkiismeretesen,nagyon szépen varrt össze,levették a köldökvért, a lepényből a vért-ez elküldik valahova és kül. vizsgálatokat végeznek el,diabétesz és még nem tudom miket.Közben a szülésznő felöltöztette a babát,előtte persze megcsinálta nekünk a képeslapot a lábnyomatokkal
és végre karomba zárhattam,úgy toltak fel a saját ágyikámban a szobába.
Szóval nehezen,de itt van nekünk egy kis Tündér,aki ha ránk néz,elovadunk mindketten
mosolyog,a kezeivel végig gesztikulál,olyanok nyújtózódik,hogy készen vagyunk ,na és a nyelnyújtások mikor kéri a cicit,annyit nevetünk,hogy el sem tudom mondani.
Sajnos nekünk a beindítás miatt eléggé rosszul alakultak a folyamat,(és én ettől féltem nagyon)de a lényeg,hogy jól végződött.
Bocsánat,hogy ennyire részletesen leírtam,remélem nem rettentek el senkit,nem az volt a célom,csak annyi,hogy bármennyire is nehéz lesz és majd azt érzitek,hogy ezt nem lehet kibírni,akkor az jusson eszetekbe,hogy de igen,ki lehet és percek múlva teljesen megváltozik az életetek és onnantól kezdve,minden percben ha ránézel a babádra,elszorul a szíved,hogy Jézusom,ő az enyém,a mindenem,az Életem.