Sziasztok!
Milyen izgi a mai nap! Valami lehet a levegőben...
Pusszok mindenkinek a kedves szavakért. Bocsi, hogy ilyen óriásiak a képek, legközelebb felére kicsinyítem ennek.
Szia Zel én emlékszem rád... De jó, hogy előbújnak a régi fórumozók is!
Póci, nagyon tetszik a fűrészelős kép. Alig várom, hogy én is lássam a férjemet büszke apaként "bandázni" a kisfiával. Nagyon szép pillanatok lehetnek.
Teljesen igazad van ezzel a bevonzással kapcsolatban. (szerintem a lombikbabát is így vonzottam be magamnak.Már középiskolás koromban "tudtam", hogy nekem lombikkal lesz babám.)
Ha épp észnél vagyok, akkor tudok erre figyelni, de néha teljesen oda a kontroll, csak a pánik marad.
A Libuska által ajánlott relax nekem soha sem ment. Képtelen vagyok elengedni a gondolataimat...
Kata, képzeld, a kontroll pólóm egyszerűen nem találom...pedig természetesen abban akartam csinálni a képet.
Chilike, szívem, a kérdésedre is-is a válasz. (köldökvér)
Na, elmondom mi nálam ez a rémes para.
Karácsonykor meséltem, hogy volt egy nagyon rémes élményem az ovis ünnepen. Már leülepedett, el tudom mesélni...
Talán hallottátok a híradóban akkoriban volt többször is, hogy egy esztergomi 3 hetes kisbaba meghalt vagy h1n1-ben, vagy nem... Na, én nagyon jól ismerem a családot. A két nagyobb gyerek az én ovisom volt.
Amikor ez a 3. kislány megszületett sms-t is kaptam a családtól-nagyon jó kapcsolatban voltunk.
Az oviban az ünnepségen örömmel láttam, hogy ott van anyuka és apuka is az épp ovis kislánnyal a volt csoportomban. Én nagy vigyorral mentem oda az édesanyához, aki nekem háttal állt, hogy élőszóban is gratuláljak és érdeklődjek a kisbaba felől, és amikor a csaj felém fordult....én még ilyet nem láttam...egy élőhalott arca...tudtam, hogy óriási a baj. Szegény nem tudott semmit mondani csak sírt...én meg álltam ott a nagy pocakommal.
Aztán persze beszélgettünk amennyit bírt a szegény édesanya lelke, de azt az arcot soha nem felejtem. (a kollégák ezért is hívták be az ünnepre, hogy addig se legyen otthon a fájó emlékek között)
Akkor döntöttem el, hogy légzésfigyelőnk mindenképp lesz, pedig előtte nem akartam.
Úgy tudtam magamban kezelni a helyzetet, hogy azt tudatosítottam magamban, hogy ha egy ilyen rémség egy közeli ismerősömmel megeshetett, akkor kizárt, hogy velem is megtörténjen. Én azóta is hiszem ezt...de a nyom a lelkem mélyén ott maradt.
Bocsi, hogy ilyen szomorú történetet hoztam ma nektek, de egyszer le kellett írnom, hogy ne magamban hurcoljam.