Új privát üzeneted érkezett!

Hanyatka! Csajok!

A gyűrűt cérnával kell leszedni! A köröm felől cérnát kell az ujjatokra tekerni a gyűrű felé jó szorosan, majd amikor a gyűrűhöz értek a cérnát át kell dugni a gyűrű alatt és egyszerűen letekerni.
Csak semmi drasztikum!

Sajo
sajo
 
 


Na itt vagyok újra!

De jó, hogy jöttél hanyatka, már hiányoltalak. :wink:
Nekem nagyon vékony-csontos a kezem , lábam, amikor elkezdtem észrevenni, hogy valami nem stimmel, mert már kezd kényelmetlen lenni a gyűrüm én már akkor levettem. :wink:

Ma megfürödtem, hajat mostam (máris jobban érzem magam :lol: :lol: ) , aztán ettem egy pár milka szaloncukrot, felöltöztem vastagon és elmentem sétálni, kicsit kiszellőztetni a fejem.Nagyon csúszik az út, sötét van az utcában és pont a szomszéd kaukázusi kutyájába botlottam, abszolút nem félek a kutyáktól, nekem is van 2 nagy dög, de most ott álltam percekig és megvártam amig elmegy a kutya. Kezdek kicsit aggodóbb lenni. Persze amilyenek a párom megérzései akkor telefonált haza, úgyhogy aggódhatott amig hazaértem :lol: , most beszéltünk, rögtön azzal kezdte, hogy holnap elmegyünk csavarogni :lol: :wink:
Olyan fura ez a helyzet, meg nem is akarlak titeket ezzel fárasztani, de nem tudom ti hogy birjátok az otthonlétet? ! Vagy nem is vagytok otthon?
Én nem birom a bezártságot, nagyon depis leszek tőle, és nem akarom úgy várni a csajokat, hogy már annyira rajtam van a mehetnék, hogy azért nincs türelmem, meg kedvem, stb.
Mi nem lakótelepen lakunk, hanem olyan részen ahol csak kocsival lehet közlekedni, ha el akarsz menni közértbe vagy postára akárhová, mindenképpen jól jön az autó. Amikor jó idő van , simán elsétálok(elsétáltam) ide-oda még jól is esett, de ebben a nagy hóban nem akarok vagánykodni , mert meredek az út, csúszik, meg már nem is vagyok olyan fürge, mint voltam, szóval inkább nem indulok neki gyalog , viszont mivel a férjem se birja a bezártságot, ezért ő elmegy a kocsival igy én maradok itthon. És ez már kezd kicsit megterhelő lenni nekem , lelkileg. Mármint nem az, hogy ő elmegy, hanem az, hogy én itthon vagyok.
Persze az előbb séta közben gondolkoztam rajta, hogy ez milyen apróság és az ember szivesen vállalja ezt az áldozatot a babáiért, de nem akarok besokkalni, mire szülök.
Megirhatnátok, hogy ki mennyit van otthon meg hogy oldja meg az elmenetelt otthonról.
Lehet csak én vagyok ilyen nyafogós? :roll:
A két hülye kutyámat is hátraengedtem a kertbe, erre ahelyett, hogy egymással játszottak volna, velem foglalkoztak, ugrándoztak, stb, egyiknek rá is kellett ütnöm a fejére, hogy lenyugodjon, pedig őket is úgy imádom, de nem mentem bele velük a játékba, inkább visszaküldtem a helyükre! Szegénykéim!
chilike1
 
 


Nahát lányok,

jelentem a barát itt volt, jó volt :) A szerelő még nem jött meg (késik), viszont hogy pikánsabb legyen, időközben a párom is hazajött. Na ezt képzeljétek! :) Mi mindenre van energiám, igaz?

Hanyattka,
Jaj de jó, hogy már a 38. hét! Olyan hamar eljött :) remélem azért tudsz még egy kicsit pihenni, jókat aludni, mielőtt megérkezik Patri.
A gyűrűket én pár hete már levettem, rögtön ahogy éreztem hogy már vastagabb az ujjam. Hát nem lehetett kellemes ez a levétel, szegénykém.

LÁnyok, azt akartam még kérdezni, hogy ti nem vettetek észre magatokon olyat, hogy éjjel a paplan alatt jobban izzadtok? (most nem kell megint 'rosszra' gondolni, nem mozgás közbeni izzadásra gondolok- az ugye természetes :wink: - hanem alvás közben. Nincs meleg a szobában egyáltalán, sőőőőt, és én mégis arra ébredek az éjszaka közepén hogy tiszta víz vagyok. Máskor csak akkor szoktam ilyet tapasztalni, ha lázas vagyok, de most nem vagyok az...

Moncsika, gyere mesélj még!
vjulcsi
 
 

 
 

Sziasztok.

BÚÉK csajok és fiúk.
Visszaolvasok.

Kép
Kép
melánia
 
 


Chilike,

Én ezen a héten (tegnap, ma) még nem voltam sehol pl., de amúgy én szoktam menni, kocsival én is mindenhova. Meg tudod én megyek a kutyákkal sétálni is, kocsival elmegyünk egy közeli helyre, ahol nem kell őket pórázon tartani, ők szaladgálnak én meg sétálgatok.
Én ezt a hetet egyelőre jól bírom, de ma is 2x aludtam napközben. Emellett elővettem jó könyveket (épp most pakoltuk le a gyerekszobából a könyvkészlet egy részét, így megint 'felfedeztem', hogy mennyi jó könyvünk van, amit nem olvastunk. ), meg mostanában sokszor csinálom azt, hogy csak lefekszem, bekapcsolom a kedvenc baba-mama zenémet, és 'beszélgetek' Szonjussal. Hamar elmegy a nap.
De pl. holnap elmegyek egyet jógázni, itt van tőlünk 10 percre az Örsön.
Szerintem beszéld meg a pároddal, hogy téged is vigyen magával, ha van kedved. Biztosan ismer téged a párod, és tudja, hogy baj lesz előbb-utóbb, ha nem mehetsz. És ha meglesznek a lányok, akkor egy ideig úgysem nagyon fogsz tudni menni, inkább most menjetek, csak vigyázzatok, hogy egyszerre ne sok helyre. Miért nem mentek el pl. jókat ebédelni, ha már a párod is ráér? Aztán egy jó kis séta, és annyi elég is egy napra szerintnem... Na mit szólsz?
vjulcsi
 
 


Na jó,feladom.Ennyit visszaolvasni.... :lol:

Vjulcsi:te nagyon csini és szép anyuka vagy!!! :lol:

Katám:GRATULA a kiscsajhoz!!!

bodzi:látom már te is vagy,örülök neki!! Titokba azért olvastalak titeket ám az ünnepek alatt.

Rencsim:GYÖNYÖRŰEK VAGYTOK!!! A pisilős arckifejezés nagyon édi!!!

libus:miújság???
hanyatka:köszi a hiányolást!!! Hogy vagytok?
sajó:miújság veletek???
moncsiga:hogy vagy?

Kép
Kép
melánia
 
 


Senki nincs erre? akkor megyek én is.

Kép
Kép
melánia
 
 


Meli,
ezek szerint kisfiút vártok???
Mikor derült ki? vagy csak én maradtam le???
És mi lesz a neve?
Mesélhetnél magatokról is ám :)
vjulcsi
 
 


Julcsikám:ma tudtuk meg! Ma voltam uh-on.És szép nagy szerszámról kaptam is képet! :lol:
Még a nevét ne kérdezd.Még eztán döntünk meg nézelődünk. :lol:

Kép
Kép
melánia
 
 


Hali csajok, olvastam ám mindent! Majd írok is, de ma nagyon gáz a hasam. Egész nap iszonyat módon keményedek még fekve is.
Remélem,holnap már jobb lesz és akkor oldalakat írok Nektek!

Bodzika, nyugi nem szedem a Dopegytet, előbb megnézem kell-e. Édesek vagytok mindannyian, hogy aggódtatok miatta. Természetesen tankönyvi 120/80 egész nap a vérnyomim. Már megint Apánknak szólt a tegnapi érték...

Puszik mindenkinek!

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Eltüntem mert éhesek vagyunk!!!

Kép
Kép
melánia
 
 


Melike! Gratulálok kukacoshoz! A sok csajszika mellett kellett az erősítés!

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


csak egy gyors bekukk, mert lassan már ülve is elalszom....

Melikém, gratula a kukishoz!!! ahogy Moncsika is írta, ránkfért már az erősítés :D

Írok majd még később vagy ha csoda történik és alszunk akkor holnap.

pusz

Kép
rencsi79
 
 


Sziasztok!

Melania!
A másikon éppen szó...sásom volt, egész regényt írtam, főleg barátnémról, Sáráról, aki beragyogta nekünk az ünnepet.
Január elején akartunk indulni, de a rövid ciklus miatt lekéstük, így marad január vége.

Gratulálunk a kis tö..shöz!

Jucus, Sajo
sajo
 
 


melánia
Gratula a kisfiúhoz!
Húú milyen gyorsan megy az idő, nemrég ég arról irtál, hogy úgy néz ki , hogy 4 embrike tapadt meg... :lol:

rencsikém
Óóó, hát nem is tudom mit mondjak! Szegénykém! Kivánom, hogy Domika is kidöljön éjszakára! :wink: :lol:

moncsika
Na az már úgy sokkal jobban hangzik! Mndtam én, hogy nem lesz ott gond a vérnyomással. :wink:
chilike1
 
 


Boldog Új Évet Mindenkinek!

Chilike,
akkor holnap fél kettőre kéne jönnöd melózni helyettem, én szívesen maradok otthon :))
Na jó, nem akarom elviccelni a dolgot, de azt tudod, hogy a babák az elején rengeteg időt igényelnek, de ugyanígy helyhez leszel kötve. Még, ha lesz is kire bízni őket, akkor is nagyon fárasztó lesz. Én például ugyanígy pörgös vagyok, és mióta babát tervezünk azóta nem hagyok ki semmi lehetőséget a menésre, hogy várhassam ,majd az otthonlétet. 2 babával kimozdulni sem lesz egyszerű, főleg az elején és még az sem biztos, hogy egyforma lesz a bioritmusuk. Na most jól feldobtalak gondolom?! Ne haragudj! Próbáld meg élvezetessé tenni az otthon létet és heti 2x igenis kérj egy kis kikapcsolódást, amikor elmentek kettesben is.

Julcsi,
nagyon csini vagy! Bár baba előtt is szép voltál, az áldott állapot meg ugye megszépít :)

Kata,
gratulálok a kislányhoz. Képzeld én jártam 2x is egy Kendra nevű jósnőnél. Tévében is volt többször : Morvay Kendra.

Meli,
neked meg a kisfiúhoz gratula!

Kislibus,
már csak Te "titkolozol"! És a képet is várom!

Andi, Bodzus,
Karis képek a gyerkőcökről???

Moncsi,
sajnálom, hogy nem múlik a keményedés. Mit jelent, hogy nem elég fejlett a méhizomzat? Lehet, hogy a következő babánál már semmi baj nem lesz, mert most megedződik?

Rencsi,
nagyon édes a kis éjjeli bagoly! Szegénykém! Látod mikor a súlyod miatt aggódtál, hogy mondtuk, hogy tojni rá, most úgyis leégeted azt is ami nem is volt feleslegben.
miciona
 
 


Rencsi!
Végül is mit jelent az, hogy sugárban hány? És mennyit, milyen testhelyzetben?! Nem kéne a testhelyzetén változtatni, vagy kaja után pihiszékbe rakni félfekvő helyzetbe, vagy hasrafektetni egy kicsit evés után az ágyon? Persze pellus a feje alatt duplán hajtva, ha bukik. Milyen mennyiségeket szopik? Nem kéne kevesebbet többször?
Úgy aggódom miatta! Mióta megmutatta magát a pocidban ( milyen "rég" volt), hogy én apa fia vagyok, a Barátom!
Hol van a védőnő? Nincs mobil számod hozzá, hogy tanácsot kérj? Ilyen esetekben SOS kéne jönnie, hogy megnyugtasson!!!

Sajo (aggódó smile)
sajo
 
 


Hát sajna itt vagyok.... :cry: még az előző éjszakáknl is rosszabb a helyzet :cry: :cry: :cry:
Éves után volt bukás, de ha kézben függőlegesen van, akkor kicsit jobb, de most utána volt egy óra nagyon durva hasfájós ordítás is, a szívem szakad meg, aztán nagyot trotyizott, de addigra már megint éhes volt, így kezdődik az egész előlről....

Sajókám, annyira drága vagy hogy így aggódsz, volt ma itt a védőnő és a dokinéni is, rengeteg jótanácsot kaptunk, pl emeljünk meg az ágyat fejnél, szopi közben 4-5X büfiztetés, szopi után pihiszék vagy karban tartani min fél órát. És még sorolhatnám, a refluxot is megkérdeztem, mivel az én családomban sok embernek van és kisbabának is volt akit kórházban kellett miatta kezelni ezért most napót kell vezetnem és ha rosszabbodik akkor rögtön uh, ha nem akkor 2 hét múlva jön a doki és akkor megbezséljük hogy akarunk-e uh neki.
A sugárba hányás azt jelenti hogy kb egy fél méterre kijött belőle minden....mintha egy vödör vizet locsoltam volna szét a szőnyegen a padlón körbe a lakásba....durva.
Rengeteget eszik, ez is lehet az egyik ok és elég mohós, így a súlya még szépen növekszik, bár eza bukós hányós sztori nem régóta van napirenden, azóta mondjuk lelassult az ütem....

Bodzuskám,
szerintem fel fogom majd hívni a barátosnédat,most tele van a fejem az tanácsokkal de majd kikérem az ő véleményét is hogy neki mi vált be.....

mennem kell mert megint sír...

Kép
rencsi79
 
 


hát asszem mára elköszönök....jön a segítség nemsokára mert már nem bírom... a nagymamán átjön néhány órára és addig majd próbálok aludni, majd még este benézek, addig is szép napot mindenkinek!!!!
pusz

Kép
rencsi79
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek szép napot Kívánok! Nálunk esett a hó! Nem is kevés, és még most is esik! A kutyáim teljesen oda voltak meg vissza! :) Olyan édesek voltak! :) Alig lehetett őket felhozni az udvarról!

Ma megyek a védőnőhöz, mert azt mondta látni szeretne a doki után - mondjuk én nem annyira - meg kérnem kell tőle beutalót a laborba, mert ha megyek újra Apánkhoz vizelet eredményt kell vinnem!

Melánia!
Nagy-nagy gratula a kisfiúhoz! :):D Apa mit szólt? Mert nálunk amikor kiderült, hogy Kislány majdnem elsírta magát, és 3x is rákérdezett a dokinál, hogy "Ugye biztos, hogy kislány?" Ha lesz nevetek ugye mi is megtudhatjuk? Hogy teltek az ünnepek?

Kislibus!
Ha jól emlékszem Te kérdezted, hogy lehet-e anyakönyvezni a Kendrát és a Ninát! (Bocsi, de még nem válaszoltam rá, most megtesz!:) ) Szóval ezt a két nevet lehet anyakönyvezni. Igaz Kendrának - mert ezt fogjuk használni szerintem - nincs naptári bejegyzett névnapja - szóval nem találod a naptárban - de a net azt írta, hogy augusztus 3. Azért ez is szempont volt, mert azért szerettem volna, ha az ünnepek - karácsony, névnap, szülinap - nem esne nagyon egybe! Nálam sajna ez van. Szülinap október, névnap november, és december Karácsony! szóval én az év utolsó felében "ünnepelek" szinte mindent! :) Nálatok mikor derül ki, hogy ki lakozik a pocakban?

Rencsi!
Te most igazoltan van távol! :D:D Sajnálom, hogy Domi fiú ilyen dolgokat csinál, de remélem, hogy a sok jó tanács amiket kaptál a dokitól és a védőnénitől majd segítenek nektek! Klassz, hogy van segítség, és hogy talán tudsz valamit pihenni! De gondolom ettől függetlenül sok-sok örömet ad nektek Domi fiú! :) Sok-sok puszi neki! :)

Miciona!
Mi nem a jósnő miatt adtuk a Kendra nevet a kislánynak! Egyszerűen megtetszett és a környezetünkben - család, barát - nincs senki akit így hívnának! Nina meg hát ugye Mikey miatt lett! :)

Bodzi!
A Nina a második kereszt neve lesz a lányunknak, aztán amelyik szimpatikus lesz neki azt használja majd! Bízom benne, hogy a névválasztás neki is tetszik majd ha már nagyobb lesz! :)

Legyen szép napotok! Vigyázzatok Magatokra!

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


És most látom csak a vonalzón, hogy ma vagyok FÉLIDŐS!!! :D:D

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Sziasztok!

Rencsikém nagyon sajnálom :(
Amint tudok én is megyek és segítek.

Beszéltem reggel Apánkkal a viszketésről, azonnal vérvételre kell mennem terhességi mérgezés gyanúja miatt :( Bár ahogy a neten utánanéztem, a tünetekből más nem vonatkzik rám, ennek ellenére lehet, hogy a májam vagy az epém nem bírja a dolgot.
Nekem is a mézet javasolta ('remélem nem hízott meg túlságosan és akkor ehet mézet'), mint neked annak idején Rencsikém. Be vagyok tojva, de bízom benne, hogy más miatt produkálja a szervezetem ezeket a tüneteket. Nem akarom, hogy korábban kelljen kivenni a babát!

Pussz mindenkinek.
vjulcsi
 
 


Sziasztok.

Rencsikém:ha szépen gyarapszik a súlya Dominak akkor az szerintem nagyon jó!!! De persze értem hogy aggódsz és remélem hogy minden rendbe jön.Ha tényleg ilyen kis mohó akkor attól is lehet ez a bukás.

Katám:párom még fel se fogta.Tudod nem ment olyan simán tegnap az uh.Őt nem engedték be.Még engem is letoltak a kórházba hogy egyáltalán hogy jöhetett fel velem a H1N1 járvány miatt.Az persze nem volt gond,hogy elötte 2kínai család apástól ment be uh-ra.A váróban az összes apa felháborodott hogy nem mehet be a genetikai uh-ra.Páromat se kell félteni,ő is megmondta a magáét nekik.ÍÍgy aztán csak én láttam picurit.A kedvemet elrontotta a hüle ismeretlen uh-os doki.Aztán meg mézes mázoskodott velem.Az ilyet UTÁLOM!!!
Így ma fogjuk fel igazán hogy fiunk van. :lol:

Csajok egy kérdés:cukorterhelésre meg kell vennem a glükózt gyógyszertárba de nem mondta a védőnő,hogy ezt recept nélkül odaadják???
Odaadják vagy fel kell iratnom a háziorvossal?

Kép
Kép
melánia
 
 


jó reggelt, nem jön a nagyikám, ebben az időben nem engedtem hogy eljöjjön, szegény ha nincs szar idő, akkor is sokszor megbotlik.....

KAtám, de szuper,hogy túlvagy már a felén!!!! azt el sem lehet mondani milyen sok örömöt okoz domibébi, egyszerűen meg kell zabálni. Az éjszaka pedig már 2 körül majd leragadtak a szemei, de a fájdalom miatt szegányke nem tudott aludni, amikor volt egy perc és nem görcsölt a pocak, akkor el is bóbiskolt, csak aztán jött egy újabb görcs :cry:


Julcsikám drága, de jó hogy felhívtad, nagyon drukkolok, hogy valami alergia legyen, ne valami szervecske....délután beszéljünk!!!! milllió puszi

Kép
rencsi79
 
 


miciona:hogy vagy? És mikor kezdődik a program?

sajo:sebaj,a hónap vége is jó lesz!!! :lol:

Julcsi:mid viszket,a bőröd?
chilike:pocidat sűrűn kenjed.Én úgy tudom,hogy egy jó testápoló is megteszi hatását!

Én még ma megyek délután a dokimhoz.Aztán majd jobban ráérek.Nem lesz ennyi program.Eddig mindennap menni kellett valakihez.Megmutatom neki a kukis uh képem.
ja még egy kérdés:ilyenkor már nem mérnek ülőmagasságot??? Külön külön mérnek azt tudom.Már 36-os talpunk van,na jó csak mm-ben. :lol:

Kép
Kép
melánia
 
 


julcsika
Bocsi drága, hogy tegnap már nem válaszoltam, de intéztem a babakocsi rendelést! :wink:
Engem egyedül már "nem engednek" el itthonról,de megmondom őszintén, tegnap ahogy elmentem sétálni rájöttem, hogy tényleg merész vállalkozás, mivel megcsúszhatok, történhet bármi, stb.
De mára már sokkal jobb a kedvem, valszeg csak attól ijedtem meg, hogy úgy volt, hogy a páromnak ma is van dolga és a 3 nap itthoni semmittevés már túl soknak tűnt.
Inkább az dühitett fel, hogy ő nem "akart" vinni, mondván, hogy pihenjek, ha meg mondtam neki, hogy akkor elmegyek mással(anyuval az ő hugával, stb) akkor meg "besértődött", hogy nem vele akarok menni. Nem egyszerű a férfi lélek! :lol:

A viszketésről már akartam neked irni, én már átestem rajta. Az elején magasabb volt a májértékem, akkor mindenhol viszkettem, a lábam a hátam, stb. Ettem a mézet (mivel a cukrom is alacsony volt, igy ehettem nyugodtan) és pár héten belül(talán 2-3) helyre is jött teljesen. Szerintem ne foglalkozz most a súlyoddal, az sokkal nagyobb baj, ha nem műkődik rendesen a máj és a sok méreg ott kering benned a baba meg magába szivja!
A másik viszketés nálam az ekcéma volt, de ez csak egy bizonyos helyen viszlketett, de nagyon, fűrdésnél csipett, és piros apró pöttyök voltak rajtam. Erre kaptam a védőnőtől a Der-Med mosakodót(azóta is ezt használom, szuper :lol: ) meg a sudokrémet adta a védőnő, ez még szuperebb, ezt fogom a babáknál is használni a popsijukra, ha szükséges. Ettől kb. 3 nap alatt elmúlt.
Remélem nálad se lesz semmi komoly, gyere majd és mesélj. :wink:


sajó
De aranyos vagy!
Hát igen egy jó barát mindig jól jön! :wink:

miciona
Okés, indulok! :lol: :lol:
Egyébként a férjem is mindig ezt mondja, meg tudom is, hogy ennek örülnöm kéne, hogy itthon lehetek, de majd meglátod te is a nőkre terhesen néha rájön a hiszti! :lol: :wink:
Egyébként pont azért akarnék még én is most kihasználni minden olyan lehetőséget, hogy mehessek, hogy ne addigra sokkaljak be, mire megszületnek a bébik. Meg igazságszerint inkább az aggasztott, hogy már nagyon kész akarnék lenni a babacuccokkal és sietnék vele, a párom meg nagyon ráérősen fogja fel. :wink:
chilike1
 
 


rencsike
Nagyon sajnálom, hogy ennyit nyűglődtök.
Végülis logikus amiket a védőnő mondott próbáld ki, hátha segit.
A sugárba hányás szerintem biztos attól van, hogy beszorul a levegő és az nyomja ki a kaját belőle. Próbáld ki , hogy félig ülő helyzetbe teszed. :wink:
chilike1
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek boldog új évet!

Rencsike: PÜ ment!!!

Kép
s.mónika
 
 


Chilike,

A Der-med mosakodó és a sudokrem recept nélkül kaphatóak? Mert akkor megkérem a férjemet, hogy hozzon hazafelé.

Az más, ha már nem engednek el egyedül :) Én még mehetek, de hát nekem fele akkora a pocakom. Igazság szerint viszont nem nagyon van kedvem menni, viszont muszáj lenne, mert még szinte semmi nincs meg a babának :(
vjulcsi
 
 


Ja voltam SZTK-ban, kaptam beutalót holnap vérvételre.
Megkérdeztem a dokit a csipőmről is: azt felelte, teljesen normális és csak rosszabb lesz :( Hát ha még majdnem 10 hétig ennyire fog fájni az nagyon kemény lesz. Az előbb kimentem egyet sétálni mert azt hallottam, van akin a mozgás segített- na nem kellett volna, most sokkal jobban fáj :(
vjulcsi
 
 


Mónika nektek is BUÉK!!!
vjulcsi
 
 


sziasztok,

Sajo,köszönöm !sajnálom,hogy nem írtam meg előbb a problémát,bár annyira rá volt duzzadva az ujjam a gyűrűre,hogy nemtom lett volna-e esély átdugni alatta egy cérnát :)

Chilike,akkor te ügyi vagy,hogy már időben leszedted a gyűrűket.
Sajnálom,hogy szenvedsz a bezártság miatt,jó lenne megtalálni az arany középútat,hogy pihenj is,de rövid sétákra,kimozdulásokra is kerüljön sor,mert ha te igényled,tényleg rossz lenne a babák érkezéséig besokalni.

Én is szeretek menni,de itt valahogy olyan más vagyok,hétköznapokon olyan hamar eltelnek a napok,hogy észre sem veszem már jön haza a párom,eszünk,beszélgetünk,esetleg lemegyünk boltba,sétálunk egyet és nekem annyi elég.
Meg az időjárás is közre játszik,ugyanis nem szeretek rétegesen,mackósan felöltözni,de a hideg miatt (na meg a férjem miatt is) kénytelen vagyok és ehez nem mindig van kedvem.
Így inkább olvasgatok,teszek veszek,netezek.

Óvatosan sétálgass egyedül,nehogy elcsússz.Hallom most otthon is esik a hó.
Mára van valami kimozdulós program?

Julcsika,pihengetsz?enyhült a csípőd a séti után?
Már megint jót mosolyogtam,ahogy reagáltál a lányoknak a huncutságra :)Azért a szerelő is megérkezett még tegnap?

Na akkor a gyűrű levételét csak én bénáztam el ennyire :(
Izzadás-én jó pár hete minden este letekerem a hálóban a fűtést 2-re,mert iszonyat melegem van és így is sokszor ébredek arra,hogy tiszta víz vagyok.Arról nem is beszélve,hogy többnyire a paplant inkább magam alá gyűrőm és harcolok a párommal,mert ő takargat vissza,hogy megfázom :)
Ja és neki plusz takarót viszek be,hogy meg ne fagyjon,mert én letekerem a fűtést :)

Milyen baba-mama zenéd van???

Melánia! Gratula a kiskukishoz.Felfogtátok már,hogy fiatok lesz?
Cukros cuccot reci nélkül lehet venni.

Moncsi,nagyon örülök a vérnyominak!Szuper!!!Tudtam,hogy a stressz miatt volt!Legalább emiatt nem kell aggódnod.
Hogy vagytok ma?keményedsz nagyon?

Jaj szegény Rencsi,Domika,Domiapu :( bízom benne,hogy valamelyik tanács beválik.

Kép
hanyatka
 
 


Szia Hanyika,

Képzeld én is kezdek olyan lenni, mint te most, nekem sincs már nagyon kedvem kimozdulni. Nekem is olyan hamar eltelik a nap, főleg, hogy nagyokat alszom napközben. Csak azért még sokmindent kéne intézni, és nem akarok ezen idegeskedni a végén ....

A zene: képzeld, a kaisers-ban volt egy állvány, rajta ezer ft-os cd-k. és közte volt ez: baba mama relaxing music, asszem. Szuperjó, nagyon szeretem, még szülésre is be akarom vinni (pontosabban vajúdásra, ha majd kettesben leszünk a párommal).

A csipőm nem, sokkal rosszabb lett, és nem is tudom el fog-e múlni. De ami nagyon zavar és aggaszt, hogy nagyon keveset mozog Szonjus! Most már komolyan kezdek aggódni...

És te hogy vagy? Hogy bírod az utolsó heteket? nem fáj mindened?
vjulcsi
 
 


Kata!Gratula a félidőhöz!basszus tényleg pörögnek a hetek,hisz most volt mikor írtad az üzid és már 20. hét :roll:

Kép
hanyatka
 
 


Julcsikám ne aggój,biztos minden rendben van,csak egyre szűkebb a hely Szonjusnak,meg hát nem minden nap egyformán pörögnek,ahogy mi sem.
Patrika napközben alig mocorog,néha 1-2 perceset,vagy 1-1 sorozatos csuklás,aztán hosszabbak csak este vannak.

Ha aggódnál simogasd,beszélj hozzá és majd reagálni fog és megnyugtat,hogy minden rendben anya,csak ma lustácska vagyok :)

Nálam is volt,hogy kezdtem parázni pár óra nyugi után és addig kérleltem,hogy beadta a derkát és jelzett :)

A csípődet sajnálom nagyon,hátha rendbe jön és tudsz még mászkálni kicsit,hogy beszerezd a dolgokat.

Napközben elég jól elvagyok,estére már nagyon fáradtnak érzem magam és amig el nem alszom néha kicsit nyügi vagyok,de igazából sztem egész jó,rosszabbra gondoltam így a végén.
A sok pipilést viszont már meguntam :)

Na erre a zenére rákeresk neten én is,hátha megtalálom.

Kép
hanyatka
 
 


ja néha már vannak jóslóim képzeljétek :) naon izgi

Kép
hanyatka
 
 


Sziasztok!

Nálam sistem error! :lol:

Kép
kislibus
 
 


sehol senki??? :(
Libuska,ez mit jelent? ennyire error,hogy csak egy sorra futotta? :)

Kép
hanyatka
 
 


julcsika

Bocsi nem voltam nett közelben ma. Igen a der-med és a sudocream is recept nélkül kapható, a der-med kb 2500, a sudocream -ből van különböző kiszerelés én pont ma vettem a legkisebbett, 1200 körül, ami kicsit nagyobb az 2ezer valamennyi. Viszont azt mondta a gyógyszertárba a csajszi, hogy a sudocreamet a babáknál csak akkor használjam , ha gond van a popsival, kipirosodik vagy ilyesmi, egyébként nem kell, úgyhogy csak a biztonság kedvéért vettem.
Ma a gyógyszertárba vettem még 1-2 dolgot, Pl gézlapot a köldökre, meg laktoherb teát ez tejfokozó(hátha fog kelleni), meg vettem sima szárnyas betétet(már lehet olyat kapni ami francia bugyihoz van), de jó hülye vagyok, mert utánna mondta a csaj a gyógyszertárba, hogy az tuti nem lesz jó, meg francia bugyit se fogok hordani(pedig azt is vettem ma kb 6 db-ot), úgyhogy vettem tennalady-t, betétet meg eldobható bugyit.
A csajoknak vettünk hálózsákot meg megint találtam kis pulcsikat, bodykat, harisnyát, pedig ruhát már nem akartam venni, mert azzal már megvagyunk, de mindig látok valamit! :wink:
Szerintem ezért unja a férjem, ha megyünk valahova, mert mindig csak a pénzt költöm! :lol:
Még kéne vennem elől gombos hálóinget, meg ma megnéztem a listánkat és már csomó mindenünk meg van , úgyhogy nem izgulok már annyira. :wink:

hanyatka
Hát én sem arra gondoltam, hogy el szeretnék menni shoppingolni vagy kirándulni, de minden nap egy kis séta, levegőzés azért jól esne. De amikor a férjem hazaér akkor már nem vágyik annyira arra, hogy még engem is megsétáltasson... :lol:
Igy, amikor elmegyünk valahová, akkor azért feltöltödöm.
Meg én is úgy vagyok ám, mint a julcsika, hogy bennem van az a zizegés, hogy még ez kéne meg az és nagyon idegesit, hogyha nem haladunk. Nekem meg tudod elméletileg a 36 hét után bármikor jöhetnek a babák, igaz én bizom benne, hogy kitartunk a 38. hétig, de a párom mindig mondja, hogyha nem leszünk kész ezzel vagy azzal akkor majd azt ő elintézi. Szerintem nincs teljesen képben, hogy igy is mennyi mindent kell majd intéznie. Pl: gyerekorvoshoz menni, recepteket elhozni, gyógyszert kiváltani, nekem behozni, ha valamit még meg kell venni, azért elmenni, behozni, körzeti dokimnak lejelenteni , hogy mikortól leszek kórházba, stb. és ezek még a teljesen alap dolgok, persze a minden napi teendőkön kivül. Arról meg nem beszélve, hogy azért én szeretném, ha bennt lenne velem/velünk a kórházba ,és nem kifáradva az egész napi vásárlás, rohangálás után esne be, érted?! :wink:
Szóval egyszerűen csak szeretném nyugiba várni a babákat, úgy hogy minden meglegyen! :wink:
chilike1
 
 


kislibus

Mi a helyzet? Rossz napod volt?
Én sem vagyok ma túl jó kedvembe!
Párom nagypapája, tegnap este elaludt csendben... :roll: , szegénykém még utóljára megcsinálta nekünk a káposztát karácsonykor! Pedig, hogy vártuk, hogy meglássa a dédunokáit! Szegénykém már nem láthatja!Tegnap este még lennt volt nála a párom! Ő hihetetlen, mindent megérez!

Tesókám meg kinnt ragadt Angliába, nem inditják a járatokat, úgy néz ki, hogy vasárnap tudnak haza jönni!

Szóval ezek vannak....
chilike1
 
 


Jaj Chilike annyira sajnálom a nagypapit.Részvétem! :(
elérzékenyültem,majd inkább holnap jövök.
jó éjt,sziasztok

Kép
hanyatka
 
 


Chilikém,

én is nagyon sajnálom a papikát!! :cry: nagy ölelés neked!!!!!

Kép
rencsi79
 
 


köszi csajok, aranyosak vagytok!

Sajnos ebben a korban, amiben már tati volt várható volt, meg mama is 3 éve ment el, még az is csoda, hogy eddig birta nélküle... de sajnos hiába tudja az ember, hogy ez bekövetkezhet, erre mégsem lehet felkészülni lelkileg...!

Beszéljünk inkább vidámabb témákról :wink:


Rencsikém
A hajnali hsz-ből úgy látom, hogy ugyanúgy nem tudsz aludni!
Javult valamennyit azért a helyzet? A dokinő nem javasolta azt a tápszert , amit cs.andi irt, tudod azt az antirefluxosat?
Mondjuk én úgy hallottam, hogy nagyon sok kisbabának van refluxja, aztán pár héten belül "kinövi" reméljük nálatok is azért gyorsan megoldódik.
Olyan fura, pont tegnap mondtam a férjemnek, hogy amiket mesélsz /meséltél, az ember meghallgatja , sajnál, de úgy igazán nem is tudtam átérezni, hogy milyenek ezek a fájások például amikről irtál, hogy alig udtál menni meg ilyesmi!
Aztán amikor most fáj nekem valamim(például esténként a hasam, alul nagyon húz, pont úgy ahogy leirtad, hogy a szaladok nyúlnak), na akkor érzem át igazán, hogy mit érezhettél. Minden elismerésem, hogy simán szültél. :wink:
Apánk látta már Domit egyébként?
Vagy beszéltetek azóta?

hanyatka
óóó , bocsi drága , nem akartam ám elrontani a kedved.
Jól vagy?
De furi, hogy "minden napos vagy", milyen érzés? Felfogtad egyáltalán?
:lol:
Patrika dolgaival megvagytok?

Moncsika, mizú? Megint úgy eltűntél!

Egyébként én /mi jól vagyunk, igaz aludni nem nagyon tudok, későn is feküdtem, de már fennt voltam 1x 3 óra körül, meg a szokásos 6:30-as időben keltem. Mostanában nagyon éhes vagyok igy reggel, erre ébredek. Megyek is eszem valamit, aztán hátha még vissza tudok aludni kicsit!
puszi
chilike1
 
 


Chilike,

Sajnálom én is a nagypapát nagyon! Nálunk is 3 évig 'bírta' a papa a mama nélkül, azt is szerintem a 4 gyerek és 10 unoka miatt... De hát 50 év együttélés után borzasztó is lehet egyedül maradni :(

Ma reggel voltam vérvételen, vagy 5 kémcsővel vettek le, plusz az ujjamat is megszúrták és mérték az időt, hogy mennyi idő alatt áll el a vérzés. Állítólag ez most valami új. Holnapra meglesz az eredmény, nagyon reménykedem, hogy a májammal minden rendben!
Voltam patikában is, vettem Chilike amit javasoltál, remélem nekem is beválik.

Úgy érzem kezd kicsit visszajönni belém az élet, hétvégén talán mi is haladunk majd a kórházi listával legalább, meg Szonjaszobába megvesszük a festéket. Rencsike jól emlékszem, ti obiban vettétek? Azt tudom, hogy voltak problémák az eladóval, de már nem emlékszem végül mi volt a jó hely?

Ja és amúgy tegnap este már nagyon kivoltam amiatt, hogy nem mozgott a baba egész du... Férjem hazajött, kértem hogy beszéljen a lányával mert rám nem hallgat. Na hát neki is csak kb. negyedórás suttogós-könyörgésre sikerült rávenni, hogy rúgjon párat. Aztán vacsi után beindult, hálistennek, olyan jó volt megint hullámzott a hasam sokáig :D Azon gondolkodom, most, hogy nagyon komolyan betartom a diétát, lehet hogy nem kap folyamatosan annyi cukrot pl. és ezért inkább kaja után mozog jobban. Na nem mintha eddig sok cukrot ettem volna...

Moncsika,
Mi van veled? Gyere lécci és nyugtass meg minket, hogy minden rendben! Azt sem írtad még le, hogy pontosan mi a baj a méhszájjal? Puhul vagy nyílik???
Remélem ma nem keményedik a pocó, az elmúlt napokban talán a melegfront is lehetett a ludas?

Rencsikém,
Hogy telt a múlt éjjel???
Teljesen elmúlt a náthám!!! Készen állok :)
vjulcsi
 
 


Sziasztok.

chilike:én is nagyon sajnálom a nagypapát!!! Olyan szépeket írtál róla,nagyon jó ember lehetett! Részvétem!
Hú,te is nemsoká szülsz!!! :lol:

Hanyatka:neked még nem kell befeküdnöd? Na nem küldeni akarlak csak kiváncsiskodom.

Rencsikém:remélem bejön a dokinő tanácsa!!! Domit puszilom!!!
csomee:???
Bodzi:hova tüntél?
Kata:? Libus:?
Cs.Andi:ne haragudj,neked nem is írtam. :oops: Hogy vagytok???
puszmákok.

Kép
Kép
melánia
 
 


Na reggeli után sikerült visszaaludnom, most keltem :lol:
Úgy felborult az alvás ritmusom, hogy délelőttönként igy elalszom, na jó nem ennyire, de későn kelek, hogy már 3. hete nem tudtuk kihúzni a kukákat, ma is elmentek már a szemetesek. Gondolhatjátok... még a karácsonyi csomagolót se vitettük el :lol: , na mindegy,talán jövő héten sikerül. :wink:

Julcsika
Remélem bevállik a javaslatom :wink: , nekem kb. 3 nap alatt elmúlt minden bajom.
Egyébként akartam már irni, hogy nekem is nagyon melegem van, éjjel-nappal. A kocsiba is többnyire pólóra vetközöm, mert meggyulladok, mondtam apánknak azt mondta teljesen normális. :wink:
Tegnap meg olvastam, hogy ebben a korban a babák a nap 90-95% átalusszák, nyilván sokkal kevesebbet mozognak. Én mondjuk ezen soha nem aggódom, nekem is többnyire kaja után kezdenek ficánkolni, szerintem ez is természetes. Ezeken nem szabad stresszelni, ha megszületik Szonja akkor is nagyon sokat fog még aludni, ahogy fejlődik majd a "Kis" agya! :wink:
chilike1
 
 


Sziasztok,

uh,alig bírtam megnyítni a fórumot,explorer-ben sikerült csak :(

Chilike,ne viccelj,nem azért írtam,csak elképzeltem a nagypapit,hogy pár napja még nagy szeretettel főzte az egész családnak a finomságokat,aztán egyik pillanatról a másikra már nincs.Na meg eszembe jutottak az imádott nagyszüleim,akik jó pár éve nincsenek :(Nálunk a nagypapi 1 évig bírta nagyikám nélkül 52 év házasság után :(
Na de tényleg beszéljünk másról,nekünk most nem szabad szomorkodni.

Sajnálom,hogy te is egyre rosszabbul alszol,nekem is már minden este nagyon nehéz,húz,feszül a hasam meg alig kapok levegőt.
Nekem reggel 8-10 ig olyan jókat sikerült aludnom.Ma pl.11-ig húztam a csendest :)

Igazán még fel sem fogtam szerintem,hogy bármelyik pillanatban indulhatunk.Sztem.ez akkor fog megtörténni mikor tényleg eljön a pillanat vagy már ülünk a kocsiban a koház felé,hogy jajjj úristen,most mi fog következni :)
Ahogy ismerem magam,tiszta para leszek ott,akkor.
Na és a férjemről már nem is beszélek :)
Drukkoljatok majd,hogy hamar túl legyünk és minden rendben legyen.

Patrika cuccai már rég rendben vannak,kb. másfél hónapja be van csomagolva a cucc,amiben hozzuk haza:)
A bölcsőt kell összerakni apának,majd amíg mi korházban leszünk.
Nem akarom,hogy addig lepje a por és egyszer már összeraktuk mikor megérkezett,így már nem lesz nagy dolog.

Julcsika,drukkolok a jó májértékhez.
Hasonló könyörgés Patrikának már nálunk is volt,el tudom képzelni a szitut :)de a lényeg,hogy este megynugodtál teljesen,igaz?
Milyen színű lesz Szonjababa szobácska?

Melánia,aranyos vagy,hát remélem,hogy előtte nem igazán kell befeküdnöm,csak amikor tényleg idő van :)

Megbeszéltük Patrikával,hogy holnap megyek fodrászhoz,hogy szép legyek a nagy találkozásra,aztán kedden Apa azt szeretné ha elmennénk moziba megnézni 3D-ben az Avatart,bár nem sokat fogok érteni belőle és szerdán akár már jöhetne is :)
Aztán lehet tojik a fejünkre,hogy egyéb kívánság? :)

Kép
hanyatka
 
 


Sziasztok!

Annyira köszi az aggódást! Mondtam is Petimnek, hogy most már mindenképp írok, mert ha egy-két napig nem jövök, azt hiszitek, megint a Jánosban dekkolok.
Tegnap már kicsit jobban voltam, mint kedden. Remélem, ez a tendencia így folytatódik, mert Petim jövő héten itthon lesz, és akkor kellene megejteni a nagy bevásárlásokat (ágy, kocsi...).
Az a baj, hogy az autózást iszonyt szarul bírom. Fél órás úttól már úgy keményedek, mint a csuda. Pedig csak meg kellene néznem a Bergonban a kocsit, nem akarok itt Dorogon lengyel csodát venni, márpedig itt mindenütt azt árulják. Amúgy is már rosszul vagyok az itteni bababoltosoktól! Még ilyen búval..szott nőket, amik nálunk vannak, komolyan tiszta megtiszteltetés, ha méltóztatnak felállni,amikor bemegyünk a boltba. A boltok meg sötétek...egy bababolt legyen szép, világos, kedves, gusztusos. Nincs semmi ingerem ezeknél vásárolni.

Visszafelé megyek az időben, úgy reagálok a hsz-kra. Jó?

Chilike, milyen megható, hogy a papa még utoljára összegyűjtötte a családot, aztán szépen elaludt...részvétem.
Én mostanában egész jó alszom.Hajnali egy pisi után nehezen alszom vissza, ilyenkor vagy olvasok egy keveset, vagy bekapcsolom a TV-t és ez álomba ringat, aztán 9-10 óráig föl se kelek!(igaz, éjfél-1 óránál ritkán alszom el korábban.

Julcsikám, az a gond a méhszájammal, hogy rövid. Zárt ugyan, de úgy magyarázta a doki, hogy egy lefelé fordított Y-hoz hasonlít, így mégse zár igazán. A hiányzó részt (kúp alakban) vágták ki a műtétek során, azért ilyen.
Édesem, átérzem, hogy izgultál a mozgás miatt. Én is hányszor szűköltem már itt nektek, hogy nem mozog eleget Nimród, aztán meg 1-2 nyugis nap után megint beindult. (még sírni is szoktam, ne izgulj :oops: és én sokkal drasztikusabb vagyok nálad, szegénykémmel mindig hangos zenét hallgattatok, hogy felébresszem.Szégyellem is magam...) Nem garantált, hogy legközelebb erre emlékezni fogok, sőt biztos, hogy ugyanúgy megijedek, mintha először történne.
Remélem, nem lesz igazi gond ez a kis kiütésesdi! Hátha nem is a májad...

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Írtátok, hogy melegetek van...jelentemén sem vagyok olyan fázós, mint lyánykoromban! Még nyáron is képes vagyok zokniban aludni, így az, hogy mostanában nem fázom és nem igénylem a 30 fokot a lakásban nálam kb. ugyanaz, mint amiről írtok.

Hanyikám, én úúúgy cserélnék veled! Biztos szét fogok esni, ha itt lesz a nagy pillanat, de nagyon megnyugtató lehet, hogy már hivatalosan is kibújhat Patrika, nem lehet semmi baja.
Milyen a jóslófájás? Én pl ezen izgulok, hogy ilyeneket felismerek-e majd.

Csavargósdi: én szerencsés vagyok ebben a kérdésben. Teljesen jól elvagyok itthon. Néha ha rámjön a menőke elég, ha Petim elvisz magával bevásárolni, vagy sétálgatunk egy rövidet és már elég is az élményekből. Nálam épp az ellenkezője okoz gondot. Nekem akkor van minden bajom, ha menni kell valahová...ezért nem mentem pl. egyszer sem előkészítőre. (mindig találok valami jó kifogást ilyen helyzetekre)

Melike, úgy látom, még nem válaszoltak a lányok: ilyenkor már csak a bucikáját BPD, meg a combiját FL mérik, abból tudják, hogy jól fejlődik-e.

Chilike, érdemes mellszívót vinni a kórházba, mert amikor benn voltam, akkor is gond volt éppen, hogy ha jól rémlik, kettő van benn összesen, és éppen azon dühöngött egy kismama, hogy egy másik már fél napja ül rajta, ő meg hiába vár rá...

Rencsikém, hogy vagytok? Elhiszem, hogy megrémít, hogy szegény Domika ennyit hány. Sajnos hozzáértés híján tanácsot adni nem tudok, de nagyon bízom benne, hogy csak valami szopitechnikai probléma az egész. Írj, ha kaptál valami értelmes tanácsot!

Képzeljétek, tegnap annyira mókás volt Nimród! Olyat csinált, mintha egy szem diót akarna kidugni az oldalamon keresztül. Máskor is éreztem már kis kemény testrész dudorokat itt-ott, de akkor olyan nagyobb, tenyérbesimuló dudor volt (gondolom, bucika, vagy popi). De ez a tegnapi, hihetetlenül nézett ki! Biztos a cingár kis térde-sarka lehetett...
Megfigyeltem, hogy kezd megváltozni a mozgása. Kevésbé intenzív, inkább forgolódik, nyomakodik, feszeng, el-elhúzza valamijét...
Megvolt az első gyomorégős élményem is, gondolom nekifejelt a gyomromnak. Szerencsére nem találta annyira kényelmesnek. Szerintem nekem kicsit lejjebb van a baba, mint kéne. Csak mostanában kezdte nyomni a bordám, meg csinál légszomjat néha és leginkább a köldököm környékén-alatt ténykedik még mindig.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára moncsiga 2010.01.07 13:06-kor.

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Moncsi,jó,hogy jöttél.
Akkor ma kicsit jobban vagy?remélem jövő hétre még jobb lesz és el tudjátok intézni a vásárlást.
Bergon?az Pesten van?
Fura,hogy egy bababoltban ilyen búval b@szottak legyenek.Tuti én sem vásárolnék ott,kivagyok ha egy eladón látszik,hogy fáj,ha fel kell állni és megmutogatni ezt-azt.
Volt már,hogy beszóltam,hogy kicsit több lelkesedéssel is csinálhatná és nem értette miről beszélek :roll:

Volt egy bolt,amit a barátnőm mesélt,talán a Minimanó,hogy ott olyan kedvesek az eladók,hogy azt is megmuitogatták ami igazán nem is érdekelte,nagyon otthon voltak a babakocsik terén is,mit miért stb.

Ne aggódj,olyan hamar eltelik ez a pár hét és te is itt tartasz .Akkor aztán jöhet a másfajta izgulás :)

Érdekes,ezen én is izgultam meg izgulok is,hogy fel fogom-e ismerni a fájásokat stb.,de mivel ilyen fajta fájdalmat szerintem még nem éreztünk tudni fogjuk.
Ezeknél a jóslóknál is csak onnan tudom,hogy talán az,mert olyan fura menstruációs görcsös féle fajta,egészen a derekamig,szal más nem lehet :)

Kép
hanyatka
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?