Új privát üzeneted érkezett!

ercsikati
Szép neveket választottatok, nekem jobban tetszik, mint az Abigél.(nálunk az előző kutyusunkat hivták Ninának, Ninukának becéztük, nagyon cuki okos volt :lol: )
A rucik nagyon olcsók voltak, a kabátok 4800-ról voltak leárazva 2100-re, mondjuk az előbb összeszámoltam és igy is húsz felett költöttünk, pedig csak ezeket vettük....
Irtam pár hsz-el ezelőtt, hogy csak a 38. héten fektet be, de persze ez múllik a méhszájam állapotától is, ami egyenlőre tökéletesen zárt és bizom benne, hogy igy is marad. :wink:
Napközben nem parázok, de néha , amikor éjszaka felébredek, akkor szoktam gondolkozni, és néha kicsit megijedek, de inkább csak az ismeretlentől tartok kicsit. :wink:

kislibus
Na örülök, hogy érezte a párod is. Nálunk már nem is kell éreznie, mert méterekről is szemmel látható mit művelnek odabennt a csajok. :lol:
Nem ér veszekedni újévkor, tudod! :wink:
Nálunk a kutyát le kell nyugtatózni szilveszterkor, másképp nem megy sajnos, viszont ilyenkor legalább jól kialussza magát. :lol:


rencsikém
Ja, hát mi sem értettük, én sem mentem volna, mondjuk én sokkal hiúbb vagyok ennél(ráadásul a sogorom megcsalta és lebukott, teljesen banális módon), de mostmár mindegy.
Igen a párom lánya velünk él, azt nem mondanám, hogy ingázik, de azért meglátogatja az anyját is néha, példul ilyenkor karácsonykor, meg hétvégeken, stb.
Egyébként nagyon jóban vagyunk, szeretjük egymást, habár amióta terhes vagyok, kicsit nehezebben jövünk ki egymással, mindkettőnknél közrejátszanak a hormonok :lol: , ő most kamaszodik, szóval nehéz korszakban van.
Várom a képeket!
Vita C-t vagy valamit nem lehet bevenni a torkodra? Hátha segitene?
:wink:
Na milyen jó izlésed van a babruhákat illetően :lol: :wink:
Egyébként megnéztem és az van beleirva hogy 40 fokon mosható, úgyhogy egyenlőre nem próbálkozom a 60 fokkal, inkább majd alaposan kivasalom. A pelenkákat , fürdőlepedőket stb persze kimosom magasabb hőfokon.
A nappalokat végig alussza Domika? Vagy hogy van?
Igen erről már olvastam, hogy nagyjából az a ritmusa a babáknak, mint a pocakban. Nekem ilyenkor este élénkebbek a csajok, ilyentájt, aztán nyugi lesz és általában 3-4 körül kelek fel, többnyire pisilnem is kell, de érzem, hogy a babák is fennt vannak, szóval lehet, hogy ez a ritmus marad később is. De legalább ezt már megszoktam. :wink:
Boldog hófordulót Dominak! Hogy repül az idő! :wink:

moncsika
Addig menj amig birod meg amig van kedved, mert ha fáj valamid úgyis csak nyűg lesz a vásárlás is. Egyébként mindenhol más a választék, apukámék egy másik Tescóba járnak és tök más rucikat mesélnek, mint amiket én itt látok.
Tomee Tippee cumit vettem már én is, jól néz ki a cumisüveg, pont ma akartunk mi is venni, de lehet veszek olyan Avent készletet, ami cumisüveg, mellszivó, sterlizáló, stb egyben és akkor felesleges külön venni cumis üveget. Egyébként anyuéktól már kaptunk 2 Aventeset,Ezt a mellszivót nem tudom eldönetni kell-e meg milyen kell. Te vettél ? Vagy eszel majd?
Meg van már az ágy? Vagy most mentek megvenni?
Én holnap készülök gyógyszertárba megvenni mindent ami kellhet, mekérdezem a mellvédő krémet, jó is hogy irtad. :wink:
chilike1
 
 


cs.andi
Lehet később én is megpróbálkozom a 60 fokkal, csak nem akartam igy kezdésnél tönkre vágni a ruhákat :lol:
Nekem a kismama könyvben benne van , hogy a Jánosba fogok szülni és a Dévai a dokim. Habár engem nem érintbizom benne, hogy tényleg programozott császárral fogok szülni igy nem kell majd sehova sem sietni), de ez tényleg fontos kérdés, moncsika esteleg holnap meg is kérdezhetnéd apánktól. :wink:

rencsike
Nagyon nagyon cuki Domika, az első képen olyan, mintha te lennél a bundazsákban! :lol: :lol:
Ha van időd leirhatnád, hogy igy útólag nézve mit volt fontos megvenni vagy mi volt felesleges.
Te szettet vettél a cumisüvegből? Vagy hány darabot vettél? Szerinted én vegyek mellszivót? Kézit vagy gépit? Vagy a kórházban adnak amig be nem indul a tej? Olyan nehéz kérdés ez, én nem hiszem hogy a 2 babával tudok majd még plusszba fejni is, úgy meg azért elég pénzkidobás a 30.000 ft a gépiért, de azt sem akarom, hogy nem veszek és a legfontosabb pillanatban meg amikor beindulhatna a tej akkor meg azért nem tudok fejni mert nincs mellszivóm.
chilike1
 
 


Lányok,
Írtam egy csomót de elszállt, így majd holnap újraírom....

Rencsike,
Domibabának nagyon boldog 1 hónapos fordulót! Hihetetlen, hogy már itt tartotok és ilyen nagy fiatok van :)
A csücsörítős képen annyira tiszta apja!!! (mármint nem tudom, hogy ő pisilés közben csücsörít-e, nem úgy értettem :D)
vjulcsi
 
 

 
 

Julcsika! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Ezen jót szórakoztam! Mostanában órákig elvagyok egy jó poénnal. :oops: Petim már kicsit furcsán néz rám néha, mikor még fél nap múlva is ugyanazon a poénon nevetek, ha eszembe jut.

Chilikém, olyan furcsa érzés volt olvasni, amit a beültiről írtál... Milyen régen volt már...
Nekem Aventes kézi fejőm van. Egy Angyaltól kaptam. :oops: Na, ehhez vettem egy cumisüveget, de azt amit a fejőhöz lehet csatlakoztatni, meg van a Tomee. Gondolom ez így nem jó, az lenne az igazi, ha egyforma volna a két üveg. Sterilizálóm még nincs. Ha jól láttam van olyan, ami szettben van cumisüvegekkel.
Az nekem is feltűnt, hogy nálunk más a kollekció a babarucikban. Gondoltam benézek Óbudára a Tescoba, az nincs messze. (legalább eszem egy Mekis sajtbit... :oops: már meg vagyok veszve érte... :oops: )
Jó, hogy mondod, nekem még nincs semmi beírva a kiskönyvembe, hogy hol-kinél fogok szülni. Holnap beíratom Apánkkal.

Nagyon édike Domi!!! Ilyenkor úgy várom már Nimródot, hogy én is érezhessem, ölelhessem, puszilhassam őt.

Ööööö....Andika, már elfelejtettem, mit írtál az előző oldalon, de gyorsan visszakukkantok. Ja, a süti! Ugye, hogy képtelenség nem bűnözni karácsonykor? A "nem sok van hátra neked sem" elég baljósan hangzik...na jó, értem mire gondolsz. Hát, igen...kezd izgalmassá válni a dolog. :oops:

Csajok, most jövök rá, hogy a mellszívó helyett végig fejőt írtam. :lol: :lol: :lol: De durva, mint valami tehenészetben.... :lol: :lol: :lol:

Na, megyek, mert még filmezünk egyet és a Petim nagyon toporog...

Jó éjt!

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


itt az éjszakai műszak.... :cry: most még azzal is tetéztük a dolgot, hogy jól beevett éjfél előtt aztán fél órával később sugárba kihányta....azóta megint adtam neki, de nem mertem túl sokat, nehogy megint kijööjön, most persze meg azért nem alszik mert még éhes.... :cry: :cry: :cry:

Julcsikám, olyan vicceske vagy!!!

Moncsikám, ez is terhes tünet, nálam is voltm hogy egy poénon képes volt fél napig röhögni volt hogy fetrengeni, sokszor potyogott a könnyem úgy nevettem, Domiapu meg azon nevetett hogy én ogy nevetek, úgy hívott figyorivígfercsi :D

Chilikém,
hát ami felesleges volt azok a kiszoknik kis farmerok mert azokat neem hordjuk

most megyek mert nagyon bukik szegénykém

Kép
rencsi79
 
 


itt az éjszakai műszak.... :cry: most még azzal is tetéztük a dolgot, hogy jól beevett éjfél előtt aztán fél órával később sugárba kihányta....azóta megint adtam neki, de nem mertem túl sokat, nehogy megint kijööjön, most persze meg azért nem alszik mert még éhes.... :cry: :cry: :cry:

Julcsikám, olyan vicceske vagy!!!

Moncsikám, ez is terhes tünet, nálam is voltm hogy egy poénon képes volt fél napig röhögni volt hogy fetrengeni, sokszor potyogott a könnyem úgy nevettem, Domiapu meg azon nevetett hogy én ogy nevetek, úgy hívott figyorivígfercsi :D

Chilikém,
hát ami felesleges volt azok a kiszoknik kis farmerok mert azokat neem hordjuk

most megyek mert nagyon bukik szegénykém

Kép
rencsi79
 
 


Rencsikém,szegénykém éjszakáztál látom...Bukik Domi is?Jaj istenem,mi is mennyit szenvedtünk vele..Jól bekajál,túleszi magát,aztán meg jön vissza sugárban..
Na ezzel kapcsolatban csak nyugtatni tudlak,elmúlik,bár nálunk eltartott 6 hónapig,és csak az anyatejtől volt.. :shock:
Alukáljál nap közben egy nagyot!!!

Kép
cs.andi
 
 


Reggelt!

Ééééébresztő!!!(csak a Rencsi alhat)

Akkor kihúzom a listáról a zoknit... Komoly nadrágokat nem vettünk, csak olyat, ami olyan, mint egy rugi alja.

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Sziasztok!

Rencsi! Domi nagyon aranyos, az a pisilés előrejelzés nagyon jó! :D
Sajnálom, hogy éjszakáztatok, azért nappal megpróbálsz rápihenni az éjszakákra??? Remélem a bukás nem lesz tartós, csak egyszeri eset... :?

Julcsi! Ked jobb lenni a hátad?

Moncsi! Hú, de jó, hogy már ti is ezerrel készülődtök! Azt a vizeret meg földsugárzást hogyan lehe megnézetni? (bár a férjem leharapná a fejemet érte....). Big ma-re fel! Én is eszem ma egy kis KFC csirkét a csipős fajtából. :lol:

Veszekedni én??? Nem én vagyok az ügyeletes besértődős a családban.... Házépitésen kaptunk össze, épp tervezgette a szigetelést, hogy mint hogy lesz. Mivel nem tökegyenes a falunk, hanem az emelet falazata 3 cm-el véknyabb, ezért a párom úgy gondolta, hogy 3-féle vastagságú kőzetgyapotot kell venni és azzal kisakkozni, hogy a végén az a 3 cm eltérés ne láttszódjék. Erre én megkérdeztem, hogy azt a 3 cm-nyi eltérést nem lehet-e vakolattal, vagy a kőzetgyapot odaerősitésével korrigálni. No ezen törött el a mécses, hogy mit szólok itt bele úgyse értek hozzá....Aztán persze kiderült, hogy ő se tudja, hogy ezt hogy lehet megoldani, erre mondtam, hogy kérdezze meg a bátyját, ő ért hozzá. No ezen újabb megsértődés.... De már elszivtuk a békepipát. :)

Kép
kislibus
 
 


Libuskám, a Peti unokatesójáék a Táltosok zászlaja alatt foglalkoznak kiméréssel, csontkovácsolással és hasonlókkal. Nekünk ők mérték ki a lakást. (ezeket a sugárzás dolgokat a pasikkal is el lehet fogadtatni, hiszen fizika az egész)

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Hát sziasztok ZombiRencsi jeletkezik......

Sajnos a bukás már folyamatos, minden étkezés után van és szenved is tőle rendesen szegényke.....

Andikám, azt nem tudod véletlenül, hogy honnan lehet tudni, hogy nem refluxos-e a Domi, hol van a határ a bukás és a reflux között??? sajnos nálunk van néhány refluxos, így simán benne van a pakliban.... :cry: és mivel tudsz a bukáson segíteni???
ja meg még azt akartam kérdezni, jó hogy felhoztad a foltosztítást, hogy nekem nem jön ki a kaki a ruhákból, próbáltam a vanisht és az ariel foltisztíóját (hosszú ideig sikáltam+ ázott a lavorban) de még mindig ott a folt..... :cry: valami ötlet?????

Moncsikám,
dukkolok neked, mindenképpen írj, hogy mi volt!!!!

Julcsikám, hívlak ma ahogy tudlak, most várom a védőnőt, aki elvileg reggelre ígérte magát.....bár még ne ért ide :cry:

pusz, próbálok majd még jönni...

Kép
rencsi79
 
 


chilikém, majd du még a kérdéseidre is válaszolok, pusz

Kép
rencsi79
 
 


Rencsi,kakifolt ellen színesnél,azonnali kimosás,mosószeres dörzsi segít nálam,vagy a clorox színesre való.Fehérnél nincs gond,mert ott a clorox mindent kiszed,aztán alapos mosás.
Hihtetlen milyen nehezen jön ki a kakafolt.. :shock:
Aztnem tudom hol a határ,(asszem talán az evőkanál mennyiséget olvastam valahol),én rákérdeztem anno a dokinőnél,azt mondta ez nálunk nem az,csak nagy a gyerek,mohón eszik,és a felesleg jön ki..(hát nem tudom,több volt evőkanálnyinál sokszor,és néha többször is egymás után..)De mindig rendesen meghízta a mennyiséget,voltunk hasi uhu-n,nem mutatott semmit,csak rohadtul kényelmetlen volt,mindig minket is eltalált vele..(főleg az apját.. :oops: ) Mivel Peti tápszeres is volt,abból antirefluxosat kapott,egy időben a tej mellémeg kapott vmi nutrilton vagy milyen nevű szert,h "megkösse"benne a tejcsit,de igazán az sem használt.6 hónapos kora körül tényleg"kinőtte" magától.
Próbáltunk még mindenféle cumisüveget(az aventes tényleg gáz),de egyiktől sem múlt a dolog el.
Gratulálok a hófordulótókhoz!!!!
Puszika.

Kép
cs.andi
 
 


moncsikám
Nem akartam ám "régi sebeket" felszakitani, csak tudod, összehasonlitásképp próbáltam éreztetni, hogy ezek milyen bagatell dolgok(a keményedés, méhszájtaposás, stb) azokhoz képest amin keresztül mentél. És én még nem is ismerem az egész sztorid! :wink:

A poénokkal én is igy vagyok, még este is tudok azon röhögni, amin reggel, sokszor meg csak nekem tetszik a poén :lol:
Mondjuk én az idegességgel, szomorú dolgokkal is igy vagyok, hogy még este is képes vagyok rágódni, de már gyakorlom a "lecarom" technikát , 1x-2x sikerült is. :lol:

Ma voltam védőnőnél, azt mondta 2 cumisüveg(nálunk 2-2)bőven elég egyenlőre, egy kisebb meg egy nagyobb.Ha 2-2,5 óránként szopik a baba nem kell folyadékot sem plusszba adni, ha meg esteleg nincs tej akkor a tápszer mellé majd ráér venni még pár cumisüveget.Utánna érdeklődik annak is, ha esetleg nem lenne elég a tejem akkor hol tudok venni és mennyiért. Ti hogy gondoljátok ezt? Ha nektek nem lenne elég a tej vennétek anyaejet vagy maradnátok a tápszernél?
A mellszivóra is azt mondta, hogy egyenlőre gépit ne vegyek, ha nagyon kell a kórházakban úgyis van( rencsi tényleg van?), egyenlőre elég a kézi, de még az se múszály venni, azt is majd ráérünk, ha ott vagyunk szülés után és meglátjuk, hogy alakul a helyzet. A sterilizálóra meg a neogmanolra(fertőtlenitéshez használják) arra is azt mondta felesleges, elég, ha vizben kifőzöd a dolgokat.
Gyerek dokikat adott, ajánlott is egyet, valamelyik nap majd meg is ejtem a bemutatkozást. Amiket rencsikém irt, hogy szükségesek, nagy lelkesen felirtam, hogy mindent megveszek a gyógyszertárba, de nem igy műkődik, majd, ha megszülettek a babák, akkor irja fel a receptet a doki és úgy lehet kiváltani, majd a érjemnek amig mi kórházba vagyunk. Viszont tök jó, mert kijönnek beoltani a babákat, nem kell bejárni a rendelőbe.
Hallgattunk szivhangot is, nagyon cukikák a kicsikéim. :lol: :wink:

Nekem a legelején a védőnő irta be a János kórházat, a kismama könyvembe , nem apánk.

Apumék is az Óbudai tescóba járnak, kiváncsi vagyok mik vannak ott, igaz ők a lány cuccokat nézik, de mindig nagyon szépeket vesznek nekünk.
chilike1
 
 


rencsike
A zokni, harisnya nálunk is fennt van a listán, de én sem vettem még meg, lehet akkor nem is veszek. Nagyon cuki kis farmer rucikat meg kisszoknyás összeállitásokat találtam én is, de a párom lebeszélt róla, ő is azt mondta, hogy sokkal jobbak a rugdalozók aminek van lába, talpa. Igy is örülök, ha majd azokat felküzdöm a bébikre! :wink: Ilyen kis komolyabb rucikat majd csak akkor fogok venni, ha már állnak a lányok és könnyebb lesz öltöztetni őket, mostmég tipikus csecsemő ruhákat veszünk mi is.
Te használod a cumis üvegeket? Vagy nem szükséges nálatok, igy hogy szopizik Domi?
Sajnálom, hogy nem tudsz aludni? Napközben azért tudsz pihenni amikor Domi is alszik? Tényleg, hogy alszol? Megbizol a légzésfigyelőbe és nyugodtan tudsz aludni? nekem sok ismerősöm van, aki annak ellenére is leste a baba minden mozzanatát, légzését, stb, hogy használták a légzésfigyelőt!
chilike1
 
 


cs.andi
Húú, milyen hasznosakat irtál!!!
Én nem is tudtam, hogy a reflux örökölhető!!! :roll:
Hát a férjem részéről az egész család gyomorbeteg, ég a gyomruk, felböfögik a savat, stb, de én azt hittem ez a stressz miatt van.
Van olyan, hogy antireflux tápszer???? :shock:
Melyik tápszer vált be nálatok?
És melyik cumisüveg a jó?
Én is kaptam ajándékba Aventeset meg amit moncsi vett Tomee Tipee-n is gondolkoztam, az tetszik, hogy kicsit, formás meg állitólag abban is van olyan szelep, ami kiengedi a levegőt.
De most van az az új Dr. Brown-amibe meg csövek vannak és ez teljesen elvezeti a levegőt és állitólag semmit nem nyel le a baba csak a kaját. Szerinted?

Babák ruháin lehet Cloroxot használni?
Beáztatod és utánna be a mosógépbe, vagy eleve a mosogépbe rakod a cloroxot is?

kislibus
Hát igen, ezek komoly gondok!!! :lol:
Kb mint nálunk a tapétázás! :wink:
chilike1
 
 


itt vagyok, a védőnő nem jött..... :cry:

Andikám,
köszi szépen, jön hozzánk a dokinéni akkor én is rákérdezek, nálunk van hogy elég sok jön, meg sokat nyüszmög szegény mintha a torkát marná valami (ez mindig evés után van egy fél óráig kb....)

Chilikém,
szóval, van mellszívó a kórházban de azt én nem használnám, én vittem az kis kézimet, de én nem tudtam használni,mivel nem volt még tejcsi ilyenkor állítólag tilos, legalábbis a kórházban azt mondták....éjjel nappal veled lehetnek a babák, és szerintem szinte kizárt hogy fejned kelljen, mert ha túl sok van, akkor ott lesz a két kis éhes száj, de császsárosoknak meg később szokott beindulni és addig meg ott van a legjobb mellszívó a babák....
már nem használunk cumisüveget, hogy rendesen van tejcsike, de a kórházban 2 kellett első napokban a cukrosvíznek meg 48 után ha még mindig nincs elég tej akkor a tápszernek. mivel én 2 napig nem kaptam meg a babát így ő tápszert kapott és ahogy tudod ezt itthon is ez volt amíg be nem indult a tejcsi...

Mi megvettünk a gyóygszertárban, csak a vitaminokat nem, annyi volt a különbség, hogy pl 300Ft helyett kb 500 került mert nem receptre vettük. Ami kell mindenképpen a hintőport meg a alkohol hogy tud majd fertőtleníteni a köldöküket. Mivel nálad vannak a babák ezért ezt már a kórházban is neked kell csinálni. 2x kell visszavinni őket reggel amikor megnézi őket a doki és este amikor fürdenek. Bár ha úgy gondolod be is adhatod őket éjszakára, akkor reggel fél hatkor már el lehet őket hozni és kb este 10 veled lehetnek (persze + 2 x ígyis vissza kell őket vinni)

A zoknival a agond, hogy letornássza egy perc alatt, így nem adok rá, most már a takaró is olyan hogy szinte felesleges, mi már hálózsákban alszunk.

A légzésfigyelő szuper!!!! ez úgy jelez, hogy még a szomszéd is felébred rá, szóval én megbízom benne és tudok aludni.....ha Domi is úgy akarja és hagy :wink: annyi volt csak az elején, hogy amíg bent volt a szobánkban addig én is figyeltem, most a nappaliban alszik a bölcsőben mert az a hálónk mellett van közvetlenül ( a gyerekszoba messze van) és így a szuszogását nem hallom, de azt igen, ha nyüszmög. amíg hallottam a szuszogását addig sajnos nem aludtam, mert ráállt a fülem, arra hogy folyamatosan figyeltem....

na itt a következő etetés...pusz

Kép
rencsi79
 
 


Chili,én használok cloroxot,beáztatom és aztán alapos öblítés,majd be a mosógépbe.Más nálunk nem jött be.Sima mosószappannal meg mindennel én is próbálkoztam,de a kaka leküzdhetetlen akadály..Sőt,mostmár egyéb kajafoltok is vannak ugye,na az alma-banán is elég nehéz eset.. :shock:
Van AR tápszer a Milupának,ez sűrűbb mint a sima,nálunk napközben még ebből kap Peti,ez -12 hóig használható.(ezt felkell íratni)Este meg már a szép álmokat Mildibét kapja.(a "2-es"tápszerekre már nincs támogatás,nem kell felíratni,csak a hypoallergéneket)
Azt h melyik cumisüveg jó,passz.Szerintem babától függ,de valóban nem értem az aventeset miért istenítik..Nálunk most kezd jó lenni,ha este abból kap,mert hamar bealszik közben,úgy kell belediktálni a kaját.Ebből meg benyeli a nagyját,gyerek be a hűálózsákba,maradék kaja normál üvegbe áttölt(az lassaban jön),aztán alvás.
Nálunk az "ortodónikus"(vagy milyen) cumi vált be az normál üvegre.DM-ben szoktam venni.
Nem egyszerű,mi?? :D Régen nem voltak ilyen gondok anyukáinknál...Volt egyfajta mindenből,azt annyi...
MEllszívó:én nem mennék nélküle kórházba mégegyszer,de azis igaz,ha kell akár a párod is megtudja venni bármikor.
Légzésfigyelő:én nagyon nyugodt voltam tőle(mi nem egyszobában alszunk).Amikor elutaztunk valahova,akkor nem volt,és együtt aludtunk,de minden mozdulatára fenntvoltam..nem volt valami pihentető..

Kép
cs.andi
 
 


Nálunk a gyerekrecepteket előre odaadták,aztán ha megszületett kikellett tölteni a fejlécet,a spéci t"kreált"taj számával együtt,és apa kiváltotta,mig kórházban voltunk.
Tej vagy tápszer??Ha tudsz tejet szerezni az nagyon jó,hisz a szoptatás a legjobb,de ezekben a mai tápszerekben minden benne van ami kell.Én nem vagyok tápszer ellenes,szerencsére nálunk soha nem volt ezzel gond,nem volt cumizavar stb..Sőt ha belegondolok mostmár 3féleképpen eszünk.Cici,cumi,kanál..és nincs probléma.De a cici a legjobb eleinte,de ha nincs,más megoldás is van.

Kép
cs.andi
 
 


Csövi! Csak gyorsan, mert nagyon le vagyok strapálva.
Apánk nagyon bánatos lett a hízásom miatt, de mivel azonnali megbánást tanúsítottam, nem kiabált velem, csak mormogott az orra alatt. Jobban aggasztotta a 154/108-as vérnyomásom. Hiába mondtam, hogy ez csak most kivételesen ennyi, megint vérnyomicsökkentő szedésére ítélt és rendszeres mérésre (doki által!) A méhszájam nem túl fitti, reménykedjünk, hogy kibírja a 36. hétig. Sokat kell feküdnöm, 1óra fekvés,1 óra fenn...
Amikor nézett, akkor is jó kemény volt a pocakom, azt mondta, vagy fejletlen méhizomzat, vagy 10 éveken át történő fogigátló szedés okozhatja. Utóbbi ugye kilőve...
Babuc az ő mérései szerint nem volt akkora óriás, mint a 4D-n, sőt épphogy megfelel a korának. A bucija kicsit nyomi :oops: , két oldalról eléggé lapított (BPD: 86,2). Petivel már kitaláltuk, hogy bukósisakot húzunk rá, hogy kikerekedjen. :lol: Jól éreztem, hogy átfordult, popival lefelé csücsül a lelkem, így sanszos a programozott császár nekem is. Nem is bánnám, ha nem fordulna meg... a császár miatt is, meg így nem nyomja -érzésem szerint-annyira az alhasam-méhszájam.
Kijelölte a CTG-k időpontjait, de majd csak febr. 03. lesz az első. Rencsike, mennyivel előtte kell időpontért telefonálni?
Jan. 18-tól számolnom kell a magzatmozgásokat.Kicsit homály, amit magyarázott, majd addig még ehhez is kérek tanácsot.
Legközelebb 22-én kell mennem hozzá.
Elég komoly-bánatos hangulatúra sikerült a vizsgálat, mert sok a nehézség, de legalább nem veszekedtünk.
Megyek pihizni, majd később reagálok, a sok okosságra, amit írtatok.
Puszik!

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


moncsikám
Ááááá ne aggódj, minden rendben veletek! :wink:
Szerintem semmi gond nincs! Na jó a vérnyomás kicsit gáz, de biztos a vérnyomás csökkentő segiteni fog.Meg méresd rendesen. Egyéként is a dokinál mindig kicsit magasabb szokott lenni, az is lehet, hogy izgultál a súlyod miatt... Arra vigyázz, hogy ne vzesedj, mert úgy a kettő együtt már lehet terhességi mérgezés is, de neked tuti nem lesz. :wink:
A 4D-n van amit el szoktak mérni, nálam például azt mondta a nőci, hogy egy picit kevesebb a magz. viz, közben meg ez tök hülyeség , soha nem volt kevesebb és azóta már apánk is megnézte és teljesen jó, ez a súly meg úgyis tudod ,hogy csak tippre meg nem tuti. Mekkora egyébként Nimóci? Nálunk a csajok kb. 35 cm körüliek voltak és 1300 gramm. De amit a babanettről kapok heti e-maileket abban meg azt irják, hogy elméletileg 40 cm és 1800 gramm,hát a fene se tudja, én apánknak hiszek.Amúgy is minden ember más, a babák se egyformák.
A fejüket mindjárt megnézem mekkora . :wink:
Nekem még nincs CTG időpontom...
Nekem is a 36 hetet mondta, hogy az már tuti, ott már nyugodt lehet az ember mert már annyira fejlettek a babák, hogy nem kell lélegezteő meg semmi. Mondjuk én a 38 hétben bizom. :wink:
Pihenj sokat és ne aggódj semmin se, minden okés lesz! :wink:


rencsikém, cs.andi
Köszi az infókat! Ma is annyi mindent tanultam tőletek! :wink:
chilike1
 
 


na megnéztem ... nálunk a csajoknak ezek az értékei: BPD:79mm, 80,8 mm FL: 64,7 mm 58,7mm apánk szerint tökéletes méretűek, szép formás fejjel. Nekem sincs nagy fejem, szóval kitárgyalták a fiúk, hogy a csajok feje rám hasonlit! :lol: :lol:
chilike1
 
 


Sziasztok Pocisok és Andika! :D
Nem semmi a termés. :lol:
Julcsika! Írtam mailt répatorta-ügyben. ;-)
Moncsikám! Annyira jó volt látni Titeket Férjecskéddel és Nimócival! :D
Gyönyörű kisMami vagy és nagyon kis szép a pocikád!
Eszti is azonnal megszeretett Benneteket!
Jó nagyot alukált a kis Drágaság.
Képzeld, le kellett szedni a gyönyörű fát, még jó, h láttad előtte, mert iszonyúan hullik (normandiai és jegenye keverék... Elvileg... :-( )
Chilike! Én is 40fok, Tomi kristály color gél, mert a Dottornénink azt mondta, ne vegyünk ilyet meg olyat, ez a legkevésbé allergizáló, tapasztalata szerint. Én Coccolino és Lenor öblítőkkel nyomom és soha nem volt gond, de szuper illat árad.
Recsike! Kaki és egyéb foltokra a saját tapasztalatom: MOSÓSZAPPAN. Az tuti MINDENT kivesz.
Egy csomó dologra szerettem volna reflektálni, de most semmi nem jut eszembe és mennem is kell, majd még jövök és pótolni fogom.
A Karácsony csodás volt, azt is írom majd.
Ezer cuppppppppppppp!!!!!!!!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára bodza2005 2010.01.04 22:32-kor.

Kép
bodza2005
 
 


Julcsika, ez a szöveg... :lol:
Nagyon szép vagy a képen és Szonjapoci is szépséges!!!
Rencsike! Domi iszonyú cukika!!! Az a macisapkás, mosolygós fotó... Imádni való! Rottyozás közben is ilyen pofit vág Domi vagy akkor más a fintor? :lol:
Andika! Petidnek boldog 8.hófordulót!!!!!! Domikának pedig boldog elsőt!!! :D
Hanyika! Szuper, h ennyi jó kis barátra tettél szert ott!!! Megszületett a januárra várt kicsi baba???
Még le vagyok maradva, de igyekszem.

Kép
bodza2005
 
 


A PureLan Medela termék, a legjobb a piacon és iszonyú sok, bőven elég végig, neten, Brendonban és talán máshol is lehet kapni Moncsikám.

Kép
bodza2005
 
 


Végre, valaki ismeri a Clorox "színesre valóját". :D
Andika! :D Én évek óta használom és gigamegaszuper, mostanáig Clorox kímélő volt a neve. Amikor másoknak ajánlottam, mindig kinevetett a Család, h ez nálam a favorit. Pedig minden kiszed, fehérből is amúgy. A legkényesebb színesekre is használatm, soha nem vette ki a színüket.
Ami semmivel nem jön ki (anyatejes kaki bizonyos dolgokból :lol: , az mosószappannal ezer százalékra kijön. Müllerben vettem.
Nem untok még? ;-)
Kicsit lassan hozom be a hártányt...

Kép
bodza2005
 
 


Egy kedves Barátnőmnek a kislánya is nagyon-nagyon sokat bukott, hosszú hónapokig és Neki nagyon jó kis megoldásai voltak erre, hogy ne tegye, megkérdezem Tőle, hogy mik is, jó? Amire emlékszem, hogy pl. szentjánoskenyérrel vagy ilyesmivel sűrítette a kajákat. Na, nem a ciciben.

Kép
bodza2005
 
 


Chilike! Én ez esetben feltétlenül vennék anyatejet! A tápszerben baktériumok és egyéb dolgok is előfordulnak, pont most láttam egy tanulmányt erről és ugye az immunvédelem sincs megoldva általa. Nem kérdés, ha mód van rá, hogy anyatej. Én remélem, lesz elég tejed, miért ne lenne, ha nem megy, Iboly megoldja, elhiheted, igaz Mónika???
Nagyon eltűntél!!!
Az anyák 2%-a!!!!!!!!!!!!!, akinek tényleg nincs teje, a többi átmeneti és orvosolható!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Lesz tejed!!!!!!!!!! Uffffffff

Kép
bodza2005
 
 


Sziasztok!
Boldog Új Évet Nagyoknak és Kicsiknek!

Rencsi!
Etetés után büfiztetés van-e? Ez azt jelenti, hogy a gyereket evés után nem helyezik azonnal vizszintes testhelyzetbe, hanem vállon függőlegesen fektetik, míg egy hangos és hosszú GGGGGGGGGGGGGGGGGGöööááááééé hangot nem hallat a gyermek. (esetleg kettőt is) Pelenka alkalmazása a vállon feltétlenül ajánlott!!!
Gyerekkoromban a hugomat gyakran büfiztettem a szüleim nagy örömére.
Én nem gondolnám, hogy csecsemő korban létezne reflux betegség. Az evés, az emésztés, az anyagcsere a csecsemőkor második nagy feladata a légzés után. Mint minden új feladat ez sem megy mindig simán. Képzeld mi lesz még mire írni megtanul!!! :D

A pelenkákat régen is klórral fehérítették (pl. Flóraszept, Hypo).

Sajo apó :lol:
sajo
 
 


Libuska! Kozetgyapot allergizal,nem lehet mast???
Chililany! En poharbol adtam a korhazban a vizet, nem cumisuvegbol, h nehogy gond legyen a szopizassal,de ezt mindenki maga donti el, nekunk se cumi, se cumisuveg nem volt. Ennek ellenere Eszti siman tudta, h mire valo, a Karacsonyra kapott babajanal alkalmazza is, eloszeretettel eteti azzal is es kanallal is. :D + minket is... :D
Andim! Erdekes,nekem ez a kis olcso mososzappan mindent kivesz.

Kép
bodza2005
 
 


Moncsim! Akkor most szeded a Dopegytet??? Elobb meg kellene bizonyosodni, h ez nem csak ott volt-e ilyen magas!!! Nekem, mondtam is Nektek, egesz eletemben tokeletes volt, azota is, Apanknal megis produkaltam hasonlo erteket es fel is irta a D.-t, de en mertem attol kezdve es semmi szukseg nem volt ra, O elfogadta a mereseket, mindig vittem magammal, h megnyugodjon. Pihenj a hosszu ut es nap utan. Nimrod tokeletes kisficko lesz!!!!
Eszti hogy megsimizte, igaz?!!!:D
puszik

Kép
bodza2005
 
 


hát a történelem isméli önmagát....volt megint sugárba hányás stb.
nem kicsit vagyok ki :cry: :cry: :cry:
Sajókám,
persze hogy van büfizés, anélkül soha nem rakom le...

megyek mert nagyon sír...

Kép
rencsi79
 
 


Sziasztok!

Egy gyors uff-ra jöttem, mert úgy érzem Kendra Nina már hagyja aludni az ő kis anyukáját! :)

Tegnap voltunk Mi is Apánknál! Hát - Moncsival ellentétben - fergeteges volt a hangulat! Sokat nevettünk, meg kedves is volt! Imádom! Szóval az első kérdése, hogy hogyan teltek az ünnepek! A második kérdést már vártam "Mennyit hízott az elmúlt 3,5 hétben?" Mondtam neki, hogy nézze meg a kiskönyvet, aztán mondja meg, hogy szerinte mennyit! Nézi, nézi, erre megszólal " Maga 1 kg-ot hízott amióta nem láttam? Eszik rendesen?" Hát ki is húztam magam! Mondanom sem kell! :) Aztán gondoltam mivel ezért nem tud lecseszni, majd talál mást! Hát talált is! Mondtam neki, hogy van hogy még este 10-kor bundáskenyeret eszem! Erre Ő "A Bundáskenyértől kap olyan gombát, hogy kis sem tudom írtani magából"! Hát én ezen jót nevettem! :) Aztán ő is! És azt még nem is mondtam neki, hogy hazafelé útba ejtünk egy mekit és ott felfalok mindent! :) Aztán meghallgattuk a kislányunk szívhangját, persze UH-t nem csinált :( meg vett kenetet! De az csak 2x-ra sikerült, mert annyira nevettünk, meg beszélgettünk, hogy elfelejtette! Aztán amikor már öltöztem szólt, hogy baj van! "Vissza kéne feküdni, mert a kenetet elfelejtette levenni"! Na akkor aztán kitört belőlem a röhögés, és mondta, hogy vigyázni kell velem, mert manipulálom az agyhullámait! :):D Na ezen még jobban elkezdtem röhögni! :)
Aztán megbeszéltük, hogy 3 hét múlva 25-én 18:00-ra megyek és akkor beszélgetünk! Addigra kiderült, hogy a tesóm dokija vállal-e és akkor elbúcsúzom tőle nagy szívfájdalmak közepette! :(

Rencsikém!
Sajnálom, hogy Domi fiú megint hányt, de hidd el lesz ez még jobb! A védőnő hogy-hogy nem ment? Mit mondott, hogy miért?

Chilike!
Abigél nem lett volna, mert a párom főnőkét Abigélnek hívják, és nem akarta, hogy ugyanaz legyen a neve! Szóval keresni kellett más nevet! Nina mindenképpen lett volna, mert Mikey engem úgy hív és nagyon megtetszett a név, és mondtam hogy ha lányunk lesz akkor Nina lesz! Most Kenda Nina lesz! Mikey már úgy hívja, hogy Kis Nina! Olyan édes amikor mondja! :)

Moncsiga!
A vérnyomás mérésről csak annyit, hogy nekem a lányok úgy szokták mérni, hogy várnak egy kicsit, hogy szokjam a "fehér köpenyt" meg a helyzetet, meg mindent, aztán mérik - ez az érkezés utáni kb. 5-6. perc! És szuper szokott lenni! Volt, hogy 160 meg 170 volt elsőre a vérnyomim, aztán amikor ezt kitaláltuk már csak 135 volt! Akkor Apánk megkérdezte, hogy hogyan sikerült 135-t produkálnom, és elmeséltem neki! Jót nevetett akkor is! :) Szóval nyugi! De én is azt mondom, amit Chilike, hogy szerintem is a súlyod miatt volt ez a nagy vérnyomás! Stresszeltél nagyon! Nyugi minden rendben lesz! :)

Most lelövöm magam!
További szép napot! Nálunk ismét esik a hó! Aminek legjobban a két kutyám örült! :)

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


De jó Bodzus,h itt vagy!!!!!Majd mesélj a kariról ESztivel!!!!
Nekem is van mosószappanom(már nem tom hol vettem),de az nekem nem jó..biztos vmi gagyi.. :lol:
Puszi

Kép
cs.andi
 
 


Sziasztok!

Annyi mindenre akartam reagálni, de majdnem mindent elfelejtettem. Na azért próbálom összeszedni magam:

Moncsika,
Szegénykém, tényleg nem lehetett túl vidám a vizsgálat :(
Mit jelent az, hogy méhszájad nem fitti? Pontosan mi a baj vele?
Nagyon remélem én is, hogy a vérnyomid csak a helyzet miatt volt magas, és a további méréseken minden rendben lesz!
Elvileg én azt olvastam, hogy simán befordulhat még a baba, hisz még 'csak' 32 hetes, nem? Vagy Apánk szerint ne számíts már erre? És ha programozott császár, akkor azt mikorra programozza, hányadik hétre?
Mekkora most Nimóci, mit mondott Apánk?

Bodzuska,
Már hiányoltalak! :)
Sajnos nem tudom megnézni a leveleimet, valamiért nem enged be, így kérlek inkább privibe küldd itt el, jó?
Mesélj majd Eszti karácsonyáról, meg tegyél fel képeket, ha van kedved, biztosan nagyon varázslatos volt neki, ugye?

Chilike,
Nagyon szép rucikat vettetetk! És szuper, hogy ilyen jól vagy:)
Mi a babakocsi óta nem vásároltunk...karácsonyra kaptunk egy pihenőszéket (pont olyat, amit Bodzi ajánlott), és majd talán jövő héten újrakezdjük a vásárlást is.

Libus,
A Jánosban biztosan fogadnak, ha bemondod, hogy Dévai betege vagy. Moncsit is, engem is fogadtak, hétvégén is.

Andi,
Petinek boldog 8 hónapos fordulót!

Kata,
Összesen is csak 1 kilót híztál?
Majd kíváncsi leszek nálad hogy lesz, én a 18. hétig egy dekát nem híztam, de aztán ahogy rohamosan nő a pocak, a kilók is mentek fel szépen.

Köszi lányok a dícsérő mondatokat! Most nem figyeltem oda túlságosan a kajára, bár azért arra igen, hogy ne egyek annyi sütit, amennyit kívánok. De azért minden ünnepi kajából ettem. Most 7 kilónál tartok, és ennyi is akarok lenni még, amikor megyek Apánkhoz jövő héten, úgyhogy most odafigyelek rendesen. Ezen a héten semmi édesség és szénhidrát, mert úgy látom, ilyenkor már iszonyat módon elkezd a szervezet a szoptatásra raktározni, és ha egy picit nem figyelek oda, már hízom is.
Sajnos a csípőm még mindig fáj, még mindig nem tudom, hogy pontosan mitől (rossz mozdulat vagy baba fekszik úgy). És továbbra is viszketek... egyelőre főleg ágyban vagyok, majd jövő héten akarom maga újra aktivizálni, mert azért januárban már szeretném megvenni a még hiányzó dolgokat.

Rencsikém,
Szegénykém, úgy sajnálom, hogy megint ilyen nehéz éjszakád volt! ha lesz kedved megint olyan időtájt beszélni, mint tegnap, akkor gyere! (előtte átjön egy barátom, utána meg a szerelő...)
vjulcsi
 
 


Katas! Nina kedves nev! Gratula a kiscsajhoz!!!
Andika! Ez a szappan 135Ft.:D
Julcsika! Ok! Irom a Karit is!:D Jolesik, h hianyotatok!!!
Szegeny hatikad!! Pihenoszek szuper!!! Pont mutattam Csigusznak, h milyen praktikus vegig 0-3ig tuti!!!
Rencsike! A Baratnomnel is ez volt, osszehozzalak Vele,h segiteni tudjon?
Telorol irok,azert iyen bena...

Kép
bodza2005
 
 


sziasztok
Húú megint annyi mindent akarok irni... :lol:
Előszőr is, képzeljétek a babakocsi ügy megoldódni látszik, hirtelen 2 lehetőségem is van. A tesóm kinnt van Angliában ott is néztek kocsikat meg egy másik ismerősünk is jön haza a világ másik tájáról 1 hét múlva, tegnap adott weblap cimeket , megnézegettük és már ki is választottuk mikre van szükségünk! Csajok! Hihetetlen lehúzás megy itthon, nagyon gáz! Olyan , de lyan babadolgokat lehet kapni külföldön és fillérekért, hogy azt el sem tudom mondani.
Persze újonnan, rendesen boltba, garanciával!
Olyan szép kocsit néztünk ki és olyan csúcsszuper pihenőszéket, ami hintázik is, van rajta egy kis baldachin amin belül pillangók szállnak körbe és, ha lehúzod a baldachint , úgy, mint a függönyt akkor meg "kivetiti" a pillangókat. Nem tudom itthon mennyibe kerülnek ezek a pihenőszékes hinták, de kint kb .16ezer ft. A barátnőm spanyolba lakik, ő nagyon ajánlotta, neki nagyon imádja a kisbabája.

Alvás:
Húú hát mostanában nagyon szenvedek! Szerintem egyre kevesebb a hely a csajoknak és olyan szinten nyomnak, annyira fájdalmas, hogy az csak na! Persze még birom a gyűrődést, de nem is tudom a sima szülést hogy lehet kibirni én már ettől is egész éjjel nyögök! :lol: Ma éjszaka is az egyik baba úgy kitolta a jobb oldalamat , hogy nincs is szükségem párnára , :wink: :lol: , de nem is ez a legfájdalmasabb, mert ez csak simán nyom, hanem amikor lefekszem este , hirtelen úgy megnyúlnak a szalagok, háát az nagyon fáj 1-2 percig meg se tudok mozdulni. Aztán ismét ellazulok az már jó. Mostanában egyébként már 2-körül alszom el és 6:30 -kor kelek, ami az érdekes, hogy éhes is vagyok és olyan fitt, hogy nem tudok visszaaludni. Ha ez igy marad , mármint, hogy kb ez lesz a csajok etetési rendje az még nem is lenne rossz. Napközben viszont úgy érzem , hogy egész nap alszanak a csajok és csak este ébrednek fel, akkor virgonckodnak 7-kor kezdik a műsort. :lol:

Képzeljétek a páromtól kaptam nagyon szép pizsiket(imádom a pizsiket, hálóingeket, stb), ha külföldön vagyok Victoria Secretet szoktam venni( 1 bugyi kb 400-600 ft, :lol: ), itthon ugye nincs igy a Women Secretbe szoktam vásárolgatni, horror árakon.
Na a lényeg, hogy a férjecském vett nekem ezt-azt, nagyon szép dolgokat, persze ő nem kalkulálta bele, hogy gyerekeket várok, szoptatnom kell majd, műteni fognak és nem tudok hajolgatni, stb, úgyhogy ezeket egyenlőre tudom hordani, de a kórházba meg szülés után egy darabig a szekrénybe fog kerülni. Persze nem mondtam el neki, nem akartam megbántani, meg örülök is neki nagyon, csakhát ilyenek a férfiak...! :lol:
Viszont mostanában kiborit!
Ő egy örök mozgó ember, nem tud 1 percet sem nyugton maradni, engem meg állandóan üldöz ezzel a pihenéssel,(egy napon születtek apánkkal, gondolhatjátok micsoda szigor van nálunk itthon! :lol: ), szóval ezen mostanában folynak parázs viták, most végre itthon van 1-2 hétig mindent meg tudnánk venni, el tudnánk intézni, neki meg az a válasza mindenre, hogy ráér még, ő is meg tudja venni, de én akarom, imádok vásárolgatni, alig vártam, hogy babám legyen, élvezem a vásárlást, persze ő kevésbé, igy minden nap felsorolja az okokat, hogy járvány van, csúszik az út, ráérünk még, stb. De ő megy mindenfelé, az meg nem számit!
Nem fogja fel, hogy én nem vagyok ez a tipus, aki önkéntesen bezárja magát a lakásba. Pihenek egy csomót,, tegnap is le kellett volna mennem a házidokihoz, de nem ért haza időben,1 szót sem szóltam érte, erre ma is lelépett! Na mindegy, most egy kicsit besokalltam, úgyhogy rácsörgök a sogornőmre, vagy apumra, hogy vigyenek el ide-oda, nem várok rá tovább. Utálom az ilyen diktatúrikus módszereket, nem szeretek veszekedni, meg ahogy ismerem, biztos leszervezem magam mellé az embereket akkor meg kitalálja, hogy ő is jönni akar, de már nem érdekel, nem fogom magam ezen stresszelni, hogy minden nap rá várok! :wink:
chilike1
 
 


moncsika
Mi a helyzet, eltűntél...
Nem is mesélted voltál-e a mekibe, meg a tescóba? Vagy már nem is volt kedved elmenni , mi?!

ercsikati
Na akkor jól telt az apánkkal való utolsó találkozás, mi? Legalább jó emlékekkel váltok el egymástól! :wink:
Ügyi vagy a hizás miatt :wink:
Micsoda? Nem lehet enni bundáskenyeret? Én csomószor eszem, ne mááár! Ez sztem megint csak olyan dolog amit apánk kitalál, hogy mondjon valamit! :lol:

julcsika
Kicsit félreérthető volt amit irtál. :wink:
...egész nap fekszel... rencsike átmehet, ha akar... de előtte jön egy barátod meg a szerelő...., jól birod! :lol: :lol: :lol: :lol:
Na jó, lehet csak az én agyam műkődik igy! :lol:
Én azt figyeltem meg, hogy az utolsó trimeszterben már nem annyira hizok(pedig mindenki azt mondja, hogy ilyenkor hiznak a legtöbbett a kismamák), nekem a hasam nő, de a súlyom nem változik, szerintem ilyenkor már tényleg amiket megeszel azt a baba felhasználja a hizásra, úgyhogy ne aggódj szerintem, egyél bátran! :wink:

rencsike
Úgy sajnálom hogy ennyit szenvedsz!
Domika súlyát nézitek? Azért fejlődik rendesen , nem? Lehet többször kéne megeteteni, de egyszerre csak nagyon kicsi adagokat adni neki, nem?

bodzika
Ki az az Iboly? És hogyhogy moncsival találkozgattok titokban??!!
Én mindenről lemaradtam! :lol: :lol:
Megnéztem az anyatejet és nagyon profin meg van vizsgálva a tej leadó, úgyhogy igy azért megnyugtatóbb, de én bizom benne, hogy fogom tudni szoptatni őket és nem lesz szükség pótlásra! :wink:
chilike1
 
 


hanyatkáról nem tud valaki valamit?
Nagyon eltűnt... csak nem Patrika megszületett? :wink: :D

Képzeljétek, krémezem ezerrel a bőröm, de a párom tegnap észre vette, hogy alul (ahol én már nem látom a hasam) , van1-2 csikom, igaz halvány még alig látszik, megnéztem tükörbe és csak , ha úgy esik rá a fény akkor észrevehető, de azért eléggé elkeseritő! Olyan szép bőröm volt! Na mindegy, majd szülés után keresek valami kozmetikai módszert, hátha! Addig is kenem magam továbbra is. :wink:
chilike1
 
 


Chilike!
Jól telt Apánknál a tegnap este mondjuk leszámítva a 2 órás várakozási időt :? ! Még nem az utolsó volt, mert 25-én még megyek addigra kiderül, hogy a tesóm dokija vállal-e, és ha igen akkor elköszönök tőle! Biztos nem lesz egyszerű, de ezt a lépést is meg kell tennem! Hanyatkáról én sem tudok semmit sajna, pedig pont tegnap este beszéltünk róla itthon, hogy nem sok ideje van már hátra a szülésig. Hát lehet igazad lesz és Patrika van a dologban....

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Chilike!
Még akartam írni, hogy nem csak neked jár "így" az agyad Julcsikát olvasva! :) Ugyanis nekem is elsőre ez jutott eszembe! A barátja a szerelő, aztán Rencsi....... :oops: :oops: :lol: :lol: :lol: :o :o Nahát! És nekem is az ugrott be elsőre, hogy ez a lány nagyon jól bírja! :) Jókat nevettem! :)

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


ittvagyok,ittvagyok :)
bocsánat,csak most kapcsolódtam be,ugyanis éjszaka megdöntöttem a rekordot,többet voltam ébren mint aludtam.
Nem tudom mi volt,de iszonyatosan feszült a hasam,alig kaptam levegőt,bárhogy fordultam,sehogy sem volt jó :(
Reggel korán elmentek a vendégek is, Apa vitte a reptérre majd kezdte a melót.Aztán sikerült aludnom,jó sokáig.
Most beindítottam a mosógépet,eszek egy kicsit és írok még.
Ma elkezdtük a 38.hetet,így bármikor jöhet patrika,nem lesz koraszülött :)örülünk és izgulunk egyszerre.
Reggel Apa a lelkemre kötötte,hogy bármi van,mindkét telőján hívógassam ezerrel :)annyira édes,ahogy aggódik és izgul.

Jajj még gyorsan elmesélem,hogy 3 napja vettük észre,hogy nem vettem le a két gyűrűmet és teljesen buci lett az ujjam,nem sok esély van arra,hogy le tudjuk szedni.
Na a páromnak ennyi kellett,olyan szinten elkezdte stresszelni magát,hogy mi lesz,hogy szedjük le,le kell vágni,nehogy jobban bedagadjon és baja legyen az ujjamnak stb,.hogy láttam egész nap ezen kattogott.Aztán tegnap előtt reggel a zuhany alatt tusfürdő segítségével a vékonyabbat nagy kínlódások közepette leszedtem az ujjamról.Na de még ott volt a vastagabb,amit ha próbáltunk húzni,húzta magával az egész duci husi részt is,feladtuk.Ő már keresgélte a közelben az ékszerészeket meg az obi oldalán szerszámot,amivel aranyat lehet lefűrészelni,levágni :)
Annyira kész volt,hogy én is egyre jobban paráztam.
Tegnap reggel erőt vettem magamon és úgy voltam vele,hogy ha leszakad az ujjam,akkor is leszedem,nem hagyom levágatni a szép gyűrűmet :)jó kis hülye vagyok,igaz?
Elő az étkezési olaj,tocsogott a kezem az olajban és elkezdtem húzni,majd ő,de nem bírtuk,mert annyira fájt és már teljesen elfeketedett az ujjam,de úgy éreztem,hogy talán kicsivel lejjebb került.Gyorsan hívtam a barátunkat,aki ugye nem sajnált annyira,mint a párom és hiába jajveszékeltem,érezte,hogy jön lefele így nem adta fel,húzta ezerrel.Már láttam magam előtt az ujjamat leszakadva a helyéről,annyira dúrva volt,de megérte,mert a végén lejött és az újjam maradt :)
Viszont még este is nagyon fájt .

Csajok!Remélem senki nem követi el ezt a hibát és leszeditek időben a gyűrűket.

Kép
hanyatka
 
 


ja és eltelt több mint 24 óra és még mindig látszik a gyűrű helye,ahogy bevágott az ujjamba :(
Nagyon felelőtlen voltam ebből a szempontból,hogy nem szedtem le és eddig vártam,már nem kellett volna sok és szerintem le sem tudták volna vágni,mert annyira bevágott,hogy nem is lehetett volna hozzá férni.
Érdekes,mert a lábfejem is beduzzad nap végére,de reggelre mindig lemegy.Az ujjaim/kézfejem viszont nem.

Chilike,jót nevettem már megint azon mait írtál :)Kivi vagyok mit szól Julcsika :)
Lehet épp most van ott a barát vagy a szerelő ;-) :)

Kép
hanyatka
 
 


Hanyatka!
Már kezdtem aggódni! De örülök, hogy minden ok! A gyűrűs sztori! Hát haláli! El tudom képzelni a párodat, ahogyan stresszeli magát! De ami még ennél is durvább, beleképzeltem magunkat a Te helyzetedbe! Na azon még jobban nevettem! :):D ErcsiApu biztos Sthil-fűrésszel jött volna felém, hogy az ujjamat levágja! :D Örülök, hogy jól alakult végül, és sikerült úgy megoldani, hogy a gyűrű is és az ujjad is megmaradjon! :)
Aztán most már minden nap kérünk egy-egy bejelentkezést, hogy mi a helyzet veled! :) Hatalmas simi Patrikának! :)

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Aranyosak vagytok!
okés,minden nap jelentek,aztán ha eccer csak nem jövök,akkor küldöm az üzit ;-)

Örvendek,hogy Apánkat jó kedvében találtátok és nagyon ügyi vagy az 1 kg.-al.
Én is úgy vagyok mint Chilike,hogy az elején magamra kaptam a kilókat és utána szépen óvatosan,arányosan jöttek.
Kiváncsi vagyok a hétfői mélegelés mit mutat,az elözőnél nagyon büszke voltam :)
De ha híztam se nagyon esek kétségbe.A kismami,aki tegnapra volt kiírva(még nem szült) most az utolsó hetekben hízott,heti 2 kg-ot.
Neki most jött fel több.Úgy látszik ez mindenkinél másképp van.
Drukkolok,hogy sikerüljön a dokiváltás és nyugodtan készülődj majd a szülésre.

Kép
hanyatka
 
 


átadtam Patrikának a simit és képzeld reagált rá,annyira édes.
Éjszaka fél 2 körül ébren volt,huncutkodott egy kört,majd szóltam neki,hogy jó lenne,ha megpróbálnánk aludni és képzeljétek az én drágám abba is hagyta a ficánkolást és bealudt.Csak nekem nem sikerült.

Kép
hanyatka
 
 


na olvasgatok vissza :)

Szurika,neked is Boldog Új évet és jó egészséget kívánok!
Aranyos vagy,hogy írtál.

Chilike,nagyon szépeket vettetek a Tescoban,jajj már nemsokára a babákat csodálhatjuk a rucikákban :)
Örülök,hogy a bakocsi ügy,pihenőszék is megoldódni látszik,na meg ezek szerint sok más apróság is.

Mi is vettünk szombaton a H&M-ben Patrinak egy cuki plüss tréninget,a felső kapucnis,belül pamut bélés,a naci meg sima,pink színű és erősebb pink mintás:)Már múltkor is nézegettem,de most 50% os akcijó volt és 6,5 euróért nem volt szívem otthagyni.

Cumisüveget meg szerintem akkor is ráértek még venni,ha tényleg szükség lesz rá.
Nekünk is csak kettő van,ráadásul ezek Aventesek(írjátok többen is,hogy nem az igazi),a sterilizálóval adták,remélem nem fog kelleni.

Rencsike,köszi,elmentettelek,megnéztelek az iwiw-en is :) és a híres pisilős fejtől teljesen kész voltam :)annyira édes!
Sajnálom a hányást.Volt már azóta a védőnő?

Fölösleges a zokni,harisnya? pedig annyi cuki kis zoknink van :(
Tényleg sok hasznos infót írtatok lányok,köszike.
Nem is gondoltam volna,hogy a kakifolt kiszedése ilyen nagy gond lehet.

Bodzi,köszönjük a clorox,mosószapan infót.
Mesélj majd a kariról.Szép fátok volt,Eszti hogy reagált,mikor meglátta?

Andi,köszi,izgulok már persze,meg már várom is,hogy lássuk a drágánkat,szóval össze vissza kavarognak bennem az érzések.
Nincs választott dokim a szüléshez,itt nem igazán szokás,aki éppen ügyeletes annál fogok szülni.
Hiába lenne választott dokim vagy szülésznőm,mert ennél a korháznál nem engedik tovább dolgozni,ha lejárt aznapra valakinek a műszakja.
De a szülésznő szerint(aki korház után jár majd ki minden nap-őt választottuk)álítólag mindenki nagyon aranyos és profi.Hát majd kiderül :)
Teccett ahogy írtad,hogy Peti lámpafüggő :)cuki lehetett.

Moncsika szegénykém,most még a vérnyomi is.Bízzunk benne,hogy tényleg a kilók miatti stressz volt az oka.
Egyszer nálam is iszonyat magas volt,tök hülyeségen stresszeltem( éppen itt volt a kocsim a férjemnél,nekem meg sok intéznivalóm volt,így béreltem 2 napra egy autót.Zsír új Seat Ibizát adtak,akkor hoztam el és a XI.ker.másik végéből amíg oda értem tisztára felhúztam magam,hogy nehogy valaki nekem jöjjön :),pedig több mint 4 éve napi szinten vezetek,nem tudom mi ütött belém akkor)útban Apánk felé és olyan értékem lett,hogy Ágika csak lesett,mindig tökéletes volt a vérnyomim.
Majd mikor kijöttem Apánktól,megmértük újra és akkor szupi volt.
Tuti,hogy nálad is ez lesz.
Én lemennék a védőnőcihez megnézetni.Jó lenne,ha emiatt legalább nem kellene aggódnod.

Nem akarlak elkeseríteni,de Patrika nálam is kb. ekkor gondolt egyet és fordult popival lefele,de 3 hét múlva szépen visszafordult.
Nekem az rosszabb volt,mert a fejével baromira nyomta a mellem alatti csontot,ami hát fájt rendesen.

Kép
hanyatka
 
 


Chilike,megszervezted a napodat,úton vagy már?
Látom,neked is kezd egyre nehezebb lenni az alvás :(
csíkod van?uh,akkor alaposabban megvizsgálom újra magam,meg a páromat is megkérem h az alsó részét is a pocinak.Bár annyit simogatja,nem hiszem nem vette volna észre eddig,ha lenne.
Kenegesd ezerrel,hátha nem lesz több.

Nagyon édes a férjed,hogy ilyen szépeket kaptál.

Julcsika, a 7 kiló szuper!ügyi vagy.Olyan érdekes,hogy rajtad semmi sem látszik.Moncsikáról sem mondanám meg,hogy +12 kiló van rajta,olyan csini.

Kép
hanyatka
 
 


Chilike,Iboly a szoptatási tanácsadó,aki álítólag nagyon jó,ügyes,kedves stb.Bodzi többször beszélt már róla.
Már én is elraktároztam a nevét,honlapját :)

na eldugulok,talán már elegetek is lesz belőlem :)
Este benézek,nemsokára jön haza a drágám és takarítunk,én csak lightosan segédkezek,mást ugysem enged :)
sziasztok,szép délutánt!

Kép
hanyatka
 
 


Sziasztok!

Rencsi!
Fejlődik Domika rendesen? Mennyit gyarapodott születése óta? Csak ez számít! Ha visszajön egy kis tej, nem a világvége.
Kérlek írd meg hány kilo most!

Sajo
sajo
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?