Köszi lányok, aranyosak vagytok, hogy befogadtok közétek! Majd igyekszem nem uralni a sok szövegemmel a terepet
Ami a cici átméretezését illti, az velem is megesett és nem voltam olyan nagyon boldog töle. Az elsö babámnál volt ez a mellfeszülös téma aktuális, pár hétig csak mellre gyúrtam és mellbedobással nyertem is összesen 3 plusz méretet! Most 95 D típusú bevásárlózacskókkal rendelkezek, a tejcsárdám még üzemel, de már csak sztrájkoló üzemmódban, vagyis napi egyszer van még tögyevés és kész. Valamikor nekem is fel kell mondanom a kis szipolyomnak, hogy ne legyen konkurencia. Mellékesen megjegyzem, hogy eddigi tapasztalataim szerint a hímnemü igen kicsi egyedek sokkal makacsabbul ragaszkodnak a természet ezen adományához, mint a kisnöstények. Más a szopási technikájuk is: a csajok nagy vákuummal dolgoznak, hogy az ember homloka behorpad töle és csak pajszerrel adják vissza az agyonhasznált, véresre rágott tejkivezetö csövet, a srácok mély átéléssel, gyengéden nyaldosva, fele annyi szívóerövel, szinte érzékien szopnak, amíg hagyják öket. Minden gyerekem ráver az elözö tejszívó kollégájára, most a legifjabb lóg rajtam a legtöbb ideje.
A cickóm eredeti kiadásában nagyon formás darab volt, csak visszakaphatnám. Nem lógott, se kicsi, se nagy, kis guszta darab. Aztán észrevettem a tükörben a terhesség alatt, hogy nem csak a hormonális szilikonbetét csúszott be, hanem a szatyor fülei is kezdenek elengedni. Eleinte csak egy ceruzát lehetett alájuk úgy berakni, hogy nem estek le, mára már a 12 darabos készlet símán tartható...
Pedig direkt mellre is tornázok, hátha egy emelettel feljebb költöznek a ténykedésem következtében, de eddig nem történt semmi erre utaló jel. Nagy dögök, késöbb majd a vállamra dobhatom öket. Néha szívesen lecsatolnám öket, olyan nehezek.
Egyébként ma nagyon ragály napom van. A vödörrel az ölemben ülök itt, mert bármikor bármi távozhat belölem nem a menetrend szerint. A barátnöm ill. az ö gyereke alapos munkát végzett, az egész banda beteg. A párom már feltámadóban van, én meg pont lerobbanóban. 4 gyerekemböl 3 hány, a nagylányom volt az utolsó, aki az új év tiszteletére egy különlegeset kombinált, még jó, hogy a vödör a közelben volt.
A becsicsókázás biztos jó volt. Én talán életemben nem ittam meg összesen 1 üveg alkoholt, töményet még sose próbáltam és dohányozni se volt még ambícióm. A füstjeleket közvetlenül a konyhából adom, nem kell hozzá a mobil változat.
A kérdésre visszatérve: a párom német és én import árú vagyok. Évekig védekeztem, de aztán megtörtem és kivándoroltam, de nem bántam meg.
Egyre szeretném a képekkel kapcsolatban felhívni a figyelmeteket, mert itt ezt nagyon komolyan veszik. Volt itt egy eset, hogy többen apró élelmieszerképeket töltöttek le a netröl (nincs külön figyelmeztetés a szerzöi jogok védelméröl, te vagy a ludas, ha más képeivel ékeskedsz), mint pl. egy kép a paradicsomról és felrakták valamenyik oldalra, ahol valamihez hozzászóltak. Pár héttel késöbb jött a fényképésztöl a fizetési felszólítás a szerzöi jogok megsértése miatt, képenként kb. 800 (!) euro, pedig ikon nagyságúak voltak. Többen bírósághoz fordultak, de a bíró mindig a fényképésznek adott igazat, a bírsághoz tehát még a per költségei is hozzájöttek. Szóval csak óvatosan!
Csinálunk még a babáinkról még frankóbb képeket is!
Gondolkoztam azon is, hogy mindig van min aggódni. Ez tényleg így van: amíg nem töltötted be a 12. hetet, addig azon parázol, hogy megmarad-e a baba, a középsö szakaszban megy a rettegés, hogy valahogy eljussunk a következöig, de legalább a 28. hétig, de inkább még tovább, az utolsó fázisban az ember minden hétért hálás, ami a babát a koraszülöttségtöl elválasztja. Én ezt legintenzívebben a legkisebbel éltem át, mert 4 hetente landoltam a kórházban és nagyon ki voltam borulva. Egy terhességemmel se volt soha probléma, ezzel se lett volna, ha már az elején komolyan vesznek. Már a megfogantatás elsö heteiben bementem a kórházba, hogy árulás van, de hazaküldött az ügyeletes sebész, hogy maga csak terhes. Mondtam neki, hogy van már 3 kész gyerekem, tudom, hogy mit jelent terhesnek lenni és ez nem az. A nögyógyászom se látott semmit. Teltek a hónapok, de engem végig kísértett az az érzés, hogy ezt a babát nem fogom tudni végig kihordani. A 23. héten megint kórház, napokig keresték a baj forrását, de mivel nem találtak semmit, hazaküldtek. Megint 4 hét, újra ugyanez a figura, akkor voltunk 27 hetesek. Rettegtem, hogy meghal a babám, pedig inkább magamért kellett volna jobban aggódni. Megint 4 hét és akkor jött a vég, beigazolódott a rossz érzésem és hiába egy hete már kórházi megfigyelés alatt, majdnem meghaltunk mindketten. Én elöször, ö meg vagy igen, vagy nem. Az egész bonyodalmat egy nem észrevett és ebböl kifolyólag kezeletlen petefészekciszta okozta, mely önállósította magát, idönként megtekeredett az elnehezült petefészek a saját tengelye körül, ahogy a babám bokszolta, mert nyomta öt, zavarta, emiatt az elviselhetetlen fájdalmak, majd visszafordult és átmenetileg helyreállt a vérkeringése és nyugi volt. A végén én mozgásképtelen lettem, se kép, se hang. A reménytelen esetek szobályában, a folyosó utolsó részén voltunk. A szobatársamnak jeleztem reggel felébredve, hogy ez volt az utolsó reggelem, mert alidhanem ma mégis csak meg kell halnom. Ö azonnal riadót rendelt el, átvittek a szülöszobára, majd vártak. Hogy mi a fenére, azt nem tudom. Nekem meg mindegy volt akkor már, hogy melyik ágyban és melyik párnák közt gyakorlom az elmúlást. Arra járt a föszülész-nögygógyász és rámnézett, ez volt a mákunk. Azonnal áttolt a mütöbe, szétkaptak, baba ment az inkubátorba, én meg az újraindítóba vegetálni. Fura módon ezt is túléltem olyannyira, hogy az op után 5 nappal hazaengedtek. Közben a másik fiam is kórházba került tüdögyulladással, így jó szétszórtak voltunk eleinte. Azóta rettegek a hasi fájdalmaktól és a vak doktorok tömegétöl. Eddig csak balfékekhez volt szerencsém.
Az én fájdalomtürésem is a béka hátsója alatt volt, már attól is kikészültem, ha vért vettek tölem. Még egy gyerek is jobban viselte.
Aztán pár szülés megedzi az embert, aztán ezek a fájdalmak még turbózták a türésemet. Utólag persze mindenki nagyon szégyelte magát, hogy nem hittek nekem, azt hitték, hogy egy kis nyavalygos terhes, aztán amikor kiderült, hogy miröl volt szó, leborultak a nagyságom elött, mert mindezt fájdalomcsillapító nélkül viseltem, mert nem akartam narkós babát.
Legutóbb a foggyökérgyulladásom és annak nagyvonalú elnézése okozott egy hasonló szituációt. 6 hétig kapartam a falat, mire a doki végre kötéknek állt és felfúrta a fogamat. Oda se megyek többet, kerestem egy másikat, ahová két hét múlva megyek a gyökér újrahasznosítására, aztán rá 3 nappal fürkész látogatása (nödoki). Legyünk optimisták, talán ezt is megélem még!
Na eldugulok, mert így is kisregény már, fejezetekre kéne tömöríteni magam.
Jobb évkezdést nektek, mint a miénk. A kisrókámat a gyomromból átküldöm egy erdei randira Wilmos herceghez, ö aztán tudja, hogy mit kell a rókákkal kezdeni.
Vár a wc, viszem a vödrömet is, mert sose lehet tudni. A tápcsatornának két vége van és mindkettö gondot okoz ma.
Barbi