Új privát üzeneted érkezett!

Gyöngyi!
Köszönöm, hogy megtámogattál az első gondolatomban, és szerintem így volt jó, mert tegnap már csak 37,1 volt neki délelőtt, délután pedig már nem is mértem. Ma már mutogatta az arcát, hogy hol fáj a foga, és nagyon folyik a nyála is, úgyhogy szerintem a fogacskái miatt volt az egész galiba, na meg az se segített, hogy apa szülinapi vacsoráján sok mindent összeevett a lelkes nagyszülők közreműködésével. Na azóta alig eszik, tegnap reggelire evett 3 falat kiflit, majd délig semmit, ebédre 2 falat tésztát, aztán hiába bontottam a kedvenc bébikajáját az se kellett, du evett egy gerezd almát, és két száll ropit, vacsira pedig egy fél virslit, két falat kenyérrel, és savanyú uborkát kért. Én pedig adtam neki egyet, amit végre jó ízűen megevett, mert valószínűleg ez jól hűsíti a fogínyét. Inni viszont, iszik relatív sokat, így én apával ellentétben egyelőre nem aggodóm. Legalább nem lesz akkora darab, mint az anyja.

Judit!
Ne is mondj nekem ilyet, mi még most is kelünk általában kétszer, és kb 10 éjszakát, ha átaludtunk az elmúlt 19 hónap alatt. Nagyon irigyellek! :lol: :lol: :lol:

Emőke!
Ábel nagyon édes! :lol: :lol: :lol: Dóri is mindig hiányolja reggelente az apukáját mellőlem!
Dóri is mondogat nekünk olyanokat, hogy csak nézünk, és fogjuk a hasunkat a röhögéstől. Van hogy cím szavakban az egész napját elmeséli. És most már Levi harapását Ábelnél is emlegeti: Ábe(l) aj(=r)c bibi fáj síj(=r).
Mostanában reggel, ha felébred, akkor pedig ezt kiabálja: Taka(r)ó je (le), anya ke(l)j fe(l)!

Anett!
Az előzmények, és az időjárás miatt sajnos mi se tudtunk menni. :cry: :cry: :cry: :cry:
Biztosan nagyon szép lehetett, Tami pedig nagyon ügyes!

Adrienn
Lilypie - Personal picture  Lilypie Second Birthday tickers
KépKép
jul24
 
 


Gyöngyi, nem vigasztal :shock: :lol:
Az az igazság, hogy nekem Marci mellett nagyon jó dolgom volt, mert ő 5 hetesen már csak reggel 5kor kelt fel enni, és éjjel soha nem volt ribillió... Zalánt azért nem értem most, mert este kap egy rendes adag kaját, de ennek ellenére úgy tűnik, hogy azért kel fel enni, mert éhes... tényleg szeretnék már néha nyugdíjas lenni, amikor csak hétvégén járnak haza látogatóba ezek a gazemberek... :!: :!: :!: :lol: :lol: :lol:

KépKép
KépKép
kevinszpészi
 
 


Háát Kata, én is oldalakat tudnék írni a nem alvásról, de Te ezt abban az időben végig hallgattad tőlem a félálomban sétáltatások alatt :-) Nálunk a csúcs a 15 felkelés volt egy éjszaka. Ami vígasztal, hogy most a 2-4 meg se kottyan :-) Szinte boldogan kelek fel hozzá, hogy csak ennyiszer kel/ kell :-)
Nálunk is 4-6 hónap között kezdődött, gondoltam a foga. Most úgy érzem akkor elrontottam, hogy 1,5-2 óránként próbáltam megvígasztalni a szoptatással. Nehéz volt leállni róla :-( Utána próbálkoztunk, hogy hátha ételallergia. Azóta sem derült ki konkrétan semmi, viszont a helyzet akkor lett jobb, amikor már csak egyszer szopizott. Vmi azért lehetett benne, vagy véletlen egybeesés és korosztályi sajátosság volt, ahogy Gyöngyi is írta. Mi kínunkban ráfogtuk a szeparációs félelemre :-) Az legalább bennünket vígasztalt és türelmesebben keltem fel hozzá :-) Visszatérve a tejterméket 2 éves koráig hanyagolni fogjuk. Próbálkoztunk túróval, tejföllel és úgy éreztem nem tetszik igazán a gyomrának. Meglátjuk később hogy reagál rá.

Orsi, igen azt hiszem engem jobban megviselt, de így jobb :-) Teszteljük majd Ábelt egy találkozóval :-) Még látszik, de szépen halványul, a karácsonyi fotókat már nem kell retusálni :-)

Adri, beteg lett Dóri? :-(

Emőke

Kép


Kép
birdie
 
 

 
 

Judit, gratulálok a szép és jól alvó babátokhoz! kezdek kedvet kapni... és akár jöhetne megint kislány :)

Adri, Orsi, Évi, köszi a szuper Mikulás csomagot. betettem az adventi zsákocskákba a cuccokat. :oops:

Eszter szavajárása mostanában:
Amikor kicsi voltam, ....

Kérdés Mindenkihez:
ki hozza a karácsonyfát? mikor? :roll:

tavaly nem voltunk itthon, tavalyelôtt 6 hetes volt Eszter, úgyhogy mostantól szeretném kialakítani a szokásokat....
nálunk úgy volt, hogy Apuval mi elmentünk moziba, aztán fürdés, ünneplôbe öltözés, és ott állt a fa, alatta az ajándékok.
ezzel csak az a baj, hogy nem szeretném egyedül díszíteni a fát:D

Köszi, Viki

KépKép
KépKép
wiki12
 
 


Viki!

Itt van a két folttisztító....

anett
kállai
 
 


Viki!
Mi 23-án este mikor elalszanak a csajok akkor díszítünk (mi vagyunk az angyalok) és reggel már a fa alatt vannak az ajándékok így általában pizsis karácsonyi képeink vannak de olyan cukorfalatok mikor reggel meglátják a tök besötétített lakásban a fényét a fának és sikítva kelnek. :D .
Majd ha nagyobbak lesznek akkor már lehet közösen díszíteni velük mert akkor már úgysem veszik be a dolgot, akkor meg ebéd után elmegyünk sétálni mind a négyen, persze nekem valamiért vissza kell szaladnom még a kertből és akkor mikor hazaérünk a fa alatt lesz minden ajándék.

És már baromira várom a 23-a estét :D :D

szandrakiss
 
 


Emőke!
Igen is, meg nem is! Szombat hajnal negyed egykor felsírt, és félálomban megállás nélkül magyarázott, majd megint sírt, szopizott, és ezeket variálta hajnal ötig. Mivel melegnek tűnt egy kicsit, megmértem a lázát, és úgy hajnal három körül volt neki 37,8, ami még reggelre is megmaradt. Dél körül pedig már csak37,4 volt (nem adtam neki lázcsillapítót). Reggel hívtam a doktor néniket, de szabin van, és délután lett volna helyettesítés. Mivel addigra jobban lett, és Gyöngyivel konzultáltam nem vittem sehova. Szerencsére estére se ment feljebb neki, és másnap már csak 37,1 volt. Így valószínűleg a foga miatt volt, egy kis gyomorrontással egybe kötve.
Ma már csak nyűgös volt, és éjszaka is csak kétszer keltünk! :lol:

Kata!
Ezen a nyugdíjas koron már én is gondolkodtam, de akkor meg valószínűleg ezt sírnánk vissza! :oops: :lol: :lol:
És egyelőre még mi se aluszuk át az éjszakákat, mert nálunk hasonló a helyzet Emőkéékhez! Bár tudom ez se nagyon vigasztal.

Adrienn
Lilypie - Personal picture  Lilypie Second Birthday tickers
KépKép
jul24
 
 


Viki, én sem tudom, hogyan fogjuk ezt a kérdést megoldani, ha majd egyszer végre itthon tudunk karácsonyozni, és a család megérti, hogy 2 gyerekkel nem nagy öröm 3 nap alatt végigturnézni az országot (bár ma Magda azt mondta, hogy nagyon nem kellene kimozdulni itthonról, és a hozzánk érkező vendégek számát is minimalizálni kellene - lehet, hogy erre kellene hivatkozni a családnál???). Nálunk gyerekkoromban mindig este jött a Jézuska. De amit Szandra írt, szerintem aranyos megoldás, és Eszternek is tetszene :)

Mi ma Marcival együtt megkaptuk a h1n1 elleni oltást... Nem örülök neki, de Marci korábbi tüdőproblémái miatt úgy tűnik, ez elkerülhetetlen volt :evil: . Persze nekem azóta mindenem fáj, de valószínűleg ez most nálam inkább pszichés probléma :).

Katus, Ti hogy vagytok? Hány hét van még hátra? Régen írtál!

Nézzétek meg ezt a montázst a két fickóról - mostanában mindenki azt mondja, hogy baromira hasonlítanak egymásra. Szerintem egyáltalán nem:


Kép

KépKép
KépKép
kevinszpészi
 
 


Halihó!

Anett!

Hát, mi lemaradtunk :( ...mondjuk amikor írtad, hogy 4-kor kezdődik sejtettem, hogy kicsi az esélyünk...Zézé 1/4 6-kor kelt :)

Kata!

Sztem nagyon hasonlítanak a srácaid...de én ezt már korábban is így láttam :wink:

Karácsony: mi tavaly kijelentettük, hogy nem megyünk sehova...azt hiszem megértették...idén meg már eleve így gondolta mindenki.

Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy Apukám halála óta (tegnap volt 4 éve :cry: ) fokozatosan redukáljuk le a karácsonyt...


Hát, ha ma kaptátok az oltást akkor sztem még nagyon nem lesztek védettek 3-4 nap múlva... :roll: Én a múlt hét végén is paráztam, mert anyóséknál voltunk disznótoron, s nekünk 1 hét, Zétinek meg csak 5 nap telt el addigra az oltás óta. No, de nem mindenki olyan becari mint én :wink:

Ja, Brita: én azért próbálkozom vele, mert a csapvíz nálunk gyakran szó szerint büdös...az ásványvízből meg csak a szénsavasat bírom... Amúgy állítólag a tea is sokkal másabb/finomabb tőle...meg ebből kiindulva talán minden más is :roll:
Szombat este megrendeltem, s holnap már hozza is a futár :D Majd beszámolok az első tapasztalatokról!

Wiki!

Mi tavaly úgy csináltuk, hogy míg Zéti a délutáni szunyát művelte addig feldíszítettük a fát, aláraktuk az ajikat...mikor felkelt már várta Őt az "újdonság" :D Valszeg idén is ezt tesszük :roll:

Húúúúúúú, Judit!

Ilyen gyorsan még Zéti sem aludta át az éjszakát :P No, majd mondogatom ezt Borókának...hátha sikerül megdöntenie a csúcsotokat :wink:

Gyöngyi!

Igen, megkaptam amit "akartam" :lol: :lol: :lol:

Nem mondod, hogy már megint/még mindig vacakol a fűtésetek :?: :arrow: Éppen most amikor a leghidegebb van... :?

ÉvIMAMI


Kép

Kép
benettke
Vecsés
 
 


sziasztok,

köszi! én is arra gondoltam, hogy a délutáni alvásnál, 7-kor még nagyon kómás vagyok karácsonyozni! :D szülinapkor szoktuk reggelre feldíszíteni a lakást+ajándékozás, de minden képen csipás, pizsamás és kócos vagyok.
Bár soha nem felejtem az 1 éves szülinapja reggelét...
úgyhogy lehet bevállalom! :D
Szandra, emlékszem még a tavalyi karácsonyos képeitekre! :wink:

Kata, szerintem is nagyon hasonlítanak, csak Zalán pufibb, Marci meg mosolygósabb. Ugyanaz a pulcsi van rajtuk vagy más méretben?

Katus, hol/hogy vagy? pedig már elvileg Te sem dolgozol, nem?

Évi, már csak jövőre jön össze a randink?! :roll:

Anett, hova és mikor csúszkáljunk? ja, és mennyivel? köszi!

Viki

KépKép
KépKép
wiki12
 
 


Kata, nem volt jó buli... ne sajnáld! :wink:

KépKép
KépKép
wiki12
 
 


Halihó!

Amíg Ábel délután alszik, addig így lesz nálunk is, mint Szandráéknál. Gyorsan feldíszítjük a fát, ajándékok és utána ha ébred kis csengővel jelezzük, hogy meghozta a Jézuska a fát és az ajándékokat. :-)
Később éjszakai díszítés lesz, mert én sem akarom egyedül díszíteni, utána pedig közösen. Én imádtam díszíteni, szerintem ha nagyobbak leszenk az is nagy élmény lesz :-)

Tegnap voltunk dokinál. Luca vagy Janka baba méretek alapján 1 héttel le van maradva :-( és haránt fekvéses. Így 2 hét múlva újra kell menni :-( Görcsök, fájdalmak továbbra is, így "receptre" ihatok alkohol :-) A nagy evés megtiltva. Mondta is a doki, hogy ennyi problémára az elsővel nem emlékszik :-( Nem is volt

Adri, remélem Dóri már újra jókedvű :-)

Kata, én eddig határozottan kitartottam, hogy nem, nem, nem hasonlítanak a fiúk egymásra, de most meginogtam :-)
Katus, tényleg merre vagy?

Emőke

Kép


Kép
birdie
 
 


Sziasztok!

Mi már 3. éve úgy csináljuk a karácsonyt, hogy ebéd után Tomi felkerekedik (most már) a 2 gyerekkel és átmennek a Dédihez. Addig én feldíszítem a fát. Szeretem egyedül. Közben szól a zene, gyertya ég, forralt bort iszogatok, és kicsi nyugi van :D Aztán telefon ha kész vagyok, és az utcán összetalálkozunk, hisz én boltban voltam :D

Vízszűrővel kapcsolatban sajna nekem nincs jó tapasztalatom :? Nekem keserű. Azt mondják mindenkinek más ízű. Nyilván bennem sok a méreganyag (röpke 20kg :roll: )

Anett,
Bocsi, hogy végül nem mentünk át, de Maja mindenképpen szánkózni szeretett volna még. Úgyhogy hősiesen, átfagyva húztuk még kicsit a lakóparkban.
Készítettem képeket a Városháza előtt, de szégyellem Tamiról 1 kép se sikerült jól. Hiába, nem vagyok profi :oops: :roll:
Viszont a Te képeid, amiket a családról csináltál....! Majd rakok fel azok közül is. Még egyszer köszi :D

Kép Kép Kép Kép Kép

Jó éjszakát!
Anikó

KépKép
KépKép
zumpfi
 
 


Sziasztok!

Holnap már nem leszek gépközelben, így most kívánok Mindenkinek
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!

Kép

Kép


Kép
birdie
 
 


Kellemes ünnepeket kívánunk mindenkinek!
Marci, Zalán, Kata, Péter
Kép

KépKép
KépKép
kevinszpészi
 
 


(a fotót ezúton is köszönjük Szandrának :))

KépKép
KépKép
kevinszpészi
 
 


Mozgalmas ünnepek elé nézünk, így valószínüleg nem sűrűn jutok géphez, így mi is most kívánunk nagyon Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!
Kép

Adrienn
Lilypie - Personal picture  Lilypie Second Birthday tickers
KépKép
jul24
 
 


Sziasztok!

Kata,
ne haragudj, de nem jutottam el Hozzád, ma még Szolnokra is el kellett mennünk, mert Anyósom elesett, így ők nem tudtak jönni, így mi mentünk.

Orsi, Levi és Boti Baba

KépKép

KépKép
mondokorsolya
 
 


Kép

Orsi, Levi és Boti Baba

KépKép

KépKép
mondokorsolya
 
 


Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok minenkinek!


http://www.jacquielawson.com/preview.as ... pv=3169996



Gyönyörűek a csöppségek !!!! :lol: :lol: :lol:

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
ágyöngyi
 
 


Kép

Tomi, Anikó, Maja, Ákos

KépKép
KépKép
zumpfi
 
 


Kép

(Eszter 2 óta alszik. már alig várjuk hogy felkeljen...)

KépKép
KépKép
wiki12
 
 


Anikó, Anett,

Csúcs az a kép!!!!Irigy-irigy!!!

Viki,

Eszter milyen nagy lány már!!!!

BOLDOG BÉKÉS KARÁCSONYT MINDENKINEK!!!

Kép
Kép
Vendég
 




Halihó!

Meghitt, Békés Karácsonyt Kívánunk!



Kép


Évi (+Borkó)&Zéti&Attila
benettke
Vecsés
 
 


Wiki!

Utólag kívánunk neked...



Kép




Évi(+Borkó)&Zéti&Attila
benettke
Vecsés
 
 


Békés boldog Karácsonyt Mindenkinek!!!!

Kép

Viki,
Boldog névnapot!


Évi,
Boldog Névnapot!

Kép

Anita
putyu
 
 


Viki, Judit, Évi!

Boldog névnapot kívánunk nektek!!




Anikó!

Csúcs a kép, tényleg!! :lol: :lol:

Szandra!

Sajnálom! Nálunk 9 -kor volt alvás a csajoknak- annyira fel voltak pörögve :lol: :lol:

Judit!

Szépséges nagylány Tamarád! :shock: :lol: :lol:

Viki!

Eszter is olyan nagyos már! alig ismertem meg! :oops: :lol:
Húú mekkorát alszik még!! :shock: :shock: Amig a Mari aludt, nálunk is addig készült a fa , kb az első két alkalommal. Már két évesen nem aludt annyit, hogy lett volna időnk elkészülni :twisted: :lol: :lol:

Karácsonyi feeling nálunk:
Kép Kép Kép
Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
ágyöngyi
 
 


Sziasztok!

Mi is minden ünnepeltnek boldog névnapot kívánunk!

Gyöngyi!
Sebaj, majd jövőre átmegyek, nálatok jó volt a hangulat :lol:
Egyébként nem volt olyan sz@r, főleg mikor befeküdtem a csajok közé az ágyba :D . Nagyon aranyosak a képek, szép kis öltözködő asztalt kaptak a csajok.

szandrakiss
 
 


Mi is nagyon szép ünnepeket kívánunk!





Tami, Szonja, Anett és Zoli
kállai
 
 


Sziasztok!

Remélem mindenkinél jól teltek az ünnepek, íme a miénkből egy kis ízelítő:

Kép

ÉVI, VIKI, NAGYON BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNUNK!

Orsi, Levi és Boti Baba

KépKép

KépKép
mondokorsolya
 
 


Sziasztok!

Olyan a netünk, mint a mesében, hol van, hol nincs. Inkább nincs. :S

Szuperek a képek, remélem nemsokára én is hozok, mert rám férne egy olyan nap, amikor tudok ezzel foglalkozni, állandóan vendégségbe járunk. Kicsit unom már :D

Mindenkit puszilunk, további szép 2009-et!

Katus
KépKép
KépKép
KépKép
sszkata
 
 


Viki, Évi utólag is boldog névnapot kívánunk! :-)

Az ünnepek nyugisan teltek. Tegnap volt egy kis izgalom. Az Erzsébet téri játszótéren Ábel úgy elesett, hogy ömlött az orrából a vér. Apával sétáltak, telefonált, hogy ne ijedjek meg a látványtól, csupa vér Ábel arca. Rohantunk a Heim Pálba, szerencsére nem tört el. Ma reggel újra ott kezdtünk, mert a doki nem akarta kitenni röntgennek, inkább megvárta hogy alakul mára. Jól tette, mert nem lilult be, nem fáj neki, gyógyulgat, csak nagyon megütötte.
Így még 2009-ben megvolt az első kórházba rohanásunk.
Ja és a kerítés beton talapzatának esett neki, a sarkának így szerezte. Szóval bármilyen Eu szabványos játszótéren lehet azért komoly sérülést szerezni, mert vannak bizonyos dolgok (lásd kerítés) amit meg kell csinálni és hát veszélyes (lehet). Az is igaz, hogy egy gyerek közelében, kezében bármi veszélyes eszközzé tud válni pár másodperc alatt.

Emőke

Kép


Kép
birdie
 
 


Emőke, bakker :(
TEgnap láttuk egyébként őket a játszótérre menet, nagyon helyesek voltak. Sajnálom, hogy ez lett a vége :( De ügyes, hogy már jobban van :)

Katus
KépKép
KépKép
KépKép
sszkata
 
 




Boldog névnapot kívánunk mi is, ha jól számolom mind a három szép Tamarának :-)

Ábelnek tegnap estére belilult a jobb orrnyerge, kicsit megijedtem, hogy 1,5 nap után jön ki. Reggelre nem nőtt a terület, nem dagadt így nem mentünk vissza.

Emőke

Kép


Kép
birdie
 
 


Drága kicsi és nagy Tamarák: boldog névnapot kívánunk!

Kép


Emőke!

Sajnálom, de bizony ez előfordul :wink: Örülök, hogy nem lett nagyobb gond. Szerintem meg az természetes, hogy picit belilul az ütés hely.

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
ágyöngyi
 
 


Tamarák (a legkisebb kívételével, ő majd tavasszal :wink: )!

Nagyon szép mosolygós névnapot kívánunk!

Kép

Anita
putyu
 
 



Mi is a május 6.-i Tamarát tartjuk majd.
A két ma (is) ünneplő Tamarának BOLDOG NÉVNAPOT kívánunk!!!
Kép


Vikinek és Évinek utólag BOLDOG NÉVNAPOT kívánunk!

Kép
Vendég
 


Emőke,

A hideg kirázott, mikor olvastam a storyt. Szegény kicsi Ábel...Remélem már el is felejtette.
Szerencsére eddig minket még elkerültek az ilyen nagyobb balesetek.
Vendég
 


Sziasztok!

Emőke,
Istenem, Nektek aztán jól összejöttek ezek a sérülések :cry:
Remélem azért hamar rendbejön Ábel!

TAMARÁK! AKIK MOST TARTJÁK A NÉVNAPJUKAT: BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNUNK!

Orsi, Levi és Boti Baba

KépKép

KépKép
mondokorsolya
 
 


Minden most ünneplő Tamarának, és azoknak is akik nem :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNUNK!

Kép

Adrienn
Lilypie - Personal picture  Lilypie Second Birthday tickers
KépKép
jul24
 
 


Utólag is boldog névnapot a tegnap ünneplő Tamaráknak!
Kép

KépKép
KépKép
kevinszpészi
 
 


Boldog névnapot kívánunk a Tamaráknak :D

Katus
KépKép
KépKép
KépKép
sszkata
 
 


Boldog új évet kívánok nektek!

Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
ágyöngyi
 
 


Nagyon boldog Új Esztendőt kívánunk Mindenkinek!

Emőke

Kép


Kép
birdie
 
 


Köszi a köszöntéseket! :)

Évi, Neked is nagyon boldogat! (még 8 napon belül vagyok!)

Tamaráknak nagyon boldog névnapot kívánok utólag is!

és nagyon boldog új évet kívánok Kicsiknek és Nagyoknak!

Katus, 1 hónap??? :shock: hihetetlen! + izgi...

Viki

KépKép
KépKép
wiki12
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?