Új privát üzeneted érkezett!

És mégegy, ezt nem bírom megállni, annyira cuki :lol:

Tudom anya, sapka-sál!
Kép

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Ildi
Nehogy itt a nyálad elcsurogjon. :lol:

Aszalt sárgabarackkal töltött szűzpecsenye

Hozzávalók:

* 1-2 szűzpecsenye
* 1-2 cs. aszalt sárgabarack
* kb. 3 dl. Tokaji aszú
* kb. 40 dkg.szeletelt bacon

Elkészítés:

A hús készítése előtti estén a barackokat egy kis tálba teszem és felöntöm Tokaji aszúval úgy, hogy jócskán ellepje. A szűzhúst megmossuk, lecsöpögtetjük, és egy vékony, hosszú pengéjű késsel felszúrjuk. Felszúrható a másik végéről is, ha nem elég hosszú a kés pengéje. A beáztatott barackokat egyenként a nyílásba dugjuk egészen addig amíg tele nem lesz, én kb. feléig érek be, a másik felét a másik oldalról töltöm. Ha megvagyunk az egészet szépen sorban betekerjük szeletelt bacon- nel, és ha szükséges fogvájóval a végeit összetűzzük. Tepsibe helyezem a húst, ráöntöm a barackos bort, és a beáztatott barackot, ha maradt. kb. 1- 11/2 dl vizet öntök alá, lefedem alufóliával, és kb. 50 percig így sütöm. Ezután leveszem a fóliát, és addig sütöm tovább, amíg szépen megpirul a teteje.

Semmilyen más fűszer nem szükséges hozzá, a boros barack nagyon különleges ízt ad neki. Na meg még ott a bacon is.

Ha szűzhúst akarsz venni, ha ezt megsütöd, az auchanba a karajon mindig ott van a szűhús és úgy sokkal olcsóbb, ha hentesnél veszed külön majd 2000 ft az ára kilónként.

Köretnek tejszines krumplit szoktam csinálni, az is nagyon ütős.
A krumplit felkarikázom én egy négyzetes jénaiba szoktam tenni. Sózom és reszelt szerecsendiót szórok rá (utóbbival óvatosan, nagyon karakteres) és felöntöm zacskós habtejszínnel 2 db 0.33- ast szoktam venni. Alufólia rá és mehet a sütőbe. Olyan 40 percig sütöm aztán a fóliát leveszem. Többször átkavarom, utána sózok, nekem még sosem sikerült elsózni, a krumpli nagyon felveszi a sót és egész addig sütöm amíg szint krémes lesz a tejszín rajta. A krumpli picit szét fog menni, de az nem baj. Amíg forró a krumpli picit hígabb a tejszín rajta, ahogy hül ki úgy sűrűsödik, krémesedik rá. Remélem érted. :oops:

És wertzuznak egy gyors isteni recept.
(ha elfogadja tőlem)

Sajtos hús

Hozzávalók:

* Sertés rövid karaj
* sajt
* tejföl
* liszt
* só
* bors
* piros paprika
* olaj

Elkészítés:

A karajt szép vékony szeletekre vágom, kicsit kiklopfolom, sózom, borsozom, majd paprikás lisztbe forgatom. Kiolajozok egy tepsit és a hús szeleteket beleteszem, összeérhetnek, mert sülés közben összekuppadnak. Megkenem őket tejföllel, és jó sok reszelt sajtot szórok mindegyik szeletre. Előmelegített sütőbe teszem őket (200 fok), és pontosan 20 percig sütöm. Esetleg, ha a sütő légkeveréses, nem árt megnézni 17 perc után, nehogy túl süljön. Akkor jó, ha a sajt szépen ráolvad, és aranybarnára sül. Bármilyen körettel nagyon finom.

Azért írtam ide a recepteket, nem pedig priviben, hátha esetleg másnak is kell. :)

Lányok élvezzétek ki a havat, jövő hétre, pont 24- ére felmelegedést mondd és esőt. :(

Kép
Kép
susytunder
 
 


Ja és persze... Pálmi, mint mindig most is gyönyörű. :)

Kép
Kép
susytunder
 
 

 
 

Susy: köszi a barackos receptet. Úgy is van itthon egy szűz és nem tudtam mit csináljak belőle, de most már tudom, köszi. Szoktam a blogodról is főzni, már egész sokmindent megcsináltam. A császármorzsára fáj a fogam, de diétára ítéltek, mert sokat híztam, sajnos. (5 kg, de ez sok, Adéllal ekkor 0 kg volt)

Tegnap láttuk újra Ákos babát, tiszta virgonc volt és tökre egyértelműen fiú, még én is kiszúrtam. Január elején megyek cukros lötyit inni, aztán csak 20án megyek dokihoz, addig szabin van.

Pálm nagyon édes, mint mindig.

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


Zsuzsa, köszi a receptet, elmentem mert nagyon jól hangzik :wink:

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Szisztok!

sz.veronika - Pálmi nagyon édes! :D Hát és nem tudom, hogy elmúlik e olyan hamar ahogy mondtad Alexanderrel 6 hónapig rókáztam... :?

Aztán a vonalzóm megint át van állitva, de ez a végleges, mert már ez van a kiskönyvemben is. (hosszú történet...)

Megint sietek!

Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=https://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


Kinga, esély mindenre van, én Lilluval 40. hétig hánytam, Lénivel csak 20-ig :wink: szóval most a feléből kijöttünk :lol:

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Sziasztok!

Új vagyok itt, és a segítségeteket kérném.
Pár napon belül szülök, elvileg az AEK-ban, és azt szeretném megtudni milyen tapasztalatotok van az AEK szülészetéről?
Illetve mit érdemes bevinni a szülésnél a babának???

Segítségeteket előre is köszönöm!
kyrcat
 
 


Susy
Még szép, hogy elfogadom! ;)
Eddig csak a paprikás lisztig jutottam el, akkor mindig kisütöttem olajban, és azt imádta a párom. De ezt is kipróbálom, mert nagyon egyszerűnek látszik, és finomnak, köszönöm!

Viszont a párom ragaszkodik a káposztához (utálja a halat), szóval lesz töltött és székelykáposzta is, húsleves, sonkatekercs, meg sok-sok süti: linzer, mézeskalács, kókuszos banángolyók (új recept, nagyon finom!), kókuszgolyók.

Csupán az a problémám, hogy ehetek én szoptatás mellett egyáltalán káposztás ételeket :?: :?: :?: :?: :?:
Vagy magamnak külön kell főznöm?

Segítsetek!!!


kyrcat
A babának semmit nem kell vinned a peluson (1-es méret), és popsitörlőn kívül. Mindent kap, rucit is adnak rá. A kisfiamra mindig nagyon cuki rucikat adtak, szépek voltak a babák.
Nekem jó tapasztalataim vannak, a szülésznőm nagyon kedves volt, és elviselte a sok hülyeségemet, pedig a végén már szinte sikítva követeltem a császármetszést (az is lett, mert nem fért volna ki a fejecskéje). Én ügyeletes dokinál szültem (dr. Aszódi Melinda), és Ő is elment, kicsit mogorva volt, de akkor engem ez messzemenően nem érdekelt, csak túl akartam már lenni rajta.
A csecsemősök közül volt nagyon kedves, és volt iszonyat undok és mogorva is.
Kívánok könnyű szülést, és sok boldogságot a babához!

Andi

KépKép
wertzuz
 
 


Wertzuz: én ennék a helyedben egy kevés képosztát és meglátod, hogyan hat Gergőre. Én tavaly ettem és Adél ugyanennyi idős volt. A diós dolgokkal kell még vigyázni, mert az is okozhat gondot, de nálunk nem okozott, de a szomszédban egyik gyerek sem bírta.

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


Mértékkel egyél, ha nem okoz gondot, utána mehet többi is.
Nekem Lilla egyedül a karfiol evésemet nem bírta, a többi nem okozott gondot. Én nem vagyok híve a túlzott sanyargatásnak szoptatás alatt, szerintem többet árt az anyukának, ha idegileg kikészül mit nem ehet :wink:

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Én is megpróbálnám a káposzta-evést, aztán majd kiderül :)

Én Zsófinál mindent ehettem, Fruzsi nem értékelte a babot, illetve ha bármit ettem, amiben pici tej vagy tejtermék volt, ment a hasa. Nála még kekszet sem ehettem, amiben tejpor volt, meg semmit :roll:
Vendég
 


Gabi
majd' 24 hetesen 5 kiló sok? :shock:
Kicsit tartok az ünnepektől, biztos felszalad rám pár kiló. :oops:

Wertzuz
Nem fogtok csalódni, tényleg isteni finom. Az a banános kókusz golyó viszont nekem izgatja a fantáziámat. :lol:
Leírod, hogy kell?
Szerintem is próbálkozhatsz a kápival, másképp nem tudod meg.

Kép
Kép
susytunder
 
 


susy, a mi dokink eléggé figyel a hízásra, neki lehet, hogy sok..
Vendég
 


Sziasztok!

Még én is élek, bár látom, nélkülem is megyeget a topic!
Egyszerűen belezuhantam a karácsonyi előkészületekbe és nem látszom ki belőle, most is mindjárt futok Csabival mézeskalácsházikót készíteno a tanító nénijének!
Velünk minden ok., Én már gurulok és bocs, de 5kg 23 hetesen nem sok!!! Jó, persze számít, hogy ki mennyiről indul, de én általában 50-55kg között kezdem a terhességet és simán feljön 15 ( Kamillánál 20) kg. Aztán a kórházból már 10-zel kevesebbel jövök haza és fél-egy éven belül a kiindulási állapotnál tartok -fogyókúra nélkül. Engem soha nem cseszegetett a dokim emiatt, hisz mindenki másképp reagál a terhességre. Persze vérnyomást, vizesedést mindig nézett, de mivel ezekkel rendbn volt minden, nem piszkált! Egyébként is olyan lehangoló szerintem, amikor egy kismamát a súlya miatt csesztetnek...
Kamilla ma 15 hónapos nagylány! nagyon ráérzett a sétálásra, inkább szalad már, nem is megy! Tiszta, egyértelmű szavai is vannak már és el kell tűzni a göndörödő, hosszú hajacskáját!
Pocaklakó jól van, sokat mocorog. ma beszéltem a leendő szülésznőmmel! Olyan jó, hogy a Kútvölgyiben szülésznőt is lehet választani! Tündér volt, januárban, ha lecsengett a járvány (remélhetőleg) találkozunk és megmutat mindent!

Pálmi de édes kiscica! Azok a szemek!

Susy!
Örülök, hogy minden rendben vveletek! Hát, nagyon titkolja ez a babó a nemét! De előbb-utóbb úgyis kiderül!
Kicsit félve kérdem, mikor indul a szavazás? Nem sürgetni akarlak, tudom, van más dolgod-gondod is, de annyian kérdik már más topicokról, akik tavaly is szavaztak... valamit válaszolnom kellene! Nem beszélve róla, hogy lassan már csak 2 hónapotok marad kitalálni a fiatalúr nevét! :lol:

Márti
borossné becz márta
 
 


Susy

Kókuszos banángolyók

2 nagyobb banán,
200 g porcukor,
200 g darált keksz,
140 g kókuszreszelék + kókuszreszelék a hempergetéshez.

A banánokat villával összetörjük, majd hozzákeverjük a cukrot, a kekszet és a kókuszt. Csinos kis golyókat formálunk belőlük és kókuszba forgatjuk, végül papírkosarakba rakjuk őket.

Ebből kicsi gombócokat szoktam csinálni, mert édesebb, mint a sima.
De párom szerint nem kéne, mert így meg szinte marokkal szedi. Én ezt a mennyiséget persze sokszorozom, mert ez semmire nem lenne elég a páromnak. 1 kg darált kekszből csinálom csak a simát, és 2-2,5 nap alatt benyomja (én nem szeretem a kókuszgolyót, csak miatta csinálom). De ez a banános nekem is ízlik, persze kicsi gömbökben.

Egyébként jó ötlet, hogy egyek egy kicsi káposztát. Talán bírni fogja a Gergő, és akkor nem kell külön főzőcskézni.

Tegnap voltunk vásárolni, és sajnos előre be kellett mindent szereznem, mert már nem tudnék máskor menni. Minden nap dolgozik a párom, és nélküle nagyon nehéz a picivel.
Szóval a kérdésem, hogy a savanyú káposzta kibírja nekem a hűtőben 23-ig :?:
Nem fog megromlani? Nem értek sajnos hozzá. Mert ha nem bírja ki akkor ha lehet persze, mert ezt se tudom, lefagyasztanám, hogy tuti jó maradjon. Vagy inkább csináljam meg előre, és úgy tegyem el?
Jaj, most ez nekem hatalmas probléma, segítsetek légyszi!!!!
Nem szeretném kidobni.

Dytke nagyon eltűnt. Valaki tud Róla valamit? Remélem jól van, és Ő is készül a karácsonyra.

Andi

KépKép
wertzuz
 
 


Lányok! Ha Panndi mondaná a dokinak, hogy 5 kgot hízott a 23. hétig még lehet, hogy meg is dicsérné, de én igen sokról indultam és ennyi hízást terveztem be. Új terv: max 10 kg. Adélnál kb 12 volt, de szülés után 2 héttel már 1 g sem volt rajtam, mert nagyon sok volt a víz. Nem harapta le amúgy afejemet, de én is sokalltam és nem ellenkezett. De teljesen igazat adtam neki.

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


Márti
Ebben az évben biztos nem lesz szavazás, ugyanis apáéknak 31- éig át kell adni egy belső fejlesztést, és csak akkor nem dolgoznak két ünnep között, ha be tudják fejezni. Minden reggel 5- kor kel, és még nincs itthon, sajna holnap is megy. Telefonon beszéljük meg a karácsonyi dolgokat, és egy csomó mindent. Nem felejtettem el, szerintem január eleje sem késő, azért akkor is lesz még másfél hónap, persze csak akkor ha ez neked így megfelel.
Neharagudj, nem így akartam. :oops:

Wertzuz
Ha zacskósat vettél akkor azon bizti van szavatoság, nézd meg. Ha kimérőset akkor pedig el kell állnia, nekem a múltkor 2 hétig volt a kápi a hűtőbe amit anyától hoztam és semmi baja nem volt.
Köszi a receptet, ki fogom próbálni, de nem nagy adagban, mert nálunk is csak én szeretem a kókuszosat.

Panndi
Igaza van Mártinak nem olyan jó, ha a kismamit folyton a kilói miatt zaklatják. De kinek hogy. 5 kiló szerintem nem a világ vége. :roll:

Kép
Kép
susytunder
 
 


Ja! Dytkéről annyit tudok, hogy nem sok ideje van, és ami van azt Ambival tölti, jól vannak.

Kép
Kép
susytunder
 
 


Persze :) Én mondjuk könnyen beszélek, mert nekem sosem szólt a kilók miatt, sőt ugye, nekem Fruzsival a terhesség elején naponta fel kellett hívnom reggel, hogy hány kiló vagyok, mert már az volt a baj, hogy túl sokat fogytam :roll:

Csak tudom, hogy van olyan barátnőm, aki hozzájár, és szólt neki, hogy most már picit figyeljen oda.
Vendég
 


Susy: Most nézem, hogy sikerült neveket választani! Jaj, nagyon szépek, mindkettő. És már 19. hét... Hogy rohan az idő. Mondjuk az én vonalzóm is sokat mutat már.

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


Gabi,
ne aggódj sajna én is sokról indultam :oops: mondjuk ez a hányás és a szénhidrát diéta a cukor miatt olyan szinten karbantartja a súlyom, hogy én a baba növekedése mellett fogytam is :evil:
Én csak azért mondom, hogy figyelj oda, mert amíg csak enyje benyje jár érte az ok, de amikor már ők fognak diétára az nagyon szar és neked se hiányzik pici baba mellől a dietetikushoz járkálás. Sajna saját bőrömön is tapasztalom, hogy ez így nem jó :roll:

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Susy!

Nem késő! És ne szabadkozz, ha valaki tudja, milyen ez, én biztos! A héten egy éjszakát töltöttünk az Auchanban és a Tecsoban, hogy (majdnem) minden meglegyen, ami kell! Már azon a rengeteg ajándékon kívűl, amit neten megrendeltem és kihozattam!
Ma takarítok, mint az őrült, nagy a ház én meg egyre lassulok. Mondjuk most a kárpittisztításba, szőnyegporolásba a férjem is besegít. Egyébként meg örülök, ha este 20h-ra hazaér és segít fürdeteni, addig enyémek a gyerekek, és biza semmire sincs mellettük időm! Lóg a nyelvem, hogy mire a 2 nagy suliból-oviból hazaér, kész legyen az ebéd, ki legyen porszívózva és legalább 1 adag mosás lemenjen( sokszor csak este tudok kiteregetni). Aztán du., míg alszanak, megy Csabival a tanulás, nagyon el tudja húzni az időt, pedig félóra alatt kész lehetne vele. Tegnap-jobb híján-egyedül vágtam neki a 4 gyerekkel mézeskalácsozni, házikót készíteni Csabi tanító nénijének...mit mondjak, közben párszor megfordult a fejemben, hogy mekkora fába vágtam a fejszét...viszont nagyon élvezték, iszonyat nagy lett a kupi és éjfél után végeztem a konyhában...na nem panaszkodni akarok, csak ez van, meg tudom érteni. Szegény férjem, az ajándékok 3/4-éről azt sem tudja kié és mi az. Zh-kat írt, rajzolt éjjelente és még a munkahelyén is most volt az év végi hajtás. és dolgozik még 23-án is...
Szóval eszemben sincs haragudni, nekem megfelel a január eleje, tökéletes! Remélem az ünepek alatt kicsit a Te párod is ki tudja pihenni magát és mindannyian feltöltődtök!

Márti
borossné becz márta
 
 


Gabi
Köszi. A Nóra után még ott lesz a Johanna, csak a vonalzón nem fért ki, és még apával birkózom, hogy az kerüljön elölre. :lol:

Márti
Te jó ég! Sosem irigyeltelek a sok tennivaló miatt, most sem. :)
Amit tudok én is átveszek apától, most is bementünk a központba zöldségeshez, közértbe, ilyesmi, majd meg szakadtam, mert az emberek nem képesek eltakarítani a havat a járdájukról és amellett hogy csúszik még nehéz is tolni a baba kocsit. :?
Szóval muszáj megvárnunk apát és ami még hiányzik az auchanba megvenni, 5 perc tőlünk kocsival, de tuti nagy tömeg lesz. Ez van.

Én magamat nézve büszke vagyok a minusz 1 kilómra, Kristóffal ilyenkor már 7 kilónál jártam, és nagyon örülök, hogy most nem így van.

Kép
Kép
susytunder
 
 


susy, Kristóf még babakocsizik? Ha megszületik a pici, hogy lesz?Amúgy tényleg nehéz tolni hóban, ráadásul mi úgy szoktuk, hogy Fruzsit tolom babakocsiban, Zsófit húzom szánkón, hát nagyon jól nézhetünk ki :lol: Kíváncsi vagyok, Fruzsi meddig tűri majd meg a babakocsit, Zsófi 15 hónaposan száműzte. Mondjuk nem bántam :)
Vendég
 


Panndi: nálunk a szomszéd is így közlekedik: babakocsi és szánkó. Jövőre én is így fogok, tuti.
Adél is szeret sétálni, de még messze nem jutunk és az utca vége oda-vissza az 50 perc. Így Adél babakocsizik. Reméelem mire jön a tesó, sétál, vagy legalább motorozik. Ha nem, akkor valamelyiket hurcolom a hátamon, vagy elől. Tesókocsit nem akarok, tesófellépő a mienkhez csak nagyon drágán van, használtan is.

Na megyek vissza konyhába, mert holnap 14en leszünk (4 gyerek ebből) és sütök-főzök ma. Adél meg szánkózik apával.

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


A babakocsi-fellépő stb. téma nálunk is megoldótt, Lilla hallani sem akar a kocsiról, már Léninek adta :wink:, fellépőt nem veszünk már tök ügyesen belejött a gyaloglásba az elmúlt fél évben, amióta nem használunk kocsit :wink:

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Panndi
Csak akkor babakocsizunk, ha messzebbre megyünk, mint pl. a központ itt Maglódon. Az én tempómban 15 perc, és ha még be is vásárolok, akkor nem akarom magam után húzni.
Egyébként érdekes, mert ha sétálunk tud sietni, de ha mondom, hogy gyere már, akkor valahogy lelassul.
Amúgy motorral közlekedünk, azzal száguld, jövő májusban meg már jó idő lesz, szerintem ő motorozni fog, a tesó pedig kocsiban.

Kép
Kép
susytunder
 
 


Jaj lányok, de jó, hogy írjátok, hogy mennyi van rajtatok, így kicsit jobban érzem magam, hogy nem én vagyok egyedül... :roll:

Egyébként elegem lett ebből a túlterheltségből. lassan 14 hónapja ez van. Múlt héten elhatároztam, hogy lesz ami lesz, szerzek egy bébiszittert. Aztán jobban átgondolva tegnap végül arra jutottam, hogy nem Pálmit szeretném "leadni" hanem inkább a munkámból... végülis mindkettő elvisz egy jó adag pénzt, így viszont Pálmival lehetek.

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


veronika
Ne mondd, hogy neked gondod van a kilókkal. :shock:
Képen nem úgy tűnik.

Apa most fog indulni munkából haza, nem tudom, hogy mikor és hogy ér haza, több út mifelénk járhatatlan. :cry:

Kép
Kép
susytunder
 
 


susy, szerintem Veronika nem a súlyára gondolt, hanem a terhekre, munkákra, stb :)
Vendég
 


Sziasztok!

Most kicsit több időm volt így egy kicsit tudtam visszaolvasni is. :)

Én még nem tudom hogy állok a kilokkal, mondjuk egyáltalán nem tartok tőle Alexanderrel is csak 8-10 kg-ot híztam mondjuk pontosan nem tudom, mert hiába kérem már évek óta, hogy vegyünk mérleget sose veszünk, mert mindig drágának találják... :?

Suzy - Miért akrtok új babakocsit venni, ha megvan még Kristófé? Elhasználodott vagy még se praktikus úgy, hogy 2 gyerekkel használd? Egyáltalán milyet akartok? - Ez most csak úgy régebről jutott eszembe...
Mi egyébként mindenképpen szeretnénk majd új babakocsit veni, mert amit most használunk az már alpban használt volt és több szempontból se jó teljesen. Mi olat szeretnénk ami teljesen fektethető is lehet és átfodítható a karja, illetve legyen elöl olyan kiesésgátló kerezben, mert eről letörték az előző gazdák és nem tudtunk hozzá szerezni és így nem tud rendesen ülni benne sose mert mindig lecsuszik... :?

Aztán én nem is értem, de a picur lasssaban fejlödik mint ahogy kéne (szerintem.) Ezt az uh-k alpján látom gondolom majd 1 hónappal kisebb mint kéne arra is gondoltam, hogy a sok hányás, szoptatás és hogy nem szedek szedtem eddig semilyen vitamint :oops: ... Most mondta a doki muszály valamelyeiket elkezdenem szedni, de félek, hogy nagyon drágák és így nem tudom kifizetni. Melyiket ajánlanátok?

Most megint mennem kell mert Alexander átázott!

Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=https://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


Panndi
Igen, valószínűleg igazad van. :oops:

Kinga
Nagyon nem szeretem a mostani babakocsit, azért akarok újat, de majd meglátjuk, lehet megbékélek ezzel.
A terhesvitaminok nagyon drágák, én femibiont szedek, az 4000 ft. Ha nem is tudsz vitamint venni legalább folsavat vegyél mindenképp, az nagyon fontos lenne. Már régen szedned kellene.

Kép
Kép
susytunder
 
 


Kinga: a pirulapatikán megnéztem neked és a 100 db-os elevit jön ki a legolcsóbbra, ennek darabja 55 Ft körül van, tehát a 100 db-os 5500Ft. Ennél egy picit több a gravida 90 db-os kiszerelése. Én azt nem szedhetem, mert allergiás vagyok a krómra. A többi ennél drágább. A folsav 50 db-os 1000Ft körül van. Ezek csak kb árak. Én most elevitet szedtem, mióta elfogyott, azóta C vitamin és Béres csepp van terítéken.

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


Sziasztok!

Hát már én is érdeklödtem a gyógyszertárban ott azt mondták hogy az elevit 100 db-os kiadása 5000ft + mg b6 1500 aból napi 2x1 van nekem felírva. A folsavat nem mondta. :roll: Egyébként van nekem ithon vitamin rengeteg, csak nem terhes direktbe jan.ban kapunk pénzt addig ezek maradnak mert nincs rá! :(

Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=https://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


Susy,
igen, hál istennek nem a kilókra gondoltam, azzal viszonylag jól állok :lol: És hát te is, gratulálok mégegyszer! A Johannát hogy lehet becézni?

Kinga,
az is jó, ami van otthon vitamin, akkor szedd azt legalább! Amint tudsz, akkor meg vegyél folsavat! Az önmagában úgy emlékszem nem volt drága! Bár most nézem a mi sima multivitaminunkban is van folsav valamennyi, mégha nem is annyi, mint amennyi terhesen kell, de számít az is!

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Kinga: én úgy tudom, hogy a sima multivitamint az A vitamin tartalmúk miatt nem lehet kismamáknak szedni, nekem ezt mondta a gyógyszerész srác a gyógyszertárban.

Lányok! Nálunk meg lehet, hogy itt vannak a bárányok. Erős a gyanú a bárányhimlőre... Vendégség reggel lemondva, mondjuk az egyik gyereknek 39 fokos láza volt, 2 család meg a hóátfúvások miatt nem jött volna... A szomszédokat már elláttam süteménnyel, most 3 napig bolognait eszünk, a felszelt hagymát (hagymaleves lett volna), pedig lefagyasztom.

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


Gabi
Hol kaptátok el? Na akkor jó kis hétvégétek volt, gondolom nem így tervezted.

Veronika
De jó neked. :)

Kinga
Olyan sokat vagy eszembe... mikor akarjátok megmondani a picit a szülőknek... apropó szülők a te szüleidről sosem írsz, nem akarok indiszkrét lenni, ha nem akarod ne válaszolj.
Sima folsavat vegyél az nem drága és legalább azt szedd.

Lányok egy kérdés. Kristóf imádja a mogyorót, de nem rágja meg, hanem egyben lenyeli. Mind benne van a pelusba. Szabad neki ennie egyáltalán? Nem lehet ebből baja?

Kép
Kép
susytunder
 
 


Milyen mogyoró? Amerikai mogyorót úgy tudom két éves kor alatt nem is lehet adni. Amúgy nem tudom, Zsófi egy ideig a gyöngyhagymát ette így, hogy csak nyelte, nyelte, én meg ájuldoztam, amikortisztába tettem :lol:
Vendég
 


Kinga, karácsonyra valamelyik rokonodtól kismamivitamin :?: rád férne szerintem nagyon. Gyógyszertárban kérdezz rá melyik kismama vitamin a legolcsóbb és legalább a legkisebb kiszerelésből vegyél kérlek valamit. Vagy ha védőnőtől őszintén tanácsot kérnél ez ügyben? Itt múltkor valamelyik kismaminak adtak egy pár szemet valami bemutató vitaminokból...

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Panndi
Sima földimogyoróról van szó.
Azért a gyöngyhagyma se semmi. :lol:

Kép
Kép
susytunder
 
 


Susy: én a magvaktól nagyon félek és nem is akarok Adélnak adni, míg normálisan meg nem rágja. Ha félrenyeli simán kicsírázik a tüdejében (van ismerősöm, akinek ezért hiányzik a tüdejének egyharmada).

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


Úgy emlékszem, hogy Zsófi sem evett mogyorót két éves kora előtt, semmilyet, meg talán diót sem :roll:
Vendég
 


Kinga!

Az Eurovit kismamavitaminja nem drága, ha jól emlékszem! Mindjárt belinkelem, ha megtalálom, aztán futok vissza takaríani!
Én mondjuk most a Multi Tabs Immuno-t szedem, az nem olcsó, 3.000.-, de a probiotikumok miatt megéri! Erősíti az immunrendszert, nem akarom, hogy itt elkapjak valamit-a jelek szerint azért az oltás sem fog feltétlen megvédeni!

http://www.eurovit.hu/index.php?fid=10&aid=1

Ok., lehet, hogy van ettől kicsit olcsóbb is, de neked most szoptatás mellett ez minimum kéne! Én is szoptatok még a pocak mellett, tudom, mennyire igénybe veszi a szervezetet!
Én szedtem a Femibiont is, de szerintem nagy pénzlehúzás az egész, fele annyi vitamin, ásványi anyag sincs benne, mint pl. a Gravida-ban, amit viszont kifejezetten magyarországi kismamáknak fejlesztettek ki!

Na rohanok, mert míg alszik a csipet-csapat 3/4-e, addig tudok valamit csinálni!


Susy!

Van valami extra tipped, hogy lehet rarantáltan puha bejglit készíteni? Életem 1. ilyen jellegű próbálkozása lez...

Márti
borossné becz márta
 
 


Gabi,
nahát :shock: nem is tudtam, hogy az A vitamin miatt nem jók a multivitaminok a kismamáknak. Én csak arra gondoltam, hogy bizonyos vitaminokból több kell terhesen, mint amennyi a sima multivitaminban van. De akkor tévedtem, bocsi Kinga! :oops:

A magok kicsírázása a tüdőben se semmi! :shock: :lol: Pálmi már kapott tökmagot, összeroppantottam neki és úgy.

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Veronika: közben elbizonytalanodtam, hogy az A vitamint mondta-e a gyógyszerész, de arra határozottan emlékszem, hogy valamiből több van a multivitaminban, mint ami terhesen kell.

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


Gabi, én ezt nem tudom, de az biztos, hogy terhesen nem jó a sok A vitamin, ezt én is tudom :)
Vendég
 


Márti
Altatás után küldöm a tuti receptet. :wink:

Lányok gondoljátok, hogy ez a 2 hónap olyan sokat számít? Végül is mindjárt kettő lesz. :roll:
Na mindegy, ijesztő volt egyben viszont látni, így mellőzzük még egy ideig a mogyorót.

Kép
Kép
susytunder
 
 


susy, nem hiszem, hogy sokat számít. Én amúgy elég lazán veszem ezeket a korhatáros megkötéseket :roll: Zsófi sem volt még két éves, szeptemberben votl kettő, és augusztusban kapott diót, mákot, mogyorót. Azt hiszem :roll:
Vendég
 


A túlzott A-vitamin bevitelnek magzatkárosító hatása van.
Annak idején a csúnyán aknés bőrömre a nagyon magas A-vitamin származékot tartalmazó Roaccutant írta fel nekem egy bőrgyógyász. Amikor alá akart íratni velem egy nyilatkozatot, hogy a kúra alatt és utána 3 hónapig nem leszek terhes, megijedtem, hogy milyen durva (mellék)hatása van és végül nem szedtem be.
Szóval óvatosan az A-vitaminnal!

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
jolyjoker
Budapest XV. kerület
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?