Új privát üzeneted érkezett!

LÁnyok!

Most mondták a TV-ben, hogy Fazekas Róbert diszkosz aranya veszélybe került, a görög lapok már cikkeznek, hogy nem felelt meg a doppingvizsgálati feltételeknek.Kép (nem tudott hajnali 3-kor eleget pisilni...Kép)

Nagy a homály az ügyben, a mai eredméynhírdetés is kétséges...
Mindenki ki van akadva, persze én isKép

Na léptünk.
Pussz
T
tündér
 
 


SziasztokKép

Nagy ritkán tudok csak olvasni, írni, meg már nem isKépKép a két pici miatt.
Viszont sürgősen segítségre lenne szükségem.
Az egyik ismerősöm babát vár, de nem tudjuk a jogszabályokat gyed ügybenKép

A lényeg, hogy július 1-én kezdett dolgozni, előtte 2 évig nappali suliba járt, előtte viszont egy évet dolgozott.
Most akkor hogy van a 180 biztosított nap?
A suli beleszámít? Olyan helyen dolgozik, ami a babának nem tesz jót, így minél előbb táppénzre szeretne menni. Szerintetek hogy van a dolog?

Előre is köszi a válaszokat!

Heni
heni1979
 
 


Sziasztok!

Réka,
neked is hatalmas gratula és kellemes pocinövesztéstKép

Már nem tudom, ki kérdezte, szept.26-ra vagyok kiírva, de abból az én tempómmal eleve lejön 1 hét és már most is eléggé lefelé húz a hasamKép Majd meglátom, mit mond szombaton a dokim, mert már egy hónapja elkezdett a külső méhszáj nyílni. Félek, ez a tendencia folytatódott azóta is, ki tudja, most mi a helyzet...Én mindenesetre arra hajtok, hogy még 2 hetet egyben maradjak, akkor már nem lesz korababa a szentemKép

Nadine,
lányod még mindíg csodaszép a nagy szemeivelKép A terhesség miatt meg ne aggódj, lesznek még tüneteid, csak győzzedKépKépKép

Franyó,
na mizujs a vizsgával? Gratula az autóhoz, aztán ne hagyd porosodni majd a jogsidat, annál nincs nagyobb marhaság, ha már megkűzdött érte az emberKép

Gombóc,
azért nem eszik olyan forrón a kását, most már én is szeretnék egy kis pihit, elegem van az állandó nagy poci+kicsi gyerek(kek) effektusbólKép

Megyek, mert ma pocsék napom volt, a takarítástól már délben kipurcantam, délutánra meg valszeg tetőzött nálam a fronthatás, így kóvájgok, mint az őszi légyKép

pusssz
Momo
35+2 (hogy képben legyetekKép)

Tényleg, kinek dobhatok egy SMS-t, ha Emesét elővarázsoltam?


Momo
momo
 
 

 
 

Momo!
NEKEM!!!!KépKépKép
Beu
beu
 
 


Andi!
Szerinted miért???Kép
B.
beu
 
 


Heni,
van egy topik, azt hiszem, "GYES vagy GYED" vagy valami hasonló a címe, ott egy Szakbarbár nevű nő tuti segítséget tud adni minden ilyen kérdésre, mivel TB-s, és baromi jóindulatú, vagyis a legjobb megoldást igyekszik mindenkinek megtalálniKép


Momo


Momo
momo
 
 


MomoKép

KösziKép

Heni
heni1979
 
 


Beu,
ha a táblicskuban benne van a mobilszámod, akkor nincs több kérdésemKép Ha nincs, majd maszek emilben jajgatokKép

Heni,
nincs mitKép Nekem már többször segített a csajKép


Momo


Momo
momo
 
 


Momo, drága,
jelentem, három hibaponttal megvan a KRESZ vizsgám Kép.

Réka,
neked meg hatalmas gratula!!! Kép

Pussz
F.
franyo
 
 


Franyó!
Gratula!!!! Nagyon ügyi vagy, csak így tovább!Kép

Lányok!
Küldene nekem valaki egy táblicskut ugyanis elszállt a gépünkröl egy csomó mindenKép

Köszi!Kép

Jó éjt!
Tündér
tündér
 
 


Franyó!
Hurrá! Akkor most már nem lesz távolmaradás a pesti talikról!!!Kép

Momo!
Benne van. Olyan izgatott lettem.KépKépKép

Tündér!
Küldöm.

Beu
beu
 
 


Tündér!
Azaz küldeném, de az én legutolsó táblámban nem vagy benne. És nem találom a talis emilt sem. Szóval küldj egy mélt, hogy válaszoljak. Kép
B.
beu
 
 


Franyo
Gratula itt is!! Kép

Reka
De jo de joooo! Kép Hatalmas gratula a kistesohoz! Mikor lesz mar netetek??

Tunder
Mindenkepp jovo7 Sarkanyvar ok?

Most ennyi!
Norka
norkini
 
 


Franyó
gratu a KRESZ-hez Kép mikor kezded a vezetés órákat?

Momo
Szakbarbár nő?? én valahogy mindig azt hittem, hogy pasi Kép
akkor drukk, hogy még min. 2 hétig egyben +++++++

Beu
sejtem Kép
aztán nem elfelejteni megírni, ha kipottyant EMese Kép

Andi
psandi
 
 


Beu
mi van a tejeddel? végül fejtél vagy borogattál?
szombaton fogok utoljára szoptatni Kép akkor lesz Dani 16 hós, ezért is érdekel, hogy hogy csináltad
Andi
psandi
 
 


Beu,
azért még elöbb vezetni is tanulok picit, jó? Kép

Andi,
de akkor nemsoká kezdheted újra Kép Ja, holnap megyek be oktatót választani... Utána elvileg bármikor kezdhetem.

F.
franyo
 
 


Na egy kilencszázasat még...
franyo
 
 


Andi
Miért nem szoptatod tovább Danit??? Zsani még mindig szopcsizik, és eddig semmi bajunk tőle. Igaz én itt egy szoptatási tanácsadót kérdeztem meg, és azt mondta, hogy a 16 hét környékén alakul át a tejcsi kolosztrummá, akkor vagy elválasztja magát vagy nem. Hát eddig nem úgy tűnik mint aki akarná. Vagy te akarod inkább abbahagyni?

Franyo
Gratula a vizsgához, egyébként nem mondták neked még, hogy az autó nem jogosítvánnyal megy, hanem benzinnel??? KépKépKépKép

Nadine

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


Franyó!
EGye-fene. Bár tényleg, Nadine mond valamit.Kép

Andi!
Egyszer fejtem, akkor már elég rossz volt. Azóta esténként borogatom. Ma például egész jó.

Emeséről pedig azonnal értesülni fogtok.KépKép

Beu
beu
 
 


Nadine
nem tudom, igazából szeretek szoptatni, és ez a napi 1 esti szopi egyáltalán nem terhes, és egyébként is imádom nézni, ahogy megnyugszik majd elalszik rajtam... Kép De egyrészt félek, nehogy a Picikének emiatt baja legyen,
(tudom sokan szoptatnak terhesen és nincs semmi gáz, de akkor is Kép) másrészt meg nem akarok olyan sokáig szoptatni, hogy Dani már tisztában legyen mindennel, és hozza a sámlit, hogy kérek cicit. Van néhány ismerős, ahol már 2,5-3 éves a gyerkőc, és teljesen önkiszolgáló módon követeli a cicit, akkor már tényleg nehéz lehet elválasztani, na ezt nem akarom megvárni. Szóval azt hiszem, a héten véget vetek a szopinak, bár még kicsit bizonytalan vagyok Kép
Bocsi, ha kicsit kusza voltam

Andi
psandi
 
 


Andi: Nadine-nak igaza van, szvsz nyugodtan szoptass tovabbKép Lacko pl magatol elhagyta a 4. honapban, akkor nagyon lefogyott az akeves is. Ha gaz van, tudni fogod, mert szopi kozben gorcsolnel, de szerintem ez keveseknel fordul elo. Es nalunk igy tok jo volt, nem volt hiszti, nem kellett apasztani, Lacko szepen magatol abbahagyta, es mivel a mennyiseg is a nullaval konvergalt, apasztasra sem volt szuksegKép

orsoly
orsoly
 
 


Réka! Nagy-nagy gratula!!!! (ikerhelyzet:mondta anno nekem is a doki, hogy amióta van korai uh, látják, hogy sokkal több terhesség indul ikernek, aztán az egyik visszafejlődik. Két hétig anno nálunk is bizonytalan volt a dolog. Aztán megmaradtak)

Franyó:neked meg a vizsgához!! most már aztán netezni!!

Andi:ha nincsen egyéb veszélyeztető tényező (vérzés, később keményedés stb) akkor a szopi veszélytelen a picire. Pele kettőt szoptatott tandem, mikor a harmadikkal terhes lett, és ott volt neki is ez a vizválaszót korszak, ott hagyta abba mindkét baba a szopit, megváltozik olyankor a tej ize. Persze a szopi addig jó, mig mindkettőtöknek jó. De ha bizonytalan vagy, talán hagyd Danira a döntést, lehet, hogy ő is elválasztja majd magát. (van valami bizsergetően vonzó dolog a tandem szopiban is, mondjuk én sose próbáltam)

Lassan az lóg ki ebből a topikból, aki momentán nem vár babátKép.

Sziasztok:
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok,

Csak tomondatokban mert meg nem ertem utol magamKép
Nyaralas csucs volt fiam szimplan barna, lanyom mar inkabb fekete, mi pedig apaval fott rakra hasonlitunkKép

Andi,
Oriasi gratula!!!

Reka,
Oriasi gartula megy nektek is! Azert ez a hetedik nem hangzik jolKép

Momo,
Azta mindjart szulsz.... Timi hogy all a dolghoz?
Probalj azert pihizni is(tudom 2 kicsi mellett....)

Franyo,
Ugyi voltal!

Beu,
Tenyleg miert is irsz te mostanaban tomondatokbanKépKépKép

Tunder,
Jobbulast Ilangnak.

Ja ma arra jottem vissza dolgozni, hogy kb 80%-a oda a 3 eves munkamnakKépKépKép. Nem is vagyok am elkeseredve.



Angi
angela2
 
 


Ildi!
igen-igen, én is így érzemKép
Mondom is apának, de folyton a lábamat emlegeti.
Beu
beu
 
 


Orsoly, Ildi
Köszi Kép Akkor azt mondjátok, ha gáz van, akkor mondjuk tuti éreznék valami görcsölést szopi közben? És ha érzem, akkor már nem lesz késő abbahagyni? Jaj, de nehéz Kép Egy dolog biztos, a tandem szopi egyáltalán nem vonz, addig bizti, hogy elválasztjuk egymást.
Andi
psandi
 
 


BeuKépKépKép
angela2
 
 


Sziasztok!
csak gyorsan a lényeget...

Képek szuperek, mint mindig, a bobekok imádni valók!!!

PsAndi,
hatalmas gratula a pocaklakóhoz!!!
Szerintem szopi ügyben azt tedd, ami Nektek a legjobb a pocaklakót is beleértve.Kép

Réka,
gratula a babócához! Vigyáz magatokra!
Hányadik hétben vagy?
Gratula az új lakáshoz is! Meddig maradtok?Kép

Franyó,
gratula a sikeres KRESZ vizsgádhoz!

Lányok,
majd nekem is drukkoljatok légyszi, igaz én csak aug.31én megyek KRESZ vizsgára, de ki tudja lesz-e időm jönni addig. Köszi előre is.

Heni, 76Vera
Boldog névnapot a Bencéknek!!!Kép

Nálunk a srác Lolka Bolka dvd-t kapott nevenapjára, ami fél siker, mert a zenéje ugyan nagyon tetszik neki, de a film még nem igazán köti le, így csak 10percenként van pár perc nyugi.Kép

Egyébként jól vagyunk, a jövő héten megyünk Bencével vér- és vizeletvizsgálatra, hogy megnyugodjon anyósom és vége legyen a szekatúrának. (sovány a gyerek, stb.)

Éjszakai alvása továbbra is horror, de már úgy megszoktam, hogy teljesen jól elvagyok 4óra alvással is. Csak néha belealszom a KRESZ könyvbeKép.

Most ennyi rólunk, megyek tanulni...
Mindenkinek szép hetet! pusza,
Timici
timici
 
 


Angi
nyaralás jó lehetett Kép Itthon olyan sz.r idő van, hogy este kardigánban szétfagytam Kép És már sötétedik este, mindjárt itt a tél, és megint várhatunk vagy 9 hónapot a nyárra brühühü
Hogy-hogy oda a 80%-a? Elveszett vagy mi történt? Kép

Beu
szeded már a gyogyit a lábadra?

Andi
psandi
 
 


Beu,
Bocs rosszul olvastam amit irtal emlegeti helyett emelgeti. Azt hiszem ki kellene aludni magam.
angela2
 
 


Andi,
Laborban dolgozom es a mintaim jo reszet -80 fokon tarolom. Na ezt ahutot valaki kinyitotta es elfelejette bezarni pont hetvege elott, ergo minden felolvadt es megromlottKép

Beu,
Bocsika meg egyszer, azota olyan lelkifurim van.
Ugye nincs harag? Mellesleg mi van a labaddal, mi tortent?

Angi
angela2
 
 


De tuskó vagyok, minden Bencének boldog névnapot Kép

Timici
akkor neked is drukk a KRESZ-hez
Dani az egyszervolt.hu-n a KÁrókatonát imádja, meg az Iciri-Picirit. KÉpes 10x egymásután megnézni, próbáljátok ki, hátha Bencének is bejön

Andi
psandi
 
 


Andi,
Aruld mar el hol a manoba van a karokatona az egyszervolt.hu-n, mert ezt az egyet nem tudtam meg felfedezni, pedig leg sokat bongesszuk Matyival.
angela2
 
 


Angi
az animációknál (veréb, vagy mi Kép) és ott a kicsiknek való meséknél. Már annyira soxor láttuk, hogy én is folyton ezt dudorászom Kép
Andi
psandi
 
 


Andi,
Koszi, mi eddig a dalok-versek-mondokak buvkoreben voltunk es ott ugye nem talalhato.

Angi
angela2
 
 


Psandi,
Köszi a köszöntéstKép
Káró Katonán már túl vagyunkKép, Bence is nagyon szereti, de én már unomKép, ezért is szerettünk volna vmi újat. Persze jó lesz majd később, addig meg Minimax Clifforddal.Kép
(kapott egyébként egy másik dvd-t is, az egyik kedvenc mesém van rajta: Szaffi, persze ez tényleg korai még, de most nagyon megérte)

Angi,
sajnálom ami a mintáiddal történtKép, most kezdheted előlről?

PIldi,
érdekes, amit a tamdem szopiról írszKép, engem speciel a hideg kiráz mégcsak a goldolatától is.Kép
Persze biztos más lenne, ha lennének ikreim...Kép

Megyek tanulok, mert a végén még szégyen szemre megbukomKép. tsók,
Timici
timici
 
 


Timici
En is Boldog nevnapot kivanok Bencenek! mivel senki nem irta biztos voltam benne,hogy nem most tartjatok Kép Kép BOCSI!

Karokatona nalunk is nyero!!!! Kép Meg a csajszi kormet is le lehet vagni kozben, pedig ez azert nalunk nagy szo....

Momo
Hat nem semmi vagy itt a ket csajszi mellett meg takaritani, vasalni is van idod! LE a kalappal!!!! Kép

Angela
Orulok,hogy nalatok is maradhatnak a flakonok a kad szelen! Kép Mar kezdtem zombinak erezni magam!!! Kép

Szopi- nalunk Jazi egy jo ideje mar csak reggel szopizott, ami nekem huuudejovolt,mert meg lustiztam 20 percet...de egy ideje fogta magat es leszokott errol! Szoval Andi! Dani sztem tudni fogja mikor eleg neki (gondolom).
Huuuu lanyok, ma voltunk a belvarosban. Ezer fok volt, Jazi aludt oda is vissza is Kép De jol ereztuk magunkat! Kép

S egy teraszos kep:
Kép
Joccakat
Norka
norkini
 
 


Na ezt a mai idillt meg meg kell mutatnom... Kép
Kép

Timici
Jo tanulast! Kép Holnap irok mailt is.

Norka
norkini
 
 


HA jól látom a holnapi találka kudarcba fúlt. Halasszuk?

Mikorra?

sofka
sofka
 
 


Helló Lányok!

Látom pörögtök és föleg este.
Én extra nyügi vagyok, persze a gyerek is, szép kis páros vagyunkKép Apa késön jött haza, én meg már tiszta ideg voltam, pedig szólt elöreKép
RémesKép

Szóval az elöbb kidobott a Babanet úgyhogy akkor röviden újra:

Sofka!
Én mennék, de ha csak egyedül vagyok, legyen természetesen amikor neked/nektek jó.

Beu!
Mail ment! KösziKép ApasztásKép
Mi van a lábaddal, ezt nem értettem...

Norka!
Képek szupikKép Akkor jövö7 sárkányvár!Kép
Részleteket mail-ben, okés?
Valaki még sárkányvár-játszóház-CAMPONA???????

Timici!
Neked megy a sok drukk a vizsgádhoz!Kép+++++
Bencének meg sok puszi nevenapjáraKép

Angi!
MunkádKép Milyen emberek vannak!!!Kép
Remélem azért a nyaralásról majd kapunk képeket!Kép

Ildi!
Egyetértek, tegnap már én is írtam, hogy ez a refress kismami topicKép
Nem vagy egyedül én sem vagyok várandósKépKép

Na megyek mert jön a tesóm és megyünk neki útlevelet csináltatni. Szurkoljatok, hogy gyorsan végezzünk, mert ma nemcsak a gyerek, hanem én is nyügi vagyok....Kép

Egyébként hihetetlen gyökér idö vanKép (bocs a kifejezéséért)

Pussz
Tündér
tündér
 
 


Sziasztok!
Tényleg nagyon írtok. Alig győzöm visszaolvasni. És már tényleg kilógok a sorból, hogy nem vagyok terhes. Igaz, 3. baba nem valószínű, hogy lesz nálunk. Részben szeretném, de sok szól ellene.

Franyó! Gratula a Kressz vizsgához! A forgalomba is ügyesen vezess!

Timici! Boldog névnapot Bencének!

Angi! Hú, a mindenit! Elég jól viseled, hogy a sok évi munkád kárbaveszett. Mit csinálsz most? Nem kérték számon az illetőn, aki nyitva hagyta a hűtőajtót?

Réka! Nagyon boldog babavárást!

Tündér! A lányomnak egész egyszerűen elege lett már a máshol nyaralásból Kifejtette mamának, hogy szereti, csak most haza kell mennie a szüleihez. Édes, mi?

Beu! Mi van a lábaddal?

Az idő miatt én már a 4. napja rosszul alszom. Ki is vagyok rendesen. Ma Domcsi is felsírt 1/4 5-kor, majd 1/2 6-kor kaját kért.

Tudna valaki jó receptet küldeni vagy javasolni paraszt tarhonyára? Előre is köszi.

Mindenkinek jó napot!

Nelli
hnelli
 
 


sziASZTOK,

épphogy csak beugrok,mert Petra nem nagyon hagy olvasni.

Andi,Réka,
hatalmas gratula!!! Kép
Tök jó....a topik cime most már szinte végérvényesen visszanyerte aktualitását. Kép

Tündér,
tökéletesen képbe voltál engem illetően,eddig halogatni szerettem volna a ksitesót,de beadtam a derakam.....apa már nagyon szeretné és az utóbbi időben én is teljesen be vagyok lelkesülve,úgyhogy most már rajtam se múlik a dolog. Kép

sajnos tényleg nem tudok olvasni,apát megkérem nyomtasson ki 1-2 napot és talán jobban képbe kerülök.

Jól vagyunk.....Petráról kiderült,hogy gyógyszerérzékeny ......a penicillinfélékre.
kb 2 hete megint tüszős torokgyuszink volt,arra kapott gyógyszert és tetőtől talpig kipöttyösödött tőle.nagyon kis csúnya volt szegényem...először azt hittem barihimlő,aztán mégsem az volt.
nem értem mitől van ez az állandó torokgyuszink....a dokinéni szerint baktériumtól,de hogy honnan tudjuk mi ezt állandóan összeszedni.?!?!?!?
most már jól vagyunk és remélem egy időre vége ennek az állandó betegeskedésnek.

puszi mindenkinek
Évi és Petra
Évi24
 
 


Angi!
Visszafelé olvastam, és nem tudtam, miért kérsz bocsánatot. Azóta meg ez vanKépKépKépKép
Beu
beu
 
 


Sziasztok Lányok!


Sajnos 3 napja nem voltam itt, már egy órája csak visszaolvasok Kép Balázs biztos mindjárt felébred, és az rásra már nem is marad idő, szóval csak egy pár sort tudok idekerekíteni.

Először is naggggyon granulálok minden pocakosodónak ! Kép Kép Kép

Lányok: mi az a sárkányvár? És hol van?

Na, mondtam, Balázs felébredt, mennem is kell. talán még tudok jönni később....

Docika
docika
 
 


Docika!

A sárkányvár egy játszóház Nagytétényben a Camponában. Állítólag jó, azt akarjuk megnézni.
Persze nem a város szívében van, de egy próbát megér.
Mondjuk én könnyen beszélek 5 percre lakomKép

Tündér
tündér
 
 


Sofka,
kudarcba fúlt?
Csak mert akkor anyóspajti akar jönni Kép
Zs
zsuzso
 
 


Sofka!
Zsuzsi meddig van itthon? Szerintem tűzz ki egy másik időpontot, ami neked jó, aztán meglátjuk.

Beu
beu
 
 


Sziasztok!

Gyerek elaludt, most van egy kis időm. De vettem egy csomó gombát, az fő, aztán kéne valami levest csinálni, mert Lőrinc imádja, meg van néhány telefon, amit ilyenkor tudok lebonyolítani. Délután vendégünk jön, aztán estefelé szoktunk játszóra is menni. Délelőtt ügyintéztem, piac. Aztán ebédfőzés. Fürdetés után pedig veszek pár dolgot a babaszobánKép, aztán bedőlök az ágyba. Hát ezért írok tőmondatokban. És minden napunk ilyen. Olvasni is csak futtában olvasok, bocs, hogy nem mindig vagyok képben, és nem írok mindenkinek. De lélekben veletek vagyok. Kép És a babócákat mindig nézem és csodálom.KépKépKép Most isKép

Lábam: azt hittem, már mondtam. Rettenetesen visszeres a lábam, egyszert már műtötték, most újra meg kellene. Azért is kellett abbahagyni a szopit, hogy szedjek gyógyszert. Orvos azt mondta, vagy láb vagy szopi. Hát így. Ősszel műtét, aztán tavasszal jöhet a tesó.KépKépKép Bár már most is el tudnám képzelni.

Timici!
Drukk a KRESZ vizsgához. Sógornőm a teletubbykra (így írják??) esküszik. Én nem annyira akarnám hozzászoktatni. Bár ma ment a Delelő, és lenyűgözve nézte Balázs Palit. Gyorsan átkapcsoltam a minimaxra, de az nem kellett. KépKép Kárókatona nálunk is menő. Én még csípem.

Andi!
Iciri-piciri hol van???

Norka!
Helyes az olvasótábor!Kép Mél megy.

Évi!
Én is P.allergiás vagyok. Kibírható. Csak bele kell sujkolni a fejébe, hogy mindig mondja, ha orvos elé kerül, akár nélküled. Jobbulást a kis szépségnek!

Docika!
Neked sokkal közelebbi játszóházak is vannak. Itt Zuglóban három is.

Nelli!
Én pont a múlt héten csináltam először paraszttarhonyát. A profilodban lévő mélcímre küldöm. Szerintem finom lett.

Tündér! Mél nem jött megKép

Gomba majdnem leégett. Megyek levest főzni.

Egy kép a kis gengszterről. (Ma a gázkapcsolgatásban volt nagy. Hiába játszottam el, hogy milyen ijesztő árammanó, aki egyben gázmanó is, jókat rötyögött rajta. URszila, nálad nem ez volt az eredménye árammanó-fejnek??? Tényleg: hol vagy????)
Kép
(Lábán csináltatott ortopéd cipő)
Beu
beu
 
 


Nelli!
Nem pásztortarhonyára gondoltál? Mindegy, azt küldök.
B.
beu
 
 


Beu
Ne rontsd itt a talis eselyeket holmi kozeli jatszok felsorolasaval!!!! Kép

Gazmano Kép Kép El tudlak kepzelni! Nem is ertem miert tort ki rohogesben a kicsi fiad????!! Kép Aki mellesleg itt is nagggyon helyes!

Tunder
Ok, akkor majd mail!

Norka
norkini
 
 


Beu,
aztaaaa, hogy te mennyit írtálKép
Fiad ezek szerint csak hozza a formájátKép Ma az enyémek is nagyon szórakoztatóak voltak, míg elmentem vécére Timi a bugyijába bogyózott (talán csak nem akart engem megzavarniKép), majd akkurátusan levette a szőnyeg közepén és kicsit szétszórta. Zsebi ezt meglátva elrohant a mosogatórongyért és elkezdte összetakarítaniKép...én meg azt hittem végre, jól eljátszanak egymássalKép Mi lesz itt hárommal??? Azt hiszem, bútort és szőnyeget még egy jó darabig nem szabad cserélnünk, ezeknek meg már mindegy...

Franyó,
gratula a KRESZ vizsgáhozKép Nekem a forgalom már kicsit bonyolultabb feladat volt, mint az a nyamvadt kis tesztlap, de kívánom, vedd sikerrel a következő akadályt isKép

Angi,
akkor a nyaralás ezek szerint jól sikerültKép Kár, hogy a munkahelyeden nem várt minden a megszokott rendbenKép

Psandi,
én is pasinak gondoltam Szakbarbárt még az indexen, de maszekban is leveleztünk és akkor derült ki, hogy nő az istenadtaKép

Megyek, mert a munka sajna megvárKép

Momo


Momo
momo
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?