Új privát üzeneted érkezett!

Lara: azén fizumból csak azért van még, mert a csekkeket nem adtam fel, arra nem elég most az elszámolás miatt, így majd apáéból megy az is.

Winchi: és igen, köszi, pont ezt akartam kérni, hogy a te mézeskalácsod recepjét írjad be légyszi, mert én is ezt szeretném sütni Levivel. Úgyhogy én is várom a receptet! :wink:

Éskülönbenisholareceptesünk?
Vendég
 


Lányok, én már teljesen kész vagyok oltásügyileg. Persze nekünk már mindegy, mi már be vagyunk oltva, csak reménykedek, hogy nem lesz semmi bajunk. De azért most kicsit megijesztettetek ezzel az idegrendszeri károsodással.

Pont pár perce kerestem meg, erre most olvasom, hogy még páran ezt keresitek! :lol:

Winchi karácsonyi mézes receptje:

hozzávalók:
25dkg liszt
12 dkg méz
6 dkg cukor
5 dkg margarin
1 tojás
1 cs. sütőpor
mézeskalács fűszerkeverék

Én a margarint és a mézet is felmelegítettem, az összes hozzávalót összekevertem, egy éjszakát pihent a hűtőben és másnap sütöttem ki. Dupla adagot csináltam de a fűszerből csak egy fél csomaggal tettem bele, én nem szeretem ha túl intenzív az ize, így pont finom lett.
És nem lett kemény mint a tavalyi amivel a kutyát is agyonüthettem volna

A díszítés meg 1 tojásfehérje 10 deka porcukorral felverve meg egy kiskanál citromlével

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Lara: köszi a lila-dicsit. Képzeld Réka szülinapja óta teljesen belilultunk! :lol: Tavaly minden ruha rózsaszín volt, most meg lila.

Szösz

KépKép
szosz
 
 

 
 

Köszi Szösz megmentettél a keresztanyámtól :lol:

KépKép
winchi
 
 


Szösz:Ne idegeskedj az oltás miatt :!: Sajnos sehol nem tudják megmondani hogy mi a helyes lehet hogy 1 hét múlva már az összes gyerek be lesz oltva.Beleolvastam több fórumba is persz mindenhol mást olvastam :roll:
Hannusnak is van pár lila ruhája de Réka nagyon helyes benn kiemeli a szép kék szemét.

Mancsa:Valahova áttették a receptest egyszer írták ide a fórumra de nem emlékszem hogy hova tették :oops:

Winchi:Guszta sütik vannak az oldalon :D
Vendég
 


Az Ötletek, tippek rovatba került a receptesünk!

Lara Matyi itt ült az ölembe amikor nézegettem és magyarázott a sütiknek meg mondogatta hogy hammm hammm.
Ja meg mondja, hogy Mátyi Mátyi :lol: Én is á-val beszéltem még ovis koromban is :lol:
És azt csak halkan merem leírni, hogy észrevettem neki felül egy őrlöfogat amit nem tudom mikor növesztett ki :oops:

KépKép
winchi
 
 


Kép
Leharapta a Mikulás fejét :lol:
Kép
Egy kicsit kikente magát
Kép
Tud ám élni :lol: Beleült a lábmasszírozóba
Kép
büszke vigyor

KépKép
winchi
 
 


Lányok, a segítségeteket szeretném kérni. Nem tudjátok, hova lehetne vinni kisgyereket, ahol kivizsgálják a nemalvás okait? Teljesen ki fog Lexi és én is készülni az állandó alváshiánytól. Éjszakák mindennél borzalmasabbak, nappal pedig maximum 30 percet alszik, egy perccel se tovább. Emiatt mindig nyűgös, hulla fáradt, és ordít az álmosságtól. :cry: :cry: :cry: :cry:
Háziorvos alapból kilőve, többször szóltam, nem foglalkozik vele, gyakorlatilag elengedi a füle mellett.

Réka és Matyi is nagyon édesek. :)

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Beze ezt találtam:http://www.madarasz.hu/alvas.html az eleje a bölcsőhalálról szól de utánna van szó a nem alvásról is.
Szegényem elhiszem hogy kivagytok :(

Winchi:De aranyos Matyi :D csokis képen nagyos édes Hannus is ilyen kis maszatka szokott lenni :D
Ügyesek vagytok a fognövesztéssel :wink: :D
Úgy birom ahogy beszélnek Mátyi de édes lehet :D
Vendég
 


beze!
a kórházaknak szoktak lenni alvásambulanciái.
amikor rákerestem ezt találtam: http://www.babanet.hu/alvaslabor.htm
de látom, mások is ajánlották.

winchi!
Matyi nagyon édes! és nagyon ügyes is!


szosz!
mi van? milyen idegrendszeri károsodás?
Vendég
 


Egyszer volt a naplóban valami pesti kórház, alvásambulancia, ahol vizsgálják az okokat. Gyerekdoki biztos tud nem?

Vettem ma pocaklakó cd-t, relaxálós muzsikák, babás-mamás, kezdek szentimentális lenni. :D Meg egy kismama torna dvd-t, rékásat, meg másmilyent, az le volt árazva mindkettő szerencsére meg a zene is.
Védőnőnél gyorsan gyerekorvost is választottam, bár igazán az elsőre, aki a körzetemben van rámondtam, hogy jó, én csongrádi vagyok ott ismerem őket, itt nem, úgyhogy egy mindegy ki. 50 év körüli hölgyike, szerinte jó. Meglátjuk, ha nem, majd váltunk.
Úgy döntöttem szülésznőt is csak választok valakit, bár a dokimnak mindegy ki van mellette és csak szeretném ha olyan ácsorogna az ágyam mellett, akit már láttam legalább.

Betti
Kép
betti0412
 
 


Lara, anyany, nagyon szépen köszönöm. Már próbáltam időpontot kérni, egyelőre nem sikerült, de nem adom fel. Muszáj valahogy megoldást találnom.

Az oltást mindenkinek magának kell eldöntenie, én örülök, hogy beoltattam magam, pedig nagyon elleneztem. Semmi bajom se lett tőle.

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Hali
Mancs Végül vaterán találtam elfogadható árban,3400 ft volt ajánlott postaköltséggel együtt!Ha valakinek kell a link,privit írjon,mert nem midníg tudom ezt visszanézni.Szösz ez dettó olyan mint a liliputi,csak fele árban.

Katinka én meg úgy tudom hogy a gyerek minnél többet járjon mezítláb,pláne míg tanulja a járást,úgy alakulnak szépen a lábizmok.De mivel hideg van még zokniban is a lakás ban,ezért jó ez a mamusz,mert ez puhatalpú,mintha mezítláb lenne,igazi bőr,ami jól szellőzik,de meleg,és még + két számig tágul is ahogy nő a láb.Rettentő kis könnyű darab,könnyű feladni rá,és az alja hasított bőr,így nem csúszik.
Én ágytakarót és falvédőt úgy varrattam.Foltvarrásos technikával,a falvédőn a gyerekek keresztnevével.
Mi nem oltatunk.

Szóval mi kimaradtunk a vándor pólóból???

Betegeskedőknek jobbulást!

sarmon
]Kép[/
]Kép[/
Kép
sarmon
 
 


anyany: csak arra próbálunk rájönni mi a jobb, az oltás esetleges! szövődménye, vagy a betegségé.
Igazad van Beze, mindenkinek magának kell eldöntenie, csak k..va nehéz. Hogy én ma milyen csúnyán "beszélek".
Én is a Madarászos alvásvizsgálatról tudok, onnan jött a neurológus doktornő, akit említettem.
Betti, nekem nem volt választott szülésznőm, nem éreztem hiányát, mindkét alkalommal az ügyeletes szülésznőnél szültem, tök jó fej volt mindkettő (vagyis 4, mert mindkét alkalommal beleesett a váltás). Apa velem volt végig, tudtam kibe kapaszkodni, a szülésznő néha bejött, megnézte a gépet, kérdezhettem tőle, meg azt mondta szóljunk ha van valami.
Ha nem lett volna ott apa, akkor tuti én is kerestem volna szülésznőt. Mondjuk biztonságérzetet ad, ha van ott melletted egy szakmabeli, úgy örültem, mikor bejött pár percre.
Jó hallani tőled a babavárásról, most sem raksz még képet?
Vendég
 


Sarmi: köszi, akkor a teszveszen is ilyet láthattam, olcsóbb a liliputinál és szinte ugyanolyan.
Katinka: néztem én is a zetpol cipőket, csak azért nem mertem rendelni, mert nem volt még a kezemben ilyen. Majd írj róla légyszi.
Vendég
 


Mancsa
Még nem is készítettünk képet magamról...lassan már ideje lenne, legalább egyet csinálni.

Betti
Kép
betti0412
 
 


Sarmon: Én kérdeztem még Írisz szülinapja előtt, hogy ki kéri a polót, és aki kéri, küldjön címet, hova postázhatom - de nem kaptam címeket. Most már mindjárt itt van Emma szülinapja, ezért kérdeztem most Gégéét.
Azt hittem Liliputi, van is az oldalukon ugyanilyen színű.

Beze: Kíváncsi vagyok mikorra kaptok időpontot, és mit mondanak majd. Egyébként nálunk az elalvással van ez a gond, hogy Réka nem tud elaludni, pedig néha már annyira fáradt, hogy azért sír. De ha végre elaludt, akkor tud jó nagyokat aludni. De én is időnként kivagyok, ha nálatok ez meg állandó probléma, meg tudlak érteni. Éjszaka hány órákat alszik Lexi?

Anyany: A lányok az előző oldalon írtak, az oltás lehetséges mellékhatásairól, attól ijedtem meg kicsit.

Winchi: Nagyon ügyi Matyi, biztos nagyon finom volt az a mikulás!

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Sziasztok!

Betti:A párod bennt lesz szülésnél?Mikor én bennt voltam a vajudóba hárman voltunk bennt az egyik szülésznő a szülőszobán(meg volt fogadva)a másik szülésznnö velem foglalkozott(pedig nekem fájásom se volt de miattam maradt bennt +müszakot )és meg is mondta a harmadik csajszinak hogy miattam van itt majd az éjszakás szülésznő foglalkozik vele :shock: Szerintem nem hülyeség fogadni.
De jó lehet az a cd.Örülök neki hogy jól vagy :D Ha lesz fénykép kérünk ám :wink:

Sarmon:Szerintem azért maradtatok ki mert olyan ritkán jössz :( de még nem vagytok elkésve :wink:
Vendég
 


Vendég
 


Sziasztok!

Beze remélem sikerül valami hozzáértő orvossal beszélni a nem alvásról, ennek tényleg utána kell járni, sajnállak titeket, nagyon rossz lehet!

Anyany ez a cikk nagyon jó! Még a biológiai részt is értettem nagyjából, végre az egész történet össze van szedve értelmesen!

KépKép
winchi
 
 


lara, apás szülést tervezünk, és itt van 3 apás szoba, ami teljesen külön szülőszoba, nem az az üvegfalas, boxos, ahol én voltam tavaly. Azt kérni kell előre. De mondtam a férjemnek, hogy ha ott ép úgy érzem majd, hogy mégse legyen ott, akkor lehet, hogy kiküldöm. Nem tudom. Nincsenek előre elképzeléseim, mit hogy szeretnék, majd amit hoz az élet akkor.

Kérem szépen itt szakad az eső...köd és pára van, tegnap már 3-kor sötét volt, ma is úgy néz ki.
Nem is megyek ma sehová, csak a sarki boltig. Úgyis van munkám dolgozni.

Betti
Kép
betti0412
 
 


Sziasztok!

Lili újra oviban, remélem, most nem esik majd vissza, mint a múltkor. Igazából már vasárnap óta teljesen jól van, talán most tényleg meggyógyult.

Betti, örülök, hogy jól vagy és most már egyre jobban át tudod/mered élni a kismamaságot. :) Ha csináltok fényképet, akkor majd légyszi tedd fel. Itt is totál sötét van, talán egy órája már elállt az eső, legalább ennyivel jobb a helyzet. :?

Winchi: Matyi nagyon helyes a képeken, jól megskalpolta a mikulást. :lol: Nati az aljába fúrta bele az ujját még becsomagolt állapotban, aztán 2 perc múlva rájött, hogy ehető és elkezdte nyalogatni. :wink: De jó, hogy megvan a mézes recept, nem volt kedvem előtúrni a könyvekből, melyik sütöttem meg anno. Barátnőmnek is továbbpasszolom, ha nem gond.

Szösz: jól áll Rékának a póló, olyan nagylányos azon a képen. :) Mi is belilultunk, mindkét lánynak sok lila cuccot vettem mostanában, jól áll nekik nagyon.

Beze: szegénykéim, el sem tudom képzelni, milyen fáradtak lehettek. :( Remélem, sikerül valami megoldást találnotok, szorítok nagyon!

Sarmon: igen, én is hallottam, hogy egészséges a mezítláb járás, csak pont a kemény talajon nem, mert azon nem tud "megkapaszkodni" a lábizmok segítségével. Sokat dilemmáztam, kíváncsi vagyok, milyen lesz a zetpol.

Mancsa: hát igen, a gyed semmire nem elég. :evil: Most mi is nagy sz*rban lennénk, ha Apa nem kap 13. havit, még idén utoljára. Nálunk is csak gyerekeknek megy az ajándékozás, de elég sokan vannak, ráadásul az ikreknek tegnap volt a szülinapjuk is.

Lányok, tudtok olyan helyet Fehérváron, ahol párnába való szivacstöltetet lehet venni? Varrattam az ikreknek párnahuzatot a nevükkel, de nekem kéne befejeznem.

Nati itt ül mellettem az etetőszékben és egy kismackón (győri édes) nyammog, vagyis inkább szétmorzsolta. Tegnap meg a teánkból kért, adtam neki kis pohárból, nagyon ügyesen ivott egyedül (egyébként csőrös pohárból szokott inni). Ja, nem írtatok a tejjel kapcsolatban, hogy szoktátok-e forralni :?:

Na, megyek, mert kezd egyre rosszabbul kinézni az a kismackó... :roll:

Szép napot,
Katinka

Kép
Kép
katinka31
 
 


Sziasztok!

Köszönöm szépen mindenkinek a segítséget és a kedves szavakat, nagyon aranyosak vagytok! A drukkok úgy tűnik, ideértek. :)

Szösz, egyelőre nem telefonálok újra, elővettem megint az Aludj jól, gyermekem című könyvet, az alapján próbáljuk meg arra rászoktatni, hogy éjszaka nincs cici, hanem alvás van. Ha nem megy, felvisszük Pestre. Ma 2 órát volt fenn, de cici nélkül visszaaludt, nekem már ez is kisebbfajta csoda. Tegnap 9,5 órát aludt 3 részletben, ma 9-et kettőben.

Ajándékokkal hogy álltok? Én tegnap megrendeltem 3 naptárat Lexi képeivel. Férjem hangfalát várom, de még nem jött. :? A többi jövő hétre marad sajna... :roll:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Lányok,én azt hittem,hogy mert keveset jövök,még idetartozok.
3 gyerek mellett nem tudok sűrűbben.
Ha ezért kimaradok vándorpólóból,talikból,akkor szerintem nem is igazán tartozom ide.
Vagy titeket hanyagollak vagy a gyerekeimet.
Akkor én most választok.
Minden jót nektek! :cry:

sarmon
]Kép[/
]Kép[/
Kép
sarmon
 
 


Sarmi: szerintem azért ne köszönj el, hiányoznál innen. Más is van, aki csak ritkán jön, de örülünk, ha van ideje bejelentkezni és írni pár sort magukról. Én nagyon szeretek hallani rólatok, bár tudom 3 gyerek mellett nehéz, főleg, hogy a férjed állandó délutános. (még mindig?)
Én úgy örülök, hogy nekem van segítségem, anyukám 2-ig dolgozik mindennap, így ő délutánonként ugrasztható, ha van valami, anyósom meg nyugdíjas, ő is azonnal ugrik az unokáihoz, ha megkérem, sőt alig várják, hogy kérjem.
Délután is mennek anyóshoz a gyerekek, mert vásárolni megyünk apával. Most nem is vinném őket sehova, a vírus miatt, meg különben is megvesszük akkor a jézuskát is.
Nem oltották be őket, majd hétfőn, mert még köhögnek.
Vendég
 


Sziasztok!

Sarmon szerintem emiatt ne tűnj el! Kevesebbet jössz érthetően 3 gyerek mellett de ha olvastad a topikot akkor Szösz tényleg kérte, hogy küldjön priviben címet az aki kéri a pólót. Mi szeretnénk, hogy ide tartozz, pörög a fórum folyamatosan van amiből én is kimaradok bár biztos van hogy a csajok engem kivánnak el a búsba annyi fényképet felpakolok :lol:

Lara beszéltem egy gyógypedagógussal és azt mondta, hogy 18 hónapos korig kell elindulnia egy gyerkőcnek, onnantól kell aggódni. Jól emlékszem hogy kapaszkodva lépeget Hannus, igaz? Azt mondta akkor majd elindul.
De ha szeretnél felmérést csináltatni itt lehet őket megtalálni:
http://fejlesztohaz.hu/fejlesztohaz


Katinka örülök, hogy Lili már ment oviba biztos ő is örült neki.
Itt egész világos van, de most én vagyok a csapatból a legészakibb helyen :lol:

KépKép
winchi
 
 


Sziasztok!

Sarmon:Ne haragudj nem akartalak megbántani én nem úgy gondoltam :oops: elhiszem hogy nincs időd a gyerekek mellett de írtam is hogy a pólóról nem vagytok lemaradva minden gyerkőc utólag lett lefotózva(mármint mióta van a a póló)
Vendég
 


Winchi:De aranyos vagy hogy érdeklődtél nekünk :D Puszi érte :D
A doki nénink is azt mondta hogy még nem kell aggódni majd 1,5 éves kor után kell elvinni megnézetni.Kapaszkodva bárhova odamegy szinte egész nap állva játszik az asztalnál lépeget meg persze pakol. :D Köszi a linket mindjárt meg is nézem :wink:
Vendég
 


Betti:Örülök hogy Apa bennt lesz veled.Fehérváron is rendes szobák vannak itt veszprémbe meg függöny :shock:
Én szülőszobán nem voltam mert császároztak toxémia miatt.

Katinka:Örülök hogy meggyógyult Lili :D Jól emlékszem hogy írtad hogy lesz a ikreknek kistesó?Mikor születik?

Winchi:Én örülök ha sok képet tesztek fel :D szeretem nézegetni hogy fejlődnek a kis manók.


Most olyan lelkiismretfurdalásom van Sarmon miatt :cry: :cry: :cry:

Beze:Remélem igy maradnak az éjszakák :D
Vendég
 


Ancsi :?: :?: :?:
Nagyon édes a cumisüveges mikulásod :D :D :D :D (elfelejtettem megdicsérni)Hannus is szokott igy közlekedni :D
Vendég
 


Sziasztok!

De jó, hogy felraktátok a mézeskalács receptet!

Mindjárt indulok az analízis vizsgámra. Lehet, hogy nem fogok hazaérni a fürdetésre. Kíváncsi vagyok, hogy Apa mennyire lesz betojva. :D Én már be vagyok, de más miatt..... :?

Szervezhetnénk egy találkozót még Karácsony előtt. Mit szóltok?
Anyukák sütnének finomat, gyerkőcök pedig készülnének valami műsorral. Hiszti nem lehet! :lol:

Pusszantás!

Kép
jaffa4
 
 


Jaffa:Akkor egy kalappal :D Biztos ügyes leszel te is és Apa is este :D
Tali jó ötlet csütörtökön pont megyünk fehérvárra,meg apa már elvileg itthon lesz úgyhogy nekünk jó.Műsor?Hannus egyenlőre még csak hiszti müsort tud :lol:
Vendég
 


jaffa!
nagoyn szorítok!
mi is tanultunk analízist. nagoyn utáltam...

ancsi!
az iwiw-en is láttam ezt a képet, és csodaaranyos!

betti!
apás szülést csak ajánlani tudom. egy apuka sokat tud segíteni. nekem legalábbis nagoyn sokat segített. a vajúdás alatt velem volt, nem engedett megfordulni, tartotta a hátamat és a fejemet, amikor kellett. ha még egyszer vállalja, megint megkérem majd, hogy jöjjön be. meg azért is jó, ha ott van, mert ha nem fizetsz valakinek, akkor nincsen melletted. ő ott van, jelezhetsz neki, ha baj van, és ha kell szétcsap mindenki között, hogy azonnal menjenek neked segíteni.
Vendég
 


Sziasztok!

Sarmon, szerintem se menj el emiatt! Természetes, hogy ha valaki ritkábban tud jönni, esetleg egy-két dologból kimarad. De ez nem azért van, mert már nem tarozik ide, hanem mert éppen akkor nem olvasott. Lara pedig biztosan nem bántóan írta, amit írt, én nem úgy ismerem őt, aki bárkit megbántana szándékosan.

Lara: köszi a kérdést, márciusra várják a kistesót az ikrek. Pont most hétvégén megyünk hozzájuk látogatóba, már biztosan nagy a pocakja a sógornőmnek.

Jaffa: szorítok, de bizti ügyes leszel! :wink:

Találka jó ötlet, bár pont az Ötyés csajokkal is be akarunk még egy találkát szorítani jövő hétre, talán összejön mindkettő. Ha zene lesz, Nati tuti táncelemekkel tud majd minket szórkoztatni. :D

Ancsi, tényleg, merre vagy????

Megyek, indulok Liliért, megyünk balettra.

Kép
Kép
katinka31
 
 


és úgy döntöttem, oltatunk. de majd csak később, Zsófi elkapta tőlem a megfázást. én már kifelé megyek, ő most esett bele. éjszaka lázas volt, és nem bírt aludni. mellettem is csak forgolódott.

ha én is meggyógyultam, meg ő is, leghamarabb karácsony előtt, megkapja a szurit.
a gyerekorvos azt mondta, nekem kell eldöntenem, de bajt nem okoz, elölt kórokozó van benne, elég sok gyereket beoltott már.
a védőnőm is ezt mondta. van oltóanyag elég, csak beviszem és beoltják.

tegnap láttam egy riportot. nem linkelem be, mert nagyon durva. állítólag a tüdőt támadja meg és szanaszét szedi ez a vírus. részletezni nem akarom.
Vendég
 


sarmi!
ha néha jössz, az is jó! mindig örülök, ha látok képet a gyerekeidről! Irisz rengeteget nőtt! nagyon aranyos, és micsoda sötét szemei vannak!
gondold át még egyszer!
Vendég
 


Mi is megvagyunk.
Én múlthéten Dorkát,tegnap meg Zsófit is beoltattam.
Egyiknek sem lett mégcsak höemelkedése sem.
Nekünk is azt mondta az oltástól baja nem lessz. Idáig nem szokta javasolni elég a vitamind,de most nem meri ezt mondani mi döntjük el.

Kép
Kép
s. zsófia
 
 


anyany szegény Zsófi. Nem most keveredtetek ki a náthából?

Kép
Kép
s. zsófia
 
 


Kép Kép Kép Kép

Hoztam egy pár képet ha nem baj :wink:

Kép
Kép
s. zsófia
 
 


sziasztok!

Sarmon, ne menj el, mert megverlek :P

Beze, légyszike, írd meg nekem, honnan rendelted a naptárakat?

Voltunk ma egyéves mázsáláson...azért ma, mert péntektől nem nagyon leszünk itthon...

Emma nem kicsi...80cm magas, és 11,2 kilo. A feje 44cm, a cicije 48 cm.

3900 grammal, 55 centivel, és 33cm-es fejjel született...hát ilyen nagy lett.

Ma kifejlesztette a hajlított lábbal való normál járást, így a szaladást is...én meg rohanok utánna...volt is egy naagy bukfenc, de azért ügyes nagyon.

Betti: nálunk anyukám volt bennt velem. Jó volt.
Pont ma mondtam neki, hogy hihetetlen, hogy én mennyire nem emlékszem semmire, csak, mikor felemelték...meg a varrásra...még arra sem emlékszem, hogy sírt-e...szóval ezt is megkérdeztem ma, és azt mondta anyukám picit sirdogált, de inkább nyekergett :D


Sajna én már decemberben nem tudok talin részt venni...max a két ünnep között.

Tavaly ilyenkor, ha azt mondjátok, hogy még egy hét...tuti megvertelek volna titeket :D

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Tavaly ezen a napon tettem fel az utolsó pocifotót :D

Akkor:
Kép



most:
Kép

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Gégéé: De szépek vagytok ezen a képen :D :D :D :D :D :D :D
Vendég
 


Kép Kép

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Gégéé, szépek vagytok! :wink:
Emma szép méretekkel született. :D
A naptárakat a dm honlapjáról letölthető digifotó programmal csináltam, megrendeltem neten tegnap, és ma jött az értesítés, hogy holnap mehetek érte. A 3 db transzferköltséggel 4976 ft-ba kerül.

Zsófi, de szépek a lányok, azt hiszem, apának lesz dolga. :lol:

Lara, én is remélem, de kiegyeznék mondjuk 1 óra alvás szünettel. Ebéd után aludt 55 percet, valamennyit én is.
Suli hogy megy?

Jaffa, drukkoltam, de bizti nagyon ügyes voltál. :D

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Megjöttem a vizsgáról. Annyira könnyű volt, hogy csak mosolyogtam. Sokkal nehezebbre készültem. Sikerült puskáznom is az elméletet, de arra nem emlékszem, hogy jót is írtam volna. Valamit írtam és kész.
Most nagyon boldog vagyok, megettem egy jutalom pizzát és még csokikával is meglepem magam. :oops: :lol:

Köszi lányok a drukkokat, nagyon jól esett!!!!!! cupp mindenkinek!!!

Látom itt oldalt a cikkeknél, hogy a szakmai kollégium ajánlja a védőoltást kismamáknak. Nem teszik kötelezővé, de ajánlják. Miért kellett kismamáknak meghalniuk, hogy eddig a pontig eljussunk? Számomra érthetetlen és nincs felelős.

Találka: délután legyen? jövő héten? hol? vidékiek, hogy jönnétek? Gégéé! Sajnálnám, ha nem tudnátok jönni!

Beze! Sikerült időpontot kérni?

Anyany! Jobbulást nektek!!!

Kép
jaffa4
 
 


Az elöbb még írni akartam de Hannus gyorsan kiiktatta a gépet :(

Beze:Köszi.jól megy a suli jövő héten meg suli után megyünk pizzázni az osztályfönökkel.Pénteken meg céges bulira megyek már úgy várom jó lesz kicsit kimozdulni :)

Katinka:ilyenkor megnézitek az adventi vásárt is bécsbe?

Anyany:Jobbulást Zsófinak gyógypuszit küldünk neki.

Zsófia:Nagyon helyesek a lányok :D :D :D :D
Vendég
 


ZSófi!
nagoyn szépek szépek a lánykáid!

gégéé!
nagyon édes, kár, hogy épp becsukja a szemét! és tényleg hatalmas! az én Zsófim még épphogy a 10et meghaladja.

beze!
azért ez az 55perc már haladás! a meg te is pihentél, az a legjobb!


jaffa!
remélem jól sikerült!
Vendég
 


hát mi meg...
egy hónapja volt kb az előző megfázás. ez egy újabb. :(
Zsófinak a szemén látszik, hogy beteg, de amúgy jó kedvű, eszik is rendesen, huncut, játszik, csak kicsit többet csüng rajtam, meg többször áll meg pihenni.

hoztam képeket is ám!
Kép Kép
Vendég
 


sajnos nem tudom, mennyire tudok majd jönni. ezerfelé kellene szétszakadni, hogy mindenütt elég legyek.

otthon is kellene lenni, anyuméknál, mert anyum huga, a keresztanyám nagyon rosszul van. megműtötték a gerincsérvét 7. alkalommal. az ideggyököt megszabadították a hegesedéstől, és valahonnan zsírt vettek le és abba becsomagolták. és helyrerakták.
1-2 napig jobb is volt, de beödémásodott, miután hazaengedték, és nem érzi rendesen az egyik lábát, alig bír mozogni és pokoli fájdalmai vannak.

és képzeljétek. most volt augusztusban az esküvőnk, és anyum ment ma temetésre, mert meghalt az anyakönyvvezető, aki összeadott mindet a polgárin. :( 46éves nőci volt. annyira sajnálom.
Vendég
 


ha még nem lenne belőlem elég:

ma volt egy cikk a fejér megyei hírlapban.
elvileg ha időben kórházba kerültek volna, azok, akik meghaltak, nem is lett volna baj. meghatározni a betegséget pontosan, 4napba kerül!!!
4 nap. annyi idő alatt... addig vaktában kezelik az embereket?
még egy pont a szurinak.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.12.09 22:03-kor.
Vendég
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?