Új privát üzeneted érkezett!

Anyany, jó, hogy nem történt nagyobb baj.

3 éves öcsém egyszer az udvaron úgy fejbedobta egy kaviccsal a 6 éves öcsémet, hogy Szentesen 3 öltéssel varták össze a homlokát.
Anyu mondta, hogy nézzem meg én a gyereket, mert csak azt láttuk, hogy folyik az arcán a vér végig...egy felszíni fejsebből iszonyat mennyiség ki tud folyni. Az ijedség nagy volt, a sérülés szerencsére nem.
Féltékenység és düh = kavics.

Betti
Kép
betti0412
 
 


Jesszusom Anyany! :shock: Egy kisebb agyrázkódása volt Zsófinak? Sok puszi nektek!

KépKép
winchi
 
 


Jajj, anyany, szegénykéim!!!! :cry: De jó, hogy nincs semmi komoly baj! Ezek szerint akkor a kórházban töltöttétek az éjszakát? Sok puszi nektek! Barátnőm kislánya egyszer az etetőszékből fejelt ki a járólapra, őket is bent tartották megfigyelésre, szerencsére ott sem lett semmi baj.
A másik barátnőm meg a 11 hónapos kisfiával van/volt bent itt Fehérváron, olyan fülgyulladása lett, hogy már a szemmozgató idegekre is kezdett rámenni. :shock: Vénásan kapott antibiotikumot, attól jobban lett szerencsére hamar. Hogy mik tudnak történni, ezekkel a pici babákkal. :roll:

Kocsit végül megbikáztuk és elvittük a szerelőhöz, szerinte a generátorral van gond (még nem nézte meg, csak az elmondottak alapján), ez egy 80 ezres tétel nagyjából. :( :evil: Szerencsére van ismerős, aki pont autóvillamosságis, azt mondta, ő max. 20 ezerből megoldja. Az sem kevés...

Betti, örülök, hogy jó lett a cukoreredmény. :D

Hihi, Winchi, Nati is állandóan kukázik, alig győzöm elzavarni onnan. :roll: :lol: Limonádé ivás jó lehetett. És rajtunk is ma volt idén először az overall.

Müllerben sikerült bevásárolni, Lili unokatesójának játékkonyhát, keresztlányunknak fodrászkodós babát meg még egy kis édességet mikulásra. Meg a c&a-ban kaptam egy csini sapit névnapomra anyutól. Tegnap a férjemtől egy pár szép fülbevalót kaptam meg egy rózsacsokrot, meg hozott sütit és pizzát rendelt vacsira. Lili rajzolt és még este lefekvés előtt is boldog névnapot kívánt. Szombaton még jönnek majd a szüleim meg az öcsémék. Szösz, Ti ünnepeltetek tegnap?

Na megyek, leteszem a csajszit aludni, aztán nekiesek a vasalnivalónak, hacsak valaki ki nem vasalt helyettem. :wink:

Kép
Kép
katinka31
 
 

 
 

süteményrecept (gyesen lévő anyukáknak)

Távolítsuk el a plüssmacit a sütőből, és melegítsük a sütőt 160 °C-ra.
Gőz felett olvasszunk meg 10 dkg margarint. Ismét távolítsuk el a plüssmacit a sütőből, és erélyesen szóljunk rá Öcsire: "Nem szabad, Öcsi!"
A margarint keverjük össze 20 dkg cukorral. A többi margarint szedjük ki Öcsi kezéből, és mossuk le a falat. Mérjünk ki 3 evőkanál kakaót. Ismét vegyük el a margarint Öcsitől. Fürdessük meg a macskát. Tegyünk hintőport és ragtapaszt a karmolásokra.
Keverjünk a margarinhoz 4 egész tojást, 2 vaníliáscukrot és 30 dkg lisztet. Vegyük ki a füstölgő plüssmacit a sütőből, és nyissunk ki minden ajtót és ablakot, szellőztetés végett. Vegyük el a mobiltelefont Andikától, és biztosítsuk a férjünk főnökét, hogy nem, nem a férjünkkel beszélt az előbb. Hívjuk fel a férjünket, és készítsük fel a legrosszabbra.
Adjunk a tésztához 1 teáskanál sót és 10 dkg durvára vágott diót (közben álljunk ellen a kísértésnek, hogy mind Andikát, mind Öcsit durvára vágjuk).
Engedjük ki a macskát a sütőből.
A tésztát öntsük alaposan kivajazott tepsibe. 25 percig közepes lángon süssük. Vegyük el a borotvát és a macskát Öcsitől. Magyarázzuk el a gyerekeknek, hogy fogalmunk sincs, hogy a borotvált macska lebarnul-e a napon. Dobjuk ki a macskát az udvarra, amíg még képes elfutni.
Bevonómáz:
Keverjük össze a következő hozzávalókat: 10 dkg cukor, 5 dkg olvasztott csokoládé, 5 dkg olvasztott margarin. Vegyük ki azt a kurva plüssmacit a grillsütőből, és dobjuk el. Jó messzire. Magyarázzuk el kedvesen a rendőrnek, hogy fogalmunk sem volt róla, hogy őt fogjuk fejbe találni, miközben éppen Öcsit próbálja megmenteni a szomszéd ház tetejéről. Tegyük Öcsit a járókába.
Adjunk a mázhoz 1/2 dl tejet, egy kevés sót, és lassú tűzön forraljuk 2 percig. Nyissunk ajtót a csengetésre, és magyarázzuk el a szomszédnak, mennyire sajnáljuk, hogy Andika bedugta a kerti slagot a spájzablakán. Ajánljuk fel, hogy megtérítjük a befőttek és a takarítószemélyzet költségét. Kössük ki Andikát az asztallábhoz.
Távolítsuk el a szénné égett sütiket a sütőből. Dobjuk ki.

sarmon
]Kép[/
]Kép[/
Kép
sarmon
 
 


Sziasztok!

Anyany, örülök, hogy nem történt komolyabb baj.

Ancsi, Lara, olvastam a honlapot, a kistesó lehet, hogy már a klinikán születik? Tetszene. :P
Ancsi, köszönjük a köszöntést és a bókot, nagyon aranyos vagy, puszilunk benneteket.

Emmának gratula!

Betti, nekem is alacsonyabb lett a terheléses cukrom, mint az éhgyomri. A lötyi borzalmas volt, én órákkal utána lettem rosszul.

Megjött a járássegítő, tündérke nagyon ügyesen kotor vele. :D

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


döglött vagyok, délután aludtam Zsófival.
szerencsére semmi baj nem volt, szerintem még élvezte is, hogy sok az ember. mindenkinek integetett, a dokibácsit az ujja köré csavarta. :D
az ápoló nénik áradoztak, hogy mennyire aranyos. és milyen nagy huncut fekete szeme van.
de azért kihagytam volna a dolgot.

holnap megyünk kardiológiára, megnézik a szívét.

sarmi!
jó ez a recept!

katinka!
egyszer Zsófi is kiesett az etetőből, de hasra, és egy picit ütötte be a homlokát a műanyagba az etetőszéken. pöttyös lett a homloka.
hívtam az ügyeletet, elmondtam mi van, de megnyugtattak, biztosan nincsen baja, de azért figyeljem.

winchi!
sok sok folyadék, hogy kimossa a bacikat. többet kell inni, mint 2l. kamilla tea gyulladás csökkentő. anyum olyankor itta is meg ült is benne.
ti is többessével fogacskáztok? legalább hamar letudja őket.

gégéé!
Emmának nagy gratula!
Vendég
 


Tegnapelőtt a torkomra ment egy kis tea, fél óráig krákogtam miatta. Na azóta sem bírom befogni a szám, biztos felingereltem a torkom, folyamatosan köhögök azóta.

Borzasztó ez a pécsi eset. Azt mondták, beteg a srác, aki lövöldözött...ahhoz viszont már volt esze, hogy az éjszaka a kihallgatás során megtagadja a vallomástételt. Akkor csak nem olyan hülye nem?

Betti
Kép
betti0412
 
 


sziasztok!

Köszönjük a gratukat :D tegnap is gyakorolta; sőt a montessorit is kirakta, amíg főztem :D

anyany: vááááá...örülök, hogy minden okés.

Betti: a köhögést nem csípik a pocilakók :D ne hari, de mindig elvesztem a fonalkát: hányadik hétben vagy?

Lányok: csak érdeklődök, hogy fehérváron ki merre lakik? Szóval, hogy palotaváros meg ilyenek? :)

Ki mit fog sütni karácsonyra? nekem elég zsufi lesz a december, így érdekelnének gyors, sokáig elálló, egyszerű, fini sütikék :D

pusz

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


megjöttünk kardiológiáról. semmi baja Zsófinak!
egy ínhúr van a bal pitvarában, az okozza a zörejt. de a dokinéni szerint különösebb gond nem leeht belőle.

gégéé!
mi szedreskerten lakunk. (legalábbis egyelőre :oops: )
Vendég
 


Gégéé, 25. hétben vagyok most.

Anyany, jó, hogy nincs komoly baj.

Betti
Kép
betti0412
 
 


Tegnap megvettem egy kismama újságot, pedig az idén még nem is vettem, de volt egy cikk benne, na mondom ez érdekel.
A 36. oldalon tartva még csak reklámokkal, termékbemutatókkal találkoztam, értelmes, hasznos írás semmi. Mindezt 570 Ft-ért. Többet sem veszem meg. Azt hittem többre számíthatok.

Betti
Kép
betti0412
 
 


Sziasztok!

Anxany, ez jó hír, örülök nagyon. :wink:

Betti, én szeretem ezt az újságot, előfizető is vagyok, (ha a címe is k-val kezdődik) de persze ízlések és pofonok. :wink:

Gégéé, 2 sütit közösen csinálok anyukámmal, ezenkívül sajtos pogit sütök. Van egy egyszerű linzer receptem, ha érdekel, megkeresem. Sokáig eláll, és nagyon finom. Az erzsébet szelet sem nehéz, az is napokig puha marad, de egy kicsit munkaigényes, amíg összeállítasz mindent.

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Gégéé, egyik süti sem gyors. :oops:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Anyany: hú de jó, hogy nem lett nagyobb baj a pottyanásból! Meg, hogy a kardiológián is minden rendben volt!

A cukorterheléses vizsgálat tök érdekes, ez is mindenhol máshogy van. Nekem a 24. héttől kezdve végig diétáznom kellett, mert magas volt a terheléses eredményem, de egyszer sem kellett innom cukros löttyöt, csak tejes zsemlés terhelés volt, igaz az volt kb. 6-szor is! De azért az mégis kellemesebb, mint a cukros lötty.

Gégéé: Mi a Budai úti Interspar közelében lakunk. Miért kérdezed? Tervezitek, hogy költöztök Fehérvárra, és gondolkodsz merre kellene? :D

Katinka: Kis ünneplés volt, átmentünk Anyuékhoz (Ő is K.). Kaptam virágokat, meg egy bőrkesztyűt. A többi rokon megköszöntött Rékával együtt.

Én sütit nem nagyon sütök, lusta vagyok. :oops: Meg nem is vagyunk nagy sütievők, így is annyit kapunk, hogy általában el sem fogy.

Adventi koszorúkkal hogy álltok? Készített valaki? Ha igen, lefényképezné? Én hétvégén állítom össze, de még lopnék ötleteket.

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Hello Lányok!

Anyany: még jó, hogy nem lett semmi baj. Jajj, szegény Zsófikám. Hát nagyon vigyázni kell rájuk. Nekem már be kell csuknom a nagyszoba ajtót, mert, a drágám felmászik a számítógép asztal tetejére, és ott mászik négykézláb. Nagyon durva. Csak akkor nem tudom mi lesz, ha feléri a kilincset. Örülök, hogy rendben a szívecskéje is. Puszi nektek!

Gégéé: hát én például a winchi féle mézeskalácsot tuti megcsinálom, tavaly nagy sikere lett. Nekem van egy olyan receptem, kekszrúd, amit nem kell sütni, csak összekutyulni. Mindjárt bepötyizem neked.

Kekszes rúd, vagy kekszszalámi:
Fél kg háztartási kekszet összetörsz egy tálba (ahogy sikerül, nem kell nagyon apróra).
Fél liter tejet, 10 dkg porcukorral, 5 ek kakóporral, és 5 ek liszttel, 1 csg vaníliás cukorral ( én rumaromát is szoktam bele tenni) felfőzöd, amikor felforr, beledobsz egy kockamargarint. Kevergeted amíg fel nem olvad a margarin. Ha kész a kulimájszot ráöntöd a kekszre, jól összekevered. Folpack-ra szépen kikanalazod, és henger alakúra formázod (mint egy szalámit). Bebugyolálod a folpack-al. Egy-két órára, vagy 1 napra hűtőbe teszed, én másnap szoktam rá kókuszreszeléket szórni, és úgy felszeletelni, egyszerű, gyors mutatós, finom. :)

Nálunk ilyen mindig van karácsonykor, meg persze bejgli is, meg ilyenek, de az húzós, és időigényes.

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


betti: 25. hét? Hú, repül ám az idő!!! Ez elég durva cukorvizsgálat volt. Kismamát én is vettem egy darabig, de már nincs időm olvasni...

szosz: én is szeretnék adventi koszorút, csak itt nincs a közelben ilyen hobbi bolt, így nem tudok hozzávalókat venni, meg ehhez nem is nagyon van kézügyességem sajna. Bár lehet, hogy egyszerű...

sarmi: ez tuti sütirecept. Kb nálunk is így zajlik egy sütés! :):):):)

winchi: bizony, felkötheted a gatyád. Hajmeresztő dolgokra képesek. Dorka cumisüvegét dobálja ki a kukába mindig. :)

Ez pl. a tegnap előtti remekműve. Volt egy tekercs alufóliám....

Kép
Kép

Tegnap este pedig próbáltunk bilizni, ráült, fészkelődött rajta, egyszer csak valami büdit érzek, hát aranyom nem a bilibe, hanem mellé a szőnyegre kakilt. De a legszebb az volt, hogy belelépett,és végigsétált a szőnyegen vele. Mindkét talpa csupa car volt, ketten apával alig tudtuk lepucolni..... :D:D
Úgyhogy megvolt a mai programom. Szőnyegsikálás. :):)

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


ancsi!
nekem a fürdőszoba padlójára csinláta ugyanezt.
a múlt héten elszaladt a bilizés elől, de látszott rajta, hogy kell neki valami.
amíg elvitte kidobni a pelust, szépen a konyhában pisilt is egyet. utána húzta akezem, hogy nézzem meg. :D
és persze takarítsam fel...

szóval volt egy alufóliád:D

én nem sütök. egyelőre a muffinon kívül mást nem is tudok, azaz lehet, ogy tudnék, csak nem próbáltam.
piskóta... az megy még, de nincsen fantáziám megtölteni.
majd anyumnál sütizünk karácsonykor...
Vendég
 


kicsit kiakadtam.
február 23ra kapott Zsófi időpontot személszetre...
lehet, hogy ha addig lesz pénzünk, inkább elviszem magánban...
Vendég
 


Sziasztok!

Örülök Anyany, hogy nincsen semmi baj Zsófival! :wink:

A pécsi eseten én is ledöbbentem meg feldühítettem magam rendesen! :evil:

Szösz akkor ha a mamánál vagyunk jó közel vagyunk hozzátok, a sarlóban laknak. :wink:

Én is a múltkor nézegettem a recepteket a mézes idén is meglesz, meg ischler receptem van tuti. Ilyesmi kekszszalámit én is szoktam csinálni, az őzgerinc formát bélelem ki folckpackkal és abba nyomkodom bele.
Az alufóliával biztos díszíteni akarta a lakást Dorka :lol: A kakival nem hiszem :lol:

Iszom a sok folyadékot meg megjöttek a cseppek is és még kaptam valami fertőtlenítő port amit este kell meginnom és reggelre megöli a bacikat, remélem.
Itt bent elvagyok reggel egy lendülettel elmosogattam felmosta, örültem de jól vagyok, elindultunk a patikába és kint a hűvöstől meg a mozgástól jól elkezdett fájni mindenem, úgyhogy óvatos vagyok.

KépKép
winchi
 
 


Kép
Ez az idei koszorúnk

KépKép
winchi
 
 


Sziasztok!

Anyany, ez hihetetlen, hogy csak ilyen sokára adnak időpontot. :evil: Azt tudtátok, hogy most már vérvételre is kell kérni? Lili óvónénije dec. közepére kapott, miután a múlt héten bevérzett az egyik szeme. Addig meg csak lesz valahogy... :roll:
Szupi, hogy Zsófi szívével minden OK!!!! :D

Süti: én évek óta valami keksz-szerűséget sütök, jó sokat, adok belőle mindenkinek. Minden évben valami újat, van egy jó sütiskönyvünk, abból nézem ki. Diósat, mogyorósat, mandulásat szoktam, két éve már Lili is segít, együtt szaggatjuk ki különböző formákra. De azt hiszem, idén mézeskalács lesz belőle, Lili most már a díszítésben is ügyes, elsütögetünk majd egy délutánt. De az is lehet, hogy meghívjuk az ovis barátnőit anyukástul.

Ancsi, ahogy látom, Te sem unatkozol, a fóliás sztorinál csak a kakis jobb. :wink: Ja, és ha nekem sikerül adventi koszorút készítenem, akkor mindenkinek, úgyhogy vágj csak bele nyugodtan. Régebben teletűzdeltem fenyőágakkal, most díszszalaggal szoktam körbetekerni a szalmakoszorút, aztán rá toboz, szárított narancs meg a gyertyák. Lehet, hogy ma este meg is csinálom, a hétvége elég sűrű lesz.

Gégéé: mi a Fiskális úttal párhuzamos utcában lakunk, az Öreghegy lábánál.

Készen vannak Lili ovis képei, minden éveben csak ámulok, olyan jó fényképarca van. Ha nem lenne ennyire nagyon gáz a fotómodell-szakma, tuti oda szánnám, már így közel 5 évesen is van érzéke hozzá. Majd befényképezem valamikor nektek.

De jó, hogy süt a napocska, az autónk csak hétfőn lesz készen, így azért kellemesebb lesz elsétálni Liliért az oviba.

Kép
Kép
katinka31
 
 


Winchi, nagyon szép a koszorú, szeretem az egyszerű, de ízléses dolgokat és ez számomra az. :D

Kép
Kép
katinka31
 
 


Köszi Katinka ahogy olvasom nálad is nyerő a szalaggal körbetekerés :lol:
Ez szaténszalaggal van körbetekerve én most teljesen szalagmániás lettem :lol:

Kép
Kép
Ezek készültek az articsóka technikával

KépKép
winchi
 
 


Ancsi: Lehet, hogy tényleg csak díszíteni akart Dorka? Lehet már ő is karácsonyi hangulatban van! :lol:

Ezek az időpontok tényleg nagyon durvák! Én is hallottam, hogy laborba is kb. egy hónap múlva adnak időpontot. :shock:

Winchi: akkor tényleg közel vagyunk, mi is abban az u-ban. :D Szép a koszorúd! Meg ügyes vagy, hogy ilyen jól beosztod az idődet, és van időd kézműveskedni. Én a szabad időmet mindig eltolom itt a gép előtt. :oops:

Nem is mondtam, beállványoztak minket! :evil: Merthogy még mindig szigetelik a házat, és most értek körbe! De most úgy be vagyunk állványozva, hogy Réka szobájából, meg a konyhából is csak állványt látunk. Ráadásul a főbejárati ajtót is beállványozták, nem lehet használni. A hátsó bejárat szintjén meg nincs lift, meg kaputelefon. Szóval most lépcsőzhetek babakocsival, pedig én még olyan üzletbe sem megyek be, ahol már két lépcsőfok is van! Meg ha jön valaki nem tudom beengedni, le kell menni érte! :twisted: Hát remélem minél hamarabb most már befejezik ezt, és karácsonykor már nem az állványokat kell nézegetnünk!

Szösz

KépKép
szosz
 
 


szosz, imádkozz, hogy haladjanak rendessen. +5 fok alatt nem köt meg a nemesvakolat, meg a ragasztómalter sem.
tavaly nekünk is november végén fejezték be a szigetelést.
Vendég
 


Ancsi, a kakis sztorin jót mosolyogtam, bár tudom, eltakarítani nem lehetett olyan vicces. :oops: Az alufóliás kép nagyon tuti, meg kell zabálni Dorkád! :lol:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Hello Lányok!

Giga-mega fostalicska idő. Ahogy Gégéé mondaná...
Nálunk szakad az eső. Az előbb jöttünk meg a piacról, boltból. Mikor elindultunk még nem esett, hazafelé jól eláztunk. Semmi hangulatom semmihez.

Kösz lányok a képhozzászólásokat, biztos már karácsonyi díszeket akar Dorka. :) Várom már a karácsonyt, kíváncsi vagyok mit szól majd a fához, ajándékokhoz.
Képzeljétek tesz-veszeltünk neki egy hintapacit 5000-ért, ami nyerít, meg dobogó hangokat is ad. Szép kis fekete. Úgy örülök neki, mondjuk ezt keresztapjától kapja. Hétfőn adják fel, már várom, hogy megérkezzen..

winchi: nagyon-nagyon szépek a díszek, és a koszorú is. Nagyon ügyes vagy. Jobbulást neked. Remélem hamar rendbejössz.
Nagyon tuti a mézikalács recepted. Mióta tavaly megsütöttem apa már minden ünnepkor azt akar enni. Mondtam neki, ez karácsonyi süti... :D:D (Elég legyen egy évben egyszer. )

ani: ezek az időpontok hihetetlen.... ha lesz rá pénzetek jobban jársz, ha magán dokihoz viszed. Bár nem tudom azok mit kérhetnek egy vizsgálatért...

katinka: ha elkészült a te koszorúd, akkor kérek képet róla, és hátha én is meg tudom csinálni.... és hol vesztek hozzá alapanyagot? Hobbi boltban?
Jó lehet Lilivel sütés. Én is várom már, hogy Dorkával is lehessen mézikalácsot sütni...

beze: köszi! :D

szosz: benneteket akkor jól elintéztek. Remélem hamar befejezik a szigetelést, és karácsonyra eltűnnek onnan.

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


Csajok tök rákattantam a Lara féle képkeretezőre, és most azon gondolkodtam, hogy hívatunk elő a családtagoknak ilyen képeket, és majd ezt kapják karira. Meg mondjuk mamáknak akarunk egy fényképalbumot csinálni. Saját összeállításban.
Remélem örülnek majd neki...

Kép

Kép

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


Sziasztok!

Az idő itt is pocsék remélem csak egy napig lesz ilyen. Tiszta kóma vagyok, aludtam az előbb egy órát :oops: :lol:

Ancsi ez a Csingilinges kép nagyon jó lett Dorkáról :lol: :lol: :lol:

Én is mindjárt elkezdem feltölteni az előhivatni kiválogatott képeket nov. 30 az akció vége!

KépKép
winchi
 
 


Sziasztok!

Winchi, jó, hogy mondtad az akció végét.

Ancsi, láttam az új képeket iwiw-en, hát nagyon édesek. A kukuccs a kedvencem. :D

Többeik :?:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Sziasztok Lányok!

Anyany:Húúúú rossz volt olvasni is :cry: örülök hogy nem lett nagyobb baj,és hogy minden rendbe volt a kardiológián.Zsófi nem sírt?Hannus üvöltött az ekg-nál az uh-nál már nézelődött.

Mancsa:Szivesen csináltam a képeket :D Hogy tellt a hét?Gondolom gyerekek is élvezték hogy Apa otthon van :D

Winchi:Én urogin cseppet szoktam 1-2 nap alatt elmúlik a felfázás,de remélem már elmúlt neked is.
Nagyon ügyi vagy a diszekkel :D :D :D

Betti:Örülök hogy jó lett az eredmény :D Tüncit puszilom ha beszélsz vele.(nem akarom telefonon zaklatni mert hátha rosszul esik neki :oops: )

Gégéé:Gratula Emmának,nagyon ügyes :D :D :D :D :D

Szösz:Remélem hamar végeznek a szigeteléssel.mindjárt teszek fel képet az én adventi koszorúmról,nem valami extra de én csináltam :D

Ancsi:Nagyon édes Dorka a képken :D :D :D Nagyon szép.Hát az alufólia :lol: Hannus az elöbb épp almát válogatott hoztunk Anyóséktól és kivette a táskából és mindegyikbe beleharapott már gyanús volt a csend :shock:

Beze:Én itt vagyok :D

Képzeljétek párom meg tudta csinálni a fényképezőt :D :D :D úgy örülök neki.Úgyhogy ma már fotóztam :D
Apósom csinált Hannusnak egy autót fából nagyon édes volt benn,még állítható kormánya is van. :D
Vendég
 


Kép Kép Kép Kép
Vendég
 


Kép Kép
Vendég
 


A koszorúról már leszedtem a ragasztót :oops: itt látszik még a képen
Vendég
 


Sziasztok!

Én is Urogin cseppet szedtem és sokat segített én is csak ajánlani tudom annak aki felfázós!

Lara Hannus haján még minid elámulok pedig láttam élőben is :lol: Nagyon ügyes vagy a koszorúval szerintem tök jó lett és hát az a kisautó valami csúcs! Lábbal lehet hajtani?

KépKép
winchi
 
 


Sziasztok!

Azta, Lara, de ügyes vagy, gratula, nagyon szép a koszorú!!!!! Hannus pedig gyönyörű, és a haja! Szerintem nekem sincs ennyi. :oops: :lol:
Csúcs a kisautó is. :wink:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Winchi:köszi a dicséretet :D Á nem lehet lábbal hajtani ezt úgy kell húzni :D de még biztonsági öv is van benn.Hannus nagyon élvezi :D

Beze:Köszi a dicséretet :D Nekem is sok hajam van,Apának nincs sok :oops:
Múltkor mondom a fodrásznak hogy hullik a hajam azt mondta nem baj van elég. :)

Sok-sok karácsonyi filmet töltök le,függő vagyok :lol:
Kérdés hogy mikor tudom megnézni :roll:

Mindenki családozik :?: Mi holnap megyünk a 15 hós oltásra,Ancsi Anyany,nálatok volt mellékhatás kb rá egy hétre?
Vendég
 


Sziasztok!

Gyorsan írok magunkról, ne haragudjatok, lehet, hogy másra már nem lesz időm. Levi nagyon beteg. Péntek este hőemelkedése volt, de nem volt vészes, köhög már egy hete, de csak szirupot kellett szednie. Szombat reggel elvittem ügyeletre, azt mondták felülfertőződött valami vírussal, szedjen vitamint, csillapítsam a lázát. Estére 38,7 lett de kb fél óra alatt, mert egész nap nem volt még hőemelkedése sem. Ma délelőtt megint felszökött ilyen hirtelen a láza 38,6-ra visszavittem az ügyeletre. Ugyanazt mondták, mint tegnap, csak kaptam egy ampulla algopyrint, hogy abból adjak neki, ha ilyen magas a láza. Most délelőtt óta fekszik, azóta egyszer már hűtőfürdőztem is, mert 39,3-ra felment neki. Most azt mondták takarjam be az összes takaróval, ami van itthon, izzadjon és közben itassam jó vegetás husileves levével, hogy amit kiizzad ásványi sók, azokat pótoljuk.
Holnap viszem a dokinkhoz, szegény úgy sírt, mikor az idegen doki vizsgálta.
Most elaludt, mesét kellett olvasnom neki, addig anyu elvitte Dorcsit, hogy kicsit mellé tudjak bújni.
Most ezt elküldöm, aztán jövök még.
Vendég
 


Mancsa:Jobbulást Levinek.Jaj szegényem :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:
Vendég
 


Ancsi: hát azon az alufóliás képen jót nevettem, meg a kakis sztorin is, ilyen nálunk is volt még Levinél. Amit Dorcsi csinált le sem merem írni, olyan durva. Szépek a karácsonyos képek is.

Winchi: hogy te miket tudsz! Tök jók ezek a díszek.

Lara: ezt már nem eteted meg velem, ez tuti paróka :lol: :lol: :lol: én még ennyi hajat nem láttam gyereken. Nagyon cuki. Az az autó is tök király. És jól sikerült a koszorú.
Levi a 15 hós oltás után 2 héttel úgy mászkált, mint egy részeg, tökre szédült és azt mondta a doki, hogy az oltástól. Igaz ő még a régi oltásokat kapta, ha 1 nappal később születik már az új oltási rendszerbe esett volna bele, így ő kapott utoljára szabin cseppet kanállal. A védőnő meg ujjongott örömében.

Anyany: hú, jó hogy nem lett nagyobb baj belőle tényleg rossz volt még olvasni is. Örülök, hogy minden rendben van a szívével is.

Katinka: nektek meg az autó romlott el, mi van itt, mindenhol elromlik valami?

Szösz: remélem nem tart sokáig a szigetelés nálatok, sok lépcsőt kell megmásznod? Nem lehet egyszerű kimozdulni tőletek.

Sarmi: jó a sütirecept. Magatokról nem írsz pár sort?

Mennem kell, megjött Dorcsi.
Vendég
 


szorítsatok nekem holnap!
fél1kor kezdődik az egész hercehurca, kb 3-fél4 körül kerülök sorra!
mostmár be vagyok c@rva rendesen....
Vendég
 


Levikének gyors jobbulást! Remélem hamar kiizzadja a bacikat!

Tuti paróka :lol: :lol: :lol:

Anyany szorítok holnapra!!!! Apa lesz addig Zsófival? Hol vizsgázol?

KépKép
winchi
 
 


Anyany, no para :D mennek a drukkok

Levikének gyógypuszik.

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Mancsa:A dokim is mondta már hogy parókája van :lol:
Kicsit ijesztően hangzik a mellékhatás :( olvastam az augusztusiba is elég sok gyereknél magas láz volt napokig meg ugye Milo is,remélem megússzuk.Majd írj ha lesz időd remélem Levi gyorsan meggyógyul.

Anyany:Szorítok nagyon++++++++++++++++++++++++++++++++++Bizti minden rendbe lesz,ügyes vagy TE :wink:
Vendég
 


Most csak gyorsan...

Anyany, szorítok én is nagyon, ne izgulj, ügyes leszel! :D

Levikének jobbulást kívánunk és sok-sok gyógypuszit küldünk!

Kép
Kép
katinka31
 
 


Anyany: szorítok neked, ügyes leszel.

Lara: hát ijesztő az tuti. Ma reggel is hőemelkedéssel ébredt, fél óra múlva 39,2 lett a láza, pedig fekszik szegénykém. Déltől van dokink, akkor viszem.

Betti: te jól vagy? Tünciről tudsz valamit?
Vendég
 


Köszönjük a gyógypuszikat, ránkfér sajnos.
Vendég
 


Hello Lányok!

Anyany-nak már elkezdődött a védés. Gondolok rá, szorítok, remélem sikerülni fog neki. Biztos nem lesz gond!

mancsa: jobbulás Levinek. Ijesztően hangzik ez a hirtelen láz. Szegénykém. Remélem Dorcsi nem kapja el. Érdekes, egyik helyen azt mondják nem szabad a lázas gyereket nagyon betakarni, másik helyen meg azt, hogy takard be. Én már ezt nem is értem...
Sok-sok gyógypuszi megy!!!!!

lara: nagyon szép a koszorú, ügyes vagy! Hobbi boltban vetted a hozzávalókat? Milyen árban vannak? Mármint a szalmakoszorú, meg az alkatrészek?
Hannus nagyon édes a képeken. Tényleg tuti paróka! :D:D:D Ennyi és ilyen sok haja legyen egy ilyen szép kislánynak....
Dorkának is van haja, de ennyi hajat, megáll az eszem!!!!
Édes nagyon. És az az autó is tök szuper. Ügyes a papa! És ezt tudja hajtani lábbal, vagy húzni kell, vagy hogy működik? Biztos nagyon tetszett Hannusnak. Látszik rajta, hogy nagyon vagányan ül benne. :)

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


Ha valaki tud valamit Tünciről írjon nekünk!

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


Sziasztok!

Anyany: Drukk! Párod van Zsófival?

Ancsi: Én az adventi koszorúhoz virágboltban vettem a kellékeket. Kb. 2000.- Ft-ért. Bár koszorú alapom volt itthon.

Lara: Jó lett a tied is!

Katinka: Kép a koszorúdról?

Sajna az enyém még nem készült el, majd a következő gyertyagyújtásig elkészítem, és felrakom én is a képet.

Mancsa: Levinek jobbulást!

Lara: Úgy emlékszem te írtad, hogy vesztek karácsonyra Hannusnak FP-os ugráló zebrát? Megvettétek? Milyen magas az ülőrésze? Mert én is néztem, csak nem tudom, hogy Réka lába leérne-e róla?
Ja, és gyönyörű Hannus, főleg a 2. képen!!!!!!!! :D

Szösz

KépKép
szosz
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?