Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok
Rana
Hasfájásra próbáltad már a hajszárítót?Sok babánál beválik.Hátha..Egy próbát megér.Kitartás!
Vendég
 


Törpi,az jó,hogy már túl vagytok rajta...az éjszakai kelésért nem irigyellek :x remélem hamar visszaáll a rend.

Rana,most hogy Eszti írta a hajszárítót,eszembe jutott,hogy a DM-ben lehet kapni cseresznyemag párnát,amit melegíteni kell,és a pocira rakni...hátha :roll:
Vendég
 


Sziasztok!

Nyulasz
Nekünk már van napirendünk. Előnye a tápszerezésnek :wink:
Olyan 4 kiló körül járunk már (majd a jövő héten megyünk a doktorhoz, ott lesznek megmérve)


Rana
Pocakfájás :cry:
Vendég
 

 
 

Na Rana, most válogass a töménytelen hasfájás elleni módszreből, mert ha ezt mind kipróbálod... :lol: :D :D :shock:

Nyuszi, nyugi, azért most már nálunk is van napirend féle. Igaz, el kellett ehhez jutni a lányok 6 hónapos koráig, ami még most elég távolinak tűnik Nektek, tudom.

Képzeljétek, a car idő miatt, nem vittem ma őket babakocsizni, hanem itthon aludtak a játszómatracukon. És a délutáni alvás így is jó hosszúra, több, mint 2 órásra sikerült. Nem mondom, hogy nem ébredtek meg egyszer-egyszer, de vissza lehetett őket könnyedén ringatni álomországba. Tök jó!!!! És hatalmasat zabáltak ebédre is. Olyan jó nap volt. Ilyet még!!!! :P Péntektől jön az uzsi is gyümivel tápi helyett. Mert tejem már csak annyi van, hogy este lefejem, és azt kapják reggel. Iszonyú nehezen indul meg, már a mothos kis Míra is lecsapkodta magát, mert nem akart jönni neki. Így kényszerültem a csak fejésre. Gondolom ezért is csökkent le ennyire a mennyiség.

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Nyuszi!
A Hauck 75 centi, ez a legkisebb, 2 hónapig túrtam a netet, hogy melyik mekkora.

Törpi!
Enyémek is telerakják a pelust majdnem minden kaja után, normális. Én Bepanthennel kenem őket, a gyümis kaki kicsípheti picit, de majd javulni fog. Ja, és nálunk a fogzós kaka csinált ritka ronda piros seggű páviánt Daniból. Nem nagyon tudsz mit tenni, kend a feneküket, meg fürdés előtt-után kicsit hagyd őket szellőzni.
vovanda
 
 


Vanda,hát igen,sokszor pont a 2 centin múlik :lol:

Andi,de jó nektek,én is szívesen venném,ha lenne valami rendszer.

Törpi,tényleg távolinak tűnik a 6 hó :shock: :lol: de akkor van remény :D Hát,bizony nem tart örökké a tejcsi :roll: de nagyon ügyesek voltatok,sokáig volt azért.

Hoztam pár képet,bocsi a rossz minőségért:

Kép Kép Kép Kép Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Nincs időm visszaolvasni, nem is ígérem, hogy az elmúlt néhány napot valaha is bepótolom. :oops:

Köszönöm szépen a jókívánságokat, nagyon ránk fér!
Pici Alexa babám-aki miatt sürgős császár lett-teljesen jól van, két nap alatt 40 grammot hízott, anyatejcit kap üvegből, amíg nem lesz elég erős a szopihoz. (tegnap óta én etetem) Nagyon ügyes és erős picilány, egy igazi túlélő. Hangával sajnos voltak gondok születés után, de mára már ő is alakulgat. Már látom a gyereket a csövektől, ma már ha minden jól megy csak az infúzió marad. Ő még nem tud emészteni, pedig ő a nagyobb, fejlettebb. Szondán át kapja a tejet, egyenlőre csak 5 mil-t, de nagyon bízom benne, hogy ő is elindul szépen. A két baba teljesen különböző. Alexa az apja miniatűr mása, Hanga még nem tudom kire hasonlít, de egyikőnket sem látom benne. Remélem karácsonyra itthon leszünk! Addíg én bent leszek a babákkal. Nélkülük nem jövök haza!

Valami csoda folytán ráérzett a dokim, hogy nekem be kell feküdnöm és én sem tiltakoztam. Ezt valahogy megérzi az ember, mégha akkor nem is tudja. Örökké hálás leszek neki, hogy így alakult.

Remélem mindenki jól van! Néha jövök helyzetet jelenteni!
Puszi Nektek!

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Timi,de jó,hogy írtál.Mielöbbi hazatérést kívánok Nektek,az jó,hogy megy a tejcsi,meglátod hamar megerősödnek tőle :wink: Kitartást kívánok ezekhez a napokhoz,biztos nem könnyű,de itt vannak a lányok,és ez a legfontosabb!Pusszantás nekik :D
Vendég
 


Nyuszi, de gyönyörűek ezek a babák!!! :roll: :P És látom, nagyon bejött nekik a játszószőnyeg. Megérte az árát!

Timi, Karácsony? Ááá, már a Mikulást otthon várjátok csilli-villi csizmával NÉGYESBEN! Szorítunk Nektek, ügyesek a csajok. Pár napig én lányaim is szondáztak, aztán pikk pakk hazakerültünk. És hát igen, az anyai ösztönök igencsak hamar beindultak Nálad. Szerencsére. Így most már minden rendben kell, hogy legyen. Beszélj nekik sokat, szeretgesd őket, ez is sokat segít. Nekik is, Neked is.

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Sziasztok!

Nyuszi! Szépek a babák nagyon!

Timi! Jó hogy írtál kicsit, már kíváncsiak voltunk, hogy mi újság. Mielőbbi hazatérést és jó egészséget kívánok nektek.

Mi voltunk dokinál. A méretek jól elcsúsztak a 2 hetihez képest.
Fej: 67 mm, 61 mm, 62 mm
Comb: 50 mm, 46 mm, 47 mm
Remélem Kata és Lili behozza Zita babánkat hamarosan.
Jövő héten kell mennem vércukor terhelésre. Valami javaslat, hogy mit egyek, vagy ne egyek, hogy az eredményt ne befolyásoljam?

Kép
tigriske1978
 
 


Timi!
Örülök, hogy jelentkeztél, meglátod hamar megerősödnek a lányok és otthon lesztek! :wink: Alexa nagyon ügyes, a kisbbek mindig életerősebbek, de Hanga is nagyon ügyes és behozza! És szuper, hogy van tejcid, kincset ér nekik!!!!! :lol: Kitartás a kórházhoz, én tudom milyen... :roll:

KépKép
zsófikukac
 
 


Tigriske!
Ne várd, hogy egyformák legyenek. Sok gondot takarítasz meg magadnak. Kezeld őket külön és ne méricskéld egymáshoz, mert csak stresszelni fogsz, ha esetleg az egyik olyan picike lesz, mint a lányom. Nekem a két baba közt már 2 kiló a különbség. Pont elég, hogy a rokonság csesztet vele, ha még én is ezen aggódnék, falra másznék (néha így is tépem a hajam, hogy miért hízik egy hónap alatt fele annyit, mint Dani).
vovanda
 
 


Sziasztok!

Törpi: hát ez akkor is nagyon szép, hogy hat hónapig tudtad szoptatni őket :) Édesek lehettek a játszószőnyegen elalva. Ilyen egyszer nálunk is előfordult!

Nyulasz: nagyon sokat nőttek a gyerkőcök!!! Annyira nagyok már, pedig most születtek :)

Nahát Timi örülök, hogy jelentkeztél. További minden jót kívánok! Remélem karácsonyra itthon lehettek!

Kata
labkat
 
 


Csak gyors kukk.

Timi, az a lényeg, hogy a lányok egyre jobban vannak!! Erősödést, jó egészséget kívánok nekik és neked is!!

Tigriske, sztem is jók a méretek!

Vanda, fogzás hogyan befolyásolja a kakit??? (Szép kilátásaink vannak, ezek szerint a neheze még csak most jön...) :roll:

Nyulaszkám, de édik a kis nyúlbogyók!! :D

Az éjszaka megint szörnyű volt, nem is részletezem, szegény Alettával már nem tudtunk mit csinálni, annyira szenvedett. Én is kibuktam, amikor Ajsika is rázendített (hála a Jó Istennek amúgy ő mintababa, szinte csak eszik meg alszik. Csak maradjon is így!). :cry: Köszönöm a tanácsokat, váltogatva próbálgatjuk őket (cseresznyemagpárnánk van, hintánk még nincs, majd nézelődök..) Ma kipróbáltuk a szélcsövet is, kiszaladt egy kis puki, és utána kicsit lenyugodott szegénykém. Legközelebb majd bátrabban használjuk, az az utolsó reményünk. Na majdcsak túl leszünk ezen a hasfájós időszakon. :(

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Sziasztok!

Rana,ez tényleg szőrnyű...remélem hamarosan csak egy rossz emlék lesz ez az időszak.

Törpi,remélem minden rendben azóta,és jól vannak a csajok!

Én is bőgtem tegnap,de én az etetés miatt.Most napok óta a Balázs elfogadja a cicit,nem sír rajta,de most meg a cumisüveggel csinálja ugyanezt,délután 5 körül csak tápit kapnak,hogy fürdés utánra legyen még tejem,de olyan sírást vágtak le tegnap is,hogy én is kibuktam.Noémi is sírt.Balázs eszik valamennyit cumisüvegből,utána nem fogadja el,sír,panaszkodik,és ahogy próbálom közelíteni az üveget szinte rohamot kap.Aztán tegnap rájöttem,hogy nála mi a gond,visszatértünk a nuk üvegre,és valószínű abból nem jön annyira a táp,így végül visszaraktam cicre,és lám,most meg az volt a nyerő.Noémit még nem tudtam megfejteni,mi a baja.

Hétfőn műtik apát,a gerincét,talán páran még emlékeztek májusban motorbalesete volt,azóta sem jött rendbe,hazaengedték egy válltöréssel,de azóta kiderült volt csigolyatörése is,és összeroppant ott valami.Így egyedül leszek 3 napig,jajj :shock:
Ja,és a szegycsontja is törve volt,meg a kulcscsontja is,nem is értem a kórházban miért nem vizsgálták meg rendesen :evil:

...most mennem kell....
Vendég
 


Nyulasz!

Bocs, csak megakadt a szemem az egyedül leszek 3 napig-on. Egyébként otthon van Veled az apuka?
Nekem nem lenne nagy kiesés, ha 3 napig "nem lenne" mert így is reggel fél 7-kor elmegy és este fél 7-re ér haza (vacsorázik, játszik a naggyal, fürdeti és viszi aludni, rám pedig rám maradnak az ikrek), így olyan mintha nem is lenne :roll:
Persze jobbulást a párodnak!

Kajában sajnos nem tudok segíteni mert nálunk szopi megy (egyelőre)

Rana!
Kitartás, legtöbbször 3 hónapig tart csak. (aztán jön a fogzás, és a szeparációs szorongás. :wink: ami sokszor rosszabb mint a hasfájás)
Az élet sajnos nem habostorta, főleg ha van egy/kettő/három/ stb. gyereked.

Tündi

Tündi
Kép
Kép
_manó
 
 


Manó,apa nem fix időpontban dolgozik,van,hogy többet,van hogy alig van itthon,de azért 5-6 között már mindig itthon van.Amúgy egyedül vagyok velük,anyós jön délelött egy 15 percre,meg estefelé itt szokott lenni általában amikor fürdetünk.Így majd vele megoldom a fürdést,de akkor is sokkal jobb,mikor tudom apa nemsoká hazaér.Na mindegy.Ti jól vagytok?
Vendég
 


Nyulaszkám, hihetetlen, hogy nem vesznek észre ilyesmit időben!! :shock: Én el sem tudom képzelni, milyen lenne, ha sokszor lennék egyedül. Tegnapelőtt egyedül maradtam a picikkel etetésre, na bőgtem is rendesen. Szóval én csak így vagánykodok a tandemetetéssel, hogy (majdnem) mindig van itt velem vki... :roll: Egyedül nem bírnám, az tuti... Fizikailag sem, de főleg lelkileg nem....
Nyulasz, amúgy arra gondoltam, hogy (tudom mindenki ezt szajkózza), de több tejed lenne, ha többet tennéd őket mellre, nem?? Ez, hogy így több tejed van később, ha egyszer tápit kapnak, ez nem sokáig lesz így, mert a természet ezt úgy állítja be, hogy így majd később se lesz annyi tejed, mert nincs rá szükség. Nem akarok okoskodni, de sztem használd ki, hogy Balázs most így rácuppant a cicire, és szopiztasd amennyit csak tudod/ kéri. Így Noéminak is több lesz majd, ha elfogadja a cicit.

Törpi, ti milyen hintát vettetek??? Én zet néztem ki, de csöppet húzós az ára: :oops: http://www.brendon.hu/Products/ViewDeta ... 8&pageno=2
:lol:

Az éjszaka egész jó volt (lekopogom), talán a szélcső hatása volt még, vagy a front, vagy nem ettem puffasztó dolgokat, mert bár Aletta bőgött egy óra hosszát hajnalban, a fekveszopitól nagy nehezen lenyugodott és bealudt. :) Remélni sem merem, hogy túl vagyunk a hasfájós időszakon.... :roll: De ha 3 hónapos koráig tart, akkor már csak másfél hónap van hátra.... :?

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Nyuszi: nagyon sajnálom a férjedet, és jobbulást kívánok neki! Remélem a gyerkőcökkel is hamarosan megoldódik az etetés. Te pedig ne engedj teret a depinek, mert csak rosszabb lesz. Ügyes leszel, és erre koncentrálj, mert meg fogod tudni oldani egyedül is.
Persze most én is nagyon könnyen dumálok még - főleg hogy mint Ranának nekem is lesz szinte mindig segítségem :roll: - de én hiszem, hogy te így is meg tudod oldani majd! Csak ne legyél szomorú no!

Kata
labkat
 
 


Kata,köszi.Így van,meg fogom oldani.Nagyon nehéz az etetés,mert a cicin is vagy egyik,vagy másik kezd el nyafogni,és mivel mindig egyszerre etetem őket,így sokat küzdök.Van,hogy lelökik egymást a cicről,na nem direkt,csak egyik elkezd kapálózni,és lelöki a másikat.Ja,nem leszek szomorú :wink:

Rana,ja,a bordatörések lemaradtak,kettő is eltört,de ezt legalább a kórházban észrevették,igaz a második kontrollon.A helyi sebészet,aki táppénzen tartja a férjem,meg azt hiszi csak lógni akar.Hiába mondta,hogy nagyon fáj a háta,meg a válla,magándokikhoz mentünk el MRI és ultrahang vizsgálatra,és akkor kezdték csak küldözgetni őt röntgenre meg ideggyógyászatra.Na mindegy,reméljük ez a beavatkozás segít.

Sajna nekem nem jött be a tegyük többször mellre,lesz több tejünk dolog.Annyit szerintem senki nem szoptatott,mint én az első két hónapban.Szinte egész nap.Aztán elkezdtem húzni az időt,hogy két óra elteljen két szopi között legalább,de így is rengeteget voltak cicin.Ennek ellenére kezdett estére fogyni a tejem.Amikor másfél óra cicizés után sírtak rajtam,apa megkérdezte meddig kínzom még őket,adjunk tápot.És valóban,egy csepp tejet sem bírtam kifejni....folyt köv,mennem kell...
Vendég
 


Sziasztok!

Akit érdekel autóra való fényképes háromszög matrica, annak szeretném a figyelmébe ajánlani egy nagyon jó barátunkat, aki most elkezdett ezzel foglalkozni, a háromszög eső és időjárás álló, bármilyen kép megfelelő hozzá, és a rajta levő szöveg is bármi lehet, mintának beteszem ide a sajátunkat.

Kép

Két matricát gyárt le (mivel a legtöbb családnak biztos van még egy olyan autó a családon belül, amire fel tudják tenni) ennek a kettőnek az ára 1800 Ft., az elkészült háromszöget nyomtatás előtt mailben meg lehet nézni, és ha megfelel, akkor megy a nyomdába, aztán a készet postázzák.

Mail cím: dvst2001@gmail.com

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


Nyuszi, nagyon sajnálom, ami apával történt/történik. Remélem, tényleg segíteni fog most rajta ez a beavatkozás. Amúgy teljes mértékben megértelek. Bennem is az tartja sokszor a lelket délutánonként, mikor a kiborulás határán állok, hogy hamarosan jön haza apa. Nem mondom, hogy könnyű lesz, de megoldod. És ha kiborul a bili, mi itt vagyunk (sajnos nem közelebb Hozzád), nekünk panaszkodhatsz egy sort :roll: :wink:

Rana, mikor a lányok annyi idősek voltak, mint most a Te lányaid, én is mindig azon kalkuláltam, hogy minél kevesebb etetést kelljen egyedül végigcsinálnom. Reggel nem egyszer késett el emiatt apa melóból :oops: Aztán hogy nagyobbak lettek, már türelemmel kivárták egymást (az egyik baba mindig türelmesebb), és hát nagyon gyorsan is szopiztak már. Most meg, hogy szilárdat eszünk, végre van napirendünk, ritmusunk, és nem is kívánom, hogy valaki ezt felborítsa. Így mostanában nem is gyakran hívok segítséget.
Amúgy mosolyogtam, mikor olvastam, hogy Ajsa a mintababa. Nálunk is így volt, Emma szenvedett, hangoskodott a hasa miatt, Míra meg maga volt a megtestesült nyugalom. Aztán jött a 3 hónapos változás, és azóta Emma a mintababa, Míra meg a hisztikirálynő. Most, hogy már kúszni tud, talán kicsit lenyugodott, de most meg a Manó által írt szeparációs szorongást kezdem észrevenni rajta. Csak anya kell neki, minden idegentől megriad, ordít. Csak nálam alszik el, cumit tőlem fogadja el, nálam nyugszik meg... Kiborító, különösen apának, akivel eddig hatalmas spanok voltak :(
Hinta :shock: szép ára van. Bár ha meggondolod, mi minden egyszerre, akkor ha a 3 funkciót külön vennéd meg, sem biztos, hogy olcsóbban jönnél ki. De én azért nem pályázok ilyen extra dologra, mivel már etetőszékem van, pihiszék meg már nem kell.

Tigriske, szerintem egyél úgy, ahogy eddig. Amúgy is óvatosan eszel, hisz a dokid ugrik a plusz kilókra :? nem érdemes "átverni" a tesztet, hisz ha magas a cukrod és nem veszik észre, csak a lányoknak árthatsz vele. És szerintem érdemes szinten tartani a cukrod előtte napokban is, nehogy úgy járj, mint én és egy barátnőm. Mi végig rókáztuk a terheléses vizsgálatig a terhességet, így amikor belénk töltötték a cukros löttyöt, természetesen az egekig ugrott az eredmény. Így mindketten onnantól diétázhattunk és járhattunk kontrollra.

Vanda, nekem is a mai napig másfél kiló van a lányok között. Mintha nem is testvérek lennének, annyira különbözőek alkatilag. Szerencsére engem nem piszkál a rokonság, bár talán annyira nem is látszik, mert már Míra pofija is zsömlésedik, hosszra egyformák, a ruha meg ápol és eltakar :lol:

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Sziasztok!

Törpi,te miért nem alszol ilyen későn? :shock:

Na,tejcsi dologra visszatérve,tudom,hogy csökkenni fog a mennyisége,mivel tápizunk is,de nem tudok mit csinálni,éhesen nem hagyhatom őket.Ha másfél két óra múlva kaptak újra cicit,akkor sokkal ke vesebb volt benne,mint 3-4 óra múva.És ha sűrűbben teszem őket cicire,akkor kevesebbet esznek,viszont az egész nap káosz lesz,és még babakocsizni sem tudnánk kimenni....próbáltam...szóval már túl vagyok ezen,hogy kell tápi.

...na jövök majd...
Vendég
 


Képzeljétek,Noémi este nem akart aludni,7-kor ettek,úgy kb 8-ig,aztán fél10-kor sikerült elaludnia,de reggel fél8-ig aludt.Rekord.Persze Balázs tegnap délután 4-től majdnem fél7-ig aludt,fürdés,evés,8-kor már újra aludt.Aztán 3-kor felébredt :x Evett,és aludt fél7-ig.Asszem ma nem hagyom délután ilyen sokat aludni.
Vendég
 


Törpi,sajnálom,hogy ilyen anyafüggő lett Míra.Ez hamar elmúlik?

Rana,na szélcső bevált?Milyen volt az éjszaka?
Vendég
 


Nyulasz, én általában fél12 körül szoktam lefeküdni. A lányok fél9, 9-kor alszanak el, apával ezután van egy kis időnk egymásra, együtt. Így mi ilyen későnfekvők lettünk. Amúgy tegnap ugye box volt, párom azt nézte, én meg vártam, hogy mehessünk aludni. Mert én azt utálok egyedül, nélküle :oops:

Nem tudom, mi lesz Mírával, meddig fog ez tartani, de próbálom kiképezni kicsit. Tegnap anyuéknál hagytam őket 3 órára, és még meg fogom ezt párszor játszani. Már előre félek a szombattól. Érettségi találkozóm lesz, attól tartok, nem fogják tudni nélkülem lerakni őket aludni.
Ma Míra átaludta az éjszakát, viszont Emma nem hiszem, hogy túl sokat aludt. (velem együtt) Az okáról gőzöm sincsen. Se mellettem, se sehogy nem akart elaludni. Hiába adtam neki kaját, teát, semmi nem segített. Már áttettem egy másik szobába lévő kiságyba, hogy ne ébressze fel Mírát, és mégse mellettem legyen, ha már egyszer az sem segít neki az elalvásban. 10 percet panaszkodott, aztán elaludt. Azt hittük, sikerül innen végre aludni. De nem, 3/4 óra múlva felébredt és újra kezdődött a műsor. Mi lehetett? Át is pelusoztam :shock: Front volt, telihold? :shock: :shock: :shock:

Noémi nagyon ügyi! Hát Balázs úgy tűnik, kicsit bonyolultabb eset :? Bár képzeld, ha a lányok a délutáni alvásból fél 5 előtt felébrednek, akkor még 6 körül alszanak egy fél órát, különben nem bírják ki fél8-ig, a fürdésig. És roppantul nem befolyásolja az éjszakai ébredésüket. Pl. tegnap Míra 6-tól fél8-ig aludt, 8-kor vittük fürdeni, etetni, mégis átaludta az éjszakát. Nincs semmi logika ezekben a gyerekekben. Hihetetlen!!! :lol: :lol: :lol:

Hahó, többiek! Vasárnap van mindenhol? Csak Nyuszi és én vagyok talpon? Illetve neten? :lol: Remélem mindenhol minden rendben!

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Ja, és Nyuszi, mi is kb. 2és fél, 3 hónapos koruktól kezdtünk tápit is adni a lányoknak, és lám, még esténként mindig le tudom fejni a reggelirevalót nekik. Pedig már 7 hónaposak leszünk szombaton. Szóval no para :roll:

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Persze, Nyulaszkám, gondoltam, hogy nem én fogom feltalálni a spanyolviaszt.... :roll: :lol: Csak gondoltam hátha... Az is vmi, hogy még egyáltalán tudsz nekik adni anyatejet.

Az éjszaka egész tűrhető volt: bár éjjel Aletta ordított egy sort (pocak? :roll: ), de cicin megnyugodott és elaludt. Hajnalban egyszer keltek (illetve Alettát keltettük), így összesen tudtunk aludni vagy 6 órát! :) Viszont a délelőtt borzalmas volt (Törpi, kísértetiesen hasonlít a tiétekéhez a "történet"!!! :shock: Ti merre laktok? Talán hozzátok hamarabb odaért a front, mint hozzánk????): Reggeli szopi után Ajsika nem akart visszaaludni (front miatt?????????), ezért kapott nyugiszopit fekve egy óra múlva, de abból nagy élénken felébredt megintcsakegy óra múlva, és bőgött, mert nem foglalkoztunk vele és cicit se kapott megint. Amikor beraktam a kiságyába, sértődötten bömbölt, ezért átvittük a másik szobába a kanapéra, hogy ott ordítson, ne keltse fel a testvérét (akit altatni próbáltunk). Ott nagy nehezen bealudt, amíg megebédeltünk. Aletta viszont a reggeli szopi után megint keservesen sírt (délelőtt pedig nem szokott hasfájós lenni!!!!! :cry: :cry: :cry: ), megszélcsöveztük (sztem nem jött ki semmi, vagy csak nem hallottuk a puki távozását?), tovább vergődött szegényke, aztán Apa hasán nagy nehezen bealudt (meleg cseresznyepárnát tettünk a hasa alá). Azóta meg kipattant szemmel, némán szenved a kiságyban a kis drága.... De nem sír.... :cry: Sztem ez a szélcső csak annak segít, akinél amúgy nincs kaki és/vagy puki. Aletta kakál rendesen, és pukizgat meg trotyizgat is néha-néha... Az Infacoltól meg hatalmasakat büfizik. És mégis fáj a pocija... Nem értem.... :cry: :cry: :cry:

Törpi, hát érdekes ez a "szerepcsere" is, lehet hogy nálunk is beindult Ajsika hisztigépezete??? (lásd feljebb) :roll: :roll: Remélem, nem.... Sajnos el is kényeztettük már őket nagyon, főleg Alettát, mert nem bírom hallani, ha sírnak. Ajsánál még úgy-ahogy tartjuk magunkat, de gyakran már ő is csak a nagyágyban hajlandó velem elaludni, cicin... :roll: Két babát elkényeztetni meg elég nagy szívás szerintem.... :roll:

Ja, és ráadásul Aletta néha "játszik" a mellbimbómmal (vagy nem tudom, miért csinálja), a kis nyelvével ki-be lökdösi, illetve vákuummal visszaszívogatja. Ennek olyan "kattogó" hangja van. Hiába mondom neki, hogy fáj, meg ne csinálja, meg kiveszem a szájából, és újra visszaadom, egy idő után megint ezt csinálja. Mondjuk nem gyakran (egy szopi alkalmával egyszer vagy kétszer), de észrevettem, hogy ma elkezdett fájni a bal mellbimbóm (véletlenül ezen volt gyakrabban Aletta kb egy napja). Még nem sebes, meg kívülről nem látszik rajta semmi, de szopi közben már fáj. Most bekentem Lansinoh krémmel és fedetlenül hagytam, de már előre félek a kövi szopitól, bár most Ajsát fogom erre a cicire tenni egy darabig, ő "rendesen" szopizik. De félek, hogy a jobb mellbimbóm is erre a sorsra jut. Vagy szoptassak egy darabig csak a jobból, amíg "meg nem gyógyul" a bal? :cry: :cry: :cry:

Hát ilyen gondokkal küszködünk mostanság... :(

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Én is vagyok, csak épp nem tudok semmi építőt mondani, inkább csak olvasgatok. Nagyon hárpia hangulatomban vagyok ma, a méhem nyomja a bordáimat, és semmi kedvem semmihez :( Ráadásul tiszta türelmetlen vagyok mindenkivel!

Kata
labkat
 
 


rana: nem jó ötlet, ha csak a jobb cicidből szoptatsz, mert fáj. Simán leállhat annak is a tejtermelése így. Az teljesen rendben van, hogy elveszed Alettától a cicit, és vársz, majd úgy adod vissza. Többször krémezd, és szellőztesd, hagyj rajta anyatejet ha szopiztak a csajok, mert az is nagyon jól gyógyít! Egyébként ha pukizik és kakil, meg böfög rendesen Aletta, biztos hogy a hasfájás okoz neki gondot? Nem lehet hogy más baja van? Lehet hogy csak nyügibb baba, és kész. Nem kéne fájnia a hasának ha amúgy nincs gond a fentiekkel!

Kata
labkat
 
 


Kata,akkor ne csináj semmit :wink: Lehet terhes vagy...nagyon terhes :lol:

Törpi,hát én nem igazán várom meg apát az alvással :oops: Legtöbbször 10-kor már alszom :roll: Balázs alvásával sem volt gond,végülis az elmúlt 3 hétben 3 kelés volt,abból egyik Noémi.
Na,arra én is kiváncsi vagyok,hogy fognak anyudéknál viselkedni :roll: Lehet inkább anyudéknak kellene szombaton átjönni hozzátok,a saját helyükön talán jobban alszanak,te meg nyugodtabban kikapcsolódhatsz.Sajnálom az éjszakátokat.Néha nehéz megfejteni őket :roll: Bár nálunk nem igazán van sírás,ha mégis,akkor az vagy a cici miatt,vagy a cumisüveg miatt :evil:

Rana,nekem 7 hétig fájt a szopi,Balázs rettenetesen rosszul vette be a cicit,sokszor a könnyeim potyogtak,még szoptatási tanácsadót is kihívtam,meg egy csecsemős nővért,hogy segítsenek,de persze a tanácsok nem használtak.Aztán egyszercsak szépen bevette a cicit,most már legalább nem fáj.És hogy gondoltad,mindkettőt csak a jobból? :roll: Van annyi tejed?De akkor fejned kéne a másikat :roll: Szerintem addig tedd Ajsát arra a cicire,hátha a másikat megkíméli,és ez is rendbejön.
Éjszaka hurrá,a délelött :x
Vendég
 


[quote="labkat"]
írta:
labkatha pukizik és kakil, meg böfög rendesen Aletta, biztos hogy a hasfájás okoz neki gondot? Nem lehet hogy más baja van? Lehet hogy csak nyügibb baba, és kész. Nem kéne fájnia a hasának ha amúgy nincs gond a fentiekkel!


Nem tudom.... :oops: :( Annyira húzkodja a kis lábait (bár lehet hogy nem emiatt). Meg néha szopi közben elvörösödik a feje (erőlködik), és vagy trotyizik egy nagyot, vagy felemelem és büfizik, vagy ha ezek nem jönnek be, akkor elbőgi magát. Ezért gondolom, hogy a hasa fáj. Hiába jön ki egy-két büfi meg trotyi, talán érzékenyebb a kicsi pocikája...

Hát igen, úgy gondoltam, a jobból szoptatom mindkettőt egy ideig. Így talán a balban is termelődik azért valamennyi tejci, nem? (Annak ellenére, hogy nem szopizzák ki) Sőt, ha az egyikből szoptatok csak, a másikból mindig kicsorog vagy 10 ml tej magától. Van tejem egyelőre elég (ha nem esznek időre valamiért, akkor spriccel kifelé), remélem így is marad!! :roll:

Most mindkettő alszik amúgy, én tuti nem keltem őket!!!!! :!:

Nyulasz, ti hányszor esztek egy nap? Azon gondolkodtam, hogy ha nincs meg a 6-szori szopi egy nap (mert hagyom őket tovább aludni nappal is), az nagyon gáz????????????????

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Sziasztok!

Vanda! Köszi, tényleg nyugodtabb lehettem attól, hogy végiggondoltam nem kell őket összehasonlítani, végül is nem egypetéjűek. Szóval nagyon köszönöm!

Törpilla! Pont azért kérdeztem, mert nem átverni akarom a vizsgálatot, hanem a tényleges állapotot tudni, hiszen lehet, hogy alapból nem jól csinálom a dolgokat. Abszolút nem félek az esetleges diétától, hiszen már így is kevesebbet eszem, mint egy cukros kismama. Mondjuk ennek ellenére megint híztam, de mostmár tényleg nem tudom mitől. Valami olyasmit olvastam régebben, hogy egy kismamának nem mutatta ki a vizsgálat, hogy cukros, így gond volt a babájával. Ezt szerettem volna elkerülni, csak már nem találom, hogy hol olvastam, hogy mit evett a csaj, ami rossz (vagyis esetében jó eredményt) csinált.

Kata! Nálam is itt a hárpia! És a depresszió, egész hétvégén fájt a fejem és legszívesebben végig bőgtem volna. Bár egy picit segített, hogy itt volt a tesóm Németországból és hozta a pici babát is, és tudtam babázni.

Kép
tigriske1978
 
 


Tigriske,asszem este 6 után már ne egyél cukros dolgot,és csak vizet igyál.De lehet butaság,nem nagyon értek hozzá.Nekem meg egész héten fájt a fejem,minden nap szedtem az algopyrint,mostmár tegnap óta jó.Ne legyél depis,minden rendben lesz a csajokkal,és ez a legfontosabb!Gondolomnagyon nehéz lehet diétázni :roll:

Rana,az jó,hogy ennyi tejcsid van.De le kell fejned,ha nem eteted őket,de majd te is látod,rettenetesen be fog durranni.Amikor először hosszabb ideig aludtak éjszaka,alig bírtam megmozdulni,úgy fájtak a melleim,úgy mentem ki pisilni,hogy hiába volt rajtam meltartó,nekem is tartani kellett,mert azt hittem leszakad.
Mi kb 6x eszünk.
19 óra
reggel 5-6 körül
9 körül
12 körül
15 körül
és még 17 óra körül egy keveset.Persze ha éjjel kelés van,akkor még plussz az.És ez totál változik,és a mennyiség is.Balázs tegnap este 170-et evett ciciből,elötte két napig is 150-et,de napközben van,hogy csak 100-at.Nekem a védőnő azt mondta,minimum 5 evés legyen még nekik.Mondjuk ti kissebbek vagytok,de szerintem a 6 is jó,ha elég nekik.
Vendég
 


Tigriske, nem oktatni akartam, mert én roppantul nem értek ehhez a diéta dologhoz. Amikor kimondták rám is, hogy terhességi diabétesz, azt sem tudtam, melyik kaja tartalmaz szénhidrátot és miegyebeket. Szerencsés alkat voltam egész életemben, mikor pszihés alapon rámjött 10 éve 10 kilo, azt sem tudom, hogy ment le, de nem diétával. Én iszonyú tartatlan vagyok e szempontból, így csak elismerésem Neked, hogy 3 babával a pocidban csak most jött rád pár deka. Ami azonban tapasztalat volt, hogy a kórházban is és a diabetikusok is a korpás cuccokat javasolták, adták, ami nekem viszont nagyon megnyomta a cukromat. Más hasznosat hozzátenni nem tudok.

Rana, Szombathely a hely, ahol az éjszakát átvirrasztottam :? Ez a front érhetett oda napközben Hozzátok :( Amúgy most délután is meg vannak kergülve, már Sedo Gelat-ot nyomok, mert én is idegbeteg kezdek lenni.
Emma amúgy nekem is kakilt, büfizett, pukizott, mégis tuti, hogy a pocija volt. De nálunk azért volt a baj, mert olyan mothos volt, hogy nem bírta feldolgozni a kis gyomra.

Nyuszi, esti kimaradásnál mindig szülők jönnek hozzánk, így valóban megmarad a lányoknak a megszokott környezet, de mostanság ez sem segít :( majd meglátjuk, mi lesz. Mindenképp beszámolok róla.

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Rana!
Szerintem az ember hiába teszi gyakrabban mellre, legalábbis nekem nem vált be. :roll:
Az enyémek napi 6-szor esznek. Reggel 5-6-kor, 9-kor, 12-kor, 3-kor, 6-kor (fürcsi után) és este 11 körül, akkor mi vesszük fel őket mielőtt lefeküdnénk, hogy ne az legyen, hogy 1 óra alvás után kérik. Volt, hogy aludtak este 7-től 5-ig, de mivel még mindig kicsik és így csak napi 5-ször ettek és a súlyuk se ment úgy, inkább megetetem őket még este.

Tigriske!
Minden rendben lesz, legyél jókedvű, azt a csajok is érzik! :lol:

Nálunk Málna a türelmes mintababa, Matyi meg a hisztikirály, neki minden azonnyomban kell, enyhén akaratos.

KépKép
zsófikukac
 
 


Zsófi :lol: Ahogy írtam, mindenhol van egy türelmesebb. És ez a mi szerencsénk, mert két hisztissel világgá is futnék. Azonban van, ahol két mintababa van. Ismerek ilyet, és ezek nem mi vagyunk :lol: :roll:

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
törpilla812
 
 


Nyuszi!
Eszembe jutott valami: ugye a te babáid még HA-s tápot isznak!
Csak mert az baromi keserű, lehet, hogy egész egyszerűen az ízével van probléma. Nálunk Rékával ez volt. Egyszer csak elkezdte utálni a HA-s tápot. átálltunk sime 1esre, és nem volt vele több gond, evett szépen.

Zsófi!
Dani nálunk is pasiból van. Mindent rögtön, azonnal és iszonyatosan tud méltatlankodni... :D
vovanda
 
 


Törpi,ja értem.Anyukádat amúgy sokat látják?Vagy nem csak ezen múlik?

Vanda,lehet igazad van :roll: De úgy tudom ilyenkor HA-s kell még...vagy nem? :roll:
Vendég
 


Törpilla! Gondoltam, hogy nem oktatni akarsz! :lol: Azért jó ez a fórum, mert több szem többet lát és több agy többet tud. Én is ezért kérek tanácsot tőletek, hiszen sokkal tapasztaltabbak vagytok, mint én.

Aranyosak vagytok, de tegnap pont csúnyán elbuktam a diétát. :oops: Mivel híztam és rossz kedvű is voltam, így nekiálltam csokit és habkarikát enni. Szóval ma jöhet a megszorító-intézkedés. :lol:

Kép
tigriske1978
 
 


Nyuszi!
Ha nincs tejallergiás a családban, akkor nem feltétlenül. Dokisógor is meg saját doki nénink is azt mondja, hogy a HA-s nem előzi meg a tejallergia kialakulását. Szóval lehet, hogy érdemes megpróbálni.
vovanda
 
 


Sziasztok!

Nyuszi!
Tegyél nyugodtan egy próbát az 1-es táppal!!Enyémek 10hóig csak Ha-s tápot láttak,azt mégis allergiásak lettek rá !!10hónaposan!!!!!!Szóval ha benne van a génekben,akkor érdemes vigyázni.De ezt csak akkor tudod meg,ha megkóstoltatod vele!!!
Saját orvosodat nem kérdezted erről?

Tigris!
Mikor mész cukor vizsgálatra?
Ügyik vagytok!!Már mindjárt itt a 28hét és csak hízni kell!!!!Jól csinálod!!!

Rana!
Megnézetted már dokival? Mert azért a hasfájásnak megvannak a jelei!!!
Amúgy régen nem volt ennyire divat ez a "nyugiszopi".Ez főképp hasfájós babánál árt.Mert ha azért fáj a hasa,mert lassabban emészt,akkor kimondottan rossz a 2szopi közti nyugiszopi.Ugyanis egyik szopitól a másikig nem emészti meg az összes tejcit.Te meg ilyenkor ráetetsz!!Ezzel fokozod a kínjait.
Cumi+ hordozókendő??? Kipróbáltad? Legyen testközelben (akár párnával a hasiján),de ne adj neki pluszban enni!!!Ürüljön ki teljesen a pocija!!!!

Kép

Kép
edit73
 
 


Nyulasz!
Ma műtik apát, ugye? Drukkolok neki!!!! Neked meg kitartást egyedül! :wink: Én már profi vagyok a tandem torna-pelenkázás-evés kérdésben. :lol:

Edit!
Egyetértek, szerintem is pihenni kell a gyomornak. Én nem teszem őket mellre nyugtatás céljából, viszont van cumijuk. Nem szeretem, de megnyugtatja őket... és ha mindig cicin lennének, ha cumit kérnek, az érdekes lenne. :lol:

Nekünk meg koraszülött tápszer van itthon, még amikor hazajöttünk a kórházból kaptak 2 napig azt pótlásnak, azóta hozunk női tejet anyatejgyűjtőből, de már csak ezen a héten. Én is ma akarom dokinénit megkérdezni, hogy ha kell milyet adjak...

KépKép
zsófikukac
 
 


Köszi lányok,akkor rákérdezek dokinénire tápi ügyben.Igaz pont most váltottunk ki 4 dobozzal...na majd ha elfogy.
Apukámnak van laktózintoleranciája,de ez már jó 50 éves kora után alakult ki. :roll:

Zsófi,holnap műtik apát,de ma be kellett mennie.
Én is általában egyedül vagyok,és tandemezünk,de akkor is car. :evil:

...na mennem kell
Vendég
 


Nyulasz!
Bármilyen tápszer (lejárt,régen kibontott vagy csak felesleges) jó kávé-krémpornak.Soha senki nem fogja észrevenni,hogy nem komplettát adtál a kávé mellé!!!! :wink:
Amúgy a neten a felbontatlan dobozt simán el lehet adni!!!
Drukk holnapra apudnak!

Kép

Kép
edit73
 
 


Edit,köszi,de azért 4 dobozzal sokára fogy el kompletta helyett :lol: Eladni meg gondolom nem lehet 2000/db-ért,akkor inkább elhasználjuk :oops:
Vendég
 


Az etetés gyakoriságát csak azért kérdeztem, mert ugye elvileg már nem kéne őket kelteni 3 óránként, de ha nem keltenénk őket, nappal néha aludn(án)ak 5-6 órákat is. :shock: És így nincs meg a napi 6-szori kaja. Mondjuk ha ezt éjszaka tennék, annyira nem zavarna, de tegnap éjszaka Ajsa 2.5 óránként kelt, és úgy ordított, mint aki 3 napja nem evett.... :? Alettánál meg a szokásos műsor ment, szegénykém alig tudott elaludni, úgyhogy őt nem is keltettük Ajsához, hanem kihagyott egy szopit és így 5 órát aludt. Remélem ilyenkor azért jól kiürül a kis gyomra. Az a baj, hogy nagyon gyakran TÉNYLEG csak a nyugiszopi nyugtatja meg és el tud aludni mellettem (sajnos van, hogy az se nyugtatja le. :cry: ). Szóval lehet hogy nem a legjobb megoldás, de én örülök, ha végre álomba szenderül szegénykém.
Amúgy gyarapodnak rendesen, már teljesen kidundisodott az arcuk, és Aletta 200 grammot hízott az elmúlt hét alatt, de Ajsika is majdnem 3.5 kg már (2800-zal született, a kórházból 2660-nal jöttünk el). :shock:

Törpi, mi az a mothos? :roll:

Edit! Doki semmi különöset nem mondott, csak hogy majd kinövi, meg felírt egy kanalas gyógyszert, ami cart se ér... Hordozókendő pont ma érkezett meg, :) cumit pedig csak végső esetben akarok adni, mert egyrészt állítólag nagyon ritkán okozhat cumizavart, másrészt nagyon nem lenne jó, ha rászokna.

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Rana!
Miért ne szokjon rá a cumira?Az miért rosszabb,mint a cicin való cumizás?
Kajálás napközben +/- fél óra,éjszaka ne ébressz!!!

Kép

Kép
edit73
 
 


Sziasztok!

Ma voltam uh-on és dokinál. Visszarendeltek holnap uh-ra! Nagyon mocorogtak a babák, és az uh-os nő is úgy kapkodta az uh vizsgáló fejet, hogy csak na. Alig láttam én is valamit. Elvileg Bálint baba harántba fordult. A szívhant és az áramlás jó, de Bálint babának picit több a magzatvize (amire azt mondták, hogy nem gond). Ráadásul elég hülyék a méretek. Míg 3 hete szinte teljesen egyformák voltak, most elég érdekes méretek lettek:

Gergő-Bálint most (három hete)
BPD: 91-82 (82-80)
THQ: 91-88 (77-75)
FL: 66-62 (60-60)

Holnap Hajdú doktornőhöz küldött a doki. Akárhogy néztük a dokival, ő is azt mondta, hogy furák lettek az értékek. A mellkas átmérőjük szinte ugyan úgy nőtt, a lábuk meg a fejük nagyon másképp.

NAGYON REMÉLEM, HOGY CSAK ELMÉRTE A CSAJ AZ EGÉSZET, DE MOST KISSÉ AGGÓDOK! Volt valakinek ilyen?

Egyébként a méhszáj teljesen zárt!

Kata
labkat
 
 


Sziasztok!

Kata!
Ezek nagyon fals értékek!!!Főleg a BPD!!Tuti elmérte!!Tudod,hogy ilyenkor már nagy a tömeg odabent.És ha még mocorogtak is közben a babák,nem is lehet pontosan mérni.Nincs itt semmi gond!!Hány órára mész hajdú drnő-höz?Írj mindenképp utánna,hogy mi volt!

Kép

Kép
edit73
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?