Új privát üzeneted érkezett!

kislibus,

nagyjából meg vagyunk minden alap dologgal, biztos lehetne, még millió dolgot venni a babának, pl nincs ilyen zenélő forgó micsodánk, amiról korábban már írtak a csajszik, de arra mentünk, hogy a minimum meg legyen, ami nélkülözhetetlen, pl: ágy, pelenkázó, rucik, babakocsi, hordozó stb. Aztán majd alakul a dolog. Azért félelmetes volt, hogy tegnap amikor menni kellett a kórházba vinnem kellett a böröndöt is, bennem volt, hogy mi van, ha már nem engednek haza.

Tegnap olyan édes volt a férjem, azt mondta, hogy ő már eleget várt Domira, már a kezébe akarja fogni....meg hogy mr ezektől a jóslófájásoktól is ki van (attól, hogy látja hogy nem kellemes nekem) és hogy egyre jobban fél, hogy fogja bírni, ha lát szendvedni....


Chilikém,
te merre jársz, nem mesélsz nekünk a tegnapi napról?????

Kép
rencsi79
 
 


na itt vagyok (köszi rencsi, hogy hiányolsz :wink: ), csak ma elkezdtük a karácsonyi teendőket, persze nem ma leszek kész, csak nem akartam mindent egyszerre, igy szép apránként meg tudunk csinálni mindent. Ma például megpucoltunk(megpucoltattam, -mert van segitségem szerencsére) pár ablakot, függöny mosás, stb volt a program, igaz nálunk a konyha-spájz a legnagyobb meló, szekrényeket átmosni, stb és ezt nem jó túl korán megcsinálni, mert mire jön a kari újra kupi lesz, de olyan sokáig se akarom húzni, mert mielőtt elkezdődik a nagy bevásárlás téma(azt is apránként folyamatosan szoktam, nem egybe mindent megvenni) szóval addigra meg tele lesz pakolva minden polc, szekrény, úgy meg már nem olyan jó, mindent lepakolni.
Na a takaritásból elég ennyi. :lol:

Apánk:
Hát tegnap nagyon siettünk volna (a szülői miatt), de igy várnunk kellett legalább 1,5-2 órát, sokan voltak műtétesek is, ráadásul elég izgatottan/idegesen érkeztem, mert az oda úton sikerült felidegesiteni magam a férjem vezetésén(még éjszaka se tudtam aludni, fájt a fejem, és nem tudtam igazán lenyugodni, :roll: ), szóval apánk nagyon aranyos volt, nagyon szeretem, annak ellenére, hogy piszokul leb...ott amiatt, hogy vizesedek(Ágika is ahogy meglátott rögtön szólt, de én is látom magamon, már a jegy gyűrümet is le kellett vennem, mert nem kényelmes, szoritotta az újjamat). Apánk múltkori mérlegeléséhez képest hiztam 1 kilót(ami nem is biztos, hogy hiztam, lehet csak a hétvégi dözsölés okozata, vagy a sok ruha ami rajtam volt), de ő először a védőnő mérlegelését nézte(akinek a mérlegén mindig kevesebb vagyok, múltkor is szólt, hogy fogytam), na szóval ahhoz képest meg majdnem 4 kiló volt a különbség, csak miután szóltam neki, hogy nem jó sort néz :lol: , akkor enyhült meg egy kicsit, mondjuk addigra meg már úgy belejött a témába, hogy nehezen tudta türtöztetni magát! :lol: :lol:
Kérdezte miket eszem, elmondtam neki, aztán rájöttünk, hogy nem az a gond, hogy sokat ennék vagy ilyesmi hanem az, hogy nem eszem meg a napi 3 szelet hús adagomat, illetve kerülnöm kell minden féle sót. Hát ezt elég nehezen tudom kivitelezni, de inkább most fogom vissza magam, karácsonykor úgysem fogom tudni, úgyhogy inkább megelőzöm a hizást most.
Igaz ez már részlet kérdés, de érdekes, hogy az első hetekben hiztam "rohamosan" kb5 -6 kilót, aztán azóta átlagban 1 kilót hizok a 3 hét alatt, persze mostmár vigyáznom kell, mert 4-5 kiló választ el az apánk által kiszabott (14 kiló) hizáshoz.
Uh-t nem csinált most, csak sziv uh-t, az természetesen rendben volt, megnézte a méhszájat az is teljesen zárt, de mondta, hogy mostmár sokat pihenjek, ne terheljem túl a szervezetemet(na ezt is úgy tudom megoldani, hogy most pihenek a köv. 1 hónapban, aztán karácsony előtt úgysem lesz időm, szóval addig legalább felkészitem a szervezetem, igaz én elég nehezen tudok pihenni, mert mindig valamit csinálok, de addig is legalább kinézem a babáknak a dolgokat a netten, hogy mit szeretnék megvenni :wink: )
Ja meg persze kell mennem egy csomó vizsgálatra:
Terheléses vércukor, labor, stb.
A nyakamon van valami kiütés szerű, már levettem a nyakláncomat hátha attól van, de nem múlt el úgyhogy bőrgyógyászatra is megyek.
A horkolásom meg az orr vérzésem miatt el kell mennem orr-fül-gégészetre(nem lehet terhesen ezeket a tapaszokat használni, legközelebb vinnem kell a beteg tájékoztatóját ennek amit használtam)
Szóval most azért lesz dolgom bőven... :lol:
Egyébként nagyon kedvesen, viccesen váltunk el egymástól, tudom, hogy jót akar nekem, de szerencsére tudom kezelni a helyzetet(tegnap is elkezdett valami rémséggel riogatni, mondtam is neki, hogy nem pont erre lennék kiváncsi, aztán rendes volt, mert témát váltott).
Szóval próbálok oda figyelni a részletekre, és azért megnyugtató, hogy nem azzal van a baj, hogy zabálok össze-vissza, hanem azon kell változtatni, hogy mit hogyan egyek.

Rencsike
Te mikor kezdtél vizesedni? nálad is volt valami ilyesmi, ugye?
na most vissza kell olvasnom, de puszi mindenkinek

Ha valaki tud valami só helyettesitőt, irhatna. :wink: köszi
chilike1
 
 


Ikky-kém!
Aranyos vagy!!!
Talján menü:
Bruschetta mennyei fini
Saját főzésű fügedzsem pirítóson, alatta nem tudom, milyen kence és ezeken kék sajt, isteni volt együtt a sokféle íz.
Rizotto (sajtos és nem tudom, milyenes, de nyami :D
Olyan vajpuha és eszméletlen ízű csikkenmell, gombás, h ilyet még nem ettem, pedig én sem főzök ebül.
Panna cotta
Citromkrémes süti
Finom borok (én 2kortyot ittam a szopi miatt)
Ha zenélsz vagy énekelsz Esztinek, sok puszit kaphatsz érte :D
Igen, nagyon édes, kedves mindenkivel, de nekünk is volt egy lány, akinek konkrétan haza kellett végül mennie. :lol: Ez a lány sem félelmetes pedig. Szerintem Ők még olyasmit is látnak, éreznek, amit mi nem...
Örülök, h jók az éjszakák!!!!!
Ma Eszti is addig aludt. :D
Kis cuki Fannika!!!!
Igen, Eszti egyedül is örömmel játszik, de persze, h az a legjobb, ha mi is Vele vagyunk. :D Ha szól a zene, akkor különösen jól elvan, próbáld ki. Énekelget, táncikál és játszik közben.
Kolompos is jó, ismered?
Ne bánd, sajnos annyira hamar elrepül ez az időszak, hogy észbe sem kapunk!!!
Puszikállak!!!!!!!

Kép
bodza2005
 
 

 
 

Chilikém,
én kb egyidőben veled, 20 akárhány hetesen....de nekem a durva diétától abbamaradt és nagyon az eleéjn el tudtam kapni. most viszont a tegnap vérvétel megint rosszabb lett és teljesen sószegény étkezést javasolt a pótdokim....de kb 3-4 napja már énis látom, hogy megint elkezdtem egyre pufibb lenni...nekem a gyűrűk már hónap óta nem jönnek fel, már a cipők se nagyon... a jeggyűrűm, már a kisujjamra is éppen hogy....

sószegény diéta....nekem a nem evéssel sikerült megállítani anno, de hát ezt most nem akarom...én is szenvedek, mert só nélkül minden ehetetlen :cry:

Kép
rencsi79
 
 


Rencsikém! Milyen pihenőszék? Teszel fel képet?
Jaj, de édes DomiApu!!!!!! :D

Csajocskák! Annyira jó Veletek újra átélni a készülődés, Babavárás izgalmát!!!!!!!!!!

Kislibus! Apa nálunk is az én könyveimeből olvasgatott, de kapott valamit anyóstól, megnézem, mi volt a címe (azt speciel nem olvasta el).

A zenélősforgós Eszti egyik kedvence.
Amíg KICSI volt :lol: , addig az ágyikó felett forgott, zenélt, világított, álélatkák lógtak róla. Később le kellett venni és úgy nézegette és áhítattal mutatta, hogy néézük a plafont, ott vannak a csikllagok, holdacskák. Utána lekerültek az állatkák. :lol:
Mostanában, minden este dúdolja a kezdő dallamot és mutat a helyére a forgókának, tehát, adjuk oda, ha nem értjük ;-) , akkor mondja, h deje... :D
Már Ő kapcsolgatja és IMÁDJA, nem unja meg ezerszer is meghallgatni és csengő, magas, tiszta hangon dúdolja, amikor elhallgat az első, akkor a második dallamát dúdolja, ami következik. :D IIIIIMMMMMÁÁÁDDDDOOOOMMM!!!!!!!!!!!

Kép
bodza2005
 
 


Chilikém! Vivega!!!! Szuper só helyett és azt eheted!!!!!
Sajnálom, h vérzik a nózid, szegénykém.
Haláli vagy amúgy!!! :lol: Kis tűzről pattant. :D

Rencsikém! Ok, akkor megkérdezem 7végén a Barikat, h megy az ebay. :D

Kép
bodza2005
 
 



Moncsikánk! Igaz, nem olvasod most pár napig, de azért írok: HIÁNYZOL!!! Legyen rendben minden!!!!!! Így lesz, meglátod Csiguszocska! Tudod, mit felhívlak inkább. Cupákollak Petikéddel egyetemben!!!!! :D

Melikém! Akkor várom a mail-címet! Pusza

Kép
bodza2005
 
 


Valaki szólt, h nézzem meg, látjátok, h a Cirisesek hogy mocskolódnak igazságtalanul és alaptalanul Apánkra????
Pl.Apánk MINDIG ad számlát, erre az egyik azt írja, h ott legalább kap számlát...
A másik hsz.-t már ide sem másolom, mert annyira lesüllyed az illető, h mi ennyire ne...
Mire jó ez???
Ezen viszont átsiklottak a kedves lányok ott:
A CIRIS INTÉZET babanetes oldalán látható:
"rebeka00
Új felhasználó
Csatlakozott: 2009.11.05.
Üzenetek: 1
Elküldve: 2009 November 05 Csütörtök - 16:13
Sziasztok Lányok!
Sokáig tanakodtam, hogy megírjam-e nektek a velünk történteket. Mi is Cirisesek vagyunk, eddig a kivizsgálások folytak nálunk, illetve nézegettük, hogy van-e peteérésem. Szakács doktor az orvosunk. Régóta olvaslak már benneteket, és drukkolok mindenkinek a háttérből. De a minap valami olyan történt, amiről úgy gondoltam, hogy meg kell osztanom veletek. Inszeminációnk volt a Cirisben. A férjem reggel azzal keltett fel, hogy rémálma volt, miszerint elcserélték a mintáját. Gondolhatjátok, milyen idegállapotban ment be... Én csak később érkeztem a beavatkozásra, a mintaadásra egyedül ment a párom. Már azt furcsállotta, hogy a recepción nem kérdezték meg a nevét, de gondolta, ismerik már. Be is kísérték a szobába, amikor észrevette, hogy a pohárkán nem az ő neve van, hanem egy másik férfié. A rémálma miatt nézte csak meg, egyébként nem foglalkozott volna vele. Az asszisztens után ment, aki szegény sűrű bocsánatkérések közepette kicserélte a pohárkát és a papírt, mint kiderült, nem ő tehetett róla, mert neki már készen adtak mindent a kezébe... De aznap 2 inszemináció volt. Azt hiszem, jobb bele se gondolni, mi lett volna, ha nem néz rá a pohárkára... Szakács doktor sajnálta a történteket, de szerencsére nem lett belőle komolyabb baj. Ha ez utólag derült volna ki, én nem is tudom, mit csináltam volna! Nem szeretnék senkit bántani, csak arra figyelmeztetnélek benneteket, hogy nagyon figyeljetek oda mindenre, ellenőrizzetek le mindent, mit írtok alá stb.! Ha ez mindössze 2 inszeminációnál megtörténik, nem is tudom, mi lesz, ha tényleg beindul a klinika... Mi Szakács doktorban nagyon megbízunk, miatta járunk oda, nem a Ciris miatt. Ott voltunk már akkor is, amikor mindenféle botrány keringett a klinikáról, mégis maradtunk. Pedig érdekes változások történtek, konkrétan nem értjük, miért olyan ember ül a recepción, aki nem érti ezt az egész rendszert. Nekünk ez jött le. Sok sikert kívánok nektek! Ezentúl is foglak olvasni benneteket. És ne haragudjatok, de úgy éreztem, hogy ezt muszáj megírnom..."

Kép
bodza2005
 
 


bodzi
köszi, elolvasom

rencsike
már nem emlkészem pontosan hogy diétáztál? Nem ettél? Nekem most azt mondta napi 3 szelet húst mindenképp meg kell ennem, meg zöldség, gyümölcs, se tej, se viz, se semmi.
Ma csináltam karajt lecsósan só meg minden nélkül, háát elég nehezen gyűrtem le.
chilike1
 
 


háát ez a nő hülye??? miért el akarja számolni a gyerek költségét? Vagy minek neki a számla?
Úr Isten milyen emberek vannak.
egyébként tényleg mindig ad apánk szlát!
chilike1
 
 


Chilikém,
hát így ahogy írtad, húst hússal viszont só nélkül, nincs víz, Tej ,ami nagyon sok sót tartalmaz, csak zölség és alma.....nekem nincs bajom a hússal, de só nélkül GÁZ!!!én sok grillcsirkét ettem natúr, de már idővel attól is kész voltam....most nem tudom, mi lesz....
kíváncsi vagyok milyen lesz a vérvétel eredményed.....

Kép
rencsi79
 
 


én is elovastam, már amikor a cirisben kirobbant a botrány akkor is tele volt mocskolodó emberekkel az a fórum meg a Vereczkeis is és már akkor sem értettem, hogy mire jó ez....úgy látszik most megint találtak valakit akit szidhatnak....mindenkinek lehet jó vagy rossz tapasztalata, mindenki emlékszik, hogy nekem is volt rossz Apánkkal kapcsolatban, de azért az már sok, hogy hazudoznak...még hogy nem ad számlát......vagy hogy túl nagy ember hogy bizonyos napokon bemenjen dolgozni.....??? utálom az ilyen rosszindulatú embereket.....

Kép
rencsi79
 
 


Bodzám,

ez lesz valószínű. remélem meg tudunk állapodni. Még garis mert csak néhány hónapja vették, de majdnem féláron kapom, ha minden igaz.....
Kép

Kép
rencsi79
 
 


sziasztok,

Én azt nem értem, miért fontos egy babavárós fórumon, hogy máshol mi történik?!
Valószínű ,ha arra a fórumra írogat, akkor oda jár .Nem az a fontos, hogy az ottani többi pácienssel azt beszéljék meg, hogy ott mi fog velük történni, hogy OTT hogy mennek a dolgok stb.
Engem speciel nem izgat, hogy más Intézetben mi zajlik. Más dokit akit nem is ismerek hogy ítélhetnék meg.
Nem tudom hogy hogyan sikerült ,de tök jó, hogy ide csak normális, egészséges lelkületű emberekkel találkoztam. Mármint a Dévais Fórumon. Nem is írnék, ha itt is arról szólna a téma, hogy szidjuk a többi helyet. Jó Vass doki kicsit megzavarta a vizet nyáron, de ez csak a meglepetés miatt volt, aztán vége is lett. Egy valami ami kár, hogy szerintem Albi azóta nem ír, félek ,hogy azért mert ő nagyon kötődött Hozzá és úgy érzi már nincs itt helye. Remélem olvas és egyszer azért jelentkezik még......
miciona
 
 


Moncsinak jobbulást kívánok én is és vigyázzanak Magukra!!!!

Nekem ma nagyon vacak napom van ,azért nem is írok senkinek külön. Apukámat lehet, hogy kemozni kell ,de nekem nem tetszik a doki akihez jár, esetleg, ha tudtok egy jó Onkológust ,akkor szívesen venném ,ha elküldenétek a számát. Köszönöm!
miciona
 
 


Micim,
az én pótdokim, nekem nagyon szimpi, és ő a Jánosban az onkológián van....rengetegen vannak nála ezt már én is tapasztaltam, de lehet hogy megér egy próbát, Szólj ha kell a száma. Millió puszi neked!!!

Kép
rencsi79
 
 


Micikém! Ez merő rosszindulat + hitelrontás.
Nem értem, h gondolja valaki, hogy így jó babát várni, ennyi negatívummal a lelkében. Nem esik jól, h Apánkat mocskolják totál igazságtalanul... Pont Neki soha nem volt olyan, h nyugodt ünnep stb.
Albika nem ezért nem ír.
Sajnálom, h Édesapád beteg, szívből kívánom, h mihamarbb gyógyuljon meg teljesen!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Moncsika minenkit puszil! Nem valami szuper Neki ott, de mégis biztonságosabb, mint otthon. Jó lenne valami dvd-lejátszó, olyan asztali, nem tud valaki kölcsön, h jobban teljen az idő. Nincs türelme most olvasni, talán a filmek jobban lekötnék.
Rencsikém! Ez nagyin kis tuti pihenős, talán később már nem fér bele Domika, csak pár hónapig, de ebben tud alukálni is.
Ikky, Neked milyen van? Felteszed vagy elküldöd Rencsinek? Én is elküldöm a mienket. A mi székünk szerintem még 2 évesnek is jó lesz, mint szék, nem döntve persze. Elküldöm.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára bodza2005 2009.11.18 00:14-kor.

Kép
bodza2005
 
 


rencsike
A széket babával adják? :lol: Akkor szerintem szóljunk a többieknek a Dévais fórumon :lol:

Na a diéta nálam is pont ez! :roll: Ezt a vivegát lehet megnézem a bioboltba.
A család palacsintát süt(úgy látszik nem volt nekik elég hétvégén), puncsos, csokis-meggyes, :roll: , nem baj kibirom, majd karácsonykor bekajálok :wink:

Teljesen micionával értek egyet a fórummal kapcsolatban, nagyon hülyék tudnak lenni a nők, nem is tudom miért nem magukkal meg a várandóságukkal vannak elfoglalva.?

kislibus, julcsi merre?
chilike1
 
 


Sziasztok!

Miciona! Úgy ahogy irod, engem az sem érdekel különösebben, hogy miket irank a másik forumon, nem oda tartozom, ahogy Szimba is irta, van nekünk más bajunk is...
Remélem apukádnak találtok egy jó orvost és megnyugodhatsz egy kicsit, mert neked sem tesz jót az idegeskedés! Ugye apukádnál nem nagyon nagy a baj?

Rencsi! Köszi, hogy megirtad, de ha tényleg onkológián dolozik, akkor nem nagyon hiszem, hogy mindenféle magamfajta jöttmentet elvállal.
Domiapu nagyon aranyos volt, hogy már látni szeretné a kis büszkeségeteket! Ilyesző lehetett ez a vaklárma, vagy esetleg kicsit megnyugtató is,hogy hamar túl lesztek a szülésen? Tényleg, dokival beszéltetek a szülésről, hogy hogy s mint szeretnéd? Altenativ lehetőségek vannak a Jánosban? Szülőszék pl. Bocsi, hogy ilyenekről kérdezlek, remélem azért nem hozom rád a frászt, nem az a célom, csak érdekel!

Chili, Rencsi! Jól olvasom hogy vizet se??? :shock: Na most elkezdtem aggódni. És akkor mit lehet inni?

Chili! Nem semmi mit össze mozogsz, alkotsz. Nem is értem, hogy hogy hizol egyáltalán ennyi mozgás mellett. Ha 4-5 kg-ot hizhatsz még, az tényleg kevés, mert annyit a két baba fog kitenni magukban. Szerintem ez a 14 kg nagyon-nagyon szoros.
A vérnyomásod rendben van? A vizesedés miatt kérdem. Állitolag csalántea vizhajtó, de hogy szabad-e arról apánkat meg kellene kérdezni.

Könyv: Azért gondoltam, hogy valami olyat keresek, amit apák irtak leendő apáknak, hátha férfi szemszögből mégis közelibbenk érzi a dolgot. No két ilyet találtam, meg egy általánosat, amit szintén férfi irt, abban van apáknak szóló rész is. Legjobb lenne együtt olvasni, de hogy ez mevalósul-e valaha nálunk??? Mi ált. egymás melett tök más könyveket olvasunk. :D

Kép
kislibus
 
 


Kislibus,

nem hoztad rám a frászt, mert már rajtam van.... :wink: nem beszéltünk alternatív dolgokról, mert nem tudom mit akarok, az biztos, hogy kádba nem ülnék be, az nekem nagyon furi, annak ellenére hogy sokan nagyon dícsérik, de azt is hallottam, hogy a zuhanyozás hideg meleg váltakozó vízzel is szuper tud lenne, azt lehet, hogy kipróbálom ha lehet.....

Ásványvíz ami tiltott, a sima csapvizet lehetne, ha meg tudnám inni....

chilikém,
:D :D :D

Bodzus, egy ismerősnek van ez a fajta széke azért néztem én is, és állítólag szuper, ami a hátránya, hogy nem sokáig tudod használni kb 5 hónapos koráig, de aztán lehet, hogy már nem is maradna meg benne, ha még lehetne belerakni tovább is akkor se. Elküldöd a tieteket, hogy az milyen?

Kép
rencsi79
 
 


kislibus
Hát ez az,én sem értem a hizást, de mindig mondom, hogy a doki mérlege csal :lol: Egyébként nem hizom , legalábbis az utóbbi 6 hét alatt 1 kiló az szinte semmi, de mondom nálam inkább az elején "szaladt el a ló", sok fekvés, kaja, semmi mozgás és az akkor felkapott kilókat kell most korrigálnom...
Egyébként már pihennem kell , mondjuk a saját ritmusomhoz képest, most is sokkal nyugisabban élek, de elővigyázatosságból jobb, ha kimélem magam. :wink:
Figyusz! Az a Cam Twin Pulsar babakocsi tetszene(tudod ezt már javasoltad te is :wink: ), csak azt nem tudom hol lehet kapni, ahol vannak CAM babakocsik a honlapon(babycenter-győr, mini-manó, stb üzletek) sehol nem láttam ezt a tipust csak magát a márkát láttam, hogy árulják. Van tipped?
:wink: :wink:
Ja sajnos se ásvány viz, se tej, nagyon car, forralhatom a csapvizet :lol:
A vérnyomásom alacsony szokott lenni, illetve amióta terhes vagyok normális, tegnap is valami 112/75 körül volt meg a pulzusom is 75 körül, szóval azzal nincs gond.

rencsi
Húú ezek a szülések (főleg képekkel illusztrálva) nekem is nagyon furcsának tűnnek. Múltkor láttam egy fotó sorozatot ilyen kádba szülésről, háát nem úgy nézett ki a nőci, mint aki jobban érzi magát. Egyébként bennt a kórházban melcsi mesélte, hogy neki a labda bevállt, majd kérdezz rá :wink:

Ma nekem is kicsit alább hagyott a lelkesedésem, mert jelezte a párom, hogy már kicsit sok vagyok. Igaz én is látom, hogy nagyon másról nem tudok beszélni mostanában csak a babás dolgokról és én nem akartam ilyen "szűk látókörű lenni", dehát mit csináljak, nem történik velem semmi különös, csak az érzéseimről tudok neki mesélni, igaz ma bevetettem egy másik témát is(hogy milyen szép tiszta a függöny :lol: :lol: , de úgy láttam az még kevésbé érdekelte). Mondjuk utánna megnormálisodott és megnézte velem a babakocsikat(mondanom se kell, hogy megnéztük a vaterát is , "találtunk " is 6.000-ért iker babakocsit, arra is mondta, hogy az jó, :lol: , persze csak viccnek szánta, de ezzel érzékeltette mennyire érdekli a téma,mondtam neki, hogy az én gyerekeim nem fognak ilyenbe ülni erre az volt a válasza, hogy: Ja mostmár a te gyerekeid :P , szóval elbeszéltünk egymás mellett. De ami a lényeg, hogy végülis kitaláltuk, hogy rakatunk fel kamerát a babákhoz és igy a tv-n tudom figyelni őket akkor is, ha épp főök vagy ilyesmi. Szerintetek van ilyen bébi figyelő ami kamerás is? Néztem olyat amire az van irva, hogy bébi monitor, de azon nem látszik semmi, sztem csak a hőmérséklet meg ilyenek.

bodzi
Hallottál a cosatti babakocsikról? angol.
Van a sugar&spice tipus az tetszene, állitólag újszülött kortól jó, de én úgy látom, mintha ülnének benne a babák.
Megnéznéd, ha ráérsz? Mit gondolsz róla?
na lépek, majd holnap jövök. :wink:
chilike1
 
 


Ajánlom figyelmetekbe Kismamik!

http://proba-babak.freeblog.hu/

Megnézem a kocsit Chilike!

Rencsim! Még nem találtam meg a neten a széket, de nézem.

Julcsika?????????

Kép
bodza2005
 
 


Na, itt van a Fisher Price összes széke.
http://www.kravecz.hu/manojatek/index11.htm
Ikky, Nektek melyik van?
A mienk a Fisher Price delux 2:1 hinta, nagyon-nagyon jól bevált, az egyik leghasznosabb darabunk. :D Pici kortól valószínű 2-3évesig jó. Etetőszék helyett is szuper jóideig.
Ami pedig megtévesztő, az a Fisher Price papasan rózsaszínű pihenőszék, mert abba nem fér bele nagyobbacska gyerek + az öve is szűk, tök kényelmetlen az egész (de szép ;-) ).

Kép
bodza2005
 
 


Chilike! Nagyon kis tuti kocsi! Úgy látom, ez sport, nem? Ha igen, akkor csak később jó, de akkor nagyon, mert esernyőre csukható.
Bár, az első képen olyan, mintha fejszűkítő is lenne... Megnézem még máshol is.

Kép

Kép

Kép Kép

Kép
bodza2005
 
 


Cosatto You 2 Twin Pushchair Sugar and Spice
Suitable From Birth - Includes 2 x Footmuffs, 2 x Head Huggers, 2 x Bottle Holders & Raincover


Kép Kép Kép Kép

Kép
bodza2005
 
 



Melikém! Örülök, h végül előkerültek a mailek. :D
Puszillak!

Micikém! Sok erőt, kitartást, optimizmust kívánok és nagyon remélem, minden jóra fordul!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ölellek!!!!

Libus! Neked adós maradtam valami infóval???? :oops:

Kép
bodza2005
 
 


Ja, Domikám! Még 1 hét, tudod!!!! ;-)

Fannika! Te pedig alukálj szépen!!!!!

Mucim! Itt is cupppppppp!!!!!!

Kép
bodza2005
 
 


Kislibus: az én párom olvasott egy nagyon aranyos könyvet, a címe: Kitolás (alcím: Kalauz leendő apáknak). Szerző: Szily László, Konkrét könyvek, Budapest, 2003., 135 oldal. Nagyon jópofán irja le a babavárást, majd a megkérkezést férfi szemszögből. Mi nagyon jókat nevettünk rajta! :-)

Egyébként mindenkinek gratulálok és jó egészséget kívánok és bocsi, hogy a babás fórumba (is) írtam. :-)
szivi77
 
 


Sziasztok kislányok,
Csak jelentkezem, hogy nem tűntem el, csak tegnap reggel 9-kor indultam útnak, és este 8-ra értem haza. Még picit visszaolvasgtattam, de már nagyon fáradt voltam.

még most is az vagyok, és sajnos előbb jöttem rá, hogy ma is van azért jó sok dolgom, így most megyek is csinálni. Pedig most úgy pihennék egyet....
Kicsit nyűgös is vagyok, mert az este is bekajáltam, pedig nem szabadott volna, és már olyan lelkifurdalásom van minden falattól, ami nem nyers zöldség. Utálok ezen agyalni, hogy mi is főzzek, amit ehetek este (este már nem eszem most egyáltalán szénhidrátot), de azért persze a páromnak is jó legyen, meg kell ugye ebéd is... :( Meg még ne is kerüljön sok pénzbe.
na nem nyafogok, megyek a dolgomra aztán majd jelentkezem valamikor később egy pihenő alatt.

Puszi nektek!
(Rencsikém ha felébredtél jelentkezz, készen állok:))
vjulcsi
 
 


Kislibus,
Mig el nem feleljtem inkább leírom.
Van a Kismamának most egy várandósság (9 hónap) különszáma, abban van apás rész is (tipikus kérdések-válaszok, amik apában ilyenkor felmerülnek). Ezeket felolvastam a páromnak a hétvégén (az kizárt, hogy ő leüljön és ezt olvasgassa egyedül), nagyon tetszett neki, és láttam, hogy jó is volt, mert tényleg ugyanezek a kérdések merültek fel benne is. Pl. 'Tényleg egy szobában kell majd aludnunk a babával?'. Na ez nekem nagyon jól jött, mert ő nem biztos benne, hogy egy szobában kéne, én meg biztos vagyok benne, és ragaszkodom hozzá... és az újságban a válaszban benne van, hogy valóban ez a legjobb és legbiztonságosabb a babának, így azt hiszem ezzel ez a kérdés el van döntve.
Van benne apás könyvajánló is, nem tudom ezek már elhangzottak-e, de leírom:
A Kitolás című, amit szivi is ajánlott
dr Csermely Gyula: Ha egy nő gyereket akar
dr Patik László: Apás szülés.
Puszi!
vjulcsi
 
 


Sziasztok!

Rencsi! Amikor rajta van a frász, kezd el magadnak mondogatni, hogy "a szülés a világ legtermészetesebb dolga, a nő erre született (többek közt), a természet tökéletesre találta ki, és különben is, millióan végig csinálják a világon, nekem is menni fog!" Csak elég sokszor kell mondogatni és akkor el is hiszed. Jó kis NLP technka... :D
Zuhizás biztos jó ötlet, nekem anyu mindig azt mondta, hogy ameddig csak tud az ember lánya sétálgatni kell, meg állva vajjúdni, mert nagyban megkönnyiti és leröviditi a szülést. Persze egyéni, hogy fájások közepette ki bir állva maradni, hugom nem tudott, pedig anyu folyamatosan mondta neki, hogy sétáljon, álljon fel. Hugom ezt nem birta, remélem én majd birni fogom. :wink: A szülőszék ezért s jó dolog, meg a labda, mert ugye fájás közepette nem a saját súlyodat kell tartani.

Vizből nálunk is forralás lesz akkor, mert mindkét alkalommal amikor sok nyers vizet ittam itthon, hasmenés lett a vége. :?

Chili! Mikor ott voltunk az expon ki volt állitva a Cam ikres, és ott adott a fickó egy prosit, hogy hol lehet megrendelni (mivel prototipus, magyarországon rendelni kell, pár hetet mondott a szállitásra). Amit adott prosi úgy emlékszem a Cam bemutatóterem volt rajta, de én már kidobam! Mindent kidobtam amit még az ikreknek néztünk, kellett ahhoz, hogy túllépjek a dolgon. De esetleg nézd meg a prosik közt, de szerintem bármelyik nagyobb bababoltban meg tudják neked rendelni... Azért az árért már igazán belefér, hogy megrendeljék....
Beszűkültél??? Én is... :lol: Pedig ti még mentek is moziba, meg ide-oda, azt gondoltam van beszéd téma nálatok...

Szivi! Az volt az egyik könyv amit találtam, de a cime alapján féltem tőle, de igy, hogy irod, hogy tetszett a párodnak, lehet, hogy a melett dönök, meg magamnak veszek egy Nagy kismamásat és időnként olvasgatok majd neki belőle. Köszi!

Vettem tegnap egy kisamam újságot. Hát engem egy kicsit letaglózott, 60% reklám, a maradék is szerintem elég car irás, nem tetszett. Megpróbálom majd még az Anyák lapját. Mondjuk nekem az összes női magazinból csak a Nők lapja szokott tetszeni...

Kép
kislibus
 
 


Bodza! Nem emlékszem... :shock: :oops: :lol:

Julcsi! Köszi az infokat, Kismama nálunk olyannyira leirta magát, hogy ilyen különszámot se nayon hiszem, hogy megvennék, de majd megnézem. A másik két könyv nagyon jó, én még ezeket találtam:
Süveges Gergő: Apa-Kép-Irás , Helikon kiadó
Montse Rodriguez: Nemsokára hárman leszünk

Fú, az apás szülésest nem tudod, hol lehet beszerezni? A másikat láttam Libriben v. Alexandrában.

Voltam bent a munkahelyemen, megcsodálták a csajok, milyen nagy a hasam, ott hüledeztek, pedig nekem nem is tünik olyan nagynak, igaz, hogy a lábamból ha lenézek egyenesen állva, már csak a lábujjaimat látom, régen láttam az egész lábfejemet. :lol:

Kép
kislibus
 
 


na sziasztok!

Reggel elég szarul indult a napom, olyan hirtelen haragú vagyok mostanában és még érzékeny is, úgyhogy hipp-hopp tudok robbani, amit a körülöttem élő emberek nem tudnak tolerálni, szóval igy kicsit feszültebb a helyzet, mint egyébként, jóól ki is irtam magamból mindent ide nektek, és amikor rányomtam, hogy elküld elszállt az egész.... na mondom ez is egy Isteni suggallat volt, úgyhogy inkább kitomboltam magam, elfoglaltam magam mással meg pihentem és nagyjából meg is nyugodtam, de azért sokat gondolkozom, hogy mit hogyan kéne csinálni, mert olyan dolgok ütik fel a fejüket mostanában ami eddig soha nem fordult elő velem/velünk, szóval valamit biztos szarul csinálok. :roll:

Diéta:
Most ne nézzetek hülyének, de kicsit aggódom, hogy szabad-e igy terhesen ilyen szinten diétázni. nem mintha nem biznék meg maximálisan apánkba, de 2 napja csinálom az általa javasolt étrendet és most délután megméreckedtem(ami biztos, hogy még többet is mutat, mivel reggel kéne méreckedni) és apánk mérlegeléséhez képest 2 kilóval vagyok kevesebb!!! :shock:
Azért ez elég durva szerintem! Jó nem azt mondom, hogy 30 kilókat kell hizni, (habár a körülöttem lévő anyukám korabeli nők akikkel beszélek szinte mind majdnem annyit hiztak, de persze ez a mai világba már nem elfogadott), de azért az is elég furi, hogy terhesen fogy az ember.
Amit most csinálok az majdnem megegyezik az Atkins diétával, annyi különbséggel, hogy eszem gyümölcsöt és a húsokat izetlenül eszem. Háát nem tudom mit csináljak!
Anyummal biztos nem beszélhetem meg (annak ellenére, hogy 45 kiló, biztos nem értene egyet ezzel amit csinálok, ő is sokat hizott terhessége alatt, 3 gyereket szült és világ életében karcsú volt, tuti azt mondaná, hogy most ne foglalkozzak a súllyal, majd utánna úgyis leadom).
Lehet megkérdezem a védőnőt, ő mit gondol?
Rencsikém
Te fogytál amikor diétáztál? Vagy csak tartottad a súlyod?
Lehet, hogy én túl "durván" csinálom??? :roll:

bodzika
jövök még csak megjött a párom
igen ez az a kocsi, jól néz ki, nekem az első tetszik a lila-pink, csak nem tudom, hogy praktikus is?
chilike1
 
 


Chili! No mi történt odahaza??? Nem boztos ám, hogy te csinálsz carul valamit!!!
Apánknál ruhában méreckedünk. Nálam ez cipővel együtt évszaktól függően 0,5-1 kg. Az egyéb dolgok (jártam-e wc-n) további 0,5 kg-ot tesznek ki. Ezeket belekalkuláltad???
Elkezdtem én is irni, hogy mit eszek, mert lassan, de biztosan gyarapszom, ráadásul elkezdtem nassolni, össze-vissza kajálni. No, most látom, hogy mit eszek, tudok mérlegelni.
Mai menü:
7-kor fél szelet kenyér, egy szelet tarja, 1 paradicsom, 1 hagyma, 1 pohár kakaó.
11-kor 1 db golden alma
13-kor krumplileves, gombapörkölt tésztával
17-kor fél adag gombapörkölt ttésztával, 1 szelet tarja
Vacsi valószinűleg igy már alma lesz sárgarépával nyersen
Ez nem gáz ugye???

Kép
kislibus
 
 


Lisbus! Ez teljesen ok és szerintem Chilikének igaza van, h azért ne essünk át az lónak...!!!!!!!!! Én nem tartottam, be ennyire legalábbis és 10kg-t híztam összesen, ami azonnal le is ment, mire hazaértünk a kórházból.
Mérlegelés: én TÉLEN a legvékonyabb gatyámban, blúzomban és cipő nélkül :lol: álltam a mérlegre + vittem a reggelimet, valamint vizet, h az se rontson a helyzeten. A vérnyomásom, ami örök életemben tökéletes volt, kizárólag az Intézetben totál felment az izgalomtól.
Apánk mondta is, h látja, már nem is szeretem Őt, mert a dokiknál, védőnőnél ok, Nála SOHA. :lol:
Mircike, aki hajszálvékony volt, levette a saruját, h az se rontson a mérlegen, soha nem felejtem el. :lol:
NO PARA! Nem éri meg ennyire izgulni. Az biztos, h jobb, h nem hízunk 30kg-okat, de azért éhezni és bizonyos tápanyagokat megvonni sem jó ötlet várandósan, szerintem.
Chilike! Nekem is az első tetszik, nem nézed meg élőben?

Mamik! Már többször akartam írni Nektek, h a harisnyákat, zoknikat újjá lehet varázsolni a Bébikéink számára egy egyszerű bolyhotlanítóval vagy boholytalanító??? Szóval egy kis 1e Ft-os kütyü, Müllerben vettem, a bodyk, rugik, pulcsik, zoknik, harisnyákok mind újjászülettek általa. Még a pihenőszék is. ;-)

Kép
bodza2005
 
 


Chilike! Mi történt? Ha nem zaklat fel..

Kép
bodza2005
 
 


Chilike,

Szerintem 2 kiló alapból benne van az apánk féle mérlegelés és az otthoni mérlegelés különbségében. Amikor 2 hete voltunk nála, otthon megméreckedtem, majd elmentünk Déviszhez, és ott kerek 2 kilóval voltam több. Szerintem inkább úgy nézd a változást, hogy ma otthon méreckedtél, ezt ismételd meg ugyanúgy otthon, ugyanolyan körülmények között (ezért jobb reggel méreckedni, mert akkor tudsz pont ugyanolyan körülményeket teremteni) mondjuk 3-4 nap múlva. Ha fogysz, az tényleg felesleges szerintem, ha viszont tartod a súlyod, az jó.

Egyébként én is kezdek vizesedni, de rajtam szerintem így elsőre nem látszódik... Még csak nagyon picit.

Ja és mostanában én is hirtelen haragú vagyok, sokat ingazodik a hangulatom... oda kell figyelni rendesen, hogy normálisan viselkedjek néha...

Micikém,
Hogy vagy? Apukádnak jobbulást kívánok!

Rencsike,
Mesélj majd, hogy mi volt ma apánknál!

Bodzikám,
De jó lehetett a baráti ebéd :) Mi már olyan régen voltunk úgy sokan együtt. Holnap is találkoztam volna barátnőimmel, de lemondtam, mert annyira fáj a szeméremcsontom, hogy menni nem tudok. Inkább itthon maradok, pihenek, akkor jobb.
Te mondtad, ugye, hogy neked is baromira fájt? És ez meddig tartott? Ugye nem a szülésig lesz ez így???
vjulcsi
 
 


Chilikém,

ez is tipikus kismami tünet....én volt olyan nap, hogy szinte mindenkivel összekaptam, amikor a tesóm közölte, hogy nem oltatja magát,akkor mondtam hogy azonnal menjen haza és szülésig a közelünkbe ne jöjjön....azóta már annyival jobb a helyzet, hogy sokszor felmegy a pumpa, de fújok kettőt és nem puffogok, hanem koncentrálással lenyugtatom magam.

Volt persze, hogy 2 kiló simán lement, amikor féltem, hogy kapni fogok Apánkt,ól és volt még 3-4 nap a találkáig, akkor belehúztam....ha meg azt nézzük, hogy az elmúlt 1,5 hónapban nem híztam,. a gyerek meg kb 2kg hízott, akkor az egyértelmű hogy az belőlem jött le.

Libuska,
én ennél sokkal kevesebbet ettem hónapokig, de mégis folyamtosan híztam, de szerintem ez azon múlik, hogy milyen az emésztésed, nekem teljesen leállt, így ha nem ettem semmit akkor is híztam....


Voltam Apánknál, be akart küldeni a Jánosba, hogy bent tartsuk a bébit még jövő hétig, mert elkezdett rövidülni a méhnyak már csak 1 cm...és nagyon keményedik a pocim.....de én inkább itthon pihizek...azt mondta jól éreztem a fájásokat, mert dolgozik a méhem rendesen....
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára rencsi79 2009.11.18 21:03-kor.

Kép
rencsi79
 
 


Rencsike ezt csak így írod????

Aztaaaaa, jesszus, és akkor mit mondott mikorra várható Domi?
Jujujujuuj de izgi...
vjulcsi
 
 


Akkor most a cervixre 1000-t írt, vagy a méhszáj sem teljesen zárt már???

Na a telefonom mostantól tuti bekapcsolva... ugye jelentkezel, ha bármi lenne???
vjulcsi
 
 


Julcsikám,

azt mondta, hogy ez még mindig nem biztosan jelenti azt, hogy hamarosan szülni fogok...minden jel arra utal, de nem tuti....még azt is felírta, hogy decemberben mikor kell majd mennem ctg-re, meg hogy dec 28-án indítja, ha addig nem lesz semmi...szóval furi volt az egész, mert ugyanakkor meg nem kellhetek fel, hogy nehogy szüljek....

Kép
rencsi79
 
 


Igen, most már 1000 és még teljesen zárt, ezért tudtam rábeszélni, hogy otthon is tudok pihenni...rögtön szólok, ha történés van.... :wink:

Kép
rencsi79
 
 


rencsike
aztaaaa, de jóóó! Húú, de izgi!
Á kizárt a dec. 28, még igy laikusként is úgy látom, hogy előbb fog kibújni Domi.
Egyébként a tesóm akinek szintén Domija van :lol: és ő is nagy baba volt 38. hétre jött, én valahogy úgy gondolom nálad se "húzódik" el tovább a dolog! :wink:

julcsi
megfogadom :wink:
akkor 3-4 ap múlva újra méreckedem.
Egyébként én is azt terveztem, hogy mivel most egyébként is megyek csomó vizsgálatra(labor, terheléses vércukor, stb) igy tartom a diétát a vérvételig, aztán majd meglátom, hogy lazitok-e rajta, de szerintem , úgy fogom csinálni, ahogy rencsi is irta, hogy mielőtt megyek apánkhoz azelőtt visszafogom magam. :wink:

bodzika
Háát én most 9 kilónál tartok és 14-et "lehet" hizni-habár szerintem ez apánk szigorú elve csak, mert ma a Felicitas kismama könyvben azt olvastam,hogy egyes terhességnél is elfogadott még a 13-15 kiló is, ikreknél meg még több, gondolom.
De tényleg azért akarom most kicsit megfogni a hizást, mert karácsonykor sütök finomakat, bizti megkóstolom majd. :wink:

kislibus
nem ez teljesen normális amit ettél, sőőt!
én ma ezt ettem
reggeli: 1 szelet karaj, kis lecsóval (só meg minden nélkül) :shock:
ebéd: 1 szelet tarja
vacsora: fasirt 4-5 db (picikét szoktam csinálni) meg francia saláta(jó tudom hogy abban van tejföl, de múszály volt egy kicsit valami izt is belevinni) a többieknek rendes fasitot csináltam, megkóstoltam nagyon fincsi lett, az enyém alig ehető, kemény mivel nincs benne zsemle, izetlen , húú át ettem már jobbatt is.
Ja képzeld tegnap forraltam fel vizet, tudod azt iszom, ma töltöttem ki pohárba és a pohár alján kicsapodott kb egy kiskanálnyi! valami fehér sószerű cucc! na mondom, mi meg ezt isszuk, ha nem forraljuk fel! :roll:
chilike1
 
 


Sziasztok!

Bodzi
Ez az olasz menü, amit leírtál, hát összefutott a nyál a számban. Imádom az olasz ételeket. Én is szoktam főzni, de azért a rizotto, már meghaladja a szakács tudományomat és panna cottával sem kisérleteznék.
Képzeld, Fannus nem rajong a gyerekzenéért, de ha akármilyen rock zenét betesz apukája rögtön rázza a fejét a fenekét, annyira örül neki.
Nem tudok mit csinálni, apja lánya. A gyerek zenét csak úgy szereti, ha én éneklem neki, úgyhogy tanulom szorgalmasan az új dalokat.
Tegnapi éjszaka nem volt túl jó, mert kétszer is felkelt, de ma reggelig a hangját sem hallottam.


Egyetértek Bodzival tényleg nagyon jó újra átélni a babavárás időszakát veletek. Néha már úgy vagyok vele, hogy már ma jó lenne a kistesó.

Chilike
A vízzel kapcsolatban nátrium szegény vizet nyugodtan ihatsz, én is azt ittam, ilyen például a JANA víz.

Majd még jövök, de a kiscsaj szétszedi már a szobáját.
ikky
 
 


Kép

Ez a recept jónak tűnik, a neten találtam:
"Sosem gondoltam volna, hogy ekkora különbség lehet panna cotta és panna cotta között. Az eddig kóstoltak általában gumiszerűen kemények voltak a sok zselatintól. Még így is ízlett általában, bár sosem álltam neki, hogy itthon reprodukáljam. Idei toszkán nyaralásunk egyik kellemes gasztronómiai meglepetése volt az a lágy, pihe-puha, szétomló panna cotta, amelyet itt is csak pár étteremben tudtak megfelelően elkészíteni. Az első kóstolása után megfogadtam, ezt kikísérletezem én is. Az eredménnyel majdnem 100%-ig elégedett vagyok, krémes és lágy lett a desszert, de szerintem ezt még lehet fokozni. És még egy fontos információ: 10 perc alatt elkészül!

Hozzávalók 6 formához: 4 dl 30 %-os tejszín, 2 dl 3,6-os, nem UHT tej, 5 dkg cukor, 1 vaníliarúd, 4 lap zselatin

1. Kikapargatom a vaníliából a szemeket, a tejhez rakom a rúddal együtt és forralom pár percig
2. Hozzáöntöm a tejszínt, egyszer felforralom
3. Ha felforrt lezárom alatta a gázt és hozzáadom a zselatinlapokat, kevergetem, amíg felolvadnak. (legközelebb 3,5 illetve 3 lappal próbálom ki)
4. Kicsit hűtöm, közben néha megkeverem, majd formákba öntöm, és a hűtőbe teszem 4-5 órára

Ha tálalás előtt a formák alját forró vízbe mártom, könnyen kicsusszannak belőle. Karamellkrém, gyümölcsszósz illik hozzá."

:wink: :wink: :wink: :wink: :wink: :wink: :wink: :wink:

Kép
bodza2005
 
 


Chlikém! Mi lesz a menüd Karira???

Julcsikám! Igen, sajna nem ígérhetek jót ebben az ügyben, mert nekem a 16.héttől szülés után 1,5-2hónapig volt. Tudom, kemény, tarts ki!!!
Este, amikor lefekszel és nagyon fáj elfordulni oldalra, a párna segít, illetve, ha SzonjaApu felemeli a lábad és segít elfordulni... Car ügy, de megéri. :wink: :D

Hűűűűűűűűűűűű, Rencsikém! Domikám! Tudjátok! Még 6nap bent!!!!!!! Értve vok??? :wink: :wink: :D :D

Ikky-kém! A kis rockkered!!!!!!! :lol: :lol: :lol: Eszti egyik nagy kedvence Michael Buble. :D
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára bodza2005 2009.11.19 09:17-kor.

Kép
bodza2005
 
 



Kép

Paradicsomos bruschetta recept

Kategória:
Szendvicsek, szendvicskrémek

Hozzávalók:
4 nagyobb paradicsom,
4-5 gerezd fokhagyma,
teljes kiőrlésű kenyérszeletek,
2 evőkanál olívaolaj,
só, bors ízlés szerint,
friss bazsalikom.

Elkészítés:
A paradicsomot vágjuk a lehető legapróbb darabokra. Zúzzuk szét a fokhagymát és keverjük a paradicsomdarabkákhoz, majd adjunk hozzá egy kevés olajat, és apróra vágott bazsalikomot. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és alaposan összekeverjük.

A kenyérszeletek mindkét oldalát pirítsuk meg egy kicsit, és fektessük őket tányérra. Finoman locsoljuk meg olajjal, és kanalazzuk rájuk a paradicsomos keveréket. Tetejére néhány szelet mozarella sajtot is tehetünk. Tápláló finomság, és nem nehéz, tehát nyugodtan fogyaszthatjuk este is.

Tanácsok:
Ha azt akarjuk, hogy az ízek igazán jól összeérjenek, akkor legalább 1 órát pihentessük.


A receptet beküldte: access


Bruschetta recept

Kategória:
Vegetáriánus ételek

Hozzávalók:
3 db Paradicsom
2 duci gerezd fokhagyma
olivaolaj

bazsalikom

Elkészítés:
A paradicsomot apró kockákra vágom, megsózom rászórom a bazsalikomot, és összekeverem a zúzott fokhagymával és olivaolajjal. Piritósra téve mennyei előétel. A tetejére még lehet tenni egy kis szelet mozzarella sajtot:-)

Elkészítési idő: 5 perc
Kalóriatartalom: kevés kcal


Bruschetta

Hozzávalók:
5-8 szelet kenyér
olívaolaj
fokhagyma
6-10 paradicsom

bors
oregánó
bazsalikom
reszelt sajt
Elkészítés
A jó vastagra vágott kenyérszeleteket olívaolajon megpirítom, majd szorsan egymás mellé lerakom őket a kiolajozott tepsibe. Olívaolajon megpirítom a fokhagymát, beleteszem az apróra vágott, lehetőleg hámozott és feldarabolt paradicsomokat. A paradicsom szükség esetén konzervvel is helyettesíthető. A szószt megsózom, borsozom, oregánóval és bazsalikommal fűszerezem. Mikor összerottyant, ráöntöm a kenyérszeletekre a tepsiben. Reszelt sajttal meghintem, majd a sütőben a sajtot a tetejére pirítom.

Megjegyzés
Mindössze 15-20 perc kell az elkészítéséhez, mégis csodálatos az íze.
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára bodza2005 2009.11.19 09:40-kor.

Kép
bodza2005
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?