Új privát üzeneted érkezett!

Nikuc,
Pálmi is csak halandzsázik... mond egy anya szerű szót nem olyan rég kezdte.
A legelső szava meg a pápá volt, azt tátá-nak mondta, az kb. egy hónapja volt, de akkor máskor is mondta, hogy tátá, nemcsak pápázáskor :)
Szóval nekünk csak ez a két szavunk van, illetve a tátá mostanában nincs, az anyát meg alig érteni, szóval nálunk sincs még semmi tulajdonképpen, csak gagyarászás :)

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Na, laptető :lol:

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Gabi, nagyon helyes Adél!

Róza még egyáltalán nem beszél, csak annyit mond: nem, kaka, há-há (ez a háp-háp :)). Mindig arra gondolok, Einstein három éves koráig nem beszélt. Így még Róza is ráér. Amúgy gagyog, dünnyüg, énekelget, sikít, próbálgatja a szavak első két hangját, szóval a hangképzése rendben.

Kép
Kép
szalamandra
 
 

 
 

Lányok ti aggódtok? Akkor mit szóljak én?
Kristóf lassan két éves, és alig van 10 szó amit mondd. Talán még annyi sem. Viszont mindent megért, könyvben minden állatot megmutat, védőnő és orvos szerint nincs baja, csak nagyobb a passzív szókincse, mint az aktív. Nem tudom mikor kezdjek el aggódni.
Márti szerinted?

Képek nagyon cukik, fura látni a nagy mosolygós babákat, a kis picurkák helyett. :)

Hoztam én is képet.



Kép

Ilyen rossz gyerek, mindenhová felmászik! :)

Kép

Kép
Kép
susytunder
 
 


Sziasztok!

Susy, ne aggódj, ha 2 éves koráig elkezd szavakat mondani (elkezdte) és 2,5 éves koráig rövid mondatokat, akkor nincsen gond. Tudod, én Bene beszédfejlődése miatt alaposan beleástam magam a dologba. (amúgy megint műteni kell, újra savós a füle, tiszta hurut a gyerek) de most elmentünk egy újabb fülészhez, aki gasztrora küldte őt, hogy nézzék meg, van-e allergiája, vag yrefluxa, ami állandó hurutot okoz. Műteni ezzel együtt kell.

Szóval nincsen gond Susy, vannak, akik később kezdenek el beszélni, tényleg 2,5 éves kor után aggódj! :)

És tök jó egy második lány! :) Már h aaz lesz, mert ha fiú, akkor az a jó. :)

Inlfu, mi tegnap megkaptuk (pont azért, mert a fiatal felnőtteket érik el nagyobb %ban a szövődmények), de Benét végül nem mertem elvinni az állandó hurutja miatt. Viszont pont amitt félek is, hogy ha el is kap valamit, akkor neki okoz-e nagyobb szövődményt? Úgyhogy még kifaggatom a gyerekorvost, aki amúgy nem nagyon szeretné beadni, de persze, h akérjük, beadja szó nélkül. Ő sem mond direkt nemet, de igent sem. Így meg nehéz okosnak lenni.

Márti, veled nagyon egyetértek, én is hiszem, hogy mindenekfelett Isten kezében vagyunk oltással, vagy anélkül.

mtunde
 
 


Tünde
Köszi szépen, örülök, hogy leírtad a tapasztalatodat.
Érdekes Kristóf, mert nyáron, mikor 3 gyerek volt nálunk úgy elkezdett beszélni, hogy csak pislogtam. De miután haza mentek a gyerekek abbahagyta a dumát. Szerintem csak lusta, de azért odafigyelek rá.

Nagyon sajnálom, hogy újra műteni kell Benét, de az jó, hogy a doki elküldte vizsgálatokra. Nekem is sokszor felszúrták a fülem és egy ilyen műtétet anyaként átélni, nem irigyellek. A legjobbakat nektek!

Kép
Kép
susytunder
 
 


Lányok, köszönöm . Még meggondolom. Furcsa h pár nap leforgása alatt ennyit változott a véleményem. Egy héttel ezelőtt ha valaki kédezett volna azt mondtam volna...sose oltatom be magam.

Tünde

Nekem kerekperec megmondta a doki, hogy ő nem javasolja az oltást. Nem is szívesen adná be. Én hiszek neki. 40 éve praktizál.

Jó hétvégét mindenkinek.

Kép

NIKI
nini.n
 
 


Köszönöm a megnyugtató válaszokat! Akkor nincs olyan nagy gond, csak ijesztő, hogy más körülöttünk lévő babák már olyan szépen mondogatnak szavakat! Azt látom, hogy sok dolgot megért. Pl. ha mondjuk, hogy csússzunk, akkor hasra vágja magát, hogy lökjük meg a parkettán, mert imád hason csúszni. Vagy ha mondom, hogy kérem, akkor odaadja, amit a kezében tart, ha mondom, hogy tessék, elveszi. Ha mondjuk, hogy pancsi van, bemegy a fürdőbe (azért néha útközben meglát valamit, és kimegy a fejéből), segít öltözni, meg még nagyon sokmindennel vagyunk így, hogy tudom, hogy érti, mi jön, ha mondom.

Susy: Nekünk is van ilyen cumink! :lol: Kristóf milyen nagy fiú! Olyan hamar megnőnek!


Dius: Barnus olyan édes! Neki is szünet van a felső két foga között, jól látom? Petinek is lesz, de még nem búj ki annyira, hogy látszon.

Veronika: Laptető, mégiscsak együtt babázunk? :lol: :lol:

Gabi: Adél nagyon kis mosolygós lányka!
:)

Kép

Kép
nikuc
 
 


Lányok, nyugi én is aggódtam Lillu gyenge szókincse miatt.

Ő is csak rövid 2-3 szavas mondatokat mond, nem túl választékosak ezek sem :lol: Mi is mondókázunk, igyekszünk, de nincs lemaradva. Csak szar látni, hogy a fél évvel fiatalabb szebben beszél, mint ő :wink: Múltidőt, ragozást sajnos még ő se használ... Susy, tőlünk egyáltalán nem vagytok lemaradva :wink:

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Susy nagyon édes Kristóf! Milyen nagy fiú már. A gyerekeknek mikor alakul a félelem érzetük? Hogy pl, leshetnek vagy ilyesmi...

Nikuc köszi a dicsérő szavakat, igen kicsit aggódom is Barnus foga miatt elég nagy lesz a hézag.. :(

Kép
dius87
 
 


Sziasztok!

Most semit sem olvastam vissza :oops: , csak szólni akartam, Hogy tegnap voltam dokinál (Balogh) és nem tudta eldönteni, hogy van e baba, mert azt mondta lehet, hogy hátrahajló méhem van és akor nem lehet érezni... Úgy hogy hétfőn viszek a laborba pisit. :roll:

Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=https://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


Dius: Ne aggódj a fogacskái miatt! Szerintem nagyon cuki így! Egyébként nekem is van rés a két első fogam között, és akartam szabályoztatni, vagy valami héjjal eltűntetni, de lebeszélt a (magán) fogorvos, azt mondta, hogy ez csak szépséghiba, de még annak sem mondható, inkább szexepil. :lol: Egy csomó hírességnek is van. :lol: Ráadásul a maradandó fogak között kisebb szünet lesz, legalábbis én így jártam. Az alsók között is nagy hézag volt, most nincs egyáltalán, a felsők között meg egy pár mm-es maradt. :D Én úgy gondolom, ha majd Barnust zavarja kamaszkorban, akkor szabályoztatjátok, és ennyi.

Liliommanó: Kb. hány hetes lehetsz?
Én azt hiszem, lehet, hogy holnap tesztelek. Pé után leszek 11 nappal. Hátha valami látszik, bár kétlem, hogy most sikerült. :oops:

Kép

Kép
nikuc
 
 


Nikuc - Ma tölteném a 12. hetet

Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=https://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


És nem is nézték meg UH-val?

Képzeljétek, nekem meg lett egy alig látható 2. csíkom. :oops: 10-es érzékenységű teszt volt, elvileg mensi napján adna eredményt. Van még belőle egy, úgyhogy majd megcsinálom szerdán, akkor kéne megjönnie. Abszolut nem érzem magam kismaminak, múltkor ilyenkor erős folyásom lett, és az egekben volt a hőm, most meg semmi ilyen.

Kép

Kép
nikuc
 
 


Nikuc! Drukkolok, hogy legyen jó erős 2. csík szerdán. Te leszel a júliusi kismami?!

Kinga! Neked is drukkolok nagyon!

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


Juj Nikuc, nagyon drukkolunk! :) Lehet, hogy lány lesz és azért más! :) Várjuk a szerdai eredményt! :)

Liliommanó, 12 hetes????!!! Hát addigra már igencsak kellene tudni, nem?? Márcsak a 12-ik heti ultrahang miatt is...

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Sziasztok!

Végre vissza olvastam! :D

Hát igen jó lenne tudni a tutit a babáról... Néhány hete már hányingerem is van és kb 1,5 hónapja néhány hétig a cicim is feszült, (mondjuk én még mindig szoptatok minimum 3-4 alkalommal naponta.)

Dius - Én is sokat gondoltam rátok és már maga a doki miatt is, mert ha jól emlékszem pont te ajánlotad a Balogh dokit, és tényleg nagyon kedves volt! :D

Egyébként Alexander rengeteget dumál minden félét nem tudnám felsorolni és kifelyezeten jó gyerek! :lol:

Megint mennem kell.

Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=https://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


nikuc én is szurkolok. :)

liliommanó Igen én voltam Balogh doktorúrnál, nekem volt egy két gondom vele de csak mert aggódtam mint első kismama, amúgy nagyon aranyos kedves.

A szülés napján nagyon figyelmes volt, és velem volt végig. Még rendelni is el kellett volna mennie de bent maradt velem, másnap is meglátogatott. Nagyon örülök hogy nála szültem.

Kép
dius87
 
 


Kinga
12 hét??? :shock: :shock: :shock:
Hogy a csudába húztad ezt el eddig? Vagy mi történt? Már tényleg kellene a 12 hetes uh és a védőnő is, mert ő adja a kiskönyvet...

Kép
Kép
susytunder
 
 


Kinga, és eddig nem voltál dokinál? :roll:
Vendég
 


Sziasztok!

Hát igen már régen kellet volna menni... :oops: De kb 1 hónapja mindenki beteg volt én és Alexander usztuk meg úgy ahogy. Én csak köhögtem meg az orrom folyt 2-3 napig és csak tea és C vitamin volt a gyógyszerem. :) (Nem véletlenül) Viszont Alexandert a beregek miatt nem tudtam senkire hagyni és a többiek összesen kb 3 hétig voltak betegek utána meg úgye mi Alexanderrrel... Asztán a páromon kívül senki se tudja, hogy nemkem késik és ezt igyekeztem végig jól leplezni ne is fogjanak gyanút... :roll: Meg most már kb 3 hete mindig amikor mentem egyik doki se volt hol szabin voltak hol éppen szültek szóval elment az idő... :roll: :oops:
A védőnővel egyébként a múlt hét kedden beszéltem, hogy lehet hogy megint baba lessz, mert benne megbízom anyira, hogy nem mondja el senkinek. Mondta ha megvan a lelet akkor jelentkezek be csütörtökre, mert akkor van a várandós fogadóórája. :)

Most megyek mert Alexander be van sózva folyton azt hallom: Kaja! Kaja! Kaja! :lol:

Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=https://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


Na készvagyok a reggeliével most eszik mint egy kis angyal! :D

Egyébként már töbször akartam írni, hogy milyen nagyok és szépek már a gyerekek látom jó sokan raktatk föl képet. :)
Én még mindig nem tudok... :oops: :cry:

Most ha kész a kajálással Alexander akkor viszük a mintát a teszthez. most a héten mindenhova vinnem kell majd :( , mert a párom apukájával dolgozik a héten.

Oltás téren meg egészen oltáspárti lettem, úgy gondolm talán így ha elkapja enyhébb lefolyású lehet majd, de majd kikérem a gyerek orvos véleményét! Mi még nem oltatunk én meg a baba miatt is várok... :roll:

Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=https://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


Kinga, ne haragudj, de én ezt nem értem... Főleg, hogy Nálatok ugye vannak tényezők, ami miatt jobban baj is lehet. :?
Vendég
 


Egyébként tényleg most már hetek óta megyek dokihoz, de sose volt mindig szülni volt vagy szabin. Ezzel nem tudok mit kezdeni...

Egyébként ami szerintem főleg így útólag szomorú Alexanderrel nem is volt 12. heti uh-m és ez által kombinált teszt se, pedig akkor is mondtam a dokinak, csak őt ezt nem érdekelte, Hozzá azért se megyek többet!

Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=https://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


Kinga: én első alkalommal egyedül voltam Adéllal az orvosnál. A barátnőm is így volt. Nem volt ebből semmi gond. Főleg, ahol asszisztens is van. Nálunk nincs, így betoltam babakocsiban Adélt a rendelőbe, ott nézegelődött, míg engem vizsgált a doki. Én viszem mindenhova, mert nincs a férjemen kívül senki, aki vigyázzon rá. Még soha senki nem akadt ki. Múlt héten kozmetikusnál jártunk kettesben. Engem is vitt mindenhova anyu, mikor kicsi voltam. Nálunk most a fogorvos a következő és oda is jön Adél, pénteken meg a védőnőhöz. Én ebből nem csinálok ügyet

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


Gabi - Mondjuk most anyira nem tartok a dokitól, mert a múltkor már megvizsgált, úgyhogy szerintem max uh-ra ad beutalót meg laborra.
Mondjuk én nem tudok babakocsit vinni mert egyedül nem tudom fölrakni a villamosra és így le se tudnák vele szálni az emberek meg egyáltalán nem segítőkészek... :?

Most jól is jártunk oké, hogy 11 körül indultunk, de nem gondoltam, hogy be fog aludni már ilyen korán, mondjuk igaz ma kicsit korábban kelt mint szokot olyan fél 7 körül, de visszafelé elaludt az ölemben a villamoson 2 megálló után :roll: . Na nem mint ha sokat kéne mennünk ösz visz 5 megálló az sztk nekünk, de nem baj. Édes még most is alszik :D . Jó óvatosan vetköztettem és még a kiságyba is simán be tudtam rakni! :lol:

Már ma megvan az eredmény, de azon gondolkodtam, hogy inkább holnap megyek és akkor élből a dokihoz is! :D

Lenne 1 más jellegű kérdésem hátha van valaki itt aki hasonlóan járt mint most én.
Szóval kiderült, hogy nem érvényes a taj kártyám... Ami úgye nagy :?: , mert gyesen vagyok úgye és akkor ez nem történhetne meg! :? Most fölhívtam az oep tajszám ellenőrző telefonszámát és ott meg azt mondta az automata, hogy érvényes. :twisted: De akkor meg most mi van??? Most akkor jó vagy nem, mert ha megyek és ellenőrzik akkor nekem is mutaták, hogy piros.
Segítsetek ha tudtok! Előre is köszi!

Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=https://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


Én is vittem Zsófit mindenhova, ez szerintem nem lehet akadály... Na mindegy, akkor sem értem.
Vendég
 


Kinga
5 villamosmegálló? :shock: Hát az a távolság simán megtehető gyalog, sétálva. Mi Kristóffal néha másfél két órát sétálunk.
A járművökön meg ha nem segítenek van szád, én olyankor kérek segítséget, nem ciki az. De nem akarok beleszólni, te dolgod, de nekem nem lett volna bátorságom eddig elhúzni. :roll:

Kép
Kép
susytunder
 
 


Hát nekem sem :roll:
Azt sem értem én sem, miért kell ehhez babakocsi. De hát nem vagyunk egyformák.

[size=7]Én Dunakesziről mentem vonattal Zsófival kettesben babakocsi nélkül Pestre dokihoz, nem egyszer. Ő akkor 13 hónapos volt... [/size]
Vendég
 


Üdvözlök mindenkit! Jelenleg 9. hétben járok második csemetémmel, és úgy néz ki az ÁEK-ban fogok szülni. Az orvosokat egyáltalán nem ismerem, örülnék, ha megosztanátok velem a tapasztalataitokat. Most Dr. Unk Péterhez van időpontom, de róla sem tudok semmit. Ha valaki ismeri, ossza megy velem a tapasztalatait, nagyon kíváncsi vagyok!
hessa
 
 


Lányok,

Bocsánat, ezer éve nem jelentkeztem! :oops:

Ez az oltásmizéria engem is jól megkavart. Egy hónapja még mindenki (gyerekorvos, védőnő, ismerősök) határozottan állították, hogy nem, én hasonlóan. Most meg mindenki javasolja. :shock: Először csak apának, aztán már az anyukának is….Eddig csak férjem oltatta be magát (3 napja), többet nem is tervezünk, de kicsit bizonytalan lettem.

Kép
ugabesz
 
 


Voltunk védőnőnél 1 éves állapotfelmérésen: a kutacsa még hatalmas, pedig lassan benőhetne. Gyerekorvos azzal nyugtatott, hogy ráér még. Szerintetek?
Dávid elég csámpásan jár, védőnő szerint vigyem ortopédiára, gyerekorvosunk szerint (aki nagyon laza mindig) ha már nagyon stabilan és magabiztosan jár és még akkor is csámpás, akkor ráérünk elvinni.
Dávid sem mond semmit, csak halandzsázik, meg hörög, vicces hangokat ad ki. Persze ért dologokat: "hogy zenél a csiga?" - erre megnyomja a gombot, "csussz"-ra nekidől háttal a kanapénak és kitolja a lábát lassan előre, hogy popsira csússzon! :) Zabálnivalóan csinálja! :D Ja, és persze "tánci-tánci"-ra rázza a popsiját, "tapsi-tapsi"-ra tapsikol, meg ilyenek. Tudja a labdát, a macit, a lámpát, ilyeneket, szóval azért tud már egy-smást.
Szerencsére tegnap elkezdte használni a mutatóujját, és végre rámutat dolgokra, nem csak odanéz vagy odamegy.
Nem iszik egyedül pohárból, nem eszik egyedül kiskanállal, állapította meg a védőnő. Ezeket már 1 évesen produkálni kellene??? :shock:

Kép
ugabesz
 
 


Rólunk:
Azért nem tudok jelentkezni, mert Dávidot nagyon megviseli a fogzás és szenvedünk éjjel-nappal. Nappal 2x 30 percet alszik (jó esetben, de sokszor csak 5 percet :shock: :? ), aztán sírva kel, mert 1.5 óra kellene neki (ezt onnan tudom, hogy sikerült már néha – kb 20alkalomból egyszer :? -visszaaltatni, akkor ennyit aludt). Így szopi, ringatás állva, ülve, fekve, szóval mindent megteszek, mert annyira rossz látni, hogy szenved, és mindig sírva ébred nem pedig mosolyogva, mint régen! Sajnos sokszor csak rajtam aludna, azt viszont nem bírom (10 kg), derekam, hátam nagyon fáj.
Nehezen is alszik el, nappal 30 perc kb, este 1 óra az altatás általában cicin, plusz az újraaltatások…összesen jó pár órát ringatom egy nap, ez eléggé kivesz belőlem. Nagyon rosszul viselem, hogy egész nap jön-megy, esik-bukik, balesetek tömkelege, alig tudok valamit csinálni tőle (kb 1 hónapja jár) és egy kis nyugi sincs, még csak egy kis alvás sem! Egész nap altatok, etetek és játszunk vagy felügyelem, hogy merre jár! Tudom, örülhetek, hogy szép, egészséges gyermekem van, imádom is, a legjobban a világon, csak hát hulla fáradt vagyok még mindig, mióta megszületett! :( (Segítségem nincs, férjem tanul, napi 20 perc játéknál több ideje nincs ránk, sőt most 3 hétig vidéken vagyunk, hogy tudjon készülni egyedül az államvizsgára, nagyszülők dolgoznak)
Férjem már szeretne kistesót, de amíg nem tudok pihenni kicsit, addig nem merem bevállalni, az idegrendszerem kicsit megnyirbálódott. Nincs feltöltődési lehetőségem. A férjem tanulás a miatt egész évben nem mehettünk sehova és hozzánk sem jöhet senki, amikor ő otthon van, mert tanul. Ezt nagyon rosszul viselem, de remélhetőleg 3 hét múlva élünk újra normális családi életet.

A fogzás erősen beindult nálunk augusztus közepén, azóta szenvedünk az éjszakai alvással is (éjjel 8-10x kelünk). 6 fog indult be, abból eddig 3 jött ki a 3 hónap alatt!
Homeos szerekkel sokat próbálkoztam (Chamomille, Viburcol, Sedatif PC), gélekkel (Dentinox, Gengigel, Dologel), de sajna semmi eredmény, ezért minden egyebet kipróbáltam: együttalvás, különalvás, cici, tápszer cumisüvegből, vízitatás, ruhával, takaróval, hőmérséklettel kísérletezés, stb., de semmi javulás. 3 napos nátháját megoldotta az Oscillococcinum és a Belladonna, no meg átaludta az éjszakákat és nappal is 1.5 órát aludt – de csak 3 napig. Sajna az Oscillo-t nem adhatom állandóan neki, de a Belladonnát adom napi 2x és segít! A nappali alváson ugyan nem, de legalább éjszaka csak 2-3x kel! Remélem 2 éves korára kijönnek a fogai és talán akkor alszunk éjjel és nappal is. Már csak 1 év! :)

Kép
ugabesz
 
 


ugabesz, teljesen átérzem amit írsz, nagyon nehéz lehet most neked! Borzasztó, mikor a gyerekek hetekig, hónapokig rosszul alszanak, iszonyúan ki lehet merülni. Nálunk nagyon rossz idők is voltak, de egy éves kora után csillapodott a helyzet, a fogzás már nem viselte meg állandó jelleggel, jobban aludt, és én is többet tudok pihenni. Hátha nálatok is nyugodtabb lesz a helyzet később, a fogzás is olyan, hogy egyre könnyebben jönnek ki a fogak, még ha ezek a nagyok is, és rövidebb ideig tart az akut időszak. Kitartás, biztos, hogy lesz jobb, és szerintem nem kell rá egy évet várnod! :)
Ha vidéken vagy, akkor gondolom nagyszülőknél, legalább hétvégén próbálj kicsit kimozdulni a gyerek nélkül, ha nincs is társaságod, egyedül is be lehet ülni egy cukrászdába, vagy kérd meg őket, vigyázzanak Dávidra egy órát, te meg vonulj el egy nyugodt szobába olvasgatni picit. Nagyon nehéz ilyenkor, meg kell ragadni minden alkalmat a feltöltődésre, mert ha neked jó, akkor az egész kis családotoknak jó! Sok sikert hozzá!!!!!

Kép
Kép
szalamandra
 
 


Sziasztok!

Nem vártam decemberig, ma beoltattam magam. Megkaptam mindkét oltást. Icipicit érzékeny az egyik karom, de ezen kívűl egyenlőre semmi mellékhatás. Nagyon-nagyon remélem, h jól döntöttem.

Gabi, lenne még egy kérdésem a genetikai uhval kapcsolatban.
Ez az elsőn van a Podmaniczky felőli bejaratnál? (holnap megyünk)
Vendég
 


Vendég
 


Kriszta! Nem az elsőn van, hanem a 3.-on. Meg fogod ismerni, mész fel a lépcsőn és lesz egy kalitka és mellette egy pici folyósó, 2 paddal.

Mai nap híre: kisfiúnk lesz!!!!! Minden rendben van, egy kicsi probléma, hogy elől és nagyon lent tapad a lepény, de ezmég feljebb fog menni.

Oltás: háziorvosom, védőnőm, nőgyógyászom, Hajdu doktornő is az inkább nem mellett tette le a voksát. Környezet legyen beoltva, és figyeljünk a higiéniára. Ez most kismamákra vonatkozik.

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


gabi, nagyon gratulálok a kisfiúhoz!!!!!!!

ugabesz, nálunk fogzásra még a Nurofen és a Germicid kúp vált be. Igaz, nagyon ritkán használom, mert mégiscsak gyógyszer, de mikor együtt volt az oltásos láz a növekvő hat fogacskával, és ilyet kapott Róza, akkor nyugodtan aludt reggel hatig! Hát én is igen boldog voltam. Védőnő azt mondta, ha nagyon szenved a gyerek, lehet adni, de Nurofent csak három napon át, és én mondjuk Germicidet sem adtam még több napig, de nem is tudom, mennyi ideig lehet.

Kép
Kép
szalamandra
 
 


Sziasztok lányok! :)
Én már a 8 hetes UH-t alig bírom kivárni, még 4 hét!!! Ááááá :lol: :lol: Ma meg csináltam még egy tesztet, pedig még két nap múlva kéne megjönnie. Erősebb a csíkom. :lol: :D :lol:

Ugabesz: Ne aggódj a kutacs miatt! Petinek is kicsit nagyobb, nagyon profi dokibánk van, azt mondta, hogy egyáltalán nem baj.
Sajnálom, hogy szegénykét ennyire megviseli a fogzás. :?

Gabi: Gratulálok a kisfiúhoz! 8)

Kép

Kép
nikuc
 
 


Nikuc :lol:

Lányok, Gabesz,
a Viburcol kúpból mennyi ideig szabad adni? Azt írja rajta, hogy napi 2-3-at, de azt nem hogy milyen hosszú ideig. Eddig beadtam kb. 5-öt és hatott (napi 1-et lefekvés előtt, de volt, hogy 1-1 nap kimaradt) és úgy tűnik használ!

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Gabi, gratulálok :)
Nekem mindkét lány fiú volt a 20. hétig ;)
Vendég
 


Nkuc, tök jó :)

Én is szeretnék kétcsíkos tesztet megint!!!! :)
Vendég
 


Gabi!

Nagyon gratulálok a kicsi fiúhoz! hogy fogják hívni?
És akkor Hajdu dr.nő is a nem mellett szavaz? Ez a vélemény nagyon számít nekem! Pontosan mit mondott?
Ma megyek én is dokihoz, amit Ő mond, az lesz!

Susy!

A lányok már mindent leírtak, ne aggódj! Az előző oldalon írtam is a barátnőm kislányáról,aki sokáig meg sem szólalt, aztán folyamatosan, mondatokban kezdett beszélni! majd kristóf is jól meglep Titeket!

Nikuc!

Éljen az erősódő teszt! Én már 6 hetesen robogtam uh.-ra a dokihoz és volt szívhang is már! Miért várod meg a 8 hetes kort?

Panndi!

Csak türelem! Tényleg, Fruzsi szopizik még, ugye?

Kriszta!

Örülök, hogy nem jött ki durva mellékhatás! Biztos minden rendben lesz! Hogyhogy nem vártál decemberig? -csak kíváncsi vagyok...

Gabesz!

jaj, szegénykém! Majd gyertek ki hozzánk, ha tudtok! Talán az is kikapcsol egy kicsit! Nagyon megértelek! ha összevissza alszanak, nekem 1 nap is elég, hogy kibukjak! Egyszerűen kell egy kis csend, hogy feltöltődjön az ember!

Márti
borossné becz márta
 
 


Nikuc,
gratulálok! :D :D :D Éljenek a kismamáink! :) :D :D

Lányok,
kezdek irigykedni ennyi kismama! :) A sok nehézségek ellenére én is vágyom kistesóra, csak nem biztos, hogy bírnám idegileg :) :)

Veronika,
nekünk mindig azt mondja a gyerekorvos (homeos szakértő), hogy addig adjam, amíg hat! Akár hónapokon át is.

Kép
ugabesz
 
 


GAbi,

nagy gratula a kisfiúhoz! Remek hírrel érkeztél! :) Így szerettétek volna? Egy fiú - egy lány?

Kép
ugabesz
 
 


Márti! Ákosnak fogják hívni. Hajdu doktonő azt mondta, hogy sajnos keveset tudnak, nincsenek tapasztalatok. Az amerikai kismamák, akik önkéntesen vállalták az oltást és vizsgálják őket, még nem szültek meg, tehát nem lehet tudni, miként hatott a magzatra. Neki még az fura, hogy 1 év alatti gyerekeket nem lehet oltani, de magzatokat igen?! Így ő inkább a nem mellett teszi le a voksot, de a környezet legyen beoltva és figyeljünk a kézmosásra stb. Nekem ez elfogadhatónak tűnik. Sokkal egyszerűbb lenne, ha csak most terveznénk a babát.

Gabesz! Kitartás. Én szoktam (eddig 2x adtam) Adélnak éjjel nurofent, mert csak sírt és sírt, fájdalmasan. Csak fél adagot adtam neki és utána szépen elaludt. Van még egy nagyon jó homeos szer, Osanit névre hallgat, de csak külföldről lehet beszerezni, de Ausztriában élő ismerőseink nagyon dícsérik.

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


Gabi!

Na pont ez az én bajom is, hogy, amikor a csecsmőket nem oltják, akkor a magzatokra hogy jelenthetik ki biztosan,hogy nem árt nekik? Ráadásul én még a nagyokat sem merem oltatni egyenlőre, mert a gy.dokink csoda kacifántos dolgokat mesélt- és nem azért, hogy elijesszen... Nem akarom újra felkorbácsolni a kedélyeket, csak hangosan gondolkozom... na lépek, készülnöm kell dokihoz!

Márti
borossné becz márta
 
 


veronika, mi is heteken át adjuk Rózának a Viburcolt, ha kint van a fog, vagy kevésbé nyálzik, kevésbé eszi az öklét, akkor abbahagyjuk, s ha újra rosszabbodik a helyzet, újrakezdjük.

Kép
Kép
szalamandra
 
 


Márti, még igen, de már csak este, és akkor sem elég neki :(
Vendég
 


Sziasztok!

Nikuc
Akkor mikorra várjátok a kistesót? Gratulálok nektek!

Márti
Köszi a megnyugtatást, bár nem mondom, hogy megnyugodtam, Kristóf néha úgy "beszél" mint ha a kínai piacon lennénk. És ez aggaszt. És ezen kívül értelmes szót csak párat, de remélem nektek lesz igazatok.

Mindenki másnak is köszönöm a véleményt és a megnyugtatást.

Kriszta
Hogy vagy? Lett lázad, vagy gyengeség?

Lányok én nem jól érzem magam. Fáj a fejem a torkom és gyengének érzem magam. 37. 3 a hőmérsékletem, nagyon félek, remélem nem lesz gond, nincs most kedvem orvoshoz menni és beülni a tömegbe. :?

Gabi
Gratulálok a kisfiúhoz! Egyébként azt szerettetek volna?

Kép
Kép
susytunder
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?