Új privát üzeneted érkezett!

Szép álmokat Rencsi.Én is lépek.Megyek reggelizni+még a maradék gyógyszerek várnak rám.
Sziasztok.

Kép
Kép
melánia
 
 


Sziasztok!

Chilike! Spontán szülést tervezek ám. :wink: Anyu is ilyen alkat mint én, még most is (4 gyerek után) és ő engem farosan szült simán, hugomat és nagyobbik öcsémet fejvéggel simán. Csak a kicsi lett császáros, mert ott Janika sem birta a strapát, meg anyu is pánikrohamot kapott a szülőszobán, mert azt álmodta, hogy meghal a baba szülés közben. Hát ezért lett császár. Hugom is ilyen alkat, ő is spontán szülte a Dorinát. Én szerencsémre mamám alkatából sokat örököltem, multkor a kabát miatt nem láttszott, de a csipőm kifejezetten széles, a medence méreteim is teljesen jók. A baba sem hiszem, hogy 4 kilós lesz, ha a két család születési súlyait átlagolom, akkor 3 kilós lesz. :D Mostmár csak fekvési és tartási rendellenesség ne kavarjon be, és akkor semmi akadálya a spontán szülésnek! :D
Valamit még helyesbitenék: A bimbókiemelő-formázó nem ugyanaz, mint a szilikonos bimbóvédő. Te az utóbbiról irtál, az nem emeli ki a mellbimbót, csak megkönnyiti a babának a szopást azzal, hogy a szilikon nagyobb mint a bimbó, igy jobban be tudja kapni. A kiemelőt szoptatások közt kell a melltartóba rakni, ez finom vákumot képez, ezáltal emeli ki a mellbimbót a következő szotatásra, hogy a baba be tudja kapni.
És nyugi, igenis fogod tudni szoptatni az ikreket egyszerre, talpraesett csaj vagy, megoldod azt a manőverezést!!! :wink:

Bodzi! Köszi amit irtál, azóta olvastam is, hogy terhesség alatt nem javasolt használni, csak szülés után. Ezt a fecsis dolgot nem tudom elképzelni, mert a fecsit nem tudod úgy elvágni, hogy a széle ne maradjon érdes meg szúrós. Esetleg le lehet reszelni???

Fú, gyerekek, nagyon ki vagok akadva a férjemre!!! Zenét hallgatok a babával, relaxálok, erre azt mondja, hogy meg fogok hülyülni ettől a zenétől... Kiakadt azon, hogy szeretnék a baba helyéhez közel zenelejéttszót, mondván minek az a gyereknek, meg akkor mért nincs jó helyen a tv, ott ahol van. Nézeettem a zenélő forgókat, erre közli, hogy ugye nem akarok ilyen sz@rt venni.... Nézegettem szép szines mintás babrucikat, azon is iakadt, hogy mér nem jó az egyszinű. Komolyan mondom csak fehéret meg feketét adna a gyerekre... Nem tudom mit vár, hogy egy felnőtet fogok megszülni??? Azt eddig is tudtam, hogy nem sokat konyit a gyerekekhez, de azt hittem az ilyen dolgokat majd rám hagyja... :evil: :(

Kép
kislibus
 
 


Jaj Miciona! Remélem szépen gyógyulgatsz, nem láttszik majd a műtét helye sem, és mihamarabb kezdhettek!!!

Kép
kislibus
 
 

 
 

Sziasztok!
Bocs, hogy beledumálok, nem állhatom meg!

Kislibus!
Vigyázat velünk, férfiakkal! Nem biztos, hogy férjurad morgolódása valódi. Biztosan Ő is akarta, hogy legyen babucitok, de szerintem ebben a konkrét helyzetben,most, hogy már biztosan lesz, Ő is tele van másfajta feszültségekkel. Idáig nyilván azon izgult, hogy legyen és nem gondolt bele, a lehetséges változásokba, melyek a zenelejátszót az ágy közelébe, a TV-t a sarokba stb. juttatják. A zenélő forgótól melyet én Sára barátnémnak gyakran játszattam, Sára anyukája is ki volt akadva, hogy már elege van belőle.
Bennetek, babaváró hölgyekben, beindul a "vacokkészítő" ösztön. Minden kölyköt váró emlős vackot készít a kis jövevény(ek) számára. Ebben többnyire a hím egyedek nem vesznek részt, vagy csak nagyon szőrmentén.
Úgyhogy ne akadj ki a Férjedre, mert ez a helyzet számára váratlan feszültségeket eredményez, amit jobb ha ketten dolgoztok fel. Ha azt fogja érezni, hogy a babavárás öröméből kimarad, ez eltávolítja Őt Tőled, Tőletek! Amúgy is arra gyanakszik ilyenkor minden férfi egy kicsit, hogy rivális érkezik a családba. Ha megerősíted ebbéli gyanakvását, az "új jövevényt" valóban riválisként fogja kezelni!
Úgyhogy TÜRELEM, SZERETET, MEGHITTSÉG, EGYÜTLÉT! Minden problémát együt beszéljetek meg és oldjatok meg megfelelő konklúzióra jutva! Most, hogy elértétek a célt, hogy van babátok, más cél felé kell törekednetek: békességben, boldogságban felnevelni, együt!
Ne hanyagold el a férjedet, aki továbbra is vágyik Rád, a szeretetedre, kedvességedre, gondoskodásodra, aki most kevesebbet kap mint eddig.

Egy magát jól ismerő férfi :lol:

Sajo
sajo
 
 


sziasztok Lányok,

végre itthon. Szerencsére nem lettem lázas ,így hazaengedtek már ma. 2 hét múlva varat szedés. Bimbó vonalában vágtak, így nem látszik majd a heg. Az altatásnál volt egy kis gubanc , így másfél órás lett a műtét. Aludni nem sokat aludtam a szobatársak mellett, majd itthon lesz mit bepótolni...
Jó sokat írtatok, lesz mit olvasnom.

kislibus,
sajnálom a babát, de a másik érdekében döntött úgy, hogy ő majd később jön ,hogy a testvére szépen fejlődhessen...

Kata,
nagyon aranyos Ficánka, de nem találom így hirtelen, hogy már tudod, hogy lány vagy fiú?

Kicsit szuszókálok aztán megpróbálok képbe kerülni.
Köszönöm a drukkokat, biztos azért gyógyulok ilyen gyorsan!!!!
miciona
 
 


Sziasztok Csajszikáim!

Ma még nem tudtam/tudok, de 7 végén visszaolvasok, addig is ajánlom ezt, ha van kedvetek, időtök:

http://www.google.com/search?client=safari&rls=en&q=a+mese+és+a+játék+a+gyermek+gondolatvilágában&ie=UTF-8&oe=UTF-8


Levente Péter
A MESE ÉS A JÁTÉK A GYERMEK GONDOLATVILÁGÁBAN. A MAGATARTÁSKULTÚRA nézőszögéből. Részlet a szerző Túlélőkönyv című munkájából ...

Kép
bodza2005
 
 


Jaj, de kiwi vok addig is, még Sajo is itt van/volt végre?
Lesz mit olvasnom 7 végén vagy este/éjjel, ahogy elnézem. :D
Ezer pusza Mindenkinek!!!!!!!!!!!!!

Kép
bodza2005
 
 


Bodza!

Én sem tudok Albiékról semmit.Fogalmam sincs mi lehet Velük.Remélem jól vannak.
Folyamatosan olvaslak ám Titeket,mind a két topikban.Sok minden történik,és jó sokat írtok.Alig gyózök visszaolvasni :D
Melcsi!
Gyönyörű a kisfiad,remélem jól vagytok.
Kovácsné Kati,Nektek is gratulálok a babához.

szurikáta
szurikáta56
 
 


Sziasztok!

Ma tanfolyamon voltam, ezért ma apuka vigyázott Fannusra.
Először hagytam ilyen hosszú időre másra, de szerencsére minden
Szuperül működött. Írtam egy napirendet, hogy Fanni mit mikor
Szokott csinálni, ezt követte apukája.

Julcsi
Nem tudom, hogy meddig szeretnéd, ha Szonja veletek aludna egy
Szobában, de én is úgy gondolom, hogy 6 hónapig biztos nem tud aludni a mózesben.
Fanni kezdetektől a kiságyában alszik, és a saját szobájában.
Először nem volt könnyű, de máshogy nem tudtuk megoldani.

Chilike

Nektek szerintem nagyon előnyös lehet ez a pelusra szerelhető légzésfigyelő, csak gyanítom, hogy jó drága lehet.
A barátnőm, akiknek szintén emeletes házuk van úgy oldotta meg a kisfia napközbeni altatását, hogy vett egy utazóágyat, amit az egyik lenti szobába rakott és nappal alszik a kisfiú. Kezdetben a járókában altatta, de ez nem sokáig vált be, főleg 2 babánál kivitelezhetetlen, mert zavarják egymást.
A hordozó szerintem nem jó, mert sokáig nem lehet benne a baba, mert nem tesz jót a gerincének, ezért babakocsi mindenképpen kell.
Nekünk Aventes cumisüvegünk van, és nagyon bevált.
1 hónapos korától kapott tápszer pótlást, és így is tudtam 5 és ½ hónapos koráig szoptatni.

Bodzi

Nagyon ügyes Esztike, hát úgy látszik nagy leveses lesz.
Szerintem lassan minden étellel meg fog barátkozni, nálunk is így volt.
A Hippnek is van két levese, paradicsom krémleves és zöldség krémleves, nagyon finomak, Fannus imádja.
Ma 4:20-kor kelt Fanni, de most muszáj volt megetetni, mert másképp nem akart visszaaludni.

Rencsi
Szerintem a pihenőszék jó nagyon, jobb mint a hordozó.
Nekünk Fisher Price van, később lehet széknek is használni.
ikky
 
 


julcsika
Tudom, hogy nem olvasod majd csak vasárnap, ha hazajöttél, csak addig meg elfelejtem :lol:
Szóval azért javasolták , hogy (egyenlőre) ne vegyek babakocsit, mert hogy macerás kivenni a babákat a rendes kocsiból, kinyitni a babakocsit berakni a hordózót stb, szóval azt mondják egyszerűbb, ha babahordózónn viszem be a közértbe vagy akárhova a babákat, max. rárakom a hordozókat a bevásárlókocsira...
De egyébknt én sem tartom túl jó ötletnek, mindenképpen veszek babakocsit, mert én nem birom itthon a bezártságot, szóval biztos, hogy jönni-menni fogok amerre csak tudok. Nagyon jó , ha valaki kertes házban lakik és jó a kert is, de azért össze se lehet hasonlitani egy jó sétával. :wink:

rencsike
Nem tudom mire gondolsz a szállitásnál, hogy mi a "sok", de mi hozattunk már haza postán is valamit az 35 dollar volt, mostmeg egy állványt kellett hozatnunk, pont jött valaki haza aki elhozta nekünk a gépen igy 50 dollárt kellett ráfizetni , azért az nem olyan gáz szerintem.

moncsika?

kislibus
Bocsika, akkor tévesek az infóim a bimbókiemelővel kapcsolatban. Mondom én , hogy nem vagyok nagy szakértő baba kérdésekben! :lol:
Adja Isten, hogy úgy tudj szülni ahogy szeretnél :wink: , egyébként anyukám is rendesen szült meg minket, de régen nem is volt "ilyen divat" a császározás.

bodzika
Köszike, akkor várom majd az infókat :wink:

miciona
Üdv Otthon :wink: , pihengess amennyit tudsz. :wink:

ikky
Az Aventes cumisüvegből az van nektek ami az a légelvezetős? A cuminál lehet állitani, hogy kimenjen belőle a levegő?
Ezt a pocira tehető légzésfigyelőt megnézem majd az üzletben, hogy mi meg hogy...
Igen én is úgy szeretném, hogy a hálónkba veszek két kiságyat, lentre meg valamit, néztem már az utazóágyat is, csak nem tudom, hogy az nem-e ugyanolyan, mint a járóka, hogy ugyanúgy felébresztik egymást a babák? Ezért gondoltam a pihenőszékre, mert ott külön vannak, érted?

Egyébként már most olyan egyéniségük van a babáknak, hogy hihetetlen... A férjem is ugyanilyen, hogyha ő felébred addig forgolódik, mocorog, stb amig én is fel nem kellek, különben ő unatkozik.
Na mármost a babáim ugyanilyenek, komolyan, amelyik baba a jobb oldalamon van, addig ficánkol amig fel nem kelti a tesóját, pedig ahhoz olyanokat kell ugrania, meg ütnie, hogy a másik oldalon lévő baba is megérezze, hogy az csak na, addigra már én is felébredek. :lol:
chilike1
 
 


Sajó! Nyugi, azért még nem válunk! :D És szó nincs róla, hogy nem póbálom meg bevonni, nagyon is próbálom, csak annyira mások az elképzelései, tényleg nem nagyon tudja mi kell egy gyereknek, nem érti, hogy miért nem jó az egyszinű ruha, stb. Túl racionálisan gondolkodik és pont az a gond, hogy még nem érzi át azt sem, hogy baba lesz. Én úgy érzem a korábbi rossz tapasztalatok miatt nem meri még elhinni. Mindig leint, hogy ne lelkesedjek annyira, korai még stb... De nekem az meg olyan mintha attól lennék megfosztva, hogy örömmel várjam ezt a babát. Nem beszélve arról, hogy szegény picurka mit érezhet ebből (férjem szerint semmit). De azt hiszem csak várnom kell még, majd amikor már ő is el meri hinni a dolgokat más lesz.

Chilike! Viccesek a csajszik az eggyikük mennyire apukájára ütött!!! :lol: Akkor van egy virgoncabb, meg egy nyugisabb lánykád! Én néztem a Baby controllnak van légzésfigyelője iker babáknak. Bár az nem ilyen pelusra rakható, csak olyan szimpla.

Miciona! Irtam a másikban!

Ma jönnk barátaink ebédre, nem jövök majd csak holnap!
Puszi mindenkinek!

Kép
kislibus
 
 


Sziasztok!

Én is itt vagyok! Bocsi, hogy tegnap nem jöttem, de olyan fáradt voltam, hogy lefeküdtem aludni, aztán csak a "kutya sétáltatásra" keltem fel! :D

Szóval Apánknál nem mondhatnám, hogy sokan voltak, de ehhez képest, vártunk 1 órát. Ami szerintem nála nem is annyira "vészes"! Nagyon jó kedve volt. Elirányított a védőnőhöz, teljes labort kell csináltatnom, de mondta, hogy mindent elmond majd a védőnő. Átadtam neki az IH-n készült leletet, mondta szupi az eredmény, de aztán jött "De ugye tudja, hogy a negatív eredmény még attól lehet pozitív?" Aminó????" Aztán mondtam, hogy köszi Nem! Mosolygott! :) Aztán mondta, hogy szeretné látni a babócát, és hogy bekukkanta, ha Mi is úgy gondoljuk! Mondtam : "Miért ne?" Beszélgettünk, mondta, hogy szépen látszanak a karjai és a lábai a szíve úgy pumpált, hogy csak na! :) Aztán lemérte, és megállapította, hogy 2 nap alatt közel 1 cm-t nőtt! :) Aztán megkérdezte, hogy a neméről szeretnék-e tudni valamit. A válaszom egyértelmű volt! Igen! :) Mondta KUKIT látok a lába között! :):):):):) A kérdésem az volt, hogy mennyire biztos? Azt mondta 94,7%. :D Szóval csatlakozom a Kisfiús anyukák táborához! Olyan boldogok vagyunk! Nem gondoltuk volna, hogy kisfiunk lesz! Most majd a nevekkel leszünk gondban, de szerintem hamar dűlőre fogunk jutni! :)

Miciona!
Örülök, hogy már otthon pihengetsz! Sokat gondoltam rád, és jó, hogy minden rendben! :)

Kislibus!
A férjed szerintem még fel sem fogta igazán, hogy kisbabátok lesz, azért viselkedik így! Nyugi! Adj neki időt! Hozzá kell, hogy szokjon, hogy mostantól 3-an lesztek. Hogy attól a pillanattól kezdve, amint megszületik a baba teljesen megváltozik az élete! Büszke lesz rátok, majd meglátod! :)

Melánia!
Örülök, hogy Veled is minden rendben! :) Pihenj amennyit csak a szervezeted kíván! Mondjuk én ma éjjel nagyon rosszul aludtam! Nem tudom mi volt, de egyszerűen alig akartam elaludni, és már 4 előtt fent voltam. Aztán próbálkoztam aludni 6 körül, de még 7:10-kor láttam az órát! Szóval nem tudom mi volt éjszaka! Ma este meg megyünk moziba, úgyhogy nem tudom mikor alszom! Vigyázz magadra!

Julcsi!
Azt hiszem Te írtál a "zenélős izéről"?! Na hát én kaptam a Tesómtól egy zenélős teknőcöt! Minden este és reggel a hasamra teszem és zenél a Kisfiúnknak! Olyan kellemes a hangja! Állítólag Mikey és Benedek is szerette nagyon! Hát most ránk szállt és remélem a Mi Drágánk is szeretni fogja! :)

Chilike!
Remélem nemsokára én is beszámolhatok majd ilyen élményekről, amelyekről Te írsz! Biztos fantasztikus élmény lehet! :)

Többiek? Merre?

Szép napot mindenkinek! :)

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Sziasztok!

Kislibus!
Gondoltam, hogy nem fajult idáig a dolog, csak arra igyekeztem felhívni a figyelmedet, hogy nyilván a férjed tele van ki nem mondott feszültségekkel. Ezért próbáltalak türelemre kérni irányába. :roll:

Ercsikati!
Óriási gratula Kisfiukátokhoz! Tudod, az előző vonalzód is tetszett, de ez sokkal bájosabb!

Sajo
sajo
 
 


Sziasztok.

Katám:biztos az éjjel érezted,hogy nem jól vagyok ezért nem tudtál aludni. :wink:
Én sem aludtam.Ismét beköszöntött hozzám a róka.A fene vigye el.Abbahagytam a hányáscsillapítót és tessék.Ráadásul hasmarsom is volt.Hát mit mondjak nem hiányzott. :?
Gratula a kis kukishoz!!! :lol: Milyen nevek játszanak nálatok??? Nem tudom miért de én meg kiscsajt érzek nálunk.Meg a család is. :lol:
JÓ SZÓRAKOZÁST A MOZIHOZ!!!

szurikáta:jó látni,hogy te is itt vagy velünk!!!

chilike:én is gondoltam rád csütörtökön mert láttam rózsaszín babakocsit.Igaz nem ikres volt.

Rencsi:hogy aludtál??? Én nem aludtam hüle róka miatt. :twisted:

kislibus:szeresgessétek egymást és apa is változni fog!!! Uh-on veled van? látta a kis csöppségeteket???

Moncsi:miújság,hogy vagytok??? Meséltem páromnak a kupakos technikát és tetszik neki nagyon.Mi is követjük majd a példád!! :lol:

sajo:jó látni itt téged is!!! Hogy vagytok?

Kép
Kép
melánia
 
 


Na, Katás, mit mondtam már jó rég és elsőként? Jó kis boszi vagyok, mi? ;-)
GRATULA!!!!!!!!!!!!!

Remélem, Szimbáék ikrei is így bejönnek. ;-)

Kép
bodza2005
 
 


Sziasztok csajok,

Gyors bekukk, míg alszik Marci.

Katám gratulálok a kisfiúhoz. Milyen nevek tetszenek?

Mici, gyors gyógyulást és pihenj sokat.

A többieknek is sok puszi.

Marci szépen eszik. Ma volt, hogy 110-et evett. :shock: Éjszaka is csak kétszer kel fel enni. Mikor lecuppan a ciciről hatalmasakat mosolyog, elégedetten, annyira aranyos.
Dobok majd képet is.

Puszi

Kép
gmelcsi1
 
 


melcsike
De jóóó, már vártam ám, hogy jelentkezz! Örülök, hogy minden rendben veletek, és hogy Marcika jól eszik. Akkor van tejed , ugye?
Hétfőn megyek apánkhoz, aztán szülőire , úgyhogy zsúfolt napom lesz, de kedden nyugisabb, majd hivlak, (remélem pont jókor) és elmeséled a részleteket, oké? Minden érdekel. :lol: puszi

kata
mi tegnap voltunk moziba, azt a 2010-et néztük, szerintem nagyon jó, persze, ha inkább vigjátékra vágytok, akkor még tudnám javasolni azt a krácsonyi 3D-s mesét a Jim Carrey-set. :wink:
Jó szórakozást!
Ja és gratula a kisfiúhoz, látod többen is megéreztük, hogy az lesz!

melánia
Köszi, hogy gondolsz rám, én is eddig csak egyke babás kocsit láttam rózsaszinűbe...
Sajnálom, hogy carul vagy a keksz meg ilyesmi nem segit?

kislibus
Háát tudod, erről már beszéltünk, minden férfi más, és tényleg néha nem úgy reagálnak a dolgokra, mint ahogy mi nők elvárnánk, de tényleg az a legjobb megoldás amit sajó is irt, hogy türelmes leszel, és idővel úgyis kialakul majd nála is az "apuka "érzés!
Az is lehet, hogy nem akarja még beleélni magát, tudod a pasik ezeket a dolgokat másképp dolgozzák fel.
chilike1
 
 


Már amióta terhes lettem azóta szerettem volna enni egy kis savanyú káposztát, meg meginni a fincsi levét, de nem mertem, mert azt hallottam, hogy nem túl jó, mert puffadást stb, okozhat , de ha jól emlékszem moncsika is evett már székely káposztát, úgyhogy ma ettem egy picit(tényleg csak picit, kb a 3x-át is meg birtam volna enni :lol: ) úgyhogy most bizom benne, hogy izlett a babáknak is és nem lesz tőle hasfájásom.
Moncsika szerinted?

Húú, de nagyon fincsit főztem ma,megtartom a hagyományokat, :wink: alig várom, hogy kész legyen pedig még llegalább 1,5-2 órát várnom kell rá...
Főztem liba levest, hmmm, meg sült liba combot,rozmaringos-kakukkfüves tepsis krumplival, zöldségekkel(tálalásnál fel kinálok majd magamnak hozzá egy kis áfonya lekvárt is :lol: ) , a család kérne még egy kis palacsintát is a vacsihoz, de most egyenlőre leszakad a lábam, úgyhogy majd este rászánom magam a pala sütésre, van itthon finom eper lekvár, mogyorókrém, kakaópor-vagy puding, meg túrókrémes is lesz. :lol: Húú, de éhes vagyok.
Remélem senki nem diétázik most (már rencsike :wink: te se-tényleg merre vagy?)

na jövök még később pusza
chilike1
 
 


Ercsikati! Látod, kukit beszéltünk a babára!!! :lol: Gratulálok a kisfiúhoz!!!

Meli! Nagyon kiváncsi vagyok nálad milyen baba csücsül!!! :D
Remélem nem marad sokáig a róka!!!
Az utolsó uhura bejött, addig nem akart (pedig hivtam), hogy ne legyen útban Dévisznek. Legutoljára Dévisz beparancsolta! :lol:

Sajo! Türelmes vagyok én, egy szóval nem mondtam, hogy leszúrnám ezekért a dolgokért, vagy ilyesmi. Csak fájnak nekem, ennek adtam igazából hangot. Tudod, mi már 9,5 éve együtt vagyunk, pontosan tudjuk milyen a másik, megtanultuk kezelni és tolerálni egymás dolgait már réges régen és szeretjük is egymást. :D

Melcsi! De jó, hogy jöttél, nem semmi, hogy Marci 110-et is megevett!!! Jó kis vasgyúró lesz igy! Majd ha tudsz dobjál képet! :D

Kép
kislibus
 
 


Chilike! Nagyon jó a menüd, összefut megéheztem, pedig én is fincsit főztem: Zöldborsólevest, meg Brassóit, a vendégeknek is izlett, még a 13 hónapos Esztinek is! Nagyon édes volt a kiscsaj, egyfolytában mosolygott, itt mászott fel-alá, nagyon barátágos, pedig fél évesen látott minket utoljára. És olyan szövege volt!!! Igaz, még csak ő érti, de nagyon lelkesen magyarázott nekünk is! :D

Kép
kislibus
 
 


Bodza,
nem tudom, hogy első voltál-e, de én is Katának azt írtam, hogy fiús maminak gondolom. Egye kutya lehetsz első, de akkor majd nekem is meg kell nézned, ám !! :)))

Melcsi,
Mikor teszel fel képet ?? Sokat akkor nem is csökkent Marci súlya a szülés után, ha ilyen jó evő? Belejöttetek a szoptatásba?
És Te hogy vagy? Sebed? Nem fáj, ha emelgeted ?

Chilike,
nem gondoltam volna, hogy Te ilyen nagy szakácsnő vagy!
Irigylem aki ennyire élvezi a főzést , persze az evéssel nincs gondom, csak ne nekem kelljen megcsinálni.
Nem néztek először a szülőin, hogy egy fiatal nőcinek ilyen nagy lánya van? Na a párodról sem gondolnám, hogy már rég apuka! :)
Azért a nagylánynak is érdekes szitu lesz két kistesó.
Jaj, azt már rég el akartam mesélni, hogy a munkahelyemen van egy ikerpár (igaz egy petéjűek), ahogy ez a két srác szereti egymást......, mint a szerelmesek :) Azt kívánom, hogy a lányaid is ilyenek legyenek.

Kata,
gratulálok a kisfiúhoz! Írtam is, hogy én is azt írtam, hogy fiút gondolnék neked. Talán Ti lányt szeretettek volna, ha jól emlékszem, de úgy látszik a ti családotokban a fiuk a befutok. Legalább örököl majd sok rucit az unokatesóktól.:)
miciona
 
 


Kislibus,
én sem hiszem, hogy gond lesz nálatok a baba körüli teendőkbe.
Szerintem az a lényeg, hogy a baba legyen ugyan most az első, de ne váljon a pároddá, mert az a hely már foglalt az apukának. Sokan szülőkké válnak és elfelejtik, hogy házastársak.

Melike,
milyen a szegedi dokid? Sajnálom a rókákat, remélem azért a kórházba nem mész majd csak szülni!!!
Én is lányt tudok neked elképzelni jobban :)

MOncsi, Rencsi hogy vagytok, hol vagytok?
Julcsi ,TI nagy utazosok vagytok :))
miciona
 
 


Andi,
még nem is reagáltam a pü-re ,amit még a kórház előtt írtál, most néztem. Elnézést ,bepótolom!
miciona
 
 


Fú, Chilike, csak nemrég értünk haza, fürdi, szopi, alu és utána Apával leszek, ma nem tudok jönni, de nem fogom elfelejteni a kérdéseket, a Többiekét sem, mert kimásoltam őket egy mailbe, a maiakat hozzáírom és ígérem, legkésőbb hétfő éjjel írok is. Holnap vendégség barátoknál, Barátokkal. :D
Nyami, nyami a fini kaják láttán (Eszti azt mondja nyam-nyam, ha ételt lát, ezt honnan szedte ez a Gyerek? :lol: :lol: ). Holnap ebédmeghívásunk van egy félistenül főző Barátunkhoz. Francia menü lesz. ;-)
Na, nem úgy. :oops:
További szép 7végét Csajszikák!
Micike! Természetesen megjósolom Neked is drágaság a Babulonodat időben!!!! ;-)
Cupákok Nektek!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kép
bodza2005
 
 


Moncsikám! Nagyon hallgatsz... Minden ok, ugye, csak anyósnál vagytok vagy pakolásztok, igaz? PUSZA!!!!!!!

Kép
bodza2005
 
 


miciona
háát sok mindent nem szoktak gondolni rólam... :wink: :lol:
valójában én a kukta vagyok a párom az igazi jó szakács én többnyire csak a hagymát szeletelhetem :lol: , de ma ő nem volt itthon ilyenkor (nyilván) én főzök, egyébként nagyon fincsi lett :wink:
én többnyire sütni szoktam finom sütiket, pl. karácsonykor is már az előző napokon elkezdem megsütni a torta lapokat, megcsinálom a töltelékeket , aznap meg csak készre kell tálalni.Imádok sütni, de amióta várandós vagyok, gyorsabban elfáradok , ezért pl. kelt tésztát, kalácsot ilyesmit nem is csinálok(pedig Isteni Adventi meggyes kalácsom van) :lol:
De sokszor néznek és nem is értik a helyzetet, a nagy lányal kapcsolatban. amikor megismerkedtünk én voltam 19 a lányzó 3 éves, akkor ugye azért nem hitték el(mert ugye az ember lánya nem nagyon szokott 16 évesen szülni), mostmeg már ő olyan nagy, hogy azért nem hiszik, inkább azt gondolják, hogy a nővére vagyok. Vicces, de csomószor mondják, hogy hasonlitunk(még Dévainál is mondták Ágikáék :lol: ), mindig mondom is, hogy pedig nem sok közöm van hozzá(hacsak az nem, hogy lenyúlja a cuccaimat és ő hordja, mondván nekem most úgyse kell :lol: )
Általában az apukájáról se hiszik el , hogy ő az apuka(ő 20 éves volt amikor megszületett), róla is általában azt hiszik, hogy a báttya. Most voltunk suliba beiratkozni , álltunk kinnt , vártuk az igazgatót, megjött és megkérdezte, hogy ki a diák.? :lol: :lol:
Volt már olyan, hogy belépőjegyet kellett volna átvennie a nagylánynak és oda adtam neki a személyimet, hogy arra kiadják, persze nem adták oda neki a jegyeket, mert nem hitték el, hogy a képen az "anyja" van :lol:

Te hogy vagy? Nem fáj a sebed?
Meddig maradsz otthon?

bodzika
teljesen ráérsz, még van 3 hónapom :lol:
hmmm, jól hangzik a vendégség :wink:

kislibus
fincsi lehetett az ebéd nálatok is :wink:
én ma alig ettem, mert el telitődtem főzés közben, na mindegy, majd holnap bepótolom :wink:
chilike1
 
 


Chili! Én bezzeg nem telitődök el... A hétvégén elértem a bűvös 45 kg-ot, még soha az életbe nem voltam ennyi!!! Aggódom is, mit fog apánk szólni, legközelebb pont ebéd után megyünk hozzá, és már megszólt kedden is....

Miciona! Egy családban mindenkinek megvan a maga helye, a gyereknek is, a páromnak is, nyugi, nem cserélem fel a helyeket.:wink:
Én tudom milyen olyan családban felnőni, ahol a szülők nem szeretik egymást... :( Még szerencse, hogy voltak nagyszüleim, ők az igazi példakép! :)

De képzeljétek meglet a hatása annak, hogy békén hagytam a páromat!!! Tegnap magától adott puszit a hasamra, meg mondta a babánknak, hogy növögessen szépen!!! :D Ennek úgy örültem!!! :D

Kép
kislibus
 
 


Sziasztok, vagyok, csak éjszakánként nem alszom, így élő halott vagyok napközben bár tegnap délután kihasználtam, hogy elaludt és én is aludtam 3 órát.....

Moncsika írt, hogy bent van a Jánosba, mert 5-10 percenként keményedett. Zárt a méhszáj a baba jól van, de 5 napig biztos bent tartják, addig meg infúziót kap.....puszil mindenkit!!!!


2 napja vannak jóslófájásaim reméljünk közeledik az időpont, jó lenne túlleni rajta....

Melikém, sajnálom a rókákat, engem is meglátogattak a héten, meg is lepődtem, hogy én még a 8 végén is tudok hányni....de tudod ez azt jelenti, hogy a baba szépen fejlődik!!!

Mi ma megyünk temetőzni, mert nem akartunk a nagy tömegben menni, aztán meg benézünk anyósékhoz, mert teganp eldöntöttem megkapom az oltást!!!
MÁr a védőnő is azt mondta, meg a pótdoki annyit mondot amikor rákérdeztem, hogy mindenképpen oltani....elegem van ebből a parából amit az okoz, hogy kitől mit kaphatok el, szerintem ezzel sokkal többet ártok a babának, hogy rettegek. Reméljük jól döntöttem....


puszi mindenkinek megyek készülök, hogy indulhassunk a temetőbe....

Kép
rencsi79
 
 


rencsikém
Ez egy nagyon nehéz kérdés, mármint az oltás,de szerintem a HIT a legfontosabb, ha te abban hiszel, hogy igy leszel biztonságban, akkor oltasd be magad(ha az én véleményemre vagy kiváncsi, én biztos nem oltatnék a helyedben, max. 5 heted van hátra, de úgyis megszülsz előbb, szóval véleményem szerint 2-3 hét múlva kinnt lesz Domika és, ha jól tudom a védettség is 1-2 hét alatt alakul ki)
Persze nem akarlak elbizonytalanitani, tudom, hogy már milyen régóta beszélünk erről, hogy mi a jobb, oltatni vagy nem? csak engem mindig elbizonytalanit az, ha valamit nem adnak póyás babáknak, és úgy tudom, hogy ezt az oltóanyagot nem adhatják.
Tesóm a legnagyobb járvány közepette(vagyis amikori tthon minden nap bemondták, hogy napi nem tudom hány ember betegszik/hal meg Angliában) na szóval ők akkor voltak kinnt és az ég világon semmi nem volt, csak a pánik keltés.Még maszkba is csak elvétve lehetett kinnt látni embereket. Más kérdés, hogy a héten ők is beoltatják magukat, mivel a kisfia suliba jár, és igy látjá jónak! :wink:

moncsika
jaj szegénykém, mindjárt megpróbálok rácsörögni, jövö, ha van valami infóm.

kislibus
Húúúúhaaaa! ne is mond 45 kiló!!!
Szerintem én mire megszülök pont a duplája leszek :lol: :lol:
Na látod, megérte türelmesnek lenni :wink:
chilike1
 
 


Rencsi! Én kérdeztem apánktól, nekem azt mondta a 16. hétig semmiképp ne oltassam magam, utána döntsem el, de azt mondta, hogy ott az intézetben még egy megbetegedés sem volt. Viszont ha hinni lehet az ANTSZ honlapjának, akkor esetedben előnyös lehet az oltás, feltéve, hogy az immunválasz kialakul még mielőtt Domi megszületik. Utána a tejcivel is védi állitólag a babát. Nekem csak az nem tetszik az egészben, hogy még mindig nem állnak rendelkezésre adatok a kismamák oltása esetében, ennek ellenére mégis olyan biztosan állitják, hogy oltatni kell....
Jóslófájások??? Akkor Mikulásra érkezik Domi??? :D

Chili! Neked megengedett a duplája lenni, mer két babád van!!! Kell az a kis tartalék majd a szoptatáshoz is!!! :lol:

Moncsiga! Remélem gyorsan elmúlnak ezek a keményedések, és hamar haza jöhetsz!

Kép
kislibus
 
 


Sziasztok!

Moncsigának mielöbbi javulást! Puszi! +++++++++++

Mindenkinek puszi! ( baci mentes!)

Bodzikám Drága! :)))

Nagyon jó Benneteket olvasni!!! :D
emerenc
 
 


húú, de nagy a pangás, mindenki csavarog???
Én ma jól "kidolgoztam" magam, elővettük a karácsonyi diszeket, letisztitottam azokat amivel majd a lakást diszitjük fel, csináltam az étkezőbe meg a nappaliba adventi aszaldiszt( na jó túlzok, mert az asztaldisz kész van, csak megigazitottam, letörölgettem rajta a diszeket, gyertyákat, mikulást,stb és raktam alá szép üveg tálat, meg kitettem az asztalokra :lol: ), !

Beszéltem moncsikával, a körülményekhez képest jól van, 5 napig kap infúziót, mert hiába szedte a magne b6-ot (napi 3x2) vagy a magnesolvot igy is folyamatosan keményedett a pocija. Jó kedvű volt, 5-en vannak egy szobába, szóval nem unatkozik, a kaja viszont szar, mondtam neki, ha lesz időm a héten viszek be neki valami finom hazait :wink:

Na jövök még később. :wink:
chilike1
 
 


Sziasztok lányok,

Megjöttünk :) Illetve :(
Szuper jó volt! Végre csak kettesben, pihentünk, beszélgettünk rengeteget (nagyon sokat a jövőről, hogy hogyan képzeljük el az életünket Szonjával :)), lent voltunk a wellness részen (párom csücsült a medencében, én a medence szélés, lábam a vízben, közben massziroztam a drágámat :)). Mindkét nap 11 órát aludtunk, és izé, szóval a házasélet-tilalom feloldását is megünnepeltük :oops: . Még ottani barátokkal is találkoztunk, szóval egyszeráen szuper volt.

Ami a hétvége tanulsága, hogy rájöttem, többet kell pihennem. Mostanában itthon csak 8 órát szoktam aludni, annyira pörgök és ezer dologgal foglalkozom... így, hogy ott simán ment a 11 óra, majd most éjjel itthon megint 10, rájöttem, hogy talán most nálam mégis ez a normális... Szóval mostantól megint többet fogok pihenni.

A rossz az, hogy nagyon kihasználtam a svédasztalt, reggel és este is. Korábban sosem értettem, mi olyan jó ebben, párom volt mindig a nagy ínyenc.... na hát most már tudom! Nem is fogtam vissza magam. Most van másfél hetem Dévisz látogatásig, le kell faragni 1-2 kilót, mert tuti, hogy iszonyat sok vagyok (méreckedni nem mertem reggel).

Masszázson is voltunk, annyira meggyúrták a hátam, hogy alig bírok rajta feküdni :)

Moncsika,
Kérlek mondjátok meg neki, hogy nagyon puszilom! Szegénykém, remélem azért nyugodt, és minden rendben lesz! magnézium infúziót kap? Vajon mitől lehet ez a sok keményedés?

Rencsikém,
Hogy aludtál? Jóslófájások???? Juj, na ma beszéljünk mindenképp!
Az oltáson én is gondolkodom már. Én azt találtam ki, hogy ha már nagyon stresszelnék rajta, akkor inkább beoltatom magam, mert szerintem is a sok idegeskedés rosszabbat tehet. Most egyelőre próbálok még kicsit nem foglalkozni vele, de mivel a csapból is ez folyik, ez nehéz. Szerintem jól tetted, hogy beoltattad magad, Domi már nagy fiú, és mivel csecsemőkorban nem lehet neki oltást adni, így a védettség általad talán kialakul. Ugye jól tudom?

Kislibus,
Ne haragudj meg a kérdésért, de nem lehet, hogy a közös babaruha nézéshez a férjednek még korán van? Én az első 3-4 hónapban még semmit nem néztem vele... annyira félt szegénykém, nem lehetett még vele sem ilyesmikről beszélni, hogy milyen babakocsi, ruha, stb-t akarunk venni. A félidő után, amikor már rendesen látszik is a poci, kezdte felfogni, hogy tényleg babánk lesz... Addigra ugye túl voltunk a genetikai UH-n is, tudtuk a baba nemét is, neki ezek már sokkal kézzelfoghatóbb és biztos dolgok. Persze én addig is nézegettem dolgokat, de főleg neten, és egyedül, és veletek, illetve más babás barátnőimmel beszélgettem a dologról. Nekik ez szerintem olyan nehéz lehet, látszani még alig látszik valami, az ő élete nagyjából változatlan, nem érzi még, hogy néhány hónap múlva mekkorát fordul a világ.

Bodzikám,
Milyen volt a 'francia ebéd' :) Esztikét mindenki megcsodálta-megszeretgette?

Kata,
Gratulálok a kukishoz! Bevallom, a múlt héten én is írtam neked egy hozzászólásban, hogy tutira fiút érzek, de aztán valami miatt kitöröltem.. :) Vicces.
Kíváncsi vagyok a nevére!

Chilike,
Hogy te miket főztél, de jó neked! Ügyes vagy!

Ikky,
Igen, a mózes 6 hónapig biztosan sok lesz, de időközben nagyjából eldöntöttem, hogy kiságy lesz az ágyam mellett. Hogy meddig lesz a mi szobánkba, az majd kiderül, szeretném minél tovább, de ezt előre úgysem lehet megmondani :)

Képzeljétek, azt álmodtam, hogy most, a 23. héten megszületett Szonjababa. De valamiért 3,5 kiló és 58 centi volt! Szép hosszú, vékony baba :) Császárral született, engem altattak, nem fájt semmi. Nagyon jó kislány volt, 2 óránként evett, de közben jókat aludt, és még beszélgetni is lehetett vele :) Pl. kétnaposan mondta, hogy most maradjak bent a szobában vele, amig ő alszik, mert most erre van szüksége. Persze ottmaradtam. És evett is szépen, ráraktam a mellkasomra és szépen maga kúszott fel a ciciig és találta meg egyszer az egyiket, másszor a másikat. :)
Fura egy álom volt :)
vjulcsi
 
 


julcsika
Hogy neked milyen intelligens babád született álmodban..!!! :lol:
Biztos az életben is okos baba lesz, csak időre jön majd :wink:
Jók ezek a wellnessek én is imádok menni, igaz most legútóbb amikor voltunk (mezőkövesden) nem élveztem annyira, mint máskor,mert én imádok szaunázni, lubickolni a vizben, stb és most ugye ez mind kimaradt...de már álmodozom róla, hogy majd ha meglesznek a lányok, újra fogok tudni szaunázni. Be szoktam magam kenni mézzel (vannak olyan helyek ahol van külön ilyen kezelés féle a szaunában, de ha nincs engem az se zavar, mert viszek be magammal, kis dobozos mézet) és csodákra képes a bőrrel, komolyan, egyszer próbáld ki. :wink: Azt hinné az ember, hogy ragadni fog tőle, de nem, a melegben olyan, mintha valami vizes krémet kennél magadra és nagyon jól méregtelenit. :wink:
Jó lehetett a hétvége, minden szempontból :lol:

Én is jól jártam... pénteken kellett volna mennem apánkhoz, de a konferencia miatt, áttett mára, a hétvégi menű meg betett a kilóimnak, tegnap este megméreckedtem és legalább 2 kilóval voltam több :roll: , persze ez biztos nem tényleges hizás, tuti holnap utánra már ugyanannyi lennék, mint szoktam, de ma azért biztos szóvá fogja tenni! Sebaj, majd elterelem a figyelmét másra :lol:

Tudom, hogy hülyeség, de most annyira várom már az uh-t, mert az egyk babát sokkal kevesebbszer érzem, mint a másikat. Persze tudom, hogy ez igy van rendjén, állitólag az a baba, aki az első lepényen van, az "hátrafelé" rugdoss és sok ikres kismama nem is tudja megkülönböztetni mikor melyik baba rúgkapál(án általában megtudom), de most kicsit mégis idegesit a dolog. Bizom benne, hogy minden rendben és csak én aggódom túl a dolgot, az is lehet, hogy tök rég voltam már uh-n és csak azért van ez .Na mindegy!

Csajok leirhatnátok majd, hogy miért jobb a mózes, mint a pihenőszék? Én ezen a kettőn gondolkoztam a napközbeni alváshoz, csak a mózesnak túl puhának tűnik a hát része, a pihenőszéknek, mint ahogy a nevében is benne van egy szék és az meg kicsit görbének tűnik(mármint a hátrésze)!köszi


Na megyek este jövök majd, pusza mindenkinek
chilike1
 
 


Sziasztok!

Julcsi! jó lehetett a hétvégétek!!! Svédasztalról meg ne is beszélj, még jó, hogy a gyomorkapacitásom nem nőtt, mert ha mindent megennék amit aszememe megkiván... :roll: Amit irtála abban igazad van, hogy fél, asszem most kezdi feldolgozni a dolgot. De már halad, nem is erőltetem mostmár a dolgokat, csak ennek is ki kellett alakulnia.
Nem semmi miket álmodsz, de alapvetően ez egy jó álom volt, mert Szonja teljesen egészséges baba volt benne!!!

Chili! Advent nem jövő héten kezdődik? :shock: Én azt hittem van még egy hetem elkésziteni a koszorút, még csak most élesztgetem rajta a mohát, mert az tavaj óta kicsit megsárgult...

No megyek, paradcsomos káposztát főzök sült oldalassal. Nyamm...

Kép
kislibus
 
 


Chili! Azt a leányzót akinek elől van a lepénye későbbis kezdted el éezni mozogni??? Azért kérdem, mert a mi babánk méhlepénye is elől van, de akkor nem állok neki parázni, ha majd 20 hetesen (Atyám, hol van az még???) még nem érzem....

Kép
kislibus
 
 


jaj, na, nem birom megállni, hogy ne irjak... :lol:

Tudom, hogy advent még nem most van, csak amilyen lelassult a tempóm mostanában, gondoltam jobb, ha időben nekilátok :lol:

Én a 16. héten éreztem először mindkét babát, buborékoltak, két teljesen különböző helyen, előtte kb a 14 hét környékén már azért érezgettem valamit, de nem volt egyértelmű, hogy ez mi, az olyan érzés volt, mintha valami kis bogár mászott volna a hasamon. :lol:
A 16. héttől voltak ezek a buborékok, aztán a 17-18. héttől voltak már azok az egyértelmű mozgások, amik most vannak, ezek már olyanok, hogy néha még fájdalmas is, mert óriásiakat rúgnak belém és kivülről is látszik, hogy hullámzik a hasam, ha oda teszem a kezem, mindig megbökdösnek. Inkább nálam az van, hogy a jobb oldali babához teljesen jól "hozzá lehet férni", mert itt van fennt a bordám alatt, a másik baba viszont lennt van alul, ahol alig tudok hozzáférni , igaz néha ő is feljebb jön a bal oldalra és az oldalamat lökdösi, de nem olyan erősen, mint a másik baba. De az is lehet, hogy ő ilyen kis nyugisabb lesz. :lol:

A párom kb. a 19, 20 héttől érezte kivülről is, igaz ő nem volt elég kitartó, gyorsan megunta a várakozást, szóval lehet előbb is érezhette volna...
Úgy tudom a 20. hétig mindenképpen kell hogy érezd, de biztos vagyok benne, hogy előbb fogod. :wink:
chilike1
 
 


Kislibus,
nekem elől fekvő méhlepényem van, és igen, ez azt jelenti, hogy kevésbé/később érzed a mozgását.
Én a 17. héten keztem el érezni a buborékpattogást, és úgy igazából a rugdosást csak a 20. héten. Ezen a héten (mármint 20.-n) voltunk szívUH-n, ahol nagyon mozgott, ficánkolt Szonja az UH közben, és ezt én nagyon éreztem is- de a dokinő mondta, hogy tényleg nagyon mozoghat, ha első terhességben, 20. héten, elől fekvő méhlepénnyel már így érzem.
Szóval, ha csak a 20-21. hét környékén fogod érezni a rendes mozgást, az teljesen rendben van, de előtte már biztos fogsz érezni buborékokat te is! :)
nincs is már olyan messze, innentől repül az idő, meglátod! :)
vjulcsi
 
 


Drága Hölgyek!

Hogy repül az idő! Én még emlékszem amikor zebrákról csevegtetek, korai tesztek kétes eredményeit latolgattátok, most meg buborékok és rugdosás! :lol:

HÁLA ISTENNEK, HOGY ÍGY VAN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Annyira jó olvasni Benneteket, hogy könnybe lábad a szemem!

Sajo
sajo
 
 


Sziasztok,

itt vagyok, reggel voltam a Jánosba, hát a gyerek feje teljesen lent van és alig bírok menni annyira nyomja a csontjaimat. Azt mondta a doki, hogy bármikor jöhet, de akár meg is gondolhatja magát, és még bent marad egy ideig. De a lényeeg, azzal váltunk el, hogy tartsam még bent 1 hétig, mert annyi még kellene a tüdejének....úgyhogy most szoritom!!! :wink: :D :D :D :D
Nagyon fárasztó volt ám a nap, mert kezdtem a dokinál aztán vérvétel, ahol nem jött a vérem, így többször megszúrtak, majd újból mert néztek alvadást is aztán ctg aztán vissza a dokihoz....

Julcsika,
de jó hogy ilyen jól sikerült a hétvége!!! Nagyon rátok fért!


Melike, még visszatérve a függönyre, 3 boltba voltam és mind a 3ban ez az egyfajta volt és kb 2200Ft métere.
Rókák elhúztak?

Chilike,
a szállítással kapcsolatban olyn 60 dollár körül volt amit kinéztem és 100 körül, hogy elhozzák, mert az ára méret és súly függvénye, és egy fa bölcső se nem túl kicsi nem túl könnyű, így meg már ott vagyok ahol a part szakad, itthon is annyiba kerül....

Beszaladtam Moncsihoz, vittem neki egy kis sütit, éppen csöpögött le neki az infúzió....ja és ki volt írva az ajtóra, hogy látogatási tilalom a h1n1 miatt......ja én beoltattam magam tegnap, de még be sem pirosodott....

puszi

Kép
rencsi79
 
 


Sziasztok.

Moncsigucinak mielőbbi gyógyulást!!! Sokat gondolok rájuk!!!

Rencsim:jóslófájásaid vannak? ez mindennap van,vagy milyen időközönként jönnek??? Nagyon fáj???
RRóka egyenlőre elhúzott.Bár a szagok....Meg kell gondolnom hogy mit egyek meg.De most nem vészes.

miciona:dokimat nagyon szeretem!!! Lelkiismeretes nagyon.A kórházba is mindennap megkeresett hogy mi van velem.+most a genetikai uh után is meg kellett keresnem és kiértékelte az eredményt.Még nem tudjuk,hogy fiú vagy lány a kis babó.
Hogy vagy miciona???

Kép
Kép
melánia
 
 


Melikém,
és hogy állsz a kilókkal, még mindig mínuszban vagy? nem egész nap van, napi 1-2 óra max. de inkább kellemtlen mint fájdalmas, olyan kis mensis, a csont szétfeszítés viszont fáj.... Gondolkodtok már nevekben?

Kép
rencsi79
 
 


Chili! Már a 14. héten??? Az már csak 3 hét :D

Node ne legyek ennyire türelmetlen igaz???

De az a 17. hét sincs olyan messze amit Julcsi irt. Lehe ez lesz karácsonyra nekem az ajéndék???

Mondjuk most be vagyok picit tojva, alig várom a köv. uhut jövő szerdán. Nincs okom betojni, csak úgy be vagyok...

Meli! Neked nagyon-nagyon erős kis babád lesz!!! De remélem rókakoma nem jön többet....

Rencsi! Szoritsad csak!!! :lol: Nem semmi lenne tényleg Mikulásra jönne!!! :D Ti már mindennel készen vagytok, mindent beszereztetek, mindent elrendezgettél??? Légyszi ird meg annak a dokinak a nevét, aki majd a szülést vezeti le! Ő is Jánosos?
Nálam hosszú haj rövid ész.....

Kép
kislibus
 
 


Rencsikém!
Nagyon-nagyon hasznos dolog a pihenőszék, főleg, ha ilyen olcsón találsz, megéri.
Amit nézz meg: kényelmes legyen, mert Neked sem egy sováááánka Domikád lesz, mármint nem 2kg. :D Nekünk Fisher Price van.
Holnap a 36.hétbe lépsz, teljesen érett már Domika!!!!!!! :D Akkor az ebay tárgytalan? Szombaton megkérdezhetem, mert megyünk hozzájuk, ha nem.

Micikém! Gyors és teljes gyógyulást kívánok!!! Szuper kezdést Apánknál!
Jóslat: Katának már hónapokkal ezelőtt írtam itt is és mailben is, amikor felmerült az Abigél... Ezt nehéz überelned. :lol: Persze, h megmondom!! :D

Chilike!
Külön kádat. Elküldöm mailben a mienket. A nagy kádra tettünk keresztben egy lapot, arra a kis kádat.
Mellszívó nagyon is, ha csak nem kézzel fejsz. Kell, mert tuti, lesz olyan, h 1.preventív, h ne legyen mellgyulladás, fejned kell, 2. ha mellgyulladás van vagy pangás és nem elég erős a szívóereje a Bébiknek, 3. fejsz előre a Babáknak, mert el kell intézned valamit , 4..tartaláknak mélyhűtőbe, későbbi főzelékek sűrítéséhez hiszen tele van vitaminnal, fontos anyagokkal, olvasd el a korábbi anyagokat a tejciről, 5. a kórházban segíthet megindítani a tejet, ha a Babák lusták lennének stb.
A pihenőszékben sem lehet túl sokat a Baba, hacsak nem lehet teljesen elfektetni!!!
Én egy nagyobb járókát vennék a helyedben lentre, az sok dologra jó lenne Nálad.

Libus!
Férjecske jó hír!!! :D
Fecsit smirglivel.

Melikém! Mellszívóról kérdeztél valamit? Ha igen, megtennéd, h megismétled, mert csak annyit írtam Hozzád, h mellszívó... :oops:

folyt.
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára bodza2005 2009.11.17 00:01-kor.

Kép
bodza2005
 
 


Szurika! Köszi!!!!!

Ikky! Igen, úgy tűnik! :lol: :lol:
Ma már nagyon kérte azt, amit eddig nem szeretett. Imád üvegpohárból, egyedül inni, eddig csak vizet, de ma már mást is (banán-sütőtök-alma levet). Ok, kipróbálom a leveseket és én is ilyeneket főzök Neki ezentúl, ha már ennyire szereti. :lol:
Fannika hogy van? A kis csibész-szemű. :D

Julcsikám!
Végül talján lett a gall. :lol:
Isteni volt. Igen, kézről kézre járt Babcika, eszméletlenül édes volt, tényleg imádták és puszikat is osztott. :D
Pihenőszék nagyon hasznos!!!!
Arra is figyelni kell, h ne legyen túl szűk az öv, ami véd a kieséstől, h később is használni lehessen, ne csak újszülöttként. Állítható legyen az öv, de a szék is, ne csak ülő pozíciós+kényelmes.
Neked tuti meg is fogja "mondani" Szonja, mit szeretne, h lenne jó neki, Nektek és Te veszed is majd az adást. :D Cukik lesztek Családnak és nagyon-nagyon jó Édesanya leszel!

Emerenc! Nehéz döntés a síííííííííííí. Szerintem a januári kezdés is szuper lenne, addig feltöltődsz és fitt leszel. ;-)

Kép
bodza2005
 
 


Sziasztok.

bodzi:én érdeklődtem a fürdőkádról.A mellszívót is én kérdeztem,hogy az mindenkinek kell-e? Sogórnőmnek nem volt.A neten utánna kell majd néznem hogy melyik hogy műkszik és melyik a jó.

Rencsim:persze vannak nevek amik tetszenek,de apával is egyeztetni kell ezt még.NNem teljes az eggyetértés.Nekem a Jázmin tetszik apának meg a Laura.Második névnek az én nevemet szeretnénk adni ha kiscsajunk van.De az is lehet,hogy ebből a két névből nem lesz semmi mert mást választunk.Fiú nevem a Milán eddig.
Súlyom:híztam.Bár a hétvégi róka óta nem mértem magam,csak az tünt fel,hogy a hasamon lóg a nadrág.
Hú nagyon szoritok a mikulás ajándékhoz!!! :lol: :lol: :lol:

kislibus:te egyáltalán nem is hánytál? de jó.Engem már nagyon kicsinál ha ez az éjszakai program.Kiver a víz és erőtlen leszek közben.És érdekes hogy nálam ez éjszakai program többnyire.Bár volt már kivétel.

Kép
Kép
melánia
 
 


Sziasztok!

Moncsikának jobbulást kívánok! Remélem mihamarabb kijöhet a kórházból.

Julcsi
Szuper, hogy ilyen jól sikerült a hétvége. Hol voltatok?
Jó, hogy kihasználjátok még a kettesben töltött időt.
Mi szeptemberben voltunk Zalakaroson a nagyszülők is jöttek velünk, de pihenés az nem nagyon volt, mert Fannika annyira pörgött, hogy szinte nem aludt napközben semmit.
Nagyon élvezi az új dolgokat.
Milyen kis okos babád született álmodban, ez nagyon jó kis álom lehetett. Én múltkor azt álmodtam, hogy Fannus egyszer csak megszólalt és azt mondta, hogy „én is nagyon szeretlek”. Hát én teljesen elolvadtam álmomban, meg ledöbbentem, hogy mióta tud beszélni.

Kata
Gratulálok a kisfiúhoz.

Chilike
Mi volt tegnap a dokinál?
Amikor ébren vannak a babák, akkor pihenőszékben jól elvannak, mert tudnak nézelődni, amikor meg alszanak, akkor szerintem utazóágy.
Szerintem te nem a mózesre gondolsz, hanem a hordozóra nem?


Rencsi
Szorítok neked, hogy még egy kicsit kibírja Domi a pocidban.
Aztán kitudja, még lehet, hogy egy napon fog születni Fannival, csak egy évvel később.
Ez az utolsó hónap már elég mozgalmasan fog telni, a sok ctg, meg orvos miatt.

Bodzi
Éreztem, hogy most már megfogja kedvelni Eszti az ételeket. Nálunk is úgy volt, hogy lett egy kedvence, és utána már mindent megevett.
Mi volt a talján menü?
Édes lehetett Esztike, hogy mindenkinek puszikat osztogatott.
Eszti mindenkivel barátságos? Olyan érdekes, hogy van egy ismerősünk, akitől Fanni fél, senkitől sem szokott félni. Ráadásul a barátnőm kislánya is csak tőle fél. Nem értem, pedig nincs benne semmi félelmetes, legalábbis szerintem.
Mostanában egész jól alakulnak az éjszakák, vagy nem ébred fel, vagy ha felébred, akkor magától, vagy egy puszitól visszaalszik.
Mostanában visszatért a régi jó szokása, hogy reggel 9-ig alszik.
Mostanában kezdte el a hangutánzást, de annyira aranyos, mert nem mindig sikerül neki.
Egész nap a székeket tologatja maga előtt, úgy próbál menni, aztán mérges lesz, amikor valaminek nekimegy és nem tudja tovább tolni.
Szerintem 1 éves szülinapjára már menni fog egyedül.
Nálatok Eszti eljátszik egyedül is?
Fannussal egész nap játszani kell, mert ha kimegyek rögtön jön utánam.
Nem bánom, hogy ennyit kell vele foglalkoznom, csak amikor nem alszik, akkor semmit sem tudok csinálni.
ikky
 
 


Sziasztok!

Meli! Nem volt hányingerem egyáltalán, nagyon jó ez baba, amig ketten voltak addig is minden rendben volt. Csak öklendezem, ha a gyomorkapacitásomat meghaladó mennyiségű kaját próbálok magamba tömni.
Mostmár remélem neked is ritkulni fognak a rókák, igy a 12. hét után illene már békén hagyniuk! Mkor mész legközelebb uhura? Vérvételeken már voltál?


Kerestem kispapáknak, apukának szóló könyveket az apaságról, de kettőt találtam csak. Valaki esetleg tud valamit amit a párja szivesen olvas-olvasott????

Kép
kislibus
 
 


Még csak Melike hsz.-át olvastam és szomorú vok, mert ezek szerint Te soha nem kaptad meg a mail-jeimet... Pedig a citromosra küldöm, az nem jó??? Küldtem nélkülözhetetlen dolgok listáját, amiben a konkrét mellszívó is benne van képpel és még sok hasznosság... Szóval, írj 1működő mail-címet lszke és megkeresem, amit eddig küldtem.
Nagyon szép nevek! PUSZA!!!!!!!!
Később visszaolvasok.

Kép
bodza2005
 
 


sziasztok,

tegnap szegény Domiapura ráhoztam a frászt....éjjel volt öt fájásom, így gondoltam, felébresztem, hogy mérjük le a köztük lévő időket....szegény tök mélyen aludt és hirtelen azt hitte indulnunk kell....aztán volt még 2 és utána semmi....

Bodzikám,

de érdekel az ebay, h atényleg ilyen szuper és miért nem lenne, akkor sok mindent lehet még majd onnan venni, pl járókát, játékokat stb. méretre súlyra teljesen szuperDomika, csak annyit mondtak, hogy a 36 hét végére lesz teljesen kész a tüdöcskéje, így azért lenne jó, ha még egy kicsit lubickolna odabent....

Bár én nem érzem, hogy mostanában szülni fogok, annyi mindent meg szoktam érezni, de most fogalmam sincs mikor fog jönni... :(


Úgy tűnik pihiszéket kapunk anuyéktól karira, vagyis én kinézem és megveszem, aztán majd odaadják rá a pénzt....

Ikky,
én bízom benne, hogy dec 18-ra már itthon leszünk a Domcsival, mert az még egy hónap és már kezdek türelmetlen lenni, főleg ha arra gondolok hogy így fog fájni-feszíteni még egy hónapig..... :cry: Te mikorra voltál kiírva?

Kislibus,
mi nem vettünk Apás könyvet, hanem a kismamás könyvekből olvastam fel mindig az érdekes részeket, pl, hogy éppen hol tart a baba a fejlődésben stb...
igen, Jánosos, de ő az onkológián főorvos, tudom, hogy vállal szülést, mert zsülés nőgyógyász is, de a Jánosban az onkólogiának a vezetője.
Azt nem tudom, hogy akkor is vállalta volna-e a beugró doki szerepét, , ha nem ismeri anyósomékat már 30 éve....de én nagyon boldog vagyok, hogy elvállalt, tegnap is olyan jófej volt...én most ott tartok, hogy mindegy mikor jön a baba, megnyugodtam mert ígyis úgyis biztonságban érzem magam. Dr. Varga Antal a neve.

Melike,
hát igen a névválasztás nem egyszerű, nekünk szinte fiú nevünk nem is volt közös, így jó párszor nekifutottunk mire sikerült döntenünk.....

Kép
rencsi79
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?