Új privát üzeneted érkezett!

Sehol nem látok Dr.Győri Attiláról megjegyzést. Ha valaki ismeri, kiváncsi lennék a véleményére.Ő az Újpesti Szülőotthonban tevékenykedik.
varanita
 
 


Szia Varanita!

Szerintem mindannyian "ismerjük", bár egyikünknek se dokija, ha jól tudom, de engem már vizsgált is, na meg viziteknél is ott van. És pár ismerősöm dokija, úgyhogy tőlük is hallottam róla. Mi érdekel konkrétan vele kapcsolatban? Nála fogsz szülni? Hány hetes vagy? Mesééélj Kép

Többiek, hun vagytok má? Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Kriszta, ég a pofámról a bőr, hogy nem is gratuláltam Máté mászásához, de annyira nem jön mostanában senki, hogy sokszor én is csak éppen benézek. Pedig úgy érdekel, hogy mi van veletek! LaptopKép
És már akartam kérdezni, Máté szopizik még?

Marycus nem ír a tesztjéről, Hanzika meg nem írja, hogy hogy sikerült a hétvége, nohát ezekre mind nagyon kíváncsi vagyokKép

Varanita! Egyikünknek sem dokija Győri doktor, de azért az így nem igaz, hogy nem esett szó róla, legfeljebb nem mostanában. A segédletekben találsz olyan parancsot, hogy keresés, nekem dobott ki néhányat. Egyébként annak kapcsán beszéltünk Győri doktorról, hogy rövid ideig járt ide egy lány, M.Ildikó, aki több kissrácot is szült nála. És nagyon elégedett volt vele. A kórházban én is sokat találkoztam vele, és korrekt, aranyos, jókedélyű pasinak ismertem meg, és pl. a csecsemősnővér szobatársam is nála szült. Szerintem ez is sokat elárul. Ja, és szülését is hallgattam végig egy másik szülőszobából, jó fej volt. Meg asszem a Szülőszoba c. tévéműsorban is láthattad. Ez nagyon sok információ ámKép

Csajok, Miksabuckó négyfogú lettKép És még annyit akartam elmesélni, hogy lassan gondolkodunk azon, hogy külön szobát kap. Baromira éberen alszik mostanában, talán jobb lenne. Főleg nappal, és semmit sem tudok mellette csinálni, mert még a padlónyikordulásra is felébred. Ma bezzzeg 2 óra 40 percet horpasztott a karombanKép Olyan nyűgi napja van, hagytam nekiKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 

 
 

Szirom,
Addig a karodban volt?????? Kép Hogy bírtad? Kép Gratula a fogakhoz! Kép
Máté már csak éjjel eszik, egyszer v. max kétszer.
Miksa még nyomul napközben is? Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Kriszta!

Az elején még jól, aztán egyre nehezebbenKép De egész nap nyávogott, süvöltött, sikítozott, délelőtt összvissz fél órát aludt, nem szokott ő ilyen lenni. Folyik a nyála, rágja a kezét, cuppog, most tört át a negyedik fog, tutira fáj neki. Szopi közben elaludt, és nem tettem le, mert tudtam, hogy a kezemben jól kialussza magát, egy ínyenc ám a kispasiKép Néztem a SpektrumotKép
Miksa még reggel és este, illetve a délelőtti és a délutáni alvás előtt szopizik, illetve néha nyer napközben egy-egy bónuszt is. Ő éjjel nem kajál, még ha föl is ébred. Azért is kérdeztem, hogy vajon hogyan tudom majd később letenni szopi nélkül.

Hahóóóóóó, többieeeeeek!

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Szirom,
Máté is elvan cici nélkül éjjel, csak én "erőltetem", mert nappal egyáltalán nem fogadja el, viszont félálomban igen. Így legalább vmennyit még kap Kép

És legalább jó progi volt annyi időn át a Spektrumon? Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Nagyon köszönöm a válaszotokat.
Még nem várok babát, de nagyon sok rosszat hallok és tapasztaltam különböző orvosokról. Most megtaláltam őt és voltam már nála, de még nem ismerem igazán. Eddigi élményeim bíztatóak vele kapcsolatban, de kíváncsi vagyok más véleményére is.
Két hónapja mentem férjhez, úgyhogy hamarosan mi is belefogunk majd ebbe a hatalmas vállalkozásba.Mindenképpen olyan orvoshoz akarok már most járni, akiben később is megbízhatok, ismerni fogja az előzményeimet. Ez nagyon fontos lenne.
Amiket írtatok elég bíztatóak.
Szirom! A "Keresés" alatt próbálkoztam, de nem találtam semmit. Lehet, hogy valamit rosszul csináltam. Most megpróbálkozom újból.
varanita
 
 


Sziasztok!

Kriszta! A modellek sanyarú életéről láttam egy filmetKép Az egyik csajnak olyan combja volt, mint az alkarom, no mindegyKép

Varanita! Talán nem vetted észre, hogy be kell állítani, hogy mennyi időre keressen vissza a gép. Alapból csak 3 nap van beállítva, én 300 napra kerestem vissza. Egyébként hajráKép

Képzeljétek, Miksa pápázik, és megmutatja az ujjacskájával a képeken a babát. Először az üdítősdobozon mutatta meg (természetesen tanítgatás után), majd a popsitörlős dobozon, és ma kipróbáltuk, hogy csak azt a két figurát ismeri-e vagy tényleg fölismeri a babákat. Mutattam neki könyveket, és abban is megmutattaKép Azonkívül a bútorokon támaszkodva oldalazva szépen eljut egészen messzire.
Negatívumként rovom föl viszont, hogy ma összvissz kétszer fél órát aludt, bár ma nem hagytam neki a karomban, hanem letettem. Valahogy fölborult mostanában a napi alvásmenete, nem tudom mi lesz ebből. Kriszta, Regi mikor kezdett kettő helyett egyszer aludni?

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Na, vagyok végre. CSak eléggé húzós napok vannak, esétre inkább az ágyba vágyom, mint a gép elé.. bocs!

Szóval, pihenés amilyen vacakul indult, olyan jó lett. Péntek délelőtt jól összekaptam Ádámmal, annyira, hogy nem is akartam sehová menni. Menjen, akivel akar. De aztán győzött az ész és a séta is segített, persze Kép Anyósom 1-kor jött Marcusért, szegény, lesett, mikor ő bekerült a kocsiba, mi meg nem. De jól viselte, és aludt egészen Horányig (először a 12.-be mentek, a cuccokért). Nem volt vele egyáltalán gond egész hétvégén Kép

Mi meg 5-re értünk végül a szállodába. Nem rossz, bár szállodákat járt szemem talált egy-két kivetnivalót Kép Persze rossz volt Marcus nélkül, naponta 5x - 6x telefon, meg állandóan a gépben lévő képét néztük Kép Azért csak ennyire keveset telefonáltunk, mert lemerültünk anyagilag mindketten... de anyósom jelentett 3x egy nap Kép

Vasárnap, mikor odaértünk, és meglátott, nyafogni akart, de aztán felvidítottuk Kép És utána kicsit nyűgös volt, ha nem látott - de ez már okés megint.

Összességében jól viselte mindenki, de szerintem ez kb. fél év múlva nem megy majd ilyen simán, ha lesz ilyen alkalom.

Szirom,
Gratula fogincához, pápához! Nálunk a baba most nagy szám, állandóan azt mondja. Persze, ha kérjük, akkor nem.

Krisz,
Nektek is gratula a mászáshoz!

Marcus is nehezebben alszik el egyre, állandóan állna, meg mászna, pedig már dől erre-arra. Ma is nagy sírás-rívás, küzdelem volt az elalvás délelőtt is, délután is. Persze aztán aludt másfél-másfél órát.

Ma meg jól felhúztam magam a Brendonon. Végre valahára eldöntöttem, hogy milyen könnyűkocsit szeretnék, erre már 4 hete hívjuk őket, és soha nincs. Ja, és nem is rendeltek azóta! Jó, mi??? Röhej, hogy nyári szezonban nem rendelnek nyári kocsit. Állítólag azért, mert új színválaszték lesz és még nem kapták meg. Nekik nem számít az üzlet???? Ja és rákerestem a neten is, de ők a kizárólagos forgalmazói az ABC Design-nak....

No, megyek, elteszem magam holnapra.

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Szirom,
Micsoda hírek Miksáról! Kép Szupi-ügyi!! Kép Hát, hogy Regi mikortól tért rá a napi egy alvásra, az egy jó kérdés...de szerintem kb egy éves kora körül. Úgyhogy lehet már Miksánál is ez érik Kép

Hanzi,
Marcus a másik ügyibogyó Kép Pont vmelyik nap jutott eszembe, mikor először láttam a pólyában a kórházban...istenem, milyen pici volt!!!! Amúgy sokat gondolok arra, hogy elrohant az idő. Még pocakosan itt aggódtunk mindannyian, és már lassan, sorban egy évesek lesznek a fiúk-lányok Kép Nem semmi...
Örülök, hogy végülis jól telt a hétvége! Szállodák Kép Kép

Amúgy meg ez a sűrű telefonálás teljesen normális, pont ma beszéltem anyuval, hogy még 20 múlva se lesz nyugtom, mint anyának. Tegnap is még fent volt éjfélkor, mert várta haza a 18 éves hugimat Kép Hiába, addig nem tud aludni...szép kilátások Kép

Hanzi,
Milyen kocsit néztetek ki végül? Bár az ABC design-ból sejtem Kép

Amúgy Máté a 7és fél hónapja alatt, ma este annyit sírt, mint összesen nem születése óta Kép Szerintem már nagyon álmos volt, alig bírt elaludni. Legalábbis remélem, hogy nem beteg lesz!!
Egyelőre úgy tűnik, hogy nagyon jól elvan a járókában, bár még csak két napja használjuk rendszeresen. Na, és ebből elég sok időt bent töltött a nővére is vele Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Hanzi! No végre megvagyKép Most tűzök aludni, mert már baromira kivagyok, csak annyit akarok mondani, hogy sztem nem lehetnek kizárólagos forgalmazók, mert az ember a Bébikerben vette a Váci úton a pihenőszéket, márpedig az ABC Design. Jó, tudom, hogy az nem babakocsi, de talán...

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Senki sem írtKép

Utálom ezt a hideget, ahhoz képest, hogy a múlt héten még egy pelusban tartottuk a gyereket, most kertészfarmert meg pulóvert kellett ráhúzni. Tiszta gázKép

Kriszta! Nemcsak Máté sírdogál, Miksa lassan harmadik napja szupernyűgi, nem mondom, vannak jobb félnapjai is, de állandóan nyüszizik. Szerintem ez a nyavalyás front is bántja őket. Pedig most még anyukám is itt van, mi lesz ha holnaptól hazamegy, hát asszem el sem tudom képzelni. Nagyon összebarátkoztak, ma az anyunak Miksa megmutatta az udvaron az autót isKép

Hanzika! Miksa nem mondja a babát, hanem a meme, mememe a sláger, és még időnként a hebübü. Néha olyan mamaszerűt is mond, de vagy mindenkinek azt mondja, vagy nem feltétlenül jó helyen használja. Szóval asszem ez még nem az a mamaKép Egyébként gratula Marcusnak és nektek is a hétvégéhez, én biztos vagyok abban, hogy nekünk ez még nem menne. És este is nyűgi nélkül elaludt Marci, és nem is keresett? Vagy keresett, de meg lehetett vigasztalni? Miksa mostanában akkor is ordít, ha kimegyek a szobából. Ha játszik, időnként felnéz, hogy megvagyok-e még, és csak akkor folytatja, ha igenKép

Nildikó, Marycus, Mese merre vagytok? Manó ugye nyaral?

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!
Bocs', hogy ilyen sokára, de múlt hét péntek hajnalban egy lépcsőn végzett akrobata mutatvány miatt a jobb lábam combközépig sinbe került. Ma kaptam meg a járógipszet, de egyenlőre még csak mankóval megy a járás. Zoliból anya lett egy hétre, s még dolgozott is mellette, így nem jutott ideje még nekem is internetet csinálni a nappaliba.

Sajna Vikónak abba kellett hagyni a szopit, mert a trombózisgátló injekció átmegy a tejbe és vérzékenységet okoz, így le kellett mondanunk róla. Fejek, de nem megy most sem mint korábban, így nem hiszem, hogy 1 hónapig meg tudom őrizni a tejcsit és ő se felejti el hogy kell szopizni. Szerencsére nem hiányzik neki látványosan. Beéri a tápival is, csak a kezemben akar lenni. Amúgy most csak az én kezemben hajlandó elaludni. Kicsit anyahiánya van, bár azért játszottunk, mert feküdni a padlón is tudok. Egyébként mászik ezerrel, most már mindenhol feltud állni és simán átkapaszkodik egyik tereptárgyról a másikra és utánna is lép, ja és egésznap dumál mindehez. Főleg daj-daj és éjdá-éjdá megy, de ma volt hekeke is, meg a korábbi támák is mennek. Mondja még, hogy aja-aja és ata-ata. Nem tudom, hogy ez tudatos-e, de ezeket, csak nekünk mondja. Ha hívjuk, hogy gyere, akkor érti és odajön, persze, ha ép nem csibészkedésen töri a fejét. Olyankor leül, visszanéz összefonja a két kezét, huncutul néz, majd folytatja az addig végzett tevékenységet. Tudja az őzikét, ha mondjuk neki hol az őzike, már néz is a kis plüssállatkára és el is indul feléje.

Szirom:
Teszt szerencsére negatív lett.
Gratula Miksához, járkálás, fogica és baba ügyben is. Nálunk a fogicák jönnek, de olyan lassan, hogy Vikó nem jelzi. Amúgy mióta önállón képes mindent megszerezni, megcsinálni, azóta szuper jó gyerek. Sirás csak akkor, ha éhes, álmos, meg míg meleg volt addig ha melege volt akkor van. Most el lehet altatni, de kizárólag a kezemben alszik el, viszont minden további nélkül átveheti bárki tőlem és leteheti az ágyikójába és alszik rendesen.

Hanzika:
Örülök, hogy jól sikerült a Marcus mentes hétvége.
Kajcsi ügyben nálunk tényleg nagy változás van. Lehet, hogy a sok mozgás teszi, de min. kétszer annyit eszik mint eddig és mindent megeszik. Mondjuk a tökkel azért nem arattam túl nagy sikert, de mivel éhes volt azt is elnyammogta.

Csak lesz egyszer abból a babakocsiból, ne add fel. Máshol nem láttatok?

Krisztocs:
Máté Regi nélkül is jól érzi magát a járókában? Mióta Vikó mászik még nem tettük járókába, inkább futunk utána.

Na, most befejezem, mert már sokat írtam és Zoli visszaveszi a netet, mert el kell mennie és viszi a laptopot is.

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

No, én is előkerültem megint. Nálunk sem egyszerűek a napok, mióta Marcus ezerrel mászik. Estére mindig hulla vagyok, napközben meg ugyebár netmentes vagyok.

Ma reggel meg "jó mókára" ébredtünk. Hajnali negyed 5-kor Marcus éktelenül felsírt. Már hallottam félálomban, hogy ébren van, azt hittem, hogy na most kiesett az ágyból (már a középrész sem volt elég neki, teljesen le kellett tenni az ágyat, mert sokszor már a hasa aljáig kint lógott). Rohantam oda, gyerkőc az ágyban, de állás közben elcsúszott és elharapta a száját. Ezt csak akkor láttam, mikor Ádám villanyt kapcsolt és láttam, hogy tiszta vér a gyerek szája. Jól megijedtem! De a 240-es tápi adagja és a mosdatás után megnyugodott és csibészkedett ezerrel Kép Viszont a szája eléggé megdagadt.

Ma ortophédián is voltunk, mert a bal lábfejét becsavarja. Állítólag a kinyújtó reflexei már feledőben, így stimulálni kell a bal lábában, hogy jó legyen (napi 4x 5x 3-4 percig a láb élét masszírozni). 2 hó múlva kontroll (jó kis őszünk lesz: megyünk orr-fülre vissza, ortophédiára, kórházba a tej miatt, meg szemészet is kell egy éves korában, mivel mindketten rövidlátók vagyunk).

Tegnap meg vásárolni voltunk az Auchanban spártai kocsival (ahogy Marycus hívja). Persze úgy alakult, hogy megéhezett ott és meg kellett venni egy kajcsit és megetettem ott (aztán kifizettem, nem úgy, mint egyesek - láttam felnőtt embereket megenni sajtos kiflit, aztán eldobni a zacsiját). Aztán bealudt Kép Jól viselte, az tény Kép

Szirom,
Nem volt gond az esti elalvással, vagyis annyi, mint itthon velem akár. MOstanság az alvás nem egyszerű, bár az estire nem lehet panasz, mert beájul. VIszont napközben mindig nagy sírás előzi meg Kép Szerintem nekünk azért nem volt gond így a hétvége Marcussal, mert ugyebár sokat van anyuval és sokszor látja anyósomékat is. Bár állítólag ez kb. másfél éves korban már nem lesz ilyen egyszerű... Egyébként nálunk is megvan ez a sírás, ha kimegyünk a szobából. Most már konkrétan igényli a foglalkozást! Kép

A bolt, amit említettél, megszűnt Kép A minap láttam, hogy kipakolták teljesen. Vhol van még egy Bébiker, tán az Üllői úton, nem tudom.

Krisz,
Hát igen, Marcusról látom, hogy telik az idő Kép Az tény, hogy a gyereknevelés örömteljes aggódás, mint hallottam. Az tuti, hogy én is vszleg még jobban fogok aggódni Marcusért, ha kamasz lesz (ha meg lányom, azért még jobban).

A babakocsi pedig ABC Design Mini Plus. 4.3 kg és nagy bevásárlóháló van alatta. Nem lehet teljesen vízszintesbe dönteni, de végül is tegnap kiderült, hogy Marcus nem is igényli. És már a CAM-ba is sokszor alszik ülő helyzetben.

Off: Ma voltam bent pelusért, meg látogatóba, lányok megint agyonkényeztették Marcust Kép

Marycus,
Neked meg jobbulást!!!! Mit csináltál te hajnalban a lépcsőn? Tört a lábad, vagy mi történt?
Egyébként nem irigyellek, főleg, hogy Vikóca is ilyen izgő-mozgó lett. Most helyhezkötötten elég nehéz lehet rá felügyelni... 1 hónapig tart a kényszerpihenő?

Sajnálom a szopit is, de inkább legyen így ,minthogy a gyógyszertől valami baja legyen. És olvasom, hogy ő is nagy zsivány lett, mint Marcus Kép Egyébként én hébe-hóba használom a járókát, ha pl. eszem, vagy más helyiségbe megyek, ahová ő nem jöhet...

Nildiék nagymamáznak, hétvégén jönnek haza.

No, elteszem magam megint.

Pusz

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Szirom,
Azért egy kicsit megnyugodtam, hogy Miksa is nyügi Kép Nem tudom, mi lehet Máténál.

Marycus,
Milyen akrobatikát csináltál te????? Jobbulást! Vikóca nagyon toleráns kiscsaj, ahogy olvasom, biztos érzi ő is, hogy anya nem 100%-os Kép
Milyen tápit kap Vikó?

Hanzi,
Szegény Marcus Kép Olyan ijesztő látvány tud lenni az ilyen Kép De szerencsére, ők hamar túlteszik magukat rajta.
Az ágy már nekünk is lent van, mert nagyon kapaszkodik felfelé Máté, és én is attól rettegek, hogy egy nagy puffanásra ébredek éjjel. Ma pl azt csinálta, hogy mászásból felült (ilyet még nem csinált), viszont mivel még nem ül egyedül stabilan, simán dőlt is hanyatt, még jó, hogy ott voltam! Bár Regi által nagyon edzett, szegénykém, néha kap egyet-kettőt Kép Regi rendszeresen ellöki, ha négykézláb van, persze nem rosszból Kép Na, de tényleg, mert ő azt szokta meg, hogy Máté fekszik a hátán, mint kisbaba, és folyton hanyatt akarja fektetni Kép Lök egyet rajta, Máté gurul, aztán koppan a feje...ezt ma pl kétszer eljátszották. Öcsi meg csendben tűr Kép

Marycus,
A mászókában elvan egyedül is, bár tény, hogy rövidebb ideig, mint Regivel. De, ha Regi mesét néz, ő is kukkolja a hálón át Kép

Doki néni rábeszélésére, Máté ma megkapta az agyhártya szurit, de már csak egyet fog kapni, azt is egy éves kora után. Regi megkapta az ismétlőt, úgyhogy két gyereket oltattam. Egy élmény Kép Máté egy mukkot nem szólt, csak kikerekedett a szeme, Regi nagyon sírt, de szerintem azért, mert tudta mi vár rá Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Ja, azt elfelejtettem még tegnap írni, hogy öcskös 9,04 kg Kép

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!
Hűűű, ennyit nem kellett volna írni Kép Búcsúzom, legyetek jók, rosszak, ha megérkeztünk, írok!! Cuppa mindenkinek!
Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Jó pihenést, vigyézzatok magatokra!

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Panasznap következikKép Egy kicsit én is elmaradtam, mert Miksabuckó lassan olyan, mint egy őrmester, hihetetlenül hisztis lett. A memem-et felváltotta a nem, nemnem, és ezt ordítozza bele a képünkbe ha kell, ha nem...Kép És már akkor is nyüszít, ha nem rá figyelek, hanem a papához is szólok egy szót, vagy rápillantok a tévére vagy egy újságra. Mászik rám, de ha felveszem, mászik ki a kezemből, egy percre sem marad nyugodtan. Ha meg elindulok kifelé, nahát arról ne is beszéljünk. A fele kajáját klasszul megeszi, de aztán elindul kanálvadászatra, tátja a száját, adom is neki, de akkor egy jól irányzott mozdulattal kiüti a kezemből. Olyan is van, hogy a már szájában lévő kanalat üti ki, aztán ordítva reklamál, mert nem érkezett meg a falat. Tiszta gáz..., már az is átfutott az agyamon, hogy agresszív lesz a gyerek, de aztán jól kiröhögtük magunkat az emberrelKép Viszont baromira elfáradok, pedig most még dolgoznom is kéne. Ráadásul az elmúlt héten a 8-9 órás kelést fél 7-7-re cserélte, az sem esett jól, meg mindez párosul azzal, hogy anyukám elment, és mondjuk amíg a konyhában kell egy-két dolgot megcsinálnom, addig nincs kinyalva a kis feneke. Akkor is beszélgetünk, meg énekelek neki, meg minden, de hát nem mászhat ellenőzizetlenül, mert mindent magára ránt, mindenhol föláll, oldalazva lépegetve méterekre eljut a bútorok mellett, fölemeli a 2,5 kilós súlyzómat és hasonlók. Így addig vagy kihúzom a járókát, vagy beültetem az etetőszékébe. Nohát onnét meg aztán csak röpülnek a játékok szerteszéjjel... Tegnap olvastam, hogy ebben a hónapban már másodszor lesz telihold a napokban, hát remélem, hogy attól vannak megőrülve a kölykök, merthogy mások is panaszkodnak. Meg ahogy nézem, Miksának talán már jön is a következő foga.
Ja, és tegnap egy hülye Mercis elbombázta a Lanciám elejét, merthogy kereszteződésben támadt kedve visszatolatniKép Széttörte a bal első lámpát, úgyhogy lámpacsere, meg talán egy elem is, majd kiderül. Nagyon megvisel a dolog, annyira megborultam tőle. Azonnal elismerte, kitöltötte a betétlapot, nekünk meg van Cascónk is, meg Assistant biztosítás meg minden szar, na de mégiscsak egy új autóKép Egyébként nem én vezettem az ember jött vele éppen az Apehből...

Marycus! Nagyon-nagyon sajnálom, már épp gondolkodni kezdtem, hogy ti is nyaraltok-e vajon, azért nem jössz... Most végülis eltörött a lábad, vagy ízületi sérülés? És tényleg, mit csináltál a lépcsőn hajnalban? És melyik kórházban láttak el? Én nem is tudom, mit csinálnék, ha nem tudnék Miksa után menni, hát nagyon nehéz lehet neked. Jobbulást, és Vikócához pedig gratula, tényleg csoda egy kiscsaj!

Kriszta! Na én is ettől a hanyattdőléstől félek, mert egyszer láttam Miksát hanyattvágódni anyuéknél a parkettán, igaz, hogy akkor még csak 2 napja tudott felülni. És hiába láttam, nem értem oda. Nahát nálunk meg a földszint jó részén kő van, azon egyszerűen nem szabad hanyattesnie. A nappaliba ugyan jó vastag szőnyeget vettünk, ott nyugodt lennék, de azt csak starthelynek használja a mászáshoz, és irány a konyha vagy a terasz. Tényleg csajok, ti a csempén, vagy járólapon vagy mifenén mennyire engeditek el egyedül a kölkecet?

Hanzika! Na ez meg a másik esésfajta, hogy odazúzza magát, ha fáradtan elesik a kiságybanKép Nagy-nagy drukk Marcusnak, hogy javuljon meg a kis szája, és soha többet ne történjen ilyen! A frászt kaptam volna én is.
Az Auchanban egyébként meleg sajtos pogit érdemes enni, de mi mindig megtartjuk a zacsit, illetve bemondjuk a pénztárosnak, hogy hányat ettünk megKép Mondjuk mostanában nem tettem ilyet, ugye a diéta az diéta. Egyébként -20 kilónál tartokKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!
Gratula minden gyerkőcnek! Jobbulást, meg jó pihenést, meg minden jót!
Megérkeztünk, de csak egy hétre.
Most az anyósoméknál voltunk Tomival kettesben. Vasárnap mentünk, de előtte még egy esküvőn is voltunk. Így az apai ág immár teljesen megcsodálhatta Tomit.
Persze én rohangáltam kis otthonunk és a lagzi között Tomi miatt. Anyukám feljött hozzánk, s az esti alvás után ő vigyázott Tomi álmára. Furi volt nélküle késő esti programon lenni. Pl., ezer éve nem táncoltam.

Nekem ez a hét nagy semmittevés volt. Mikor szüleimnél voltunk, állandóan mentem Tomival a barátokhoz, rokonhoz. Én szeretek csvarogni, de ez már nekem is sok volt. Itt viszont nem ismertem senkit, s max. az udvaron üldögéltem, már ha az idő megengedte.
Nagyon kiszámítottam, mert egyik nagyis héten sem volt igazán jó idő! Sajnos!
De legalább Tominak elmélyült a kapcsolata a nagyikkal, s legalább már megmutatta milyen is ő valójában.
Tomi is szeret enni. Tízóraira, és ebédre egy ideje már 300 ml kajcsit csinálok. De arra is volt már példa, hogy ez kevés volt. A szüleimnél pl. nagyon jól evett, s jókat is aludt. Reggel, délután és este pedig szopi van. Éjszaka ő már nem szokott felébredni enni. Kivétel a mostani hét. Most sajnos mindig ébredt és enni is akart. Időnként már ki kellett engednem fagyitejet is (lehet hogy ennyi volt?), mert van hogy már kevesebb tejet termelek. A jobb mellem pl. biztosan.
Meg is fogom érdeklődni a dokinőtől, mit adjak, ha már nem lesz fagyitejem sem.

"Mászni" még mindig nem mászik, csak a hasa körül tud forogni. De nagyon jól használja a lábát is ahhoz, ha valamit el akar érni. A beszédről: "bababa", "mamama" megy, különböző hosszúságban, egyáltalán nem tudatosan, de nagyon szép tisztán. Meg persze egyéb gügyögései is vannak, csak hát azokat nehéz beazonosítani.
Ja, és könyököl, valahogy így:
Kép
Fotelról már ő is csúszott le , de azt nem láttuk, hogy hogyan. Szerencsére nem viselte meg.
Az inkább ha, hánynia kell. Ma hányt szegénykém másodjára. Kecskeméti bébiételt evett, őszibarackos pulykát. S nem vagyok benne egészen biztos, de mintha előző alkalommal is üveges kaját evett volna. Esetleg nem lehet, hogy ártott ezeknek a nagy meleg(nálunk délutánra volt vagy 30 fok), vagy csak Tomi gyomra nem bírja ???

Azért érdekes a dolog mert hamarosan ugye megyünk Horvátországba. S ott talán még nem is olyan vészes, mert ott tudok neki főzni is. Viszont utána pár napra megyünk a Tátrába is. Ott viszont kizárólag üveges kajákat fog kapni. S azért nem evett még annyi mindent az üvegesekből. No meg arról nem is beszélve, hogy mennyire nem passzolnak ezek a bébikaják az ételek bevezetéséhez (tej, stb.)!!! Négy napig mégsem ehet sütőtököt!!!

Na ennyit. Igyekszem jelentkezni!
Ildikó
nildikoka
 
 


Sziasztok!

Bizisten már hiányoltalak benneteket, Ildikó! Nagyon aranyos Tomi a képen, igazi kis megfontolt pasiKép
Őszibarackos pulyka: Nem lehet, hogy Tominak valamelyik összetevője nem jön be? Miksa nagyon szereti, és még soha semmi baja nem volt tőle. Szerintem az nem nagyon lehet, hogy az üveges kajának ártana a meleg, hiszen az üzletekben is hűtés nélkül tárolják őket, és elég hosszú is a szavatossági idejük. Természetesen ez akkor igaz, ha bontatlan volt az üveg, és a kupakja nem volt fölpúposodva. Miksa elég sok üveges kaját eszik, én valahogy jobban bízom bennük, mint az akárhol vett zöldségben. De mondjuk az anyukám kertjéből való sárgarépát én is örömmel tettem a kiscsákó elé.
A nyaralás előtt én a helyedben edzeném egy kicsit Tomit, ki kellene próbálni jó néhány bébikaját, hogy aztán olyanokat tudj vinni, amit tutira megeszik jóízűen, és baja sem lesz tőle. Ha mondod, hogy mit szeret Tomi, akkor én mondom, hogy melyik kajából van olyasmi. A kis rutinosKép

Miksabuckó különben javulófélben van, tegnap is és ma is már sokkal elviselhetőbben viselkedett. Muszáj is, mert kikészülünk különben az emberrelKép Már akartam mondani, hogy Miksa legújabb legkedvencebb játéka egy régi telefon, tudjátok a mi gyerekkorunkból való tárcsás, malackafarkához hasonlító zsinórral. Mondjuk ott kell vele lenni nagyon, mert imádja a zsinórokat, azzal pedig azért bajba lehet kerülni ha mondjuk magára tekeri.
És képzeljétek, kaptam az embertől matricafestéket, és már meg is alkottam az első műveimet, egy brekekét, egy katicát, egy egérkét sajttal és egy pillangót. És Miksának tetszenek!Kép Majd ha már továbbképzem magam, akkor esetleg mutatok isKép
Hanzika, merre vagytok? Meggyógyult Marcus szája? Van egy üveg bébikajám, amit Miksa egy falat erejéig kóstolt meg, és már másodszor dobtam a kukába. Szóval nem az az üveg, hanem egy másik, bontatlan abból a fajtából, de Marcinak ajándékoznám szívesen, többször asszem nem próbákoznékKép Mildi.
Még egy hír, az ember tesójáéknál baba lesz, én is láttam uh-n, mert én kísértem el a csajszit a mi doktorunkhozKép 12 mm volt és dobogott a pici szíve, tisztára belelkesültemKép Március 11. a kiírás. Engem is megnézett doki bácsi, méhnyálkahártya még tök vékony, petefészkek nem működnek, illetve az egyikben látott aprócska készülődő tüszőcskéket, de azt mondta, hogy lehet, hogy ez még hónapokig így marad. Úgyhogy nálam aztán működik a szopis fogamzásgátlás, tudnám, akkor minek költök ennyit CerazettreKép Nem semmi, hogy 9 hónap elteltével sincs még ciklusom. Mindegy, így kaptunk még időt kistesóügyben a döntésre. Mondjuk nekem nem kell döntenem, én tudom,hogy akarokKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Megjöttünk!

Visszaolvasni még esélyem sem volt, majd pótolom. nyaralás egész jó volt, bár a Balatonnal kb úgy jártunk mint Sziromék.
Vasárnap mentünk le. aznaptól volt épp rossz idő. Azért jó volt anyukámmal találkozni, Emma is örült, de a napokat a szobában töltöttük az udvar helyett, így csütörtök felé már unatkozott szegény és pénteken már mondta hogy haza, haza, tiszta E:T:Kép Azért voltunk hajózni, ez nagyon bejött neki, voltunk biciklizni, olyna ülés volt ami a vázon volt, tehát a kormány és a férjem között ült, na ez is nagyon tetszett neki, azóta a saját kis bicaján is oda ülteti a mackót. Grilleztünk is jópárszor. Igazából kedd-szerda volt a legrosszabb, mert olyna szél volt hogy a parton nem lehetett megmaradni. Szombat reggel akartunk hazaindulni, de olyna jó idő lett, hogy kiharcoltam egy strandolást. Így szombaton 11-4-ig a parton voltunk, Emma fürdött, homokozott, ismerkedett más gyerekekkel. nagyon tezszett neki, kár hogy nem tudtuk mindne nap ezt csinálni. kb 1 óra után mezteleül nyomult, nem volt hajlandó felvenni a fürdőbugyit. Így a legtöbb fénykép nem nyilvános, pláne hogy mások gyerekei is vannak rajta pucéranKép De azért majd teszek fel más nyarlásos képeket, csak be kell szkennelni.

Előző hét anyóséknál az viszont kánikula volt, Emam egész nap az udvaron homokozott meg pancsizott, be se jött, és végig mezítláb volt, mondtuk is hogy hiába, parazst lyány féligKép Pedig ott fű sincs az udvarban, csak a puszta föld, d eneki megfelelt, ezt látta a rokon gyerekektől is. Ráaádsul kezdek kétségbe esni, mert alig beszél valamit, d eazt néha olyan ottnai tájszólással, hogy szörnyű. pl megszólal a mamájának hogy: Nízd, otó. KépKépKép Hát remélem ez csak sajpítés és nem az ottani kiejtés, végülis egyfolytában engem hall bezsélni, remélem nem tőlük tanulja meg a kisejtést, mert az kétségbeejtő lenne itt PestenKép Méga férjemen is mindíg hallani, pedig már 10 éve Pesten él, meg fősulura is itt járt, apósom kiejtése katasztrófa, és anyósomon is nagyon hallani. Mondjuk nekem már hozzászokotta fülem és értem, sőt néha fel sem tűnik, de aki még nem járt arra az nem mindíg érti meg. Érdekes, anyukám is ott nőtt fel, de rajta nem hallani.

Voltunk csúszdaparkban is hajdúszoboszlóm, az szupi volt, bár én csak 40 percet csúszdásztam, mert Emma nem maradt meg senkiel rajtam kívül, amíg csúszdáztam ordított hogy anya gyeje. Így végül a bébicsősznek vitt apósom csúszdázott helyettemKépKépKép

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Mostanában kevesebbet tudok majd jönni, örülök, hogy valami belefér ilyen lábbal a napba Vikón kívül. Egyedül nem túl vidám így.

Hogy mit csináltam hajnali 5-kor a lépcsőn? Biztonsági tápit mentem csinálni Vikónak, ha nem lenne elég a tejcsi, hogy bizti visszaaludjon.

Másik kérdésetekre a válasz: A jobb térdkalácsom repedt meg. Szerencsére operálni nem kellett. Megvártuk míg Vikó felébred és az SZTK-ba mentünk Vikóval együtt. Nem volt semmi, halálra unta magát. Rém siralmas az SZTK, semmi látnivaló, ő meg inkább mászott volna, de ott azt azért nem lehet. Zoli rodeózott velünk fels-alá a tolókocsival, na az bejött neki. De meg voltunk elégedve vele, mert semmivel nem volt rosszabb, 8 hónapos létére, mint egy másik 10 év körüli srác. Az apját az őrületbe kergette, az anyja szerintem már megszokhatta, mert nem idegesítette magát különösebben. Persze bent a rendelőben minden Ursula összeszaladt, még a doki is félvállról nézegette a lábam. Olyan ricsaj volt, hogy hegyezni kellett a fülem, hogy mit is kell csinálnom.

Most még 3 hét járógipsz, hát vágom a centit...

Manó:
Üdv. itthon. Jó lehetett a csúszdázás, meg az egész nyaralás.

Krisztocs:
Vikó Humana HA 2 tápit kap. Mondjuk nem tudom, hogy kell-e még az antiallergénes tápi, mert amúgy kóstolt már tejes kajcsikat, meg tejpépet is eszik szorgalmasan, de a doki néni nem mondta, hogy mást adjunk.
Amúgy nem olyan nagy gáz a szopi abbahagyása, jobban viseli Vikó, mint gondoltam, bár most már láthatóan hiányzik neki, jön oda hozzám és próbál mindenhonnan szopizni. De nem tiltom neki.

Szirom:
Örülök, hogy már jobb Miksával. A kikészülés nálunk is játszik, pedig Vikó tényleg nagyon jó kislány mostanában, eltekintve a huncutkodásaitól, de az természetes és aranyos is.
Említettem, hogy Vikó irtó jól eszik mostanában, viszont hátrány, hogy most még éjszaka is kel és benyom egy adag tápit. Mondjuk legalább visszaalszik. Az már rosszabb, hogy most 8-9 között elalszik és reggel 5-6-kor már kukorékol. Ez a hajnali kelés minket nagyon megvisel, főleg, hogy mindent csak akkor tudunk megcsinálni, ha ő már alszik, éjfél előtt nem kerülünk ágyikóba. Nappal, meg egész nap rajta kell tartanunk a szemünket. Most a virágok érdeklik a legjobban. Odamászik, rászólunk, hogy nem szabad, mondjuk 100-szor. Ő mindig visszanéz ránk, huncutul vigyorog, tördeli a kezét, majd visszafordul és folytatja ahol abbahagyta. Ha már sokszor szóltunkn rá, akkor ránk néz és közben próbál matatni a kezével, hogy ő tulképpen semmit nem is csinál. Apu szokta mondani, hogy még a szeme se áll jól, annyira huncut.
Anyu meg találóan a Frédi és Béniből az Enikőhöz hasonlította. Tényleg mászik négykézláb és mint Enikő állandóan mondja, hogy dáj-dáj. És ahogy hallgattuk tényleg, még a hang is tök hasonló.

Gratulálok párod tesójáéknak a babához. Akkor Miksának lesz unokatesije, ez tök jó. Vikónak is van már csak sajna nem jó a kapcsolat Zoli és a tesója között...

Hanzika:
Remélem Marcus szája már jobban van.
Mostanában a séta nem fog összejönni, de ha újra rendesen járóképes leszek, akkor megyünk megint be a városba.

Nildikó:
Nagyon aranyos Tomi, ahogy a képen könyököl.
Osztom Szirom véleményét, abban, hogy a konzervek nem romlanak olyan könnyen, de a kattanást figyelni kell nyitáskor. Abban is igaza van, hogy még itthon próbálj ki vele minél több kajcsit, mert tényleg nem ehet csak sütőtököt.
Én azt is javaslom, hogy próbálj neki darabosabb kajcsit is csinálni gyümölcsből, mert a Tátrában lehet, hogy nem tudsz turmixolni, csak villával törni, az pedig nem lesz túl pépes. Nálunk bejött, Vikó szereti, ha darbosabb a kajcsi.

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

No, akkor én is előkerülök Kép Hétvégén egy cicás talin voltunk (szombat), vasárnap meg Kertesen, ezért nem jöttem. Tegnap meg, mire hazaértünk, szokásos hullaállapot....

Manó,
Üdv újra itthon! Bár rossz volt az időtök, azért irigykedem ám ezerrel! Én is úgy mennék innen egy kicsit el! Tök jó lehetett, hogy a csajszi élvezte a dolgokat. És a tájszólás miatt ne aggódj, én ugyan Bp-en születtem, de anyukám szabolcsi, apukám borsodi. Gondolhatod! És rám minden ragad, mint a kosz, ha ott vagyok - pl. 2 hét Olaszország után (barátnőméknél voltam, olasz család) olaszosan beszéltem angolul, Angliában (megint 2 hét) szép angollal (bár csak a srác, akinél voltam, beszélt szépen, a többiek ír akcentussal), Franciao-ban meg franciásan... és ez komoly!

Szirom,
Kitartás! Nálunk Marcus hasonlóan viselkedik, mint Miksabuc, csak a kelés koraibb a tietekhez képest! Én a fél 7-es kelésnek örülnék! Nálunk általában negyed-fél 5-kor kel (max fél 6) Marcus és olyan másfél- két óra múlva alszik vissza....
És én is grat a uncsitesóhoz! Mi már mindennapra várjuk a miénket (hivatalosan aug 8).
Kocsi Kép Kép Kép

Marycus,
Vigyázz magadra és pihentesd a lábad! Úgy látszik, a pótlás, tápszerezés együtt jár valami "harci" sérüléssel Kép

Marcus száján már csak egy kis folt jelzi, hogy hadisérülés volt. De egyébként minden nap összeszed valamit, vagy a szemét, fejét, száját veri be.... Nem csoda, mindenhol csak állna...

No, megyek, fürdetés van.

Pusz

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Manó, légy üdvözölve itthon! Klassz, hogy jól sikerült a pihi. A tájszólás miatt szerintemne aggódj, elmúlik, csak hát minden ráragad a gyerekekreKép De ha nem hallja, elfelejti. Különben merre laknak az anyósodék?

Marycus! Térdkalácsrepedésem nekem is volt, de én lábon hordtam kiKép Az az igazság, hogy Kréta déli partjainál, Matalán odavágott egy jó nagy hullám egy sziklához, és hát akkoriban stoppos-hátizsákos túrák formájában nyaraltunk. Orvos a környéken nem volt, meg biztosításunk se volt, így 2-3 napig nem mentünk tovább, de aztán már tudtam járni. Pedig jól föl is repedt, mondjuk szemöldökcsipesszel kiszedték belőle a kavicsokat és pálinkával fertőtlenítették a barátnőimKép Aztán további 2-3 hét múlva értünk haza, akkor elmentem dokihoz, aki a röntgen alapján repedést állapított meg, de aszonta, hogy tök jól gyógyul, semmi teendő nincs vele. És hogy baromira jól megúsztam. Mondjuk frontnál kicsit érzem. Végkövetkeztetés: jó esélyed van a gyógyulásraKép

Hanzika! Tudom én, hogy keményebb a hajnali fél 5-ös kelés, csak hát Miksa már nem alszik vissza fél 7-kor egyáltalán. Régebben megtette, amíg kisebb volt, akkor még együtt szundítottunk egyet. Most nem is lehetne, mert félek, hogy felébred és lemászik, leesik, de nincs is szándékában aludni. Mondjuk tegnap éjjel fél 12-kor felébredt és fél 2-ig egyáltalán nem akart aludni. Kipattantak a szemei, ez időszak alatt szopizott kétszer 20 percet, játszott a nyakláncommal, simizgette a karomat, de aludni, azt nem. Háááát, remélem ebből nem lesz rendszer. Én a majdnem teliholdra fogomKép Horányba mikor jöttök?

Ildi! Amit Marycus írt a darabos kajcsiról, abban igaza van, csak annyit tennék hozzá, hogy Miksa egyáltalán nem eszi meg a villával tört pépeset, szóval az olyan trutyit, amiben darabok vannak. Ellenben kézből megkajálja a banánt, ha aprókat török neki, megeszi a kockára vágott barackot, és szoktam neki kenyérkatonákat is csinálni neki Liga margarinnal, ami kizárólag növényi alapú, még fehérjeérzékenyek is ehetik. Meg pizzériában kapott pizzaszélet is, és nagyon csípte, még jobban mint a kenyércsücsköt, pedig az is nagy imádat tárgyaKép A kenyér az egyébként nekünk nagyon bejött, az egyetlen az evőkanálon kívül, amivel étteremben le lehet foglalni Miksabuckót. Ez talán jól jöhet a nyaralásnálKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Nincs valami nagy élet errefelé. Azt hittem, már az időm nagy része olvasgatással telik majd, de nem... Na, majd, ha már vége a nyárnak biztosan belendül mindenki...
Szirom:
Igazából nem a térdem miatt mentünk dokihoz, az nem is fájt jobban, mint egyébként, hanem a bokám miatt, az még így kb. 2 hetesen is kék-zöld-lila színekben játszik és még mindig meg van dagadva és fáj is. Aztán szerencsére csak rándulás volt. De szerencsétlenségemre (vagy szerencsémre!?) megröntgeneztette a térdem is... Aztán jó alaposan begipszelte. A gáz csak az, hogy egy ilyen merev izével igen macerás a felállás, főleg, ha Vikó is a kezemben van. Amúgy már egész jól megy a járkálás is, sétálni is voltunk már Vikóval, csak nem bírta idegileg a tempót...

Hanzika:
Ha reggel visszaalszik Marcus, akkor mennyit szundít még?
Nálunk, ha Vikó 1/2 6 előtt ébred, akkor ha kap kajcsit, akkor visszaalszik, ha ez után ébred, akkor nincs mese menni kell játszani.
Tegnap már 8-kor elszundított a karomban miközben evett, már aggódtam, hogy most aztán 5-kor kelünk ma reggel és mehetünk játszani, de miután letettük a kiságyába, 10 perc se telt el és kipattantak a szemei, úgyhogy visszavittük játszani a nappaliba. Aztán anyuék hívtak, hogy Vikó fenn van-e még, mert akkor átjönnének. Még 10-ig bíra a játékot, aztán szunya, és szerencsére még a hajnali evés után visszaaludt.

Nildikó:
Szirom módszerét is próbáljátok, meg mindent ami eszetekbe jut, hogy legyen a tarsolyban mindig valami. A kenyérhéj az nálunk is bejött, sokáig lefoglalja Vikót, pedig egy szem foga sincs, de az ínyével simán rágcsál. Nálunk a tölcsér is bejött, de az a Tátrában nem biztos, hogy elérhető.

Vikó kezd kicsit kislányosan viselkedni, félti a térdeit. Megfigyeltük, hogyha lemegy a szőnyegről, akkor a parkettán és a kövön is amíg tud inkább négykézláb közlekedik, amíg csak bírja.
A kőtől, mint szirom én is félek kicsit, de nem feltétlenül azért, mert jobban megütheti magát, hanem, mert félek, hogy felfázik, lányoknál ez könnyebben megy.
A másik, hogy nem tudok olyan tiksztaságot tartani, mert kő nálunk a bejárati ajtó és a nappali között meg a konyhában van. A bejáratot meg rendszeresen meglátogatja, tegnap, míg Zoli hordta befelé a cuccokat a kocsiból majdnem kiszökött az utcára, mire kiértem, írtó gyors, ha kiagyal valamit. Vikó állandóan összeszed minden porszemet, meg koszt, ha ezerrel ki van takarítva, az ő kezén akkor is van valami. Még semmi baja, meg tudom, hogy kell ennie koszt, hogy erősödjön az immunrendszere, de azért aggódom. Ti hogy vagytok ezzel?

Jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Marycus! Akkor csak annyit kérdeznék, hogy jó orvosnál voltatok-e, mert azért a bokádat sem ártott volna rendesen megnézni. Mert ha még mindig kék-zöld, és dagadt is, akkor meg kellett sérülnie az ízületnek is. Egyszer azt mondta nekem egy doki, hogy rándulás nincs, csak kisebb-nagyobb mértékű részleges szakadás. Mellesleg éveken át nekem is volt néhány "részleges szakadásom", aztán mire a Sportkórházban megnézte egy rendes doktor, kiderült, hogy alig van szalag a bokámban. Úgyhogy szalagpótlás. Mielőtt még megkérdezné valaki, hogy mennyi ilyen bajom volt, elmondom,hogy speckó tájékozott vagyok még vállműtét, Achilles-szakadás és vádliizomszakadás ügyben isKép Én a helyedben elmennék a Sportkórházba, Dobos doktor pl. nekem kitűnően összerakta a bokámat, és emberileg is csúcsnak ismertem meg. Kérdés, hogy most az olimpia előtt-miatt hány doki nincs...

Felfázás: bizony, a lányoknál könnyen megy, de azért én azt hiszem, hogy a pelenka nagyon védi őket. RemélemKép

Még csak annyit akarok elmesélni, hogy Miksa átesett a tűzkeresztségen macskaeledel-ügyben, Manó, azonnal rátok gondoltamKép Pedig úgy örültem, hogy tegnap este amíg írtam, hagy netezni, és olyan szépen csöndben elvan a járókában. Na aztán kiderült, hogy a járóka kicsit közel került a macskatálkához, amit végül a járókán belül találam megKép Azt nem tudom, hogy megkóstolta-e az eledelt, de a tálkát tutira megrágicsálta, azt biztos nem hagyta ki. Mondjuk csak függőlegesen húzhatta be, úgyhogy kiömlött a táp belőleKép Előző nap meg a babaolajas flakon nyitotta ki a fogával, csak azt láttam, hogy folyik a száján az olajKép nohát volt szájkimosás, remélem nem nyelt belőle. Keménykedik mostanában velünk a kölyökKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Marycus!

Hát remélem hamarosna megszabadulsz a gipsztől, nagyon rossz eleht, bár én még sose próbáltam Hála Istennek.

Kosz ügyben: Hát én valószínűleg erősen megbotránkoztatnám az átéag népességet, mert mint már írtam iszonyú rendetlen vagyok és ehhez ugye hozzátratozik az is hogy takarítani is ritkán szoktam, szóval általában hétvégén amíg férjem lefoglalja Emmát addig gyorsan felporszívózok, felmosok, ami szem előtt van letörlöm,praktikusan fertőtlenítős előre csomagolt törlőkendővelKép de pl most kiaradt egy hétvége hogy nem voltunk itthon. Nem vagyok büszke rá, de ilyen vagyok, nem tudok változtatni. Még megtartani s etudoma rendet amit más helyettem rakottKép Szóval mindebből adódik hogy nálunk Emam aztán nyel koszt szegénykém, és hát semmi baja. Úgyhogy hagyj fel az aggódással.
A felfázástól viszont én is félek, amíg pelenkás tényeg védi, d eaztán már nem. Mondjuk nálunk itthon ez nem téma, a 9. emeleten, de ha a nagyinál vagyunk akkro gond.

Ma strandoltunk, Emma nagyon élvezte. De szerintem Shirilla következő tanítvány ő lezs annyira imádja a jég hideg vizet, zuhanyzott a hidegvízben vagy negyed órát, aztán meg a lábmosóba befolyó jéghideg vízben játzsott, bedugta az ujjával a lukat és spriccelt. A végén olyna volta keze mint amikro mi télen hógolyót gyúrunk, úgyhogy letiltottam róla, felháborodott perszeKép

Szirom!

Emma tegnapelőtt beleevetta kuytám konzerv kuytaételébe, tuti, mert olyna volt a szája azt meg már láttuk is hogy utána ivott a vizéből. Elmagyaráztam neki higy nem szabad ismét, meg megmostam a száját, mert ennyire azért én sme vagyok laza, mielőtt azt gondoljátok hogy putrisak vagyunkKép De tudnék olyna fényképet feltenni ami azért elrémiszetne titeket, a férjem direkt lefényképezte a csatateret.KépKép
Az első kutyakaja evésnél nekem a gyerekorvosmondta hogy És mi baja lesz tőle? Szóval ha nem nagy mennyiséget evett akkor azért nem kell aggódni.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Így utólag nézve nem is vészes. Azóta sokkal nagyobb kupi van estéreKép Általábanegy héten egyszer azért próbálok rendet tenni, de aztán 1 nap múlva újra káosz van. És a kuytám mániája hogy a legközepébe fekszikKép
Most is időszerű lenne már egy játék válogatás Emmánál, mert amikro haazjöttünk akkor örömében mindet kidobált a szobájába és még nem volt lelki erőm rendezni.

Kép

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Marycus,
jobbulást!!

Szirom,
gratula a babához!

Köszi a jó tanácsokat.
Az ízeket hiába mondom, mert pl. almát is csirkét is szereti, de az almapürét csirkehússal aztán végképp nem díjazta. Ma viszont a szintén kecskeméti sütőtökös csirkét megette.

Az üvegek jól záródtak, ellenőriztem.
A kóstolgatásra én is gondoltam, úgyhogy a héten sok üveges kajcsit eszik Tomi. Nem tudom örüljek-e most vagy sem, de mióta elkezdte rendesen enni a főziket, az általam készítetteknél nem válogatott ennyire. Üvegesnél meg a Mildi alma-körte keverékét is csak nyammogva eszi. A Hipp vilmoskörtéje viszont láthatóan nagyon ízlett. S már evett pépet is, Milupa HA vaníliásat. Az is ízlett neki!!
Végül úgy döntöttem, hogy sokfélét nem is erőltetek Legyen főziből is, gyümiből is 3-4 amit tutira megeszik.
Én banánt nem adhatok neki nyammogni. Gyanús volt, ezért egy jó ideig nem adtam neki. Pár napja újra kapott, s az ekcémája nagyon előjött.
A kenyérhéj is jó ötlet.

Az az érzésem, hogy az idő is közrejátszhat a hajnali kelésekben. Tomi is a múlt héten kezdett újból hajnalban felkelni. De ő is mindig visszaalszik.

Ildikó
nildikoka
 
 


Sziasztok!

Boldog Krisztina/Kriszta napot annak, akit illet, így a messzi tágvolból is Kép

H.

Kép
hanzika
 
 


Én is csatlakoznék Hanzikához, boldog névnapot Kriszta! Aztán most már tessék hazajönni, irgum-burgumKép

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Szirom:
Te aztán nem panaszkodhatsz, hogy nem történt veled még soha semmi... Miket csináltál, hogy ennyi minden utólért?
A bokámat is megröngenezték, de mostani gondot nem találtak, csak egy régi általam nem is tudott törést állapítottak meg. Most ott fityeg és meszesedik valami, de nem különösebben aggódtak miatta. Több orvos is látta a röntgent, úgyhogy bízom benne, ha valami komolyabb lenne, valamelyik csak felfedezi. Mostanában elég volt az orvosokból, úgyhogy kihagyom a Sportkórházat, de kösz a tippet. Ha végkép úgy érzem, hogy gáz van, megpróbálkozunk. Oda csak úgy be lehet menni, vagy valami beutaló kell?

Nekem is rémálom, hogy Vikó kutya, macska kajcsit eszik majd, meg ahogy Manóéknál a vizükből is iszik. Mivel macskuszaink szabadon csavarognak, így azért se rajongok, ha simizi őket. Vöri kutyusnak meg veleszületetten koszos az orra, soha se volt még tiszta, nem tudom hogy csinálja, de attól meg külön félek, hogy az ő nózijáról szerez valami nyavalyát, így szigorú felügyelet alatt tartom Vikót, ha kimegyünk és ha bejövünk azonnal mosdás van. Azt gondoltam talán jövőre már lehet beszélni a fejével és akkor majd szabadabban kutyázhat macskázhat, de Manó elmondása alapján ez egyáltanán nem biztos.

Vikó különben a papucsokat eszi minden mennyiségben, egy kiskutya megirigyelhetné tőle.

Konzerves kajcsikkal kapcsolatban én is azon a nézeten voltam, mint Te, hogy biztonságosabbnak érzem, mint a piaci zöldféléket, addig, amíg nem mondták a TV-ben, hogy ámerikában ricinus magot találtak a bébikajában, ami igen kis mennyiségben is mérgező. Meg korábban valami fejlődő országban vitaminhiánytól haltak meg kisbabák, akik német bébikajával voltak etetve és aztán a németek elismerték, hogy technológiai hiba történt. Hát köszönöm... Ettől függetlenül szorgalmasan etetem a műkajcsikat Vikóval... és bízom...

Manó:
Nem semmi Emma, hidegvíz ügyben.
A rendcsinálás és takarítás különben nekem sem megy olyan jól, bár Vikó miatt kicsit összeszedtem magam. A csatatér kb. nálunk is így néz ki, pedig minden nap rendet teszek, de estére hasonló állapotok uralkodnak, mint nálatok. Amúltkor mintha bomba robbant volna, mikor Vikó egy teljes újságot tépet miszlikre.

Nildikó:
Ez a válogatás szerintem nem biztos, hogy a konzervnek vagy a főztödnek szól. Vikó is iszonyú válogatós volt egy időben, de most szinte válogatás nélkül megeszik mindent. Ő mondjuk az én főztömre mondta legtöbbször, hogy inkább ne próbálkozzak.
Tegnap sült csirkemájat kapott főttkrumplival, hát annyit evett belőle, hogy egy evést ki is hagyott utána.

Krisztocs:
Csatlakozom az előttem szólókhoz, boldog névnapot!

Ja, még azt akartam mondani, hogy Vikó tegnap délután óta állandóan morog, de nagyon hangosan, főleg, ha nem sikerül neki valami, vagy nem az van, amit ő akar. Amúgy is kezd hisztis lenni megint, de remélem ezt a morgást abbahagyja.
És képzeljétek a mobil telefonért mindent jegyében kb. 10 mp-ig minden kapaszkodás nélkül állt, úgy hogy kapaszkodás nélkül állt fel. Mondjuk azóta se sikerült neki, de azért érdekes, mi mindenre képesek.

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Most csak egy beszólásig, mert hulla vagyok (megint).

Szirom,
Szombat este megyünk át Horányba, majd küldök vasárnap SMS-t, jó?

Ja és még egy: nem tudom, de mióta vannak idénydolgok, én jobban bízok a saját főztömben, mint az üvegesben... de ez az én véleményem.

Jó éjt!

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Hanzika! Mióta vannak idénydolgok, Miksabuci sem csak üvegeset eszikKép De nyaraláskor azért kizárólag azt kap.
Horány: muszáj értekeznünk, mert mi meg a szokásos Szatmárcsekére megyünk, csak még nem tudom, hogy mikor.

Marycus! Kézilabdáztam tizenakárhány évet, egyszer meg kéne számolni, hogy pontosan mennyit. Nem őrült magas színvonalon, hanem NBII-ben és NBI/B-ben egy klassz vidéki csapatban. A sérüléseim egy része különben a végén jött elő, sőt, a vádliizmom a rádióban szakadt el minden faxni nélkül, amikor éppen a stúdió felé sétáltam. Még csak rosszul sem léptem.
Morgás: Miksa huhog, és nem akarlak elkeseríteni, de hónapok ótaKép Általában akkor, ha valami nem tetszik neki. Kerestük az okot, de azt hiszem, nem csak egy ok lehet, hanem ez általában a nemtetszés jele. Legtöbbször szomjas olyankor, de volt már más is. Kifejezetten idegesítő, és ezt ő is tudja, szóval ha huhog, azonnal ugrunkKép

Ildi! Hát a banánt sajnálom, pont tegnap mondtam az embernek, hogy milyen jó dolog, nem kell mosni, nem csöpög, nem folyik szerteszéjjel, csak letörök belőle és kész. Mildi alma-körtét Miksa is csak nyammogja, ellenben a Hipp vilmoskörtét imádja, és a Nestlé körtét is, utóbbi az olcsóbb. És az igazi körtét is szereti, na ugye az viszont a banánnal ellentétben kész pacsmag, mert azt is kockában kéri, sőt, szereti, ha a kezébe adom, és egyedül gyűri be a szájába tenyérrelKép

Manó! Miksa is pakol, estére kész csatatér minden. Mondjuk mi úgy oldottuk meg, hogy van egy nagy fonott kosara, abba megy minden ömlesztve, meg ugye a járókába. Csak hát gondolom Emmának már jóval több cucca lehet.

Csajok, ma kipróbáltuk a negyed 5-ös kelést, és Miksa baromira nem akart visszaaludni. Mert hát úgy hiába ringatom kézben, ha közben nyitva a szemecskéje. Ha leteszem, akkor meg azonnal fordul, és ül, majd áll föl. Másfél óra volt a visszaaltatás szopival együtt. Az a gáz, hogy máskor pont a szopiba alszik bele, most meg simán végigcsinálta ébren, és el sem bágyadt. Már este éreztem, hogy nem biztos, hogy végig fogja aludni az éjszakát, mert tegnap a napközbeni több kaksi (egészséges, nem hasmenés) után este óriásit rotyizott, úgyhogy egyenest a kádba tettük. Olyan volt, mint akinek teljesen kiürült a kis belsője. Nincs ötletetek, hogy altassam ilyenkor vissza? Cumi, játék a kézbe, hátsimi, ének nem segít. Most viszont még mindig húzza a lóbőrtKépKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Szirom:
A morgás Vikónál egyértelmű, mert csak akkor csinálja, ha valami nem úgy jön össze neki ahogy gondolta, és inkább ilyen hiszti elemnek tekinthető. Ez amúgy nem idegesítő, csak félelmetes, főleg egy kislánytól... Olyan brutálisan hangzik, szerintem nyugodtan szinkronizálhatna valami szörnyet a TV-ben.
Mit mondjak a dáj-dáj az aranyosabb, szerencsére még ez is megy.

Ma reggel megtette Vikó az első lépcsőfokait. Két lépcsőfokot tett meg, aztán leszedtem őt. Már két napja nézegette, gondoltam én, hogy mérnöki pontossággal tervezgeti hogyan is kellene oda feljutni, és ma kipróbálta. Tökéletesen sikerült kidolgoznia a technikát... Most már retteghetek attól is, hogy onnan esik le...

Hajnali kelés: szerintem nincs recept a visszaaltatásra. Ha kipattant a szemük, akkor vége, muszáj játszani. Legalábbis Vikó ha csak nem akar aludni, csinálhatunk mi akármit, akkor se alszik, még ha álmos akkor se. Egy ideig próbálkoztunk, de most már inkább viszem játszani. Kevesebb a feszültség, nem idegesítem magam, hogy nem tudom elaltatni. Szerencsére azért ilyenkor kb. másfél órára van minősítve Vikó is és utána viszonylag könnyen visszaltatható. Azért viszonylag, mert Vikó úgy még nemigen feküdt le, hogy min. 5 percet ne vonaglott meg hisztizett volna a kezemben, mert aludni kell.

Most meg, hogy nappal mászik, éjjel álmában is mászik, meg üldögél. Persze ez nem jó neki, és sírni kezd, de csak fel-fel sír. Ilyenkor mostanában mindig be kell menni hozzá, mert vagy négykézláb van vagy üldögél és dőlöget előre csukott szemmel. Hát így tényleg nem lehet aludni. Ilyenkor le kell fektetni, megsimogatjuk és akkor tud tovább aludni. Remélem nem lesz alvajáró...

Körte: Vikónak egyszer adtam "élő" körtét és olyan hasmenése lett, hogy csak na, pedig konzerves körtét evett már és nem volt tőle baja. Na, ehhez mit szóltok?
Amúgy sajna mi a konzerves gyümik közül semmit nem tudunk megetetni vele, mert túl hígak Vikónak. Most már úgy veszünk üvegest, hogy azt nézzük melyik nem híg. A legjobb, ha darabos. Szerintem az a titok, hogy utálja, hogy két kanál között nincs semmi a szájában. A darabosakkal, meg a sűrű kajcsikkal elbíbelődik, amíg jön a következő kanálnyi.

Most rászokott a citrom fagyira. Leülünk fagyit enni, akkor már ott is terem és addig hisztizik, amíg kap belőle. Mondjuk nem kap mindenből a hisztire, mert azért próbáljuk nevelni..., de én is utáltam kicsikoromban, ha csak habot kaptam, meg tölcsért, pedig én fagyit szerettem volna. Ettől az egytől bizti soha nem fogom eltiltani, mégha ezer orvos mondja is, hogy ne szoktassuk az édességhez. Ha valaki édesszájú, ha tiltom akkor is az lesz szerintem és sajna nagy esélye van, mert én borzasztó édesszájú vagyok.
Különben szépen ül és várja a fagyit. Semmit nem eszik ilyen nyugin. Pedig még etetőszékbe se tesszük, csak úgy szabadon ül és eszeget. Csak ha nem jön megfelelő sebességgel, mondjuk én is bekapok egy kanállal, akkor már jelzi, hogy mi van már...

Nálunk ilyen kézzel gyűröm be a sültkrumpli, mint nálatok a körte. Gyümit még így nem adtam neki, de lehet, hogy kipróbáljuk.

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Szaisztok!

csak gyorsan, képzeljétek Emma ma 2x belepisilt a bilibe! Hetek óta nem pisil be ha meztelen van, hanem kér pelust ha kell, d e a bili nem akaródzott neki. ma cselhez folymaodtunk, Bori kutya "belepisilt" a bilibe, és Emma utána fél órán belül megmutatt Borinak hogy ős is tud ilyet. Utána mégegyszer. Úgy örülök. Persze tudom az igazi szobatsiztaság még messze, de ez is haladás.

Bővebben majd hétfőn, csak jöttem megoszetnia nagy hírt. A férjem most hétvégén van itthon,a jövő hét és az utána lévő héten nem lezs itthonKép, úgyhogy akkor majd lesz időm netezni bőven.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Hát sziasztok lányok! Kép

Gyors leszek, barnák vagyunk, teli szunyicsípéssel, teli élményekkel, pancsikkal, Regi éjjelre is szobatiszta lett, Máté meg felállt Kép Na hát röviden ennyi, holnap jövök hosszabban is, meg pár képpel Kép

Jajaj, köszönöm mindenkinek a névnapi kívánságokat!!! Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Kriszta!

Utólag is boldog szülinapot!

Akkor jól éreztétek magatokat!

Akkor most hogy itthon vagyunk mindketten, meg tudnád nézni nekem a kenőcsöt?KépKépKép

Lehet hogy jövő hét csütörtökön ha jó idő lezs lemegyek Emmával anyukámhoz, mert a férjem Horvátországba meg yversenyre és semmi kedevm itthon lenni egydül. Így is ezena héten is alig látjuk, mert Forma 1 lezs és csütörtöktől ők is kint vannak.

Remélem nem lesz olyna pechem hogy megint essen az eső. A kutyát úgy néz ki bevállaja a szomszéd néni, így nem kell vinnemKép

Marycus!

Emma is kap fagyit már régen. Semmi baja tőle. Én is utálom ha azt mondják hoyg attól megfázik. Mitől fázna meg, mire leér a torkára már meleg.
Imádja. Képes egy gombócot tölcsérrel simán bevágni. De a habot si szereti egyébként.
Én már 1 éves kora előtt is adtam neki vizes jégkrémet, mert amikro mi ettük annyire kérte.

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Kriszta:
Külön üdv. itthon. Gratula Regihez és Mátéhoz is!
Merre jártatok tulajdonképpen? Várjuk a képeket!

Manó:
Milyen versenyre megy a párod Horvátországba?
Remélem sikerül a pihi anyukádnál.
Szerintem se lehet a fagyitól megfázni, legalábbis én falom a fagyit és ált. 5 gombóc alatt nem állunk meg Zolival, csak ha a kínálat gyér. Aztán még soha semmi bajom nem volt tőle. Úgy már jártam, hogy hűvösebb volt és én szokás szerint iszonyat tempóban behabzsoltam, és utánna fáztam, mint a kutya, de megfázni akkor se fáztam meg tőle. Vikónak meg azért nem adjuk nagykanállal, úgyhogy szerintem esélye sincs a megfázásra.

Amúgy nálunk szép lassan telik az idő. Vikó továbbra is egész nap tesz-vesz, egész jól elvan egyedül, csak figyelni kell rá. Ha szomjas vagy álmos odajön hozzám és bújni kezd. Nagyon jó érzés...
Ma kipróbáltuk a répás-krumplis sültcsirke pürét. Nagyon ízlett neki, azt hiszem most már minden további nélkül szívesen eszi, amit főzök neki. Ez is nagyon jó dolog.

Már csak 9 nap gipsz és megszabadulok tőle, de jó lesz...

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Én is vagyok, csak egyre jobban kimerültnek érzem magam, nem tudom, hogy miért. Bár az biztos, hogy Marcus sokat követel manapság, egyre "erőszakosabb", akaratosabb és makacsabb. Tiszta anyja Kép

Nálunk még tart a hajnali kelés, általában 4-6 között kel, akkor evés, majd másfél óra múlva visszalaszik (mostanában ez is sírással megy nehézkesen) kb. max fél órára. A délutáni alvás is elég nyűgös, ma pl. 3/4 2-től 1/4 3-ig sírt, végül tápit adtam neki (csak 180-at, de még kellett rá 30ml, hogy elaludjon). Megjegyzem, előtte másfél órával evett cukkinis krumplit....

Szirom,
Hajnali kelésnél, ha nem álmos, akkor bizony semmi sem segít. Játszani kell vele, aztán másfél óra múlva megunja, elfárad. Nálunk általában az ágyban hagyom Marcust és el-elszundítok, de félálomban hallom, hogy játszik az ágyban lévő dolgokkal.

Marycus,
Nálunk a körte bevált, de nem a mostani nyári körte, hanem a vilmos (jó borsos áron adják még Kép). Attól nem szokott gondja lenni Marcusnak.
Citrom fagyi: milyen fagyit adsz neki? Mert én nem merek, mert a fagyik többsége tejporból készült (pl. Horváth cuki), egy fagyist tudok Horányban, ahol eredeti vizes fagyi van. Meg a jégkrémekben is van tejfehérje minimum (annó végigkérdezgettem majdnem mindenhol, még a fagyipor zacsiját is kihozták egy helyen, ezért tudom. És általában majdnem mindenhol abból csinálják manapság a fagyit Kép). Én is szívesen megkóstoltatnám Marcussal, mert szerintem sem lehet tőle megfázni - csak hát a lehetséges allergia...
Előre 9 nap! Az már nem sok idő!

Manó,
Üdv újra itthon neked is és gratula a bilizéshez! Kép

Krisz,
Nektek is üdv újra! Kép Aztán tessék képeket feltenni Kép Off: ma megszülettek a Pál Andi ikrei. Két csajszi: Csenge 2720g/52cm, Anna 3220g/51cm csaszival.

Megyek babakacsit főzni.

Pusz

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Mi is vagyunk, csak végülis már pénteken elhúztunk Szatmárcsekére. Eredetileg szombatra terveztük, így kevésbé volt gördülékeny a csomagolás, de végülis odaértünk. 300 km... Előtte még vettünk Miksabuckónak egy gyerekülést a kocsiba, mert a kis kagylójából már lassan kimászott, kilógott belőle mindenhol. Concord, fekete hasított bőr. A 9-36 kg-ig jót választottuk, majd veszünk később másik háttámlát hozzá. Úgy néz ki benne a kisklapec, mint amikor az igazgató úr tárgyalásra készülKép Kényelmesnek is tűnik, bár egyáltalán nem tud benne úgy ugrabugrálni, mint a hordozóban, és elég jókat is aludt benne.
Még egy hír, 4 foga már tutira van Miksának, de én most már 6-ot látok inkább, és ébredünk is éjjel rendesen, úgyhogy szerintem kint vannak. A felső középsők már látszanak is, ha vigyorogKép

Ja, és fürödni már megint nem fürödtünk, mert baromira hideg a Tisza is, meg nem is tűnt nekem olyan jaj de tisztának. Szatmárcsekén elég nagy fövenyes part van, és úgy emlékeztem, hogy ott el lehetne engedni a gyereket, de inkább olyan iszapos-kavicsos, meg cigicsikkes, itt-ott szemetes, úgyhogy mégse.

Hanzika! Szerintem az elég ok a fáradtságra, hogy hajnalonként Marcussal játszol, és egyébként is egyre mozgékonyabb, és baromira kell rá vigyázni, nem? Nekem is estére szétdurran a fejem, mármint úgy érzem, hogy a sok koncentrálástól majdbemhogy fáj, de zsibogni tutira zsibog az agyam. Vagy az más?Kép
Fagyit mi sem eszünk nagyon, így Miksa még nem kívánhatta meg. De szerintem is tejesek lehetenk, és azt ő sem kap egyéves koráig. A tölcsérben különben mi van? Azt lehetne enniük?
Mikor lesz unokatesó Marcusnak?

Marycus! Már csak 8 napKép Letelik lassan, látod. Azért minden tiszteletem a tiéd, baromira kemény lehet gipsszel teperni Vikóca után.

Manó! Nagyon ügyes EmmaKép A tesóm kislánya is majdnem szobatiszta lett 2 évesen nyáron, amikor anyukámmal volt. Nagyon sokat engedte gatya nélkül lenni a nagy melegben az udvaron, és már tényleg nagyon ügyes volt Anna, aztán egyszer a saját anyja vigyázott rá, és akkor becsurrantott, és a hülye nő berágott és visszapelenkázta. No, aztán egy egész évet kellett várni, mire újra sikerült a dolog. És épphogy sikerült csak az ovi előtt. Én sem vagyok az erőltetés híve, meg hogy túl korán csinálják a kicsik, de ha szépen nyugisan megy, akkor 2 évesen nagyon klassz dolog ez. Mármint hogy bilibe pisiljen a gyerkőcKép

Kriszta! Igen, igen, tessék jönni hosszabban és képeket is feltenni! Gratula Regihez és Mátéhoz is! De sajnos még mindig nem láttam őket élőben, mikor lesz tali csajok?

És akkor képek:

Igazi férfi nem nyaral sör nélkül
Kép

A pumpa csöve az ügyeletes kedvenc
Kép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Hát időm még mindig nem volt visszaolvasni, így bocsi mindenkinek, ha nem reagálok vmi lényeges dologra. Kép

Annyit azért látok, hogy nagyon komoly fickó Miksa, remélem, jól aludt a sörtől Kép Gratula a fogicákhoz!
Nálunk is kelés van éjjel már egy-két hete, remélem, fog miatt, mert ha nem, akkor nagy gáz van...Viszont létezik, hogy hetekig jöjjön egy fog???

Velencén csudijó volt, voltunk strandon is, bár Mátét nem tettük bele a vízbe, csak a csónakjában. Ott se volt elájulva a dologtól, mert bazira sütött a nap...Regi viszont mint a kacsa szokás szerint, meg is fázott a 23 fokos vízben Kép
Sziroméktól tanulva, vettünk egy medencét Máténak, ami járókaként szolgált, de ugye nem számoltunk azzal, hogy a kiscsákó már feltérdel majd, meg feláll, így elég hamar rákapott a "simán kimászok belőle" technikára Kép Úgyhogy a kertben az utsó napokban már szinte vagy csak ölben volt, vagy a kocsijában trónolt. Persze, azért tepert a kertben is, de elég sok volt a darázs a leesett cserkók miatt, így nem nagyon mertük sokáig mászkálni hagyni.
Fagyit én még nem mertem adni neki, vagyis inkább eszembe se jutott, hogy adjam, nem tudom miért Kép Tölcsért viszont kapott, azzal jól elvolt. A kiflit is imádja, egy fél volt az adagja általában Kép

Képeket nem tudok most mutizni, mert apuci laptopján vannak, az meg csak este vagyon itthon, úgyhogy türelem Kép

Manó,
Voltam bent Azúrban, de krémjük nincsen Kép Viszont van egy nagyker állítólag a Fáy utcában (XIII.ker), de a nőci szerint belépés szükségeltetik hozzá. Hát nemtom, érdemes felhívni talán őket.

Hanzi,
Pont hívott tegnap Andi (csoda...Kép ), és mesélte ő is a Pál-Tamás ikreket Kép Szép nagyok lettek, de hogy mitől????? Kép Kép

Tali? HÁt én megint úgy vagyok, hogy ami a többségnek jó időpont, talán nekünk is jó lesz, végülis múltkor is az volt, csak hát nyavalyánk vót Kép
Viszont az ősz-ovi kezdetével elég sanszos ismét a lebetegedés Kép De igyexünk Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Jajaj, még akartam kérdezni....

Szirom,
Rákszűrést is csinált nálad már doki bácsi, mióta megszületett Miksa? Mert nekem az rémlik, hogy azt mondta, két mensi között menjek majd. Vagy tök mindegy mikor? Mert hát még mindig semmi nálam is, viszont Máté kb két naponta szopizik 2 percet, tehát lassan érik a dolog szerintem...

Manó,
Eszembe jutott, hogy az egyik barátnőm foglalkozott még télen FLP-s cuccokkal, ha még mindig csinálja, ő tud szerválni neked. Kérdezzem? Kép

Kriszta
krisztocs
 
 


Na má megint én...Kép

Szirom,
HOl vettétek a Concordot és melyiket? Mennyi volt? Reginek is meg kéne már venni az eggyel nagyobbat, és vagy azt akarunk mi is, vagy Gracot...

Kriszta
krisztocs
 
 


Kriszta!

Pont akkor csinált rákszűrést, amikor olyan 1,5 hete voltam nála a sógorasszonnyal. Most várom az eredményt, és mint mindig, kicsit be vagyok tőle rezelve. De még eddig sosem volt semmi gáz, mégis parázok állandóan. Már épp nézegetem a postaládát, mert ennyi idő alatt ide szokott érni. Nem? Nekem sincs még ciklusom, viszont doki bácsi azt mondta, hogy most már muszáj megcsinálni. Én a Cerazettre gyanakodtam, de azt mondta, hogy attól simán megjöhetne. Egyébként tényleg a ciklus felénél a legjobb csinálni, én is úgy tudom.

Concord: Brendonban vettük, én azt hiszem, ők a kizárólagos forgalmazók. Concord Trimax talán, 9-36 kg-ig. 49900 volt mert bőrborítású, dehát ez teccett baromira, és a textiles is 45900. Én arra jutottam, hogy ez a legjobb ülés. (www.concord.de , vannak töréstesztek is videón, de asszem csak akkor, ha németül kéred) 18 kg-ig műxik ezzel a háttámlával, később pedig lehet hozzá venni nagyobbat. Így végig elég Miksának, és olyan 15-20 ezer Ft-ot tudunk megspórolni ahhoz képest, mint ha 18 kg-nál kellene venni másikat. Magyarul a kis ülékéjét nem kell kétszer megvenni.
Más kérdés?Kép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Még valami: Kriszta, pedig a medence működik, csak alulbecsültétek a fiatokat, és kicsit vetettek nekiKép Az ember tegnap különben már arról ábrándozott, hogy mekkora üzlet lenne felfújható járókát gyártani, simán kiváltaná az utazóágyakat, gyorsan el lehetne tüntetni, ha hely kell, és be sem veri magát a kölyök sehová. Még a részleteket azért nem dolgozta kiKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Szirom,
Köszi a gyors választ! Kép Igen, van még kérdés Kép Szóval, hogy és a mostani rákszűrés előtt neked is a terhesség elején csinált? Csak mert, hogy írtad, azt mondta, hogy már muszáj. Aztán viszonyítok akkor, hogy nekem mikor kéne, mert engem is idegesít már bazira. Nekem akkor csinált utoljára, mikor Mátéval pocis lettem.
Nem akarok hülyeséget írni, de nem emléxem, hogy mikor szokott jönni a papír. De talán inkább 2 hét volt, mint 1...

Igazad van, mert kicsit vettünk, mivel, hogy csak ül még, meg mászik, ehhez képest ugye, feltérdelt, és felállt, hát köszi fiam Kép

Kriszta
krisztocs
 
 


Hú, de értelmes a harmadik mondatom Kép

Ja, a felfújható járóka szuper ötlet! Kép Társulhatok? Kép

Kriszta
krisztocs
 
 


Kriszta!

Nekem még nálad is korábban volt az előző rákszűrés, mert februárban derült ki, hogy terhes vagyok, de előtte asszem októberben csinált. Így nekem a terhesség alatt nem kellett bolygatni a dolgokat. Szóval most már tényleg nagyon ideje volt.

Járóka: majd megbeszéljük a részleteketKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?