Sziasztok!
Tán van 2 percem.
Datolya hatalmas gratula nektek. Sok tejcsit és boldogságot kívánok!
kicsike: örülök, hogy otthon vagytok már és jobban vagy.
Egy rövidke szüléssztori ha belefér.
Tehát mint olvashattátok kedd hajnalban fájásra ébredtem. Mértem méregettem, d annyira katyvasz volt az egész, hogy nem bíztam benne, hogy ezek azok a fájások. Azért hívtam apát, hogy maradjon készenlétben. Elmentem zuhizni, hátha rendeződik de a zuhany alatt 2 percesek voltak, mikor feljöttem és leültem akkor meg 5-6 percenként jöttek a fájások. Érdekes, mert fájások alatt tudtam, hogy ez már az, de a fájásszünetben meg bizonytalan voltam. Felhívtam apát 2-kor, hogy mi a helyzet. Erre azt mondta, hogy jó lenne ha kibírnám 5-ig, mert nem lenne jó potyára bemenni.
Mondtam neki, hogy jó kibírom, max szülök addíg szülök egy gyereket...
Aztán csak meggyőztem magam, hogy menni kéne. Így telefon apának, hogy húzzon haza taxival, bevárom, hívunk mentőt aztán irány a kórház. Aztán a mentőből nem lett semi, taxiztunk.. Az utcánkból kifelé jött pont egy fájás.. Azon gondoloztam közben, hogy ha megszülök bemegyek a polgármesterhez és a torkára lépek finoman, hogy nagyon gyorsan csináltassa meg az utat mert baromi élvezetes volt másfél percig a kátyús szar földúton vajúdni..
Mindegy. A taxis tünemény volt. Kérdezte, hogy menjen-e lassabban, mondom nene, elnézést kért minden egyes kis kátyúért amibe belehajtott, és a végén, mikor megálltunk az 1500 ft-os jattból nem fogadott el csak 500 ft-ot. Hát vannak még emberek.
A fájások egyébként egészen tűrhetőek voltak. Szűkszavúan, de tudtam beszélgetni apával közben. Bejutottunk a kh-ba, fel a szülőszobára, csengetés után 5-6 percel álmosarcú szülésznő nyit ajtót a következő kérdéssel, hány percesek? Mondom 5-6. Betessékel, apa kitoloncol. Apuka majd mindjárt bejöhet. Kapok szép hálóinget, egy szekrényt és a 42-es lábamra egy kisebb kb 38.as papucsot. Sebaj. Beülök, szívhang hallgatás, nézem kíváncsian a papírt, hogy a szuszogóssá fajult fájásaimat hányasnak ítéli a gépezet. Csalódottan konstatálom, hogy vacak 40-es fájáskák.. Szülni 100-nál szoktak. Sebaj. Tán a méhszájam már megvan szűk egy ujjnyi. Apa közben ír, hogy mikor jöhet be. Nővérkét kérdem, válasz: mindjárt szólunk a doktorúrnak és utána jöhet. Doktorúr jön, vizsgál és közli a fantasztikus hírt, bő 2 ujjnyi, inkább 3. Hurrááá. Már csak 1 ujj és jöhet a menet. Leülök, doki faggat. Gyógyszerérzékenység, műtétek, előző szülések. Fájása volt míg itt ült? Mondom igen most is van. Nővérek elképedve, ilyen csendben? Magamban morgok, hogy bezzeg ha üvöltenék az lenne a baj. Mindegy. Nem szólok, csak mosolygok. Végre megjelenik az én dokror Hauszom, drága férjem, vadító zöld műtősruhában, kilógó melkasszőrrel.. Ha nem a szülőszobán lennénk... Beszélgetünk, fájok, vihorászunk, fájok, aztán megjelenik az ajtóban Mr Bean ( a dokim, csak eszméletlenül hasonlít rá..
) és ő is megvizsgál. Igen bő 3 ujjnyi. Jajj de jó. Burokrepesztés, oxitocin. Maradjak fekve kicsit, aztán csücsülhetek labdára. Igenám, de háton fekve nem olyan viccesek a fájások. Dokim jön, kérdem ülhetek-e labdára? Várjak megvizsgál fájás alatt. Anyád.. gondolom és tűrök csendben. Persze közben letépem apa kezét szegényke. Vizsgálat vége, pattannék a gömb tetejére, de a doki megállít, nem lehet. Mondom mert? Mert nem lesz idő visszamászni az ágyra, mivel 4 ujjnyi a méhszáj és alig van perem. Váó. Álljak az ágy mellé és járkáljak. Így esett a nagy eset, hogy 5,5 év után táncoltunk apával. A zenét Bence szívhangja biztosította
Nagyon jó volt. Annyira, hogy bár az oxi zubogott ezerrel, a gép 100-as folyamatos fájást regisztrált, de nem éreztem belőle semmit. A dokinak persze ez nem tettszett, és közölte, hogy 7-re babázunk, feküdjek fel és szülünk.
Mondom, de még toló sincs. A 3. gyereknél másképp mennek a dolgok, nekem kell a fejét a helyére nyomnom.
Basszus. Jó. A kengyelekbe kötötték a lábaimat, amivel nem is lett volna problémám, ha tudnék spárgázni.. De nem tudatm és azóta sem tudok. Viszont ezzel a doki elérte, hogy 2 db kínkeserves tolófájás nélküli nyomás után mindkét lábam begörcsölt a combtőtől a kislábujjamig. Nem szokásom szülés közben hisztizni, meg ugrálni, de most megtettem. A dokim riogatott közben, ha nem maradok nyugton beszorul a gyerek, és akkor csak úgy tudja kiszedni belőlem, ha darabokra töri. Próbáltam magam összekapni, de mindkét szülésznő arcát látva megnyugodtam. Ha a tekintettel ölni lehetne.. Láttam rajtuk, hogy legszivesebben a dokit kötözték volna a szülőszékhez.. Egyikük odajött és megnyugtatott, hogy látja rajtam, hogy nem hülyülök, és marha szar lehet, így eloldotta a lábamat és elkezdte nyújtani. Jobb nem lett, de nagyon jólesett.
Ja és közben elmismásoltam 2 fájást, hátha magától jön a toló. Közben lelkesen hitegettem a dokimat, hoy nincs fájás.. Aszem ezért oscart is kaphatnék, mert bevette.
Nézek az órára 7 óra 2 perc.. Na itt sem lesz 7-re Bence. És ekkor jön az első toló. Nyomok, mint állat, dokim emberré változott és bíztat, hogy remekül csinálom, már csak egy kicsi. Nyomok megint, jó félig kinnt a feje, most ne nyomjak. Hosszabb fájásszünet kb fél perc, de óráknak tűnik. Jön a második toló, nyomok, jó kinnt a feje, már csak egy nyomás. Nyomok és hopp, kinnt a kislegény. Pihennék, szusszannék, de a dokim rángat fel, ujjongnak nézzek oda Bence fogja a köldökzsinórt
Édesem ott fekszik pucéran, mázasan, véresen, sír és szorongatja az utolsó kézzel fogható köteléket ami még hozzám köti. Apa is meghatottan nézi, mire észbekapunk, hogy fényképezni kéne elengedi Bence a zsinóri és ezzel hivatalosan is megkezdődött önálló élete ezen a világon.
Hát ez a mi történetünk.
[/url
És a férjemmel leszek végre megint. Ma is van, csak most az almafákat ülteti máshova, mert ahol most vannak, ott garázs lesz. Ezt már megszoktam, mert nálunk sosincs semmi jó helyen. A múrva negyedét is felszedte, mert felesleges volt annyi. De azóta már a többit is felszedné....ilyen az én férjem, így szeretem!
