Jajj Zsuzsi, olyan jól leírtad ezt a dolgot. Meg Julcsui is, köszi nektek.
Most ezzel igazolva érzem magam, illetve a megérzésemet.
Mert Zétinél is ugyanaz van, mint amit Amy leírt, meg Julcsi is.. hogy nem marad az ágyában, felébred, rögtög nyíg, sirdogál, áll felfelé.
Ha megpróbálom az ágyban tartani, vergődik, ordít, és úgy kapaszkodik a kezembe, mint egy vízben fuldokló.
Írtam már nektek, hogy én ehhez nem vagyok erős, nem hagyom sírni, mindig felveszem. Abban a pilalantban ahogya kis fejét a mellkasomra hajtja, érzem, hogy az izmai elernyednek, már nem feszült, nem sír, megnyugszik és nagyot sóhajt.
Én meg bepakolom magam mellé az ágyba, cicit dugok a szájába és alszunk. Észrevettem azt is, hogy a cici is csak megnyugvásnak kell neki, van úgy, hogy nem is szívja, csak odateszi a kis szájához, vagy belefúrja a fejét a mellkasomba, a kis kezét ráteszi a mellemre, és boldogan szuszogva elalszik.
Konstatáltam, hogy jól elrontottam, de úgy vagyok vele, hogy Szávával is így voltam, és olyan gyorsan megnőnek, később ezt úgysem fogja igényelni.
És ha ezt kihagynám, évek múlva tuti,hogy bánnám, hogy nem szagolgattam eleget, mikor alszik, nem aludtam úgy, hogy a szám a feje búbján van, hogy nem magamhoz ölelve alszom......
Szóval megmagyaráztam magamnak, hogy ez nekem is létszükséglet, na meg neki is egy megnyugvás, hogy anya itt van testközelben, mindig, amikor ő érezni akarja.
Köszi nektek, most sokkal jobban érzem magam, hogy erre neki most tényleg szüksége van, és le van ejtve, hogy nyomorgok az ágyban, és nem tudok semmit csinálni tőle, mert állandóan velem van... majd ez is elmúlik, majd kinövi, és ha én ezt elfogadom, és nem idegesít, hogy miért van így, akkor sokkal könnyebb ezt elviselni, és nem vagyok ideges..
Húú, bocsi, jót lelkiztem itt, de olyan jólesett...
Mostanában a béka seneke alatt voltam a depressziótól....