Új privát üzeneted érkezett!

Süni,
nekünk csak úgy sikerült a pisiminta, h addig tartottam a zacsit rajta, amíg nem lett eredmény. Közben szórakoztatni kellett, nyugton maradjon valamennyire. V. napközbeni alvás előtt rátenni.

Kép
Kép
share
 
 


Köszi a pisis tanácsokat. Akkor újra nekigyűrközünk :D
Igen, valóban csodás volt hallani a hírt. Olyan, mintha csak most történt volna.

KépKép
süni76
 
 


Elan
Hát kitartás!Tudod egyszer ez a korszak is elmúlik,tudom most az a kérdés de mikor.

Süni
MIért kell Zétinek ez a vizsgálat?és már ilyen ügyesen közlekedik? :D
Ötletet adtál,de én nem emlékeztem a pontos dátumra :oops: utána néztem és olyan jó volt olvasni a sorokat :D még a szemem is könnybe lábadt!Mi 2 éve október 3.án tudtuk meg :D Emlékszel a bohócra? :lol:
gabicsibe
 
 

 
 

Sziasztok Lányok!

Bocsi, hogy ritkán jövök, de teljesen lefoglalt a bölcsibe szoktatás. Már tök jól nyomja Rami, 2 és fél órákat alszik ott, csak az ebédeléssel áll hadilábon, csak csipeget, de alakul már az is. Múlt héten már egész napokra hagytam ott, ezerrel dicsérik milyen ügyes és érdeklődő. Akkor szokott sírni amikor reggel beviszem de amint kilépek abbahagyja. Nagyon ügyes!!

Én meg holnaptól bizony melózom, vége a nyugis babázós napoknak, de az a szerencsém, hogy itt Dunaharasztiban, így 10 perce leszek a bölcsitől.

Nagyon furi érzés, egyszerre jó is, hiszen jó helyen leszek, de ezek az évek szuperek voltak a kis szarossal itthon! A pénztárcámnak is jót fog tenni a meló, az biztos! :lol:

Kép

Lilypie Premature Baby tickers
vicuska2007
 
 


Sziasztok!

Hát már elég rég nem voltam erre, és elég nehéz bepótolni az elmúlt másfél hónapot, de remélem, hogy azért sikerül.

Megpróbálok mindenkinek írni, de ha valaki kimarad, akkor ne legyen mérges, mert nem direkt csinálom. :oops:

Vicuska,
Milyen az első nap? Olyan furcsa érzés lehet, hogy visszamész dolgozni, de reméljük, hogy hamar visszaszoksz majd!
Rami tényleg ügyes, mennyi idő alatt sikerült beszoktatni?

Süni,
Zéti egy vasgyúró, és nagyon aranyos a képen! Csak cicit kap?
Nagyon ügyes a szurival kapcsolatban! A pisit sikerült levenned? Nekem úgy sikerült anno, hogy ébredés után gyorsan rátettem neki. amúgy tényleg miért kell pisit vinnetek?

Gabicsibe,
Boti nagyon aranyos fiú és milyen sokat nőtt azóta, amióta nem láttam! A kutyusos képen nagyon aranyos! Hihetetlen milyen aranyosan tud mosolyogni! A fürcsizős kép is nagyon aranyos, nekem a kacsás és a csúszdás a kedvencem :)
Itt vagyok már és leszek is, köszönöm az aggódásod! :)
Boti jobban van már az oltás óta, lejebb ment már a duzzanat? mi lehetett?

Bibar,
Nagyon jó a gorillás képetek! :) Olivér látszik mennyire élvezte a kirándulást! Majd tegyél fel róla is képet!

Witch,
Jamina a képen nagyon aranyos és nagy lány! Remélem, hogy hamarosan úsznak újra együtt a csemetéink! :)
Hogy van Jamina? Nőtt már azóta? Bilizés?

Rebe,
hogy vagytok? Zsanna és Blanka? lehet, hogy én vagyok hülye, de a Ringató az mi? Játszóház?


Elan,
Együtt érzek veled az éjszakai felkelésekkel kapcsolatban. Nekem is fel kel enni Uche és nem tudom, hogy mit csináljak vele.
A korai kellés nálunk hála, hogy nem olyan korai, csak hét felé kell és utána kb egy óra múlva alszik is már.
Szoktam nézni iwiw-en a képeket. Eszméletlen nagy már Gábor! Nagyon szép kisfiú!
Azóta voltatok még zenebölcsis foglalkozáson?
Reméljük, hogy nem fogja elkapni Gabi a rotát, nagyon szorítok!

Fiona,
Bence nagyon sokat nőtt! és tényleg kész férfi! A másik két gyermeked is nagyon helyesek! Látszik, hogy mennyire szeretik Bencét!
A férjed mennyi időre is ment el? Nekem a párom csak egy hónapra, viszont Uche még csak 8 hónapos, de megismerte, úgy, hogy ők nem is beszéltek és nem látta csak a fényképét.
szerintem is Bence meg fogja ismerni az apukáját, ne aggódj!

Vuki,
Ne aggódj, hogy Anna kicsit lustácska, aztán majd ha beindul, akkor nem lesz megállás :) Képet kérünk! :)
Hasmenés már megállt?


Nika,

Atti egyszerűen fenomenális! Nagyon szépek a nagy szemei és a kis mellényben zabálnivaló! Miket csinál már?

Lukrécia,
Sajnálom, hogy most nem sikerült! De nem feladni és meglásd, hogy Falatkának nemsokára jön a kistesó! Nagyon szorítok!

Sharon,
Gratulálok, és minden jót kívánok a fennmaradó időre Neked és a pindurnak!

Motné,
Veletek mi a helyzet? Hogy vagytok? Képet kérhetünk Krisztiről és a pocidról! :)

Share,
Nagyon szépek a fiúk együtt és annyira látszik rajtuk a testvéri szeretet! Kornél nagyon ügyes és igen még régebben is láttam, ahogy tetted fel a képeket, hogy elég ügyes és gyorsan fejlődik!
Csak így tovább. Máté mikor is megy bölcsibe? Beszoktatás?

Bikmakk,
én is olvastam a másik topikban, hogy mi történt, sajnálom teljes szívemből!
Viszont nagyon Gratulálok a csöppséghez, nagy on szép!
Gyere máskor is és kérünk még képet!

Erika,
Szorítok, hogy a műtétet megússzátok, majd tegyél fel képeket! Amúgy mit mondott a doki, hogy sokat fejlődött azért, nem?

Juci,
Ti hogy vagytok? Minden okés a Dorkával és Lilivel?

Benszi,
Hogy vagytok? Dóri és Balázs minden rendben velük?

Kira,
Veletek is minden rendben, nem írtál már régóta!


Vikkata,

Lőrinc nagyon aranyos ezzel a frizurával! Látszik, hogy mennyire élvezte a kirándulást! :)

Chesti,
Niki egész nagylány már, nagyon szép a szeme és az egész kislány gyönyörű. Nehezen ment a bilireszoktatás?

Rólunk:
Az elmúlt egy hónapban nem voltam itthon, mert a párom elutazott és anyuékhoz mentem. Ott sajnos nem volt net, így kicsit lemaradtam, de úgy érzem, hogy sikerült bepótolnom:)
Uche az apukája hiányát azért sokszor mutatta, példálul nagyon szereti a papáját, de amikor ott voltunk a papával bármikor bárhova elment, nem lehetett tartani a kezembe, mert meglátta apukám és már repült is hozzá! A repülőtéren egy másodpercig érdekesen nézett az apjára, utána már el sem lehetett venni tőle sőt még akkor ahogy hazaértünk el is aludt a kezében!

Uche már térden mászik, nem kúszik és bárhol ahol van lehetősége feláll - már a földön sem merem hagyni, mert rögtön mindenen kapaszkodik fel és, ha meglát valamit, ami neki tetszik akkor elenged mindent és próbál odamenni - csak még ő nem tudja, hogy járni még egyedül nem tud :shock:
Ülni még mászásból féloldalasan ül, ha mi felültetjük, akkor már majdnem stabilan megül, de azért néha eldől, akkor mindig nevetni szokott! :)
nagyon izgága és minden érdekli. Imádja a zenét és egy-két napja azt csinálja, hogy amit szeretne, azt nem csak a hangjával jelzi, hanem oda is mutat. Baba-papa-apa ezeket a szavakat mondja, igaz szerintem még nem tudatos, az apa nem is lehetne, hiszen az apukáját angolul mondjuk neki, így azt nem nagyon hallja, legfeljebb ha én mondom apukámnak :)
Egész nap beszél és be nem áll a szája, teljesen mindegy, hogy hol vagyunk buszon, vagy valami hivatalos ügyet kell intézni. az idegenektől egyáltalán nem fél, de azért remélem, hogy nem fogják nagyobb korában elvinni.
Képzeljétek el, hogy délutánonként követeli, hogy kapcsoljuk neki be a zenét, imádja az afrikai zenét rögtön elkezd rugozni és kiabálni, a kis kezét pedig csavargatja. csináltam videót, majd felteszem.
Sokat szoktam vele könyveket nézegetni, és van, hogy csak játszunk kimondom az állat nevét akkor már keresi a könyvet, ahol azt szoktuk nézegetni.
Az éjszakai alvással hadilábon állunk, mármint nem kell fel, hanem csak enni akar, pedig este fürdetés után megkajál és 1-2 óra között pedig mindig éhes lesz. Van ötletetek, hogy mit csináljak? Volt aki azt mondta, hogy bírjak ki két-három napot és ne adjak neki kaját és majd utána megszokja és nem fog felkelni, csak addig bírjam ki a sírást! Van valakinek ezzel tapasztalata vagy tanácsa? Nappal még mindig nagy szerencsém van, mert rengeteget alszik, egészen 13-14 óráig, addig a kajálás után csak egy órát van fent. Délután pedig játszani szoktunk, de 18 óra körül megint álmos, de akkor már nem engedjük elaludni, 19 órakor megfürdetjük és etetjük és már alszik is.
mindent eszünk már, igaz ő inkább a mi rendes fűszeres kajáinkból akar inkább enni, de azért amit főzők neki azt is megeszi. A kaki dolog az megoldódni látszik, azért vannak még néha olyan napok, hogy nagyon erőlködik, szóval szerintem a tápszer sem segített annyit. De az a fontos, hogy már nem szenvedve kakil.

Bocsánat lányok, ha túl sok voltam! Rakok még fel egy-két képet is!

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers
Kép
tubikriszta
 
 


látjátok már állok :)
Kép

a keresztelőn apával:
Kép

nagyon nézek valamit :)
Kép

a kis király :)
Kép

a kedvenc macimmal
Kép

mindenhol felállok
Kép

már két fogam van :)
Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers
Kép
tubikriszta
 
 


Tubikriszta, Uche hatalmasat nőtt és hihetetlen ügyes kis emberke!
Látszik a képeken is, hogy vidám nyitott gyerek, de nyugodj meg, nem fogják később elvinni :lol:

Lesz majd egy fejlődési szakasz, amikor elkezd "tartani" az idegenektől.

Köszi a kérdést, mi jól vagyunk, csak hát a két örökmozgó mellett még mindig történik is valami, hogy ne unatkozzunk, de jól van ez így, csak egyre kevesebb időm van a gép előtt ülni...

Azért hozok pár képet, hogy lássátok, nem hagynak unatkozni :lol: Kép Kép Kép Kép Kép Kép

jucicuki
 
 


Ja, ez az új frizuránk a hajtépés miatt, először kicsit fura volt, de szerintem jól áll nekik, aztán majd megnő :wink:

jucicuki
 
 


Vicuska
Ügyi lánykád van!Kívánom hogy nagyon jólé érezd magad az új helyen!Milyen az első nap??

Kriszta
Ne izgulj tényleg nem fogják elvinni :D Boti is ilyen volt kicsinek és mára már tart mindenkitől!Nehezen barátkozik az idegen pasikkal :D Nagyon édes Uche,jó nagyot nőtt!És milyen kis mosolygós :D Aranyosak apával :D

Juci
Atyaég :shock: :shock: én biztos kiakadtam volna,majd csak utána nevettem volna rajta!laza csaj vagy :D
Hajuk majd megnő,de így is tündériek!De elég durva volt ez a hajtépés!
gabicsibe
 
 


Gabi, igen, emlékszem a bohócra a fiókban :D Mintha csak most lett volna.

Pisire a vesemedence tágulat miatt kiváncsi a doktornénink. Azt mondta, hogy biztos minden rendben, de azért nézzük meg.

Kriszta, Uche nagyon elegáns volt a keresztelőn. Ez a haj :D Egyszerűen imádnivaló.

Juci, szerintem is jól áll a lányoknak ez a frizura. Olyan gyorsan megnő. Addigra meg inkább csattokat akarnak beletenni, mintsem megtépni. Szerintem én is mosolyogtam volna ezen a festékesdin.

Zéti nagyokat szokott rikácsolni, ha éhes, vagy nem volt elég a szopi. Ilyenkor annyira aranyos. És szégyen, nem szégyen, de nagyokat szoktam olyankor vigyorogni rajta. Múltkor apukám is hallotta a kertben, ahogy kinevetem szegény üvöltő gyereket. De ilyenkor tudom, hogy nem fáj semmi, nincs semmi baj. Aztán persze gyorsan abbahagyja.

Vicuska, örülök, hogy Rami ilyen gyorsan beilleszkedett. Én is kiváncsi vagyok az első napodra.

KépKép
süni76
 
 


Igen, már egy jó ideje csak szopizik. Néha 150-170-et is egyszerre. Egy-két alkalommal lefekvés előtt kell max. 50-60 ml táppal pótolnom. Erre kérdezte a gyerekorvos, hogy azt meg ugyan minek? Desszertnek? :D

KépKép
süni76
 
 


Mindenkinek köszönöm Uche dicséretét! :)

Juci,
Nagyon aranyosak a lányok! Csak magukat kenték össze vagy az egész lakást? Gondolom festeni szerettek volna, azért a papírra is maradt festék? :lol:
Utána mit szólnak a fürdőzéshez?
Jól áll nekik a rövid haj, biztos, hogy gyorsan megnő majd nekik.

Gabi,
Akkor biztos, hogy Uche is változni fog, az kb mennyi idősen, vagy ez nem kiszámítható?
Az apás kép nekem is a kedvencem, azért is osztottam meg veletek! :)

Süni,
Jó étvágya van Zétinek. Nálunk Uche reggelire még mindig csak olyan 150 körül eszik és este eszik többet olyan 250 körül. A doktornő azt mondta, hogy ez nem baj, ha neki ez az elég.

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers
Kép
tubikriszta
 
 


Bocsi lányok csak egy gyors bekukk :wink: :wink:

Vicuska
RAMIKÁNAK BOLDOG SZÜLINAPOOOOOOOOOT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!puszi neki,és nagyon szép a kép amit az iwiwre feltettél róla :P :P :P :P :P :P :P :P

bibar
 
 


Sziasztok,

Süni, igen, minél előbb hozzászoktatod Zétit a hálózsákhoz, annál jobb... Így talán megússzátok majd azt a pár éjszakás beszoktatást, amit Gáborral végig kellett csinálnunk. Pisiminta-vétel sikeres volt?

Gabicsibe, a bohócra még én is emlékszem ;) Meg az sms-re!

Vicuska, hát ez simán ment. Mit fogsz melózni? Ha esetleg jönne a kistesó, akkor is nagyon jó, hogy van megint rendes munkaviszonyod, és jogosult leszel a TGYÁS-ra. Én is töröm ilyesmin a fejem, de egyelőre nulla ötletem van.
Ramit Isten éltesse!!!!

Kriszta, de jó, hogy jöttél, Uche édeeees :) És tényleg, milyen nagy már, és látszik, hogy szép magas karcsú fiú lesz, jaj a lányoknak! Gábor 10 hósan kezdett el félni az idegenektől, elég volt csak rápillantani, és már bömbölt. Szerencsére ez elmúlt, de azért vannak olyan arcok, amiktől sír... múltkor volt nálunk egy idősebb (amúgy nagyon kedves) néni, akinek nagyon durva mennyiségű smink volt az arcán, na, volt ordítás :D

Jucicuki, huhh :D Jól néznek ki a lányok, kb. mintha csatába indulnának! A festmények jól sikerültek? ;)

Mi még mindig lent vagyunk vidéken a szüleimnél... sajnos panel, szóval nagyon nem érezzük a vidéki élet áldásait, bár az igaz, hogy sokat sétálunk és a levegő sokkal tisztább itt. És RENGETEG traktort és teherautót látunk, meg lovaskocsit, Gabi odavan :) Ja, és minden délután megyünk az állomásra vonatokat nézni, ez is jó program. Kijegyzeteltem a menetrendet.
Gabicsibe, megvettük a Járművek a tanyán c. könyvet, hát rengeteg traktor van benne, ajánlom :) Sőt, most már teljesen profi vagyok abból is, hogy mi az a krumplivető meg szecskázó meg hígtrágyás kocsi. Bármikor jól jöhet ez a tudás :D

Gábor most 2 napja egész jól alszik, bár, hogy azért ne unjam el magam, rákapott arra, hogy este, amikor leteszem a kiságyba, visít, mint a malac, és kérezkedik a nagyszüleihez. Egyik este csak a nagyanyja karjában volt hajlandó elaludni, miután 50 percen át zokogott. Én meg mehettem a sunyiba, hehhe.

Na megyek, lassan ébredezik, aztán átmegyünk a szomszédba megnézni a kisnyuszikat.

Kép
elan
 
 


Gabi!

Szegény Boti! Sajnálom, hogy ennyire megviselte az oltás! Remélem ennyivel megússzátok!

Sajnos nem voltunk a talin. Apának dolgoznia kellett, mert a kollégája az utolsó pillanatban visszamondta a helyettesítést. :evil:

Elan!

Remélem messzire elkerül Titeket a rota!!! Gondolom, hogy nem egyszerű a karantén....
A korai kelésnél teljesen egyet érzek Veled!!
A múlthéten úgy megszoktam a 7 órai ébredéseket. Ezt a héten gyorsan sikerült is elfelejtenem. :(
"Csak" 3 foga jön egyszerre!! Annyira sajnálom szegényt!

Süni!

Nagyon ügyesek voltak a fiúk együtt. :)
2 hete Ati is volt pár órát apával. Nem egészen mentek úgy a dolgok ahogy én szerettem volna, de legalább elvoltak, csak a délutáni alvás maradt el.
Bátor kisfiú Zéti, hogy így bírja az oltást. Örülök, hogy nem lett lázas! :)

Jerika!

Szorítok Nektek, hogy ne kelljen műtét!
Tehetnél még képeket a kis szösziről. :)

Vuki!

Remélem már jobban van Anna a náthából!
Mi is hálózsákot használunk, és nagyon jól bírja. Kaki nálunk sem volt éjjel.

Vicuska!

Boldog Szülinapot Raminak! :)

Nagyon ügyes csajszi, hogy ilyen hamar megszokta a bölcsit.
Szülinapos képeket kérünk!! :)

Juci!

Nem semmi micsoda sminket csináltak maguknak a csajok! :)
Én biztos frászt kaptam volna!
Nagyon jól áll nekik ez a rövid haj. Tündériek!:)

Kriszta!

Nagyon aranyos Uche! Csini volt a keresztelőn!
Nálatok se sok nyugi van látom! :) Ati is mindenhol feláll. A kezünket fogva sétál. Egész komoly távokat meg tud tenni. 5-10 másodpercig már kapaszkodás nélkül is meg tud állni.
A zenét Ő is nagyon szereti. Mindenevő, de a kedvence a Hungáriától a Duci Juci. :D
Elég csak ennyit mondanom, és már rázza a fenekét. :)
Valamelyik nap fúrtak, kalapáltak a házban, és még arra is táncolt. :) Biztos jó volt a ritmus. :D

Én is teszek fel pár képet:
Kép DJ Kicsi :)

Kép

Garázdálkodtunk Apa munkahelyén. :)
Kép
Kép
Kép

Kép
nika28
 
 


Hú, Nika, nagyon tutik ezek a Mercis képek. Nem akartok egyet hazavinni??? :D

Pisimintavétellel minden rendben volt. Egy csepp se ment mellé. Egész jól tűrte. Szerencsére negatív lett az eredmény.

Elan, rossz lehetett az a lefekvés előtti 50 perc sírás. Pláne, hogy nem nálad akart vigasztalódni. Anyukám is többször próbált abban segíteni, hogy nyugodtan tudjak vacsorázni, addig ő elaltatja, de én abból nem engedek. Az csakis az enyém! :D

KépKép
süni76
 
 


Elan!

Édes lehet gabi ahogy csodálja a gépeket! :)
Nem semmi az az 50 perc.......:(


Süni!

Nagyon szívesen hazahoznánk, csak épp nem adják ingyen. :(
És ahhoz képest, hogy lábbal hajtós elég húzós ára van.....
Ati nagyon élvezte. Apa alig tudta kiszedni belőle, úgy kapaszkodott a kormányba. :)

Örülök, hogy Zéti eredménye negatív lett!

Kép
nika28
 
 


Elan véletlenül kis betűvel írtam Gabit. Bocsiiiii!!!!!

Kép
nika28
 
 


Nika, borzasztó :D Meg ne lássam még egyszer, mert baj lesz :D :D :D Hogy Attinak milyen jól áll a merdzsó! Meg Atti is a merdzsónak ;)

Süni, mi után kutattak a pisiben?

Kép
elan
 
 


Gondolom valami baci után. Bár nem vagyok igazán képbe, hogy a vesemedence-tágulat miket vonz maga után. De lényeg, hogy tökéletes volt az eredmény. Gondolom, hogy nem komoly ez a tágulat sem, mert kontrollra is csak 6 hónap múlva hívtak vissza minket.

KépKép
süni76
 
 


Bejelentkezem :lol: :lol: :lol: :lol:

jucicuki
 
 


Sziasztok!

Szeretném a segítségeteket kérni,volna 1-2 kérdésem.
Mi 3 éves próbálkozás után rászántuk magunkat,hogy felkeressük a B.M.Központot.Be kell jelentkezni vagy kell-e beutaló,kit ajánlatok?Mikor rendelnek mikor lehet őket elérni?
Köszi az infókat előre is!

Kép
Kép
a.ibici
 
 


Juci!

Gratulálok!!!!!!!!!! :) :) :) :) :)

Kép
nika28
 
 


Juci, atyavilág :D :D :D Gratulálok, szívből!!!

Kép
elan
 
 


Juci!

GRATULA

Kép

Kép
witch26
Budapest X. kerület
 
 
 
 


Sziasztok!

Ezer bocsi,hogy nem írok mindenkinek, de kicsit zajlik az élet...
A babák nagyon szépek, nézegettem a képeket, és néha néha bele is olvastam.
Voltunk talin, találkoztunk Rebével, és Bessyvel. Édesek a lánykák :)
Sajnos a cicánkat el kellett altatni, ez megviselt mindenkit. :cry: Manókám szépen nő, a 18 hónaposaknak való ruha kicsi rá, nem tudom hova nő... :) Szerdán viszem méretni :)
Innentől megpróbálom felvenni a szálat :oops:

Kép

Kép
witch26
Budapest X. kerület
 
 
 
 


Juci,
GRATULÁLOK teljes szívemből én is! :) micsoda jó hír!
Spontán sikerült?

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers
Kép
tubikriszta
 
 


Köszi csajok, aranyosak vagytok. Igen hét év és a lombik után nagy meglepetésre spontán.

És képzeljétek két hét múlva mennem kell kontrollra, mert minimális esélye van az egypetéjű ikreknek :shock: :shock: :shock:

jucicuki
 
 


Juci, én is gratulálok! Tiszta béna vagyok, mert láttam ma, hogy bejelentkeztél, de a vonalzót nem néztem :oops:

Nem semmi, hogy mennyi spontán baba érkezik :D

KépKép
süni76
 
 


Juci,
Akkor lehet, hogy Lili és Dorka mellé majd jön két fiú :) így legyen :D

Nika,
Ati nagyon aranyos abban a kocsiban! Nagyon jó áll neki, milyen kis szívtipró lesz majd :) amúgy mennyiért adnak egy ilyen autót?

Elan,
Gábor jól bírja, azóta nem volt olyan rossz estétek?
Az nagyon jó, ha így érdekli minden, legalább az idő is nektek kedvez, mert azért ha kisüt a nap akkor elég jó idő van a sétákhoz!
Mikor jöttök haza?

Süni,
Neked is a terhesség alatt vesemedence tágulat volt? Nekem is és majdnem magzatvízlevételt is akartak, de hála hogy nem kellett, mert a genetikai uh-n mindent rendben találtak és a terhesség végére normalizálódott a vesemedence tágulat. Örülök a negatív eredménynek.

Witch,
Sajnálom a cicátok :(
majd írd meg, hogy Jamina mennyit nőt, az orvos mit szól hozzá?
Kérünk képeket is!!!

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers
Kép
tubikriszta
 
 


Juci!

Ikrek? Nem semmi: :) :)

Witch!

Sajnálom a cicádat! :(

Kriszta!

Köszi. :)

A lábbal hajtós 60e, az elektromos pedig 90e.

Kép
nika28
 
 


Juci
Ez fantasztikus!!!!!!Gratulákok!!!Milyen érzés volt mikor megtudtad?mesélj!!

NIka
Atinak jól áll az autó :D Viszont nem semmi ára van :shock: Dj-s kép is szupi!

Witch
nem semmi méretek!MIvel eteted a csajszit? :lol: Ha lesz időd majd rakj fel róla képet is!A cicát pedig nagyon sajnálom :cry:

Süni
Akkor biztos nincs semmi komoly ha ilyen sokára lesz a kontroll!Egy kis pisivizsgálat senkinek sem árthata :lol:

Vicusak
Boldog szülinapot Ramikának!!!Hogy sikerült a szülinapi buli?És az első napod??

Elan
Beszereztetek már egy nyuszit? :lol: :lol:

Bibar,Luki,Benszi
Merre vagytok???
gabicsibe
 
 


Gyors berohanás és mekkora hír!!!

Juci nem semmi vagy. :) Nagyon gratulálok!

chesti
 
 


Hűűűű Juci, gratula!!!!!!!!!!!!!! :D Ikrek? :shock: :D
torolve_20130114141731
 
 


Juci,
gratulálok!!!!! :lol: :lol:

Kép
Kép
share
 
 


Juci

Gratula!!!!Nem semmi!!!Mesélj,mit kell csinálni???? :oops: :oops: :lol: :lol:

Kép
lukrécia
 
 


Sziasztok!

Juci, csak ülök itt elképedve a monitor előtt!
Szívből gratulálok!!

Kép

Lilypie Premature Baby tickers
vicuska2007
 
 


Csajok, köszi, nagyon aranyosak vagytok!

Luki, hehe, nem tudjuk mit kell csinálni! (bár Ati szerint GYAKOROLNI, GYAKOROLNI, GYAKOROLNI :lol: :lol: :lol: )

Mi is totál le voltunk döbbenve, ugyanis az egy dolog, hogy az én petevezetékeim elvileg össze vannak hegesedve, de Ati spermaképe sem volt világbajnok, önmagában az is indokolta volna a lombikot, akkor is, ha nekem semmi bajom...
Aztán valahogy összehoztuk :oops: (bár épp nyaralás utánra esett az eset, lehet hogy az is számít :wink: )

jucicuki
 
 


Hűha, Rami meg most volt két éves!

Boldog szülinapot kicsit megkésve!!!!!!

Milyen volt?

jucicuki
 
 


Juci
Gratulálok! Nem vagytok semmik! :lol: :lol: :lol:

Vicuska
Raminak utólag is boldog szülinapot! :D :D :D

Kép

Kép
motné
 
 


VIcuska!

Boldog szülinapot Raminak :)

Gabi!

Semmi küldönössel, sok sok gyümit kap, lehet hogy a sok banán? :oops: :roll:

Kép

Kép
witch26
Budapest X. kerület
 
 
 
 


Gabicsibe
vagyok én csak állandóan csavargunk Olivérrel :lol: :lol:

Juci
gratulalok :wink: :wink:

Lukikám
úgy látszik mi rosszul gyakoroljuk :lol: :lol: :lol: nem baj majd a Zeke meggyártja a mi csodánkat:))))

Vicuska
láttam kerestél egyik nap csak nem voltam a gépnél :cry: :cry: mi van veletek??képet a szülinapról??milyen a meló??meg egyébként is irgum burgum... :oops: :oops:

bibar
 
 


Juci!

Vannak még csodák :)

Kriszta!

Jamikám 77 cm, és 11 kg. Nem tudom hova nő... A doki szerint semmi gond, már felhúzza magát ülésbe is, haladunk. A doki annyit mondott, hogy lusta, de azért elviszem egy konduktorhoz... Ja, és mára kijött 4 fogunk, már 10 van :)

Motné!

Hogy vagytok?

Kira!

Eltűntél...

Bessy!

Tessék írni...

Kép

Kép
witch26
Budapest X. kerület
 
 
 
 


Sziasztok!

Nika, nem semmi árak :-o De biztos van, aki megveszi, különben nem érné meg gyártani.

Juci, jól nyomjátok! :D Örülnétek egy újabb ikerpárnak? :) Egy baba már egész uncsi lenne, nem? :D

Gabicsibe, nem, szó sem lehet nyusziról, otthon két macska van, itt meg egy kutya :) Pedig én szeretem a nyuszókat is, de ez nem mérvadó, mert ha mindent beszereznénk, amit én szeretek, már mosómedvénk is lenne :D

Witch, szép nagy a lánykád! Lehet ám, hogy ezért lustibb kicsit. Gábor is ilyen volt. Hehe, még mindig ilyen, pedig már már gebe :)

Rólunk: szerencsére Gábor visszaállt az altatgatás nélküli elalvásra, de nem lazíthattunk sokáig, mert megint növekedésnek indultak az örlői, és elkezdett folyni az orra emiatt. Volt 2 brutál éjszakánk, végül már Nurofent voltam kénytelen neki adni, mert hol az orra miatt ébredt, hol a foga miatt, óránként visított. Aztán ma éjjel már egész jól aludtunk szerencsére. Közben a széklábat is lefejelte a kis majom, mert annyira menekült előlem, amikor át akartam pelenkázni, hogy nem figyelt... kép csatolva :D De azért jól vagyunk ám, vasárnap húzunk vissza Budapestre.
Kép Kép

Kép
elan
 
 


Witch!

Hűűű! 11 kg??? Nem semmi! :)
Képet nem kapunk? :)

Elan!

Örülök, hogy rendeződött az alvás.
Az a púp durva! Szegénykém!

Nagyon helyes ez fiú! :)

Kép
nika28
 
 


Sziasztok!

Nika,
hát tényleg nem semmi az autó, de ennyiért már egyiket se kéne lábbal hajtani szerintem :) gondolom Ati bele is szeretett. A párod sem tudná olcsóbban megvenni, ha már ott dolgozik?

Juci,
Tényleg hihetetlen, hogy sikerült, de így az igazi! Szerelem gyerekek ők is! Nagyon örülök!

Elan,
Azt hiszem, hogy Uche-t összeköthetnénk Gáborral, mert neki is hasonló dudor van a két szeme között a homlokán+ a bal oldalon egy hosszú csík. Azt hiszi, hogy már tud menni és ahol feláll elenged mindent, most sajnos ott volt a kis asztal a nappaliba, ahol az üvegbe és a fába is bevágta a fejét. :(
Ti ezt hogy vészeltétek át? sehol nem tudom otthagyni, még a földön sem, mert mindenhol feláll és el akar indulni, de hát még nem tud egyedül!
Gábor dudora is elég nagy, sírt?
Nagyon helyes kis krapek és úgy látom, hogy elég huncut is!!! :D

Witch,
Jamina hatalmas mind centire mind kilóra. Milyen dokihoz viszitek majd? Képet is kérünk róla!!!!

Rólunk:
ahogy írtam Uche amikor fent van, akkor mindenhova mászik turbó sebességgel és mindenhol feláll. Szerintem érnek még minket balesetek!
Be nem áll a szája, és most úgy csinál mint egy kutyus - morog és még mondja is, amikor mászik, hogy vau-vau..:D
Arra lettem figyelmes pár napja, ha mondjuk neki, hogy lámpa akkor néz és mutat a lámpa felé, illetve a hangfalakra és, az állatneveket is, amit többször hall. Pl:mondom neki, hogy maci vagy teknős akkor oda is megy hozzá az ágyban :)
Képzeljétek el szinte minden zöldséget megeszik Uche és már nem teljesen pürésítem, hanem azért kicsit darabosra hagyom és simán lecsúszik neki. Hatalmas étvágya van, de ő szerencsés, nem úgy mint én, rajta nem látszik meg :)

teszek fel egy-két képet:
éppen csontot eszem:)
Kép

mindenhol felállok
Kép

kedvenceim egyike
Kép

szeretem a répát, csak még rágni nem tudok :)

Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers
Kép
tubikriszta
 
 


Bibarkám

ÁMEN :D :D :D


Juci


és mikor derül ki hogy ikrek-e tényleg?Az szép meló lenne :D Mondjuk még két lány :lol: :shock: :lol:

Witch

húha szépen gyarapodik ez a kislány,leköröztetek :D mi 10 és fél vagyunk így közeledve a kettő felé.... :lol: :wink:

Tubikriszta


tündéri a répás :lol: :lol: :lol:

Vicuska

tényleg mesélhetnél.....

Elan

hú nem semmi pukedlitek van,szegényke.

Kép
lukrécia
 
 


Elan
Ilyen helyes pofit elcsúnyítani egy puplival :D Botinak is pont ott volt a nyáron szintén széklábával került közelebbi viszonyba :D

Kriszta
Ezek az apróbb balasetek most már mindenapossak lesznek!Sajnos nem óvhatjuk meg őket,csak egy fél pillnatra fordítod el a fejed már kész is a pukli :? Boti is állandóan tele van kék,lila,zöld foltokkal mintha vernénk a gyereket!

Witch
Lusta,lusta!ne csodálkozz minden energiáját a fognövesztésre összpontosítja :lol: De mindenesetre mennjetek el,ártani nem árt :D Kérünk képet a lustidról!!!

Lukikám
Te is írhatnál egy pár sort magatokról :D egy fotóval megspékelve :D
gabicsibe
 
 


Kép
gabicsibe
 
 


Sziasztok!

Kihalt a topik? :(

Lukrécia,

Hát igen, a répás nekem is a kedvenceim között van!
Ti jól vagytok? Falatka? Raksz fel róla egy-két képet?

Gabi,
Nagyon jó Botiról a fekvős-játszós kép :) álmos volt, amikor a kép készült?

Képzeljétek, hogy kijött Uche 3. fogacskája szombaton!

Lányok!
Írjatok Ti is!

üdv
Kriszta

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers
Kép
tubikriszta
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?