Látom felpiszkáltuk a topikot
Na, akkor összefoglalom a magam álláspontját, mert azt hiszem megint félreértettek néhányan
Másság: én komolyan mondom, hogy hiszti nélkül elfogadnám, ha bejelentené, és még emésztenem sem kellene, ebben spec ilyen határozott vagyok, és ebben 1000%-ig biztos is vagyok.
háborús övezetben orvos: csak a Barti által hozott esküvő előtti példát tudnám felhozni a gyerekre vetítve, nekem a legnagyobb boldogság, ha a gyerekemet annak látom. Ha őt ez teszi bodoggá, tegye, egyértelmű, hogy félteném, hát hogy a viharba ne, de ha éreztetem, hogy vele nem helyeslem azzal jót teszek? A frászt, ha látom, hogy tényleg ezt akarja, és örül, mint majom a farkának, akkor vele örülök, még ha féltem is (akkor lenne baj, ha nem félteném.)
Amúgy ezeket a példákat hozva jutott eszembe, hogy anno szintén a fősulin töltettek ki velünk teszteket, ugyanis a raszizmusról végeztek kutatást. Voltak különböző állítások és értékelni kellett azokat, hogy mennyire tudnád elképzelni pl: szomszédodba költözik zsidó, cigány, kínai, néger. A családodba beházasodik, és szintén ezek a csoportok felsorolva. Te el tudnád-e képzelni, hogy ilyen típusú emberrel házasságot köss stb...
És most ezt is komolyan gondolom, ha a gyerekem a fentebb felsorolt típusú (hülye szó, de nem akarok még hülyébbet írni) egyént választ társául, biztos vagyok abban, hogy a választott arra érdemes. Mindössze 2-nél jut eszembe egyetlen probléma, méghozzá az, hogy az adott személynek van egy családja is. És a nagy számok törvénye alapján, ott már lehetnek problémás egyedek, akikkel akár akarom akár nem, rokoni kapcsolatba is kerülhetek.
Ezt a gondolatmenetet továbbfűzve (csatlakozva Kriszti másság-féltéséhez), félteném a gyerekem, és az ő gyerekeit, mert a magyar tárrsadalom baromira nem toleráns, és utálnám, ha azért lenne célpont, mert fekete lányt választott, és az unokáim bőrszíne "cappucino".
Nem azt kellene elfogadnom, vagy azzal kellene megbarátkoznom, hogy néger/zsidó/cigány stb.. a menyem, hanem azzal a félelemmel, hogy nem bántják-e őket emiatt.
kortás csoport: hát hogy ne lenne nagy a nyomás, de azért valljuk be, mi választunk barátokat, és egy határozott kamasz, aki otthonról olyan értékeket hozott, az tud nemet mondani. Én nem ittam azért, mert a többiek ittak. Az igazán deviáns csoportokat meg igencsak azok a kölkök találják meg, akik maguk is hasonlóak, de ott azért otthon körbenéznék. Sokszor, ami egy kivülállónak normális, nem bizta, hogy az, hisz zárt ajtók mögött, akármi lehet... Meg az, hogy most normálisak, de vajon mindig azok voltak? Vajon a gyerek nem azt látta 5 éves koráig, hogy apa hogyan püföli anyut? Vajon a gyerek, amikor kicsi volt, megkapta azt a törődést, amire szüksége volt? Vajon kialakulhatott a biztonságos kötődés, amiről itt már annyiszor beszéltünk?
Kell a gyerek személyisége is, de az, hogy mit lát otthon, mit kap ottjon nagyon befolyásolja, hogy mivé válik.
lila haj, piercing stb..: Divat, és írtam is, hogy a divattal úgy sem tudok mit kezdeni. Apa kicsit hevesebb 0-ás gép és társai, de akkor és ott bizta nem ez lesz, mert a gyereknek van egy anyja is
Egyetlen egy dolgot várnék el a gyerekemtől, amit Kriszta is megfogalmazott, kérdezzen, beszélje meg, tudja, hogy számíthat ránk, és ha éppen lilára festi a haját, és tetoválást csinál, azt ne meglepetésként tegye, hanem ossza meg velünk, hogy mire készül.
Eszter te amúgy szóltál otthon, hogy mire készülsz? ha esetleg nem, akkor miért nem?