Sziasztok!
Tudom, hogy hihetetlen, de majdnem minden este visszaolvastalak benneteket, csak eppen mire elolvastam mindent es kepben voltam es lett volna velemenyem egy-egy temaval kapcsolatban, addigra osszeestem a faradtsagtol.
Nem tudom, hogy fogjuk kibirni a kovetkezo kozel ket honapot, jelenleg baromira el vagyok keseredve es fogalmam sincs, hogyan lesz tovabb.
Egyszeruen nem talalom a helyemet. Most se anyanak nem erzem magam, se terhes nonek, sem dolgozo embernek, se felesegnek, sem haziasszonynak. Mar lassan embernek sem. Merthogy egyiket sem tudom jol csinalni.
Teljesen ki vagyok fizikailag es mentalisan is keszulve a melotol. Minden reggel sirva indulok el, ha Kristof alszik, akkor azert bogok, mert nem tudok tole elkoszonni normalisan, ha nem alszik akkor meg borzasztobb, ugyanis akkor ugy lepek ki, hogy javaban mosolyog ram, de az egesz lepcsohazban hallom magam mogott a bogeset, ahogy bezarom az ajtot. Egyszeruen szornyu.
Melohelyen csak vagyok, csinalom a dolgomat, de nem erdekel senki es semmi, viszont fizikailag teljesen lefaraszt az, hogy egesz nap meg sem allok, le sem tudok ulni. Mire hazaerek mar beszelni sincs szinte erom, igy hiaba lenne meg harom oram Kristoffal altatasig nem tudok vele teljes emberkent foglalkozni, mert nem birom felvenni a tempojat. Fott kajat egesz heten nem ettunk, mert csak a gyereknek birok gyorsan fozni. Minden szetdobalva, minden rendetlen. Eddig a sogornom volt itt, most anyosom koltozik ide a gyerekre vigyazni bo egy honapra, tegnap jott, igy a talpalatnyi lakasban jelenleg ot ember tartozkodik. A sajat agyamba felve fekszem be, a sajat mosdomat batortalanul hasznalom es csak jobbra-balra tipegek a konyhaban, mert nagyon nem erzem, hogy ez az en otthonom lenne.
Tegnap mar csak az motivalt, hogy csak ma kell dolgozni, majd ket nap szabad, de csak ezutan kerult fel a pont az i-re: nemtom miert, de Kristof baba epp most lett eleteben eloszor beteg. Megfazva van, de iszonyatosan folyik az orra, omlik a nyala, gyanitom, hogy a torka is faj. Ejjel talan ket orat aludtunk osszesen, a tobbit azzal toltottem, hogy a sirva visito babamat nyugtattam, orrot szivtam, amitol meg jobban visitott. Raadasul a nagy szenvedes kozben sikerult teljes erovel belefejelnie a hasamba, azt hittem menten megszulok, de szerencsere nincs komolyabb baj, bar meg mindig faj a pocim.
A pocakbabarol annyit, hogy az egesz napos fizikai eroltetesnek koszonhetoen a het donto tobbsegeben nem is ereztem, szinte minden este szivhangot hallgattunk. Egyszeruen annyi fele dolog elvonja a figyelmemet, hogy azt sem vennem eszre, ha amputalnak a labamat, nemhogy azt, hogy egy baba mozog a pociban.
Pedig holnaptol asszem a 20. hetbe lepunk, orulhetnek is akar.
Most Feri elvitte anyosomat es a sogornomet vasarolni, vegre sikerult Kristofot elaltatni, ugyhogy jol kibogom magam, amig egyedul vagyok.
Ne haragudjatok lanyok, hogy ertelmes hozzaszolast nem tudok produkalni, csak sebnyalogatasra jarok ide.