Sziasztok!
Sűrű reggel után itt
Erika: én egyáltalán nem főzök, hétközben rendelem, hétvégén Mama főz (szombat) és Apus (vasárnap). Most nyomtam be éppen a vasárnapi maradék jókai babletyóból tízóraira egy nagy tállal
Nem tudom, mennyire gáz ez, én mindenesetre nem szégyenlem érte magam, ezzel órákat spórolok naponta, egyáltalán nem mindegy, hogy azt mivel töltöm.
Vasalás: dettó, nem vasalok, csak ha nagyon muszáj.
Mindkét elfoglaltság helyett van egy csomó másik.
Ma pl. már a második adag ruha zötyög a mosolygóban, felmostam a tetőteret, rendeztük a halakat, és nem utolsósorban elláttam a Lánykámat: ettünk, játszottunk, énekeltünk, szopiztunk (másfél óra alatt 3x
). Még előttem van egy könyv (letöltöttem): Learn to Crochet, tuti van magyar nyelvű is, csak mivel a minta, amit kinéztem, angol, gondoltam, nem árt, ha tisztában vagyok az angol nyelvű fogalmakkal is... a kötésmintákkal így is vannak néha gondok
Sacikám kicsit nyöszibb még a kelleténél, mondjuk ma szerintem azért is, mert nem ébredt fel, csak 1/2 8-kor, amikor a nagyok már elmentek, és nem tudott elköszönni tőlük
de a fogacska is tuti szerepet játszik, mert nagyon lassan halad előre, még mindig csak a feléig törte át az ínyt, ezért állandóan rágunk valamit, leginkább Anyát. Most megint alszik, már majdnem egy órája.
Éjjel 4x kelt, nem nagyon javul a helyzet alvás fronton. Sebaj, majd ha kijön az a fogacska (és a párja, meg a szomszéd 2).
Kriszti: sajnálom a helyzetet, kívánom, hogy sikerüljön megtalálni a legjobb megoldást.
Zetpol: én sem ismerem, anno mi használtunk a nagyokkal: siestát, leo-t, cicibant, meg volt egy szombathelyi márka, magyar cipők, tök jó minőségűek, de kevés helyen lehetett kapni, és a nevére sem emlékszem
most néztem Dabason nagyon édes pihekönnyű kis bőrcipőket...
Milyen árban vannak mostanában a kiscipők?
Egyébként én még nem merek cipőt venni így előre télire (kiscsízmát): ki tudja, mekkora lesz a kis lábuk, fognak-e járni (kell-e merev talpú, vagy elég a puha). Sacira egyelőre nem adnék merev talpút. Kint is zokniban, kocsicipőben nyomulunk, kellemes őszünk van, sokat vagyunk kint
(jaj, csak ilyenkor egy kisebb homokozót behoz magával
)
Hinta, mint statikus sport: rájöttem, két hibát követtem el: egyedül hintáztattam, más nem lengett vele. Másik: előről löktem, ezért nem látott rendesen. Hátulról lökve és társaságban már jó buli a hinta
Limonádé a szülészeten: miért kell bele a citrom? A MÁV-ban is adtak cukros vizet, célja, hogy ne sárguljon be a gyerek kiszáradás miatt (télen volt vagy 30 fok a kórházban).
Luca: gratula Lottihoz! Örülök, hogy Anyud már reagál
Katus: jók a mamuszok
Na, azt hiszem, felébredt Sacám