Sziasztok!
Csak röviden (olyan batkatás szószátyár módon), mert keresztbe állnak a szemeim, csak "rövid" beszámoolót jöttem adni magunkról, meg egy kicsit olvasgatni, de a fonalat szerintem már nem fogom tudni felvenni. A héten kísérletet teszek rá! (Tényleg! Sikerült 500 oldalt teleírni!
)
Amúy megvagyunk, rohangálunk, mint pók a falon, elkezdődött az év. Vááá!
Juli a suli mellett jár fuvola órára is, délutánonként én hordozom, mert másik suliban van az óra, hogy egyszerűbb legyen, s hétfőnként hittan is van még... (Isteni naponta villamosozni-metrózni...), Marci egyedül jön haza, egyedül megy úszásra, hittanra, s csak az esti hazajövetelhez kap atyai kíséretet. (Izgulok is minden nap, hogy szerencsésen érjen haza.)
Borinak kijött még 4 foga, majdnem egyszerre, volt láz, éjjeli sikoltás, sírás-rívás, de úgy tűnik, túl vagyunk rajt'.
13-án megvolt a keresztelő és Juli szülinapja, 14 emberrre sütöttem-főztem, túléltük, összességében jól sikerült...
A nagy rohangálások miatt Boriska alig alszik valamit, ma pl. összesen 1 órát aludt, úgyhogy nem csodálom, hogy kidőlt este, szegénykémnek már semmi se volt jó, se cici, se simogatás, se dédelgetés, se elterelő hadűvelet, se altatás. Itt már csak a kidőlés segített. Nagyon sajnálom szegénykét, de nem nagyon tudunk mit tenni ezügyben... Ha Apa nem dolgozik, nincs mit "egyen" a család...
Kocsink nincs, valószínűleg nem is lesz, úgyhogy marad a BKV (ja, n bosszúból nem veszek jegyet, annyit cipelem a kocsit hogy csak na...)
Közben a ház meg úszik a koszban, a fürdőben a szennyestartó borzadály, majdnem a plafonig érnek a ruhák... Dunsztom sincs, mikor sikerül legyőzni a ruhahalmokat, pedig a mosógép naponta 1-2 rendet mos.De hát mikor hazaér a szutykos lányunk, meg a retkes fiunk a suliból, akkor ugye min. 2 rend ruha, aztán jön a tesicucc - 2 gyerekre, hozzáadódik Bori napi szennyese - ami egyre koszosabb, és egyre több, mivel van az itthoni játszós ruha, amiben csúszik-mászik, meg van az utazós ruha, amibe setére beleizzad, tehát másnap nem tudom ráadni... , meg a mi szennyesünk. Hááát, asszem nem kell tovább ecsetelnem, mi az ábra szennyestartó fronton.
S akkor a mosatlanról, a szétdobált játékokról, a fiókba kívánkozó füzetekről és könyvekről nem beszéltünk.
Csöre! Te hogy bírod? Én asszem megbolondulnék, ha kertes házam lenne.
Apával alakulunk, nem nagyon van időnk kapcsolatot építeni, fontosabb, hogy az üzenő alá legyen írva...
De ez most egy ilyen szakasz, remélem, nem ogjuk nagyn megszenvedni.
Képzeljétek, Bori elkezdett szavakat próbálgatni kimondani és tuti, hogy ismeri a jelentésüket: gyere-gyere (gyeje, gyegye, gyede), édes (ééde), vigyázz! (gyigyá)
Ja, és elkezdődött a "nem szabad!" korszak. MEgkaparintható állapotban van a magnó, a videó, aDVD, a monitor, meg egy csomó kütyü. Egész nap a számat tépem: nem szabad, Bori, az a nagyok játéka, nem szabad, ksozos, nem szabad, megráz... S a kis varasbéke tudja, hogy nem szabad, de folyamatosan róbálkozik, így aztán következetesen midnig el kell mondanom neki, hogy nem szabad, tilos, stb.
Felfedeztük nagy szerelmünket, Bori babát a tükörben
, eszméletlen a tükör állapota, tele van Bori puszijaival, meg mancsnyomaival. Olyan helyes, amikor meglátja magát, s odasikkantja: "gyeje, gyeje"" Buccol nagyokat és megpuszilja saját magát.
No de elég az áradozásból, ha sikerül a képeket feltenni a keresztelről, akkor megmutatom, milyen kis csini liba volt...
Más:
szept. 24-én a "Leporelló" foglalkozásra szeretettel várok mindenkit, remélem, beférünk a terembe. Sajnos a külön időpont nem jön össze. Ha sokan jönnek, lehet, hogy a következő alkalomra 2 fordulót csinálunk, de ezt majd meglátjuk.
További infók itt találhatóak:
http://www.fszek.hu/konyvtaraink/del-pe ... _hid=34088
Annyira hiányoztatok már, de sajnos egyszerűen nincs időm a napközbeni fórumozásra sem, ki kell majd találnom valami menetrendet ezügyben. Majd igyekszem visszaolvasni, ha tudok Boritól.
Nagy ölelés minden babának és mamának!
PS: Bori felébredt, megyek megszoptatom...