Új privát üzeneted érkezett!

Szalamandra,
Rózának jobbulást!

Hál istennek Pálmi sem volt még beteg. Én eléggé beteges gyerek voltam, amint fújt egy kicsit a szél a doktornéni már tudta, hogy jövök :oops: Felnőtt koromban is telente 3-4 megfázás volt, egészen 5 évvel ezelőttig. Akkor kezdtem el aloe verát szedni, és azóta semmi bajom! Pálmi is kapja 1 hónapos kora óta és szerintem lehet, hogy ez is rásegített, hogy még nem volt beteg.

Nálunk Pálminak extra jó dolga van, kétszer is fog szülinapozni :)
Egyszer egy héttel előtte - akkor van nagymamámnak és a húgomnak is szülinapja és velük meg az én családommal lesz az első szülinapi bulija (hármas szülinap! :)), egyszer pedig apával együtt (neki 6 nappal van Pálmi után a szülinapja) és apa családjával.

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Vera - az előző oldalon is és most is te vagy az első :wink: (lehet te leszel a következő kismami? :) )

Képzeljétek, el vagyok képedve. Ambi ma reggel 7-kor szopizott (reggeli), aztán 10-kor fél üveg gyümölcs, fél 12-kor pedig fél üveg gyümölcsös hús. És még szopizott. Tegnap óta nem szopizunk délelőtt. Eddig nem hiányolta, de a délutánit is pár nap után kérte, első napokban nem. Kíváncsi vagyok.
mikor főztem kérte a hagymát, a kezébe adtam és többször beleharapott. nem harapott le belőle semennyit, de azért egy kis lé gondolom kijött belőle. Semmi fintorgás és többször is a szájához vette. Aztán elkérte a fokhagymát, abból egy picit le is harapott és látszólag ízlett neki :) Lehet nem gyümölcsöket kéne neki adnom, hanem hagymát, fokhagymát :):)

dytke
 
 


Dytke,
na akkor ma volt étvágya! :) Cuki lehetett a hagymákkal :)

Tényleg én lettem már megint laptető :oops: November elején szeretnék teherbe esni, épp most számolgatom, hogy lehet-e akkortájt peteérésem? Ha megint 37 nap körül jön meg, mint most, akkor pont stimmelni fog! :) És szerintem ilyesmit simán tud az agy kontrollálni, ha nagyon akarja az ember :)

Kép

Kép
sz.veronika
 
 

 
 

dytke, hajrá, akkor jöhetnek a hagymás kaják! :)

veronika, várjuk a híreket :) novemberi teherbeeséssel amúgy én is kiegyeznék, de nekünk Róza 10 hónapra fogant, így fel vagyok készülve valamivel hosszabb "átfutási időre" :)

Kép
Kép
szalamandra
 
 


Szalamandra,
nekünk 4 hónap alatt jött össze. A negyedik hónapban vettem peteérést kimutató tesztet és azzal. A teszttel amúgy az is kiderült, hogy az első három hónapban rosszkor próbálkoztunk :) Tudom javasolni, ha növelni akarod az esélyeidet, ovulációs tesztnek hívják, gyógyszertárban kapni. Egy olyan hormon jelenlétét jelzi, ami következtében a peteérés 24-48 órán belül bekövetkezik.

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Nini, a pontos összegre nem emlékszem, de 6700 körül volt a bárányhimlő elleni oltás ára 10 napja. :lol:
Vendég
 


Sziasztok lányok!

Gabinak bejött a megérzése... azt mondta én leszek a következő...
Van egy halvány 2 csíkos tesztem, egy petefészekkel, 2 hónap próbálkozás után. Így Május 24- re várjuk a kistesót. :lol:

Kép
Kép
susytunder
 
 


Susy,
de jó hogy újra itt vagy!!! Tudtam, hogy ezzel a hírrel lépsz be újra!!! :)))) Nagyon nagyon nagyon gratulálunk!!!

Kép
ugabesz
 
 


Lányok,
tanácsot kérnék: Dávid egy hónapja nagy harcok árán alszik el nappal. Eddig 10 perc ringatás volt és kész. Aztán most, hogy 9 kg felett vagyunk, nem bírom a sétálva ringatást és ülve, hintaszékben altatom kb 2-3 hete. Úgyanúgy sötétben, dúdolok, ringatom, de annyira ellenkezik, hogy fél óra az altatás. Aztán alszik 20 percet, majd sírva ébred, cicin még 1 órát alszik. :shock: Ez is lehet szeparációs szorongás? Mert az nálunk kezd a tetőfokára hágyni mostanában nappal.
Megyek, már 13percet aludt egyedül, most rohanok visszaaltatni :(

Kép
ugabesz
 
 


Szia Susy! Nagyon halkan gratulálok! Nehogy elkiabáljuk! Örülök neked! Lehet, hogy bennem lakozik valami boszi, mert Adélom születését is megmondtam.

Gabesz! Mi is ringattuk Adélt, de aztán én már nem bírom, így ki kellett valamit találni. Így jött a sírva otthagyás. Ha hallom a hangján, hogy gáz van, megyek megsimizem, elmondom, hogy itt vagyok, biztonságban van stb. Az elején nagyon nehéz volt. De ma már könnyen elalszik. Optimális esetben 15 perc alatt, nulla sírás nélkül. Most már ha sír, akkor tudom, hogy valami baja van. Már nem is hagyja magaát ringatni, csak ha tényleg valami baja van, akkor hozzám bújik. Nekünk ez jött be.

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


Susy,
:D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D

Jaj de jó! Kívánom, hogy szép, egészséges baba legyen!

Gabira mondanám, hogy egy boszi, de inkább egy jótündér :)

Remélem nekem is bejön a laptető és november végén jöhetek a jó hírekkel! :)

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Susy! :D :D :D :D :D

Minden jót!

Kép
becsengo
 
 


susy - ezek szerint Eszter napjára :) gratulálok!!!!!

Kép
Kép
szalamandra
 
 


veronika, köszi, ismerem a tesztet. Használtuk is, és én is jó dolognak tartom, bár sokat bénáztunk vele, de az nem a teszt hibája volt :) pl. elutaztunk és otthon maradt, már csak egy csík volt és éjjel kettő körül hazaesve elfelejtettem és elmentem pisilni, stb :)

Kép
Kép
szalamandra
 
 


Susy - problémamentes, szép babavárás kívánok neked!!!! A legjobbakat!!!! Nagyon örülök!!!!!!!! :) :)

Vera - én magamat vizsgálva tudom mikor van peteérésem :) És bejött, Ambi elsőre sikerült.

dytke
 
 


Nahát majd most kiderül, hogy sikerül-e most is elsőre a teszttel, mert én megint használni fogom! :)

Csináltam egy "ilyen volt - ilyen lett" képet, nem semmi! :shock: :lol:

Kép

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Sziasztok!

Tudna valamelyikőtök segíteni azügyben, hogy a felújítás után mi a helyzet a MÁV szülészetén? A honlap nem műxik. :( Szüléshez mit kell vinni (pl. saját hálóing), illetve a gyermekágyas részlegen babának kell-e cucc, vagy ott adnak? Mikor és milyen témában lesz szülésfelkészítő, és az pontosan hol?

Köszi!

kétfiús anyuka
babdorka
 
 


sziasztok!

Susy, most csak neked írok, nagyon nagyon gratulálok! Vigyázz magatokra!

és a többiek, akik szeretnék, azoknak meg drukkolok!

mtunde
 
 


Babdorka, a régi honlapon lévő lista jó lenne, már ha még elő lehet hívni... Ha nem, akkor egy "szokásos" mit kell vinni a kórházba szülésre című lista a mérvadó, ha jól emlékszem, semmi extra dolog nem volt. Kérdés, hogy van-e ilyen lista valahol elérhető, mert nekem annak idején adott a dokim.

mtunde
 
 


Köszönöm mindenkinek a gratulációt, egyenlőre fel sem bírom fogni, de igyekszem... :)

Kép
Kép
susytunder
 
 


Sziasztok!

Bocs, kérlek nézzétek el nekem hogy ide írok – kezdő lévén nem boldogulok egyik aukciós oldallal sem egyenlőre.

Egy többfunkciós újdonságot, az 5 az 1-ben formapárnát szeretném a figyelmetekbe ajánlani!
1. a párna pocak alá- és derék megtámasztására
2. szülés után ezen ülve a seb nem nyomódik
3. szopiztatni a Babucit
4. hasaltatni a Babucit, amikor még nem tudja tartani rendesen a fejét (utána is-amikor már tudja)
5. amikor már majdnem ül a baba, a közepébe ültetve megtámasztja őt.

A párna levehető, húzózáras huzattal készül. A szivaccsal töltött párna „baleset” esetén forgódobos mosógépben mosható. Tartalékhuzat választott anyagból rendelhető.

A képen látható párna „M” méretű, „XL” változatban is készül.

Készülőben a „csúcs” párna, amelyet ikrek szopiztatásához ajánlok.

További termékek:
- kiságy-garnitúra: lepedő körben gumis, hogy ráfeszüljön a matracra, takaró – 3 réteg téli vagy/és nyári, 2 db fej alá való „párnácska”, 2 db zsebes(!) fejvédő a rácsra, amely körbe éri a (120x60) kiságyat.
- nyálfogó kendő nyakba „szerelhető”– kialakítása folytán tovább bírja, mint egy partedli. Ez is újdonság!
- pelenkatartó – felakasztható - újdonság
- egyéb párnák – méret, szín, forma megrendelés szerint
- zsebes falvédő rendelésre – választott anyagból
-alul (is) nyitható meleg hálózsák

Ha van valami varrható „cucc”, amit kerestek és nem leltek, hiányzik a palettáról kérlek, jelezzétek felém. Én igyekszem pótolni a hiányt.

E-mail: marikogold@citromail.hu

Kép

Kép

MarikoGold
marikogold
 
 


Babdorka - úgy tudom pelenkát kell vinni a babának, ruhát adnak, illetve cumit, cumisüveget, ha használni tervezed. Szüléshez lehetsz a saját hálóingedben is, de adnak ha akarod. (azért nem vagyok biztos a dolgomban, mert egy éve szültem és Ambi intenzíven volt, nem a csecsemőosztályon).
Hívd fel a szülészetet, ott tudják megmondani, hogy mikor vannak előadások. (egy éve még szerdánknént volt egytől ha jól emlékszem szülőszoba látogatás, utána előadás, kivéve a hónap első (vagy második?) szerdáját, amikor este 6-tól előadás, utána szülőszoba látogatás. Nem tudomí gy van-e még. Tel. számot nem tudok, de gondolom ha máshol nem, a tudakozónál meg tudod kérdezni.

Susy - annyira örülök nektek! Egész nap Te jártál a fejemben!!!! Főleg, hogy 3 hónapja még azt írtad a műtét után, hogy egyelőre nem szeretnél kistesót :wink: Örülök, hogy ilyen hamar megváltozott ez az érzés, és főleg, hogy már itt is van!!!!!! Vigyázz magatokra!!!!!!!! Émelygés vagy valami tünet van?

dytke
 
 


Susy - HURRÁ!HURRÁ!HURRÁ!!!! A nap legjobb híre!!!! Nagyon nagyon gratulálok és szép pocakot kívánok!!!!!

Dytke - Kár hogy nem jöttetek. Klassz volt, de csak 3-an voltunk a "régiek" közül. Ági nagyon örült. Köszöni a puszikat!

KépKép
KépKép
KépKép
sz.bettyna
 
 


Babdorka!

Fél éve a következő volt a helyzet. Anyuka lehet a saját ruhájában. Babának adnak ruhát.
Amit vinni kell: papucs, fürdős is, törölközők, tisztálkodási eszközök, betét!!!!, evőeszköz, wc papír, babának pelus, popsitörlő, bár fél éve azt is kaptunk, de jobb felkészülni. Ennyi jutott eszembe, de kérdezz bátran.

Kép
becsengo
 
 


Köszönöm az infókat, kedvesek vagytok.

Susynak én is gratulálok!

kétfiús anyuka
babdorka
 
 


Köszönöm szépen mindenkinek a gratulációt.

Dytke
Nagyon aranyos vagy, hogy egész nap én jártam a fejedbe. :)

Veronika
esélyes a neved, ha kislányunk lesz. :)

Kép
Kép
susytunder
 
 


Susy,
én nagyon szeretem a nevem, úgyhogy jó szívvel tudom ajánlani :) Apa nálunk is akarta volna, de én nem tartottam jó ötletnek, hogy ugyanúgy hívjanak minket, szerintem az zavarokat okozhat...

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Susy- ma is folyton rátok gondoltam, úgy örülök nektek!!!!! :):)

Betty - kár, hogy nem tudtunk menni. ma délután a kollégáimmal találkoztam és sok lett volna egy napra.

Képzeljétek, Ambi már egy hete eszik. Néha vacsira, vagy uzsira, vagy tízóraira nem kér, de azért nagyon szépen eszik. Minimum fél üveg egy kaja :):) Olyan jó látni, hogy éhes, és ha mondom, hogy eszünk, odamegy az etetőszékhez, és ahogy beültetem kéri a kanalát :) A fél évi szenvedés után igazán meg tudom becsülni ezt az apró örömöt :):) nem tudom meddig tart, de minden percét kiélvezem :)

Vera - nagyon jó az ilyen volt - ilyen lett kép!!! A hatalmas szép szemek nem változtak!!!
Én is csináltam már ilyet, mert Ambi kis csontsovány volt, most meg szumós hurkái vannak :)

dytke
 
 


Dytke, Neked boldog névnapot kívánunk :lol:

Amint már sokszor írtam Neked, Lillu is ekkor kapott rá az evésre és mostanában nincs gond vele. Tényleg örülök, hogy Ambi eszik, nagyon gáz nem evő gyerekkel harcolni, ezt saját tapasztalatból tudom :wink:

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Dytke - Én is nagyon boldog névnapot kyvánok és nagyon-nagyon örülök Ambi étvágyának!!!!!!

KépKép
KépKép
KépKép
sz.bettyna
 
 


Ildi, Betty - köszönöm szépen! Aranyosak vagytok! :)

dytke
 
 


dytke, boldog névnapot! és éljen Ambi étvágya, remélem kitart jó sokáig. Ha mégsem, legalább már tudod, hogy ha szüksége van rá, akkor mégiscsak eszik a fiatalúr :)

Kép
Kép
szalamandra
 
 


Dytke - megnézném Ambiról az ilyen volt - ilyen lett képet! :)

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Dytke
Boldog névnapot kívánunk neked!

Kép
Kép
susytunder
 
 


Ja és hát Boldog névnapot! Nem is tudom hogy maradt ki... :oops:

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Sziasztok!

Dytke! Nagyon boldog névnapot kívánok!

Susy! Szuper az új vonalzód! Én ilyenkor még egyik gyereknél sem teszteltem pozitívat, kellett legalább 32 nap.

Ma voltunk dokinál. Pindurka 34,3 mm, rúgkapált és boxolt ezerrel, dobogott a pici szíve. Adél nem hatotta meg a dolog, inkább kiborult, hogy anyát valaki piszkálja. Apának is nagyon tetszett kistesó, bár Adél miatt nem igazán tudott koncentrálni. Jövő héten labor, 29én genetikai uh, aztán kombinált teszt. Izgalmas hetek jönnek. Főleg, hogy Adélt is visszük, mert nincs kire hagyni.

Kép
Kép
Kép
gabi79
Dunakeszi
 
 


Sziasztok!

susy: jaj dejó, miattad jöttem, nagyon nagyon örülök Neked! :):):)

gabi: Zsófi az első UH-kon sírt, aztán a végére teljesen belejött, azóta minden UH képet lefruzsizza :lol: Én az AFP-n kettesben voltam vele, meg a terhesléses cukron is, meg minden vizsgálaton, ami nem UH volt :roll: Én sem tudtam hol hagyni, hát ez ilyen..

alvás: Zsófi már elalszik egyedül pár hónapja, mi is a sírni hagyáshoz kényszerültünk. Másfél hétig tartott, míg megszokta, de hamar hallanni lehetett, hogy tényleg van-e baja, vagy csak nem akar aludni. Most már gond néklül elalszik :)
Vendég
 


Én Fruzsinál 3+5voltam a pozitív teszt napján :wink:
Zsófinál meg 5+3. Hát igen, minden terhesség más :)
Vendég
 


hallanni=hallani :oops:
Vendég
 


Vera, Susy, Szalamandra, Gabi - köszönöm nektek is!

Képzeljétek, futár hozott nekem virágot apától. Használt, mikor mondtam, hogy milyen jó Bettynek, mikor a szülinapján kapta a virágot :):) Tök jó volt, jól leszervezte, hogy itthon legyünk, azt mondta az asztalos jön :):)

Vera - ha apa majd egyszer ráér, hogy a régi cuccaimat a saját gépéről átrakja az én új gépemre, akkor meg tudom mutatni, amit direkt így csináltam, de addig is ezeken is jól látszik (bár, az ilyen lett májusi kép, de jól látszanak a hurkái)

Kép Kép

dytke
 
 


Gabi, mi is mindig hurcoljuk Lillut minden vizsgálatra... vérvételre

Dytke, nem semmi növekedés :lol:

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Dykte - Micsoda óriás lett a kisfiad!!!! :wink:

Boldog névanpot Zsófinak!!!!

KépKép
KépKép
KépKép
sz.bettyna
 
 


Sziasztok!

Jövök, csak ritkásan, nagyon zajlik az élet, most még a takonykór is a nyakunkon ül. De a nagy imádja az iskolát, a nagy-középső lelkesen megy oviba minden reggel, itthon meg rém nagy a csönd, mert csak 2 gyerek van a házban ( hisz a legkisebb még nem hangoskodik)!
ma levették az AFP-t és tsait. Az ismerősök meg simán 6 hónapos terhesnek néznek, hááát nem hiszik el, hogy még nem tudom a nemét.

Susy!

Nagy-nagy gratula, a többit majd priviben! :wink:

Dytke!

Nagyon boldog névnpot Neked!

Szuperek a képek, lassan nekem is illene már feltenni néhányat... :oops:

Gabesz!

Nincs ötletem! Babakocsis altatás erkélyen nem játszik? Nem csoda, hogy nem bírod a 9kg-os manót cipelni!
Nálunk minden alvás megoldódott Kamilla körül, hála Istennek!
Este egyedül alszik el, szó nélkül és ÁTALUSSZA AZ ÉJSZKÁT már 2. hete!!! Legalább lesz félév pihi az újabb éjjeli kelések előtt! :wink:

Márti
borossné becz márta
 
 


Szalamandra, Dytke, Bettyna, Veronika- köszi a biztatást. Sajnos nem jutottunk sokkal előrébb Kristóffal. A doki nénink személyesen is megnézte és megont csak a nagy semmit mondta. Szerinte jól mozog de ha mégsem akkor már késő, szerinte. Ehhez képest csak úgy adott beutalót a neurológiára hogy én erősködtem hogy elvigyem Kristófot. A neurológiára novemberre kaptunk időpontot. Nem értem ehhezt képest akkor a pussz két hónap amit várnunk kell az nem késő?? Ezek szerint az anyukáknak már előre kell látnia hogy van-e gond a gyerekkel mert mire bekerül a szakrendelésre addigra még eltelik 1-2 hónap. A neten találtam egy Gézengúz Alapítványt akik véeznek ilyen vizsgálatot oda október elejére kaptunk időpontot (persze ez fizetős) de legalább hamarabb látja szakember.

Susy, Gabi- nagyon nagy gratula nektek is a babaváráshoz. Problémamentes, könnyű várandósságot kívánok nektek.

Kép

Kép
tüni75
 
 


Gabi,
szerintem 1 évesen még ne várd Adéltól, hogy értse miről van szó...

Panndi,
szerinted a sírni hagyás csak elalvásnál segít? Mert Pálmi egy ideje 5-6-szor felsír egy éjszaka, és ez nagyon kimerítő... igazából nagyon gyorsan le lehet tudni a dolgot, csak bedugom a cumit a szájába és már alszik is tovább... csak nekem szakítja meg sokszor az alvásom, mikor egyébként is olyan nehézkesen alszom el... Most azon gondolkodtam, hogy hogyan szoktassam át arra, hogy az ujját vegye ilyenkor a szájába? Azt utána nélkülem is meg tudná oldani...

Dytke,
nem semmi milyen vékonyka volt Ambi, és ahhoz képest, hogy csak mostanában eszik elég jó húsban van! :)
Aranyos apa, hogy küldött virágot! :)

Ildi,
jaj erre még nem is gondoltam, hogy vinni kell majd Pálmit a vérvételre... én tuti anyura hagyom, nem kell hogy lássa azt a haláltusát, amit a vérvételeken előadok :lol: Bár amióta anyu mondta, hogy igyak rengeteg vizet vérvétel előtt, azóta jobban bírom...

Márti,
gratula Kamillának, hogy átalussza az éjszakát! Nálunk épp fordítva van, eddig átaludta, mostanság nem... :roll: Izgulok, hogy Kamilla milyen tesót kap, fiút vagy lányt? Én még nem is vagyok terhes, de már a neveken agyalok :))) Tetszik az Írisz, pont illene a Pálmához, szintén virágnév és csak két szótagos, de a vezetéknevünk is nagyon sziszegős és ráadásul sz-re végződik, hülyén jönne ki...

Tüni,
sajnálom, hogy aggódnod kell emiatt, én ha aggódnék tutira elvinném október elején a fizetősre, teljesen megértelek...
Nekünk képzeld 3 naposan a kórházi csípővizsgálatot végző fickó mondta, hogy Pálmi csípőficamos, erre elvittük az ortopédiára és ott kiderült, hogy nem... szóval jól rámhozták a frászt és végül semmi baj nem volt. Szerintem nálatok se lesz, de igazad van, hogy alaposan utánajársz, ha a gyanú felmerült!

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


Köszönjük :)

veronika: nem tudom, Zsófi is ébred éjjel néha, nem tudom miért :roll: Fruzsival nincs gond, ő elalszik egyedül, és elég régóta átalussza az éjszakát, Zsófi fárasztóbb :)

Márti, készültök a születésnapra Ti is? :)
Vendég
 


Ambi nagyon helyes kispasi :)
Vendég
 


Sziasztok!

Köszönöm szépen még egyszer mindenkinek a gratulációt! :)
Fura, hogy már ezelőtt 2 héttel rosszul éreztem magam, majd volt 3 negatív tesztem, és csak most lett pozitív.
Iszonyúan kívánom a savanyúságot, és a melleim olyanok, mint 2 túl fújt lufi.

Dytke
Nagyon helyes Ambi! Mint mindíg. :) :lol:

Veronika
Látod, látod én mondtam, hogy nem lesz örökké jó alvó Pálmi sem. (Bár ne lett volna igazam) Azért az ujjszopással vigyázz. Már hamarosan eljön az az idő, amikor vissza rakja magának a cumit, kitartás. :)

Kép
Kép
susytunder
 
 


köszönöm az újabb köszöntést, és az Ambi dícséreteket :) A második képen még csak 9 hónapos volt, azótamég nagyobb :)

Vera - attól, hogy szilárdat nem evett, szopizni szopizott, és azért ez elég tápláló :)
Nem tudom Pálmi miért kel, én megértelek, de nálunk az öt kelés jónak számít :):)

Márti - gratula Kamillának, hogy átalussza az éjszakát! Elmondhatná Ambinak hogy kell :):)

Tüni - sajnálom, hogy így áll a dokitok a dologhoz, és reméljük nincs még késő!!!!! Én is simán vinném októberben, de bosszantó, hogy az embernek fizetnie kell még plusszban, ha azt akarja, hogy foglalkozzanak vele.
Mi júniusban október végére kaptunk gasztroenterológiára időponto. No comment. De nekem nem kell aggódnom, mert tudom, hogy allergiás, igazából szeretném, hogy orvos adjon tanácsot, hogy mikor, hogyan próbáljak neki adni tejterméket, adhatok-e egyáltalán, milyen étrendje legyen stb. Nem akarom netről, innen-onnan szedett infókkal kísérletezni, legyen egy orvos, aki vállalja a felelősséget és útmutatást ad.
MOndanám, hogy ne aggódj, de tudm, hogy hiába, én is aggódnék, drukkolok, hogy ne legyen semmi helyrehozhatatlan!!!! Sok erőt és kitartást neked!!!!!!!

dytke
 
 


Susy,
akkor most megpróbálom megfogadni a tanácsod, mert eddig minden bejött amit mondtál :) Akkor kivárom, hogy magától visszavegye a cumit :)

Igen, az ujjszopást ismertem, 10 éves koromban úgy szoktattak le róla, hogy a mostohaapám mondta, hogy milyen lesz, ha majd a férjemmel alszom egy ágyban, akkor is szopni fogom az ujjam? Na ez annyira szíven ütött, hogy abbahagytam :lol:

Dytke,
ja persze, arra nem gondoltam, hogy jól szopizott :oops: :lol:

Panndi,
érdekes, hogy Zsófi alszik rosszabbul. Mikor kisebb volt ő is jobb alvó volt?

Kép

Kép
sz.veronika
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?