Új privát üzeneted érkezett!

Katinka: éppen az előbb jelentkezett be telefonon egy ritkán látott barinőm, és a holnapot beszéltük meg. Szóval a héten nekem már csak a péntek jó! :oops: Pedig máskor egész héten nincs semmi programom. De a péntek délelőtt jó lenne. Mondjuk 9-11-ig, Halesz?

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Szösz: OK, semmi gond, pénteken is ráérünk. Apa úgyis be akar nézni a munkahelyére, be kell akkor majd fuvaroznunk meg érte mennünk, addig meg akkor játszizunk egyet a Haleszban.

Kép
Kép
katinka31
 
 


Sziasztok!

Bocs, kérlek nézzétek el nekem hogy ide írok – kezdő lévén nem boldogulok egyik aukciós oldallal sem egyenlőre.

Egy többfunkciós újdonságot, az 5 az 1-ben formapárnát szeretném a figyelmetekbe ajánlani!
1. a párna pocak alá- és derék megtámasztására
2. szülés után ezen ülve a seb nem nyomódik
3. szopiztatni a Babucit
4. hasaltatni a Babucit, amikor még nem tudja tartani rendesen a fejét (utána is-amikor már tudja)
5. amikor már majdnem ül a baba, a közepébe ültetve megtámasztja őt.

A párna levehető, húzózáras huzattal készül. A szivaccsal töltött párna „baleset” esetén forgódobos mosógépben mosható. Tartalékhuzat választott anyagból rendelhető.

A képen látható párna „M” méretű, „XL” változatban is készül.

Készülőben a „csúcs” párna, amelyet ikrek szopiztatásához ajánlok.

További termékek:
- kiságy-garnitúra: lepedő körben gumis, hogy ráfeszüljön a matracra, takaró – 3 réteg téli vagy/és nyári, 2 db fej alá való „párnácska”, 2 db zsebes(!) fejvédő a rácsra, amely körbe éri a (120x60) kiságyat.
- nyálfogó kendő nyakba „szerelhető”– kialakítása folytán tovább bírja, mint egy partedli. Ez is újdonság!
- pelenkatartó – felakasztható - újdonság
- egyéb párnák – méret, szín, forma megrendelés szerint
- zsebes falvédő rendelésre – választott anyagból
-alul (is) nyitható meleg hálózsák

Ha van valami varrható „cucc”, amit kerestek és nem leltek, hiányzik a palettáról kérlek, jelezzétek felém. Én igyekszem pótolni a hiányt.

E-mail: marikogold@citromail.hu

Kép

Kép

MarikoGold
marikogold
 
 

 
 

[quote="marikogold"]S írta:marikogoldziasztok!

Bocs, kérlek nézzétek el nekem hogy ide írok – kezdő lévén nem boldogulok egyik aukciós oldallal sem egyenlőre.



Az aukciós oldalak sem bonyolultabbak, mint ide 50szer betenni a hirdetésed...sőt...ott is csak regisztrálsz, és ezt leírod...

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Jó reggelt csajok!


Gégéé, látom Téged tényleg bosszantanak a hírdetések!!! :D :wink:
Azt nem értem ,hogy mért nem a keres-kínál rovatott használják,hát nem könnyebben megtalálná mindenki,amit akar..
No, meg az, hogy múltkor ide beírta az egyik adminisztrátor, hogy rendet raknak a topikok között, ezért eltették innen a receptest..de azért van egymás alatt a VÁrandósságban 3!!!!2009 decemberi topik...meg a keres-kínálban olyan ,amit 2003-ban nyitottak, gondolom, hogy azóta megvette, eladta... :? :roll:

Ha jössz a játszira, csörögj meg, ha épp itthon vagyok és ráérek, seperc alatt kisétálok, nekem is jót tesz a társaság, meg a friss levegő is!!Nagyon örülök, hogy megismerkedtünk!!!De most már tényleg nagyon változékony az idő, fel kell készülni..


Többiek, mindig nézem a képeket, olyan nagyok már a babák ,hihetetlen ,hogy elszállt ez az év..emlékszem nemrég olvastam a terhességeitekről, meg a szülésről, aztán tessék, most meg a beszéd van, meg a járás!!! :D

Mindenkinek szép napot!

KépKépKép
tünci28
 
 
 


igen :) engem bosszantanak :D:D:D

csak akkor megyek, ha jön még valaki; mert ha te sem tudsz kijönni, akkor elég uncsi lesz :D

mikor mész dokkerhoz? hogy vagy? gyomorégés?

jah...repül az idő...mindjárt március lesz.

én mikor terhes lettem, kinéztem egy fát, és azt mondtam, hogyha egy levél sem lesz rajta, akkor bújik ki Emma :D hát :d pár napot azért még várt... :wink:

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Ó, akkor én úgy nézem ki, hogy a mi fánkról sárgul, nemsokára pedig hull a levél, akkor lesz kinn a baba ,ha megintteljes pompájában lesz!

Gyomorégés van, de kibírható..sajnos mindentől fáj evés után, hiába próbálom eldönteni ,hogy mit ne egyek,vettem Renniet, nemjó semmire, de nem baj, nem bánom.
Dokihoz 1-jén megyek, ha jó lesz neki, előtte fel kell hívnom, mert a kórházba megyek, uh-ra.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára tünci28 2009.09.15 07:56-kor.
tünci28
 
 
 


fenn van a csajszi a teszveszen. szóval mégiscsak boldogult...
egyébként biztosan jó ez a párna. bár mi nem tudtuk volna használni a nem szopis kisbékámmal.
Vendég
 


tünci!
akkor lehet, hogy nem is a gyomrod. szerintem kérdezz rá a dokinál. hugomnál is ez volt. lehet, hogy a sok hormontól valami érzékenyebb lett.
ultrahang? ugye 12hét???
hurrááááá!!!
Vendég
 


beszéd meg járás?
már szalad, a kis 43négyzetméteren ezerrel.
a beszéd meg... ha t, e, a és d h hangokkal mindent ki lehetne fejezni, akkor még érteném is. pedig a p a b néha az l o is megy. de lehet, hogy azok nehezebbek.
úgyhogy marad a jelbeszéd...
bár már annyi mindent megért.
Vendég
 


Kérdeztem ,azt mondta, ha nem hányok savat, addig jó..meg nem is minden nap van, teljesen kiszámíthatatlan..Anyu mondta, hogy neki volt ez velem, egész nap evett a gyomra miatt.(szült is egy 62 centis, majd ötkilós lánykát... :lol: )..megnézzem a kiskönyben mekkora volt a fejátmérőm???? :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

De már nemsokára csökkentem a gyógyit, kb a hét végefelé, aztán rá egy hétre kb elfogy..és igen a 12. heti.. :)
tünci28
 
 
 


jézusom! ekkora voltál??? én kb feleekkorával születtem. (2, 45kg 45cm)
hát akkor csak a háztartási keksz marad? nem tudom jó e valamire.
Vendég
 


végülis azt nem találtam, de azt igen ,hogy egy hónaposan voltam 5220 gramm, 11 hónaposan meg 10780 gramm...höhö...elefént méretű volt a fejem... :lol:

A ht keksz se jó..viszont párom mondta, ohgy emlékszik rá, amikor a nővére az első gyerekkel volt terhes, akkor mindig megitta előle a tejet a gyomra miatt(párom pici volt még) és a tej tényleg kicsit hűti a gyomrom, ha fáj.
tünci28
 
 
 


Húúú Tünci, tényleg nem voltál pici baba. Asszem én is elkérem anyutól az én régi kiskönyvemet. Anyu azt mesélte, hogy én 1 éves koromra nem voltam 8 kg, iskolásból meg vissza akartak tartani 1 évet, mert akkor sem értem el a min. kilót. 16 kg-val mentem iskolába és asszem 20 volt a határ. Oviba meg nem kaptak rám cipőt, mert nagy volt a 18-as és kisebb akkor nem volt. Hááát jól kinőttem magamat. :oops:
Ha ezt nézem a fiam most lesz 4 éves, 27-es lába van és 17,5 kg.
Vendég
 


Ó,Mancsa, én mindig annyit vigyorgok, ha lapozgatom ezt a könyvet..pl 13 évesen több kiló voltam, mnit most,pedig már híztam is egy picit.. 8)
De pl azt is most tudtam meg ,hogy be vagyok oltva rubeola ellen,ezért legalább amiatt nem kell paráznom.Mert második gyerek vagyok és anyu semmire se emlékszik ,hogy velem ,hogy volt.Nem tudja, mikor kezdtem el járni,(nagyjából sem) mikor beszéltem, vagy mit mondtam, vagy milyen gyermekbetegségeim voltak..a tesómét tudja, mert az még érdekes volt.

Csak azt nem értem ,hogy tudott anyu megszülni...mikor csak 158 centi... :shock:
tünci28
 
 
 


Sziasztok Lányok!

Tünci:Jó kis husis baba voltál :D Hanna 1 évesen 8,5 kg.Na de nem is kell olyan dagadtnak lennie mint én :oops:
Szegény, Anyukád tényleg nem emlékszik semmire? :( Épp a nők lapján nyitottak egy topikot egyik nap kismama volt az anyuka a második babával és elbizonytalanodott hogy ,hogy fogja mindkettőt szeretni aztán végülis mindenki azt írta hogy megsokszorozódik a szeretet.

Anyany:Húgod hazament?Hogy van?

Jaffa:Apa büszke is lehet gyönyörű kislányára!Épp kérdezni akartam hogy voltál-e már suliba.Biztos menni fog ahogy Ancsi is írta.Ügyes vagy te.Már keresel is munkahelyet?

Ancsi:Ezen a kócos képen annyira édes Dorka :D :D :D :D :D :D :D :D Nekem majd egy hónap múlva kell mennem a doki bácsihoz.Én is mindig hivom Anyút míg suliba vagyok hogy minden rendben van-e.

Ma suliba megyek.Képzeljétek itt veszprémbe a siesta boltba egyet fizet kettőt kap akció van vettem is Hannusnak 2 cipőt 10 ezer ft volt.Persze annyian voltak hogy alig fértem be a boltba.De mennyit kereshetnek egy cipőn ha így is megéri eladni nekik :roll:

Köszönjük a képdicséretet. :D
Vendég
 


Sziasztok!

Ezeregy lehetőség van hirdetések feladására miért kell ezt egy topikba megtenni ismeretlenül??? :evil: Nem szeretem én sem az ilyet...

Ancsi ez a kócos kis ördög nagyon édes :lol: :lol: :lol:
Mi volt a dokinál?

Lara ez tök jó ár a cipőkért így már én is elgondolkoznék rajta de normál áron sajnos szóba sem jöhet

Tünci homeós bogyót nem próbálnál ki?
Iris versicolor 9 ch 1x5 golyócska ha fáj a fejed is a gyomorégés mellett
Robinia pseudoacacia 9ch 1x5 golyócska ha éjjel is ég a gyomrod

Nekem segítettek az elején a bogyók
:wink:

Voltunk dokinál semmit nem hallott Matyinál a torka sem piros csak a takony van de az is csökkent mára.
Már tegnap elkezdtem neki adni a fenistil cseppet meg a cebiont és jól is tettem csak a calciumot mondta pluszba a doki.
Egyébként jókedvű a védőbe elmesélt mindent a világon, mondta is a védőnő, hogy a lányok szoktak ilyen beszédesek lenni a fiúk nem ennyire :lol:
nem sokat hízott ebben a hónapban csak 18 dekát mindent lemozog :lol: 9,18 kiló

KépKép
winchi
 
 


Winchi
De jó! Krisztián még nem óhajt mesélni... csak mutogat, de azt megérti amit én mondok neki... :?

Kép
zsula
 
 


Mi múlt kedden voltunk dokinál, (ahol elkapott valamit). 79 cm és 10920 gramm a szentem...

Kép
zsula
 
 


Tünci
Nem voltál semmi.. szegény ancid... Én csak 2,65kg voltam és 53 cm.. bezzeg párom.. 4,17 és 58 cm...
ahhoz képest Krisztián tök "normális" méretűnek született.. :lol:

Kép
zsula
 
 


Sziasztok!

Lara, miért kell szedned még a metet? Úgy emlékszem, azt mondtad, az uh alapján te is rendbe jöttél, ahogy én. Én nem is szedtem a 12. hét óta, remélem, nem is kell többet.

Ancsi, sajnálom az éjszakákat. A mai nekünk nagyon jó volt, de úgy általában még mindig minimum egyszer át kell mennem, én is hulla vagyok, sose fogom már kialudni magam...Talán majd ha a gyerekeim iskolába mennek...
Nagyon édes a kis kócos Dorkád, meg kell zabálni! :D
Mit mondott a doki bácsi? Gyógypuszik mennek! :wink:

Jaffa, kitartást a sulihoz, biztos menni fog. :wink:

Látszik az 5. és 6. fogunk az íny alatt. Úgy nőnek, mint a gombák. :shock: Tegnap pedig felültünk a mózeskosárban a fürdőszobában 3x egymás után. :D

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Ancsi, a kismama következő számában az egyik cikk az alvásról fog szólni. :)

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Köszi a képdicsiket mindenkinek! A kis kócos nevében is.

Doki: hát Dorka megijedt a négerbácsitól. :D:D:D Sosem szokott sírni a dokinéninél, dehát a csokibácsi csak csokibácsi,és még a hangja is mély. Nem írt semmi gyógyszert, nappal sterimár, estére nasivin orrcsepp, meg cebion csepp a teájába, sokat szivatni az orrát. Azt mondta, van egy pici gyulladás a torkán, de nem akarja az immunrendszerét tönkretenni ( a dokinő már kapásból felírta volna az antibiotikumot).

Tünci: jó kis husis baba voltál. :) Szegény anyud. Én 2500g voltam, és 49 cm. Úgy látszik semmit nem jelent, hogy melyik baba mennyivel születik, mert felnőttkorára úgyis teljesen átalakul. Néha én is csodálkozom, hogy Dorka a 3,5 kg-jával hogy tudott kibújni??? :)
12. hét az jó, akkor már kicsit én megnyugodtam mikor már azon túl voltunk. Gyomorégésre nekem is kekszet mondták, nem volt jó, esetleg 1 üres kifli reggelente?

beze: mire iskolába mennek, addigra talán már átalusszák az éjszakákat. :) Akkor megveszem az októberi kismamát, hátha van benne valami újdonság. Régen mindig megvettem, de már nem tudok Dorcika mellett olvasni. Pedig de jó lenne......

winchi: micsoda dumagép lehet a vőlegénykénk :) Örülök, hogy nálatok sincs nagyobb baj, csak az orrfolyás.

mancsa: Levinek jókis méretei vannak. Nem is látszik így a képeken, hogy milyen nagyfiú, 27-es lábbal...

Lara: milyen volt a suli? Jó ez az egyet fizet kettőt kap akció. Mi még mindig nem nőttünk bele a 20-as siesta szandiba amit teszveszeltem, pedig másik fajtából már lassan kinövi a 20-ast. Érdekesek ezek a méretezések..minden márka más számozású..
Épp most próbálgattam a lábára én is az őszi cipőket, amiket vettünk, kaptunk, hát 20-as elefanten a legkisebb, de még kicsit az is nagy. Lehet nekünk is kell majd cipőt venni...

beze, lara, gégéé: Jah, én meg csütörtök este megyek dr. kukucskához...
Csajok, az Ági nem nagyon veszi fel a telefont. Alig tudtam bejelentkezni. Nem tom mi van, már sms-t írtam neki...

Lányok, elhiszem hogy sok anyuka már alig emlékszik a második gyereknél mi milyen volt, én néha már azt sem tudom, hogy a terhességnél mi milyen volt, meg hogy Dorka mikor állt fel, ült fel egyedül. Majd visszaolvasok a topikban, mert ide jegyzeteltem nektek. :D:D:D:D

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


Hú de sajnálom,hogy lemaradtam a taliról!!!
Na,majd legközelebb.
Fikarcnyi időm sincs.
Írisz tiszta takony,és ettől állati hisztis és anyás...

sarmon
]Kép[/
]Kép[/
Kép
sarmon
 
 


sarmi
Ez ismerős... Krisztián is az ölemben ül most... :)
aztán megyünk 8-kor fürcsizni

Kép
zsula
 
 


Réka és Matyi:) boldog hófordulót nektek :D:D:D

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Sziasztok!

Csajszik boldog hófordulót nektek is! :lol: :lol:

Gégéé nektek pedig boldog házassági évfordulót :lol: Nektek hányadik? :wink:
Volt ünneplés?

Matyi jobban van csak kicsit taknyos már viszont anyás eléggé, és meglepetésként a hófordulóra kinövesztette reggelre a 4ik fogacskát :lol: :lol: :lol:
Pedig még az éjszakát is átaludtuk :oops:

KépKép
winchi
 
 


Sziasztok!

Ancsi, dr. kukucska? Ez tetszik! :lol: :lol: :lol:
Tényleg, mi lehet Ágival? Ez annyira nem jellemző rá. Válaszolt az SMS-edre?
Javul Dorka? Aranyos lehetett a csokibáccsi. :D

Winchi, gratula az újabb fogacskához, és boldog hófordulót! :D Tudjátok már, mit kap a nagylegény a szülinapjára?

Emma, Réka, boldog hófordulót.

Sarmon, jobbulást Írisznek.

Lara, mikor mész suliba?

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Sajnos Milu is náthás. Tegnap el is kellett vinnem dokihoz, mert amint elalszik, elkezd köhögni. Délutáni alvása nem sikerül valami jól, mert annyira köhögött, hogy visszajött az ebédje. Na ez után mentünk a dokihoz.
Millió ember + beteg gyerek. Mindenki náthás...
Dokink megnézte és azt mondta, hogy azért köhög, mert visszacsorog a garatba a váladék, és az ingerli. Vannak erre érzékeny és nem érzékeny gyerekek. Nem adott semmi köhögés csillapítót, hanem a Nasivin orrcseppet ajánlotta. Este is is próbáltam, hát láss csodát, nem köhögött egész éjszaka a Milu. Pedig nem vártam tőle teljes javulást.

Sok gyógypuszit küldök innen minden beteg babának!!!

Jövő héten megyek matek tanárhoz, hátha megvilágosodom. 8)

Kép
jaffa4
 
 


Winchi!

Matyi igazi kis hős! Fogat növeszt és még alszik is !? 8) :lol:

Kép
jaffa4
 
 


Milunak is jobbulást!!!

Mindenki náthás, otthon is apukám kapta el valószínűleg Matyitól remélem mást nem fertőztünk meg, vasárnap napközben még semmi baja nem volt.

Nem tudom mit kapjon Matyi a szülinapjára, elkezdek neten nézelődni hátha megfog vmi. Játékra gondoltam ami fejlesztő is.
Anyuéktól mini horgászszéket kap :lol: meg aranyláncot a keresztelőre, keresztanyám hintalovat talált ki mások még nem szóltak semmit.

KépKép
winchi
 
 


Sziasztok!

Mennyi beteg babóca! Jobbulást mindenkinek!

Ja, és boldog hófordulót Matyinak és Emmának!!!!!! :D :D :D

Én is már nagyon gondolkodom az ajándékokon, hiszen már csak két hónap! :shock: Meg majd biztos a rokonság is kérdez. Winchi, ha találtál valami jót, oszdd meg velünk is, jó?

Na voltunk mérésen! Hát ez nekünk mindig tiszta stressz!!!!!!!! Az elmúlt havi hízás 140 g. És megint kaptunk oktatást, hogy mit hogyan adjak a kiscsajnak. Mintha én direkt éheztetném! Egyébként meg a mérlegen akkora cirkuszt csinált, alig bírták megmérni!!!!!!!! Biztos Ő is már marhára unja ezeket a mérlegeléseket! Én is!

Van valami percentilis, nekünk állandóan azt számolgatják, hogy a magassághoz képest a súlya milyen, és, hogy megvan-e a minimális percentilis! :roll: Ezt hogy kell kiszámolni, és mi a jó? Tudja valaki? Jaffa?
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára szosz 2009.09.16 15:49-kor.

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Jobbulást mindenkinek!!!!!!!!!

Szösz én ilyen számolásról nem is hallottam.
Szerintem ez a hizás böven elég, az utcsó két hónapban Zsófi sem hizott többet. Nálunk a védönö szokta mondani,hogy kevéske,de a doki szerintis elég. Számolás ide-oda nézni kell a családod is nem?
Réka közérzete milyen?

Kép
Kép
s. zsófia
 
 


Állandóan vigyorog, meg pörög ezerrel, meg sem áll. Én nem is idegeskedek már a hízás miatt, csak szar ez a havi mérés, meg hogy ott állandóan zaklatnak minket! :evil:

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Sajnálom Szösz, hogy ezen minden hónapban keresztül kell mennetek, biztos Réka is érzi ezért hisztizett.
Hogy ezek nem látnak tovább az orruknál :evil:
Csak rátok kell nézni és teljesen egyértelmű, hogy a te alkatodat örökölte...

Nézelődtem játékügyben:
hintaló- beigérve
szék- beigérve
motor- már örököltünk
hinta- van
tricikli- nem vágyok rá
sátor- rájöttem hogy nálunk nincs elég hely hozzá, majd ha nagyobb lesz kap kintre
bevásárlókosár- találtam olyat mint ami Dorkának van ez tetszik, majd ajánlom vkinek a családban :lol:
És a befutó ami nekem jó ötletnek tűnik és tuti Matyi is imádná az nagyobb méretű, autó/dömper/traktor :lol:
Még golyóvezető pályát és montessori tornyot is szeretnék neki fából anyuéknál ezt már elejtettem hátha kap valamelyik déditől :lol:

De egyébként az néztem, hogy mindent lehet venni kicsi utánajárással még a seggen fütyülő lovacskát is meg lehetne oldani :lol: :lol: :lol:

KépKép
winchi
 
 


Küldöm a gyógypuszikat minden beteg babának! :wink:

Winchi, egész jó dolgokat írtál lehetséges ajándékokként.

Szösz, a méredzkedéssel szerintem is feleslegesen stresszelik az embert. Úgyis Réka tudja, mennyi kell neki. Szopizik még?

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Winchi: ennyi mindent fog kapni Matyi? :roll: Mi lesz akkor karácsonykor? Az is itt van mindjárt! Milyen a golyóvezető pálya és montessori torony? A többit el tudom képzelni.

Kérnék tanácsokat, hogy mit kapjon majd Réka - kismotor vagy tricikli? Érvek? Ellenérvek?

Beze: Feleslegesen stresszelik, de stresszilik! Igen, még szopizik, sokszor. :oops: Majd egy éves kora után kezdünk leszokni. Most legalábbis így gondolom, bár pár hónapja azt gondoltam, hogy egyéves koráig fogom szoptatni.

Szösz

KépKép
szosz
 
 


Szösz motor!!!Tekerni majd kb 2-3 évesen tanul meg,akkor is először hátrafelé.A motrot meg hajtja mint a gép,DE azt is csak akkor ha már stabilan jár, ül.Ami kb 1,5 évesen lesz.

sarmon
]Kép[/
]Kép[/
Kép
sarmon
 
 


De jó,hogy még szppizik. Nekem 4 hó koráig sajna tejci szerintem lett volna,de üvöltött nem volt hajlandó :cry:
Ennyi idösen,hogy szopizik? Elötte eszik valamit és utána vagy van csak szopis kajcsizás is?

Kép
Kép
s. zsófia
 
 


Sziasztok!


Gégéé, boldog házassági évfordulót!!

Beteg babáknak gyors jobbulást kívánok!

Szosz!Áh, tökfejek a mérésnél, a vak is láthatja, ,hogy boldog ,kiegyensúlyozott, egészséges baba..Egyemmeg őket,nem gondolják ,hogy a genetikai adottságokat is érdemes lenne figyelembe venni??? :roll:

Szép estét mindenkinek!

KépKépKép
tünci28
 
 
 


Az én csajom tekerni még nem teker a motort is már elmult kettö mire igazából elkezdte jól használni pedig 14 hó korában kapta. Öt nem igazán érdekelte.

Kép
Kép
s. zsófia
 
 


Gégéének sok szerettel :D

Kép
Vendég
 


gégéé
Ezt a napod vártad egész éven át, érezted, hogy az élet néha bánt. De töröld le könnyeid, s nevess, mert van aki csak Téged szeret!

Boldog házassági évfordulót Nektek!

Lányok a héten már valószínűleg nem leszek. Apa holnap meg pénteken pihenős. Krisztián szobájába fúrunk fel néhány polcot,meg csinálok egy nagytakarítást. Pénteken megyek fodrászhoz meg bevásárolunk apával szombatra.
Jönnek szüleim Marcaliból Manócska szülinapjára. Majd csinálok képeket és teszek is fel.

Addig is, aki beteg, gyógyuljon, aki nem vigyázzon magára! Most már mi is kifelé tartunk a nyavalyából!

Szép napokat, jó hétvégét mindenkinek!

Puszi!

Zsú

Kép
zsula
 
 


gégéé
Boldog Házassági Évfordulót!!!!!!!!!!!!!!!!

Kép
Kép
s. zsófia
 
 


Szösz!

A percentil egy összehasonlítási grafikon. Gyerekeknél testsúly és magasság szerint. Van egy ideális görbe, ami alapján fejlődnie kell a gyerkőcnek - születési súlyát is figyelembe véve. Ez egy átlag , ami alatt és felett is vannak: 50-50 percentil. A szélsőséges értékekre figyelnek.
Általában 10 percentil alatti súly és 90 percentil fölött súlynál szoktak odafigyelni. Ez azt jelenti, hogy 100 ugyanolyan gyerekből 10nek ilyen pici a súlya. A 90 pedig, hogy 100 gyerekből 90-nek kisebb a súlya, így aki e fölött van, az már lehet, hogy a kövér kategóriában van.
Egyébként féléves korára 2xezni, 1 éves korára 3xorozni kell a születési súlyt.
140g sztem egész normális hízás ebben a korban.
Ne aggódj, bár inkább 99szer méredzkedjetek, mint 1szer ne és akkor ne vegyenek észre valamit.


Zsula!

Jó bulizást nektek!!!!!! Képeket pedig várjuk!

Motor v. tricikli témánál és is a motorra szavazok. Milu imádja, úgy megy vele, mint a villám.

Kép
jaffa4
 
 


Szösz, én a triciklire szavazok. Nekem volt, én nagyon szerettem. Az se baj, ha később tudja használni. Persze a döntés a tiétek! :wink:
Tök jó, hogy még szopiztok. Szerintem annál nincs is jobb.

Lara, valami baj van? Remélem, jól vagytok!

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Zsófi!

Melót majd januártól fogok keresni, sztem ráérek addig. Szeretném megvárni, hogy Milu, hogy szokik be a bölcsibe. Betegségek...stb.
Gyógyszercég lesz az tuti. "Nem szeretem" munka, de megfizetnek. :? 3x annyi a nettóm, mint állami alkalmazottként. szabad időbeosztás.

Kép
jaffa4
 
 


Jó éjt mindenkinek!

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


szerintem is motor :wink: fejleszti az egyensúlyt

Azért gondolkozok ennyi ajándékon, mert az egész család helyett gondolkozok, kicsit irányítani szeretném őket, hogy hülyeséget és gagyi dolgokat ne vegyenek, a család egy része hajlamos rá :?

Golyópálya ilyesmi:
http://teszvesz.hu/item733209936_golyop ... iknek.html

montessori torony: Van fából is
http://teszvesz.hu/item733610560_szines ... orony.html

KépKép
winchi
 
 


Sziasztok!

Beze:Aranyos vagy :D Nincs semmi baj.Tegnap meg ma voltam suliba és ilyenkor már fáradt vagyok visszaolvastam de szinte semmire nem emlékszem úgyhogy majd holnap délelött jövök.

Most megyek Apával nézünk egy filmet Megint 17 a címe.Persze ha nem alszok el :roll:

Puszi nektek.
Vendég
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?