Új privát üzeneted érkezett!

Hát igen, mindig itt a kérdés, hogy jó anyuka vagy rosszfej anyuka legyen-e az ember. Én itthon hőbörgök, de ott nem teszek semmit. Azért a rendeletet majd megnézem:))

Dorottya: ez a kenet dolog nekem új.
Úgy tudom, hogy a kukit tilos kenni pelusozó krémmel. Holnap megyek dokihoz, hogy megnézze mi a helyzet a bőrrel, úgyhogy holnap okosabb leszek. Nekem meg a lányok furák:)) Kórháza válogatja, de én ott kérdezgettem, hogy mit hogy kell.

Az ott a képen tényleg Ádám. NAgymamánál szedi a szilvát. Sajnos, még most is akar málnát szedni és nem érti meg, hogy már nincs:((

Tittina. mi is most vettünk két új poharat, de nem fogadja el, csak a cumisüveget, meg a tescós csőröset. De azt ugye nem lehet magammal vinni, mert csöpög. Úgyhogy most vennem kellene egy új Aventes cumisüveget, mert a régi már folyik és elévedt a gumija.

Szilvió

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
sszzilvia
 
 


Fú csajok csodálatos tegnapunk volt, remélem egyszer volt csak budán kutyavásár…Nem aludt egész nap. És estére lett csak fáradt. 8ig bírta ugyanúgy. Én meg mint a mosott szxr.
Szilvió a Bolerót tuti nem engedném…De nálunk is vinni kell hetente vagy két kg gyümölcsöt, vagy pedig két liter rostos üditőt. Nem kötelező, de miután az ellátásuk elég szegényes, és a legtöbb bölcsis gyerek nem szereti az almát, az enyémmel beleértve, nem látom be, hogy miért ne vihetnénk, hiszen a gyerekeink…nekik adják, nem ők viszik haza.
Nálunk is cumisüvegből issza a tápot, még csak nem is a tejet Titti. Jól értem, úgy alszik el, hogy azt cumizza? Én tuti kijönnék, cumizgassa egyedül. Széket nem tudsz odatenni, én úgy adom neki este a tápit, hogy széken ülök, ő meg benn az ágyban. Még pont elérem, tud úgy tápizni. Aztán maci cumi én meg jövök. Esetleg átrakhatnád rendes kiságyba, vagy levehetnétek a három rácsot, ha olyan a kiságy. Ott már befér a kezed.
Inni már a Gigi pohárból iszik, most próbáljuk egyedül, hogy igyon, mert már a bölcsiben is az lesz.

Kép
nyafi
 
 


Itt nem nagyon volt alternatíva. Nyilván ha lehetne, én is vinnék neki teát. MOndjuk azt sem értem, hogy miért nem csinálnak hagyományos teát a konyhán. Saját konyhájuk van, több bölcsinek főznek. Inkább vinném a sima teafiltert, meg a citromot.

BEadatom a bárányhimlő elleni oltást, ma fölírattam.
Amúgy kicsit meghúzogatta a bőrt a dokinéni, meg írt fel szteroidos kenőcsöt. Semmi durvaság nem történt, Ádám észre sem vette.

Hogy sikerült a találkozó?

Nálunk ma reggel tönkrement az Aventes cumifej. Egész nap alig ivott, pedig sinte mindenből próbáltam. A végén már sírt, hogy nem szomjas.

Szilvió

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
sszzilvia
 
 

 
 

Nyafi
Egy ágy van a kiságya mellett, azon görnyedek. Az a baj, hogy amikor nem iszik már, akkor is azt cumizza. Vettem Neki cumi-cumit, de azt sem engedi, hogy a szája közelébe érjen. Se látni, se hallani nem akarja. Próbáltam, hogy elengedem az üveget, de akkor sem fogja meg magának, csak nyúl a kezem után, és hőbörög. :evil: Nem nagyon van ötletem. Sztem ezzel akar ott-tartani maga mellett, hogy ne jöjjek ki a szobából...

Kép
tittina1982
 
 


..látom Ádám szeret kertészkedni, szüretelni :wink:
Olyan nagyfiús..
Levi is ilyen, minden érdekli :P

Köszi Titti :P
Napsi nagyon szép lányka, jó lett az a kép.
DRUKK, hogy ne legyen semmi gond veled!!!

Dorottya
A kuki - kívül bekened.. én soha nem kentem végig...
A felkent krém úgyis átmegy a plusra.. alig marad a bőrén.
Húzogatni (több doki szerint) nem kell.
Én kb fél éves korától néha - fürdéskor felhíztam neki..
..ha felhúzod nem kell megrémülni, ha fehér váladékot látsz , az természetes dolog.
Mekkora már Bercel az Uh szerint?

Ma végre vettünk hálózsákot (télit, nyárit).. mióta kerestem... :roll:

Csőrös
Mi anno a Cora-ban vettük (800 ft körül van) - csöpögésmentes...
Kiszívom a levegőt és vihetem bárhová..
Levi is szereti - lassan másfél éve olyanból iszik..
Mostanában kezdi a poharakat is használni :)

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Szilvi én úgy tudom, hogy fél évente cserélni is kell a cumisüveg tetejét, mert elhasználódnak. Ha teát akarsz itatni a gyerekeddel, akkor vigyél be nekik teafiltert, én rostosat fogok.
Kia hol vettél hálózsákot? Én már nagyon várom, hogy legyen bababörze, mert így addig az itthoni zsákját fogja bevinni, amíg nem lesz.
Titti akkor, ha nincs magas széketek, én a jokkmokk ikea székkel pont elérem az alját a kiságynak, tegyél magad alá két nagypárnát.
Tali nem jött össze, szisznek nem lett jó, Szilvi meg nem hívott! Majd gondolom jelentkezik, ha hazaért, hogy mi történt. A többiek meg nem reagáltak.

Kép
nyafi
 
 


Sziasztok!

Nyafi
Itt vettük:
http://www.szuperfashion.hu/
Annyi helyen kerestem már... itt nem olyan drága, mint a Brendonban (de nem is olcsó)
és volt nagy méret is :P

Tea
Mi nem teázunk - nem tesz jót a cukros lötty, főleg cumisüvegből :?
Kb 1 éve láttunk Levivel egy kisfiút a drnőnél, aki azért ment az anyjával, mert
be volt gyulladva több foga - szegényke szenvedett (tea és cüveg)..
a doki mondta is neki, hogy inkább víz kellene...

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Nyafi, az jó, ha nálatok nem az ovónénik viszik haza, ez nálunk sajnos így működik, ha valaki délután megy el az ovi előtt, láthatja, ahogy a "szegény" ovónénik cipekednek hazafelé. Nem is lehet elhasználni havi négy guriga wc-papírt/gyerek.... És hozzá még a nedves törlőkendő csomagok is jönnek. Ezért is készülök lelkileg palotaforradalomra. Bolero? Az a por alakú, zacskós szörnyűség? Brrrr.

Utoljára a 33. héten volt UH, ott 2200 grammra saccolták, két héttel nagyobb volt minden paramétere, mint kor alapján kellett volna lennie. :D Úgyhogy nem lesz kicsi, de hát Rita is 3450 gramm volt, és a 38. héten született. Voltam ma NST-n, pici babám szívritmus görbéje olyan stabil, mintha Ritáét láttam volna. :P Na persze, apája majdnem vadászrepülő pilóta lett (az utolsó pillanatban nem írta alá a szerződést, ki tudja, miért, az orvosi vizsgálatokon pedig már mind túl volt), van kitől örökölnie. :wink: Holnap jön egy állítólag erős hidegfront, remélem, lesz akció.

Kép
Kép
d0r0ttya
 
 


Sziasztok!
Nyaralni voltunk, szuper volt, 4*-os szálloda :oops:, persze nem mi fizettük, hanem a nagyszülők, mert velük voltunk. 8) :lol:
Majd mindjárt teszek fel képeket.

Ovi-bölcsi forradalom :lol:
Azért csak óvatosan, kedvesen, szívélyesen. Nehogy a gyereken csapódjon le... :roll:
Nálunk gyümölcsöt viszünk, amikor mi vagyunk a sorosak, úgy egy évben 3-4-szer. És havi 500 Ft csoportpénzt adunk be, ebből veszik a kicsit jobb minőségű wcpapírt, zsepit, nedves popsitörlőt, folyékonyszappant, szalvétát, ragasztót, színespapírt, kisollót, gyurmát, kutyafülét. Reggelire kapnak teát/tejet/kakaót, napközben, ebédhez, asszem uzsihoz is csak vizet. Ez szerintem így teljesen oké. Mondjuk jobban örülnék a bubimentes ásványvíznek, a szülők is vinnék szívesen, de csapvizet kapnak. Mindegy, ezen már nem múlik, errefelé (Óbuda) azért az se olyan rossz.
Bolero?!?!?! Brrrrrrrrrrr... :evil:

Kukis dolgok
Nekünk azt javasolták (és bevált), hogy minden este óvatosan mozgassuk meg (hogy szokja, hogy minden este mosni kell), de erőltetni nem szabad. Sebinek 1,5 éves koráig totál le volt tapadva, azóta folyamatosan és apránként válik fel magától. MInden este pucoljuk tisztavízzel, és sosem volt vele gond (fertőzés vagy gyulladás).
Ha nagynéha bepirosodott, akkor A-vitaminos olajjal kenegettem pár napig, és rendbe is jött.
Most 4,5 éves, és az egyik oldalon még mindig van egy pici letapadás. De ahogy elnézem, 1-2 hónap alatt ez is megoldódik.

Dorottya
De jó! Várjuk a híreket!!! :)

Cumisüveg
CSilla napközben már mindeféléből jól és ügyesen iszik (szívószálas kulacs, avent itató, pohár), de a reggeli és esti tejci az szertartás és cumisüveg. Már ki is van repedve, jó tempóban dől belőle a tej, de juszt se veszek újat, menjen csak tönkre, legalább lesz oka, hogy miért nincs többet cumisüveg. (Sebi 3,5 éves koráig cumisüvegezett, már ovis volt, amikor elvettem tőle... :oops:)
Nehéz elvenni, mert a gyerek inkább nem iszik, de másból inni, azt nem, de még egy gyerek se halt önszántából szomjan, pár nap sztrájk után tuti elkezd inni vmi másból. :)
Az már egy másik történet, hogy CSillának mindennap más heppje van, hogy éppen miből és mit iszik szívesen, csak győzzem kitalálni?! :twisted: :twisted: :twisted:

Titti
És ha nem az ágyában kapná a tejcit? És ha raknál rá fület (az mindkét gyerekemnek nagyon tetszett)?
Csilla kint a nappaliban kapja meg a tejcit, aztán integetünk mindenkinek, hogy jóéjt, és megy az ágyába (ő már nem rácsosban alszik), igaz ő világ életében egyedül aludt el.
Sebi (akit világ életében altatni kellett és sokáig csak cumisüvegen volt hajlandó elaludni) is a nappaliban kapta már ennyi idősen a tápit, aztán bementünk a szobájába, odabújtam mellé (ő sem rácsosban aludt már), és mikor elaludt, kijöttem. Ez néha 1/2 - 3/4 óra volt... :?
Napsi gyönyörű a képen!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Nálunk nem úgy tűnt, hogy lesz, aki teát főz vagy éppen csak ki is tölti a sajátot neki (meg persze akkor tuti más is azt akarna inni).
De majd meglátjuk, végül is ott leszek 2-3 hétig, majd puhatolózom.
Mi is megszavaztuk az 500 Ft/hó csoportpénzt, de az állítólag az ünnepi készülődésekhez kell.

NEm mentségként mondom, de nincs cukor a teában, csak méz. Az sem sok. Ezen kívül még a "meggyszörpit" issza meg, meg persze mindenféle gyümölcslevet inna de szemét módon nem kap.
Már így is kis csokidetektor. Ha csak megérzi a szagát rajtam (gondolom, ogy az illatról tudja) akkor már mondja, hogy: anya csokit eszik:))

Sajnálom, hogy nem jött össze a találkozó:((

Mi naponta 2-3 órát vagyunk a játszótéren. Újabban már rohangál, mászik a kisházba és persze a nagy kedvenc: a homok.

Dorottya: én is gondolok rátok.

Szilvió

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
sszzilvia
 
 


Szilvió
Vagy mindenki kap, vagy senki. Szerintem minden közösségben ez a szabály. :roll:
Nálunk is lelkesedett a természetgyógyász anyuka, hogy hoz rizstejet meg zabtejet és azt kapjon a gyerek, de akkor a többi is kérne, az meg egy vagyon... :(

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Sziasztok!

A csokidetektor...
Levi ha meglát bármilyen túrórudicsomagolást már kiadál, hogy TUDUJU :lol:

Tegnap este jött a family frost-os kocsi.. messziről hallja és kiabálja, hogy KRÉM :P

Tudja, hogy mi a finom :lol:
..pedig ritkán kap.. 1-2 harapás édességet..

Dorottya
..akkor tényleg nem lesz pici baba :D

...ébredezik Levi...
Szép napot!

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Eldicsekszem: ma reggel elvertem a fenekét a fiamnak, mert elrohant a játszótérről. MIndezt azért írom, hogy hátha kapok jó ötletet, mert kb.3 hete próbálkozok megértetni vele, hogy nem szabad. Legalább azt szeretném elérni, hogy mondjuk egy elüvöltött "állj"-ra azonnal álljon meg. Akkor legalább a nagy bajtól meg lehetne menteni.
De minél inkább kiabálok utána, annál inkább szalad. Már mindent próbáltam: szemébe nézve kérem, szépen kérem, ordítok és most a fenékre verés.
KOmolyan mondom, az anyósom verziója jó: ő soha nem engedi el a kezét. Csakhát ugye ki kell nyitni az ajtókat motorral, meg szatyoral a kézben.

Nálunk ma 6.00-kor volt az ébredés:((

Túró rudi és parízerfelismerés már a reklámujságból is megy nálunk. Múltkor hozta a Tesco katalógust és mondta, hogy"anya mutatok pajizejt"

Szilvió

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
sszzilvia
 
 


Szilvió
Szökés :( Nekem óriási mákom volt, mert Sebi elég hamar nagyon megbízhatóan nem lépett le a járdáról a sarkon, nem ment ki a játszóról a kapun, és így tovább (nála is elég volt 1-2 balhé, hogy megértse, nem viccből üvöltök neki, hogy ÁLLJ!).
Csillával már neccesebb, mert ő annál jobban szalad, minél jobban kiabálok.
Nálunk is kapott mindkettő a fenekére érte már, de ami Sebinél igazán bevált (és szerintem Csillánál is ez lesz a megoldás), hogy az első szófogadatlanságnál azonnal(!) szigorúan beültettem a babakocsiba (közben el is magyaráztam, hogy most azért nem mozdulhat, mert nem fogadott szót, és akár nagy baj is érhette volna) , akárhogy ordított jól be is csatoltam, és azonnal elindultunk haza. Végigordította persze a hazautat nem egyszer.
De aztán néhány alkalom után rájött, hogy jobban megéri inkább betartani a szabályokat, és eljutni a játszóra, mint félútról mindig visszafordulni.
Szóval nem egyszerű, az tuti. :(
Kitartás!

Nasi
Nálunk most "dazsé" mánia van! Smarties minden mennyiségben - ha hagynám. A kis tökmag is követeli már a részét?! :twisted:

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Nálunk meg chips-mánia van. :) És imádja a Kinder csokit, meg a Pinguit.

Cas
Igazából sztem azért nem akarja Ő fogni az üveget, hogy nehogy kijöjjek a szobából és még az is lehet egy ok, hogy mind2 kezével gyömöszöli a rongyiját. :)
Tegnap este nagynehezen megértette, hogy kifogyott az üveg (ugyanúgy rágicsálta, cumizta), és kivehettem a szájából. Viszont nem engedett el, úgy aludt el, hogy fogta az ujjamat. -és ez már nem az első... :roll: Szval nem hagyhatom magára.
Meddig kellett Sebi mellé odabújni? Most hogyan alszik el?
Adós vagy a képekkel!!! :wink:

Kép
tittina1982
 
 


húúú cas ez nagyon tetszik, ez az ötlet. Egyszerű, de nagyszerű. Asszem megcsinálom....Nálunk mondjuk ez hónapokkal ezelőtt volt, hogy folyton elrohant, de még most is van egy egy.

Kép
nyafi
 
 


Sziasztok!

Cas
Jó módszer!

Lassan 2 hete olyan tüneteim vannak, mint Levivel a terhesség elején... kedden volt egy poz.
(halvány) tesztem.. ma pedig egy neg. :roll:

Holnap megyünk - pár napra - a másik mamáékhoz :P
..kell egy kis kikapcsolódás.

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Kia
Itt csak egy 3. teszt dönthet! :) Drukkolunk!!!!!!!!!!! :D

Titti
Nem akarlak megvigasztalni, de Sebi idén nyáron tanult meg önállóan elaludni. :( Előtte iszonyú drámát rendezett délután is, és este is, ha ki mertem jönni mielőtt elaludt. :(
Azt azért tegyük hozzá, hogy 2 éves kora körül (mikor terhes voltam már Csillával, nyáron) leszoktattam a velem-elalvásról, de az apja sikeresen visszaszoktatta. :?
Képek, tudom. :oops: Annyi van, át kéne válogatni... :oops:

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Cas: jó módszer lenne, de ilyenkor nincs nálam babakocsi. Mi már csak akkor használjuk, ha messzebb megyek.
Különben most is megcsinálta a 7végén. Amíg becsuktam a kocsiajtót, addig elrohant. Szerencsére egy parkba, be a fák közé. De legalább az apja is látta, hogy eléggé gyorsan és messzire szalad. HIába, nincs más: tilos elengedni a kezét.

Amúgy nagyon jó napunk volt: megnéztük a macikat és végre túl vagyok a wc nagytakarításon is.:)

Kia: drukkoljunk?:))

Szilvió

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
sszzilvia
 
 


Szilvió
Hát... te tudod. Én nevelési jelleggel 1-2 hétig biztos vinnék magammal babakocsit. :D Nem foghatod örökké a kezét. :roll: Meg kell tanulnia érteni a szóból. :roll:
Amúgy mégegy ötlet: hám? :lol:
(Komolyra fordítva a szót, itt most nemcsak arról van szó, hogy fogod-e a kezét, vagy nem. Hanem arról, hogy szót fogad-e vagy sem. Ez bizony már hierarchia-csata, és ha alul maradsz, annak mindketten megisszátok a levét.
Na jó, eldugulok itt az okosságaimmal. :))

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


...veszek harmadik tesztet Cas :wink:

...és a + lesz örülök :P

Az okosságok pedig tényleg okosságok! Jó dolgokat írsz!!! :wink:

Szilvió - drukkolj :lol:

Jó éjt!

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Sziasztok!

Nagyon rég jutottam már ide, hogy írjak is, sajna. De azért igyekszem mindig képben lenni rólatok. A gyerekek mindenesetre elképesztő szépek, és mind olyan egyéniség. A mindig mosolygós Gigi, a szépséges szemű Levi, Napsi az édes fogaival, na, meg Szilvi két fia (Krisi sem semmi, kész férfi :D , de Marci...), Gem két energiabombája...
Asszem senkit nem hagytam ki az elmúlt hónap terméséből...

Kia
remélem, ősszel végre találtok magatoknak való házat! Levi ágya csodaszép, valami ilyet szeretnék én is Julinak.

Cas
a gyerekekről az a punnyadós kép eszéletlen! Nagyon cukik!
A pár hete megadott fejlesztő vagy minek a címével elgondolkodtattál. Nálunk Julinak vannak - bár egyre ritkábban - olyan hisztirohamai, amik rendesen félelmetesek. Nem tudja magát leállítani fél-háromnegyed órán át sem és semmi, de tényleg semmi nem használ nála... Néha tényleg arra gondolok, lehet, hogy el kéne erről beszélgetni egy szakemberrel. Bár érdekes, hogy nyáron megszűnt teljesen, most az ovi óta meg újra van...

Mi egész nyáron építkezünk. Nagyon kemény (nemcsak pénz szempontjából, időben is - nagyon hiányzunk egymásnak), férjem is tevékenyen részt vesz mindenben, nagyon ügyes, aztán meg még csinálja esténként a mérnöki munkáit.
Aug. végén voltunk egy hetet Vonyarcvashegyen a Keszthelyi-öbölben. A lányok nagyon élvezték a Balatont, kis vizimókus mindkettő, Sári főleg a pucéran vizeshomok-dagasztás jött be a parton. Sokat túrázgattunk (már amennyit két gyerekkel lehet :D ), a Rezi-vár felé lelegeltük az erdő szederbokrait és sokat sétáltunk a keszthelyi kastélyparkban.

És utoljára tartogattam a legfontosabbat: áprilisban öten leszünk! :D :lol: :D

Kép
Kép
kismok
 
 


Ja és persze Szilvió, Szisz és még ööö... de béna vagyok nevekben, a ti gyerkőceiteket csak azért nem említettem meg külön, mert nem láttam róluk képecskét... De persze tuti, h ők is gyönyörűek. :wink: :lol:

Kép
Kép
kismok
 
 


KM
Hatalmas gratula Nektek!
Jó pocakosodást, és könnyű perceket kívánunk!

Kép
tittina1982
 
 


Kismok
De jó!!!!!!!!!!!! :D
Óriáási gratula nektek!
CSajok mit szólnak? (És tegyél fel róluk is képet!)
Az építkezéshez kitartást!
Torna: hát nemtom, hogy ilyen hiszti-ügyben tudnak-e segíteni. Ami viszont érdekes, hogy nálunk is az ovi kezdetével tértek vissza az óriási balhék (pedig annyira aranyos volt nyáron, bíztam benne, hogy kinőtte végre már). :(

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Tényleg?! Dorottya nagyon eltűnt! Remélem jó hírekkel jelentkezik nemsoká! (A szombati hidegfrontnál eszembe is jutott, vajon Bercel baba elindult-e?) :)

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


A lányom igazi nő. Tegnap délután kivettem neki egy kis nyáriruhát a szekrényből.
"Szé' huci, teszik" és már húzta is magára.
"Nézd meg magad a tükörben"
Egyből tudta, hová kell mennie?! :lol:
És vigyorgott a tükörképére, meg illegette magát!

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Sziasztok!

Először is Kismok GRATULÁLOK!!!! :lol: (de most nem leszek a szobatársad a kórházban)
nekem délelőtt - nagy görcsök után - megjött.. nem kell már vennem másik tesztet.
Mit szólt a család a pocaklakóhoz?
Az építkezés - biztos nagyon szép lesz az eredmény - majd rakj fel képet :wink:

Cas
Nagyon édes lehetett :P

Levi mostanában főz..
Tányér, tál, kanál...- minden kell neki... és kavarja, sózza az "ételt" :lol:

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Kismok
Van még cici?

Dorottya
Várunk :wink:

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Köszönjük szépen! :lol: :lol:

Cas
Sári is szokott hasonlókat produkálni, ha ruhát lát, pedig ő jóval fiúsabb fajta mint Julcsi. De a pörgős szoknya az pörgős szoknya.
Gondolom, az ovi kavar be akkor nálunk is, de azért jó lenne, ha nem lenne belőle rendszer, mert az egész napos hányinger mellett nem egyszerű még egy eszéletlenül üvöltő gyerek mellett ijedten üvöltő másik. :)

Kia
Kár, hogy nem leszünk szobatársak. Na, de te is nem soká... :D
Képzeld, nagyjából onnan sejtettem, hogy baba van a dologban, hogy Sárikám nem túlzottan lelkesedett a ciciért. Plusz minden szopi után görcsölt a hasam. Így aztán nem is forszíroztam tovább. Asszem mindketten megértünk az elválásra, egyikőnkben sem okozott rossz érzést. Pont 20 hónap után. :D
Egyébként összesen 1x jött meg S. születése óta, másodikra már hiába vártam, úgy összekapta magát a szervezetem. :D Viszont nagyon izgalmasan kezdődött ezúttal is, még kórházaztam is. Ikerterhességnek indult, de az egyik pete sajna bennragadt a petefészekben. Istennek hála, hogy nem kellett műteni. Magától visszafordult a kicsike, a másik meg szépen fejlődni kezdett jó helyen. :D
Amúgy mindenki borzasztóan örül (főleg miután elmúlt a méhen kívüli réme). Julcsikám egészen odavan az újabb kistesótól és rengeteget kell mesélni róla.
:D

Dorottya
már nagyon kíváncsi vagyok én is, vajon Bercel baba látja-e már a külvilágot. Várom a híreket én is.

Kép
Kép
kismok
 
 


Kép Egyél kavicsot kisbabám! Én is szejetem!

Kép Csíkszemű

Kép
Kép
kismok
 
 


Kia
Levi főzés :D
Csilla szegény meg álló nap vonatozik meg autópályázik. :oops: Ezeket látja Sebitől. :D A babák meg ülnek a fotelban, és várnak a sorukra. :)
Éppen mostanában kezdtem gondolkodni egy babaházon sok apró mütyűrrel, mert ha vendégségben vagyunk, akkor ott nagyon szeretnek vele játszani. Legyen végre valami rendes csajos játékunk is... 8)

Kismok
Huh, ez bizony izgalmas (és veszélyes) kezdet, de örülök, hogy minden rendeződött!!!! :D
Hiszti: remélem 1-2 hét alatt újra beleszokik az ovis hétköznapokba, és a kezdeti hisztériák is csillapodnak. Az reménykedésre ad okot, hogy a verekedős kisfiú szerencsére elköltözött. :oops:

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Na csak most látom a képeket! Aztaaaaaaaa!!! Mekkora már Sára is?! (És neki is mennyi haja van?! CSak az én lányom kopaszka, brühühűűűű... :cry:) :lol:
Ja, és ilyen babakocsim nekem is volt! :D

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Én is gratulálok!

Kia: az azért még nem teljesen kizáró ok.

Nálunk Ádám a kávéscsészének szokott örülni nagyon. Mindegy milyen. Jó, az autóknak is. VAn olyan anyuka a játszótéren, akihez már odamegy, hogy kéri a kamiont a táskájából.

HIszti nálunk is ezerrel. Mostanában csak édeset akarna enni, azért megy a folytonos rinya.:)

Szilvió

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
sszzilvia
 
 


Beszoktatás folyik én itthon, ő meg a böliben, 11-re kell visszamennem érte. Tegnap másfél órát volt benn, elvolt gyönyörűen, csak kicsit pityergett az elején, azt még kivártam, úgy hogy nem látott, aztán elküldtek.
Kismok nagy gratula! Te jó ég először azt hittem, hogy Julcsi az!
Cas bejött a babakocsiba teszlek, ha nem fogod a kezem. Gyönyörűen jön velem...

Kép
nyafi
 
 


KISMOK!

Hatalmas Gratula, annyira orulok neki! Vigyazz nagyon magadra a ket, a ket csajszi mellett ez nem lesz konnyu, de azert probald meg! Es drukkolj, hogy vegre nalunk is jojjon, ami nem akar egyelore :?

Kicsit farasztoan telt a majdnem harom het szabadsag. Mi nem epitkezunk, csak uj furdoszobat csinalunk. Ez pont eleg volt ahhoz, hogy sehova ne tudjuk elmenni (na jo volt benne ket nap Luxemburg), de tulkepp azzal telt ez az ido is, mint junius vege ota minden aldott nap, hogy amikor en otthon voltam, a ket lanyt pesztraltam, takaritottam vegelathatatlanul (es megjegyzem legalabb ugyanaannyira felesleges modon), a ferjem meg a furdot csinalta, csinalja.
Ha majd egyszer kesz les, rakok fel kepeket. Addig nem akarok senkit sem ijesztegetni.

Lanyok jol, bar az elso hetet ok sem viselik tul konnyen. Eloszot anya vissza munkaba, aztan Rebeka az oviba, es szerdan mar Zsofi is elkezdte a bolcsit. Tan nem lesz vele annyira nehez, mint Rebekaval, de azert megis annyira pici meg, nekem a szivem szakad meg, hogy mar "kirepul". Masodik naptol kezdve teljes napot ott van, mivel tegnap elment erte apaja delben, o meg mar bealudt. Igy maradt ott, egeszen fel4-ig.

Zsofi beszedkeszsege meroen elter Rebekaetol (o persze masban jo): 22 honaposan mar tokeletesen hasznalja az "akarok" kifejezest, es tenyleg rengeteg mindent mond mar, ami sokban segit a problemai megerteseben is. Nekunk ez ugy Rebekanal nem volt meg, ugyhogy most mindketten szinte el vagyunk varazsolva a parommal. A kerdes csak az, hogy most vajon nala hogy fog hatni a harmadik nyelv megjelenese. Mert ugye a szomszedok (akikkel megjegyzem nagyon jo a kapcsolatunk) mar beszeltek hozza flamanddul, de azert a bolcsi az megiscsak mas les. No majd meglatjuk.

Legnagyobb banatom mostanaban, mint fent is emlitettem, hogy nem jon a baba, es nem tudjuk, miert. Persze mar nogyogyasznal is voltam, meg az osszes letezo (nem gyogyszeres es orvosi beavatkozast igenylo) modszert bevetem/tjuk, de meg nincs eredmeny. Kozben persze jonnek a hirek, hogy ez is babat var, meg az is, nekem meg tenyleg orul a szivem, de ugyanakkor mindig csavarnak rajta egyet ezek a hirek. (Kismok, ne erts felre, nagyon, de nagyon orulok nektek, csak szeretek neha magam felett is keseregni egy picit :wink: ). (Kia, ugye tudod mire gondolok?)

Varazsolok fel mindjart nehany kepet, hogy lassatok a lanyokat!

Puszi mindenkinek, Dorottya veled vagyok, kivanom, hogy minden siman menjen!

Gem
_gemini
 
 


Kép

Kép

Kép

[Kép

Kép

Csibesz
Kép

Han sur Lesse (Belgium)
Kép

Brugge kozeleben (Belgium)
Kép
_gemini
 
 


Nyafi
Babakocsi: na ugye?! :twisted: Van eszük! :lol: :lol: :lol:
Bölcsihez drukk! :)

Gem
Örülök, hogy benéztél! Jók a képek!!! :)
Három nyelv?! "szegény" csajok! :) (no jó, most biztos nagyon-nagyon nehéz nekik, de később mekkora kincs lesz ez a 3 nyelv!)

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Sziasztok!

Kismok :shock:
Örülök, hogy jól végződött a dolog.
Kellemes pocakosodást!
Levi 2-3 hete épp ellenkezőleg tett a cicivel - nagyon ragaszkodott hozzá... tegnap már nem annyira akarta...
Új vonalzó? :D

Sárinak tényleg nagy haja van...
..mellette mi is kopaszok vagyunk. :P

Szilvió
Nem kizáró ok :roll: valóban... ha elmúlt és még érzek valamit megnézem mit mutat a teszt :oops:

Gem
A lányo gyönörűek!!
Zsófi ugrált, mint a nagyok? Ügyes!
...közben felébredt Levi - majd írok még....
Azt kiabálja, hogy Jékrém, hallgasd! :lol: - most jön a FamilyF.

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


:lol: :lol:

Kép

Tehát jelentem, megvagyunk! Szombaton (30-án) a játszótéren elfolyt a magzatvíz (minekutána már elkönyveltem magamban, hogy na, ma sem lesz semmi :D ). Ez volt du. fél hétkor. Besétáltunk a kórházba - nincs messze, egy bő 5 perces séta, nem kell megijedni -, addigra megjöttek az addig teljesen hiányzó fájások is, így rögtön mehettünk be a szülőszobába. Az ügyeletes szülésznő, aki ugyanaz volt ráadásul, mint aki Ritánál is segített, felhívra a dokimat, hogy jöjjön, dolog van. Mikor beért és megvizsgált, közölte, hogy lehet, hogy még ma meglesz a baba, esetleg éjfél után nem sokkal. Hát, ehhez képest Bercel annyira ügyes volt, hogy 22:34-kor megszületett. :lol: :lol: Szerdán pedig jöhettünk is haza, annyira jól voltunk mindketten. Nagyon aranyos baba, alig sír, jól szopizik, böfizik és nagyokat tud pukizni is. :D Rita pedig egy tündér, imádja az öccsét, csak akkor és úgy nyúl hozzá, ahogy megengedjük neki, és egyszerűen látszik rajta, hogy szereti őt. Párom itthon van velünk, rengeteget segít, jár le Ritával játszóra, bevásárol, főz, mosogat és még ki tudja, mi minden mást megcsinál.
Elnézést, hogy reagálni nem reagálok most (de a babához GRATULA, április jó hónap!!)

Kép
Kép
d0r0ttya
 
 


Ja, 3850 gr és 58 cm.... :D

Kép
Kép
d0r0ttya
 
 


Dorottya!
Isten hozta Bercelt, orulok, hogy minden ilyen siman ment! Ugyesek vagytok! Es gyonyoru baba!
Gem
_gemini
 
 


Óriási gratula Nektek Dorottya! Isten hozta Bercel babát!
(Szép méretek.) :)

Kép
tittina1982
 
 


Dorottya: sok boldogságot kivánok a gyönyörű kisfiaddal!

Szilvió

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
sszzilvia
 
 


Isten hozta Bercel babát! Nagyon ügyesek voltatok mindketten és persze Rita is az, hogy ilyen felelőségteljes, okos kis nővérkéje! :D
Igazán férfias méretekkel jött a világra!

Gem
jaj, de kedves vagy!
A lányaid meg gyönyörűségesek, csodaszépek, tényleg!
A babajövetel... küldök felétek gólyákat, jó? Amikor ez a baba lett, én iszonyat mennyiségűt láttam, szinte bármikor kiléptem a szabadba, tuti, épp felettünk repült egy...
Nagyon drukkolok nektek, hisz tudom, már milyen régóta emlegeted a harmadikat. Nem is tudom... Nekem mindkettő kemény projekt volt. Most ezúttal, annyira az építkezés volt a központban, hogy abszolút nem is foglalkoztatott, pláne, hogy csak egy mensi volt a hátam mögött két év óta. Aztán tessék...
Kívánom, hogy amikor végképp nem is gondoltok rá, egyszer csak ott lapuljon egy baba a pocakodban.

Kia
ugyanez érvényes rád is ám! :D

Ja, és rakok még pár képet. Tegnap csak ennyit engedett...

Kép Julitetkó
Kép Virágos primadonna
Kép Mindenki belefér
Kép Sári besegít

Kép
Kép
kismok
 
 


Képzeljétek, a böliben elkezdett enni. Tegnap egy rendes nagytányér csak sűrűje gulyáslevest ebédelt, reggelire meg két szelet sajtkrémes kenyeret. És nem kellett neki tépkedni, tudta, hogy mit kell vele csinálni és alig lett maszatos.
Gem neked hogy áll a bölivel a csajod? Nem sírt vagy ilyenek? Hány gondozó van és hány gyerek? Nagyon szépek a csajok! Tök jó az az ugráló, ezért fizetni kell?
Kia megy a drukk!
Jaj szia Dorottya! De szép a fiad! El vagyok ragadtatva!!! És a játszóról Ritát is vitted magaddal? Rendesen született? Gátmetszés volt?
És milyen hosszú baba! Azta! Gigi 51 cm volt.
Kismok a tieid is gyönyörűek!
Mi lehet Szilvivel?

Kép
nyafi
 
 


Dorottya
Sokat gondoltam rád szombaton, remélem segített ebben a gyors szülésben! :lol:
Viccet félretélve nagyon sok boldogságot kívánok az egész családnak!!! Csudaaranyos a nagyfiú!
CSilla meglátta a képet: "alsziiii babaaaa", aztán "ott is alsziii babaaa" És teljes extázisba esett! :lol:

Kismok
Nem rajongok itt tovább, de a csajok eszméletlen szépek és aranyosak!!!!!!!!!!!!!!!!

Nyafi
Tök jó, hogy Gigi ilyen szépen eszik! CSak így tovább! :)

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Sziasztok!

Jövök majd - de addig is...
Dorottya GRATULÁLOK!! Sok Boldogságot Nektek és további szép
napokat 4-esben!! Szép méretek :wink: Ügyesek voltatok!

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Dorottya :D
HATALMAS GRATULA!!! Bercel baba csodaszép, s tényleg jó nagy! A szülés pedig szupergyors :wink: Gyere, ha van időd, s mesélj!

Nyafi :D
Ne haragudj, kérlek, de nem tudtam időt találni, hogy mikor talizhanánk, s tegnap pedig visszajöttünk, így egy jódarabig nem fogunk....hacsak Ti nem jöttök felénk :wink:
Nagyon jó, hogy Gigi ilyen ügyes a bölcsiben! Én is hasonlóban reménykedek, hogy Marci evési szokásai is alakulnak a normális felé, ha a közösségben látja :roll:

Kismok :D
Gratula!!! A lányok gyönyörűek, s bizti, hogy nagyon boldogok lesztek majd öten!! Az eleje tényleg "izgi" lehetett, de a lényeg, hogy most már minden rendben!

Minden baba nagyon gyönyörű, s jövök még bővebben, ha mindent el is olvastam, de most csak gyorsan gratulálni jöttem, s Nyafitól bocsánatot kérni :oops:

Otthon minden nagyon szupi volt, csak nagyon rövid, mint mindig....

Kép
Kép
Kép
szilvia72
 
 


Nyafi: a remény halvány sugarát ültetted el bennem:))
Bár tegnap nálunk sültkolbászt vacsizott egy kis cérnametélttel:))

Szilvió

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
sszzilvia
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?