Új privát üzeneted érkezett!

Kingii oké!
Vendég
 


Sziasztok!

Ma voltunk a bölcsibe. Levi nagyon élvezte, másfél órát voltunk ott, megbeszéltük a papír dolgokat meg megnéztük Levike csoportját. Nagyon aranyos a bölcsis nénije is.
Szept 7-én kezdjük a beszoktatást, jövő héten jönnek ki családlátogatásra. Még beszerzem a papírokat, és irány a bölcsi. Mikor indultunk Levi el sem akart jönni olyan jól érezte magát, és a gyerekekkel is nagyon jól viselkedett, mintha kicserélték volna. Annyira édi volt, két kislány rögtön odament hozzá és elkezdték pesztrálni. Szóval kapos lesz a kis pasim:-)

A másik dolog ami miatt írok, hogy kinek hogy megy a szobatisztaságra szoktatás mert én már kezdem feladni, egész nap csak a teraszt mosom mert valahogy mindig csak oda sikerül még a bili mellé is közvetlenül odapisil. Vettünk szűkítőt a wc-re de valahogy az sem megy pedig olyan cukin ül rajta. Van valakinek valami jó ötlete?

Tegnap voltunk a kórházban mivel a szőlőt ettem és annyira felfújt hogy elkezdtem görcsölgetni, és a végén még fájásokat is éreztem, nagyon megijedtem, de minden ok. teljesen zárt vagyok a kiscsaj feje már lent és nem kisbaba az már biztos, csinál magának helyett ha kell.

Kép
KépKép
boganna07
 
 


Anna
Gratula a nagyfiadhoz!
..örülök, hogy tetszik neki a bölcsi.

Szobatisztaság
Levi néha megy magától és felrakja a szűkítőt, felültetem.. de fél perc után le akar szállni..
..ha én kérdezek rá pl. reggeli után, hogy megyünk a wc-re? - a válasza határozottan NEM!
Nem erőltetem - ha majd ő akarja és zavarja a kaki, pisi - szól :P

Már 2 hónap sincs.. DRUKK Pannának , most már ne forogjon! :wink:

Ma végre vettünk hálózsákot (télit, nyárit).. mióta kerestem... :roll:

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 

 
 

Anna: a szobatisztaságra meg kell érni, ezen a nyáron max azt lehetett elérni hogy ne idegenkedjenek a kukitól és megszokják a pisilést...igazából ez jövö nyári program. Persze lehet hogy a bölcsi felgyorsítja a folyamatot.

Nyafi: a miénk Britax Verve és én használtan vettem de gyakorlatilag új volt, nem esernyőkocsi, de sokkal kisebb.


Kingii: jó talit, mi még a héten gyógyulunk.

puszi: Zs

Kép Kép
tn_zsuzsi
 
 


Anna nálunk annyi van, hogy szól ha már bekakilt, azzal nem tudok sokat kezdeni, csak örülök ugye. A bölcsiben pár hét alatt szobatiszták lesznek, mert én azt láttam, hogy mindenkinek meg kellett pl 10kor inni egy dl teát és utána egyesével elvitték őket pisilni...Nem csinálnám, hogy folyton felmosok utána, mert így nem hiszem, hogy bármit megért. Esetleg ez jó megoldás inkább, amit a bölcsis nénik csinálnak. Utána vissza kerül a pelenka, de nagyon ritkán csuriznak bele.

Kép
nyafi
 
 


Sziasztok!!!


Végreee itt....bár kitudja meddig....Látom bölcsi a téma!!!Rékucival már a héten elkezdtük a beszoktatást! :) Tegnap én voltam vele!:)Mindennap szeretne menni....:) Ami tök jó :)....Az első 2 nap semmi probláma nem volt....tök jól eljátszott....de már 3. és 4. napon tehát tegnap....olyan kis mimóza lett a lelkem....rá sem ismerek....a szívem szakad meg érte:( Egyébként nem hiányol minket....Igazából apuci szoktatja mert én ugye nem vagyok túlságosan mozgatható Kornél miatt. De tegnap kivételt tettünk és én voltam vele...legalább láttam mizu!
Első nap csak 2 óra hosszát voltak...apuci végig vele volt....aztán másnap már ott is ebédelt apucival.....majd 3. napon már apuci magára hagyta pár órára persze ott volt az épületben ha valami gubanc lett volna....hála az égnek a gondozónénijét abszolút elfogadja mondhatni megszerette!Szóval 3. napon már a gondozónénijével ebédelt....és...ebéd után jöttek haza!Tegnap pedig már ott is aludt amikor pedig felébredt akkor bementem hozzá és jöttünk haza!Természetesen ő akart ott aludni ...megkérdeztük....reggel hogy akar-e és vigyük-e be a cumiját és a macikáját...és...mondta hogy igen...valamint a gondozónénije is megkédezte.

Na ezt el is küldöm.....mert ki tudja mi jön közbe.
Vendég
 


Mondta is a g.nénije hogy vannak olyan gyerekek akik így reagálnak a beszokatás alatt és később esik le csak nekik hogy ez rendszeres lesz és nekik bölcsibe kell járniuk mindennap.Szóval később jön a sírás hogy ő nem akar menni meg az elválás utáni kis pityergés. :( És vannak olyan gyerekek akik tök jól eljátszanak többi gyerekkel meg felszabadultak de ha anyuci lelép akkor kb.5-10perc múlva jön hogy Hol van anya? és Anyát akarom!Nálunk minden héten 2 gyerkőc szokik be.....és....a másik kisfiú pont ilyen ha anyuka kimegy ....már 10 perc múlva hívják is vissza mert a gyerkőc anyát akarja....nem ebédelt még egyszer sem ott és még nem is aludt ott.....hát egyik sem egy könnyű helyzet...de nincs olyan gyerek akit nem visel meg a szülőktől való elválás....valahogy ez úgyis előjön!

Gondoljatok csak bele olyan kis picik még (persze mi már nagynak és okosnak látjuk őket és így is van).De ha mi is bekerülünk egy teljesen új munkahelyre, új közösségbe.....nekünk is gondot okoz a beilleszkedés...legalábbis stresszel jár....akkor őket hogy megviseli ez az egész...... :roll: Na nem is gondolok bele jobban mert csak szomorkodom itt!De ez az élet rendje....és én igenis bölcsi párti vagyok mert szerint kell nekik a közösség...a sok új élmény, felfedeznivaló....itthon már unatkozik...egyszerűen nem tudom már mivel szórakoztatni....főleg úgy hogy nekem ott van mellette egy pici is aki szintén már foglakozást igényel!

Szóval hajráááá bölcsisek....és....megint rájöttem hogy nem könnyű feladat szülőnek lenni :)Aztán bölcsis anyukák nem pityeregni!!! :)
Nem gondoltam volna hogy ennyire nehéz lesz nekem is az elválás....és....azt sem gondoltam volna hogy elérzékenyülök a bölcsi miatt de így van.....persze ebből a gyerkőcnek semmit nem szabad észre vennie!!!Ez talán a legfontosabb mert ha látja hogy anyuka vagy apuka szorong akkor ő is fog!!!

Ezt is elküldöm :arrow:
Vendég
 


Amúgy jól vagyunk...Rékuci kicsit megfázott kb. 2 hete...aztán Kornél oltást kapott és mára már ő is taknyi sajna!!!És a kedélye és étvágya sem a legjobb :?
Amúgy Kornélon annyira látszik hogy fiúúúúú mert sokkal nyügibb alapjáraton mint Réka volt anno!!!Nagyon nehéz megszokni ezt nekem mert Réka egy tündér volt hozzá képest....ő meg rengeteget nyűglődik....ha nem sikerül neki valami....pl.mostmár próbálkozik a kúszással de még nem sikerül neki....na de csajok ez amilyen hisztit le tud vágni miatta hogy nem halad előre csak hátraaaa....hhhúúúúú.....néha már a nyögéseitől és nyűglődéseitől égnek áll a hajam :lol:Ha meg visszafordítom hogy akkor mostmár pihizzen 1 kicsit mert csurom víz az erőlködéstől akkor meg még neki áll feljebb hogy mit képzelek én...olyan égtelen üvöltésben tör ki hogy alig lehet megvígasztalni :lol: Szóval nem egyszerű a lelkem szó se róla......Ráadásul az éjszakát még véletlenül sem alussza át szóval.....húzóóóós....én 5 hónapja már lassan 6.....kemény éjszakai műszakot nyomok mellette....hol 2-szer hol 3-szor kel éjszaka.....vagy ha netalántán csak 1-szer akkor minimum 1 órás műsort ad elő a kiságyban és a vége mindig az hogy el kell ringatni a kis popóját! :x Szóval igazi nagybetűs FÉRFI!!!! :lol:

Amúgy amikor nem nyügi akkor nagyon cuki tud lenni.....gőgicsél kacag......de olyan hangosan hogy vízhangzik az egész ház :)
Tök jó mert eddig Réka vitte oda neki a játékait és mutogatta de most hogy Kornél is eléri így már megy a hiszti hogy Kojnéééé elvette....brüüüü....hüüüü...hü :lol:

Na megyek mert sok lett belőlünk :shock:

Puszi
Niki
Vendég
 


Jaaaj még annyit akartam a böcsivel kapcsolatban hogy nálunk volt előző héten családlátogatás, a 2 g.néni eljött megismerkedni Rékával ez is tök jó szerintem mert már amikor először ment akkor ismerte őket!Valamint van egy kis üzenőfüzete....amibe kérték írjunk bele mindent ami fontos a gyerkőccel kapcsolatban....csúnya szóval kifejezve mint 1 kis használati utasítás pl.le kell írni a fejlődését...mikor mit csinált, fogai milyen ütembe jöttek ki,mennyire viselte meg,milyen ételeket szeret és milyen ételeket nem szeret stb.!
Ez a füzet arra is jó ha valami esemény történik a gyerkőc életében mint pl. kirándulni volt a család hétvégén és nagyon elfáradt akkor ezt bele lehet írni hogy a gondozónő tudja hogy ááhhááá ezért olyan fáradt és ezért csetlik-botlik egész nap!Vagy ha költözés van....(ez nálunk éppen aktuális lesz 2 hét múlva :roll: ).Jaaa és 1 hónapban egyszer leírják 1 napját is a gyerkőcnek mit csinált aznap...mivel és kivel játszott stb.Vagy ha nem ebédelt jól az is belekerül.Én meg is kérdeztem hogy ezt miért nem lehet szóban....és tök igaz hogy mi van ha egyszerre 3 szülő érkezik a gyerekért akkor sorbanállás van mert mindenki beszélni akar velük....és....közben még a többi ottmaradó gyerekre is figyelnie kell.....tök jogos!

Na mostmár tényleg lelövöm magam!

Puszi
Vendég
 


Niki de jó hogy jöttél és ennyi mindent meséltél.
Nálunk is lesz egy ilyen üzenő füzet és teljesen úgy fog működni mint nálatok. Hát kíváncsi leszek milyen lesz ez a beszoktatás. Eddig Levi amit a bölcsiben töltött nagyon tetszett neki és elvolt nélkülünk, de ki tudja tényleg egy két hét utána hogy fog rá reagálni. Nálatok mennyi idő a beszoktatás, mert nálunk két hét elvileg de ha akarom lehet gyorsított is és az egy hét, hát nem tudom. Kicsit félek ha két hétig ott vagyok vele nagyon megszokja és nehezebb lesz az átállás. A bölcsire való szoktatással kapcsolatban, én is bölcsi párti vagyok, szinte ugyan azok miatt mint amit te is leírtál, de félek attól hogy a hormontúltengésem miatt eleve érzékenyebb vagyok ( mióta terhes vagyok), hogy nehogy sírjak majd, de valahogy csak erősnek kell lennem.

Írtad hogy Kornél mennyire másabb kisbaba mint Réka. Ez nem lehet azért mert ő cicizik, míg Réka inkább tápos volt. Bár ha úgy van ahogy mondod, és a lányokkal könnyebb akkor nekem ezek szerint könnyebb lesz?. :wink: :wink: :wink:

A bilire szoktatással kapcsolatban, meg igazatok van csajok nem szabad erőltetni, úgy látszik Levi nem érett még rá. Szóval várok vele, csak olyan jó lett volna ha már csak a kis Pankát kell pelusozni.

Kép
KépKép
boganna07
 
 


Jaj de jó, hogy itt vagy Niki! Mi kedden kezdjük a beszoktatást, majd megírom mi volt!

Kép
nyafi
 
 


Sziasztok!

Nyafi
A bölcsiben tudnak valamit...

DRUKK a szobatisztasághoz a lányoknak - fiúknak!

Niki
A költözéshez is DRUKK!
Nem lesz könnyű nektek - új hely... megszokni...

Lassan 2 hete olyan tüneteim vannak, mint Levivel a terhesség elején... kedden volt egy poz.
(halvány) tesztem.. ma pedig egy neg. :roll:

Holnap megyünk - pár napra - a másik mamáékhoz :P
..kell egy kis kikapcsolódás.

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Kia mikor kéne vagy kellett volna megjönnie? Nagyon drukkolok!!!

Nyafi, Zuzi, és akinek még bölcsibe megy a kis pocokja, tőlük kérdezem, hogy mennyi idő lesz náluk a beszoktatás?

Orsi mi újság veled? Rég írtál, minden rendben van?

Nyafi sikerült munkát találni?

Cicc de jó lenne ha írnál pár sort, te már igencsak a finishben lehetsz. Hogy bírod?

Hunci, Kingii milyen volt a tali, képeket raktok föl ha készült.?

Kép
KépKép
boganna07
 
 


Cicus - tényleg írhatnál 1-2 sort magatokról...
Hogy vagytok? ..lassan itt a 40. hét.

Anna
Júliusban 25-én jött (de nekem idén ez volt a (CSAK) 3. alkalom... és eddig nem tudtam,
hogy mikor fog jönni legközelebb - mégcsak nem is görcsölt a hasam )
A szopi is hatással van rá.

..veszek egy 3. tesztet és (remélem) eldől, hogy mi zajlik a testemben.. :roll:

Jó éjt!

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Kia a dm-ben elég olcsó és jó a terhességi teszt.
Képzeljétek kenem a duzzadt szemfog helyét dentinoxal, erre kijön a rágó mögötti őrlő.
Elvileg két hét a beszoktatás, nincs még meló, de a remény hal meg utoljára.

Kép
nyafi
 
 


Sziasztok!

Nyafi hogy ment az első nap? Abigél élvezte gondolom. Hozzánk ma jönnek család látogatásra utána megyünk be tanácsadásra a papírok miatt. Már nagyon izgulunk.

Kia mi újság? Már nagyon várom hogy mi van veled.

Orsi tessék jelentkezni, merre vagy??

Zsuzsi ne haragudj láttam hívtál, de egész délután kint medencéztünk a kertben, és csak este hétkor vettem észre, mikor apa megjött hogy a telcsimet bent hagytam és egy csomóan hívtak. Már mindenki nagyon aggódott hogy mi van velünk. Mi újság veletek? Ha van kedvetek csütörtök délután ráérünk, utána meg már kezdődik a bölcsi, de a beszoktatás ideje alatt nem egész nap vagyunk bent szóval még a jövő hét is jó lehet. Attól függ Levi mennyire fárad el
Jól vagytok? Meggyógyultattok?

Ma este nagyon rosszul aludtam, butaságokat álmodtam, mert este 6 után sikerült csak vacsiznom. Szóval hulla vagyok. Nem tudom ki mennyire emlékszik így az utolsó hetekre,de ha én későn eszem mindig rosszat álmodom, ráadásul Pankával álmodtam, nagyon megviselt akárhányszor felébredtem, és vissza aludtam újra jöttek ezek a rossz álmok.:-((

Zuzi veletek mi újság? Rég írtál. Dolgozol már? Hogy bírod az első trimesztert????

Betty, veletek minden ok? Sokat dolgozol még mindig? Pannának hogy tetszik a bölcsi, hogy megy ott nálatok ez a beszoktatás?

Többieknek Puszi!

Kép
KépKép
boganna07
 
 


Sziasztok!
Én is rég jártam erre!

Zuzi én is gratulálok!

Kia szoritok h kistesó legyen a pocidba! :D
Én + kérnék egy kis drukkot köv hónapra :lol: :lol: !

Niki jó h te is jelentkeztél!

Nyafi neked is szoritok a munka miatt!

Bölcsiseknek++++++! :D

Szobatisztaság:Szol h kaka,de a pelusba megy!:)Amugy nem akar ráülni se a bilire!Én sem erőltetem!Amugy már nagyon sokat beszél:) :D

:arrow:

Kép
aniko...
 
 


Sziasztooookk!!!

Újra itt talán egyre gyakrabban! :)

Kismamik ugye nem nagy baj ha én most nem irigykedem :oops: Nehéz lehet már így a végefelé(Anna,Betty)Nekem még nagyon frissek az emlékeim :roll: És nem bánom hogy már az első kemény féléven is lassan túlvagyunk :shock:
Bár még most sem könnyű de egyre derűsebb a helyzet.....bár most jön majd a sok bölcsis betegség :evil: :roll:
Na de ezen is túl kell esni!

Rékuci egy tündér bogárka....tegnap és már ma is egész nap bölcsiben van és egyre felszabadultabb.....imádom....és...annyira édes amikor hazajön és egyből a nyakamba borúl.....azért sokkal könnyebb 1 gyerkőccel ....de akkoris annyira de annyira hiányzik.....és...egész nap rajta jár az eszem :D És a g.nénik is csak dícsérik hogy milyen kis tündérke....nagyon jó kislány :D Nekem meg dagad a májam...na és persze az apájának is :D

Kornél már egy másik történet.....na akkor nekifutok hogy is telt az első félévünk.3 hónapos koráig csak szopizott.....aztán elmentünk tanácsadásra és 1 hónap alatt semmit nem hízott valószínű mert nem volt elég neki a tejcsi vagy nem volt elég tápláló....vagy mitudomén. Szó se róla abszolút 1 percet nem tudtam pihenni enni se akkor ettem amikor éhes voltam hanem amikor időm volt rá.....inni is alig ittam szóval valószínű itt kezdődtek a problémák a tejcsivel....na de nekem volt akkor 1 kis szélvész, mindenlében kanál,kíváncsiskodó és picit féltékeny kislányom :D
Aztán 1 nap Kornélnak elege lett abból hogy nincs elég tejcsi(1 héten 7 napból kb. 5 napon folyamatosan cicin lógott de ez nem túlzás....reggeltől 12-ig majd egy 1,5 órás alvás és utánna folyt.köv. kb 17 -ig majd este kb. 2óra hosszát)nagyon megterhelő volt nem csak nekem hanem az egész családnak...én már teljesen kikészültem....főleg amikor megtudtam hogy nem is hízik! Na szóval egyik nap besztrájkolt az én drága fiam...alig evett persze a tápszer sem kellett....dög meleg volt....és...estére szó szerint csak üvöltött....nem tudtuk megnyugtatani.....így bem,entünk a kórházba mert féltem hogy kiszárad....vagy ....valami nagyobb baja van.Fel is vettek minket hogy kivizsgálják.
Bent voltunk 3napig ami mondanom sem kell hogy katasztrófa volt....én elkeptam egy jó kis fosós-hányós vírust ami következtében még kevesebb lett a tejcsi....fogytam 3 nap alatt 4 kilót....ááááá.....borzaztó volt.Aztán kiderült Kornélnak kutya baja....jöhetünk haza.Hazajöttünk akkor már elfogadta a tápszert és rá egy hétre ő is rosszul lett hányt és ment a hasa....gondolhatjátok....áááá....kicsit se voltam kiborulva :evil: Elmentünk dokinénihez kiderült hogy Rota :shock: Hurrráááá-éljen...az ember bemegy a kórházba és betegebben jön haza mint amikor bekeült.....kb. 1 hónapig ment a hasa Kornélnak és még mai napig van néha lágyabb széklete....nagyon nehezen ürül ki sajnos és semmit nem tudnak tenni csakis probiotikum amit persze azóta is kap!!!Szegénykém alig hízott....de hála az égnek már közelítünk a 7 kilóhoz de ahhoz képest ez még így is kevés!
Hozzátápit is elkezdtem de ahogy adok neki valamit rögtön hasmenése van szóvalnagyon óvatosan haladgatunk!
És persze borzasztó anyás ha üvöltés van akkor csak anya jó!!!Valamelyk nap is zuhanyoztam és felriadt este na a férjem egyáltalán nem tudta megnyugtatani addig üvöltött amíg én ki nem rohantam a fürdőből :roll:

Nagyjából ennyi!!!

Bocsi ha sok lettem akit nem érdekel az úgysem olvassa el :lol:

Puszi
Niki
Vendég
 


Majd még jövök csak szólít az Úrfi!!!

:arrow:
Vendég
 


Niki, dehogy vagy sok, annyira jó olvasni rólatok, mégha nem mindig derűs az élet.
Nagyon sajnálom a kis Kronél babát hogy ilyen kis érzékeny a pocija, és sok gyógypuszit küldünk neki. Biztos kinövi, csak idő kell hozzá meg sok sok türelem.
Tudod egyenlőre én csak tőled tudok infókat gyűjteni milyen is lesz két pici korkülönbséggel született gyerkőccel, mert a baráti körben mindenki egy gyermekes.
Én is be vagyok akilva hogy milyen lesz, de megbáni nem fogom soha, mert majd 1 év után annyira jól el tudnak majd játszani. Legalábbis bízom benne.
Levi nagyon irigy fajta, hiszen egyke és a nagyszülők iszonyúan elkényeztetik nekem. Sokat mesélek a kis Pannáról, és egyenlőre nagyon várja. Mindig jön az ölembe ül, ráteszi a kis kezecskéjét a pocimra, és várja hogy rugjon, annyira zabálni való. Meg felvisz az emeletre és mondja menjünk a Kistesó, Pancsa szobába. És hallgatjuk együtt a babzenét. Na ennek hallatán még mindig bekomál egy kicsit, biztos emlékszik a dallamra, mivel mikor csecsemő volt vele is sokat hallgattuk.
Örülök hogy Réka baba ilyen jól beszokott a bölcsibe. Mi jövő héten hétfőn kezdjük, remélem jól fog menni. Így Pannára is több időm lesz, és talán könnyebb lesz.

Kép
KépKép
boganna07
 
 


Sziaasztok!

Én is rég voltam. Rengeteg volt a meló. Most kicsit lazább, de meddig?
Mio nagyon jól vagyunk, Karcsi még nem nagyon beszél, de profin megérteti magát.
Niki!
De jó hogy írtál. Múltkor említetted, hogy volt valami komplikáció a szülésnél. Elmeséled, hogy mi történt?

Szegény Kornél baba. Nem irigyellek titeket! Mi jövő februárban szeretnénk újra próbálkozni. Remélem összejön.

Minden terhes anyukának kitartást! Most ennyi voltam, szétrobban a fejem. Próbálnék dolgozni, de felújítják az irodát. Fúrnak-faragnak, rádiót hallgatnak (nem halkan). Szerintem hazamegyek inkább..

Puszi minden pici és nagy babának és anyukáknak!

Majdd még jövök részletesebben!

Kép

Erika
erisunny
 
 


Sziasztok!

A bölcsiseknek DRUKK DRUKK - csak ügyesen!
Réka nagyon ügyes lány (Niki)
...szegény Kornél :( Rota :cry:
Betegségmentes hónapokat!

Örülök, hogy kezd fellendülni a topik...

Köszi a kérdéseket... még nem vettem tesztet...
A cici fáj, a hasamon már nem olyan kényelmes aludni, gyomorsavam is van néha.. stb...
Itt nem akarok bemenni a gyógyszertárba (hiába város Mándok, de mindenki ismer
mindenkit :roll: - rögtön nem lenne meglepetés a nagyiknak... )
...ha minden igaz vasárnapig vagyunk itt...
..ha vettem és megcsináltam írok!

Anikó
MENNEK a DRUKKOK!!! +++++++++++
Szept.? Okt.?

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


..nem kell már tesztet venni - ma nagy görcsök után... jött.... :roll:

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Jaj Kia nagyon sajnálom...
Kornélnak jobbulást. Giginek kb másfél éves koráig híg volt a széklete, azt mondták a táp miatt. Most már jó. Beszoktatás folyik én itthon, ő meg a böliben, 11-re kell visszamennem érte. Tegnap másfél órát volt benn, elvolt gyönyörűen, csak kicsit pityergett az elején, azt még kivártam, úgy hogy nem látott, aztán elküldtek.

Kép
nyafi
 
 


Nyafi DRUKK a beszoktatáshoz!! ..csak így tovább!

Ott mennyi idő a beszoktatás?
...barátkozok egy kicsit a gondolattal mi lesz, ha Levi is megy...
...ha..... kb. ápr. környékén dolgozok újra a szabi után.
Jan.-febr.-ban kezdődne a beszoktatás?

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Elvileg két hét. De azt is figyelembe kell venni, hogy nagyon sok a betegség abban az időben, tehát az elején tuti beteg lenne. Érdemes egyébként megkérdezni, hogy mennyi türelmi időt adnak, hogy visszamenj dolgozni, mert az is számít. Sztem kérdezd meg, hogy ott hogy működik és van e helyük egyáltalán. Itt ugye másfél évvel előbb kellett jelentkezni.

Kép
nyafi
 
 


Nyafi - köszi.. akkor ráérünk a beszoktatással..
Hely van - még fél éves korában beirattuk egy bölcsibe itt Nyh-n... :lol:

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Sziasztok,

Anna, jók esett a hiányolásod, aranyos vagy...

eltűnésem oka, költözünk!!! :lol: :lol: gyöngyösre megyünk a nagyszülőkhöz és az elmúlt 2,5hetet a pakolással töltöttük. ugyanis ahova költözünk abba a házban laknak a nagyszülők, és őket kellett átköltöztetni máshova (nem messze csak egy utcával arrébb) és annyi de annyi cuccuk van!!! most pl. már péntek óta itt vagyunk és pakolunk, Kolos a szüleimnél, h ne legyen láb alatt...szerdán jön a kőműves, mert teljesen felujítjuk a házat. új fürdő, új konyha, új szobák....stb... jaj lányok annyi meló van ezzel. és a legrosszabb h mindenki tökre félt, nem engednem semmit csinálni, és nem érzem hasznosnak magam.

bölcsiseknek drukkolok a beszoktatáshoz! Anna te már mindjárt 34hét! hogy elment az idő.
Bettyvel mi van?

Niki jó felőletek is hallani.

többieknek is puszi, most megyek... majd jövök ha lesz időm!
snooopy
 
 


Helló!
Panna ma ottalvós. Húú, izgulok.
Eddig nagyon szépen ment minden, már otthagytam , ő meg integetett és puszit dobott, aztán ment dolgozni a babakonyhába.
Az orra már folyik is. Lám-lám közösség.
De adom neki a cebion multit.

Lili pedig már 1600 g és fejfekvéses. Remélem nem akar megfordulni.

Szép napot!

dhbetty
 
 


Gigi is ott alszik ma és neki is folyik az orra :lol: snoopy jó költözést! mikor mentek?

Kép
nyafi
 
 


Sziasztok!

Nem tudtam mindent végigolvasni, bocsánat. Szüleimnél vagyunk, most alszik Csabi, és végre hosszabb időre is ideültem a géphez.

Gyorsan mesélek kicsit rólunk.
Írtó féltékeny vagyok, hogy mindenkinek felvették a kicsinyét, és hogy egyáltalán sikerült, de örülök is. :D Anna, nektek hogy sikerült?
Meg aki terhes és persze Niki, nektek hogyhogy felvették a gyerekeket? Mindenhol azt hallani, hogy két gyerekkel vagy terhesen sehol nincs hely...

Na mindegy.... már sajnálom, hogy Csabi még egy évig kimarad ebből, főleg mert iszonyúan sokat szív most magába, lassan 2-3 hónapja folyamatosan. Tud három mondókát (mókuska, zsipzsup, hintapalinta), és el tud számolni 10-ig. (A 2. emeleten való élet előnye. :wink: )

Jelenleg Diósdon vagyunk, de mivel szörnyen rossz együtt élni a dédivel, rengeteg problémát okoz nekem a Csabival kapcsolatban, és összevesztünk mert az is kiderült, hogy szörnyen kétszínű (egyik nap hamarabb értünk haza Csabival, és még hallottam egy telefonbeszélgetést....), szóval költözünk mihamarabb..
Inkább csak az a gond, hogy még nincs hova. :lol:

Terhes vagyok, most már nagyon nagyon, péntekre, szept. 11-re vagyok kiírva. Nagyon szerettünk volna, hogy ma szülessen meg, de ennek vajmi kevés esélye van. :lol: Méhszájam már kevesebb, mint 1 centi, kinyitva szinte alig van, szóval minden oké, a baba feje már 4 hete lent van, most már nagyon nagyon lent van. Vannak jóslófájások is, ma kifejezetten sok, de tegnap tudtam meg, hogy ezt hívják jóslónak, mert azt hittem, hogy ennek fájnia kéne. Ez meg nem fáj. Szóval mivel várom a nagy nagy fájdalmakat, így ilyenkor még nem hívom a szülésznőmet.
Fogadtunk szülésznőt, nagyon aranyos, 5 gyereket szült, mind lány szegénynek. :oops: :lol: Tapasztalt és fiatal, mosolygós és kedves. Szedek homeós bogyót, iszok teát (bár nem olyan aktívan, mint Csabival) és csináljuk a gátmasszázst. Doki szerint az első fájástól kezdve 5 óra alatt max meglesz a baba.
Most olyan 3500-3600 gramm közé saccolják, ne is legyen több!
Összesen (és erre büszke vagyok) CSUPÁN 6 KILÓT híztam az egész terhesség alatt. Kezdtem 80-nal, lefogytam 74-re a calici és egyéb vírusok miatt, majd most megint 80 vagyok, de már 2 hónapja. Igaz nincs nagy étvágyam, de azért örülök. Könnyebb lesz elérni a 65 kilós versenysúlyomat. :lol:

Amúgy alig várom, hogy itt legyen velünk a picilány. Boglárka lesz a neve, és már vágyom arra, hogy ciciztethessem. :lol:
Előre tudom, hogy rosszabb lesz, mint Csabi, mert Nikiékkel ellentétben, nálunk Csabi egy tündér. Egyáltalán nem igaz semmi abból, amire azt mondod Niki, hogy tipikus pasi. :lol: A lányom viszont a 9 hónapot kőkeményen végigmozogta. Nem hiszem, hogy sokat fogok aludni éjszakánként. :?

Na most ennyi, a netünket nem szerelték be, mert röpke másfél hónap után derült csak ki, hogy nem tudják, és hogy őszinte legyek egyelőre nem is hiányzik, mert annyira elszoktam tőle. Lesz, feltöltős lesz és akkor majd írok, de most egyelőre nem az a legfontosabb.

Kép


Kép
fcicus
 
 


Cicus!
Szept.11.(ma) :shock: :shock:
Akkor már lehet h +is született Boglárka!Valahogy ird+nekünk!Jó!

Kép
aniko...
 
 


Sziasztok!

Cicus
DRUKK!!!

Lilinek is DRUKK, hogy már nem forogjon!

Jobbulást az orrfolyósoknak! :roll:

Orsi
Milyen az "új" helyen? (bár a felújítás nem 2 nap....)

...nálunk 3 napja nincs cici :roll:
Tegnap már nem is kérte... kicsit hiányzik Nekem :oops: ... de lassan le kell már szoknia...

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


tényleg orsi, akkor hogy fog a férjed így dolgozni járni?

Kép
nyafi
 
 


Helló!

Cicus ha még nem vagy túl rajta, akkor könnyű szülést kívánok neked. :)

Panka tegnap és ma pityergett reggel amikor ott akartam hagyni a bölcsiben. Végül mégis otthagytam, de mire az ajtóhoz értem már elkezdett játszani.
Gondolom rájött, hogy hohó, ide minden nap kell jönni. De imád járni, az egész napot végigjátssza, eszik, alszik szépen és megyek is érte.
Tele van már foltokkal, gondolom a többiektől ellesett egy két hajmeresztő mutatványt.

Ma elkezdtem bébiruhákat mosni. Olyan érzésem van, hogy nagyon nem tart ez majd novemberig, nyugodtabb leszek ha minden a helyén van, amúgy is már azt hiszem ideje is, hogy elkezdjek pakolászni.

dhbetty
 
 


Sziasztok!

Gyors leszek, mert csak egy röpke 500 megás internetünk van most, egyelőre. Még nem szültem meg!!!
Ne is kérdezzétek, baromira idegesít. Na mindegy, most már holnap éjjelig kibírhatná a hölgyemény odabent.
Csüt estére olyan sok jóslóm volt, ami nem fájt, hogy felhívtam a szülésznőt. Beültem egy órára kádba, és ugyan 3 percenként lettek keményedések, de még mindig nem fájt. Na akkor kiparancsoltak, azóta meg semmi. De most már 2-3 napja talán nyugodtabb a baba odabent, talán azt mondhatom, hogy kevesebbet mozog. Ha megszültem, írok sms-t, akinek tudom a számát. :)

Betti
Csabi 20 hetesen már lent volt, ott is maradt, Bogi 22 hetesen ment le, ott is maradt, most meg már ne tudjátok meg, hogy mennyire lent van 3-4 hete.
Szóval szerintem, ha egyszer lefordul, nincs oka, hogy visszaforduljon.... bízzunk ebben! :lol:

Kép


Kép
fcicus
 
 


Sziasztok!

Cicus DRUKK!!!

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Sziasztok!

Hú lányok én még mindig fáradt vagyok, szombaton volt egy kis házavató bulink, Tudom már itt lakunk majd 3 hónapja de nyáron valahogy nem jött össze. De szuper jól sikerült. A vendégek hajnal 1-ig itt voltak majd apával 2-ig rendet raktunk. Vasárnap meg olyan jósló fájásaim voltak hogy néha meg kellett állnom hogy el tudjam viselni, szerintem kisasszony csak jelezte hogy kicsit túlhajtottam magam. A lábam du.-ra úgy bevizesedett hogy a cipőbe amibe mentem alig bírta visszatenni a lábamat. De mára már jobb lett minden.
Pannának minden rucit megvettem, amire az elején szüksége lehet, kiválogattam Levi ruháit is. Már csak mindent ki kell mosnom meg vasalnom, mózes, hordozó huzatát is kimosni. Ja és már ideje lenne lassan a kis pakkot is összecsomagolni.

Cicc sokat gondoltam rád vasárnap mivel hideg front volt és nekem voltak jósló fájásaim, gondoltam biztos szülsz.???

Más, Levi szereti a bölcsit már reggel 8-tól 12-ig egyedül van bent. Holnap lesz a nagy próba, hiszen ott fog aludni, na nálunk ez lesz egy nagy kérdés mert eddig lesötétített szobában teljes csendben aludt. Szóval kíváncsi leszek.
Egyedül egy negatív dolog van hogy Levi eddig jó alvó volt, de most mióta bölcsis este 1 körül felkel és csak én tudom megvigasztalni, ez kb. 1-1,5 óra. Ezt tapasztalta valaki a picúrján? Szerintem biztos álmodik a bölcsivel és ilyenkor anya hiánya lehet. Bár a gondozó nénije szerinte csak a vége felén fáradtabb akkor hiányol, különben tök jól elvan.

Zuzi. Nyafi, Niki, Betty és aki még bölcsis lett ti mit tapasztaltattok eddig a picúrokon? És mennyire sikerült a beszoktatás ott-alvás, stb........

Kép
KépKép
boganna07
 
 


Cic drukk!
Nálunk gyönyörűen sikerült a beszoktatás, szépen eszik alszik játszik benn, de nagyonnagyon anyás lett. Bármi van, csak anyúúú és az apját ellöki!!!! Másnál ilyen?

Kép
nyafi
 
 


Nálunk is jól sikerült a beszoktatás.

Cic hajrá!
Vendég
 


Panka is ottalvós 1 hete kb.
Pénteken volt egy kis nyaffogás, mert nem akarta, hogy elmenjek. Maradni szeretett volna, csak velem volt kedve játszani.
Ma nem volt ez sem már..
Biztos neki sem lesz minden reggel oda menni.
De nagyon szépen viselkedik, eszik, alszik, játszik és ha megyek érte boldog.
Anyás lett ő is. Olyanokat csinál, hogy odajön, simogatja az arcomat, puszilgat és van, hogy sír ha átadom az ölemből az apjának. Ilyen nem volt előtte, lehet emiatt van.
De még ez is változik, tuti.
Szóval igazi nagylány már.. :shock:

dhbetty
 
 


[color=red][color=red]Rohamtempóval ma megszületett kislányom, Boglárka.10,15-ko 3550 g, 55 centivel.Gyönyörű, azóta a cicit el nem engedi, és én is karcolás nélkül, [/color]jól vagyok.[/color]
Vendég
 


Gratulálok Cicus családnak!Boginak egészséget, boldogságot kívánunk!
Vendég
 


Cicus:GRATULÁLOK!Sok Boldogságot kívánok!!!
kingiii
 
 


Gratulálok Cicus!!!
Sok boldogságot, egészséget, örömet, tejet!! :)
Hú irigy-irigy a rohamtempó miatt. :oops:

dhbetty
 
 


Itt is gratula a babához Cic! Kitartást, erőt egészséget és mindkét gyereknek nagy puszát a nevemben.

Kép
nyafi
 
 


Sziasztok!

Cicus
GRATULÁLOK!!!
ÜGYESEK VOLTATOK. SOK BOLDOGSÁGOT és TEJET!

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Cicus, itt is gratulálok nektek. Ügyesek voltatok. Majd ha lesz egy kis időd írj hogy megy így két picúrral. Majd képeket is kérünk a kis Boglárkáról!! Na meg persze a nagyfiútokról is.

Niki tényleg te is írj néhány mondatot hogy így az elején milyen volt és hogy milyen praktikákat vetettetek be hogy minél zökkenőmentesen menjenek a dolgok. Jó lenne egy pár jó tanács.

Levi is nagyon anyás lett és pl. este csak én fürödhetek vele a kádban ezen apa meg is sértődött egy kicsit mert ez mindig az ő feladata volt. De majd lesz még újra apás a kis manóm. Gondolom most a bölcsi miatt más neki mert ugye apa eddig is dolgozott, de anya mindig vele volt. Tegnap volt az első bent alvás, és egyből elaludt nem is kellett bemennem altatni, viszont este szörnyű volt vagy 3-4-szer ébredt és csak engem akart. Ezt csinálta a bölcsi elején is, szerintem ő este dolgozza fel a történteket de pár nap és elmúlik ez is. Csak így a finishben annyira nehéz ringatni, de a lényeg Levinek jó legyen.

Orsi, Zuzi miért nem írtok????? Patrik szereti a bölcsit? Zuzi te újra dolgozol? Mikor tudjátok meg a kistesó nemét?
Hunci nem is tudtam hogy ti is bölcsisek lesztek, illetve letettek. Nektek is minden simán ment?

Kép
KépKép
boganna07
 
 


Beszéltem Ciccel, hát olyan gyors volt a csajszi, hogy épp hogy beértek :lol:

Boganna, írtam korábban, hogy engem berendeltek dolgozni.Ráadásul ez a kerület nem engedi, hogy helyet tartsunk fel, hiába elég lenne decemberben menni, vagy szeptember, vagy semmi.
Könnyen ment, első hét péntekjén már ott aludt, ma meg már elég 4 körül mennem érte,addig pakolok, 2 év után rendet teszek és nagytakarítok meg mindenféle kötelező szűrésre megyek,amire már 2 éve nem voltam, na meg pihenek, mert 2 hét és dolgozom.

Annyi történt igazán, hogy este 8kor eddig ha letettük, szépen elaludt, mostanában meg üvölt, dobálja magát egy órán át, hiába nyugtatom, fegyelmezem, semmi eredmény, majd álomba üvölti magát.REmélem, csak a sok élmény miatt és abbamarad végre lassan, mert elég fárasztó, hogy üvölt.
Vendég
 


Cicus:Gratulálok,sok boldogságot+egészséget+tejet! :D

Kép
aniko...
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?