Új privát üzeneted érkezett!

Krisz,

Nekem sokáig puha volt, ezért volt az, hogy a 9. héten derült ki, hogy tuti a terhesség Kép

Képek az alábbi link alatt találhatók:
kep.tar.hudzurdzik_marci
felhasználónév: fiam általam használt beceneve
jelszó: én becenevem
(mindkettő kisbetűvel)

H.

Kép
hanzika
 
 


Hanzi!

Megkukkoltam őket, tetszenekKép Marci és Miksabuc lassan egészen összeszokott párost alkotnakKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Ma egész nap túráztunk, holt fáradt vagyok. Volt vár és szemlőhegyi barland. emma a babkocsiban aludt, épp a barlangban ébredt fel, eléggé meglepődöttKép Egész jó volt, de negyed 5-r eértünk haza, és a két gyerek pörgött még. Emma meg egész nap nyügi volt, csak épp mire hazaértünk nem, akkor ős is elkezdett játzsani és csak most 1/2 10-kor tudtam letenni.
Hát baromi sok ez a 6,5 év korkülönbség, et be kell látnom, úgyhogy ennyit tuti nem várok a másodikra.

marycus!

De jó lenneKép Én a babának drukkolokKép Főleg hogy az apuka is örülneKép

Én nem vettem észer hogy terhes vagyok annak idején, abszolút semmit sem érzetem csak nem jött meg.

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 

 
 

Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Az az igazság, hogy gyógyszert nem szedtem, a tej miatt. Igaz, hogy Ti is és a doki is biztosított arról, hogy nem bántja a tej mennyiségét, de mivel nem volt bőven így nem kockáztattunk. Inkább megoldottuk máshogy. A dokihoz csak a féléves rákszűrés miatt mentem, meg azt szerettem volna megtudni, mennyi időt érdemes várni császár után... Aztán mikor megvizsgált mondta, hogy hűha milyen duzzadt a méh, nem vagyok én terhes? Nem tudtam mit mondani, mert végülis a lehetőség fennáll. Ezért megnézte UH-val is, a méhnyálkahártya teljesen terhességet mutat szerinte, a pete pedig nem tűnt olyannak ami a terhességet egyértelműen jelezné. Mondjuk így visszagondolva mindössze 1 hetes terhesség lehet, amit nem tudom, hogy már az UH jól mutat-e. Mindenesetre mondta a doki, ha nem jönne meg, akkor csináljak tesztet. Szóval most örlődök, de még egyetlen teszt sincs, ami kimutatná a biztosat, még várni kell min 1-2 hetet.
Krisztocs: Nem tudom megállapítani a keménységet-puhaságot, mert előtte nem nézegettem.
Hát én most várok, aztán meglátjuk. Magam se tudom minek örülnék jobban. De különben nem érzem magam terhesnek.

Manó:
Akkor jó napotok lehetett. Nem irigyellek. De azért Te is jól érezted magad, nem?

Krisztocs:
Nekünk is mondta védőnéni, hogy lesz az ÁMK-ban az anyatejes világnap. Mondta, hogy küld meghívót, aztán módosított, mert csak 10 meghívót kapott, s inkább annak adná, aki ezerrel szoptatott. Mi meg inkáb csak kűzdöttünk. Még nem tudom megyünk-e, mert aug. végén akar Zoli szabira jönni, s nem tudom itthon leszünk-e.

Na, most befejezem, mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Marycus!

Ha beleolvasola friss abbákba elég sokan várnak véletlen bébiket különböző "egyéb" módszerek becsődölésével mostanábanKépKépKép Szerintema dokik ritkán tévednek ilyenben, úgyhogy kezd beleélni magadKép

Hú lányok, már csak 1,5 nap. illetve lehet hogy több, mert cska vasárnap megyünk vissza, de szombaton már itta férjem, Vasárnap lezs a szülinapom és azt kértem hogy szombaton hagy menjek ele gyerek menetesen legalább pár órára, ajándékot venni magamnak, mert anyukám hagyott itt pénzt hogy vegyek a nevében valamit.

nem akarok panaszkodni, ma nem voltam hajlnadó elmenni semerre, mert Emma hulla. teljesen kivan szegényke, így csak játszón voltunk, de délben már ment aludni. Délután benézünka férjemhez. Esetleg holnap még bevállalok egy vasúttörténeti parkot, majd meglátom kipihizte e magát Emma.

Marycus: valamennyira persze hogy én is élvezem,s őt, ha nem lenne Emmaiylen pici még jobban élvezném. Cska nem könnyű egy ilyen kajla korban lévő gyerkőc, sose bírtam túl jól őket, még a sajátomtól is félek mikor ekkora lesz, hát még másé. Mikro megszólal percenként Hoyg fonetikusan: "Dzééééééémsz Bond, akkor felálla hátamon a szőrKépKépKép

Ja, és válogat, egyszerűen csak édességet édességgel akar enni, semmit sem szeret, majd mondom is az anyjának hogy nem irigylem.

Most komolyn, semmi bajom amúgy vele, de tényleg rossz korban van. Remélem a lányokkal könnyebb ez a kor, mert ha Emma is ilyen kajla leszKép hát nem is tudom mit csinálok vele.
Úgyhogy fiús anyukák készüljetekKépKépKép Próbálok arra gondolni hogy pl a férjem is valószínűleg ugyanilyen volt ennyi idősenKép

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Manó:
Előszöris boldog szülinapot így előre is. Tudod már mit veszel vagy csak jól kibarangolod magad így egyesben és majd megtetszik valami?

Jól kifáradhatott Emma. Azért ő még kicsi az ilyen egész napos, sőt hetes jövés-menéshez, na és a túl sok élményhez.

Kétségtelen, hogy rossz korban van, de igazán, ha majd kamaszodik akkor lesz gáz. Apu szokta mondani, hogy nekünk is mindig volt korszakunk. Anyu mindig kitalálta, hogy most éppen milyen korszakban vagyunk az elviselhetetlen dolgaink könnyebb elviselése érdekében, és mi még szolid kamaszok voltunk, meg a világ is szolidabb volt. Ma, ha megyek a metrón és középiskolásokat látok, mindig rájövök, hogy mi mennyire mások voltunk és ami akkor menő volt, az ma már kispályás dolognak számít. Ma már én is mondogatom, hogy bezzeg a mi időnkben..., meg, hogy ezek a mai fiatalok..., pedig még csak 31. éves vagyok, nem is nagymamakorú...
Azért a lányokkal se könnyebb, bár nem riogatni akarlak, de megőrizni őket épen, egészségesen szerintem még nehezebb, mint a fiúkat.

Baba: Persze mi se gondoltuk, hogy az egyéb módszerek 100%-osak, s természetesen úgy voltunk vele, ha jön egy kistesó, akkor jön, mert amúgy is 2 gyerkőcöt terveztünk, csak kicsit korán jön leginkább a császár miatt. De különben most nem a módszerekben van a hiba, egyszerűen elszámoltuk magunkat és csaptunk egy "görbe estét"... De így utánaszámolva is hajszálon múlt, ha sikerült a dolog. Tény, hogy a dokik kevésbé tévednek ebben, de mégsem mondta biztosra. Beleélni magam úgyis csak a 12. hét után fogom, Vikóval is így volt, sőt talán mikor már a kezemben fogtam akkor hittem el. Vikó egyenlőre még elfogadja a tejcsit, bár reggel elég furcsán viselkedett, mert csak úgy szopi közben elsírta magát, aztán nem is szopizott tovább. De ennek más oka is lehetett, mert tápiból is alig evett és attól is sírni kezdett.
Tényleg, szerintetek mikortól változik a tej ha van terhesség?

Vikó most rájött a térdelés ízére, most térdel és hintáztatja magát, most ép nem favorit az fejlógatós négykézlábas trükk. Tegnap őszibarackos csirkét kapott Viki-wokban készítve. Két adagot is felfalt belőle, ennyit még szilárd kajcsiból soha nem evett, nagyon ízlett neki, végig vigyorgott, miközben evett.

Szirom:
Mikor mentek nyaralni?

Most ennyi, mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Manó,
Nagyon sok boldogságot!!! Kép

Marycus,
Hogy kell csinálni wokban ezt a csireszt? Írd le légyszi, ha hosszú, küldenéd priviben?

Én úgy tudom, elég hamar változik a tej íze, mert az egyik ismerősnél is, ahogy a teszt kimutatta (kb 4-5 hetesen), addigra már le is szokott a pici a ciciről...

A térdelés nálunk is favorit, sőt most már Máté is kezd álldigálni, ha kapaszkodik valamiben, persze még magától nem állt fel Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Tudom, hogy még nem szabad gratulálni, de én úgy szeretnékKép Bizisten, irigyellek! Doki bácsi különben mit mondott a császár ügyében?
Tej íze: fogalmam sincs, mikor változik, de gondolom a hormonok a ludasak az ügyben, úgyhogyha Vikó nem akar enni, akkor akár tesztet is csinálhatszKép

Manó! Előre is nagyon-nagyon boldog szülinapot kívánok! Kép
És óriási gratula, hogy bírtad a kiképzést, én lehet, hogy kinyiffantam volna bele.

Mi holnap megyünk, és még sehol sem állok a pakolással, és még mosni is kell, és arra számítottam, hogy hétágra fog sütni a nap, közben meg jó borult az idő és 70% fölött van a páratartalom. Ember kocsija még a szerelőnél, asse tudom, hova kapjak, közbe meg itt ülökKép

Tegnap voltunk vásárolni, kölyök halálosan kifáradt bele. Pedig jó helyen voltunk, nekem egyre jobban tetszik ez az óbudai Stop Shop. Mindig van parkolóhely, egyik boltban sincs tömeg, és ott van egy helyen Kenguru, Dm, Kaisers, C und A, Deichmann, MediaMarkt, meg még egy óriási állatfelszerelés bolt is. Vettem magamnak egy citromsárga nadrágot, meg jó néhány felsőt, meg egy pacskert, mert komolyan mondom, hogy évek óta alig vásároltam ruhát. És most tényleg nincs mit fölvennem. Még jó, hogy a gyerek azt végigaludtaKép Kiscsákó kapott pizsit, mert a hálózsákban hasraesik, meg 3 összecsomagolt bodyt a C und A-ból, meg játékot, hintát, és végül egy szandit is. Nem igazán kocsicipő, de nem is rendes szandi, a kettő között van. Illetve valaki biztos rendes szandinak adja a gyerekre, tulképp egy noname szandi jó könnyű talppal 3 ezervalamennyiért. ja, 19-esKép És miután nem akartunk rendes cipőt venni neki, mert még korainak tartom, tegnap elkezdett lépegetni kézenfogva. Nem volt vezetgetés, csak álldogálás, ő meg elindult. Háát...

No, majd még szerintem benézek!

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Szirom,
Szupi, hogy ennyi mindent tudtatok venni! Kép Miksának gratula a lépegetéshez! Kép

Én még nem voltam a Stop Shopban, de ősszel adják át az ittenit, oda gyaloga is 5 perc lesz, úgyhogy akkor örülök, ha ilyen szupi!! Kép

Jó nyaralást, ha már nem "találkoznánk"! Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Vikó ma túlzásbaviszi az alvást, már másodszor szundított el, bár igaz, hogy korábban kelt.

Krisztocs:
Rém egyszerű az őszis csirke. Én csirkemellből csinálom, de gondolom másból is finom. Bármiben meg lehet sütni a csirkét, csak wok-ban sokkal gyorsabban sül és szinte semmi levet nem ereszt ki, így aztán nagyon finom leveses még a mell is. Szóval a feldarabolt csirkemellet nagyon kevés oliva olajban megsütjük, aztán mikor már puha és a belseje is tutira megfőtt, akkor a meghámozott, feldarabolt őszit hozzá kell adni, összeforgatni, egy kicsit sütni. Mivel levet ereszt nem sokáig sül, utána már inkább párolódik az egész. Utána ha kell, ízlés szerint só és cukor, de csak kevés. Az őszit csak addig kell főzni, hogy a szép színe megmaradjon, és nem szokott különösebben összeesni se. Aztán pürézés, mi kicsit darabosabbra hagyjuk, Vikó így szereti jobban. Egyébként ananásszal is hasonlóan finom. Az őszi olyan 1,5-2-szerese a csirke mennyiségének, de ez is ízlés szerint változtatható szerintem.

Lassan mindenki álldogál, ez tök jó, nem? Gratula Mátéhoz.

Ja, én meg el is felejtettem amit akartam kérdezni, hogy az a karamellből tea ez hogy működik?

Hol nyílik ez az új Stop Shop? Én még nem is hallottam hogy itt a környéken nyílik egy, így le vagyok maradva? Az óbudaiban voltunk mi is, és igaza van Sziromnak még sose volt tömeg.

Szirom:
Jó nyaralást! Meddig lesztek?
Hát én még mindig úgy érzem, hogy doki ide, doki oda, nincs miért gratulálni, de mire visszajöttök, már biztosan eldől.

Miksához neked is gratula, szerintem hamarosan nagyon kell majd futnod utánna. Legalább besegít a fogyókúrába, nem igaz?

Marycus
marycus
 
 


Marycus,

az Árpád út legvégén, a víztoronynál (ahol mi is lakunk). Asszem októberre ígérték az átadást.

Hférj

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Manó,
Boldog születésnapot előre is! Kép És hidd el, hogy a kamaszkor ezerszer rosszabb!

Látom, zajlik az élet Kép Pedig nem mondthatnám, hogy régen jártam erre Kép

Szirom,
Nektek jó pihit és köszi embernek a medencét! Ha megyünk jövő héten, odadadjuk az árát! És örülök, hogy ennyi mindet sikerült beszerezni egy körben.

Marycus,
Szerintem már csinálhatsz tesztet. Sőt, vannak olyanok is, amik asszem 3 napos terhességet kimutatnak (addig ugyebár gyógyszerrel is meg lehet szűntetni egy terhességet, tán ezért alálták ki). De a biztos úgyis a növekedő pocak lesz Kép

Krisz,
Örülök, hogy találkoztunk tegnap Kép Jó volt titeket újra látni. És ha gondolod, és összejön, szólj nyugodtan! Én tudod, hogy jó elvagyok Regivel is, nem baj, ha nyúz engem is Kép

Mi ma voltunk Ildivel Margitszigeten egy másik topikos talin. Jó volt, Tomi is jól bírta a kiképzést Kép Marcust is nyúzták a többiek ezerrel. Mi értünk ki elsőként és viszonylag hamar is jöttünk el, de hát uzsira már itthon akartunk lenni.

Holnap meg megint Horány lesz, családi buli. Leszünk kb. 20-an Kép

Jó hétvégét mindenkinek!

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Manó,
Boldog szülinapot!

Szirom,
ha még olvasod, akkor jó pihit!

Nem vesztem el én sem.
Jövő héten egy pár napra Tomival megyek a szüleimhez, ezért úgy gondoltam adok némi jelet magunkról.

Tomi hál istennek vissza tért régi énjéhez, s már nem gond az esti elalvás sem. Azért nehezen viseltem én is, hogy minden este sírás-rívás, ha kiteszem a lábam a szobából, mielőtt elalszik. Főleg ha ez nehezen ment neki. Én mindig nagyon hamar el tudtam volna aludni.

Szerdán voltunk dokinál. Baktérium már nincs a vizeletében, s szerencsére beindult a súlya is. 7,35 kg.
S ami külön jó, az ekcémás bőre is elég szép most (Amikor beteg lett, különösen csúnya volt)

A talikon Tomi továbbra is csendes megfigyelő. Nagyon úgy néz ki, hogy kis szégyenlős kisfiú lesz.

Még benézek, de ha nem írnék, jó babázást!!
Ildikó
nildikoka
 
 


Sziasztok!

Tényleg csak beugrottam elköszönni, egy hét múlva jövünk!

Hanzika! Nagyon köszi mégegyszer a babakocsit, nagyon sokat segítettetek vele! A medence nem pont olyan, mint amiben a srácaid fürödtek a képeken, de ez is nagyon klassz!

Ildi! Tomi MOST csendes megfigyelő. Aztán ha beindul, lehet, hogy utol se éredKép

Mindenkinek kellemes hetet!

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Marycus,
Megcsináltam az őszis csireszt wokban, nagyon szupi volt! Kép Mi is azt kajoltuk, Máténak is ízlett, bár legközelebb több vizet kell hozzátennem neki.

Közben meg pont délben volt a Stahl konyhájában őszis csirke, és ott még azzal egészítették ki, hogy a barinak a levét sűrítették egy pici liszttel, és ráöntöttek kb 1 dl tejszínt. És azzal még a végén leöntötték a csirkét. Nagyon guszta volt, legközelebb magunknak így csinálom Kép

A karamellás tea semmi extra, cukrot addig pirítottam, amíg karamell lett belőle, és felöntöttem forró vízzel.

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Ja, és képzeljétek tegnapelőtt Máténak csináltam trutymót egy banánból meg két ősziből, és simán benyelte Kép

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Krisztocs:
Örülök, hogy ízlett az ősziscsirke. A liszt, meg a tejszín az a kismanóknak szerintem még nem téma, de biztosan finom lehet. Ha csinálsz írd majd meg, hogy milyen volt.
A banános őszi nálunk is nagyon megy, én van, hogy még almát is teszek bele.

Ildi:
Az szerintem nem baj, ha most még csak megfigyelő. Gyűjti az infókat, aztán ha majd már tökéletesen végre tudja hajtani amit akar, akkor biztos, mozdul is és játszik a többiekkel. Szerintem is Sziromnak van igaza, fogsz Te még futni utána.

Szirom:
Utólag is jó nyaralást!

Hanzika, Hférj:
Köszi az infót a Stop Shop-ról.
Valóban van 3 napos is, de ez is csak beágyazódás utáni 3. naptól érvényes. Megszakítani semmikép nem fogjuk, mert szeretnénk kistesót, mégha későbbre is terveztük. Legfeljebb kicsit előbb jön. Egyenlőre szerintem mégse lesz ebből semmi, mert Vikó még mindig rendesen szopizik.

Most, hogy kicsit hűvösebb van a héten biztos megyek be Újpestre Vikóval akkor sétizhatnánk együtt, mit gondolsz? Ildi nem tudom itthon lesz-e, de Ti biztosan együtt mentek sétizni, akkor csatlakoznék. Mit szólsz hozzá?

Jó lehetett a margitszigeti tali, Marcusnak gratula, hogy ilyen aktívan bírja a talikat.

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Marycus,

Okés. Csörögj, melyik nap gondolod.

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Kriszta!

Akkro el tudnád enkünk küldeni azta krémet amiről bezséltünk?

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Micsoda pangás van errefelé... Igaz szokásomhoz híven ma délelőtt én sem jöttem, de nem voltunk itthon. Vikó fél 8-kor ébredt, aztán elmentünk a nagynénit meglátogatni a munkahelyén, aztán át a nagymama munkahelyére megőrzésre, mert popsikrém receptet kellett elhoznom és a betegrendelésre kellett érte bemenni, oda meg inkább nem vittem magammal. Aztán séta a nagypapával, most értünk haza, kajcsizott és szinte azonnal elaludt. Viszonylag jól bírta a kiképzést, csak akkor kezdett nyekeregni, mikor éhes volt.

Hanzika:
Még barangolok itt kicsit, aztán felhívlak.

Megcsináltam a tesztet, úgy néz ki, egyenlőre nem lesz kistesó. Azért nagy kő esett le a szivemről. Most még úgy érzem Vikó a fontos, most jött bele a szopiba, nem lett volna jó, ha most kényszerül leszokni, meg a császár is közel van még. Persze azért némi csalódás is marad az emberben, de ésszel tudja az ember, hogy még nincs itt az ideje.

Szirom:
Bár most nyaralsz, de a múltkor elfelejtettem válaszolni a kérdésedre.
A doki azt mondta, hogy az ideális, ha a két szülés között 2 év telik el császár esetében, de ha kicsit előbb jön a következő azért nem tragédia.

Na, most ennyi.
Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Manó,
Persze, akkor bemegyek vmelyik nap, bár nem akarlak ijesztgetni, de a kirakatban nem láttam Kép

Marycus,
Na, akkor most nem gratulálunk még Kép De fogunk nagyon majd!! Kép

Hanzi,
Sikerült piskótát találnod?

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Hát nekünk tegnap is, meg ma is eléggé zűrös nap volt.

Tegnap Marcus valamiért végig nyűglődte a napot, egész nap, ha nem aludt nagy nehezen el, vagy evett, állni akart. Délután vendégségbe mentünk Ádám szüleihez, ott volt egy két éves kislány. Marcus végig rajta akart lógni, de a kislány nehezen tolerálta,nem tudta Marcust hová tenni. Meg féltékeny is volt rá, a cumiját cumizta (soha nem cumizott!!!), az üvegéből akart inni, egyik játékát sem akarta odaadni. Pedig van testvére, ő 6.5 éves. Szóval, most is láttam azt, amit Krisz is mondott és én is gondolok: kevés a két év korkülönbség a két gyerek között, szerintem.

Ma viszont reggel volt nyűgös Marcus. Reggel fél 6-tól negyed 8-ig volt fent, és végig állt. Végén már hulla fáradt volt, nyöszörgött, sírt, de ha letettem, majdnem elaludt, de egy perc múlva megint állva találtam. Aztán nagy nehezen bealudt. Séta gyanánt megjártuk a piacot, Match-et, Rossmann-t, papírboltot, DM-et. Jó kis kör volt.

Krisz,
Nem olyat vettem, mert abban van tej Kép Így maradt a sima, szintén onnan. Azért köszi a tippet!

Otthon benyomta a kaját, aztán fél órás alatatás után bealudt Kép Este, mielőtt átjöttünk, lefejelte cumival a szájában a parkettát. Felrepedt az ínye, meg meg is dagadt Kép Úgy sírt KépKépKép Itthon megfürdettem, megetette Ádám és most alszik Kép A végén azért már mosolygott.

Marycus,
Holnapi séta akkor okés (hacsak eső nem lesz).

Krisz,
Nem csatlakoztok?

No, megyek főzni.

H.

Kép
hanzika
 
 


Hanzi,
Szegény Marcus Kép Tényleg jó nagyot sétáltatok!!! Kép

Holnap nem leszünk itthon, barátnőmékhez megyünk...pedig jó lett volna! Kép Kép

Mi finomat főzöl? Kép

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Nem voltam egész nap, azt hittem, hogy hú de sokat fogok olvasni...erre olvasom a saját írásomat Kép

Képzeljétek, reggelre iszonyatosan fájt a jobb fülem, vettünk a patikában vmi csöpögtető cuccot, ami gyulladáscsökkentő...remélem, segít! Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy már kevésbé fáj, vagy csak hozzászoktam Kép Kép

Máté meg Regi tök szarul aludt éjszaka, remélem, csak valami front volt!

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Hát tényleg nem erőltetjük meg magunkat mostanság.
Részemről a hűvösebb időtt megpróbálom kihasználni és állandóan úton vagyunk Vikóval. Nagyon csavargós lett a kisasszony. De jól bírja és ami érdekes, hogy bár sokkal kevesebbet alszik nappal, kevésbé nyűgös és este is önmagához képest egész elviselhető mértékűre csökkent az elalvás előtti hiszti. Lehet, hogy állandóan mászkálni kellene vele? Csakhát azért mitagadás nagyon fárasztó napok állnak mögöttünk.

Krisztocs:
Remélem jobb már a füled. Biztosan front miatt nem aludtak jól a gyerkőcök. Azért jó, ha többen vannak, mert ha egyformán nyűgösek, akkor biztos semmi bajuk, csak valami időjárási front, kivéve, ha egyszerre sikerült valami betegséget kicsípni.

Hanzikával tegnap jót sétáltunk, legalábbis én jót sétáltam, nem tudom Hanzikának mi a véleménye. Kár, hogy nem tudtál jönni. Viszont kiderült, hogy mindketten a Berzevicy-be jártunk középiskolába és ráadásul mindössze 1 évvel járt alattam. Hát kicsi a világ, főleg Újpest.

Sziromék jól kifogták az idővel, bár horgászni, meg kirándulni tök jó idő van. Hétvégére már kánikulát mond, úgyhogy úgy néz ki lemegyünk 2 napra a Tisza-tóhoz.

Jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Marycus, és azt nem monda Hanzi, hogy én is a Berzébe jártam?? Kép

Füleim sehogy, nem fájnak, de tök tompán hallok Kép

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Kriszta!

ma este megyek Újpestre a dokihoz, hol van za az azúr ahol elvileg lehet kapni a krémet? Mert ha nem túl messze akkor lehet mgnézem én és akkor nem kéne fáradnod a postával.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Krisztocs:
Ja, igen, mondta, hogy Te is hasonló sorsú vagy. Bocs'.
Nem mész orvoshoz a füleddel?

Láttátok, a hírdetést, hogy lesz babanet-es találkozó? Volt már valaki? El se tudom képzelni, milyen lehet, biztosan nagyon sokan lesznek, mert azért elég sokan fórumoznak errefelé.

Jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Hanzika:
Említetted, hogy Marcusnak adsz meggyet. Hogy adod neki? A héjjával mit csinálsz, vagy héjjastúl adod neki?
Nekem nem működött a szűrőn áttörjük dolog, mert egyrészt hihetetlen mennyiségű időt vett igénybe és csak a levéhez jutottam hozzá, a húsához nem, pedig az a lényeg.

Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Manó,
A Rózsa utcában van, a DM és a Spar között. Így tudod, vagy részletesebben?

Marycus,
Most már nem fájnak, csak el vannak dugulva, ha jövő héten is ilyen lesz, elmegyek!
A talik jók szoktak lenni, régen főleg chatesek voltunk többen. Nem szoktak rengetegen lenni, mert sokan akkor nyaralnak, pl mi is Kép

Máté még mindig nem alszik jól, olyan, mintha szenvedne vmitől, de foga nem jön, nem a hasa...passz Kép

Képzeljétek, holnap elöszőr elvisszük Regit moziba Kép Máté addig anyuméknál lesz Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Kissé húzós napok vannak, voltak, ezért nem jöttem. Marcus kezd extra nyűgös lenni mostanság - kezdődik az "én" korszak tán? CSak az a jó, amit ő akar. Ebben is az apjára hasonlít.

Marycus,
Nekem is jó volt a séta, nagyon élveztem én is és Marcus is. CSinálhatnánk gyakrabban, ha gondolod és akkor tán Krisz is csatlakozhatna Ildivel együtt Kép A meggyet én héjával adtam mindig. Megmostam, kimagoztam és zutty bele a kajcsiba turmixolódni.

Manó,
Van Azúr még a Központban is, az Áruház mellett. Nem tudom, hogy ott van-e az a krém.

Krisz,
A füleddel én elmennék dokihoz. Nekem is így volt az első középfülnyuszi, nem gondoltam volna és lám. De telefonálj oda, nehogy az öreg legyen! A fiatal Velich nagyon-nagoyn rendes Kép Ja és addig is tegyél rá meleget sűrűn és ne igyál-egyél hideget.
Mozi hajrá! Én is Tomit kb ennyi idősen vittem először. Élvezte, bár nagyon sírt, mikor a szülei kérdezték, hogy milyen volt - az "Oroszlánkirályt" néztük meg annó, tán ez mindent elárul.
Ja és akkor épp én is őszis csireket csináltam Marcusnak. Tetszett neki, viszont a mai kelkáposzta-krumpli-csirkemáj ezerszer jobban Kép Benyomott belőle majdnem 4 dl-t!

No, megint megyek, ma vasalás van soron.

Pusz és jó hétvégét!

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Szirom,
Mikor gyüttök már haza?? Kép

Manó,
Sikerült venni krémet, vagy nem voltál?

Hanzi,
Ha nem javul, el is megyek! Tudod a pontos rendelést? Ez az sztk-ban van, ugyi? Egyébként már nem fáj, csak a balra tompán hallok. Reginél is kb egy hétig "süketség" volt, úgyhogy azért remélem, elmúlik. Végülis már jobb, mint két napja Kép

Mozi jól sikerült, Regi simán végignézte, csak a reklámokat, meg előzeteseket unta bazira Kép
Máté meg szuperül elvolt anyummal Kép
Ezen felbuzdulva mondtam is Robinak, hogy jövőre már jó lenne kettesben egy nyaralás külföldön Kép

Marcus se semmi kajás Kép Máté mai uzsija 2 sárgabari, 1 banán, meg 1 alma volt, hát simán benyelte Kép

Végre tegnap jól is aludt éjjel, így visszagondolva, lehet, hogy az volt a baj, hogy pár napig ettem erős paprikát. Jó bátor voltam, de mivel éjjel csak egyszer cicizett, gondoltam, nem katasztrófa...hát lehet, hogy az volt a gebasz...Kép

Képzeljétek, kaptam a barátnőmtől bébikompot, -még a lányáé volt-, hát Máténak nagyon bejött! Teper benne rendesen, és legalább nincs hiszti, hogy fekve nem tud magával mit kezdeni. Persze fél óránál tovább nincs benne, mert azért még mindig nem vagyok híve...

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Megjöttünk mi is a telkekről. MInden okés - vagyis félig. Mert ma estére Marcuson pöttyöket találtam -kis aprók, mint a csalán. Ez most azért nagy szám most, mert pénteken derült ki, hogy a margitszigeti találka után az egyik kislány (Marcusnál 1 nappal fiatalabb) bárányhimlős lett. Szóval, pöttyradar beindult...

Egyébként nagyon élvezte a hétvégét anyuéknál is és Horányban is. Találkoztunk Sziromékkal futólag - szombaton jöttek haza, csak sok a dolog, gondolom, hogy azért nem írt még. Hát az idő rájuk elég vacak volt Kép

Marcus ma pancsizott a medencéjében, meg a Dunába is beavattam - lábilag. Nem tetszett neki, még elég hideg. Viszont a vizet, ahogy hullámzik, szereti. Gondolom, hogy a meleg is hatott rá, de jó nagyot aludt ebéd után -velem együtt Kép

Kajafronton a kishapsi is igen beles Kép Nálunk is hasonló mixek vannak - őszi, sárga, banán, alma. Meggy is volt, meg sárgadinnye is Kép Azt annyira nem csípte.. bár ha nem túl érettet vettünk, az bejött, banán is hasonló. Ja, és szombaton salátafőzeléket kapott. Szerintem nem túl finom, de ő majdnem mindet megette. Ma meg karalábét, az nekem is fincsi volt Kép

Krisz,
Hajrá nyaralás, pihenés! Szerintem is jó, ha elvannak a gyerkőcök a nagyszülőkkel és jó, ha közel is laknak Kép Tán többször is megtehetnéd, hogy anyura bízod őket, főleg, hogy Máté sem szopizik már napközben, nem? Meg ha vállalja Kép
Myaralás nekem is hiányzik, főleg most valahogy. Persze Horány is jó, csak az megszokott tán. Kicsit várom a hétvégi ráckevei "üdülést". Végül is Marcus a nagyszülőkkel marad, kíváncsi leszek, hogy bírja majd - meg hogy bírjuk majd mi Kép

Ja, és a fülem nekem is fáj megint Kép Utálom a meleget, mert ilyenkor szomjan halok és persze a hűtőbe nyúlok innivalóért. Aztán meg ez van. Úgyhogy megint megy a párnázás és orrcsepp, akkor is, ha nem folyik az orrom. És igen, az SZTK-ban van a doki, de hívd fel őket előtte, hogy ki és mikor rendel. A fiatal Velich Attila néven fut Kép

Regivel mit is néztetek meg???

Többiek, Marycus, Szirom, Ildi, Manó???

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Kriszta, itthon vagyunk már, csak tegnap még nem tudtam jönniKép.
Hát csajok, ha eddig nem emlékeztem volna, hogy miért jártunk az utóbbi években tengerre nyaralni, akkor most már tudom: ilyen szar időt rég láttam ilyen huzamosan. Szombaton gatyarohasztó melegben mentünk, de délután már kezdett hideg lenni, és Miksabuckót este már plédbe csavarva vittük haza a pizzériából. Elég annyi, hogy a medencét járókának használtuk...mondjuk bejött nagyonKép No, aztán onnan fogva péntekig ocsmány hideg volt orkánszerű széllel fűszerezve, pénteken már kezdett jobb lenni, szombatra meg ugye rendbejött, de addigra mi már jöttünk ugyi haza. Tízig kellett elhagyni a szállást, gondoltuk, strandolunk azért egyet, mert addig nem volt alkalom, nahát Miksa akkor aludt be. Úgyhogy irány Horány. Hát bazira bánt a dolog, én úgy elképzeltem egy klassz családi nyaralást, de hát nem sikerült. De legalább az embernek nem volt rossz, ő ronggyá horgászta magát, fogott is pontyot is, süllőt is, szóval neki legalább jó volt. A szállás egyébként nagyon klassz volt, szép, jól felszerelt ház. Mondjuk Miksa az első hátrom napban szarul aludt, nappal szinte egyáltalán nem, és hajnali négytől félóránként ébredt, de aztán belejött és átaludta az éjszakákat, meg nappal is szunyált. Ez van. Most meg megüt a guta, hogy itt a kánikula.

Kriszta! Mi is kaptunk bébikompot az ember keresztapjáéktól, de én nem merem beletenni, mert olyan sok rosszat hallottam. meg láttam lábbujhegyen járó gyereket. A barátnőm viszont használta, és esküszik rá. Meg szerette is Ádi.

Hanzi! Még egyszer nagyon köszi a babakocsit, óriási segítség volt, így éppen befértünk a kocsiba! Hívjál, hogy mikor jöttök ki! És újra csak ismételni tudom, hogy bárkinek, akinek kedve van Horányba jönni, szeretettel látjuk!

Marycus! Nektek már tök jó időtök volt a Tisza-tavon, irigy dög vagyokKép

Lányok, Miksa épp az előbb kaksizott akkorát, hogy az Up and Go-n keresztül beterítette az etetőszékétKép Hát nem szedtük ki könnyen a szarbólKép Istenem, régen mikor nyűglődtünk, mennyire szerettem volna ilyen kapitális kakákatKép

No, rakok képet magunkrólKép

Kép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Kriszta!

Nagyon béna vagyok, és már 3-kor nem olvastam az üzidet és így nem kaptam krémet. mert persze cska az Árpád üzletsornál lévő azúrt ismertem, és nem ott lehet kapniKép Pediga Rózs autcában van a rendelő,a 44-ben, d enem láttam arar felé DM-et és Spart.

Komp: nekünk is volt, de Emmát irtóra nem érdekelte. Beletettem, matatott benne kb 2 percet aztán sírt hogy vegym ki, igaz elég későn evttemneki, amikro mrá simán járt bútorba kapaszkodva, így nem értékelte. Aztán később mikor megatnult járni, akkor már szívesen beleült szórakozásképp.

Mondják hyog káros, de szerintem ha max napi fél-1 órát van benne és nem folymataosan, hanem pl 5-10 percre egyszerre, akkor nem árt. Nekem nem volt annak idején, mégis lábujjhegyen jártam. Unokaöcsém egyfolytában abban volt, 6 éves, semmi baja. Szerintem mértékkel nem rossz.

Ja, nekem Emma komp helyett 6 hónapos korától rugós hintában volt, az olyna mint a komp, csak nem tud vele menni, csak ugrálni, az ajtófélfára volt szerelve. Azt nagyon szerette, és meg legalább néha fellélegezhettem pár percre amíg abban volt.

Szirom!

Kár hogy nem volt jó időtökKép Még jó hogy szerettek horgászni,

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


A fele elszállt annak amit írtamKép

Még az volt a léyneg hogy fülre nekem az orrcseppnél jobb volt a paxirosol orrspray, sokkal több mindent kiszed és a fülből is, arcüreg gyulladásnál is jó. Recept nélkül kapható.

Kedden elindulunk mi is nyaralni, elsőzör anyósomékhoz, utána hétvégén áttelepülünk Balatonra anyukámhoz. Nekem épp akkor fog megjönni, jó időzítés.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Szirom:
Külön üdv. itthon. Tényleg "irigy dög" lehetsz, mert szuper időnk volt a hétvégén. De azért nektek is sikerült kicsit pihizni, nem? Nem voltatok kirándulni? Párod milyen más így haj nélkül. Mikor a tali volt jó hosszú haja volt.
De nagyon aranyosak így együtt.

Vikó egy csomót pancsizott a pancsijában, nagyon élvezte és ugyanúgy üldögél, mászik a vízben, mint a szárazföldön. Viszont nagyon vigyáz, hogy a feje ne kerüljön a vízbe, még mikor hátra fordult akkor is kitartotta végig a fejét. Amúgy amióta mászik rendesen, és mindent el tud érni amit akar, tök jó gyerek lett belőle. Elfoglalja magát 1/2 1-2 órát is. Csak akkor nyekereg, ha éhes, vagy elfáradt. És képzeljétek először a pancsiban tudott négykézlábról visszaülni, és most már a játszi közben is minden további nélkül újra felül. Szóval már semmihez nem igényel segítséget, sőt. Sarudon olyan kinyitható ágyak vannak, amik kb. mellkasig érnek neki és képzeljétek simán felmászott rá. Szóval még én is csodálkozom, hogy pár nap alatt milyen ügyi lett és ami a legjobb, hogy tényleg elfoglalja magát. Remélem így marad...
Amúgy először aludt idegen helyen, az elején háromszor is felsírt, de aztán úgy aludt, mintha itthon lennénk, csak cudarul összecsipkedték a szúnyogok szegénynek az arcát. Miksa csípéses képére ha emlékeztek az semmi most Vikóéhoz képest. Összeszámoltuk, 11 cípés sikeredett csak az arcocskájára, miközben minket egy se csípett meg, pedig engem, ha egy van az is megtalál. Iszonyúan néz ki szegény.

Hanzika:
Csinálhatunk sétát, de ebben a melegben tuti csak a kertig dugjuk ki az orrunkat mindössze egy pancsi erejéig. Most nem vállalom, hogy kocsival becuccolom, pedig jó lenne.
Remélem nem lesz bárányhimlős Marcus.
Akkor én is héjjastúl adom legközelebb Vikónak a meggyet.
Tök jó, hogy Marcus ilyen jó evő. Vikó sajna most a kanalasokkal szemben hadjáratot indított, lehet, hogy a fogak a bűnösek?

Manó:
Azért jó nyaralást!

Krisztocs:
Hajrá nyaralás! Gratula Regihez!!!
A fülednek jobbulást!

Jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Marycus, khhhmm...hát izé, erre muszáj válaszolnom, mer az ott nem az emberKép Egy gyermekkori betegség miatt én létezem ilyen rövid hajjal, csak szerintem ti valszeg "utcai formátumban" láttatok. Az embernek most is hosszú haja van, én meg nyáron leginkább baseballsapiban vagy kendősapiban nyomulok, vagy sokszor anélkül. EvvanKép De jót mulattam azértKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Hanzika, mi a helyzet Marcus pöttyeivel? Nem lehetnek melegkiütések akár? No, csak ennyit akartam, mert annyit gondoltam rátok ma, csak a megkérdezés maradt el mindig!

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Csajok, HALLOK!!! Kép Kép Ezek szerint nem maradtam süketen, huhh, ne tudjátok meg, mekkora kő esett le Kép

Manó,
Szerintem te a Rózsa u. uszi felőli részén voltál, ez a folytatásnál van, amerre lakunk. Bár lehet, hogy már nem emlékszel Kép Akkor megkérdezzem?

Szirom
Na végre, hogy itt vagytok!!! Kép Azért a rossz idő ellenére is szupi lehetett a pihizés! Nagyon cuki a kép, van még? Kép

Hanzi,
Mi újsi Marcussal? Hívtalak ma, lehet, hogy sétiztetek. A barihimlő kezdetén patiszerű pöttyök vannak, nem tudom, milyenek Marcuson...
Ja, Shrek2-t néztünk Kép

Jajajaj, Manó, jó nyaralást nektek!!!!! Kép

És akkor folyok én is Kép
Kép
Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


SZiasztok!

Egyelőre semmi, még az apró pöttyök is elmúltak, úgyhogy asszem fellélegezhetünk... Kép

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Kriszta!

Igen, az uszi felőli részen van, azzal szemben. Még emlékszem merre laktok, persze, bár iszonyú nehéz volt megtalálniKép

Mi most csak augusztusban leszünk már itthon, azért kérdezd majd meg, továbbra si érdekel persze, d ecsak majd augusztusban lesz akkor aktuális. Ezek a nyaralásokKép Szerencsére annyira nems ürgős, igazából egész szép Emma bőre csak néha jön aki a combjánál.

Hanzi!

Akkor lehet csak melegkiütsé volt. Emmán is sűrűn van, múltkor pl a nyaka tele volt vele.

Szirom!

Ez jó!Kép Én még nem láttalak élőben, így én láttam hoyg az egy női arc. Azért bevallom gondolkodtam rajta hogy most ilyen finom vonalai vannek esetleg a párodnak, de aztán azért abban maradtam magammal hogy te vagy.
ha nem vagyok indiszkrét milyen betegség?
Az utcai formátum az paróka? ekem szegény anyósom szorult rá néha, sajnos elég beteg, időnként kemot kap és akkor van hogy paróka kell, de olyan jók vannak már hogy pl az esküvői képünkön abban van és senki meg nem mondja hogy paróka. De nyáron ő sem szokta hordani.

Holnap nem tudom be tudoke még ugrani, elég sok dolgunk van még, pakolni is kell, szóval hanem jönnék akkor legyetek jók ebben a 1,5 hétben.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Hát csajok, Miksa is bepöttyösödött, muszáj is volt megmutatni a doktornak. De nem is elégedett meg egyfélével, mindjárt kétféle pöttyöt is növesztettKép Szóval vannak nagyobbacskák, ami nem barihimlő, hanem valami vírus, aszongya a doktor, hogy több kiskölyöknek is volt ilyen az utóbbi időben. Nincs vele teendő, el fog múlni. Aztán vannak aprócska, kidudorodók, foltokban a hátán és az oldalán. Ez pedig valszeg a meleg és az izzadás következménye, meg hogy tegnap ráadtam egy kistrikót, amit nem mi vettünk, így nem volt 100%-osan pamut, csak nem vettem észre. Ekcémaszerű kis izék, kaptunk is rá valami kencét, de még nem váltottuk ki. No, idehoztam a recipét: Ung. Hydrocortison és Ung. boraxati stb., ezzel kell kenni. Érzékeny a kissrác bőre, vigyázzunk vele, azt tanácsolta a doktor.

Manó! A jóisten se tudja, hogy pontosan mi volt a betegség, első körben kivették a mandulámat, kutatták a gócokat, aztán vizsgáltak tetőtől talpig, majdnem minden szünidőt kórházban töltöttem, de igazán máig sem derült ki. Nem is érdekel különösebben a dolog, csak ugye néha félreértések adódnakKép A nagyközönségnek valóban parókát hordok, most már tényleg nagyon jó minőségűek vannak. Régebben nem volt ilyen egyszerű jót találni. Női ruhákhoz elengedhetetlen, meg ugye a munkahelyeken is magyarázkodik a fene. De itthon, meg strandon, meg ahol ismernek, ott nem foglalkozom az üggyel. 15 évet kézilabdáztam, a pályán is mindig rövid hajjal nyomultam. Gyermekként elég nehéz volt, volt sok bunkó, néha kiborultam, de legyűrtem a nehézségeketKép Egyébként pedig ha nem vagyok bálna, akkor nem is áll rosszulKép

Marycus! Nehogy rosszul érezd magad emiatt ámKép

Hanzi! Szerintem Marcusnak is melegkiütései lehetnek. Ma nappal nem jöttek újra elő?

Kriszta! Nagyon szép kiscsaj Regi! Asszem vigyázhattok rá néhány év múlva!Kép És valami olyan kocsicipőt akartam, mint ami Máténak vanKép

Akkor most elárasztalak benneteket képekkel, és bemutatom SziromcsaládotKép

Miksabuc:
Kép

Az ember és Miksa:
Kép

Jómagam:
Kép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Üdv. mindenkinek!

Szirom:
Ezt a fiaskót! Ezer bocs'. Remélem nem bántottalak meg, de, ha "jót mulattál", akkor legalább szereztem egy jó napot. Megnéztem mégegyszer a képet és hát nem tudom hova tettem a szemem..., pedig volt rajtam szemüveg... De még mindig fenntartom, hogy aranyosak vagytok!!!

Egyébként mindenkinek megvan a maga nyűgje. Az én bőrömön meg egyetemista koromban lilás foltok jöttek ki, engem is vizsgáltak, aztán úgy döntöttek, majd ha szülök elmúlik. A koraszülött gondozáson is kiszúrta a doki, és mikor mondtam a megoldást szabályszerűen elröhögte magát és aztán megállapodtunk, hogy ez nem jött be... Ma már én is kevésbé foglalkozom vele, de azért nyáron nagyon gáz, főleg munkahelyen. Pl. ezért nem hordok szoknyát, többek között. Azért enélkül se szépek a lábaim...

Remélem a pöttyök elmúltak Miksáról!

Hanzika:
Akkor ezek szerint Marcusnak kutya baja. Ez jó hír!

Krisztocs:
Tényleg nagyon helyes Regi. Szerintem is "őrizni" kell majd!

Manó:
Jó nyaralást!

Vikó már bejárja az egész nappalit négykézláb. Írtó ügyi lett. Pancsizunk is minden nap, ebben a melegben neki nagyon jó, nekem kevésbé, majd megsülök, mire kész a pancsivíz, utánna, meg vigyázni rá ezerrel, bár itt is nagyon jól működik a gyerek, vigyáz, hogy ne kerüljön víz alá a feje.
A szúnyogcsípések lassan múlnak, eszméletlen ahogy kinéz szegény arca, szerecsére nem viseli rosszul. Láthatóan nem viszketnek neki, nem nyúl folyton az arcához.
Képzeljétek megtört a zöldet utálom korszak. Tegnap készítettem neki kelkáposztafőzit csirkével és megette az egészet. Ma tökkel próbálkozom, ezen felbuzdulva.

Na, most megyek mert óbégatni kezdett, biztos felébredt, hogy melege van.

Mindenkinek jó babázást!
Marycus
marycus
 
 


Sziasztok!

Rövid és gyors leszek, mert most nem nagyon tudok jönni. Ezer a dolog és itt van anyukám is, de azért majd igyekszem. De ti sem nagyon jártatok erreKép Remélem nem riasztottam el senkit a dolgaimmal.

Rólunk csak annyit, hogy Miksabucnak immár 3 foga van, és várjuk a negyediket isKép Még a melegben is elég jól alszik, bár itt Horányban azért szerintem jobb a helyzet, mint a városban. Mindenkinek minden jót!

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Nálunk is hasonló a helyzet, mint Sziroméknál. Egész héten tennivaló volt, ma meg megyünk az Ádám által nyert üdüléshétvégére Kép Marcus meg nagyszülőzni fog (ma 1-től vasárnap kb. 12-ig). Kíváncsi leszek, hogy bírja majd (vagy inkább mi Kép).

Marycus,
Mondtam én, hogy hamarosan áttörés lesz kajaügyben Kép Hogy a mászásról ne is beszéljünk Kép Én sem bírok Marcussal, állandóan arra jár, amerre mi és persze azt kell neki is csinálnia (pl. hétfőn telefonszerelt, ma porszívózott).

Szirom,
Gratula Miksafoghoz! Kép Nálunk fogügyben üröm van az örömben, mert Marcus, mióta kijöttek az egyes fogak, állandóan csikorgatja. Dokinéni szerint ez olyan hatás nála, mint az új protézis, majd leszokik róla. Addig is állandóan cumiztassuk, hogy azt rágja inkább, mint a fogait tegye tönkre.

Szóval, jó hétvégét mindenkinek!

H.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Szirom,
Dehogy riasztott el a történet!! Kép Csak nekem is nulla az időm, jövő héten megint megyünk nyaralni, aztán nem győzök vasalni, mosni, takarítani, meg majdnem minden nap jött vki. Úgyhogy kissé fáradok Kép
Egyébként szerintem is tök jól áll a "kopaszság", tisztára divat mostanában amúgy is! Kép
Gratula a fogacskához!!

Hanzi,
Jó pihenést nektek, én is inkább arra lennék kivi, hogy ti hogy fogjátok bírni Marcus nélkül Kép Mert ő tuti jól elboldogul a mamáéknál Kép
A fogcsikorgatás kellemes, nekem a hugim csinálta kiskorában, főleg éjszaka. Még most is kiráz a hideg Kép

Nálunk semmi újsi, Máté egyre ügyesebben mászogat, rámol mindent. És persze nálunk is a favoritok a távirányítók, telefonok, na meg a nyakláncaink Kép
Kajálni kajál rendesen, az uzsiadagjain vagyok mindig ledöbbenve, átlag egy banán, két barack, esetleg egy kis alma hozzá Kép Málnát kaphatnak??? Bár már nincs sokáig Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Hanzika, jó pihizést utólag is nektek, meg Manónak sem kívántam még, neki is! Kriszta, ti mikor is mentek és hová is?

Nálunk is megy a mászás és a felkapaszkodás ezerrel, kicsit kivagyok márKép De találtunk egy elég jó megoldást egy kis időre: az Auchanban vettünk egy medencét, 2,60 hosszú, szép darab, olyan babapiskóta alakú. A Balcsin hideg volt, ezért nem tettünk bele vizet, a gyereket viszont igen, és kifejezetten biztonságos óriásjárókát kaptunk belőle. Én is beülök mellé, és egy kicsit nyugi van. Mondjuk ott nem hagyom, mert Hanzika Marcusa pl. magasabb Miksánál, és ő ki tud belőle jönni. Miksabuckó különben baromira élvezi, körve-körbe jár benneKép
Illusztráció:
Kép

Marycus! Tényleg, a közelében sem voltál annak, hogy megbántsKép
A medencés megoldás talán nektek válhat be leginkább, lévén van udvarotok. Mi 990 Ft-ért vettük, de asszem most már 1990 Ft. Occsó járókaKép

Kriszta! Szerintem málnát nem ajánlott ilyen pöttömöknek adni.

Lányok, egy kérdés, mostanában azon töröm a fejem, hogy Miksa hogy a jó istenben fog elaludni szopi nélkül? Mert most este és a 2 nappali alvás előtt is beleszunyál a szopiba. Anélkül egyszerűen le sem lehet tenni, mert azonnal ugrik föl és álldogál, akármilyen fáradt. Szerintetek?

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Húúú, Marycus, mindig meg akarom kérdezni: teszteltél már?Kép Tiszta izgalomban vagyok miatta, naponta kétszer eszembe jut úgy futtában, csak itt felejtem el feltenni a kérdést!

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Nagy hírem van, Máté mászik!!! Kép Úgy igazán, négykézláb...mert ugye eddig csak kúszott, meg kutyázott. És persze jó informatikus gyermeke lévén, a laptopot szemelte ki magának elsőként Kép

Szirom,
szerintem változni fog ez az elalvási szokás, náluk pl még két egyforma éjszaka se volt Kép
Marycus már tesztelt egyszer, akkor nega lett, nem tudom, hogy azóta volt-e újabb izgalom Kép
Jövő hét szombaton (vagyis egy hét múlva) megyünk a telekre Gárdonyba anyumékkal, meg hugimmal. Ez minden évben már szokás nálunk, úgyhogy alig várjuk Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?