Új privát üzeneted érkezett!

Gomboc,
Ezt talaltam.
Mi volt a gond?
Hogy van anyosod?

Milyen időszakban fertőz és milyen hosszú a lefolyása?
Leginkább a téli és a tavaszi hónapokra jellemző ez a rendkívül fertőző betegség, lefolyási ideje 1-2 hét. Ha valaki elkapta a bárányhimlőt, általában két hétig nem panaszkodik, amíg a vírusok a szervezetében szaporodnak. A lappangási idő - körülbelül 14-21 nap - után jelentkeznek az első kiütések. A beteg azonban már 1-2 nappal a jellegzetes foltok megjelenése előtt is fertőz.

Mikortól nem fertőz a betegség?
A gyógyulást kimondani a pörkök leválása után lehet, de maguk a pörkök már élő kórokozót nem tartalmaznak.

Angi
angela2
 
 


Angi,
koszi az infot!
Megjelent a jatszon egy anyuka a kisfiaval, Zsombival egyutt csuszdazott a gyerek, es teli volt kiutesekkel. Megkerdeztem az anyukatol, hogy ez a 15 hos oltastol van? Azt mondta, nem, hanem 3 hete baranyhimlos a gyerek, ma voltak kontrollon, es az orvos gyogyultnak nyilvanitotta. Es hogy az orvos szerint nem fertoz...(tudni kell, hogy a korzetunkben van 3 gyerekorvos, es sajnos az egyik eleg hanyag. Kép )Mivel nem tudom, melyikhez gyerekorvoshoz jarhatnak, en nem kockaztattam, hanem elhoztam inkabb ZSombit. Jovo het kozepen utaznank Horvatorszagba, egyaltalan nem vagyom arra, hoyg ott torjon ki rajta a nyavalya. KépKépKép

Anyosom jobban is meg nem is. Esznel van, de most meg erzelmileg zsarol minket, hoyg nem torodunk vele...brr...lassan minden szabadidonkben hozza rohangaszunk, Ot visszuk orvoshoz, neki vasarolunk es csinalunk kajat stb. KépKépKép

Angi,
lanykad a kengyel miatt nem tud aludni? Kép (Rajtam is volt kozel 1 evig Kép). Szegenyek! Drukk, hoyg teljesen gyogyultnak nyilvanitsak meg augusztus elott es vegre nyugodtan alhassatok! KépKépKépKépKép

Pussz,
Gombóc
gombóc
 
 


Toffi,
legyszi, legyszi, baratnozes kozben nezz meg be ide! Kép
Melyik strandra mentek holnap? A Palatinus nem lehetne? Naaaaa, legyszi legyszi...KépKépKépKép
Pussz,
Gombóc
gombóc
 
 

 
 

Gomboc,
Remelem nem kapta el Zsombi.
Nyaralas jol hangzikKép

Anyosod mar kevesbeKép

Igen a kengyel miatt, de most mar horrorisztikus kezd lenni, mert min. 4-szer kel(ma ejszaka orankent) es lehet, hogy rossz anyuka vagyok, de eddig birtam csak, most mar 1-2 legalabb felig ataludt ejszakara vagyom.

Pocis keped nincs????
Hanyadik hetnel tartasz?

Angi
angela2
 
 


Angi,
es ha adnal magatoknak 1 ejszaka "kimenot"? Attol meg nem lesz baja a lanykadnak, viszont legalabb egyszer jol kialudhatnatok magatokat. Kép Nem akarlak bunozesre ravenni, de esetleg ez nem megoldas? HA mar rendben van a csipoje, 1 ejszaka nem hiszem, hoyg "elrontana". Kép

Pocis kepem nincs, csak annyit tudok mondani, hoyg hatalmas. Kép VAn rajtam némi... khm...felesleges kilo, lehet, hoyg ettol ilyen nagy. MOst, ha jol szamolom, a 24. heten jarok. (Erdekes, ZSombinal meg a betoltott napokat is tudtam fejbol, most meg a heteket is szamolnom kell.)Kép

Gombóc
gombóc
 
 


Toffi,
elküldenéd a képeket eredeti méretben? lementeném a gépre a többihez.Kép Köszi előre is.
Az Arzenál pékséggel szemben van egy anyagos, ott voltál már??? A másik, amit ismerek a kerületben az a piacnál van, az egy kicsit messzebb van Tőletek.

Andi,
köszi a bókotKép, most hogy nézem Toffi képét, vettem észre mekkora keze van a fiamnakKép. Remélem jó pasi lesz belőle, nem valami tenyeres-talpas(bár ezt inkább lányokra szokták mondani.)Kép
Jó volna talizni, én is rég láttam Danit, a nyaralós képek éééédesek voltak, de élőben azért jobb volna...

Momo,
irigyellek a kerti strand miatt. Bence hétvégén a nagyinál pancsolt, hááát nagyon élvezte a dolgot, nem is volt vele gondom, bezzeg itt a panelben...mindig megy vmiért a nyihogás.Kép
Talán egyszer nekünk is lesz...
Pocakra tessék vigyázni, szombaton lecsekkolomKép

Elli,
drágám a rucikkal kapcsolatban írtam.
Várom a hívásodat holnap, ha nem lennénk itthon mobilon tuti elérsz, mert max. a játszón vagyunk.Kép
Vírus miatt részvétemKép, remélem a Norka apa féle írtó segít.Kép

Norka,
jobbulást Jázinak, talán csak tényleg a fogzástól van. Drukk hegyek!!! Jöttök Tündérékhez??? Olyan jó lenne!Kép

Megyek, vár a vasalni való.
pusza,
Timici
timici
 
 


Gomboc,
Kiprobaltuk, meg amikor otthon voltunk, oda nem vittuk azt a vacakot es max 1 kelessel megusztuk az ejszakat, szoval tenyleg az a bunos. Viszont utanna visszaszokatni, hat borzalmas volt(ami azota is tart), ezert nem akarom ujra jatszani, hogy adom-nem adom ra.

Azert en kivancsi lennek raKép
Ja ez sorsa a masodiknak, anno en is csak azert tudtam, mert volt tablicskuKép

Timici,
Bence olyan nagyfius ezen a kepen, nem ilyenkent elt emlekeimbe(bar en csak kepen lattam).

Angi
angela2
 
 


Gombóc,

mostanság elég jól átrágtam a báránytémát, szerintem ne aggódj. Egyrészt 2-3 hét a lappangás, szóval tuti nem jön ki Horvátországban. Másrészt a pörkös kiütések nem fertőznek már, ha addig akarnád karanténban tartani a gyerkőcöt, amig pettyes, akkor az beletelne egy hónapba is...Kép, és ráadásul feleslegesen. Ha 3 hete baris volt a játszótéri kölkönc, akkor tuti lecsengett már.

Timici,
én kaptam mélt, de galáddög módon még nem válaszoltamKép. Ez a hét igen sűrű volt, viszont a lényeg: a bárányok hallgatnakKépKépKép.

Elli,
szombaton elhoznád Tündérhez a dögösmacás cuccokat?Kép

Pusszantok mindenkit, igyekszem legalább olvasniKép

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Gombóc!

Barihimlő az első pötty megjelenésétől számított 10-11 napig fertőz. És ne bántsd szegény anyukát, én tudom milyen a karantén.
Ja, ha vannak még ép hólyagok, akkor mindenképpen fertőz, de azt a gyerekorvos tui megnézte. Hidd el, látszik. Kép Marcipánnka még van. De legalább a jókedve visszatérőben. A fizimiskáját nem elemezném.

És én sem tudom, négyeske hol tart. Mindenféle téli topiokok táblázataiból puskázok általában. Szerintem azért szülni időben elmegyek majd, mást eddig nem sikerült. Az első vérvétel az afp-s volt, mondom nem szaporítom a gondokat, hát űrlakónak néztek a kórházban. A leletekért is tegnap telefonoztam, szokás szerint nyomuk sincsen.- Majd jövő héten.

sofka
sofka
 
 


Norka,
nagyonköszi, megpróbáltam. A nektek írott e-mail visszajött,(pedig megnéztem a címet még 1x, stimmelt) úgyhogy most gyorsan idemásolom, amit levélben írtam. Nem akartam a többieket ezzel untatni, de muszáj, bocsKép
Azért ti megpróbálhattok írni, hátha megkapomKép

Szia Norka és Norkaférj,
köszi a javaslatot, letöltöttem, irtott, 115 fájlt (ha jól láttam, nagyrészt Hotbart).
Újraindítottam.
Böngészni próbáltam...és má megint!
Bocs, hogy zavarkodok, de apájának nem mond valamit ez a hibaüzi?
"Az IEXPLORE érvénytelen laphibát okozott a(z) URLMON.DLL modulban. a 016f:75f35552 címen.
És akkor van még Regiszterek, Bájtok, Veremkiíratás, bármikor újra tudom produkálni,
KépKépKép leírok mindent, ha az segít.
És persze a program szabálytalan műveletet hajtott végre, be kell zárni, menteni, újraindítani...
Van, hogy egész sokáig tudok vele böngészgetni, de pl a babaszobán már a 2.-3. kattintásra lefagy.
Lehet, hogy nem vírus, hanem komolyabb a baj? Hívjak télleg szakit?
Elnézést, de teljesen tanácstalan vagyok, ismerősöm nincs, és azt azért nem akarom, hogy tökidegen akárki levegyen
nagy lóvéra. Bár már ott tartok, hogy (ésszerűségen belül) bármit kifizetnék, hogy rendbejöjjön ez a sz@r.
Ha tudnátok segíteni, hálám az országhatárig és még azon túl is üldözne benneteketKép))
pusza
Elli
ellimami
 
 


Sofka, Angi, Zulu
meg egyzser koszi a barihimlo felvilagositast. Kép Nem bantottam az anyukat, csak elhoztam inkabb ZSombit. Azt mondjuk nem nagyon ertettem (de nem is mondtam neki Kép), hogy ha a jatszoteren mindig du. 4 utan van "csucsforgalom", delelott es koradelutan senki sincs, akkor miert a legnagyobb tomegbe hozta ki a gyerkocot 3 het karanten utan. Ahogy lattam, mindenki huzodozott eloluk....Kép A gyereken voltak "friss kiutesek" is, de arra azt mondta az anyuka, hogy mind szunyogcsipes.

MA kanikula lesz. Nem akar valaki kijonni a Margitszigetre a Platinusra? NAgyon gondolkodom, hoyg elindulunk, semmi kedvem a lakasban főni. Kép
(Moblszamom a tablazatban, ha valaki jonne. Kép)

Pussz,
Gombóc
gombóc
 
 


Mindjárt jövök...

Gombóc
Pala lesz, 11-kor indulunk

Toffi
toffifee
 
 


Angi, Lehet, hogy én is hasonló cipőben fogok járni a kengyellel kapcsolatban, mint említettem. Nálatok mikor került rá? És a terpesz pelenkával aludt?
Én aug. elején megyek kontrollra, akkor derül ki, mi újság. De kedden a másik doki még azt mondta, kotott az egyik csipője.
Az én jól alvó babám el fog romlani, ha kengyelt kap? Már előre borsózik a hátam.

Nelli
hnelli
 
 


Toffi,
hurra, hurra, akkor mi is pakolunk. KépKépKép
Merre keresselek majd Titeket? (Meg sohasem voltam a Palatinuson, de gondolom, csak megtalaljuk egymast. Kép)
Pussz,
Gombóc
gombóc
 
 


Gombóc
Mi csak 11-kor tudunk indulni, kaptam egy kiscsajt vigyázásra.
Biztosan megtaláljuk egymást, van három fokozatosan mélyülő kisebb medence egymás mellett, a múltkor azokban voltunk. Mobilod nekem megvan.

Toffi
toffifee
 
 


Toffi, akkor mi 10-f11 kozott indulunk, es a medenceknel talalkozzunk. Kép
Irtam SMS-t a Rekanak, lehet, hoyg ok is kijonnek, de elotte Reka meg vasarolni akar.
Ugye, nem fog esni az eso??? Kép
Mobilodat mentettem. Kép
Gombóc
gombóc
 
 


Gombóc
Ha esni fog, akkor vízbe fojtom magam...Kép

Toffi
Visszaolvasnék, de három gyerek mellett??? Zsombi bírja a legkevésbé, hogy van egy plusz emberke...
toffifee
 
 


Sikerült visszaolvasni, viszont a lakás romokbanKépKépKép

Momo
Én meg saját bícsért vagyok irigy. Gondolhatod, milyen, amikor Zsombit kell pesztrálni, közben Szandi vinnyog, hogy ő most "fuldoklik", mentsem ki, utána meg jön a sértődés, hogy hagytam "megfulladni".

Norka
Jobbulást Jázinak!

Angi
Ment a pletyka éjféligKép
Gratu a nagydumás leányzóhozKép Zsombi tegnap megtanulta azt is, hogy "hiszti" Kép

Timici
Minden képet elküldjek? Mennyi mehet egyszerre?
Az Arzenállal szembeni boltban voltam, a piac melletiben még nem, talán holnap.

Megyek, mert a két kicsi most már két szobában van...
PusziKép
Toffi + Zsombi + Szandi + Dalma
toffifee
 
 


Tündér,
HELP ME!!!!
a laptopon maradt a talis mail minden infóvalKép
Elküldenéd még egyszer? olyan béna vagyok elfelejtettem kinyomtatniKép
köszi előre isKép
Timici
timici
 
 


Toffi,
igen jöhet mindKépKépKép
T.
timici
 
 


Sziasztok!
Kepzeljetek Jazmin ma reggel hoemelkedett oszt aludt egy oriasit es elmult!2 db. foga jon 1xree gondolom ez lehet a ludas...

Elli
Apa azt mondja, szerinte valami fifikasabb virus lehet. Ha letoltod a Kaspersky viruskeresot ( http://www.avp.ch/ ) akkor elvileg ki kellene ,hogy robbantsa a helyerol a virust. Ha nem akkor tenyleg valami muki kellene aki megnezi. 2 honap mulva mar Apat is hivhatod, ha minden igaz felkoltozunk Pestre...
Lanyok!
Szoval meg semmi nem biztos,de ugy tunik felkoltozunk Pestre. Kép Ha valaki tamogatni szeretne minket, Apa meg allast keres.Ha tudtok hardweres v rendszergazda allast sikitsatok! Joparat talaltunk neten is, csak ugy tunik ezek mar mind foglaltak mire felkerulenek netre Kép De a lelkesedes nem fogy...szoval azert hatha valaki(nek az ismerose) pont ilyen embert keres...

Timici
Sajna most itt az allaskereses +tsai miatt nem megyunk Kép Azert aranyos vagy,hogy rakerdeztel!Na de ha majd felkoltozunk!!! Kép

Toffi
Hagytad megfulladn Kép

Strandolasert iriiigy! Kép

Megyek pihizni kicsit...
Norka Kép
norkini
 
 


Szaisztok!
Itt vagyok apa munkahelyén és persze netezek.
Strandolókra nagyon irigy vagyok, de nekünk sajna nem jön össze. Nincs fürdőrucim (nem lehet kapni olyan bikinit ami eltakarja a hasamKép)és közben hívott reggel anyum, hogy unokázni akar.

Visszaolvasni nem tudtam, de majd szombaton a talin remélem meséltek.

Lenne viszont egy kérdésem (Ellit megkértem tolmácsolja majd a válszokat):
Daninak sikerült egy hatalmasat tanyálnia és amellett, hogy lehorzsolta a képét és ömlött a szájából a vér, még a fogaiból is letört egy-egy kis darabka. Szerintetek ezzel kell valamit csinálni? Mert a fogorvost hívtam, de ő csak annyit mondott, hoyg úgyis tejfog, nem érdekes. Csak engem aggaszt, hogy mivel a zománc sérült, nem tud-e ott elromlani. Előre is köszi a válaszokat és akkor a szombati taliig is üdv mindenkinek.

Réka
muki
 
 


Timici
elküldtem Neked Kép
szombaton pedig láthatod élőben is Danit, na meg én is Bencét Kép

Norka
komolyan felköltöztök Pestre? HOgy-hogy? De tök jó, így majd Veletek is talizhatunk végre Kép

Szombatra lehűlést mondanak, csak az eső ne essen!

Rendeltem interneten könyveket, délelőtt meg is hozta a postás, úgy örülök nekik Kép Most így megvan néhány ajándék is, na meg a mi könyvespolcunk is bővült néhány enciklopédiával és mesekönyvvel.

Fél 4-re megyünk tanácsadásra, kivi vagyok a méretekre...

Andi
psandi
 
 


Réka
szegény Dani KépKép nem tudom sajna van -e teendő a fogacskákkal?
gyógypuszit azért küldök a buksijára Kép

Andi
psandi
 
 


Sziasztok!

Timici!
Mail mentKép

Andi!
Tisztitókendöket forgalmazok és volt egy bemutatóm. Új hütö megjött és nagyon állat!Kép

Momo!
Jaj elkerülte a figyelmemet, hogy Ti ott laktokKép
Képzeld ma is voltam, most értünk haza.
A legrövidebb útvonal: 405-ös úton Dabasig, ott az 5-ösön az MO-ig. MO-ra ráhajtani balra (nem Szeged felé!), aztán egészen a Diósdi kijáratig. Ott a lámpánál balra, majd már ott vagy a Mol kutas keresztezödésnél. Innen a többi megegyezik a korábban leírtakkalKép

Druszám!
Szegény Dani!Kép
Sajna a fog témához nem tudok hozzászólni, de remélem nem lesz gond!
Jó, hogy benéztél!Kép

Ellike!
JÖhet a sali is!!!!!KépKép

Toffi!
Paláért irigy, plusz létszámért már kevésbéKép
Nekünk ma biztos kimarad a strand, de a jövöhétben benne vagyunk!Kép

Norka!
Szegény Jazi! Mostanában kijut neki a jóból nem?
Gyógyulást neki mielöbb!

Ennyi vótam most, menek mert most lesz még csak ebéd, aztán vár a fünyírás!Kép

Tudjátok valami program lesz nálunk szombaton, és nem hagyhatom, hoyg térdig járjanak a füben a vendégekKép

Pussz
Tündér&Ilang
tündér
 
 


Reka,
FogtoresKép
Matyinak masfel evesen tort le az egyik metszojenek majdnem a fele, akkor a fogdoki nekunk azt mondta, hogy ha nem erte el a tores a fogureget nincs igazan teendo vele. Ha elerte elvileg lehet ecsetelni(ezt vannak akik nem igazan preferaljak). Egyebkent ha melyebb a tores sajna kesobb elkezd szurkulni a fogacska, ami az elhalas jele. Mi rendszeresen mossuk a fogat es kesz, eddig nincs vele gondunk, pedig tenyleg majdnem oda a fele.

Hnelli,
Hat szurkolok, hogy ne kelljen hordani, sajna nekunk nem volt valasztasunk, mert enyemnek mindket oldali csipoje kotott volt es a rtg. egyertelmuen mutatta hogy nem valtozott semmit a csecsemokori allapothoz kepest.
Terpeszpelust hordtunk szinte szuletesetol, mert 3 hetesen az UH-n mar jeleztek, hogy gond van, sajna nem segitett. Azzal is kelt 1-2 alkalommal, de ugye ez abban a korban meg nem tunik razosnak(fiam egyebkent kengyel nelkul 2 eves koraig kelt minden ejszaka, szoval ez csaladi vonas, vagy en csesztem el valamit nagyon mindkettonelKép) Fel evesen kapta a kengyelt, nappali alvsahoz es ejszakara, ezzel ugy 8 honapos koraig 1-2-3 kelessel elvolt, akkor kezdodott a durva, sokszor orankenti keles.
Ja egyebkent Apaja tegnap tudtom nelkul ejszaka levette rola, szoval ezert is alukalt utanna neki nyugodtanKép

Sofka,
Orulnek a tesok az uj manokanak? Bar gondolom Marcipan meg nem nyilvanit velemenyt ez ugybenKép

Toffi, Gomboc,
Jo strandolastKép

Toffi,
Ejfelig pletyiKép
Gyakorolsz a harmadikraKép
"hiszti" nem ertem honnan hallhatta ezt a szot ZsombiKépKépKép

Norka,
Kalappal Apanak a kereseshez!!!
Sajna segiteni nem tudunk.

Tunder,
De rendes haziasszony vagyKép

PAndi,
Na milyenek lettek Dani meretei?

Kepzeljetek, Apa tegnap latva, hogy tureshataromon vagyok, bekoltozott a gyerekszobaba es estetol-reggelig ALUDTAM!!!
Hat egy ev utan 8 orat aludni egyben felert egy nyaralassal, szoval tok jol kipihentem magam es klassz a kedvem is. Mondjuk reggel eleg erdekes volt Apa fejeKép
Raadasul megyunk 2 het mulva a Niagarahoz 2 napraKépKépKép

Angi
angela2
 
 


Tündér,
köszi az útbaigazítástKép
Azért az ezüstöt nem kell ám kifényezniKépKépKép

Toffi,
én se a sokgyerekes strandolásért irígykedemKép Az én lányaimtól szana meg szerte futhatnék egy strandonKép Én inkább arra a napon/árnyékban döglős, olvasgatós, úszkálós, szóval azt csinálok, amit akarok típusú bícshangulatra gondoltamKép

Angi,
igazán rendes párod vanKép Én az ilyen "férjem beugrik helyettem" helyzetekből szoktam nagyokat okulni, leginkább rájövök, hogy mennyire túlbonyolítok néhány dolgot a gyerekellátásban, amit a párom pikk-pakk lerendez mindenféle tipródás nélkül. Hiába, a férfiak lustasága rettentő nagy találékonysággal párosulKép

Elli,
nekem is volt netről ledobós vírusom, de a takarítás óta műxik a gépem, így nem tudok segíteni. Azért sok sikert a renováláshozKép

Mennem kell, mert ordiba vanKép

Momo


Momo
momo
 
 


Sziasztok!

Teljesen kivagyok, most voltunk dokinál, és mindent rosszul csinálok, ami a gyerek táplálását illeti KépKépKépKép
1 cm-et ugyan nőtt Dani, de a hülye mérleg szerint 50g-ot fogyott, de szerintem ez nem igaz. Ráadásul Dani ma még csak nem is kakilt, így "kakival" együtt 8850 g és 75 cm. Persze megint mondta a doki, hogy jó a súly a magassághoz képest, de 1 görbével már megint lejjebb vagyunk Kép
Annyi rosszat mondott, hogy még el is bőgtem magam a rendelőben, egy kicsit sem volt ám ciki!
Mit is csinálok rosszul:
pépesítsek mégis csak mindent, mert nem szívódik fel, hiába nem látszanak a darabkák a pelusban
ne adjak levesből való cuccokat, mert nincs bennük semmi tápérték
ne adjak gyümölcslevet
kezdjek adni Milumil 3-ast
kezdjek adni tejpépet
kezdjek adni tejeskávét, macikávét, amiről fogalmam sincs, micsoda

Végre Dani elkezdett mennyiségeket enni a zöldségekből, mert kedvére falatozhatott a darabkákból, de most ezt is kanállal kell adnom neki, pépesítve, mert így nem jó.

Ráadásul vannak a hasán barna foltok, amiről nem mondta meg, hogy micsoda (csak azt, hogy nem anyajegy és nem májfolt, és akár el is múlhat, de nem biztos), csak hogy kenjem naptejjel, ha napoztatom. Kössz!

Kangi, mindig eszembe jut, amit mondtál, hogy a férjed sem magas és mégis milyen csini feleséget talált magának Kép hát ezzel vigasztalom magam,

Na nem negatívkodok tovább, még bőgök egy sort, aztán lemegyünk hintázni, de csakis napszemüvegben Kép

Andi és kicsi Dani
psandi
 
 


Psandi,
NYUGIIIII!!!!!!!!!!!!!!!!!
Semmi baja Daninak!
En bizti nem pepesitenek neki semmit, ha mar tud darabosat enni es a pelusban nincs darabos kaja. Leves, szerintem meg jo, ha tomenyebben akarod adni tegyel bele sok tesztat(nalunk a csigateszta nagyon meno), mar ha a fiuka szereti.
Gyumolcsle, en csak 100%-t adok nekik, mondjuk a lany nem igazan szereti, viszont a fiam igen. Vele neha bajban vagyok, mert sajna o ha ezt iszik, akkor ez elveszi az etvagyat, szoval nalunk csak kaja utan van nasinak, addig viz(de ezzel nem muszaj egyet erteni!)
Tejpep, Milumil3, nem tudok hozzaszolni, mert egyik sem kapott, fiam nemes egyszeruseggel kikopte anno, lanynal mar nem is probalkoztam.
Tejeskave,macikave, en nem adtam nekik, amikortol lehetett tejet inni kaptak kakaot es kesz. Azt hiszem Kangi Julcsijanak is ajanlottak.
A sulya tok jo a magassagahoz kepest, jo kedelyu, vidam ficko, akkor meg miert paraztat a dokineni. Ja es a sok mozgas, meleg okozta etvagytalansag miatt siman belefer a sulystagnalasa is.
Mellesleg azert az egyedi sajatossagok egyre inkabb kivillannak, szoval ha o egy kicsit vekonyabb alaktu, mint az atlag akkor ez a tendencia erosodni fog, lasd van egy par ropika nagyobb gyerek itt, pl. az en fiam. Azert Dani meg messze all a ropisagtolKép
Ez persze csak az en velemenyem es nem kell vele egyet erteniKép

Angi
angela2
 
 


Angi
köszi, tök rendi vagy Kép
ja, képzeld, azt mondta a dokinéni, hogy tésztát, nokedlit ne adjak neki, meg grízt se, azt vajon miért? Ja, meg kakakót se.
Gyümilét főleg azért adok Daninak, mert abból képes egyszerre másfél dl-t is meginni, és hát kéne a folyadék ebben a melegben. Vízből meg örülök, ha 20 ml-t megiszik egy étkezéshez.
Vettem Milumil 3-t a patikában, de igazából fogalmam sincs, melyik napszakban adjam, nem szeretném pont az esti szopit ezzel kiváltani. Talán uzsira adom majd, esetleg banánturmixként vagy mittudomén.

REndes a férjed, gondolom milyen jó volt végre egy nagyobbat aludnod Kép Jó lenne már elhagyni a kengyelt, szegény lánykádat is biztos zavarja Kép
Niagara klassz lesz, mi voltunk ott 3 éve, csodaszép! Kép

Andi
psandi
 
 


Sziasztok,

Norka,
tenyleg jottok Pestre? De jo...KépKépKép Sajnos, allast azt nem tudok. Kép Viszont jo hir, hogy Jazmin jobban van. KépKépKépKép

Reka,
kar, hogy nem tudtal jonni. Kép Azert biztos, ami biztos, szerezz be gyorsan egy furdorucit. Kép
Sajnos, fogletores ugyben nem tudok segiteni. Kép

Tündér,
fűnyiras....a mi kedvunkert?...micsoda hos vagy! Kép

Angi,
alvas. Rendes ferjed van! Kép Niagaraert nagyon irigy irigy KépKépKépKépKép

PsAndi,
Honnan rendelted a konyveket? Meretek mekkorak lettek? Jaj, most olvasom csak! Kép Biztos, hoyg teljesen komplett a gyerekorvosotok? (Mar bocsi... Kép) Nekunk a tejpepet eppen nem nagyon ajanlottak, mert inkabb a tapszer reggel-este, az taplalobb es az van mindennapos taplalasra kifejlesztve. Tejpepet csak neha-neha tizorainak vagy uzsinak javasoltak. Szerintem a meleg miatt egyik gyerek se eszik most tul sokat, es Te sem vagy egy dundi alkat, akkor miert kene Daninak Fekete Laci alkataval versenyeznie???? Kép
En ZSombinak 100%-os gyumolcslevet szoktam idonkent adni, es idonknet suly-turbozaskent turo rudit. Kép

A tali irto jol sikerult, szerintem mindannyian nagyon jol ereztuk magunkat (mi legalabbis Kép). Szerintem jovo heten ismetles varhato...Kép

Joejt,
Gombóc
gombóc
 
 


Gombóc
örülök, hogy jól sikerült a tali Kép
Könyvek a www.alexandra.hu-ról, 15% kedvezmény ha netről rendelsz és 10e felett elengedik a postaktg-et is. Máskor is így fogom, a boltban kinézem, mi tetszik, aztán hajrá Kép
Hogy komplett-e a gyerekorvos? Ma én is elgondolkodtam ezen a kérdésen. Engem egyébként a súlya kevésbé zavar, inkább a magassága az, ami aggaszt. Fura, hogy mindenki magas a családban, ő meg alig akar nőni Kép Remélem azért beindul. A tejpépet én sem fogom erőltetni, főleg hogy már régebben próbáltam, és nem is ízlett neki. Túró rudit Dani majd'mindennap eszik, remeg érte Kép

Andi
psandi
 
 


Andi!

Szerintem is hülye a gyerekdokitok, már bocsánatKép Minden gyerek súlygyarapodása leáll 1 éves kor után, és ilynekor van hogy fogynak is. Elég megnézni az én dundi Emmámból mára mi lett, néha már a ropiságáért aggódom. Vagy nézd ex-dagimadár Kevint. Akkor miért ne lenen normális ha egy addig sem túl dundi baba most fogy egy picit?

Főleg ha magasságához képest jónak találtatik?

Én nem hiszem hogy ha pépesítenél akkor elkezdene jobban hízni.
Nekem van olyna nap hogy Emma cska leves cuccokat eszik, mit csináljak ha nem szereti azt a főzeléket amit főzők???

A tejpépet már jóval 1 éves szülinapja előtt elhagytuk. igaz, én uzsonnára megengedem neki hogy pl pudingot egyen vagy ilyesmit, és mióta jó idő van szokott fagyizni is Imádja. lehet ezért nem fogy?KépKépKép

A tápszer nálunk este még egy, BEBA 2+.

A maci kávét viszont felejtsd el, színtiszta cikória, nem értem mennyivcel jobb minta nesquic kakó. Szerintem ha már adsz akkor azt adj neki. Én 1 dl-be 1 teáskanálla szoktam szórni belőle, Emma szerti, igaz nem sűrűn kap.

Szerintem csinálj nyugodtan úgy mindnet mint eddig legfeljebbengedélyezz neki naponta 1x egy kis "nassolást" (keksz, kakaó, puding, túró rudi).

És ne sírj ilyne hülye orvosmiatt, nekem utoljára tavaly nyáron mérték Emmát. Igaz látzsik rajta hogy nem sovány, de tavaly óta alkatra tényleg sokat fogyott.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Andi!

Tudod mi a fura? Hoyg ha meg magas, akkor úton útfélen azt hallgatj aaz ember hogy milyen nagy gyerek, mint egy 3 éves! Jé, ki ilyne magas a családban? na most Emma 1 évesen volt 77 cm, ez az az órisái magasság.
És még valami, a férjem sokáig alacsony volt, általánso iskolában a 2 évvel fiatalabb lány unokatesója sokkal magasbb volt mint ő. Aztán középiskolában megindul és 180 cm lett. Én elég magas volta, alsóban méga tornasor eleje felé álltam, aztán 8. osztályra majdnem az utolsó voltam a 160 cm-emmel. Úgyhoyg semmit sem jelent az hogy most milyen magasak. van egy kalkulátor valameliyk abbás lapon, milyen magas lezs címszóval, és cska az ovis oadatokat kéri be, tehát csak az akkori növekedésből lehet valamire is következtetni. Ha mindneki magas a családban elég jó esély van rá hogy ő is beindul majd.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Manó
köszi Neked is, kezd visszatérni a lelki békém Kép

na és azért szoktunk nassolni is: Kép
Kép

Andi
psandi
 
 


Psandi,
Magassag, ocsem tornasorban uccso volt gimi 2. osztalyig, negyedikre elso helyre kerultKép
Nyugtasson masfel eves kor utan ritkulnak az orvosi ellenorzesekKépKépKép
En most hizokuran tartom a fiam, hogy az alsohataran legyunk egy het mulva a sulygorbenekKép

Lanyok, nalatok hogy fogadta a ded a babatejet nalunk irto fujjjjj, tapszert inkabb nem minositem.
Normal tejet nem akarok neki koran adni, most meg van tejcsim, de mi lesz ha elapad???

Mano,
Lanyom is annyi, de tolunk tegnap az ismerosunk azt kerdezte miert ilyen kicsi ez a gyerekKépKépKép
Azt talaltam mondani mert meg csak egy eves.
Dokink meg megdicserte, hogy pont jo a magassagaKép

Gomboc,
Kepeket!!!!!! Ugye nem mondod, hogy nem fenykepeztetekKép

Angi
angela2
 
 


Na azert kep alapjan en nem aggodnek a sulya miattKép

Angi
angela2
 
 


Toffi-Timici, Andi,
KépekKép

Maci_2
maci_2
 
 


Maci2,
Ti hogy vagyotk, kicsit szuk szavu lettelKép

Angi
angela2
 
 


Angi
igen, ez nyugtató, hogy később már nem kell havonta dokihoz járni Kép
babatejről majd holnap nyilatkozom, hogy hogy fogadja Dani, remélem ízlik neki!

Maci
kicsit bővebben, ha lehet Kép HOgy vagytok?

Andi
psandi
 
 


Angi,
nem fenykepeztunk. Kép Pedig olyan, de olyan kepet tudtunk volna csinalni, hogy csak na, ha viszunk gepet...Kép
Elarulom, a ket ZSombi egymas mellett, szinte osszebujva szundikalt a pleden. Olyan edesek voltak, hoyg minden jarokelo megallt es halk "jujj de edesek" felkialtassal nezte oket egy darabig. KépKépKépKép

Andi,
a kepet elnezve en se aggodnek a sulya miatt. Zsombim is hasonlo kaliber. Kép

Gombóc
gombóc
 
 


Gomboc,
Legkozelebb talan mar rutinosabbak lesztekKép

Angi
angela2
 
 


Psandi, Tündér
köszi a tali infós mailt.Kép

Norka,
de jó, hogy jöttök Pestre!
állás ügyben majd megkérdezem Apát

Toffi,
képeket ide postázd lszi: timea_k@hdsnet.hu
köszi

most csak ennyi, mert nagyon rossz a kedvem és holnap nehéz napon leszKépKépKép
pusza,
Timici
timici
 
 


Andi, Hogy megnyugodj, az én nagylányom adatai egyéves kora korül:

súly: 7630 g
hossz: 70 cm

Most 5,5 éves. Súly: 6700 g /itthoni mérlegen nem éri el a 16 kg-t/, Hossz: 108 cm

És vizsgálgatják, miért sovány, de nem találnak semmit. Ráadásul orokmozgó, tele energiával.

Ne aggódj Danikáért, nagyon édes, formás kisgyerek. Az orvosok tankonyv alapján javasolgatnak. Beszélj inkább a védőnővel, Ő talán jobbakat tud mondani. Meg hallgass az osztoneidre, és Dani étvágyára. Csak sok édességet ne egyen, és próbálj rendszert tartani az étkezésében. Ennyi.

Nelli
hnelli
 
 


Sziasztok!

Vagyok ám, olvasgatok, csak valahogy az írás.
De most PsAndi dokiján kiakadtam.

Andi! Hagyd ott ezt a dokit, vagy legalábbis felejtsd el, amiket táplálkozásról mond!!!! És ezt 4 gyerek után holt komolyan mondom, ez a doki messze nem naprakész, ráadásul hülye! És semmiképp ne hagyd magad stresszelni, annak semmi értelme.
Pépelés:tény, én is megfigyeltem, jobban felszívódik, mint a darabos, de még mindig inkább egyen a gyerek darabosat és szivódjon fel belőle kevés, mintsem ne egyen semmit (ikreknél 1 évesen feladtam a külön pepecset, mert abszolút nem ették, ANcsi 2 hete csak a mi kajánkat és azt is pépelés nélkül hajlandó elfogadni)
Leves:miért lenne rosszabb a levesben levő zöldség, mint a pépelt főzelékbeli? Marhaság. Leves nem feltétlen a leves levét jelenti, a sűreje meg tökéletes.
Gyümilé:na, az egyetlen amiben egyetértek a dokival, bár ez meg már eső után köpönyeg, mért nem szólt előbb. Szerintem legjobb gyümilére rá sem szoktatni a gyereket, csak vizet kinálni neki és akkor megszokja, hogy szomjúságra azt igyon. Később már egy-egy alkalommal gyümilé nem "rontja el". Viszont ha napközben édeset, cukrosat iszik, az elviheti az étvágyát.
Maláta-maci kávé:és ha nem iszik ilyet? Nekem egyik se ivott soha életében, én magam is utáltam a tejeskávékat, mintahogy ma sem kávézom, és itt vagyok meg a gyerkőcök is.
Tejpép, babatej: ha szopizik még Dani, akkor az a tökéletes neki! Nem kell műtej, mitől is lenne jobb, mint az, amit a természet kitalált nekünk?????? Ezt utálom legjobban a dokiknál, azt még felfogják, hogy a tehéntej a la natúr nem a legjobb a gyereknek, de hogy a tehéntejből készült műporos "tej" jobb, mint a harmatfriss, immunanyagokkal ellátott, fajazonos fehérjéket tartalmazó anyatej. MÉrges fej.
Ilyentájban már nem érdemes túl sűrűn dokihoz menni, az a legtisztább.
És nehogy már szó szerint "kell adnom" vedd a dokit! Ő csak javasolhat neked, de nem parancsolhatja meg mit adj a gyereknek!!!!!

Angi:már mért apadna el????? Ha igény szerint engeded szopizni, akkor pontosan addig lesz tejed, ameddig a kicsid igényli!!! Ráérsz akkor aggódni, ha a baba egyszerre csak nem kér több cicit, de még korainak tartod a tiszta tehéntejet.
Nyugi!!!

Ancsi amióta tudja mondani a cicit, azóta többet szopizik. Minap volt egy minimálnap, meg is számoltam, mennyit szopiztunk, kijött, hgoy 24 óra alatt 7-szerKépKépKép Belegondolok, hogy anno az elsőnél, akit azért még nem igazán igény szerint szoptattam, 1 hónaposan volt napi 5 szopiKépKép Az ikrek szoptak ennyiszer, 3 kg súly alattKép.
Jó, azért ANcsi most már nem mindet mennyiségre cicizi.

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Angi!

Ez jóKépKépKép Emm amost 21 hónaposan kb 87 cm, de állandóan megkapom hogy milyne nagyon magas ez a gyerek.

Nekem Emma sjanos eleve tápis volt, így ő szerti a babtejet is. Ami egyébkénta 3-as tápszer.

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok !

Köszönöm a további hozzászólásokat Kép
Most már azért nem parázok annyira, csak tegnap volt egy mélypont, elég sz.r érzés volt azt hallgatni, hogy semmi sem jó, amit csinálok.
Egyébként meg én vagyok a hülye, mert a doki kérdéseire válaszolgatva nem is mindig a tényállásnak megfelelőt mondtam.
Pl. kérdezte, iszik-e gyümilevet? mondom igen. Az igazság pedig az, hogy világ életében vizet adtam Daninak, és kb. 3 napja vettem neki HOhes-C reggeli italt, és adtam reggeli után 1-1,5 dl-t.
Kérdezte, pépesítek-e még neki? mondom nem, már csak darabosat adok neki. HOlott ez sem igaz, ha belegondolok, mert kb 1 héttel ezelőttig azért legtöbbször még bébiételt evett ebédre, ami pépes. Csak én hirtelen a saját magam által készített pempőkre gondoltam, mert az már nincs.
Kérdezte, eszik-e levest?
mondom eszi a levesből való dolgokat. (répa, husi, krumpli...)
Azt mondta nem jó, mert a levébe kifő minden érték, inkább pároljak neki zöldséget, abban bennemarad.
Én azt gondoltam, hogy egy 14,5 hós gyereknek már elkezdhetem adni az általunk fogyasztott ételeket és nem kell mindig külön főzőcskézni neki. Vagy ennyi erővel 14 éves koráig párolhatnék neki, mert abban akkor is több lesz a vitamin!
MOndta még, hogy legyen reggeli, 10órai, ebéd, uzsi, vacsi. Nálunk a reggeli alapból kimarad, mert fél 10 körül kel csak fel Dani, úgyhogy 4x eszik egy nap, + lefekvés előtti szopi + éjszaka egyszer szopi, de az sztem már nem mennyiség, inkább visszaaltató-nyugiszopi.

És eddig mindenben annyira normális volt a doki hozzáállása, direkt nem javasolta régebben a tejpépet, mert hogy van még tejem, a hozzátápit sem sürgette stb.
Ja, egyébként most is csak azért szerintem, mert mondta, hogy a napi 2 szopi már nincs meg fél liter tej, és ezért kell neki más is. Pedig eszünk rengeteg sajtot, túrót, joghurtot..., na mindegy. Most kipróbálom ezt a babatejet, ha nem jön be, nem fogom erőltetni, a tejpépet meg pláne nem.

Meg mondjuk azt sem értem, hogy ezektől a dolgoktól lehet, hogy hízni fog, de nőni nem hiszem, akkor meg mi a cél? Csináljak egy apróka gombócot (bocs, Gombóc Kép) Daniból?! Most abszolut nem sovány, még mindig hurkás a kis combija, meg a csoklóján is olyan édes husika van Kép

Jó hosszú voltam megint, bocs Kép

Andi
psandi
 
 


Andi,
tényleg nincs jobb gyerekorvos a körzetben? Mert az ilyen fajta a leglélekrombolóbb egy kezdő anyánakKép A mi dokink csak elmondja, hogy mi az, amit jó lenne betartani az etetésben, de soha nem dorongol le, ha mégsem úgy sikerül. A fiad nem etióp, nincsenek hiánytünetei, csak a maga tempójában fejlődik a lelkem. A magasság meg: a férjem is picike volt ált. iskoláig, azóta viszont azért egy átlagos hapsimagasságot ő is produkáltKép
És ha egy gyereknél amúgy is nehezen megy a hozzátáplálás (lásd az én lányaim), örül az ember, ha valamit egyáltalán megkedvel a gyerek. Szóval én nagy ívben sz..nék a dokira, és ésszerű határok között a saját fejem után mennék a kajáltatásbanKép A pépesítést meg felejtsd el, inkább örülj neki, hogy már darabosat is eszik Dani. Attól, hogy turmixolsz, nem fog pufira hízni a gyerek, főleg, ha nem is rajong a pempőértKép

Timici,
mi a baj? Engem is elfog sokszor a rosszkedv, ilyenkor elmegyünk a lányokkal csavarogni...csak az a baj, hogy ez legtöbbször vásárlásba torkollik, utána meg a bankszámlám miatt kesergekKép No de erre tartjuk a férjeket, nem igaz?Kép

Angi,
hízókúraKép Az én Timim szinte semmit nem eszik, de alkatilag nem bír vékony lenni, talán ezért van szerencsénk a méreckedéssel. Viszont nagykorában fog majd keseregni az én drágám, hogy még egy zsemle is úgy hasznosul a szervezetében, mintha egy kiló kenyeret vágott volna beKépKép
Most viszont annyira kiborító, hogy naponta max 2x eszik és akkor is csak banán, egy kis főtt tészta vagy valami hasonlóKép

Legkisebb lányom kirúgja a ház oldalát és ez nincs napszakhoz kötveKép Mi lesz velem, ha még Zsebinél is fürgébb áldást kapok?Kép

Megyek szétcsapniKép

Momo


Momo
momo
 
 


SziasztokKép

Ennyit mikorra hagy Zsombi végigolvasni???

Réka
Dani fogakKép, csak így telefonba lerendezte, meg sem nézte a doki? Megkérdezem egy ismerősömet...

Tündér
Szerencsére a strandon már nem volt pluszlétszám.
FűnyírásKép

Angi
Hosszú alvás klasszKép
Én sem tudom, honnan hallotta Zsombi azt, hogy hisztiKép. Tegnapi új szavak: süti (Kép), pici, kicsi. Mai: pillangó (mondjuk kívülálló nem biztos, hogy értenéKép)
Én nem terveztem gépet vinni a strandra, pedig jó lett volna.

Momo
Ja, olyan bícsem nekem nem volt. Olyan Gombócnak vanKép

Andi
Szerintem sincs semmi baj Danival. És ha 18 éves korára két méteres lesz? Van még ideje megnyúlniKép

Timici
Képeket küldöm és gondolok Rád!

Gombóc
KépKépKépKép
Könyv: kemény 1000 Ft-ba került, egy falubeli gyerek ott tanul, azzal hozatta anyósom. Ha érdekel, megpróbál Neked is hozatni egyet (ha még van és csak szeptembertől működik a dolog)
Jövő hét szerdán Pala-ismétlés???Kép

Még nem reggeliztem...
Szép napot MindenkinekKép
PusziKép
Toffi + Zsombi + Szandi
toffifee
 
 


Sziasztok,

PsAndi,
Orulok, hoyg mar jobb a kedved! KépKépKépKép

Timici,
Mitol rossz a kedved? Meselj...Kép

Momo,
nalunk is ez a keveset eszem, de jol hasznositom jatek megy. Kép Es neha engem is az oruletbe kerget ezzel a nemevessel. Kép De most mar eldontottem, ha csak ropit eszik, akkor csak azt eszik, ha tapszert, akkor azt, csak azt orommel tegye. (Bar tegnap lecsuszott 4 szem cseresznye is a szajzar elott.) Kép
Tenyleg legkisebbed ilyen kis virgonc? Biztataskent irom, kezdd el felkotni a gatyadat. KépKépKépKépKép

Toffi,
Igen, legyszi, szerezz nekem egy konyvet! Az anyagiakat meg valahogy eljuttatom hozzad! Kép
A Pala-ismetles ragyogo otlet, de nem lehetne kedden? Szerdan mar pokolnom kene, ha csutortokon hajnalban indulunk. Kép
Ugyi, mondtam en, hogy kell a pled a strandra???
(Bar azt is lattam, hoyg nem nektek....) KépKépKépKép

Pussz,
Gombóc
gombóc
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?