Hali!
Megírtam a szüléstörténetet, és kaptok egy képet is Ágiról, többre most nem futja, bocs.
Ádibabának gratula Rékához!
Ági szüléstörténet
Nagyon szerettem volna úgy szülni, hogy ne a magzatvíz folyjon el az elején, hanem szépen kezdődjenek az összehúzódások, sűrűsödjenek be, és a magzatburok csak a kitolás előtt repedjen meg. Ezt azért akartam, mert a két kórházi szülésemnél a burokrepesztés után brutálissá váltak a fájások, a harmadik szülésem pedig burokrepedéssel indult, és ott már az első összehúzódás elképesztően erős volt. Nos, nagyjából megkaptam, amit kértem.
Aznap mindössze 5-6 jóslóm volt, azok is főleg délelőtt, és éjszaka sem volt semmi. Eszembe sem jutott a szülés. Egészen hajnali negyed ötig, amikor egy elég erős fájdalom ébresztett. Gondoltam, na, mehetek pisilni, akkor szoktak így fájni a jóslók, amikor nagyon tele a hólyagom. Feltápászkodtam szépen lassan, kimentem a fürdőbe, és már éppen ráültem volna a vécére, amikor jött a következő összehúzódás, ami annyira fájt, hogy nem tudtam leülni. Hm, hát ennek fele sem tréfa, a szobában elbitoroltam a férjem karóráját, hogy megnézzem, lesz-e valami rendszer, mert azért még nem voltam biztos magamban (hehe, két összehúzódás után hogyan is lehettem volna). Oké, jött a harmadik, pontosan tíz perc múlva, ez már nagyon sziszegős volt, fel is ébredt a férjem. A végén mondtam neki, hogy keljünk inkább fel, mert azt hiszem, szülünk, mire ő mondta, hogy ő is azt hiszi. Oké, felkeltünk, bébiőr bekapcsolva, lejöttünk a földszintre. Közben még egy összehúzódás, én még mindig vacilláltam, hogy felhívjam-e anyuékat, de aztán úgy döntöttem, hogy max. feleslegesen jönnek, de inkább induljanak (az előző szülésem is csak egy és háromnegyed óra volt, csak ott nyilvánvaló volt a dolog, mert másfél órával az első összehúzódás előtt elfolyt a magzatvíz). Felhívtam őket, rögtön ugrottak is az autóba. Gondolkodtam egy kicsit, aztán felhívtam a bábát, is, hogy ugyan még csak most kezdődött, de elég erőteljes a dolog, és örülnék, hogyha készülődne, mert valószínűleg lesz valami. Mondta, hogy jó, készül. Telefon le, ezután rögtön hárompercesekre váltottak az összehúzódások, én akkor már hangot is adtam közben, még nem nagyon hangosat, de azért szólt rendesen, ugyanis fájt is rendesen. Közben elmentem pisilni, láttam, hogy elment a nyákdugó. 10 perc múlva inkább úgy döntöttem, hogy megsürgetem az embereket, anyuék már nem voltak otthon, a bábának meg mondtam, hogy inkább siessen, mert úgy tűnik, felgyorsultak az események. Közben a férjem a konyhában pakolt és mosogatott (első este volt két hét óta, hogy nem pakoltunk el, és nem voltak tiszták a szüléshez szükséges nagy lábasok, persze pont most indult be a szülés). Gondoltam, segítek neki a fájásszünetekben, de aztán kénytelen voltam rájönni, hogy amikor 1 percig tartó fájás után 1 perc szünet van, akkor nemigen vagyok hasznos segítség, úgyhogy hagytam, én meg a nappaliban a kanapé támlájába kapaszkodva üvöltöttem két percenként. Közben kakilni kellett, de éreztem, hogy ez még nem tolófájás, hanem tényleg kakilni kell. Többször nekiindultam, de nemigen éreztem képesenek magam arra, hogy fájásszünetben végezzek. Végül csak kiviteleztem a dolgot, sőt, még le is zuhanyoztam az alfelemet utána, hogy tiszta legyen, amikor kibújik a baba. Néha ki-kinéztem, hogy megjött-e már valaki, láttam, hogy mindjárt kel fel a nap. Szép időpont a születésre.
Szerencsére anyuék nagyon gyorsan ideértek. Anyu bejött, akkor éppen fájtam, és ordítottam, mire ő rögtön: "Jaj, Istenem, mit csináljak, mit segítsek?", tudtam, hogy ezt nem bírom hallgatni, így mondtam neki, hogy cseréljen a férjemmel, majd én szorongatom a férjem kezét, ő meg mosogasson, a húgom meg várja kint a bábát, hogy rögtön megtaláljon minket. Ez jó is volt így, közben a férjem leterítette a kanapét dekubitusz lepedővel, én meg fájdogáltam belé kapaszkodva. Fájásszünetekben kipihentem magam, de azért sosem vártam a következőt, nagyon fájt. A bába is nagyon hamar befutott, végtelenül örültem neki, jól megöleltem (attól tartottam, hogy esetleg nem ér ide, és egyedül kell szülnöm, ami azért kicsit megijesztett). Utána már minden ment a maga útján, gyors szívhanghallgatás, minden oké, én meg próbáltam valami jó pózt találni, mert egyre jobban fájtak az összehúzódások. (Hiányzott a lépcső, ahol anyuéknál vajúdtam Bercivel, abba nagyon jól bele lehetett kapaszkodni.) Végül az egyik lábammal a kanapén térdelve, a másikkal a földön állva lehajolva az ülő férjem alkarjába kapaszkodtam, és jól nekiszorítottam a fejemet. Mondta is, hogy az orrodat azért ne törd el, amit akkor nem értettem, mert nem éreztem én semmit az orromban, csak lent a nagy fájdalmat, amit csak üvöltve bírtam elviselni (nem kell egyébként semmi extrára gondolni, csak egy jó hangos „ááááááááá” volt végig), de másnapra jól megfájdult az orrgyököm.
Közben a bába próbált könnyíteni a helyzetemen különböző praktikákkal, kaptam alulra muskotályzsályás meleg borogatást, amit rögtön elutasítottam (már az előző szülésnél sem esett jól), aztán megpróbáltuk ezt a hasam aljára rakni, mert nekem csak az szokott fájni szüléskor, de egyszerűen nem fért oda a nekem jól eső pózban, szóval ez is sztornó. Utána megpróbálta masszírozni a derekamat, mondtam, hogy nem kell, mire ő, hogy de ő szívesen csinálja, én meg, hogy de nekem nem esik jól, ő meg, hogy ja, akkor jó.
És látta, hogy én inkább egyedül szenvedek, és hagyott. És tovább jöttek az összehúzódások, én meg amikor lehajoltam közben, a hálóingem mindig az arcomba lógott, és nem kaptam jól levegőt, mire elkezdett legyezni a mappájával, hát az olyan jól esett! Mondtam is, hogy ezt folytassa valaki mindig, mert ez nekem nagyon jó. Ekkor már éreztem, hogy lassan jön a baba (nem volt amúgy ez sok idő, szinte hosszabb leírni), mondtam is, hogy mintha jönne, és a bába is mondta, hogy ő is úgy gondolja. Szívhanghallgatás, minden oké. Kérdeztem, hogy nem vizsgál-e meg, hogy nyomhatok-e, mondta, hogy dehogy vizsgál meg, amikor úgy érzem, hogy nyomnom kell, akkor nyomjak nyugodtan. Ekkor jött kb. 3-4 olyan összehúzódás, ami valahogy átmenet volt, de még nem volt igazi nyomásinger, ezért inkább csak átlélegeztem és üvöltöttem őket, és már nagyon elegem volt a fájdalomból. Meg úgy éreztem, hogy lelassult a dolog, amit szóvá is tettem, mire a bába mosolygott, hogy igen, már másfél perce nem üvöltök. Utána viszont megindult a gyerek, éreztem, hogy most már valószínűleg nyomni kell majd, és nyomtam is. Jött lefelé, én teljes erőből nyomtam egy nagyot (üvöltve), pukk, a magzatvíz kirobbant belőlem, utána kis lihegés, aztán még egyet nyomtam, és így tovább, és egy tolófájás alatt öt nyomásra kibukkant Ági. Érdekes, hogy már most sem tudom felidézni magát az érzést, ahogy jön le, pedig utána pár napig még simán sikerült, egyszerre volt fájdalmas, izgalmas és felemelő. Hogy tudtam, hogy ha nyomok még, akkor jön tovább, és mindjárt kibújik, és a harmadik nyomás után már majdnem kint volt a feje, éreztem, ahogy tágul a kijárat, és teljesen tisztán gondolkoztam közben, hogy akkor most nyomok, és ki fog bújni a feje, és ez is történt. Ezután nagyon ki akartam nyomni a testét is, mintha mondtam volna azt is, hogy húzzák ki belőlem, közben nyomtam egy ötödiket, és kibújt (5.53-kor, kevéssel több mint másfél órával az első összehúzódás után).
És annyira euforikus voltam utána, rögtön álltam fel, és fordultam a bábához, hogy kérem a babámat, gyorsan adja ide, és már feküdtem is a hátamra, hogy rám tehesse.
Közben a férjem rögtön az alfelét leste, és örömmel tudatta, hogy lány (nagyon azt szeretett volna). A köldökzsinór nem volt valami hosszú, ezért csak a hasamra került Ági, aki szinte rögtön elkezdett kapálódzni, és ahogy azt a netes videon láttam anno, elindult felfelé a cicihez.
Tiszta örömben feküdtem, az egyik kezemmel tartottam a takaró alatt, a másikkal simogattam a nagy fekete haját. A köldökzsinór elég sokáig pulzált még, aztán végül abbahagyta, el lett vágva, a méhlepényt is megszültem útközben. Ági közben felért a ciciig, amit segítettem neki bekapni, mert egyrészt a lapos mellbimbómat nem könnyű bekapni, másrészt már nagyon türelmetlen volt (azóta is nagy szopimán a kiscsaj, éber állapotának nagy részét cicin tölti). Egészen meg voltam hatva, hogy ezt is átélhettem. Az egyetlen rossz az volt, hogy ekkor már el is kezdődtek a brutális utófájások, esküszöm, rosszabb volt, mint a szülés, lévén nem egy percig tartottak, hanem jóval tovább, és a térdemig és a hasam tetejéig kisugárzott az égető érzés, jaj. A bába közben megvizsgálta az alfelemet, és úgy döntött, hogy két öltést azért kapok a repedésre (az első gyereknél elszenvedett gátmetszésem minden utánalévő szülésnél repedt...). Kaptam érzéstelenítést, közben a bába kifőzte a műszereket, és összevarrt (nem volt jó, tűfóbiám van, rosszul reagálok minden hasonló dologra, szorongattam is a férjem kezét, Ági közben anyunál volt). Elég sokáig tartott, mert közben jöttek az utófájások, amikkel aztán még két napig nagyon-nagyon szenvedtem, utána még kettőig kicsit, és aztán múltak el teljesen. A varrás végére felébredtek a gyerekek is (csoda, hogy addig nem, pedig jó hangos voltam a vajúdás során), a férjem felment hozzájuk, meg anyu is. A nagyobbak le is jöttek rögtön babanézőbe anyuval, a kicsit viszont nem volt könnyű meggyőzni, hogy jöjjön le, amikor megtudta, hogy egy ismeretlen is van itt (mármint a bába, nem a baba
). Végül ő is lejött, itt vigyorgott mind a három, mint a tejbetök. Megkérdeztem a húgomat, akinek még nincsen gyereke, és aki végig bent volt, hogy na, milyennek találta így kívülről a szülést (kicsit aggódtam, hogy elvettem a kedvét a nagy kiabálással), mire mondta, hogy valahogy nem annyira csodálatosnak, hanem inkább nagyon természetesnek élte meg. Hogy ennek így kell történnie. És ezzel be is fejezem a történetet, mert ez egy jó befejezés.
Ágicica ma:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára zsizsa 2009.08.28 23:08-kor.
De mi már holnap megyünk levegőre,persze csak az udvarra.
