Vera, nálad még üres a babó neve!
De gondolom már megvan... megosztod velünk is, mert beírnám.
Süti, én sok változást nem látok a pocódon... kicsit nagyobb... csúcsosabb, de nincs az még lent egyáltalán.
Csaszinál még nem is biztos, hogy nehéz lesz a felépülés... nekem se volt vele gondom, hanem... újra rendes hasizmot varázsolni!!!! na, az nem eccerű. ne tudd meg mit hasaztam én éjjel nappal... napi min. 1 óra csak hasazás volt és még így se lett olyan, mint előtte volt, mikor csak hébe-hóba hasaztam. És én nagyon kényes vagyok erre a területre (is).
Előtej... sztem semmi összefüggés nincs, hogy később menyi lesz és meddig tudsz szoptatni. Nekem Mírával is csak pár csepp volt (mint kb. most) és semmi gondom nem volt a szopival. Barátnőmet meg már sokszor elöntötte a tej a terhesség végén... és elég sok gondja volt a szopival és nem is tudta csak pár hónapig szoptatni a picit. Szóval ezt nem lehet előre tudni. De a szopi is olyan dolog, ami nagyrészt fejben dől el.
Boboka, a műtéti előkészítés semmi extra. Vérvétel meg altatóorvossal való konzultáció. Ott kell majd kitölteni egy valag papírt különböző családban előforduló betegségekkel kapcsolatban meg hogy milyen érzéstelenítés / altatás lesz. Szóval ne gondolj semmi különösre.
Miért szedsz még magneb6-ot?
Erika, +10 kg... igen, de az mind Lotti és a cullangok.
Andi, ismerős érzés. még agyilag én sem tudom feldolgozni milyen lesz 2 gyerekes anyukának lenni!
Főleg nekem az a szó, hogy testvér, az is kínai... De megoldjuk majdcsak valahogy.
A bőröm meg beleborzongott amit az anyaságról írtál.
Nektarin, jaj de édes cukipofa. Imádok minden ilyen kis pihe-puha szőrgombócot.
Lili, anno enyém cicám szeretett fürdeni érdekes mód. Egyébként Tánya is nagyon cééép cicuska. Most itt lenne, jól megdögönyözném őt is az tuti.
Akartam kérdezni... teleportáljak neked pár kilót? csak mert úgy örültél a +2-nek... ha gondolod én adok szívesen... nem vok irigy.
Kriszti, de jóóóó, hogy nemsokára kiegészültök!!! (Hmmm... erről most a vízilabda jutott eszembe
)
Csunyeszka marad a kórházban, onnan már csak a picikkel mehet haza.
Tééényleg, már kedd van, akkor ha minden ok Dorkáékkal ma jönnek haza... ha még nincsenek itthon. Nem akarom őket zavarni, de remélem jelentkezik, ha megjöttek.
Hálóingek... hááát én is mikor múltkor szedtem elő őket... áááá durva nagyon mindegyik. De hát evvan, majd 6 hét után előcsempészünk vmi sexi kis darabot és elfeledtetünk apjukkal mindent.
T-pk mi lenne ha összebújnátok apikával?
Hátha segítene.
Holnap úgyis menned kell Pestre?
Szezso, ne idegeskedj. Majd a saját dokid megvizsgált rendesen és csináltass uh-t is max. hogy megnyugodj és hogy rendesen meg tudjátok beszélni milyen lehetőségek vannak. Fő az optimizmus.
Astriddal maximálisan egyetértek csaszi-ügyben. Soha nem lehet tudni mikor lesz szükség a műtétre... Lehet szépen beilleszkedett a baba, de mondjuk anyukának nincsenek fájásai... vagy egy körbetekeredett köldökzsinór a pici nyakán. És attól még ha műtét a vége nem leszünk rosszabb anyukák!!!! nem ettől függ. Ilyenkor sokkal fontosabb a pici és a mi életünk. És inkább tegyük össze a két kezünket, hogy egy olyan világban adunk életet egy csöppségnek, amikor komplikáció esetén is van segítség...
Mírával én is végig nagyon-nagyon akartam simán szülni, de mikor közölték velem az uccsó hetekben, hogy lehet császár lesz a vége eléggé bepánikoltam... főleg azért mert az műtét! de aztán megbeszéltem magammal hogy nem az a lényeg hogy hogyan bújik erre a világra, hanem hogy egészséges legyen és a karomban tarthassam. Valszeg ezért sem éltem meg olyan katasztrófaként és fel tudtam könnyen dolgozni, mivel volt rá időm, hogy lelkileg is ráhangolódjak. És igen, sok olyat lehet hallani, ahol csaszi lett a vége és az anyukát nagyon megviselte (depresszió, nem szoptatás. stb. )
Én ezért kérek mindenkit nézzen kicsit befelé és beszélje meg magával, hogy akkor sem lesz baj és nem dől össze a világ, ha császár lesz a vége. Arra kell és szabad ilyenkor gondolni, hogy túl vagyunk a szülésen, fel kell gyógyulnunk, közben el kell látnunk a picinket és ehhez erő kell, nagyon sok erő! Nem szabad elhagyni magunkat, mert akkor csak gyengébbek leszünk. Meg tudjuk csinálni! Hiszen nők vagyunk! Mindig csak előre szabad tekinteni... nem arra hogy mi történt, hogy miért lett császár! Nem! Olyankor már nem ez a fontos!
A másik, ami nekem még be szokott jönni, az az, hogy felkészülök hogy nagyon fog fájni... értem itt még akár a beöntést vagy a katéter felhelyezését is... és amikor erre sor kerül kellemesen csalódok, hogy na, azért elviselhető...
Bocsi, ez egy kicsit hosszú lett...
Jaj, édes pofa ez a csöpp Imola ahogy mosolyog!!!!!!!!!!!!!!