Nóri!
Így olvasva ez tényleg vicces történet volt, de tudom jól, hogy akkor élőben annyira te nem kacagtál.
Egyébként ha valaki megdöbbenve kérdezi, hogy miért ilyen kis korkülönbséggel vállaltunk babát, akkor én azzal szoktam érvelni, hogy azért, mert ha egy évig gondolkodtunk volna még rajta, akkor lehet, hogy öt év múlva sem mertünk volna belevágni, ugyanis Kristófból most még nagyrészt csak a pozitív kisugárzás jön ki, még nem akaratos, nem hisztis, nem kell a csillárról leszedegetem és nem művel túl sok agyvérzéses dolgot, szóval most még naivak vagyunk és bátrak, nem tudjuk, hogy mennyi nehéz pillanat lesz még. De egy-két év múlva már bőven tudni fogjuk, akkor viszont már ott lesz a második baba és nem lehet majd visszacsinálni, küzdenünk kell tovább.
Ha viszont vártunk volna tovább, akkor lehet, hogy azt mondjuk, hogy "Köszi, elég egy ördögfióka a húszas éveinkre, egyenlőre nem kell több", akkor viszont nekem sohasem lenne három gyerekem, ahogy tervezzük.
Amúgy: én még mindig nem vagyok jól. Tegnap szinte semmit sem ettem, amikor próbálkoztam evéssel, akkor semmi sem esett jól. Ebédre párolt zöldséget csináltam, de nem vitt rá a lélek, hogy egyek belőle. Ettem két barackot, két kivit és kész. Este már éhes voltam, csináltam tésztát, először jól esett, az adag vége már kevésbé volt jó, kijött az egész és hozta a megevett gyümölcsöket is.
Ma sincs sok életerőm, sem étvágyam, aludni sem tudok, most már náthás is vagyok. Ráadásul délután vendégeink jönnek, sütni, főzni akartam, de ebből annyi lesz, hogy összepakolom a lakást, összedobok egy joghurttortát, Feri pedig eszi a tegnapi hortobágyi palacsintát, úgy is odáig van érte, én meg majd nézem.
Jah, éjszaka felébresztett, amikor hazaért a munkából, hogy hogyan érzem magam, mert "betegség-szag" van a lakásban és aggódik. Kérdeztem, hogy milyen az a betegség-szag, nem nagyon tudta elmagyarázni, azt mondta, hogy olyan kórház szag.