Hahó!
Lehet ilyen invitálásoknak ellenállni?
Netti!
Vágathatsz szivacsot amekkorát akarsz, és a köré teszed a "karámot".Amikorra az kelleni fog, akkorra már nem feküdni, hanem ülni,állni, guggolni fognak a gyerkőceink,így nem gond,ha kő van alatta.
Dettusnak pl kemény helyen kellett feküdnie csecsemő korában, és én a kőre letettem a paplanját, azon feküdt. Sosem fázott meg!
Petya megkapta az első szuriját. Nagyon zokon vette, mert pont bealudt volna, amikor keltettem, hogy menni kell. A kocsiban visszaaludt, aztán amikor kivettem felkelt. Már megint épp bebantult volna, amikor megszúrták. Utána kapott vígaszcicit, azóta alszik! Ez fél 12-kor volt!
Tegnap volt az első olyan éjszakánk, hogy felébredt ugyan 3 óránként, de odaadtam neki a cumit, és visszaaludt. Fél ötkor evett először. Nem akarom elkiabálni, de ez lehet az éjszaka átalvására való érettségnek is a jele. (Nagyon jó lenne, mert az összes gyerekemmel minimum két éves korukig éjszakáztam)