Linácska!
Hát mit írjak neked a kutyanevelésről? Baby-t legfőképpen nem neveltük sehogy. Csak szerettük és imádtuk. És olyan jó kutya lett, jajj, imádom. Egy cseppet sem agresszív, mindenkit szeret, meg sem fordul soha a fejében, hogy harapjon, vagy az se, hogy kikaphat. Mert azt az érzést ő sohasem ismerte. Pár napja szeretetből ráugrott a férjemre az meg ráordított. A kutya leült elé és értetlenül nézte. Vele nem szoktunk kiabálni, így hát nem tudott mit kezdeni a szituval.
A kutya szerintem azt sem tudja magáról, hogy ő kutya. Szerintem azt hiszi, hogy ember. Azt akarja enni mindig, amit mi. Ha mi meggyet eszünk, akkor ő is, ha sárgabarackot, ha fagyit, répát...
És olyan érdekes, soha nem vitte el egy cipőnket, egy ruhánkat sem, pedig erre sem tanítottuk. De ha kint hagyunk egy tál kaját a teraszon, ahhoz sem nyúl hozzá. Ha azt mondod neki, hogy jó étvágyat, egyél, ez a tiéd, akkor megeszi, de lopni sohasem lop.
Pisilni, kakilni csak egy helyre jár, pici korában pl. sokat volt a teraszon, ahonnan lépcsők vezettek le. Egyszer sem pisilt oda, pedig a lépcvsőn lemenni még nem tudott, akkor szaladt a sziklakerten, de akkor sem pisilt oda. Szóval ő egy csoda kutya. Biztos, hogy ti is nagyon fogjátok szeretni. Jó szándékú, nyugodt.
A lakásba hozzánk soha nem jöhetett be, pici dobozkában, egy pulóveren aludt a teraszon pár hetes kora óta.
Csak azt tudom mondani, mint amit nekünk mondtak annak idején, hogy rengeteg boldog pillanatot hoz majd az életünkbe. Kívánom én is ezt Nektek. Szeressétek és babusgassátok őt nagyon, ez a legjobb nevelés.