Új privát üzeneted érkezett!

Megkérdeztük a dokinőt, hogy mikor érdmees 4D-re elmenni, és azt tanácsolta, hogy a következő vizsgálatot várjuk meg, és majd azt követően menjünk el.

Ja, még jó, hogy uh is volt, mert AFP vérvételre holnap kellett volna mennem, de a korunk miatt (most vagyunk 15+4) hétfőn kell mennünk. Szóval a jelek szerint sokat számíthat pár nap is.
Vendég
 


Lám-lám, megoszlanak a vélemények mindenben. Ez így is a természetesen, hiszen sem a babák, sem a szülők nem egyformák. Én egy dolgot tudok biztosan: elveim már vannak, sőt elég régen vannak, hogy majd én hogyan fogom felnevelni a gyermekemet. Azt is tudom, hogy hiába az elvek, lehet, hogy teljesen másként fogom nevelni, mivel teljesen mást fog kívánni tőlem. Tudom, cumit semmiképpen sem akarok neki adni, de az sem jobb, hogy az anyukája tizenéves koráig az ujját szopta :oops: talán a cumiról hamarabb le tudtak volna szoktatni.

O'hara én ma voltam vérvételen, nekem ennyire szigorúan nem határozták meg, hogy mikor menjek, csak ezen a héten jó lenne :roll: kedden töltöttem a 16. hetet, de UH szerint 4 nappal vagyunk idősebbek.

Többiek merre vagytok? Nagyon csendben volt ma mindenki :( lehet a meleg miatt?
Vendég
 


sziaszok!

en is csatlakoznek hozzatok, mar egy ideje olvaso uzemmodban vagyok, csak sajnos nem tudok rendszeresen jonni, mert dolgozom. de azert majd probalkozom. :-)
egyebkent 29 eves vagyok, masodik babankat varjuk, akit majd a mikulas hoz!

Kép
Kép
bama
 
 

 
 

es ugy latom, kicsit lenne mit ujitani a vonalzomon.... regen jartam itt bejelentkezve....

Kép
Kép
bama
 
 


haho mindenkinek...mar aki van...aztan gondolom, holnaptol 3 nap csend :):):)
Udv bama...irsz kicsit magatokrol? vizsgalatok eredmenyei, valtozasok rajtad...
Gabival ertek teljes mertekben egyet...nekem is megvannak az elveim, de velemenyeket irjatok, mert a tudasom csak lexikalis es persze a velemeny valtoztathato. Az tuti, hogy a cumi nalunk sem lesz a listan, meg akkor sem, ha igy a legkonnyebb, hiszen egy olyen mozgastipust-a szoporeflexet-gyakorolhatja, ami a mehben az elsokent alakul ki, vagyis egyertelmu annak nyugtato hatasa. es az is, hogy ez a leggyorsabb es legegyszerubb modszer..de en nem akarom, hogy mar a kezdetektol ezt tarsitsa...ez nyilvan joval munkaigenyesebb, hosszabb folyamat, de mindenkepp olyan, ami megeri. aztan ki tudja, lehet, hogy smemi gond nem lesz vele...VAGY...2 nap utan a szajaba adom majd a cumit :):):)
o'hara! hogyhogy nem latta ferjed eddig a babat? hogy lehet, hogy nem engedik be a parokat? orulok ,hogy tetszett neki, az en ferjem is total oda- meg visszavan mindig, jobban, mint en :):)
hetvegen csinalok ujabb pocakosfotot...kivulnezetbol, aztan majd folrakom...ti is csinalhatnatok,igy latnam, hogy nem csak nekem no rohamlepesben a pocim :):)

Kép
pumipumi
 
 


Rajtam meg semmi valtozas nincs, de en mar latom a hasam, bar ez meg senkinek nem tunt fel, aki nem tudja hogy jon a baba. Hanyingerem neha meg mindig van, de egyre ritkabban, es ma reggel ota erzem is, hogy itt ficankol Zumzurum (meg nincs masik neve). Eddig szerencsere csak egy kilot hiztam, aminek nagyon orulok, mert Zoeval +25 lett a vege. Ja, es 2 het mulva megyek 4D-re, multkor a Baross u. -i rendeloben voltam, nagyon jo volt, mindent alaposan megneztek, elmagyaraztak + dvd-t is csinaltattunk, de mivel most semmi dolgom Pesten, Gyorbe fogok menni. Tudja esetleg valaki, hogy ott hova erdemes?

Kép
Kép
bama
 
 


Sziasztok! Tudom, már megint eltűntem, de még mindig nem vagyok topon és leginkább semmihez sincs kedvem. :( Már van olyan nap, hogy nem hányok, de a közérzetem pocsék. Mult hét jó volt -a párom szabin volt- most meg munkahely látogatással, bababolt nézelődéssel és 4D-s uh beszervezésével teltek a napok.
Mindenképp akartunk még így csináltatni, hogy belefér a látómezőbe az egész babácska. A képek nem lettek annyira cukik mint a multkori -12 hetes uh-nál elkapott kép- de vannak jó mozdulatok megörökítve. :wink: Addig is itt egy, amit a videóból vágtunk ki, itt nem a pofija a lényeg. :D Szerintetek lehet még Jázmin belőle? :oops: :D


Kép

Próbálok majd visszaolvasni, kivel mi történt.
csillag25
 
 


Sziasztok, bekukkantottam.

Pókica, én az első pillanattól fogva olyannyira igény szerint szoptattam a kisfiam, hogy végül a mai napig nem iszik egy kortyot sem ( amitől mondjuk mostmár aggódom is...), és a mai napig szopizik csak, ha szomjas, illetve nálunk is annyit hízott az elején, hogy csak néztünk, amikor a védőnő mérte ( nekünk nem volt otthon mérleg). És soha nem is volt semmi gondunka szopival, szerencsére ment mint a karikacsapás, mégis egyik hétvégén hirtelen 40 fokos lázam lett, és nagyon fájt a mellem, aztán el is múlt rövidesen, és többet nem ismétlődött meg. Ilyen is van. Amúgy tuti, hogy fájt a hasa a fiamnak, mert ő az elején szó szerint folyton cicin akart lógni, és nekem rengeteg tejem volt, jött is vissza szegénynek, és iszonyúan sok volt a széklete is, megterhelte a kis hasát az a rengeteg tej, nem tudott pihenni... Amúgy nem fejtem egyáltalán, csak akkor, amikor pl. írtam is, hogy fogorvosnál voltam, és nem tudtam mikor érek haza, meg amikor a tejlázam volt. Tényleg adódhatnak ám olyan helyzetek, amikor egyszerűen nem tudod olyankor megszoptatni a babót, amikor kérné ( főleg ha mondjuk 1,5 óránként is kéri bizonyos időszakokban), nekem mondom pont ilyen volt a fogdoki, meg bármilyen ilyen jellegű dolog is előfordulhat, vagy volt egy ismerősöm, aki kapott egy olyan vírust, amire olyan gyógyszer volt, hogy 3 napig nem szophatott a picur... ilyesmikre gondolok, ez bárkinél előfordulhat, az csak szerencse, ha nem jön semmi ilyen.

NA, olvasok tovább, csak le akartam írni, mert szita az agyam, és elfelejtem a végén, hogy mit olvastam az elején... :)

Kép

Kép
nóna
 
 


O'hara, nekem is mindig mondták, hogy szoptatott babának ne adjak cumisüveget, se cumit, mert leszokik a szopásról... na ehhez képest 2-3 hó-s koráig még elfogadta a lefejt tejet cumisüvegből, onnantól semmi, máig szopik, és máig nem hajlandó inni egy kortyot sem semmiből, se a cumisüveget, se a csőröspoharat nem ismeri fel, fogalma nincs, mit kell vele csinálni, a poharat pedig helyből kivágja a kezemből. És most bevallom bajban vagyok... merthogy fél évesen még elég folyadékmennyiség a forró nyárban az anyatej, de 14 hónaposan az a kevés, amit még ki tud szívni, hát az enyhén szólva aggasztó... :( És nem tudunk vele mit kezdeni, egyszerűen nem hajlandó. Szóval ő nem a ciciről szokott le, hanem semmi mást nem hajléandó elfogadni. Ha ezt előre tudom, bizony-bizony szoktattam volna időben a cumisüveghez, próbálkoztam volna, mert most mind én, mind a védőnéni és a hozzáértők tanácstalanok... Na ezt csak azért írtam le, hogy mindenkinek más ez ügyben a tapasztalata, nincs általános szabály, ki kell tapasztalni saját magunknak, ezt nem lehet megspórolni sajna. Én most mindenesetre hálát adnék az Égnek, ha bármilyen cumisüvegből hajlandó lenne bármit meginni... de ő ilyen, egyszerűen nem és nem. NA mindegy. Szóval ez is egy tapasztalat. Kíváncsi vagyok majd, ha megszületnek a babók, kinél hogyan alakul majd. Szerintem lesz aki simán meg fogja csinálni, amit eltervezett, mert olyan lesz a baba, és lesz, aki már a kórházban máshogy fogja gondolni.

Kép

Kép
nóna
 
 


CSillag, szerintem lehet még Jázmin belőle... :) Nekünk a doki a 19. hét körüli 4D uh-n is úgy nézte a nemét, hogy a kis zacsijait kereste meg, mutatta, hogy abból látszik, hogy fiú... :) ILyenkor még szinte ugyanolyan a kettő, úgyhogy még bármilyen nemű lehet a babácskátok!

Kép

Kép
nóna
 
 


Köszi Nóna, akkor még nem kell a rózsaszín rucik helyéről gondolkodnunk, ellesznek még a szekrényben. :) Bár az uh-s néni fiúnak tippelte, de persze hozzátette, hogy még nagyon-nagyon korai bármit is mondani. Igaz, nem is azért mentünk, hogy ezt megtudjuk -akkor már később mentünk volna pár héttel, azért az is számít- de most elkezdtem nézegetni a videót ilyen szempontból is. Persze most akármit látok, még minden lehet belőle. :wink:
csillag25
 
 


Itt vannak a képek, bár van amit mi vágtunk ki a videóból. :oops:

Kép Baba csücsül

Kép Áll a baba

Kép Bukfencezni próbál

Kép De inkább dől

Kép Integet

Kép Hátat fordít és lelép :)
csillag25
 
 


de édesek ezek a képek!!! Vagyis a babátok édes!!!

Botinak próbáltam én adni cumit, de sosem kellett neki! cumisüvegből kb két hónapja iszik, előtte nem kellett neki

Kép
Kép
Kép
endaaj
 
 


Köszi! Mi is alig tudtunk betelni vele, ami látszik is ezen az oldalon. :oops: :)
csillag25
 
 


Sziasztok!

jajj, csillag, nagyon édes a babátok!!! :D
Én is úgy várom már, hogy lássam ilyen jól. Azt már mondtam férjemnek, hogy ha a jövő heti uh-n sem fogom normálisan látni, akkor én utána héten elmegyek 4d-re (ő csak később akarná), mert már nagyon idegesít, hogy mindenki többet látta (férjem, a doki, meg az asszisztense :lol: ), mint én. Nekem mindig csak egy pillanatra mutatják meg :(

Sajnos nekem még mindig van barnázgatás, ha többet mászkálok, csinálok egy kis házimunkát. Ez nem jó. Nagyon nem aggódom, de idegesít, hogy nem csinálhatok annyit, amennyit szeretnék. Most, hogy már jól vagyok, nem esik annyira jól a pihenés, inkább tennék-vennék, mászkálnék. :?

A pelenkás tapasztalatokat majd vegyük elő novemberben újra. Én addig el fogom felejteni :lol:

briell
 
 


Csillag ezért a képekért érdemes volt várni Rád :)

Bama üdv közöttünk! Merre is tartózkodsz mostanság? Milánó van a nevednél kiírva, ékezet nélküli billentyűzetről írsz, de Pest után Győrben keresel 4d-s uh-t. Egy "olasz lányunk" már van, mondtuk is már Pumipuminak hogy ott kérünk szervezni egy találkozót jövőre.

Az én párom is még csak a 12 hetes uh képet látta, azóta semmi. Majd jövő hónapban megyünk 4d-re, legalábbis remélem, hogy el tud majd jönni ő is.

Nem tudom, ki hogyan áll a pocakmérettel, én tegnap este lepődtem meg, hogy már mekkora :oops: Tegnap bővebb, kismamás felsőben voltam, mindenki csak somolygott, kevesen kérdeztek. Ma a szokásos halásznadrágos laza öltözékben vagyok, ebben még mindíg csak jóllakott óvodásnak nézek ki.

Üdv. Gabi
Vendég
 


csillag! Nagyon édes a babátok, most már nagyon kíváncsi vagyok, hogy Jázmin lesz-e. :lol:

Most hívott a férjem, hogy már megint összetörték az autónkat. Állt a piros lámpánál a XI ker. Fehérvári úton és hátulról beleszaladtak. Utoljára márciusban törték össze a parkoló autónk ajtaját. Akkor beletolattak. :twisted: Olyan bosszantó! Majd ez is egy csomó idő mire elkészül...

:cry:

Nóna! Nekünk sem fogadta el egyik gyerek sem a poharat az elején, még a csőröset sem, a cumisüveget meg sem próbáltuk(nekünk ez így természetes), viszont a szívószálas megoldást napokon belül elfogadták. Imádták szopizni...nem tudom próbáltad-e már.


Képzeljétek, hétfő óta nem kért szopit! Akkor volt pont 30 hónapos! Úgy látszik végleg elválasztotta magát. Jöhet a következő baba a cicire! :D

picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
pókica
Badacsonylábdihegy
 
 
 
 
 
 


Na, én növesztem a pocakomat rendesen :)
Kép
Itt épp kismama rövidgatyó próbálás közben. Én nagyon örülök neki, hogy már ilyen szép nagy. Attól az egy dologtól eltekintve, hogy már alig van mit felvennem :?

briell
 
 



En csak itt irigykedek, hogy szinte mindenkinek van mar pocakja, es gyonyoru kepei. Nekem meg csak egy 10 hetes UH kepem van, pocak meg szinte semmi. Pedig azt mondjak, a masodik sokkal korabban latszik.... De legalabb mar mocorog, igy kezdem jobban realizalni!


m&g Milano mellett elek, csak most keszulunk haza nyaralni, eredetileg gyori vagyok. 4D-t multkor is otthon csinaltattunk, mert itt akkor ilyen meg nem volt, most ahogy neztem 1-2 helyen csinalnak Milanoban, de nagyon draga, es nincs akkora tapasztalatuk mint otthon. Egyebkent az egesz terhesgondozas es egeszsegugy eleg nevetseges itt. Jobban bizom az otthoni orvosokban!

En tamogatom az otletet, hogy itt legyen valahol talalkozo, de inkabb valami tengerparton,mert itt nalunk iszonyu a hoseg.... :)

Kép
Kép
bama
 
 


sziasztok
2 napig nem voltam és nem bírok vissza olvasni :)
csillag arik a képet és akkor ha jól értem nálatok is fiú lessz?.
szerdán voltam védőnőnél megint fél kilo mínusz már 1,5-2 kilo mínusznál tartok annyira nem bánom mert a pocak növekszik szépen.
cumi,cumisüveg:hát szerintem kell én úgy kezdtem annó hogy megvettem az avent kezdőcsomagát de nem bántam meg mert már az első itthon töltött napon szükségem volt rá ugyanis a kisfiam nem akart szopni és bizony elég volt hirtelen tápszert beszerezni.és persze így szükség volt mellszívóra is sőtt ha elötte beszerzem akkor adhattam volna egyből azt a cumisüvegből és nem kellett volna tápszer után szaladni egyből bár utána sem volt annyi tejem hogy elég legyen.és egyáltalán nem hülyeség a tea sem mi adtuk a mecsek teát ami jó a hasfájásra is és újszülöttkortól adható.a cumi pedig megint csak kell mi amikor jöttünk haza a kórházból üvöltött mint akit nyúznak aztán oda adtuk a cumit és szépen elaludt hát elég nagy megkönnyebülés volt hogy elhallgatott főleg 1. babánál amikor mindentől megijed az ember.de a sterilizálót én is hülyeségnek tartom meg a cumisüveg melegítőt is vagy minek hívják :oops: de majd mindenki megtapasztalja és eldönti neki mi a jó :)
tegnap főztem kelbimbó főzeléket hát nagyon finomra sikeredett de mivel a párom nem csípi így még mára is maradt.ja és tegnap délután bevágtam egy fél dinnyét na akkor aztán volt has.
afp-re nálunk az sztk-ban a terhestanácsadáson kell kérni beutalót a védőnő csak a vércsoportra és a vérképre adott de azt is alá kell iratni a házi orvossal.ja és 2.-án megyek még 2 hét.
itt nagyon jó idő van de sajnos hétvégére már rosszabat mond :(

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


megmértem megint a hasam utoljára 13+4 nél néztem akkor 81cm volt ma pedig 15 hetesen 83cm ja és még csak kicsit rágcsáltam szóval nem a kaja befolyásolta :D :oops:
a vonalzóm megint levan maradva egy nappal.

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Hú, Anita! Azért én ezekkel a "kell" szavakkal csínján bánnék! :lol: Azért valahogy csak felnőttek az én gyerekeim is ezek nélkül! :wink:
Aztán majd meglátjuk ki hogy fogja csinálni, hogy látja jónak! :D

A kelbimbót én is nagyon szeretem, idén vettem a bátorságot és palántáltam 5 db kelbimbó-fácskát is. Egész szépen növögetnek, de a fagyok beálltáig még neki is sok ideje van! Ha minden igaz egyszerre lesznek gyerekeink! :D

Nálunk rántott csirkecomb lesz, a férjem kikövetelte a húst, mivel egész héten csak zöldségeket ettünk rántva és főzeléknek. Szegényem talán ha egyszer ebédelt, inkább hideg kaját választott. Nem csípi Ő sem a zöldségféléket. :roll: Nagy "húsos hasúak" ezek a férfiak! :D

Az én pocim óriási, már most olyan mintha két hónappal előrébb járnék, meg is jegyezte a doki. Pedig éhgyomorra mentem. Teljesen alkat kérdés ez is, kinek mekkora. Nekem a másik kettőnél is hihetetlen óriás volt már a végére! Mondjuk valahol el is kellett férnie, ezeknek a nagy 4 kiló fölötti, 60 centis "csöppségeknek". Majd én is csinálok pocifotót, de mindig elfelejtem. Egyébként mondta a doki, hogy volt olyan kismamája szülés előtt, hogy simán el tudta volna takarni a hasát úgy, hogy senki meg nem mondja, hogy babát vár. Valaki meg már 6 hetesen igencsak pocakosodik és bele sem fér a nadrágjaiba.

picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
pókica
Badacsonylábdihegy
 
 
 
 
 
 


pókica bocsi akkor legyen a kell helyett szükség lehet rá :)
de nekem tényleg kelett nálatok nem ez jó de nemtudhatja senki sem előre hogy hogyan alakul a helyzet

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Köszi lányok! :) Briell, pihenj amennyit csak tudsz, most a baba a legfontosabb. Tudom, rossz nézni a tennivalókat, de nálam még egy házimunka sem szaladt el, megvárnak mind. :D Nekem eddig kétszer volt barnázás mostanában -lehet, hogy nem is írtam ide még- és az egyik hajnalban/reggelre -pedig nem is csináltunk semmit éjszaka- :oops: a másik alkalom egy bevásárlás után. Ugyhogy vigyázva a mászkálással, házimunkával.
Aranyos a pocid. :) Nekem még sajnos nem nőtte túl eléggé az "alaphasam", így passzosabb fölsőben azt hihetik nőtt az úszógumim. :oops: :( De a mell alatt húzott felsők bejönnek.
Gabi, én is meglepődtem egyik este milyen nagy már a pocak, ott örvendeztem, de aztán rájöttem, hogy előtte dinnyéztem be és csak aznap fog tartani a látvány... vagy mindig dinnyét kell ennem. :lol:
Pókica, én is nagyon kiváncsi vagyok, főleg így, hogy lehet, hogy három Jázminka lesz a fórumon. :D Eddig annyira nem érdekelt, de most, hogy megláttam azt a dudort...(amiből még bármi lehet)
Sajnálom az autót, emlékszem tavasszal is milyen bosszantó volt, főleg, hogy egyik sem a Ti hibátokból történt. :roll:
Bama, üdv. köztünk és ne irigykedj. Lehet, hogy elcserélném a fotóimat a mozgolódásért. De majd beindul nálunk is a csöppség és akkor kirúgja majd anya oldalát. :wink:
Anita, nem tudjuk, csak tippelt az uh-s néni. Még nagyon korai lenne biztosat mondani, ezért nem éljük bele magunkat egyik verzióba sem, de legalább már felkészültünk arra, hogy kisfiú is lehet. Eddig valahogy csak lányban gondolkodtunk. :oops: :D
Pókica, az én férjem is elég "húsos", mondjuk rajta meg is látszik. :oops: Én ellennék főzelékeken, rántott/párolt zöldeken, de neki kell a keményebb kaja. Ja, ilyen rántott karfiol, patisszon, gomba lecsúszik neki, de abból olyan mennyiséget csinálni, hogy ne jöjjön egy-két óra mulva, hogy éhes... :roll:
Na, lépek le én is mint a babónk, mert majd szét megy a fejem. Lehet, hogy a közelgő hidegfront miatt?
csillag25
 
 


csináltam egy képet a pociról bár nem a legjobb :oops: Kép

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Sziasztok!
Sterilizáló: én egy nagy lábosban főztem ki mindent, egy kis citromsavat tettem bele, hogy ne rakódjon le a vízkő az edénykék falára.
Cumi/szopi: nekem a gyerkőc anno felváltva evett cumiból (ha apa besegített) és szopizott. Ha jó formájú cumit választasz, szerintem nem lesz cumizavara. Az aventesekről több negatív kritikát olvastam, a tomme teppee-t sokan dícsérik, nekem mum volt/van/lesz. Gondolom, ez babafüggő. És még egy érdekesség: gyerkőcöm már vagy 2 hónapja iszik pohárból is (csak utazás közben a nem tökéletes taktika miatt), tehát ebbe sem zavar bele a cumi.
Szívószál: miért is jobb az, mint a cumi?
Elvek: én anno eldöntöttem, hogy soha -de soha nem kap a gyerek cumit... aztán mégis eljött az a pont. Sajna sok mindent nem tudunk előre.
Csillag: szuperek a képek, remélem, hamarosan mi is eljutunk 4D-re. :P
Anita: csini a pocid, és aranyos a ruhácskád is- olyan kis nőcis, kismamis :lol:
Mindenkinek szép napot,
M.

macianyu
 
 


macianyu köszi szépen :D

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


kimaradt: (csak utazás közben iszik cumiból a nem tökéletes taktika miatt )

macianyu
 
 


Pókica nagyon sajnálom autót, szerencsére nálunk itt vidéken, az ilyen ritkán fordul elő. Remélem, gyorsan sikerül a formai dolgokat, és a javítást is elintézni. Párodnak munkaeszköz az autó?
Nekem is gondom van autóval, de az enyémet sürgősen el kellene adni, de nagyon áll a piac :(

Anita csini vagy! Mióta ígérem már nektek a képeket, és még mindíg nem értem ide vele :oops: ha így folytatom, nem sikerül a 9 hónap alatt csinálni.

CSillag ezek szerint mi vagyunk itt ketten, akik a lányok felé hajlanánk, és fiút mondanak nekünk? Le is álltam névválasztással, megvárom a 20. hét utáni 4d-t, és majd utána. Gondolom, addigra már tippelésnél többet tudnak mondani orvosok. Eddig el sem hittem, hogy ennyire nem egyértelmű, de hát még nem is voltam kismama.

A sok kaja után én most fokozom a bajt... szalonnasütést tevezünk estére... nem egy tipikus egészséges kismami vacsora 8) de nagggyooon szeretem hagymával, és nagyon kívánom :oops:

Jó hétvégét mindenkinek, úgyis elcsendesedünk, bár holnaptól ha rosszabb idő lesz, akkor mi beszorulunk a házba :(
Vendég
 


mi is készülünnk már egy ideje a szalonna sütésre de mindig elmarad most viszont annyira nem is kívánom.
megyek pancsizunk kicsit a fiammal a medencébe.
jó hétvégét nektek

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Nóna!
Nagyon irígy vagyok!Én is úgy szerettem volna ha Zizu tovább szopizik,de 1 hónappal ezelőtt megharapta a cicit egyszer és azóta sem kell neki.Remélem,hogy ha megjön a kistesó kedvet kap megint.Úgy szeretnék tandem szopit...

Gabi!
Szalonnasütés!Iigenigenigen!Átmehetünk mi is? :oops: :D :D
Nem is említettem,hogy van egy nagycsomó munkatársam aki ott lakik ahol ti!

Cumi: Én eléggé ellene voltam,a kórházban raktak a Zizu kiskocsijába,én pedig visszaadtam.Aztán egyszer megpróbáltunk adni neki.El is fogadta!Na de nem azért,hogy cumizzon....azzal szokta verni az ágyrácsot :D
Viszont cumisüveget használunk.Annak is ellene voltam,de nagyon praktikus ha az ember sokat megy.Kocsiba pl csak abból itatom.

Briell!
Nagyonn csini vagy!És tényleg mekkora már a pocid.Nekem Zita csak a 20. héttől látszódott.Bár most azért Ketteske már látszik :D
Tessék pihengetni hadd múljon el teljesen a barnázgatás.A ház nem fog összedőlni!

Csillag!
Én is határozottan kukit látok :D

Ma jött meg a Down szűrés eredmény: negatív.Bár ez szerintem nem volt kérdés.Hülyeség is ez a vizsgálat!Csak paráztatja a kismamikat feleslegesen.Kivéve persze annál akinél azért van kockázat.
Vendég
 


Csillag, nagyon szupik ezek a képek! Hát így első ránézésre nagyon egyértelmű, hogy kisfiú, de én is tudom, hogy ennyire korán hiába is látszik kis pöcök, abból még könnyen lehet, hogy csikló lesz.
Vendég
 


Hát az igaz, hogy amit elméletben kigondolunk, könnyen totál ellenkezően is működhet a gyakorlatban. Főleg első babánál nem egyszerű, hogy akkor most mi is jó a babának. Mert nyilván mindenki csak jót akar tenni nekik. Én már csak röhögök rajta, hogy egyébként minden témában teljesen ellentétes vélemények vannak szakmai körökben is, nem csak a cumi kérdésben. Olvastam arról, hogy az újszülöttre kell-e sapka. Egyik helyen azt írják, kell, mert a fejéről könnyen megfázik, máshol azt írják, nem kell a sapka, mert ha melege van a babának, a fején adja a le a feles hőt, így elkerülhető a bölcsőhalál, ami részben a melegtől fordul elő. Ugyanez az ágynemű kérdés is: van aki szerint kell, máshol az van, nem kell takaró (párna meg pláne nem), elég a hálózsák, abban sem fázik, és nincs meg az a veszély, hogy a baba ficergésétől a fejére csúszik a takaró, vagy túlmelegszik. Szóval, tudjunk dönteni! J Ez a sok infó sajna nem viszi előrébb az ember lányát. A személyes tapasztalatokat viszont nagyon jó olvasni, hiszen valaki, valamiért már döntött az adott szokás mellett, vagy ellen. Eddig a légzésfigyelőt totál feleslegesnek ítéltem, mert hát ott lesz mellettem a kiságyban a babácska, ha baj van, hallom. Erre most mondta a kolléganőm, hogy egyik ismerősének be kell vinnie a Heim Pál gyk-ba a 2-3 hetes babáját, mert a légzésfigyelő többször is jelzett már, és kivizsgálják a gyereket. Nagyon remélem, hogy nem találnak semmit szegénynél. Mindenesetre ez az eset fogja eldönteni, hogy lesz-e nálunk légzésfigyelő.
Vendég
 


Pumipumi, ez volt az első hasi uh. A hüvelyire nem akartam, hogy bejöjjön a férjem, és ő sem ragaszkodott hozzá. A rendelő kialakítása olyan, hogy csak a lábamnál állva, vagy a dokinő mögül tudja a monitort nézni (de ez igazából tök mindegy, hisz a dokinő pont mellettem ül), így totál szemből azt látja, ami se neki, se nekem nem túl szimpi testhelyzet egy ilyen szituban.

Hát Nóna elég ijesztő amit írsz, mert az anyatej szerintem sem elég már ennyi idősen. És enni sem eszik szilárd ételeket, illetve leveseket, vagy csak az italokat utasítja el?

Pókica én nem is értem, hogy lehet a lámpánál álló kocsiba belemenni? Van egy pár örökké rohanó autós, aztán meglepődnek, hogy vannak akik batartják a szabályokat! Csak éppen kár, hogy sokszor éppen a szabályosan közlekedők szívnak.

Sprite
, gratula a jó eredményhez.

Pocaktéma: 7. héttől kezdett el nekem nődögélni, de mégis most is van aki azt mondja, hogy alig látszik valami. Mások viszont le vannak döbbenve, hogy milyen nagy már. Szóval, nagyon eltérőek a vélemények. A családnak küldtem haza képet a 12. héten, és ők is ledöbbentek a mérettől, de mintha azóta nem nőne olyan intenzíven. Vagy csak az „áááá, még nem is látszik!” kommentek miatt érzem így? Majd teszek fel én is képet, de hasonló a méret szerintem az eddig látott pocakokhoz. Szerintem nagyon szépen kerekednek már!
Vendég
 


Sprite gyertek, tűz és hagyma van, nyársat és szalonnát hozzatok :lol:

Tudom, hogy munkahelyeden sokan vannak innen, közel is lakunk egymáshoz :)
A pelenkás kérdésemre még várom a válaszod.

Örülök, hogy Te eredményeid is ilyen jók lettek!

Üdv. Gabi
Vendég
 


Bekukk! Megjött a kombinált teszt eredménye: negatív, kockázat Down-kór előfordulására 1:46.000, Edwards kórra kevesebb mint 1:50.000.
Anita, ez nagyon jó pocikép. Össze sem lehetne téveszteni mással. :)
Macianyu, köszi. Drukkolok nektek, hogy ilyen kis virgonc legyen a bébi mikor moziztok. Mi rásegítettünk előtte egy kis csokival, meg egy-két korty kólával. Uh-s néni mondta, hogy akinek alszik a kicsi, vagy nagyon inaktív, kiküldik anyukát csokit enni aztán megélénkül az apróság. :wink: Nálunk produkálta magát vagy 20 percig, aztán már épp pihenni tért volna, de kicsit gonoszkodott vele a néni és felébresztette a saját szívhangjával. Más frekvenciára tette és arra "megugrott" a baba, kicsit meg is sajnáltam, de azóta annyit pihen amennyit csak akar. :)
Gabi, én is azt hittem ez már egyértelmű, mikor elcsíptük azt a képet, de a természet tud produkálni. Ha ebből nunis lesz, hát fogok nézni. :D :roll: A névválasztással így bajban leszünk, ugyanis a lánynév egyértelmű volt, míg fiúnevekben apuci (és persze nagypapa is) a sajátját szeretné, de erről még engem nagyon meg kell győzni. :shock:
Sprite, gratula a Down-szűrés eredményéhez.
Köszi O'hara. Nagyon furi, hogy ennyire csalóka. Én már akkor sem fogok hinni a szememnek, ha majd megmutatják a zacsiját. :oops: :)

Mindenkinek kellemes hétvégét, valószínű már csak jövő héten leszek. Vigyázzatok magatokra!
csillag25
 
 


Sziasztok !

Engedjétek meg, hogy kicsit reklámozzam a családi vállalkozásunk keretében megalapított Tárnoky Fodrásziskolát, melynek 12 hónapos OKJ tanfolyamára szeretettel várunk minden jelentkezőt.

Az év tanulója 100.000 forint jutalomban részesül !

Tárnoky László minden idők legeredményesebb magyar fodrászmestere, számtalan nemzetközi és magyar verseny nyertese. A Magyar Állam által fodrászként elsőként a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett szakembere több évtizedes oktatói múlttal a mai élvonalbeli sztárfodrászok
( Hajas László,Gellei András, Zsidró Tamás ) generációinak kinevelése után saját fodrász akadémiát alapított Tárnoky Fodrásziskola néven.

Vidékieknek elméleti oktatás távoktatásos rendszerben is.

www.tarnokyfodrasziskola.hu Kép
Vendég
 


Most még csak Pókica hozzászólását olvastam, arra reagálnék gyorsan: köszi Pókica, őszintén szólva tényleg a szívószálat nem próbáltuk, még, valahogy eszembe se jutott... pedig már fecskendőből is próbáltuk itatni, odáig jutottunk... :oops: De akkor megpróbálom! És Ti vettetek olyan szívószálas kulacs-jellegű itatót, vagy egyszerűen mezei pohár mezei szívószállal...? Bocs, ha hülye a kérdés.

Kép

Kép
nóna
 
 


Ja, és még gyorsan: CSillag, ez a képsorozat egészen fantasztikus, komolyan mondom, szerintem én még soha nem láttam ilyen szuper 4D-s felvételeket! Ahogyan a végén hátat fordít... hát az valami annyira édes, persze a többivel együtt! Szuper! :D Méghogy nem lehet ilyen korán jó felvételt látni a babáról... Gratulálok, nagyon édes!!!

Kép

Kép
nóna
 
 


Nagyon köszi, Nóna! :D Azért van benne egy kis csel, nem biztos, hogy ilyen sorrendben történtek a dolgok, de a hátat fordítós a végén volt. :wink: Egyébként minket is le akartak beszélni a vizsgálatról, (nem is tudom miért, 10.000 Ft az nekik is pénz) hogy még nagyon korai stb., de mi ragaszkodtunk hozzá szerencsére. :) Aztán a végén elmondta a néni, hogy ők maguk kezdték el hirdetni úgy, hogy a 18-20. hét környékén érdemes menni, mert sokan csak egyszer mennek el a terhesség alatt -amit meg is értek- de mindent akarnak, nemét tudni, pofiját nézni, nagy attrakciót a videón és csak az elégedetlenség volt. Itt nincsenek 4D-s magánrendelők, ez az egy lehetőség van a kórházban, persze van aki ezt sem használja ki, egyszerűen nincs igény rá Nógrád megyében... Mi még biztos elmegyünk egyszer, de szerintem csak a 30. hét környékén, mikor már szép pofija lesz. :D
csillag25
 
 


Anita! Hogy Te milyen vékony vagy...! :D Ez a ruha tényleg csinos és jól kihozza a pocid. Nagyon látványos!
Macianyu! Miért jobb a szívószál mint a cumi??? Ez komoly kérdés? :D
Gabi! Igen, munkaeszköz az autó, de szerencsére van 3 is, így nem okoz problémát ha az egyikkel baj történik. Viszont ez a legjobb autónk. Csak bosszantó, de hétfőn már fogad is a szervízünk.
De ahogy már láttam, nem akkora nagy a baj mint gondoltam, nem horpadt be, így nem kell új alkatrész, elég ezt újrafényezni. Időben ez sok spórolás.
Sprite, Csillag! Gratulálok a szűrés eredményhez! :D Nagyszerű hír!
Nóna! A sima mezeivel kezdtük. Ha jól emlékszem épp horgászni voltunk (mint mindig :D ) és nagyon meleg volt. Elugrottunk a boltba és sok más mellett vettünk a lányunknak szívószálas 100%-os gyümis dobozos innivalót. A férjem odanyújtotta a picinek, Ő pedig bekapdosta a végét, de nem tudta, hogy szívni kell. Mikor hazajöttünk akkor is megpróbáltuk és biztattuk, hogy szopizd. Ezt a szót nagyon értette, kb 9-10 hós lehetett. :wink: Egyszer elkezdte szopizni, így jött be nálunk. Aztán jópár nap múlva már nem volt gond a csőrös pohár sem, a szilikon végűvel próbálkoztunk, utána egyből elfogadta. Aztán jöhetett bármi. Műanyag végű és egy évesen már csak sima kétfüles pohárból ivott. Két éves kora óta már mindegy, hogy van-e füle a pohárnak vagy nincs.
A szívószálas innivalót ha veszünk, ami elég ritka, szívesen elfogadja, de hát melyik gyerek és felnőtt nem? :wink: Tehát ez indította el a folyamatot, csak rá kell jönnie, hogy szopizni kell.
Szerintem vegyél magadnak is és mutasd Neki, hogy szopizza, mit kell vele csinálni. Tudod nálunk nagyon nagy előny a nagyobb testvér, mindig is azt leste, Ő mit csinál és utánozta.
Vagy egy rokon/ismerős gyereket is vonj be a dologba, mert én úgy vettem észre, hogy jobban utánozzák a gyerekeket mint a felnőtteket. Szerintem tudják, hogy "hasonszőrűek". :D
Nálunk a lányom szinte egész nap lefoglalja, semmi dolgom nincs, a kicsi pedig csüng rajta. Sokszor szó szerint. :D
Próbáljátok ki, hátha Neki is ez segít.
Még annyit: Szerintem ti is a dobozos változatot próbáljátok először, olyan szép színes a dobozuk és a legtöbbön aranyos állat is van, ami felkeltheti az érdeklődését. Jobb mint egy sima pohárba beletenni egy szívószálat. Elsőre édeset válasszatok, ha mondjuk az almáért van nagyon oda, akkor az almalevet. Az finom.

picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
pókica
Badacsonylábdihegy
 
 
 
 
 
 


Pókica: "Miért jobb a szívószál mint a cumi??? Ez komoly kérdés?"
A kérdés komoly, mert ahogy a csőrös pohár is, a szívószál is műanyag segédeszköz. Mint ahogy az általad oly hevesen ellenzett cumi is. Csak próbáltam követni a logikádat. :)
Egyébként szomjúságra szerintem a víz a jó és gyereknek való, de ebben is sokan másként gondolkodnak.

macianyu
 
 


Anita, teljesen ugyanúgy jártunk a kisfiammal, mint Ti... mindenki vitte haza a kórházból az édesdeden alvó, vagy nyugodtan sziesztázó babáját, a miénk úgy ordított már az elindulás előtt, mint akit nyúznak, mire a kocsihoz értünk, ( már bocsánat a kifejezésért) tökig leizzadtunk a párommal... és egyszerűen nem akart megnyugodni... végül megkapta a cumit, és azzal lenyugodott... de addigra már totál tanácstalanok voltunk, a pánikhoz közeli állapotban, mert tényleg szó szerint úgy ordított, mint akit nyúznak. És első babánál főleg ez nagyon ijesztő tud lenni. Ráadásul a fiam már akkor sem volt az a kategória, aki eszik-alszik, azonnal érdekelte minden, és hangosan reklamált már akkor is, ha valami nem tetszett neki... és ez azért gyakran előfordult. Úgyhogy én pl. sosem értettem, miért mondják azt, hogy az elején a baba eszik-alszik - hát az enyém sosem volt ilyen. Nagyon kíváncsi leszek, picurka milyen lesz ezen a téren.

Amúgy nekem pl. azt mondta a védőnő a tápszerre is, hogy már azért is érdemes tartani otthon egy dobozzal, mert gyakran már attól megnyugszik a parázó anyuka, hogy van biztonsági tartalék, ha valamiért nagyon kell, és ez segíti a tejtermelést is. Na ez így van szerintem a cumival és cumisüveggel, csak tudja az ember, hogy ott van a szekrényben ha kell, és inkább ne kelljen. De ez tényleg egyéni, általában többgyerekes anyukák már tapasztaltak, tudják, hogy egy-egy helyzetben mi a teendő, és ezért talán lazábbak is. Én is sokmindent már másképp látok, mint elsőre. Nekem első gyermekesként jól jöttek ezek a biztonsági dolgok, hogy megvoltak otthon, tényleg adtak egy kis nyugalmat, hogy ha kell, ott van. Na de erről mostmár tényleg csak ennyit, befejezem már a témát.

O'hara, főleg pépes ételeket eszik, imádja a gabonapépet gyümölccsel, a tejpépet, joghurtot, ilyesmit. Ebédre persze darabosabbat kap. Amúgy is megeszik már minden darabost, csak gyakran csinálja azt mostanában, hogy megrágja a falatokat, majd kiköpi, és ezt csinálja folyamatosan. Én azt hiszem pont azért igényli inkább a pépesebbeket, mert annak nagy a folyadéktartalma, és így oltja a szomját. Levest se nagyon hajlandó, esetleg pár kanállal.

Pókica, köszi az ötlete

Kép

Kép
nóna
 
 


Sprite, nekem a védőnénim azt mondta, az a tapasztalat, hogy a gyerekek, akik már közben abbahagyták a szopit, gyakran visszatérnek, amikor meglátják a kistesót szopizni. Szóval még bejöhet Nálatok is! Megmondom őszintén, én mostanában nem vagyok olyan lelkes szopi-ügyben, valamiért nekem kellemetlen érzés lett az utóbbi időben, amióta már szerintem kevés a tej, gyakran inkább csak komfort-szopi, azóta valahogy olyan más, fáj is, meg valahogy kellemetlen, nem tudom igazán megfogalmazni. Az is lehet, hogy a picurka miatt én lettem érzékenyebb, ezt nem tudom. Persze nem szoktatom le, de néha nem bánnám, ha lassan abbamaradna.... bár aztán lehet hogy ha meg így lenne, aztán hiányozna... :) Szóval olyan kettős érzés.

Kép

Kép
nóna
 
 


Macianyu, annak idején, amikor néha cumisüvegből kapott lefejt tejet a fiam, ő is csak a Mum-ot fogadta el, az összes többit abszolút nem.

Ja, és cumiból is egyetlen egy fajtát fogadott el, máig is csak azt hajlandó, ha cumizik.

Kép

Kép
nóna
 
 


Csillag, ez a csokis-dolog érdekes, amit írtál, ezt még nem is hallottam, hogy felélénkül tőle a baba. Mennyiféle praktika van. :)

Manócskák
, Tőled akartam kérdezni, azt hiszem Te írtad, hogy egy 100as csomag pelus elég egy hónapra. Ezt hogy csinálod? Az napi 3 db pelust jelent, és azt hogy osztod el? Egyet reggel, egy csere napközben, meg egy este fürdés után? Csak azért kérdezem, mert most néztem a vonalzódon, hogy 5 hós a fiad, ilyenkor még csak folyékonyat esznek, és igen sok a pisi a pelusban... én úgy emlékszem, legalább a dupláját elhasználtuk még ebben az időszakban, pont a folyadékmennyiség miatt. Nálatok ez hogy van? Mi még minimum hármat ma is elhasználunk, annak ellenére, hogy a fiam alig vesz magához folyadékot. :roll:

Kép

Kép
nóna
 
 


Macianyu! Akkor tényleg elvesztél a logikámban. Cumizó felnőttet még nem láttam, sőt csőrös pohárból ivót sem...a szívószállal viszont gondolom Te is szívesen szopogatott a jégkockával teli üdítődet, vizedet nyáron. Nincs is annál jobb. :D
Én is osztom, hogy a víz a legmegfelelőbb, éppen ezért írtam, hogy elég ritkán veszünk üdítőt.

picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
pókica
Badacsonylábdihegy
 
 
 
 
 
 


Gabi!
Most bajban vagyok!Kérdezz mégegyszer légyszi a pelusról,mert nem tudom mi volt a kérdés.Priviben írt leveledben próbáltam keresni,de ott nincs szó pelusról.

Nóna!
Sok kismami mondta már (aki még szopiztat és közben várandós) hogy nem igazán jó érzés ilyenkor ha szopizik a gyerkőc.Mégiscsak "szaladgálnak" a hormonok és szopi nélkül is fáj a várandós anyuka melle olykor.Eltudom képzelni milyen lehet ha még szopiznak is.ÁÁÁ A hideg futkároz a hátamon.
Nekem Zizu szoktatta le magát.

Francba!Ez a hülye vonalzó egyszerűen nem akar összejönni.NA megpróbálom megint....
Vendég
 


Nóna! Ebben a tartalékos-biztonságérzetes dologban van logika. Ha valakit ez megnyugtat, hogy ott a polcon, akkor sokkal nyugisabb lesz és így a tejtermelésnek is ad egy nagy löketet! :D Jó fej lehet a védőnőd.
manócskák! Nóna felvetése engem is érdekelne, mert még mi is a mai napig 2-3 pelust használunk el. A 2 a minimum, 3 ha nagydolog is volt.
5 hósan kb a napi 5-6-nál tartottunk.
Aztán lehet, hogy én cseréltem a gyerkőceimnél túl sűrűn, de hallottam a pelenkakiütéstől, hogy van olyan és mindenképp el akartam kerülni.
Sprite! Pelus dologban Gabit és engem is a mosható pelusos megoldásod érdekelne. Én is szívesen kipróbálnám a 3. gyereknél.

picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
pókica
Badacsonylábdihegy
 
 
 
 
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?