Új privát üzeneted érkezett!

Lányok! Nem tudjátok hol lehet gravíroztatni evőeszközt? Azt kapna Patrícia keresztelőre anyutól. A monogramjával.
Anita, te mondtad egyszer hogy anyósod már csináltatott valahol.

Előre is köszike
Vendég
 


Sziasztok!

Zita! Én a Batthyány-n gravíroztattam egyszer. A Kossuth u felőli végéről ha indulsz, a jobb oldalon, első v. második kapuban van, de ki is van írva. Feltéve ha ott van még, mert ez négy éve volt. Patríci foga kint van már? És a kiütései?

Andi! Örülök, hogy jól sikerült a tegnapi munkahelyi buli, és remélem, a mai bográcsozásotokat sem mosta el az eső! csatlakozom a többiekhez, remélem, tudtok jönni a talira! :wink:

Panka! Meggyógyult Emike teljesen? nagyon ügyes a bugyiban alvással! Nappalra Ő már szobatiszta, ugye? Házat tényleg nagyon jó áron vettétek. Persze marha sok ez is, de olcsóbbat nem láttam itt Db-ben sem, Pest mellett pedig nyilván magasabbak az ingatlanárak. Munkahelyetekre könnyen bejártok majd?

Anita! Hogy viseled a pocakosságot? Hányinger, ilyesmi ugye nem kínoz?

Lilla! Baba lefárazstásához nem tudok mást hozzáfűzni, mint amit már leírtak a lányok. Én is a levegőzést mondanám. De nem vagyok nagy szakértő ebben, mert Pannika aludt elég sokat mindigis, és most sincs gond ezzel.

Velünk semmi különös nincs. Pannika nagyon rákattant a könyvekre. Ha olvasok, az még nem köti le, de el kell mutogatni a képeket az összes könyvben, napi 100-szor.... Este már unom néha.... :roll: Pár napja próbál utánozni szavakat, de egyelőre még nem megy olyan jól, de próbálkozik a drágám! Pl. loka=lovacska, páka=párduc(ka), láka=lámpa, baka= barika, Sásá= Sári, a babája. :lol: Mindennek ka a vége.... :lol: Meg sokszor látom, hogy nagyon mondaná, és formálja is aszáját, de nem sikerül. Nem baj, majd megy. De mindent ért, akármit mondok megcsinálja, persze ha van kedve... :?

Kép
zsuzska81
 
 


Sziasztok!

Itt egy videó Annáról, már régóta igérgetem. Éppen játszik rajta.

http://raw.no-ip.org/AnnaVideo/
Vendég
 

 
 

Sziasztok!

Zita! Köszi szépen, nagyon jó lett az oldal!
Szerintem a malompark emeletén a kulcsmásolónál is gravíroznak.

Örülök, hogy sokan tudtok jönni, én is nagyon várom! Remélem, az idő is jó lesz, és az udvaron is tudunk lenni.
Kriszti! Jó, hogy Olivért is hozod, így a nagyobbak is jó kis társaság lesznek!

Tegnap óta Boginak gyártom a tortát, holnap lesz a szülinapi bulija, csak jó idő legyen!!!! Hello Kitty tortája lesz :? Gondolhatjátok! :?
Majd teszek föl fényképet róla.

Ma délután gyereknap volt itt a Homokkerti közösségi házban, Gergőék fölléptek a néptánccal, aztán ott is maradtunk, volt még bábszínház, egy pár gyerekdalokat énekelt (Halász Judit, stb.) karate bemutató, és játszóház. Szabi annyira jól érezte magát, hogy még az evésről is megfeledtezett :) Ahogy jöttünk haza, el is aludt, és így másfél órával később evett, mint ahogy szokott. De még ez sem zavarta. :) A Napló fotósa egy csomó képet csinált rólunk, majd a HAON-on megkeresem.
Apropo, Napló: Andi! A Napló vasárnapi számának az a címe, hogy Vasárnapi Napló, és akkor lehet, hogy azt külön kell előfizetni. Biztos ezért nem találtad a munkahelyeden.
Ja, és kérdezted egyszer, hogy hol lehet Bogiékat megnézni az aerobikkal. Jövő hétfőn (15.-én ) este föllépnek a Főtéren. (azt hiszem, 7-kor)

zsebi_baba
 
 


Hello

Patrícia már alszik. Sanyi elment az unokatestvérével talizni, így most van egy kis időm magamra. :lol:
Elkiabáltam, még nem aludt el.... :(

Zsuzsi: A kiütések teljesen elmúlottak már tegnapelött estére, fogica még sehol de azért este kapja a Chamomillát nehogy megint éjjel kukorékoljon.
Nagyon ügyes Pannika, milyen kis okos már most, pedig még másfél éves sincs. Szépen mondogatja a szavakat, édes lehet, alig várom lássam. És a könyv olvasás.... :lol: :lol: :lol: :lol:

Lilla: Nagyon édes ez a kis csöppség. És milyen figyelmesen néi a játékokat és játszik velük. Igazán nagyon kis okos. patrícia enyi idősen nem csinált ilyet. Jó lesz a talin picikéket is látni.
Lefárasztás ügyben én se tudok segíteni, mert Patrícia mindigs, általában jó alvó volt, de nekünk a levegőzés jött be leginkább, olyankor képs volt bármenyit aludni, akár még evést is kihagyni.

Zsebi: Örvendek hogy tetszett az oldal. remélem segíteni fog nektek. Hogy ti milyen örökmozgók vagytok, mis sem vagyunk semmik, mert egyfolytába valahova jövünk megyünk de te aztán...... :lol: :lol: :lol: Nagyon ügyes vagy hogy 3 gyerek mellett ezt mind meg tudod tenni és még azt a nagy kertet is rendbe tartod meg a háztartást, na meg persze a vendégház..

Felállt a kiságyba, ki vettem, szopizott még és el is aludt.
Remélem jövő héten jó idő lesz Balatonon, bár a víz nem lesz túl meleg. Egy kis kikapcsolódás ránk fér.

Jó éjszakát.
Vendég
 


Sziasztok Lányok!

Hát ami a mai bográcsozást illeti nem lett belőle semmi. :? :cry: 9 órakor ébredtünk, tiszta víz volt kint minden. Hívtam anyut, hogy náluk milyen az idő, de ott még akkor is esett. Így maradtunk a fenekünkön. Illetve anyu már ekkor majdnem teljesen kész volt a fánksütéssel , így jöttek és hoztak be nekünk. Bence közben kívánta a bográcsozásra szánt nyuszit, így férjem megcsinálta a nyuszipörköltet gázon míg mi elmentünk shopingolni. Bejártuk ma a Metrot, Aldit, Corat és a Tescot. Jöttek a gyerekek is, ugyhogy kellőképpen lefáradtak őkl is, mi felnőttek is velük. :lol: Semmi extrát nem vettünk csak a szokásos nagybevásárlást ejtettük meg , persze otthagytunk így is egy vagyont. :roll: :roll: :roll: Na mindegy, ez van.

Lilla!
Egyelőre nem jön be a videos oldal , de amint tudom megnézem a lányodat.

Zsuzsi!
Ügyes Pannika, ahogy próbálgatja a szavakat. :wink: Lassan eljön az az idő is, mikor ő is kis dumaláda lesz, egész nap nyomni fogja neked a szöveget. Bár gondolom most is mondja, de azt még főleg ő érti. :P
Jajj, nagyon édes ez a könyvbújós időszak, nem unják ha 100x ismételjük el nekik mik vannak a képeken. :lol: :lol:
Én lányomat még most sem iazán köti le maga a meseolvasás, még most is inkább az tetszik neki ha csak a tartalmátgyorsan elmondom és nézzük a képeket.
Valamelyik este diafilmeket néztünk, de Dorkát a mese helyett inkább az kötötte le, hogy mikor adhatja már a következő filmet a kezembe, meg mikor tekerheti ő a filmet a vetítőben. :lol: :lol: :lol:

Zsebi!
Biztos szuper tortát sütsz Boginak és gondolom nem kevés meló lesz vele mire felismerhető lesz a Hello Kitty. :wink: Majd hozz képeket.
Aha, szóval Vasárnapi Napló a neve. Hát ez szerintem tényleg nem jár a munkahelyünkre.
Jó kis progitok volt ismét ,Szabi baba kis strapababa, jól bírja mindenhol, persze ez a jó, így Neked is könnyebb. Majd megkeresem én is a képeiteket a Haon-on. Sikítok ha nem találom. :lol:
Köszi hogy szóltál, úgy néz ki el tudok menni megnézni a lányodat. Remélem nem fog esni az eső. Ha véletlenül mégsem 7-kor lépnének fel, légyszi szóljál már.
Boginak nagyon boldog születésnapot kívánok!!!!!!!
Kép Kép Kép

Zita!
De édes vagy, hogy hiányolsz a taliról. Kép
A Plázában is gravíroznak, a More és a Leonardo előtt ott középen. Én már ott gravíroztattam, igaz ott is vásároltam a névjegykártyatartót így az első 15 betűt ingyen gravírozták. Persze ez kb 2-3 éve volt.
Mikor is lesz a lánykátok keresztelője? Mostanában, igaz? Tök jó ajándékot kap anyudtól. És Tőletek?
Mikor is indultok a Balcsira? Állitólag keddtől jó idő lesz.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára bendor 2009.06.06 20:41-kor.

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok,

Zsuzska mostmár kezdek jobban lenni, de korábban volt émelygés, erős fejfájás és fáradtság. De fokozatosan jobb. Annával is igy volt az első harmadban.
Nagyon édes lehet Pannika ahogy próbál beszélni, nagyon kiváncsi vagyok rá. Majd a talin megnézzük, már biztosan kész nagylány, olyan régen találkoztunk.

Lilla
Nekem nem jött be az az oldal, de lehet a netünk szarakodik most, majd holnap megpróbálom megint, mert nagyon kiváncsi vagyok Annádra.

Andi tényleg nagyon jó lenne, ha ti is el tudnátok jönni!!!!!!Próbáld úgy intézni,jó?Lszi!!

Pénteken csak elmaradt a napló és a törpök megnézése, de holnap megyünk ebédre és igérem nem felejtem el.

Nagyon klassz volt a pénteki napunk, voltunk moziba, ebédelni, vásárolgatni és Anna is jól érezte magát a nagyinál. A nap szenzációja Hajninál történt. Elmentünk megint uh-ra, hogy István is lássa a kis pöttömkénket és most észrevettünk vmit a lába között, szóval úgy néz kis kisfiúnk lesz :)))))

Ja és megkérdezem Zita anyósomat - tudom hogy ezt már Anna 3 hónapos kora óta igérem kb - hogy hol graviroztatott. Mikor is lesz a keresztelő?

Puszi

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Andi: Sajnálom hogy nem lett semmi a nyuszi főzésből bográcsban, de bizti igy is nagyon fini lett. Én nem ettem soha!!!! :cry:
Bár anyira nem volt rossz idő, legalábbis a Malvinon (anyunál) nem esett egyáltalán.
Férjed milyen kis ügyes szakács, na, sanyi nem főzne soha, ehhez két bal keze van. :roll: :roll: Shoppingolás jó lehetett. Ne is mond... egy egyszerü kis bevásárlásnál anyi pénzt ott lehet hagyni hogy őrület. Legtöbb pénz arra megy ki, a háztartásra, aztán a számlákról ne is beszéljünk. :cry: :cry: :cry:
Édes vagy, ténleg hiányollak, nélküled nem tali egy tali!!!!!! Te voltál az első aki talit tartott és nálad volt legtöbbször, úgyhogy végülis te vagy az alapitója ennek a jó kis társaságnak!!!! Hogy is lehetne hogy ne legyél ott. :? :D :D :D
21-én lesz a keresztelő a Nagytemplomban, utánna meg lesz egy kis összejövetel a Nagyerdő Szálloda udvarán. Remélem jó idő lesz, és nem fog esni. Tőlünk még nem tudom mit kap lánykánk, Sanyival még meg kell beszéljük. Valami ami emlékbe marad neki.

Mondjatok légyszi ötleteket, névadóra, keresztelőre miket adtatok a gyerekeknek?????????????????

Ahhoz hogy meg tudd nézni a Lilla videoját telepitened kell azt a szoftvert ami be jön mikor rá kattintasz a linkre. És utánna megint rá kell kattintani a linkre és akkor már megy is.
Vendég
 


Anita!

Azta.... miket írsz Te !!!! :shock: :shock: :shock:
Kisfiú tesó??????? Nagyon szuper!!!!
Persze nem tudom , hogy milyen nemű gyerekre öszpontosítottatok, de én mindenesetre örülök. Meglátod van sok különbség egy kisfiú és egy kislány nevelgetése közt.
GRATULA Nektek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jöhet a nagy meló számotokra.... névválasztás. :lol: :lol: :lol:
Hajrá!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ha megvan, szólj, kiváncsian várjuk. :wink:

Kép
Kép
bendor
 
 


Zita!
Hát ezaz, délutánra már egészen emberi idő lett. Persze anyuéknál a fű is vizes volt, a szél is fújt, szóval nem is próbálkoztunk. :roll: :roll: :roll:
Majd jövő hétvégén.

Megkapta Tibi a szülinapi ajándékát. Hervisből egy Nike pólót és egy Reebok bermudát. Örült neki, már ki is mostam. Igaz, csak 11.-én lesz szülinapos, kicsit hamarabb köszöntöttük meg . :lol: :lol: :lol:

Keresztelőre ajándék? Jó kérdés. :P

Kép
Kép
bendor
 
 


Tegnapi képeink:
http://picasaweb.google.hu/andidocsa/Gy ... 009Junius#

Jóéjt Mindenkinek!!!

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára pankaa 2009.07.20 14:16-kor.
pankaa
 
 


Andi én imádom a nyuszit, gyerekkoromban apukám tartott is nyulakat és sokszor főzött kint bográcsban, de én imádom sütve is nagyon. Azóta sztem nem is ettem, sajnos, de nagyon ki vagyok rá éhezve. Ti honnan vettetek nyuszit?

Az a nagy igazság hogy Anna után elsőként kislányban gondolkoztunk, de nagyon örülünk a kisfiúnak is, csak még meg kell szokni, mert én tudom, hogy nagyon más az egész (egy 10 évvel fiatalabb hugom és egy 13 évvel fiatalabb öcsém van, tisztán emlékszem).

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Sziasztok!

Panka!
Akkor megérte tegnap Nektek is plázáznotok. Tök jó.
Az is nagyon jó, ha meg tudjátok majd oldani egyszerűen a közlekedéseteket Fótról Pestig és vissza.
Szobatisztaság ügyesen halad Emikénél, meglátod, majd egyik napról a másikra már csak azt veszitek észre hogy pelenka nem fogy sem nappal sem éjszaka.

Anita!
Nyuszit Tibi unokatestvérééktől Nyíregyházáról kaptuk , ők tenyésztik saját fogyasztásra. Én nem vagyok érte oda, de a fiúk nagyon szeretik. Én inkább simogatni szeretem a nyuszkókat, nekünk is volt mikor gyerekek voltunk az öcsémmel, imádtam nagyon.

Felesleges törpjeink:
Törpapa, Vásárló törp, Péktörp,

Hiányzó törpök Bencének:
Hókuszpók, Nótatörp, Sziamiau
Hiányzó törpök Dorkának:
Hókuszpók, Nótatörp, Törperős, Okoska, Nótata

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok!

Andi! Vásárló törpért adunk Sziamiaut!

zsebi_baba
 
 


Sziasztok!!!

Felesleges törpök:
Vásárló törp 4 db., Törpapa, Focitörp, Törperős, Péktörp, Nótata, Ügyi, Tréfi, Dulifuli (azt hiszem.)

Hiányzó törpök: Hókuszpók, Törpilla
Vendég
 


Sziasztok!

Bocsi a videó miatt, a férjem azt hiszi mindenki egy informatikus zseni. :) Majd felteszem máshová.

Nekünk kéne: törpicur, dulifuli, vásárló törp
Én tudok adni: péktörp, tréfi, törperős, focitörp, nótatörp
Vendég
 


Sziasztok,

Látom beindult a törpüzlet :-))

Nekünk felesleges: 1 db hókuszpók (Zita ez a Patricié), 2 db okoska, 1 db törpicur

Hiányzik még: törpapa (Andi cserébe adok okoskát) sziamiau, focitörp, tréfi, nótatörp, törperős, nótata, ügyi (Zita ha nem igérted másnak akkor focitörp,törperős,tréfi,ügyi,nótata kéne nekünk, majd megbeszéljük mit adjak cserébe :-)) )

Anyósom a spar emeletén csináltatta a gravirozást, az volt a legközelebb :-))

Zsebi sajnos anyósoménak sem jár a vasárnapi napló:-((((

Jó éjt[/quote]

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Hello

Azt hiszem most el is búcsuzom tőletek egy kis időre!! :cry:
Holnap reggel indulunk, nem hiszem hogy lesz internet a szállodába mivel nem egy szuper jó hotel.

Szurkoljatok hogy jó idő legyen.

Anita: Félre tettem a törpöket Annának. Köszi előre is Hókuszpókot. Nincs senkinek felesleges Törpillája???? :cry: :cry: :cry: :cry:

Mindenkinet sokszor puszilok, ahogy tudok jelentkezek!!!!!!
Vendég
 


Zita!Érezzétek jól Magatokat, várunk vissza sok élménnyel és fényképpel Benneteket.
Reméljük az idő kedvezni fog Nekte és persze Mindenkinek!!!


Zsebi!
Hogy sikerült a szülinapozás és a Hello Kitty torta????
Köszi akkor Vásárlótörpöt adunk Sziamiauért.

Anita!
AKkor a Törpapát odaadjuk Okoskáért.

Na ezeket fel is kell irjam, mert elfelejtem, kinek mit miért..... :lol: :lol: belebonyolódok a törpökbe. :lol: :lol: :lol:

Lilla!
A Silverlight-ot installáltam, de nekem ugy sem jön be a videotok. :cry: :cry: :cry: Biztos béna vagyok, de ez van. :cry: :oops:

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok!

Tegnap csak gyorsan a törpökkel jöttem, mert nagy készülődésben voltunk. Nagyon jól sikerült a buli. 10 gyerek volt meghívva, nagyon izgultunk, hogy jó idő legyen, és szerencsére itt az volt. Felhők jöttek-mentek, de itt csak este 9 körül kezdett esni az eső, addig jó idő volt, így tudtak az udvaron lenni. Először fürödtek, aztán jött a kaja (apa grillezett), aztán volt egy kis verseny, táncszőnyeg, aztán megint kimentek, és miután az egyik fiút ruhástól beledobták a vízbe, mondtam, hogy inkább öltözzenek vissza, mert nem tudok mindenkinek csereruhát adni, úgyhogy még volt egy nagy vizicsata. A végén alig akartak elmenni. :) A torta is jól sikerült, nem kis munka volt vele, de szerintem egész jól is nézett ki, meg finom is volt, úgyhogy el is fogyott. Bogi azt mondta, az ő gyerekeinek is nekem kell majd tortát csinálni :) .
Ismét jó kis mozgalmas hétvégénk volt. Sajnos a szombaton készült képeket nem találom a Haon-on!
:(

zsebi_baba
 
 


Zita! Jó pihenést és jó időt nektek!!!

Tettem föl fényképeket.

zsebi_baba
 
 


Vendég
 


Lilla! Nagyon édes Anna, már alig várom, hogy élőben is láthassam!

zsebi_baba
 
 


Zsebi!
Nagyon jól sikerült akkor a buli!!!:)Bogi aranyos, hogy már így előre gndolkozik :lol: ,de ennél nagyobb dícséretet nem is kaphattál volna:)
Nagyon jól néz ki a torta, öteletes:)
Jók a képek, Szabika eltűri magán a napszemüveget??
Nahát, Bogi meg egy celeb:DBiztos büszke erre aképre, hol készült?

Lilla!
Nagyon szép Anna baba!És milyen erőlteljes, határozott hangja van! :wink:

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Panka! Köszi a tortadícséretet!
Szabi nagyon jól eltűri a napszemüveget, nem is próbálta meg levenni, ezen én is meglepődtem. Mondjuk utálja, ha a szemébe süt a nap, így pedig nézelődhetett kedvére.
A kép az aerobik magyar kupa 2. fordulóján készült, és Katus Attila nem "szimpla" celeb, hanem aerobik világbajnok volt, ezért is jelent sokat a kép! :wink:

Talival kapcsolatban: sajnos jövő hét keddre közbejött nekünk valami, és mivel a hétfőre többen jeleztétek, hogy nem jó, mi lenne, ha eltolnánk egy héttel, 23.-ára? Írjatok, hogy az jó-e!

zsebi_baba
 
 


Zsebi

Nagyon ügyesen megcsináltad a tortán, látszik a fotókon hogy nagyon jól érezték magukat a gyerekek. Szerencsés mindhárom gyereked, hogy ilyen anyukájuk van.

A talival kapcsolatban sajnálom, hogy egy héttel többet kell várni, de nekünk jó az a kedd is és majdcsak kibirjuk vhogy :-)))

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Sziasztok!

A lányom vizeleteredménye negatív lett, szerencsére. Nagyon örülünk neki.

Zsebi!
Istenien néz ki a torta, tényleg nagyon ügyes vagy. Képeken látszik, a gyerekek nagyon jól érezték magukat.
Bogi Katus Attilával készült képe nagyon szuper, mindketten jól néznek ki rajta. Nem csodálom, hogy Boginak nagy ereklye a kép.
Sajnos tegnap nem tudtam megnézni a lányodékat, anyuéknál voltunk Szakolyban, csak etse 8 körül értünk vissza Debrecenbe. Sajnálom, de szólj legközelebb, tényleg szívesen megnézném.
Talira remélem mi is tudunk menni, próbálom úgyx intézni, hogy mehessünk. :wink:

Lilla!
Tündéri a kislányod a videon, ugyanis végre meg tudtam nézni. Szép és okos, ügyes kiscsajszika.

Kriszti!
Ti Pünkösdkor készült képeiteket is megnéztem, tényleg jól fel kellett öltöznötök. De lényeg, együtt volt a család és kicsit kikapcsolódhattatok a hétköznapokból.

Puszi

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok!

Kidobott az ágy. :shock: :shock: :shock:
Meg napközben esélyem sincs ide jutni, a kislyányom lassan visszabújik... :lol: :lol: :lol: :?
Viszont egy hete átalussza az éjszakákat végre chamomilla nélkül!
Tud egyedül állni, ha szomjas jön hozzám és csettint a nyelvével, kérdésre bólintással felel, Olivért "báytó"-nak hívja.
A bútorok mellett kapaszkodva manőverezik, már csak egy kezünket fogja, de még beszari. :lol:

Andi, megint rám kell várni, ne haragudj...... :oops: :oops: :oops:
Tudod délután nem szívesen hajtom L.-t, örül, hogy hazaér a "fárasztÓ" munkából, a 20 fokos irodából :evil: :evil: :evil:
Tudod, szörnyű a köztisztviselők élete... :? :? :roll:
Ha minden igaz ma megyünk a postára és utána beugrom hozzád is a pelusokért, mert tegnap egyetlen egy maradt reggelre, méhg jó, hogy át tudtam cserélni az éjszakait. :oops: :oops: :oops:
Így még nem jártam.. Azt hittem van a babatáskámban még 3-4 db.
De természetesen szívesen látunk , ha szeretnétek jönni.
Tomot végre elpateroltuk, virágzik is a kardvirágom !!!

Zsebi, nekünk jó a 25.-e is talizni.
Fúúúú csajszi, nem vagy te véletlenül mestercukrász???? Ha eddig nem voltál, akkor én most megszavazom nekd a Hellyo Kitty tortáért! :wink:
OLyan jó látni, hogy vannak Bogihoz hasonló gyerekek, akik tudják az életük értelmét, vannak céljaik, nem csak a játszikat verik rommá unalomból.
Nekünk is van BabyBanz szemüvegünk, de Nelly tépi a fejéről..
Bár ő a sapkát is, meg mindent, majd húzza vissza, akár zokni, akár nadrág a fejére kerül.. :lol:

Anita, gratulálok a kisfiúhoz! És ezt így tervezés nélkül, nagy szerencse!!

Zita, érezzétek jólmagatokat a Balcsin!Biztos jó kis cigány lesz Patrickó mire hazajösztök. :wink:

Megyek megkuksizom Lilla Annáját, ha sikerül khm... :oops: :oops:

El is felejtettm, hogy nagyon cuki helyen voltunk szülinapi zsúron! Józsa mellett van a Tamás-tanya (Mókus utca :lol: ), lehet lovagolni, kikocsizni, vannak háztáji állatok, ugrálóvár, hinta, csúszda, homokozó. Nádfedeles csárda, ahol enni lehet, főzőlehetőséggel.
Nem olcsó, mert egy délután 25 e Ft, de nem főre kell fizetni, így nagyobb társaságnak érdemes kibérelni.

EZT NEM HISZEM EL!!!! éBRED nELLY!!ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, CSÓKICA
Ha ezt mi tudjuk biztos nem háznál tartjuk a szülinapot!!! :evil:



Sziasztok!

Andi! Nem most hétfőn léptek föl Bogiék, hanem jövő héten fognak! Még jó, hogy nem mentél ki!! Igazából nem is tudom, milyen alkalom lesz, de nagyon készülnek rá, a héten minden nap van edzés. Nemhiába, ez az edző az ilyen "tét nélküli" fellépésekre is ennyire ad.

Anita! Köszi szépen, ez nagyon aranyos tőled!!!

Közben dörög az ég, kutya az ágy alatt. :) A hős...

Kriszti! Neked is köszi a torta dícséretet, és a tiszteletbeli kinevezést! :) Nem volt könnyű, a párom mondta is, hogy mennyivel egyszerűbb lenne rendelni, mit kínlódok vele, de Bogi össze-vissza puszilgatott érte... ezért megéri!! :wink:
Szerencsére nálunk semmi kárt nem csináltak, még rendetlenséget se nagyon, csak néha a frász jött rám, mikor a medencébe szaltókat ugráltak, meg egymást nyomták a víz alá. :?
Gergő szerint ez nagy piszokság, hogy az ő szülinapja áprilisban van, amikor nem lehet medencézni.... Akkor mit szóljon szegény Szabi a november végével.. :?

OK, akkor a tali áthelyezve 23.-ára!!!

zsebi_baba
 
 


Sziasztok!

Kriszti!
Egyszer csak ideértek a pelusokért. :lol: :lol: Sebaj, nincs útban, az ágyneműtartóban pihennek. :lol:
Nagyon ügyes Nelly baba, irigy is vagyok, nálunk még mindig felkel egyszer Dorka éjszakánként inni, igaz egyre ritkábban. Na de persze már így is túllő a célon lassan, hisz 3 éves lesz 3 hét múlva. :roll:

Zsebi!
Visszakerestem, és tényleg irtad a dátumot is, hogy 15.-én lépnek fel Bogiék. Még jó, hogy nem voltunk itthon, különben elmentem volna "megnézni" őket most hétfőn. :lol: :lol: :lol:
Hány fokos már a víz a medencétekben??? Gondolom 27-28 van a kollektorral. :wink:

Kép
Kép
bendor
 
 


Andi! 26, de úgy, hogy vasárnap még 21 volt!

zsebi_baba
 
 


Zsebi!
Nagyon klassz lehet most a vizetek.
És igaza is van Gergőnek, Boginak a legjobbkor van a szülinapja medencés szülinapozás szempontjából. :lol:
De gondolom ha kell Gergő is talál alkalmat rá, hogy a barátaival lubickolhasson. :wink: :wink:
Mi hétfőn voltunk otthon anyuéknál akkor a mi vizünk 21.5 fok volt. Vettünk vízmelegítőt, jó lenne ha hétvégén olyan idő lenne, hogy tudnánk egy kicsit azzal rásegíteni és lehetne pancsolni. Bár holnaptól mintha már megint hüvösebbet mondanának. :roll: Ettől akadok ki teljesen, hétközben 40 fok, hétvégén meg hűvös, mikor lehetne nekünk is pancsizni. Már mondtam is, hogy hétközben anyuéknál leszünk és hétvégén megyünk be dolgozni. :roll: Vagyis ez lenne az ideális. :lol: :lol: :lol: :lol:
Pár új kép, ez az utolsók Neked lehetnek "legizgalmasabbak":
http://picasaweb.google.hu/andidocsa/Gy ... 009Junius#

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok!

Andikám ok , megszavazzuk a 2 napos munkahetet! :lol:
Ennyi fizetésért kb. ennyi munka jár/na....

A gyerekeim 5 óra óta ébren vannak. :shock: :shock: :shock:
Esküszöm, oha többet nem dícsérem meg őket, mert rögtön elromlanak..
Bár most kivételesen jól jön a kukorékolás, mert megyünk útlevelet csináltatni nekik.
Majd teszek fel képeket a kis börtöntöltelékekről. :lol: :lol:
Olivér is 3 hónapos volt az első útlevelénél. Kis golyófejŰ!!

Megyek etetni, mert korognak a pocakok!



Sziasztok,

Kiszti nem semmi milyen korán fent kukorékolnak a gyerkőceid. Mostanában nem panaszkodhatom, Anna egész jól alszik. Általában csak egyszer kel fel éjszaka, azt is 3-5 között, eszik tápszert és 9ig alszik ismét. Pár napja egyáltalán nem szopizik, a vártnál könnyebben ment a leszokás, legalább ezzel már nem lesz gond. Semmiképp sem akartam két gyereket szoptatni.

Voltunk kedden tanácsadáson és Anna rekordot hizott (700 gr egy hónap alatt), mostmár kereken 7 kg:-))) és 68 cm.

Andi megnéztem az újabb fotókat. Olyan aranyosak amikor az ágyban puszilgatják egymást. Azért ez olyan aranyos dolog hogy igy szeretik egymást, pedig ellenkező neműek és Bence is azt gondolnám olyan korban van, hogy ez nem feltétlen alap dolog. Biztos jó volt a céges kirándulás-buli is.

Na megyek, mert mára is beterveztem egy csomó mindent, vasalás, főzés és még a jubileumi játszira is el akarunk ma sétálni.

Puszi

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Andi leirod majd annak a sütinek is a receptjét amit a fotókon sütnek a gyerekek?Jól néz ki és nem tűnik nagyon bonyinak sem.

Lányok mikortól kell elkezdeni a fogmosást a gyerekeknél?

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Sziasztok!

Felrobbanok, most hétágra süt a nap, nekem meg a klímás munkahelyen kell csücsülnöm. Bezzeg hétvégén ha nem lesz jó idő.... nagyon morci leszek.

Kriszti!
Oké, egymás közt a 2 napos munkahetet megszavaztuk. :lol: Biztos mások is szívesen csatlakoznának ehhez, hisz nem is lenne ez olyan nagyon rossz.
Lányod továbbra is gyönyörűséges, a csodaszép szemeivel milyen édesen nézett ki az etetőszékből. Olivért meg csókoltatom, meddig aludt???? Hát igen... aki reggel 5-kor már kukorékol az fél 9-re már kidől. :lol: :lol:

Anita!
Gratula a 7 kg-os lányodhoz! Jó nagyot gyarapodott valóban az utóbbi hónapban. Végre emiatt nem kell idegeskedned.
Pocid szépen növöget??? Hogy vagy?????
Azért is tettem fel a puszis képeket, mert valóban nem annyira jellemző ez a gyerkőceimre. Bence már "nagyfiús", nem a kishuga ölelgetésével tölti az ideje nagy részét. Sokszor marakodnak is. :roll: :roll:
A képeken látható süti sima darálóskeksz, csak épp nem a hagyományos módon (darálón tekerve) van kisütve, hanem formákba töltögettük és azokat nyomkodtuk ki. Ha gondolod így is , leírom a receptjét, tényleg nem ördöngős összeállítani. :wink:

Akkorát nevettem valemelyik nap a gyerekeimen, olyan jópofákat mondtak.
Dorka:
-Anya , a cseresznyét makkozd már ki! :lol:

Bencének melege volt, így megjegyezte:
-Tudod, hogy forró a vérem, azért izzadok. :lol: :lol: :lol:

És hogy összekombinálja Dorka a dolgokat:
Tolókocsis embert láttunk, kérdezte miért ül benne. Mondtam neki, mert fáj a lába, azért. Gondolkodott, gondolkodott, majd kis idő múlva megszólalt:
- Akkor miért nincs mankója, mint apának?
Mondtam neki, mert apának csak az egyik lába, a bácsinak meg mindkettő fáj. Ezt a választ szerencsére elfogadta. :lol: :lol:

Ja, ma levették férjem lábáról a csizmácskát. Doki szerint szépen javul. 6 hét lábadozás után még most 6 hét regenerálódási időre van szükség, fokozatosan terhelheti, tehát futni és erős megerőltető dolgokat ne is próbáljon 6 hétig, és utána is csak óvatosan. Mert akinek képes volt elszakadni az Achilles ina, annak képes a varat is, szóval csak módjával mindent. Gyógytornászt nem igazán ajánlott a doki, mondta most a szabadságolási időszakban nyugodt szívvel senkit nem tud ajánlani. De egyik kolleganőm férje baleseti sebész, holnapra megkérdezi mégis milyen tempóban lehet ezt a terhelést végezni, komkrétan mit kezdhet el már.

Kép
Kép
bendor
 
 


Ja fogmosás:
Lehet kapni kis gumis, kifejezetten pici babáknak való fogkefét, (több félét is) azzal már dörzsölgetheti Anna baba a fogacskáit és ínyét, hagy szokja. Persze szerintem első nekifutásra ugyis rágni fogja, az én gyerekeim legalábbis ezt csinálták, így nem fogkefe funkciója hanem majdhogynem rágóka funkciója lett. :lol: Én rendszeresebben akkor kezdtem mosni a fogukat amikor már 4-5-6 foguk volt. Aztán volt mikor hagyták, volt mikor nem, és inkább rágták a kefét. :lol: :lol: :lol: De szokták a mozdulatokat.
Most ott tartunk Dorkával, hogy szinte nem is engedi hogy én mossam, neki, mindig egyedül akarja, mondván ő nagylány megtudja egyedül is. Persze ebből van vitánk, mert én vagy apa csak alaposabban mossuk neki.

Kép
Kép
bendor
 
 


Anita! A fogmosást szerintem is elkezdhetitek ilyen bébi fogkefével, nem is annyira a funkciója miatt, inkább, hogy szokja. Persze, ahogy Andi írta, előbb rágni fogja, még később a gyerek fogkrémet is nyugodtan lenyelheti, szerintem úgy 3 éves kor körül tanulnak meg úgy-ahogy fogatmosni, persze a szülői segítség akkor is elkel.

zsebi_baba
 
 


Köszi lányok. Nekünk is van olyan bébifogkefénk, csak nem tudtam mikortól vegyek neki fogkrémet is hozzá. Rágókának már használja :-))

Andi örülök, hogy férjednek levették a csizmát, remélem többet nem lesz hasonló balesete, és gyorsan regenerálódik. Csatlakozom, én is mérges leszek ha hétvégén rossz idő lesz. Bár én most is élvezem a napsütést, de azért más ha István is itthon van. Ráadásul szombaton megyünk cseresznyefesztiválra, és nem akarom hogy elmossa az eső!Kibékülnék azzal ami mostanában van hogy éjszaka esik, nappal meg süt a nap, ez a legjobb felállás :-))

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Sziasztok!


Sikeresen eláztunk.... :twisted: Olyan voltam, mint hajmosás után, pedig nem voltunk messze, mikor elkezdett cseperegni. Pannikának csak a lába lett vizes, felül nem, szerencsére. Amúgy velünk nem sokminden történik.

Zsebi! Nekünk is jó az új taliidőpont is! :D Már alig várom! Torta fantasztikus!!!! Csak ámulok, milyen ügyes vagy!!!! :wink:

Anita! Gratulálok a kisöcsihez!!!! nem semmi, hogy ilyen hamar látzsott! Fogmosást már írták előttem. Mi is vettünk olyan rágcsálós babafogkefét, mikor az első fogak megjelentek, aztán annak volt egy második változata, szintén gumiból, de sörte-szerű volt. AZtán most nemrég váltottunk rendes fogkefére, és vettünk fogkrémet is. Persze kiköpni nem tudja, így lenyeli...de ezt a rengeteg fogat már muszáéj szerintem mosni rendesen, már amennyire engedi, utána meg mossa magának. :D

Kriszti! Üdv a klubban, ami a korai kelést illeti.... :? Nálunk ez megszokott, fél 6 általában, de néha 5 óra, ritka az, mikor később, akkor is max. 6-negyed7. Ez van, bár én még mindig sokkal jobban viselem, mintha este itt randalírozna sokáig.... :roll: Fél 8 körül teszem le, alszik is hamar, egyedül. Nyilván ez is szoktatás kérdése, meg kinek mi a jobb.

Andi! Úgy bírom a gyerekszájat! :lol: :lol: :lol: Várom már, hogy Pannika is dumáljon ilyen jókat, de néhányszor biztos be fog égetni.... :roll:

Zita! Remélem, jó időtök van a Balcsin!

na, puszi, lépek takarítani, de van ám segítségem! :lol:

Kép
zsuzska81
 
 


Sziasztok!

Zsebi!

Nekünk is jó az új időpont. Tényleg tök jó lett a tortád, én biztos nem tudnék ilyet csinálni. :roll:

Bocsi hogy nem jöttem mostanában, de sokat voltunk a szüleimnél.
Képzeljétek, nagy változások történtek nálunk!
Anna baba egy álom baba lett kb. 10 napja. Éjszaka alszik 6-7 órát egyhuzamban (ma éjszaka 9et aludt), aztán kajcsi után még visszaalszik 2-3 órát, úgyhogy reggel 9-10 körül szoktunk végleg kelni. :wink:
És a lényeg! Alszik délutánonként is!!! És nem is keveset, általában 3-4 órát. Igaz, hogy csak babakocsiban hajlandó aludni :roll:
Rájöttünk anyukámmal, hogy ha az erkélyen vagy náluk a kertben tologatjuk 5-10 percet, akkor elalszik. Ez azért érdekes, mert én sokat tologattam a Nagyerdőn, de ott mindig felébredt 1 óra után.
Szóval most már én is kezdem kipihenni magam. Amúgy minden héten 2-3 napot a szüleimnél vagyunk, neki is jobb ott a levegő, meg én is tudok többet pihenni. A szüleim meg élvezik az unokázást :)

Andi!

Tőled akartm még kérdezni, hogy nálatok anyós nem sértődik meg azon, hogy nála kevesebbet vagytok?
Mert ugye mi is a szüleimhez járunk többet, igaz, ők közel laknak, nem 230 km-re, mint anyósomék. De ők már most hisztiznek, hogy alig látják az unokájukat, meg hogy mehetnénk már mi is hozzájuk.
De nekem eszemben sincs ilyen pici babát ilyen hosszú útra vinni.

Tényleg Edina hol vagy? Rég hallottunk rólatok...
Vendég
 


Sziasztok!

Felrobbanok, érzem hogy a pulzusom is az egekben.... :roll: :roll: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil:
Férjem elszólta magát hét elején anyósnak, hogy holnap megyünk a nyiregyházi rokonokhoz bográcsozni. Erre anyós felhívta őket, hogy mi is lesz ez a szombati összejövetel.... vagyis arra ment ki az egész hogy meghivassa magát. Ingyenkaja ... tehát ugy gondolja ott a helye. :roll: :roll: Most várjuk az uncsitesó telefonját vissza, hogy a szülei meghívták-e tényleg anyóst.
Kész vagyok, gondolhatjátok, azt hittem szupi hétvégénk lesz(nélküle) . :roll: :roll: :roll: :roll:
Bízom benne, hogy a rokonok is tisztában vannak vele, hogy jobb ha elengedik a fülük mellett a burkolt meghivatást. :roll:

Lilla!
Szóval így állok én anyóssal.
Dehogy érdekli hogy hozzá kevesebbet megyünk mint anyuékhoz. ( anyuékhoz rendszeresen megyünk hétvégenként, vagy ők jönnek) Igaz anyóst is látjuk hetente , mert itt Db-ben dolgozik, csak hétvégenként jár haza. De oda nem hív, mert készülnie kellene és az sokba kerül(ne). De nem is érdekel, ugysem szívesen mennék. És férjem sem. Bence 7 éves volt januárban, és a születése óta egyetlen éjszakát töltöttünk anyósnál,elég is volt. Akkor még nem volt kocsink, elvitt bennünket a sajátjával. De vissza már nem hozott, azt mondta üljünk vonatra. (Gondolhatod pelenkahegyek, babakád, ruhák stb... volt cucc bőven) Így aput kértük meg hogy munka után jöjjön értünk és hozzon vissza Db-be (100km). Persze anyós cseppet nem érezte szarul magát amiért ekkora paraszt volt. Na ezután az eset után soha többet nem aludtunk nála. Évente 3x megyünk hozzá, akkor is csak a temető miatt. Após szülinapjakor, névnapjakor és halottak napjakor. Tehát ekkor sem miatta.
És ez csak egy sztori a sok közül, nem akarom terhelni a fórumot ezzel. :roll: :lol:
Anna baba jó alvó lett? Örülök, így tényleg többet tudsz Te is pihenni. Végre csak beállnak már a napjaitok. :wink:

Zsuzsi!
Hipp-hopp eltelik majd az idő és jönnek a lányod aranyköpései is, légy türelemmel. :wink:
Segített takarítani Pannika??? :lol: :lol: :lol: Édes lehet ahogy iparkodik ő is utánozni Téged. :lol:

Kép
Kép
bendor
 
 


Sziasztok,

Lilla örülök, hogy Anna jobban alszik nappal és éjszaka is. Én aztán átérzem hidd el mennyire jól tud ez esni. Anyósoddal férjed nem tudna beszélni?Mégiscsak az ő anyja. Igazán megmondhatná neki, hogy egy ilyen nagy utazáshoz még pici Anna és neked sem lenne egyszerű a fél lakás bepakolni. Jöhetnének ők, ha annyira látni akarják az unokájukat. Bár gondolom az sem kellemes ha ők vannak a nyakatokon, arra meg mégsem kérheted hogy aludjon szállodában . . . hát igen, ez nehéz dió.

Andi még mindig újra meg újra lehalok anyósodon. Hogy lehet vki ilyen? A férjedet sem irigylem, nehéz lehet ezzel megbarátkozni,hogy ilyen anyja van.

Hálás vagyok a sorsnak hogy nekem nincsenek ilyen anyós problémáim.

Zsuzska örülök, hogy ti is megvagytok és jól. Takaritás?Nem irigyellek, bár ha van segitséged, akkor az nem is rossz, úgy már én is bevállalnám. 1-2 dolgot Anna mellett is meg lehet csinálni, de a nagytakaritás igy mindig várat magára.

Zsebi már elmentek a vendégeitek?Úgy emlékszem azt irtad már megvan az első foglalás, vagy az későbbre szól?

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Sziasztok!

Andi!


Tényleg nem semmi anyósod, de hát nem hozzá mentél feleségül :wink:

Anita!

Hát igen, pontosan az a helyzet, amit irtál. Anyósomék 3 hete voltak itt, és már akkor megsértődtek, hogy miért nem alhatnak itt nálunk. Alig tudta férjem elmagyarázni, hogy 2 szobánk van, az egyikben a pici alszik, a másikban meg mi. Erre anyósom azt mondta, hogy majd ők alszanak a picivel. :twisted: :shock:
Végül anyukáméknál aludtak, de hát oda se küldhetem őket állandóan.

Teszek fel 2 új képet.
Kép Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Anita! Az első foglalás két hete volt, de csak hétvégére voltak itt, most is vannak vendégek, szintén hétvégére. Már júliusra is van pár foglalás, de sajnos csak ilyen 1-2 éjszakások. Aug. 20.-ára volt egy foglalás, aztán még lett volna 3, amiket lemondtam, errefel aki lefoglalta, visszamondta. :twisted: Na, mindegy, remélem, lesz más. Meg jó lenne valami hosszabb távú is. De egyelőre megbecsüljük a rövideket is. :)

Lilla! Édes Anna!!! És milyen jó alvós baba lett!! :)

Zsuzska! Remélem, sikerült a takarítás a kis segítséggel! :wink:

Voltunk fönt a pulykanapon, fincsi rablóhusit ettem. Holnap pedig megyünk a Vekerire a Bogi osztályának lesz családos bulija, bográcsgulyást fogunk főzni. (mármint fognak... :oops: )
Hát lehet így fogyózni???

zsebi_baba
 
 


Sziasztok!

Most anyuéktól írok Nektek, nemrég jöttünk meg a nyiregyi rokonoktól. Szerencsére anyós nem jelent meg, de mint kiderült jól tippeltünk, meghívatta magát. Persze mindenki reménykedett hogy nem jelenik meg, és végül nem is jött. Így szuperül sikerült a nap, nem volt zavaró tényező. :lol: :lol: :lol: Isteni marhapörköltet készített férjem unokatestvére bográcsban, nyaltuk mind a 10 ujjunkat utána. Gyerekek is nagyon jól érezték magukat, volt Buksi kutya, nyuszik, kiscsibék, kerti tavacska halakkal, hinta.... Cseresznyéztek kétpofira, volt kétféle sütemény, az idő is kedvezett,férjem idősebbik unokatestvérének a 8 hónapos kisbabájával is játszadoztak a gyerekeink, egyszóval buli volt minden.
Júliusban ismét megyünk annyira jól érezte mindenki magát (beleértve a házigazdákat is) , hogy ismét meghívtak bennünket.
Jó sok képet készítettem szokásomhoz híven, :lol: majd teszek fel később.
Most anyuéknál vagyunk, lehet holnap itt is bográcsozunk, meglátjuk. Persze itt is kétféle sütivel várt anyu bennünket, ez már kész "kínzás".

Zsebi!
Látod a fogyókúra mostanság nálunk is szinte lehetetlen. :roll:
De nem tudom Te miért akarsz fogyózni? Hisz olyan csini vagy, hogy csak na.Nem is értem. :shock:
Nagyon jó hogy beindult a vendégház projekt, és ne aggódj a pár napos foglalások miatt, sok kicsi sokra megy. De hátha lesz hosszabb foglalás is hamarosan.

Lilla!
Cuki a kis Anna, nagyon hasonlít Rád.
Az első képen legalábbis nekem teljesen a Te arcod ugrott be ahogy néztem, pedig személyesen még nem is találkoztunk, csak képeken láttalak.
Jaja, igazad van, nem anyóshoz mentem feleségül. Még jó. Szerencsére férjem nem az anyjára ütött, ő teljesen más, és persze ő is látja milyen az anyja, gondolom éppen ezért sem szeretne még véletlenül sem hasonlítani rá. Régebben néha ha veszekedtünk haragomban az anyjához hasonlítottam amit persze vérig sértésként élt meg. :roll: :roll: :roll: :lol: :lol: :lol: Persze ezzel nem enyhitettem a feszültséget hanem inkább csak szítottam. :lol: :lol: Így ilyet inkább már nem teszek. :P :P

Kép
Kép
bendor
 
 


Hello,

Zsebi augusztusig még biztosan lesz foglalásotok, mármint 20dikára, de ha már most az elején igy rátalálnak a vendégházra akkor tuti később se lesz gond. Mondjuk vmit esetleg ki lehetne találni az ilyen esetekre. Nincs nálatok foglalási előleg vagy vmi hasonló?Bár ennyivel előtte még egy szállodába is le lehet mondani anyagi következmények nélkül azt hiszem. Esetleg legközelebb lehetne listát vezetned az érdeklődőkről, és ilyen esetben vissza lehetne hivni őket. Vagy addigra már találnak más szállást?Bocsi hogy okoskodom, szólj rám ha idegesitő.
Még mielőtt elfelejtem: sósat vagy édeset vigyek inkább a talira?Lszi ne ird azt hogy semmit!!!semmi értelme:-)))
Ja még azt szerettem volna kérdezni, hogy a buli utáni hétre kölcsönkérhetném e megint tőled a babakocsit egy egész hétre?Itt lesz a vásárhelyi barátnőm az Annával egy idős babájával és ha kocsival elmennénk vhova kirándulni akkor az én kocsimba tutira nem fér be két nagy babakocsi. De csak ha nem gond, nyugodtan mondj nemet, ha gáz. Még az előző miatt is adósod vagyok.

Andi
Anyukádék milyen idő volt ma?Tudtatok fürödni vagy ott is szeles hideg volt? Egyébként hol is laknak anyudék?

Mi voltunk ma Szomolyán a cseresznyefesztiválon. Hát másra számitottam. Bár anyósomék azt mondták tavaly nem ilyen volt. Tavalyig minden évben háznál árultak frissen sütött házi rétest, végig egy utcán, szinte minden háznál, lekvárokat és nagy üstben főztek mindenféle finomságot, ott helyben lehetett enni. Most ehelyett kitették a falu szélére, ahol volt 1-2 kóbor árus, aki friss rétest árult meg cseresznyét, de a többi sima árusokból állt, akik gyrost, hot-dogot és mindenféle bóvlit árultak. Aztán apósom szóba elegyedett vkivel és kiderült az egyik háznál még megvan ez a korábbi szokás igy odamentünk enni. Anna is evett a pörköltből, kenyeret tunkoltam neki és csak úgy ette :-)))

Nem tudom irtam e de vettünk neki ülést a héten, és ma sikerült is felavatnia, odafele olyan rázós volt a végefelé az út, hogy hányt szegénykém. Szerencsére nem viselte meg de teljesen át kellett öltöztetni és most szárad az ülés huzata. Amúgy a súlya miatt még nem nagyon javasoltál neki ezt a 9-18 kg ülést, de közben meg már kényelmetlen volt neki a hordozó, nagyon rálógott a lába az ülésre és nem tudta kinyújtani. Még 2 kg hiányzik, de remélem nem lesz gond addig sem.

Lilla nagyon szép baba Anna:-)) Azért jó lesz hogyha találkozunk végre élőben is. Veled is meg Annával is.

Zita hazajöttetek?Mesélj milyen volt?Pihentetek sokat?Patricia hogy érezte magát?Fogatok azóta hogy van?

Puszi

Kép

Kép
lolita_78
 
 


Sziasztok!!!

Megérkeztünk!! Még délután.

Most csak nagyon gyorsan, holnap beszámolok mindenről!!!
Minden nagyon szuper volt, pihentünk, fürödtünk, napoztunk, játszodtunk, ettünk SSOOOOOOKKKAT! :oops: :oops: Fel is szedtem pár kilót biztos.
Patrícia nagyon jól viselkedett, nagyon élvezte. Fogunk azóta sincsen és nem is fáj neki, legalábbis nem látom jelét. De nem akarom elkiabálni.

Tettem fel képeket. Kicsit sok lett, de nem volt időm válogatni.

http://picasaweb.google.hu/jancsozita
Puszika, jó éjszakát.
Vendég
 


Sziasztok!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára pankaa 2009.07.20 14:11-kor.
pankaa
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?