Na, visszaolvastam.
Nálunk mindkét fiú hason alvós... És hiába koraszülött Danó, mégis hagyom hason aludni - van légzésfigyelő -, mert így tud pihenni. Háton folyton felriad... És nagyon boldogan alszanak.
Szóval sztem, ha a baba szeret hason aludni, akkor szabad hagyni, csak fontos az elővigyázatosság.
Ahogy Petra is írta, a lefejt anyatejet tényleg össze szabad önteni - koraszülött babámnak fejtem a kórházban, ahol minden babához nyúlás előtt fertőtlenítő szappannal és alkohollal kellett kezetmosni, és ott mondták, hogy 24 órán belül, ha fejek, össze lehet önteni. Még nem voltak ilyen melegek, akkor azt mondták még, hogy ráadásul arra a rövid (akkor még rövid idő volt, mert alig volt még tejem) időre, míg fejek, ki is vehetem a hűtőből, fejhetek abba az edénybe, amiben már ott van, amit addig fejtem. Szóval nyugodtan, amit fel szeretnétek használni, azt pláne, tároljátok 1ben a hűtőben!
Én is azt akartam írni, Annus, hogy Marci (Vannié) kevésbé koraszülött, mint Petra ikrei. Ők ugyanis 43 nappal érkeztek korábban. De tudták, hova kell ilyen hamar érkezni!
Milyen érdekes, hogy áprilisi babánk egy csomó van, júniusi meg csak 1!
Nagyon szép az összes kislány!
Na, meg a nagylány Amina is! Hú, de szép, igazán!
Túl vagyunk az izgi túrán, minden rendben volt, csak az emberek olyan érdekesek... még szerencse, hogy Samu szót fogad, mert mindig úgy kellett fel-leszállni járműre/ről, hogy Samut előbb fel vagy letettem, aztán a babakocsival kászálódtam, és senki, 1x sem segített...
De megoldottuk, és nem lett semmi gond. Az úttesten meg úgy keltünk át, hogy felkaptam Samut, és amikor nem jött semmi, szépen áttoltam a babakocsit karomon a naggyal.
Amúgy Samu tényleg nagyon rendes volt, végig gyalogolt szépen (sokat mentünk is) a babakocsit fogva.
Sárgasággal minden rendben, attól sárga, hogy nagyon sokat eszik tejet.
Pöttyök a tejtől vannak, Sofi, igazán nincs teendő velük, várni kell, hogy elmúljanak!
Megyek, mert éhhalál fenyegeti a kisebbiket!